Mennyi nemesség, mennyi magasztosság fekszik ez egyszerű engedelmes szavakban! Péter fogta a hálót, bevetette a tengerbe és egyszerű, keresetlen szavakkal felelt az Úrnak: „A te parancsolatodra (szavadra) levetem a hálót.” De evvel egyúttal kimondta a legbiztosabb alapot, amelyre okos lények építhetnek és a legnagyobb erőt, mely a világegyetemet irányítja, hogy: „Szavadra Uram!” A te szavad az, hatalmas Isten, amelyre a szerafinek szárnyra kelnek és a kérubimok meghajtják magukat. A te szavadra hallgatnak az összes angyalok, akik erővel teljesek és nagy alázattal teljesítik parancsolatidat. A te szavadra lépett elő a tér és az idő, valamint az összes dolgok, melyek most léteznek. „Szavadra Uram!”, ez minden okozatnak az okozója és ez a teremtés kezdete. A te szavadra jött létre a menny és a te szavad alkotta meg a földet úgy, amint ez most van. Mikor a föld még alaktalan és sötét volt, a te szavad hangzott át a homályon - óh nagy Isten -, amely így szólt: „Legyen világosság!” és világásság lőn. A te szavadra jött elő a nappal és éjjel és a te szavadra választattak el a vizek az égboltozattól. A te szavadra tünt elő a száraz föld és vonultak a vizek partjaik mögé. A te szavadra keletkezett a nap, a hold és a csillagod, hogy „legyenek jelei és meghatározói a napoknak és mindezek után előjött az ember. Mindezekről biztosak vagyunk, mert a hit által tudjuk, hogy a világot az Isten szava hozta létre. Ha az Úr szava után indulunk, akkor együtt érzünk majd a világegyetem mindazon erőivel, amelyek tényleg létrejöttek. Vajon nem előkelő tulajdonság-e ez, még ha a mindennapi élet közönséges szemüvegén nézzük is meg?
De nemcsak a teremtésben nyilvánul meg az Isten szava oly nagy mérvben, hanem a gondviselésben is előtünik hatalmas ereje, mert hiszen az Úr mindent szavának hatalma által tart meg. Szél, eső, hó és vihar mind-mind engedelmeskednek néki. Az Úr szava mindent áthat. Ha a fagy tönkreteszi és megakadályozza a növények fejlődésmenetét, akkor az Úr megenyhíti a kárt szavával. A természet az Úr szava és parancsolata alatt áll. És így az összes tények és eshetőségek egyaránt alávettettek az isteni Igének. Jehova a központja az összes létező dolgoknak, teremtményeknek és az évszázadok és évezredek minden eseményei elvonulnak szavára Ő előtte és térdet-fejet hajtanak királyi akarata előtt. A te szavadra jönnek létre az államok és virulnak az országok és a te szavadra kell az egyik nemzetnek háborúval támadni a másikra és uralkodni fölötte. A te szavad miatt múlnak el fejedelmi családok, omlanak össze királyságok, válnak pusztává a hatalmas városok és tűnnek el hadseregek,, mint forró napon a harmat. Dacára az emberiség bűneinek és a pokolbeli hatalmak dühének, mégis van egy magasabb elme, mely a kezdettől, azaz mióta Ádám az Éden kapuját átlépte, egész a mostani pillanatig, mindent a saját akarata, a saját szava szerint hoz létre. A próféták jövendölései és a történelem lapjai mind a te akaratodra és a te szavadra irattak meg, mindenható Istenünk.
Csodálatosan felemelő érzés arra a galileai halászra gondolni, aki korának összes szokásaival és rendjeivel ellentétben, mégis bevetette a vízbe hálóját. Az a háló ugyanannak a törvénynek engedelmeskedett, amely a bolygókat kormányozza. Az a kéz tudva cselekedte azt, amelyet a hatalmas égi testek tudatlanul visznek véghez. Az az elenyésző hang a galileai tó partján tökéletesen harmonizált az Örök
Fenségnek hatalmas. szavával. „A te szavadra Uram”, felelt Péter és ezzel ismételte a világok, csillagok, szelek és tengerek jelszavát. Milyen gyönyörű dolog így együtt, haladni a királyok királyának hatalmas hadseregével!
Van még egy hely ahová feltóduló gondolatainkat irányíthatjuk. A te szavadra, Uram!” Ez a jelszavuk az összes jámboroknak kezdettől fogva egész mostanig. A szentek ezen szavak szerint alkották meg rendjeiket, szokásaikat, cselekedeteiket. Például egy ősz, öreg ember, száraz időben, távol minden folyótól vagy tengertől, egyszer csak elkezd építeni egy nagy bárkát. Összejönnek erre a szomszédok, egy csomó közönséges ember és gúnyosan nevetgélnek az öreg fölött, de ő nem érez szégyent, megbánást, hanem miközben szemeit az égre veti fel, így szól: „Ezt a nagy hajót a te szavadra építettem, óh Jehova Isten!” Ábrahám elhagyja szülőhelyét, rokonságát, ismerőseit és elköltözik Sárával együtt egy oly helyre, amelyről semmit sem tud, átkel a széles Eufrát folyón és bejut a kánaániták országába, amelyben mint egy vándor jár: helyről-helyre és ahol Izsákkal és Jákóbbal együtt csak sátrakban lakik.
És ha gúnyolódni akarnak fölötte, amiért odahagyta biztos lakhelyét, akkor nyugodtan felnéz a hegyek fölé és mosolyogva mondja: „A te szavadra Uram!” Mikor aztán könnyei végigfolynak ábrázatán a fájdalom miatt, hogy fiát fel kell áldoznia és ha ezért őrültnek vagy gyilkosnak neveznők őt, akkor ugyanazzal a nyugalommal felelne, miközben szemeit a legfenségesebbre irányítaná: „A te szavadra teszem ezt Uram!” És akkor aztán örömmel teszi vissza az áldozati kést hüvelyébe, mert bebizonyította, hogy a legnagyobb áldozatra is kész, ha az Úr szava utasítja arra. Ha a hívők ezreit elétek állítanám, akik bebizonyították hitbeli engedelmességüket, akkor kitűnnék, hogy azok minden cselekedetüket az „Isten Szavá”-ból kifolyólag követték el. „A te szavadra, Uram” emelte fel vesszőjét Mózes Fáraó előtt és nem hiába, mert baj és fájdalom érte ezáltal Egyiptom népét. Meg kellett tanulniok, hogy az Úr szava nem hangzik el hiába, hanem célját eléri, akár ígérettel, akár fenyegetéssel. Nézzetek csak, hogy Mózes miként vezeti ki a népet az egyiptomiak közül és figyeljétek meg őket, mikor a Vörös-tengerhez érnek. A vizek tornyosulása a jobb- és baloldalon és az egyiptomi harcosok fegyvereinek zörgése a hátuk mögött. Hogyan lehetett Mózes ilyen balga, hogy ide vezette őket? Nem tudtak volna Egyiptomban nyugodtabban meghalni, mint itt a Vörös-tenger hullámai között? De Mózes felelete csak az a nyugodt figyelem volt, amelyet Jehova szava iránt tanúsított és az Úr be is igazolta szavát, mert megnyitotta a tenger mélységeit kiválasztott népe előtt, akik azután örömmel jártak ott és a partokon cimbalmokkal és tánccal adtak hálát Istenüknek. Ha azután a későbbi időkben meglátjuk Józsuét, amint Jerikó városát körüljárja és falait nem faltörő kosokkal, hanem harsonák zengésével dönti romba, akkor megtudjuk, hogy hitének alapja az Úr szava volt. És így haladhatnék tovább, csak éppen az időm hiányzik, hogy Sámsonról, Jeftéről,
Bárákról és még sokakról is beszéljek. Vagy talán azt hiszitek, hogy a fenségességről a nevetségesre térek át, ha Péterről és hálójáról beszélek, melyet ez hajójából a tengerbe vetett? Nem. Mert mi magunk nevetségesek vagyunk, ha nem tesszük életünket fenségessé az engedelmes hit által. A háló kivetésében éppen annyi fenség lehet, mint a harsonák fuvasában, mert világos, hogy bármely cselekedet, ha hittel tesszük, fenséges és nagy lehet. Azok a hullámok, amelyek Péter hálóját elfedték, épp oly fenségesek, mint a Vörös-tenger hullámtorlaszai, mikor az Úr parancsára visszatartották a víztömegeket. Az, aki meglátja a világot egy vízcsöppben, az meglátja a csodát a hittől eredt legkisebb cselekedetben. Ne gondoljátok azt, hogy fenségesség csak a tömegben, a nagy dolgokban fordulhat elő, úgy hogy például egy kilométert megbecsültök, de egy centimétert semmibe sem vesztek. Az erkölcsi vagy a szellemi dolgokat nem mérjük méter szerint. A halászok megszokott foglalkozásait Péter kapcsolatba hozta fejedelmi tulajdonságokkal, hatalommal és erővel, amelyek minden időben engedelmeskedtek az Igének: „Ő szólt és megtörtént, parancsolt és előállott.” És ugyanígy mi is közösségbe jutunk a fenséges dolgokkal, ha megtanuljuk, hogy az Isten szavának mindenben engedelmeskedjünk. „Szavadra, Uram!” ez legyen az egyedüli szabálya minden keresztyénnek teljes életében. Ez legyen a vezetőnk lelki és világi dolgokban, minden cselekedetünkben: „Szavadra, Uram!” Vajha így lenne ez, Üres fecsegés az, hogy a protestáns vallások egyedül a Bibliát használják tanításuk alapjául. Kevés olyan protestáns vagy reformált vallású ember van, akinek cselekedetei ennek ellent nem mondanak. Igen sok különböző könyveket, szabályokat és rendeleteket használnak a Biblia mellett, sőt a Biblia előtt is, aminek pedig nem kellene így lennie. A gyülekezetek vagy egyesek erősségének alapját, azt, hogy Isten tetszésére éljünk, sohasem fogjuk tökéletesen elérni, ha vissza nem térünk felolvasott szövegünknek oly végtelenül egyszerű és mégis fenséges szavaihoz: „Szavadra, Uram!”
Isten segítségével ma csakis ezekkel a szavakkal akarok foglalkozni: „Szavadra, Uram!” Ez egyszerű szabályt nagyon sokféleképpen lehet alkalmazni. Legelőször is ismételni fogom azt, amit már az előbb említettem és pedig, hogy ezt a szabályt a mindennapi életben kell erősen szem előtt tartam, másodszor alkalmazni fogom ezt a szabályt a lelki javakra és harmadszor meg fogom állapítani, hogy különösen a mi nagy hivatásunknál, amely abból áll, hogy lelkeket nyerjünk meg az Úrnak, kell alkalmazni ezt a szabályt.
A mindennapi élet minden egyes dolgában alkalmaznunk kell ezt az Igét: „Szavadra, Uram!” „Mindenki maradjon meg abban a hivatásban, amelyre elhívatott!” Vannak férfiak, akik kényszerítve vannak arra, hogy a mai nehéz gazdasági viszonyok között foglalkozását, földjét vagy üzletét felhagyja, mert dacára egész napi, sőt sokszor éjjeli fárasztó munkájának, nem bír keresetéből megélni. És ez tény, mert a pénzügyi szorultság még mindig tart, és ha ily háborús a hangulat, nincs is kilátás, hogy megszűnjék, de azért keresztyénnek mégsem szabad helyét elhagynia. Óh, ti, kik megpróbáltatások alatt vagytok, tartsatok ki még egy kissé és álljatok meg erősen. Ne csüggedjetek el, tápláljátok a reményt. Ha elfog a gond, az aggodalom, tegyetek úgy, mint Péter: „...mindazáltal a Te szavadra kivetem a hálót”. „Ahol nem az Úr építi a házat, ott hiába dolgoznak az építők”, - ugyebár, ismeritek ezt az igazságot és azt is tudjátok, hogy az Úr soha el nem hagyja az ő népét. A legőszintébb fáradozás sem használ semmit és éppen azért ne is reméljétek, hogy talán ezáltal saját javatokra lehettek. Ha az Isten Szava úgy szól hozzátok, hogy férfiak legyetek, erősek, akkor övedzétek fel derekaitokat, legyetek józanok és álljatok erősen. Mindaddig, míg az ütközet a ti javatokra nem fordul, el ne vessétek pajzsotokat és bizalmatokat ne adjátok fel, hanem vívjatok, küzdjetek erősen és bátran. Isten odaállított, ahol vagytok, és el ne mozduljatok onnan mindaddig, míg gondviselése rajtatok nyugszik. Ne fussatok hiú ábrándok és elérhetetlen dolgok után. Tegyétek meg mindennap rendes foglalkozástokat és ne vessétek magatokat a gyors meggazdagodás után. Ha vannak itt olyanok, kik munka nélkül vannak és állás vagy foglalkozás után járnak, hogy kenyeret keressenek maguk és családjuk számára, úgy azok fontolják meg különösen a szavaimat. Ha egy férfi nem tesz meg mindent családja érdekében, akkor az nem részesül az evangyéliom áldásában, mert rosszabb, mint egy pogány vagy mint egy farizeus, mert mindnyájunknak kötelessége, hogy kezeink munkájával tartsuk fenn magunkat, hogy eleget tehessünk mindazoknak, akik tőlünk függnek. Ha ti, kiknek nincs munkátok és egész addig jártok utána, míg ki nem sebesedik a talpatok és még sem tudtok foglalkozáshoz jutni, ne üljetek fel hétfőn reggel mindjárt a vonatra, hogy hazautazzatok és azt mondjátok: „Már nem próbálok többé semmit”. Figyeljetek a felolvasott bibliai versre és vegyétek elő újra a reménység fonalát és mondjátok Péterrel: „Bár egész éjjel dolgoztunk és semmit nem fogtunk, mindazáltal a Te szavadra kivetem a hálót”. Mutassátok meg az embereknek, hogy egy keresztyén férfi nem esik oly hamar kétségbe, azaz, nem ezt, hanem éreztessétek, velük azt, hogy az Úrnak van egy titkos módja, amellyel gyermekeit erősíti, úgy hogy azok sokat elbírnak. Ha a Szentlélek nyugodt határozottsághoz, biztos alaphoz juttat titeket, akkor oly örömtelt biztossággal fogjátok az Urat magasztalni, amely messze túlszárnyalja az összes egyházi beszédeket, minden ceremóniáikkal egyetemben. A mindennapi élet az igazi hely, ahol az Istenben való üdvöt bebizonyíthatjuk és az Urat dicsérhetjük. Nem a rendkívüli dolgok elintézése, hanem a mindennapi élet jámborsága által bizonyítja be valaki a keresztyénségét és becsülteti meg vallását. Tarts ki hűen, tarts ki jól, egészen a végig az Úr Szavánál. „Várjad az Urat és tégy jót és bizonnyal megelégíttetik a te lelked és lakozol békességben”.
Előfordulhat, hogy arra törekedel, miszerint a mindennapi életben több ügyességet sajátíts el, hogy jobban előhaladhass vagy pedig megpróbálod, hogy nagyobb ismereteket szerezz, hogy hivatásodat jobban betöltöd, de mindezideig nem teljesedett be a kívánságod. Ne hagyj fel azért ebbeli törekvéseiddel. A keresztyén férfiúnak nem szabad henyélőnek lennie. Az Úr Jézus nem akarja, miszerint azt mondják tanítványairól, hogy azok gyámoltalan, gyáva férfiak, akik, ha első kísérletük nem hoz sikert, soha többé nem próbálkoznak. A keresztyéneknek példát kell mutatniok úgy az erkölcsi, mint a szellemi tekintetekben és ezért dolgozzatok az Úr parancsa értelmében tovább is és az áldást, az előhaladást Tőle várjátok. „A te szavadra”. Vessétek le a hálót még egyszer a vízbe és Ő meg fog áldani, ha a próbák által bebizonyítottátok, hogy képesek vagytok az áldás elhordására.
Ez különösen azokat érinti közelről, akik gyermekek nevelésével foglalkoznak. Lehet, hogy a nevelés eredménye még a saját gyermekeiteknél sem sikerült, hogy a gyermek kedélye még mindig vad és dacos és nem fogadja el az alázatosságot és az engedelmességet. Vagy pedig vasárnapi iskolában, esetleg más helyen is munkálódtok és az a feladatotok, hogy az ifjúsággal különféle ismereteket közöljetek és az ifjúi jellemet helyes irányba fejlesszétek, és ha minden nem sikerül vágyatok szerint, akkor ne hagyjátok magatokat elkeseríteni. Maradjatok meg a helyeteken, mintha Jézust hallanátok: „Valamit cselekesztek, szívetek szerint cselekedjetek, mint az Úrnak és nem az embereknek”. Vessétek le azért a hálót a vízbe új reménységgel és bízzatok Benne.
Különösen azt ajánlom néktek, testvéreim, hogy ha valamely jó dologhoz hozzáfogtok, akkor űzzétek azt teljes erőtökből, ha pedig azt látjátok, hogy a dolog rossz, akkor rögtön hagyjátok abba. Meglehet, hogy éppen ti vagytok arra hivatva, miszerint a korszakot valamilyen erkölcsi igazságra tanítsátok. A nemzedékek közül legtöbbnyire csak egyesek lettek arra hivatva, hogy reformokat és ujításokat hozzanak létre és ezáltal az előadást előmozdítsák. Kötelesek vagytok felebarátotokat úgy szeretni, mint magatokat és ezért legyetek rajta, hogy mindig jót cselekedjetek, ha erre alkalmatok van. Ha megpróbáltál már valamit és nem jutottál eredményre, ne hagyd azért a dolgot abba, mert ha tiszta a dolog és te keresztyén férfi vagy, úgy ne engedd magadra azt mondani, hogy félsz a munkától és gyáva vagy. Csodálkozom Palissy-n (híres angol evángyélista), nemcsak a keresztyénségén, hogy a kísértések nem tudták elnyomni, hanem hogy nyugodtan és kitartóan folytatta fazekas mesterségét akkor is, mikor már híres ember volt. Örvendek, ha láthatom, hogy ilyen férfiak hívők voltak. Ha a gyávák vagy a henyélők nagy csoportja követné Krisztust, akik az élet mindennapi küzdelmeiben nem tudnak megállni, annak sem örvendenék, mert hiszen miként győzhetnének ezek „a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak?” Nékünk hősöknek kell lennünk a hősök között a mindennapi élet mezején úgy, hogyha egykor magasabb hivatásra jutunk el – ahol fontosabbak a cselekedetek –, ennek a magasabb hivatásnak is megfeleljen kiképeztetésünk.
Talán furcsának találjátok, hogy a szószékről így beszélnek? Ne gondolkozzatok így. Az ó-testamentomban olvashatunk pásztorokról, földmívesekről, egyszerű emberekről, akik állandó összeköttetésben álltak vallásukkal. Nekem feltűnt, hogy az okos sábai királyasszony mennyire érdeklődött Salamon háztartása iránt és megfigyeltem azt is, hogy van a Bibliában egy „Példabeszédek” és egy „Prédikátor könyve”, amelyekben kevés lelki oktatást, de annál több okos, józan, egészséges és általános, a mindennapi életre vonatkozó tanácsokat találhatunk. És ezért azt hiszem, hogy az Űr nem akarja, miszerint a mi hitünk be legyen zárva a templomba vagy a ládafiába, hanem hagy onnan előjőve, az élet minden vonatkozásában megállhasson, a Biblia pedig mindig segítségünkre legyen. Az alapigék, melyekről szólok, egy munkás ajkáról hangzottak él, egy olyan munkaerőről, aki fel volt szerelve csónakkal és hálóval, tehát a munkájához szükséges eszközökkel, és aki már elfáradt az egész éjjel tartó hiábavaló munkától, de az Úr szavára újra kezdte munkáját. Hivatkozva azután erre a munkára, felszólítom mindazokat, akik már elfáradtak és kétségbeestek a sok eredménytelen kísérlettől, hogy ,,Vegyétek elő még egyszer reményeteket és az Úr Szavára vessétek a hálót a vízbe”. Lehet, hogy ez a felszólítás egyesekhez éppen a legjobb időben érkezett, mert már mindennel fel akartak hagyni. Óh, én nagyon örülnék, ha egy kar újra megacélosodnék és egy szívben a lelkesedés újra fellángolna. Higgyetek az Úrban megpróbált testvéreim. „Legyetek erősek az Úrnak erejében!”
Ki kell vetnünk a hálót újra és újra a Krisztus szavára, ha lelki dolgokról van szó. Különösen azoknak mondom ezt, akik már sokszor voltak e kápolnában - és ha hinnem lehet szavuknak - mindig a legőszintébb reménységgel keresték megszabadulásukat és még sohasem találták meg. Imádkoztak a prédikáció kezdete előtt azért, hogy az Úr igazán megáldja őket és mégsem érezték az áldást. Hát kedves barátaim, én sehogyan sem tudlak megérteni benneteket, mert az üdvözülés útja világos, rövid, egyenes és minden pillanatban meglelhető és ez: „Higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz.” Semmire sem kell várnotok és amellett a várakozástok még bűnös is. A Bethesda-tava vizének megmozdulására ne várjatok, mert nincsen már tó és nincsen angyal, ki a hullámokat felkavarja. Ez a tó már régen kiszáradt és az angyalok sem járnak e célból a földre. Az Úr Jézus Krisztus beszüntette a Bethesda vizének gyógyító hatását, mikor annak partjához ment és odaszólt a harmincnyolc éve beteg férfiúnak: „Kelj fel, vedd a te nyoszolyádat és eredj haza!” Ez az, amit néktek is cselekednetek kell. Ne várjatok tovább! Ha azonban mégis haboztok, és ma halljátok a szavaimat, akkor őszintén és a Krisztus szavára támaszkodva meghívlak bennetek: „Jöjjetek és éljetek!” Vessétek ki a hálót újra, vessétek ki hittel. Szóljatok így: „Uram, én hiszek, segíts az én hitetlenségemen!” Bocsássatok fel egy fohászt Jézushoz, hogy fogadjon el benneteket. Vessétek magatokat ő alá és kérjétek, hogy most e pillanatban mentsen meg a gonosz hatalmától. Ő meg fog hallgatni. Még sok hal van, akiket meg kell fogni a hit hálójával. Vessétek ki tehát a hálót az Úr szavára.
Azonban most egyúttal olyanokhoz is akarok szólni, akik imájuk hálóját már több ízben hasztalanul vetették ki. Imádkoztatok már valamely hozzátok tartozóért vagy valamely más oly helyes dologért, amely megegyezik az Isten akaratával és hosszas, fáradságos fohászkodások után nem jöttetek-e oly kísértésbe - minekutána ez a dolog nem teljesedett be -, hogy elhatároztátok, miszerint ezt a dolgot nem hoztátok többé az Úr elé? Ha igen, akkor ne felejtkezzetek el a Krisztus a szaváról, aki azt mondta, hogy: „Szüntelen imádkozzatok!” - és erre a szóra, a Krisztus szavára vessétek ki hálótokat és imádkozzatok újra. Nem azért, mintha a körülmények talán kedvezőbbek volnának, hanem egyszerűen azért, mert Jézus mondja, és ki tudja, nem épp ez alkalommal mutatkozik-e eredmény?
Vagy pedig kutattatok az írásban egy oly hely után, amely ígéretet tartalmaz a ti helyzetetekre vonatkozólag? Egy oly szót akartok nyerni az Urtól, amely felbátorítson? A halaknak egész tömege rajzik a csónak körül, az írás tengere tömve van velük. Az ígéretek halait értem, amiből ti- fájdalom - egyetlenegyet sem tudtok fogni. De azért próbáljátok meg. Vegyétek elő újra az írásokat és kérjétek a Szentlelket, hogy mutasson néktek egy oly fenkölt verset, amelyet aztán a hit édességével csepegtessen szívetekbe. Lehet, hogy épp a mai napon teljesedik be kivánságtok és sokkal nagyobb áldásban részesültök, mint amelyet lelketek felfoghat.
Lehetséges az is, hogy már hosszabb idő óta egy bizonyos szent erő működik bennetek, amely arra ösztönöz, hogy egyes hozzátok tapadt bűnötöket legyőzzétek, hiteteket erősítsétek, buzgóságtokat gyakoroljátok, nagyobb haszonra igyekezzetek, és mindezideig nem értétek el kivánságtok teljesülését. Ha tehát az az Úr akarata, hogy ti minden jó cselekedeteteket az Ő akarata szerint tegyétek, akkor ne tegyetek le tervetekről, hanem az Úr akarata szavára vessétek a hálót újra a vízbe. Ne kételkedjetek soha. A ti indulatotok hevessége megszűnik és hitetlenségtek erős hitté fog változni. Vessétek ki a hálót és lehetséges, hogy avval az egy fogással az összes kegyelmi ajándékokat megfoghatjátok. Törekedjetek a Krisztus szavai szerint elérni a legjobb adományokat és meglátjátok, hogy azok mind a tiéitek lesznek.
Avagy éppen most törekedtek arra, hogy közelebb kerüljetek a Krisztushoz és szorosabb viszonyba jussatok Vele? Ama arcnak egy pillantására vágyódtok, amelynek fénye elhomályosítja a Napot? Ismerni akarjátok az Ő erejét és élvezni szeretetét? És hiába törekedtek erre? Akkor kiáltsatok hozzá még egyszer, ,,az Ő szavára”, mert megígérte, hogy el fog jönni, hozzátok, édes szava pedig hív, „hogy jöjjetek hozzám!” Jöjjetek hát Hozzá, kapaszkodjatok Belé, vessétek ki a hálót újra és olyan örömök várnak reátok, amelyek felülmúlják mindazokat, amelyeket eddig éreztetek.
Ezekből tehát világosan láthatjátok, hogy az alapigénk mily nagy mértékben vonatkozik a lelki dolgokra. Vajha segítene minket az Isten végtelen kegyelme által, hogy ezt az alapigét életünkben napról-napra kifejezésre juttassuk.
Az alapszövegnek főfontossága az, hogy ezt életünkben alkalmazzuk. Mert mi egy keresztyénnek legfőbb élethivatása? Nem az-e, hogy lelkeket nyerjen meg a Krisztusnak? Hogy az Isten dicsőségére szolgáljunk abban, ami által másokat a Krisztushoz vezetünk. Ez a főcélja földi életünknek. Sok eltévedt, szegény juh részére nagy áldás, hogy mi itt időzhetünk, mert így ezek hazavezettetnek a lelkek nagy pásztorához.
Az a mód, amely által az embereket Krisztusnak megnyerhetjük, abban nyilvánul meg, hogy az evangyéliom hálóját kivetjük. A lelkek megnyerésének más módját nem tanultuk és nem is ismerjük. Vannak férfiak, kik nagy buzgalommal, de kevés tudással felállítanak különböző rendszereket és eljárási módokat az emberek megnyerésére. A magam részéről azonban nem bízom semmi más módban,, mint csak az evangyéliom hálójának kivetésében, vagyis hogy az Isten szeretetét, mely megnyilvánult a Jézus Krisztusban, az emberek tudomására adjuk. Jézus nem bízott reánk semmiféle más módot, amely által ezt nyilvánosságra hozzuk. Az Úr mindnyájunkat arra hívott, el, hogy hirdessük az üdvöt mindazoknak, akik abban hisznek. Minden egyes hívőnek kötelessége, hogy érdeklődjön embertársainak megtérése iránt. Vagy nincs joga ahhoz az embernek, hogy felebarátját a lángok közül kimentse? Vagy nem szolgál-e Jézus megelégedésére az a törekvés, ha te ígyekszel megmenteni felebarátodat az örök kárhozatba való eséstől? Vagy nem mondta-e ezeket a szavakat: „Valaki hallja, mondja azt, hogy: „Jöjj!” Aki hallja az evangyéliomot, az szólítson fel másokat is arra, hogy jöjjenek a Krisztushoz. Az Úr Igéje késztet bennünket arra, hogy az evangyliomot hirdessük. Nagyon szomorú dolog volna az, ha vagy nagyon rendesek lennénk, vagy pedig egész más evangyéliomot prédikálnánk, mint amilyennek a hirdetésére utasítva lettünk. Az Úr szava olyan hatalom, amely igazolja azt az embert, aki annak engedelmeskedik. Ahol a király szava hangzik, ott jelen van a hatalom. Szükségtek van talán még nagyobb tekintélyre? „Igen, csakhogy elő kellene már haladnotok - mondhatjátok - és a népnek nem csupán a kegyelem elemeit, hanem olyan dolgokat volna szükséges magyaráznotok, amelyek lépést tartanak a kor fejlődésével.” Ezt azonban nem fogjuk megtenni mindaddig, míg fenn áll Jézusnak ama parancsa, hogy „elmenvén, prédikáljátok az evangyéliomot minden teremtett lénynek.” Ha azt tesszük, amit Ő parancsol, akkor a cselekedetekért való felelősség nem rajtunk nyugszik és büntetlenek leszünk, ha a parancsot kifogástalanul teljesítjük. A szolga ne módosítsa urának akaratát, hanem hajtsa azt végre. A mi feladatunk azt cselekedni, amit Krisztus mond, úgy ahogy azt Ő mondja és ezt kell tennünk újra és újra mindaddig, amíg csak élet van tagjainkban. Az ige folyton megszakítás nélkül hangzik felénk: „Prédikáljátok az evangyéliomot, hirdessétek minden teremtett lénynek!” Az ok azért, hogy a megfeszített Krisztust hirdetjük és hogy az embereket állandóan felszólítjuk a hitre, ugyanabban a szavakban rejlik, amelyeket Péter a tengeren és Mózes a sziklák közt hangoztatott, hogy: „Szavadra Uram!” Eme prédikációnak eredménye igazolni fogja mindazokat, akik annak engedelmeskedtek. Senki sem lehet majd abban az állapotban, hogy az utolsó napon ezt mondja a Megváltónak: „Te lehetetlen feladatokat bíztál szolgáidra és amellett olyan eszközt adtál kezükbe, amely nem volt arra alkalmas, hogy avval célt érjenek.” Nem, így nem beszélhet majd senki, sőt akkor majd meglátható, hogy a kiválasztottak megmentésére semmi sem volt alkalmasabb, mint egy megfeszített Üdvözítő és ezen megfeszített Üdvözítő megismerésére nem volt jobb eszköz, mint az ő szavainak egyszerű hirdetése, reszkető ajkakkal, de az Úr lelkének erejével. A prédikációk együgyüsége erős bizonyítékok lesznek majd az Isten bölcsességének kinyilvánítására. Testvéreim, ti, kik a szószékről beszéltek vagy iratkákat osztogattok avagy egyesekkel külön-külön beszéltek, ne féljetek, az Isten bölcsessége a maga módja szerint okvetlenül bizonyítja majd magát. Lehet, hogy ma még bolondnak neveznek, mert az evangyéliomot hirdeted, de ne bántson ez, mert e vád hamarább le fog jönni rólad, mint a rozsda a fegyverről, ha az ütközetben használják. Az ige hirdetése nemsokára minden zajt és kiáltást el fog nyomni, mert hiszen ez a lárma most különben is azért van, mert az igét nem prédikálják. Az evangyéliom fegyvere nem tompult el, mert ma is olyan, mint egy kétélű lángpallos. A mi válaszunk a lármára csak az lehet, hogy igyekezzünk az evangyéliomot még buzgóbban hirdetni, hangosabb szavakkal, a mennyekből leküldött Szentlélek segítségével.
Ha a Krisztus ama szavainak, hogy „vessétek ki a hálót újra,” nem teszünk eleget, akkor vétkezünk. Tegyük fel, hogy Simon Péter ezt mondta volna: „Mester, az egész éjjel dolgoztunk és semmit sem fogtunk; és ezért tekintet nélkül a te szavadra, a hálót nem vetem ki.” Akkor Simon Péter bűnös lett volna az engedetlenség tekintetében és amellett még az Isten fia elleni káromlásban is. Mit szóljak azokról a keresztyénekről, akik azt állítják, hogy ők Istentől hivattattak, a Krisztus tanítványai és ennek dacára még soha nem vetették ki a hálót? Helyes az, hogy semmit sem tesztek az igazságért? Helyes az, hogy a világ világosságának nevezitek magatokat és nem mutatjátok a fényt? Vagy rendjén van-e az, hogy kiindultok a szántóföldre magot vetni és otthon hagyjátok a vetőmagvakat? Vannak itt a gyülekezetben olyanok, kik ilyen dolgokat visznek véghez? Helyes dolog-e az, hogyha, kijelentitek, hogy életetek hivatása az lesz, hogy emberhalászok lesztek és mégis soha a hálót ki nem vetettétek, sőt még csak nem is segítettétek azt a partra vonni? Itt maradtok közöttünk hamis példákkal? Kevés az erőm ahhoz, hogy kárhoztassalak benneteket, de kívánom az Istentől, hogy keltse fel a lelkiismereteteket, hogy az vádolja, ha nem töltitek be a feladatot. Mi lehet a véleményünk arról az emberről, akinek az Úr azt a megbízást adja, hogy az örök kárhozattól való szabadulás örömét hirdesse és ez a férfi mégis bűnös módon hallgat? Az a nagy orvos megmondta néktek az orvosságot, rátok bízta a gyógyszer kezelését, amivel a betegséget gyógyíthatjátok”. Körülöttetek halnak, egyre halnak az emberek és ti nem mentek segítségükre, nem szóltok nékik a gyógyító üdvről! Az Örök Fenség néktek adta az élelmet, hogy az éhezőket tápláljátok és ti elzárjátok a raktárak ajtóit, mialatt a tömeg éhen pusztul az utcán. Hát nem olyan bűnök ezek, amely felett egy őszinte hívő könnyeket ejthet fölöttetek? London, ez a nagy város, pogányvallású lesz teljesen, dacára, hogy az Úr odaadta az evangyéliomot népe kezébe. Mi lehet az alapja az istenfélők eme rettentő közönyösségének? Ha az evangyéliomot csak a magunk részére tartjuk meg, akkor az utánunk következő korszak ítélete bennünket fog sujtani. A jövő nemzedék majd rámutat a mi időnkre és azt fogja mondani: „Micsoda népek lehettek ezek, kik a világossággal rendelkeztek és azt mégis egy sötét ládába zárták el?” Egy eljövendő felvilágosodott században, ha majd mások állnak itt a városban és mások járnak az utcákon, azt fogják mondani: „Átkozott az emléke azoknak a prédikátoroknak és férfiaknak, kik elmulasztották kötelességeiket, kik egy őszinte pillanatban az Úr országához jöttek, de soha hivatásukat be nem töltötték és így cél nélkül töltötték el egész földi létüket.” Igyekezzünk megszabadulni egy ilyen ítélettől. Nékünk hatalmunk van arra, hogy az Isten igazságát kiterjesszük, sőt ennél több, nemcsak hatalmunk, hanem határozott parancsunk van erre és jaj nékünk, ha az evangyéliomot nem prédikáljuk!
Testvéreim, ha a szívünk olyan állapotban van, mint volt Simon Péteré, akkor a keresztyének ez a hatalma nálunk ma meg fog nyilvánulni. Ez a hatalom rendkívül kifejlődött Péternél. Mert - figyeljétek meg - Péter a reménység eltűnésének a befolyása alatt volt és mégis kivetette a hálót. „Egész éjjel hiába dolgoztunk.” De mikor volt ez? Nagyon sokszor hallottam már e beszédeket, de micsodák voltak a tények? „Hiszen tudod, - felelik - hogy nemrég mily nagy ébredések voltak nálunk. Ezt nem tudom. Voltak itt-ott hirtelen fellobbanások, aránylag azonban oly kevés, hogy szégyen azokat így felfujni. Azonkívül pedig, ha megnézzük, hogy ezekért is mily kevés lett téve, akkor csodálnunk kell az evangyéliom elterjedését. Nézzétek meg a missziómunkát például Indiában a mostani időkben. Az emberek azt mondják, hogy a keresztyén vallás nem képes tért hódítani. Én pedig azt mondom, hogy igenis csodálatosan kiterjedt ott a keresztyénség, tekintve az érte történt munkát és áldozatokat. Ha kiadtok abban az országban egy fillért és nyertek a helyébe ezer koronát, akkor nincs jogotok azt mondani, hogy: „Mi ez? Nekem egy millió kell!” Ha ilyen nagy kívánságaitok vannak, úgy áldozzatok többet a kiadásokra. Az aratás csodálatosan bő, tekintve a silány vetést, aki azonban többet akar takarni, annak többet kell szórni. A gyülekezetnek aránytalanul nagyobb a jövedelme, mint a kiadása. Angliában történtek részleges ébredések, de mire vezettek ezek? A fénysugár egy bizonyos ideig látható lett, de a sötétség továbbra is hatalma alatt tartotta az országot. Az ujságok hatalmas, csodálatos dolgokról tettek jelentést egyes helyekről? Ha azonban azokról a helyekről írnának, ahol nem történtek ébredések, akkor más szemmel látnók a dolgokat. Az igazság az, hogy a gyülekezet ama hatalmas pünkösd óta egyetlenegyszer sem volt az általános ébredésnek állapotában. Történtek részleges ébredések a keresztyének között itt is, ott is, hanem az egész tömeg együttesen még sohasem lángolt avval a buzgalommal, amilyent e nagy dolog megérdemel. Ah, ha, az Úr egyszer az egész gyülekezetet fellelkesítené! Nékünk éppenséggel nincs semmi okunk arra, hogy elámítottaknak érezzük magunkat. Tekintve a mi csekély megerőltetésünket, mégis nagy dolgok részeseivé váltunk, ezért tehát fogjuk meg újra a hálót és ne szóljunk semmit sem arról az éjszakáról, amelyen dolgoztunk, de semmi eredményt el nem értünk.
Azonkívül ez a parancs még erőt vett Péter kényelemszeretetén is. Valószínűleg fáradt volt már akkor, mikor azt mondta: „Mester, az egész éjszaka dolgoztunk”. A halászat igen nehéz foglalkozás, különösen pedig, ha nincs is eredménye. Érthető dolog, ha valaki meg akar szabadulni a további munkától, ha már fáradt az addigi hiábavaló dologtól. Hallottam már egyes hívőket így beszélni: „Jól tudjátok, hogy kivettem a részemet a munkából a vasárnapi iskolában és megtettem a kötelességemet erőmhöz képest. És az tény, minden kétség nélkül, hogy ifjúkori megerőltetéseik bámulatra méltók voltak és a későbbi évekre is kihatottak. Szinte el se tudjuk képzelni, hogy micsoda nagy buzgalmuk volt, mert semmi maradék nem maradt utánuk, mely esetleg képzeletünk segítségére jönne? Most azután feljogosítva érzik magukat, hogy a dolgokat könnyen vegyék, mert immár nem tartoznak semmivel sem az Úrnak vagy legalább is úgy érzik, hogy semmit sem kell fizetniük. Rendjén van-e az, hogy valaki felhagy a szolgálattal, amikor világos dolog, hogy soha fel nem hagyunk avval, hogy az Úr kezéből irgalmasságot fogadjunk el? Nem szégyeljük magunkat, ha a dolog megvilágosodik előttünk? Nemsokára, lehet, hogy igen hamar könnyen vehetjük ezt a dolgot, mert majd nyugalmat találunk odalenn a sírban.
Hanem most nyugalmat keresni, amikor emberek elpusztulnak, a mi kényelmességünk miatt, az istentelenség. És dacára annak, Péter, hogy te egész éjjel dolgoztál, hogy alig állsz a lábadon a fáradság miatt, mégis újra ki kell vetned a hálót. És ő meg is tette. Az éjjeli munka egyedül nem ér semmit, mert nappal is dolgoznunk kell, ha halat akarunk fogni.
A Krisztus eme parancsa még abban is erőt vett Péteren, hogy nem hallgatott a józan ész szavára, amely ezt mondta: Ha egész éjjel dolgoztál és nem fogtál semmit sem, akkor valószínű, sőt biztos, hogy nappal sem fogsz semmit se fogni. A halászatra alkalmas idő a galileai tengeren az éj volt, mert nappal, mikor a ragyogó fénysugár a hullámokra süt és a halak a háló minden fonalát és szövését tisztán láthatják, nem valószínű, hogy a halak beléúsznak, ha azonban Krisztus úgy parancsolja, akkor a valószínűtlen idő valószínűvé válik és a reménytelen munka reményteljessé. Semmiféle cselekedetre sem lehet azt mondani, hogy rossz időben történik, ha azt Krisztus parancsolja. Ha Jézus azt mondja: „eredj!”, akkor menj minden megfontolás nélkül. Ne mondjátok azt: „Csak négy hónap mulva lesz az aratás!” „A gabona immár megérett az aratásra!” Péter kivetette a hálót rögtön és bölcsen cselekedett, hogy elfogadta a Krisztus szavát.
A tanulni való a mi számunkra ez esetből az, hogy tegyük azt, amit Péter tett és vessük ki a hálót személyesen, mert az apostol is azt mondta: „Mindazáltal a te szavadra kivetem a hálót!” Nem tudsz-e te valamit tenni testvérem a saját szíveddel, ajkaddal vagy kezeddel? Vagy te, testvérnőm, nem tudnál-e valamit elérni, kedves, lágy kedélyed segélyével? Hallottam, hogy a multkor valaki azt mondta: „Gondoltam arra, miszerint egy páran ismerősök társaságot fogunk alkotni abból a célból, hogy a szomszédságunkban levő szegényeknek segítségére menjünk”. Ennek nem lesz semmi eredménye, mert azok a szegények sem egy tál levest, sem egy darab kenyeret nem kapnak majd a társaságtól. Tegyétek meg azt egyedül! „De én azt hiszem, egy páran mégis összejönnénk és egyletet is tudnánk alkotni”. Igen és azután egész nap alapszabályokat alkotnátok és határozatokat hoznátok létre, amivel aztán kölcsönösen megelégedve, működésteket be is szüntetnétek. Sokkal jobban teszed, ha magad mégysz a munkára, mint Péter is tette.
Azután igen helyesen cselekednél, ha ezt rögtön megtennéd, mint ahogy Péter is rögtön kiment a mély vízre és bevetette hálóját. Lehet, hogy soha többé nem lesz ilyen jó alkalmad. Talán a buzgóságod eloszlik, vagy életed véget ér. Péter mégis csak egy hálót vetett ki és ez nagy szégyen volt. Ha János és Jakab, valamint a többiek is mind kivetették volna hálójukat, akkor az eredmény sokkal bámulatraméltóbb lett volna. Miért? - kérditek. Azért, mert az a háló, amelyet kivetettek, a szakadásig megtelt. Ha a többi hálót is kivetették volna, akkor először is több halat fogtak volna, másodszor a háló nem szakadt volna el.
Olvastam a multkor egy rendkívül bő heringfogásról, mely Brightan város közelében, a tengeren történt. A háló egészen megtelt és olyan nehéz volt, hogy a halászok képtelenek voltak felhúzni, sőt maga a csónak is abban a veszélyben volt, hogy elmerül, s így kénytelenek voltak a háló köteleit elvágni és a halakkal együtt elveszteni. Ha több háló és több csónak lett volna ott, akkor a halakat mind megfoghatták volna. Ugyanez az eset áll a tanítványoknál is. Sok halat tehát csak azért vesztünk el, mert a háló már szakadozik. Ha egy gyülekezet oly állapotban volna, hogy minden egyes tagja a Szentlélek erejével menne e munkába és azután mindnyájan együtt dolgoznának, hány lelket tudnának a Jézusnak megmenteni! A lelkek nagy tömege az elszakadt hálók miatt megy tönkre, a hálók pedig azért szakadoznak, mert mi nem tudunk egyesülni a szent munkában és tudatlanságunk miatt kárt okozunk az Úr ügyének. A prédikátoroknak nem kellene a megfeszített munka miatt panaszkodniok, ha a többiek is kivennék részüket belőle, és egy csónaknak sem kellene félni az elmerüléstől, ha a többi csónakok is a szent munka segítségére ígyekeznének.
Befejezem beszédemet, kedves testvéreim és testvérnőim, miközben megemlítem, hogy ha valami eredményt elértem ma az Isten Lelke által, úgy reménylem ez az, miszerint a felolvasott szöveg utasításait elfogadva, azt véghez viszitek. Az a mód, hogy Istennek szolgáljunk, abban áll, miszerint parancsát teljesítsük. Én kérem az Istent, hogy óvjon meg közülünk mindenkit attól a sülyedéstől, miszerint az Istent csupán megszokásból szolgálja. Prédikálnunk, tanítanunk és dolgoznunk kell, de nem a magunk erejéből, hanem az Ő nevében és az Ő szavára. Ha ezt fogjuk tenni, akkor nagyobb lesz a hitünk, tisztább az őszinteségünk és több lesz az eredmény munkánkban. Édes megnyugtató dolog tudni azt, hogy Krisztus a csónakban ül, míg mi kivetjük a hálót. Ha munka közben megpillantjátok jóváhagyó másolyát, miközben munkátokat figyeli, akkor valószínűleg nagyobb kedvvel fogtok tovább dolgozni. Teljes odaadással, Benne való bizalommal kell dolgoznunk, nemcsak azért, mert az igazság a mi részünkön van, hanem mert Jézus adja a szav?kat és az Ő szava igazság. Ne törődjetek azzal, ha munkátokat a kritikusok kigúnyolják, lebecsmérlik, hanem tegyétek azt hitbeli bizalommal, hogy annak jónak kell lennie, mert Jézus mondta. Eszembe jut, hogy mit mondtak nekem a multkor: „Te hirdeted az evangyéliomot holt bűnösöknek, azt mondod, hogy térjenek meg és higgyenek. De amilyen joggal ezt teszed, ugyan olyan joggal ráfektetheted a kendődet egy sirhalomra és kívánhatod, hogy a hulla onnan kijőve, életre keljen”. Természetesen kívánom ezt. Akik ezt mondták, igazságot szóltak, de azért én mégis örömmel tenném kendőmet a sírhalomra, hogy onnét a holtak kijöjjenek, ha ezt Jézus parancsolja. Minél jobban gúnyolják és csúfolják a bölcs emberek az evangyéliomot és állapítják meg róla, hogy elvesztette hatalmát a kitűzött célt elérni, annál erősebben fogjuk mi a megfeszített Jézust prédikálni és a régi tanítás mellett megmaradni. A mi meggyőződésünket az ily bölcs vélemények nem másítják meg. Az evangyéliom prédikálására való készségünket nem mi idézzük elő, hanem tesszük ezt a Krisztus parancsa folytán és inkább a Krisztus felelősségére dolgozzunk, mintsem a munkára. Szívesebben leszek bolond és teszem azt, amit Krisztus mond, mintsem legyek az új irány legokosabb embere és vessem meg az Úr szavát. Szívesebben teszem életem felelősségét annak lábához, aki szavával uralkodik rajtam, semmint hogy felállítsak magamnak életcélt és érezzem, miszerint a felelősség érte az én vállamon nyugszik. Legyen készen a Krisztus parancsára élni, a nehézségek alatt megállni, szolgálatának teljesítését elvégezni ez órától kezdve. Isten segítsen erre! Ámen.