Régi dallam egy jól ismert énekhez. Ha az államban zavargás keletkezik, ha lázadás tör ki és vér ontatik, az esetben még ma is azt szokás mondani: „Ennek a keresztyének az okai!” Tudjuk, hogy a mi isteni és imádatra méltó Mesterünk is vádoltatott azzal, hogy Ő lázító, holott vonakodott a királyságot elfogadni, midőn hívei erővel azzá akarták tenni, azt mondotta: „Az én országom nem e világból való”, és mégis a lázadás és istenkáromlás hamis vádja miatt feszíttetett keresztre. Épen úgy történt az apostolokkal is. Ahová eljutottak és az evangéliumot hirdették, az ellenséges érzelmű zsidók azon igyekeztek, hogy a népet ellenük felizgassák és azáltal küldetésükben őket megakadályozzák. Úgy itt is. Először magukhoz vettek néhány gonosz férfiút a csőcselék nép közül, bandát szerveztek, felháborították az egész várost, megostromolták a Jáson házát és az apostolokat a köznép közé akarták hurcolni, azután pedig a lázadás bűnét az apostolokra hárították, kiáltván: „Ezek azok, kik a világnak állapotját felfordították, és most imhol vannak!”
Ezen minta szerint jártak el az egész római birodalomban mindaddig, mígnem a keresztyénség államvallássá emeltetett. Alig érte valami szerencsétlenség Rómát, alig támadt háború, éhínség vagy más nyomorúság, a köznép azonnal azt kiáltotta: „Ennek a keresztyének az okai! Hányjátok őket az oroszlánok elé!” Sőt Néró Róma égésének bűnét is a keresztyénekre hárította, holott kétség nélkül ő volt az égés eszközlője. Jézus tanítványai úgy gyaláztattak, mintha ők lettek volna az a levezető csatorna, melyben a bűn minden utálatos nemének létoka feltalálható, holott Salamon azon nagy érctengerhez hasonlítja őket, amelynek vize oly tiszta, hogy a papok is moshatják benne ruháikat. Ha az idők jeleit megfigyelitek, úgy fogjátok találni, hogy a világ az ő szenvedéseit még ma is a keresztyéneknek tudja be.
Tudjuk, hogy amit ezen zsidók az apostolokról mondtak, az nem volt semmi más, mint utálatos és szántszándékos hazugság. Az apostolok nem voltak bujtogatók. Az igaz, hogy oly igazságokat hirdettek, melyeknek oda kellett hatni, hogy az ország bűnös rendszerét megdöntsék és a hamis papok ravasz művészetének véget vessenek, de arról szó sem volt, hogy azáltal a nyilvános közbékét és rendet megzavarják. Jöttek az embereket a bűn ellen felizgatni, az istentelenség ellen fogtak kardot, de nem az egyes emberek és uralkodók ellen folytattak hadjáratot. Igazságtalanság, bűn és minden gonoszság volt az, melyeknek hadat üzentek. De mégis testvérek, gyakran a tréfában is mély igazság rejlik és a gonoszságban is találtatik néha valami igaz kiejtés. A zsidók azt mondták, hogy az apostolok a világot felforgatják. S tényleg azzal nagy igazságot állítottak, mert az evangélium valóban megváltoztatja a világot. Vagyis helyesebben: a világban minden visszás állapotban van, úgyannyira, hogy az evangéliumnak a dolgok helyes állapotba hozása miatt mindent fel kell forgatni.
Meg fogom kísérelni, hogy rámutassak arra, hogy forgatja fel az evangélium a világot; azután pedig szeretnék Isten segítségével foglalkozni azzal, hogyan forgattatik fel azon kis világ, mely minden emberben megvan, ha az evangéliumot elfogadja és hitben Krisztushoz fordul.
Hogy az evangélium a világot felforgatja, azt látni fogjuk, ha a társadalomban létező különböző osztályokat megtekintjük.
Az emberek véleménye szerint az Isten országában következőleg áll a dolog. Legfelül, a legmagasabb polcon ül a legelőkelőbb rabbinus, a tiszteletreméltó úr, a theológia nagyrabecsült és kitüntetett tudora, a nagy bölcsész, a sokat tanult és mindenben jártas, otthonos, a rendkívüli szellemes férfiú. Ő a trónon ül, a legnagyobb, mert a legbölcsebb. Mindjárt alatta van a másik osztály: olyan emberek, kik szintén tanultak, nem épen olyan ügyesek és jelesek, mint amaz, de mégis kivételesen okosak és lepillantanak azokra, kik a piramis lábánál állanak, eme szavakkal: „Az ott alul a közönséges nép, mely semmit sem tud a törvényből.” Egy kevéssé lejjebb az értelmes és tekintélyes gondolkozókhoz jutunk, ezek nem olyanok, kik tanítóknak csaptak volna fel, hanem olyanok, kik ritkán tanulnak, mivel saját véleményük szerint már mindent tudnak, amit tanulni lehet. Ezekután jön az igen tiszteletreméltó emberek még nagyobb csoportja, kik a világi bölcsességben igen sokra vitték, ha nem is állanak oly magasan, mint a filozófusok és rabbinusok. Még lejjebb találjuk azokat, kik a tudományt és bölcsességet kevésbé bírják, majd az épület alján találjuk a tudatlanokat, a kis gyermekeket és végül a csecsszopókat. Ha ezen rangfokozatot megtekintjük, azt kell mondanunk, hogy: „Ez a világ bölcsessége. Íme, mily nagy a különbség a földön csuszkáló csecsemő és a tanult férfiú között, ki a felső fokon áll! Mily nagy a távolság az együgyü és tudatlan emberek kik a kemény, nyers, durva alsó réteget képezik a társadalomban és a bölcs férfiú között, ki mint a csiszolt márvány diszeleg teljes fényében a piramis ormán!” Nos, látható, hogyan alakítja át Krisztus az egész világot. Teljesen megfordítja. „Bizony, bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, nem mehettek be az Istennek országába.” „Nem sokan vagytok bölcsek test szerint, nem sokan vagytok hatalmasok, nem sokan nemesek.” Avagy nem a szegényeket választotta-e Isten e világon, kik hitben gazdagok és a megígért ország örökösei? Ez nem egyéb, mint az emberi társadalom épületének teljes megfordítása. A bölcs rájön, hogy fel kell mennie, ha egyűgyűségét ismét el akarja érni. Egész életén át iparkodott, amennyire lehetséges volt, gyermeki egyűgyűségétől megszabadulni. Gondolkozott, okoskodott, és minden igazságot, mielőtt elfogadta volna, elbírálta logikus ésszel és most megint elölről kell kezdeni és még egyszer felmenni, kisgyermekké kell lennie és korábbi egyűgyűségéhez visszatérnie. Ez tényleg a világnak fenekestől való felforgatása, azért e világ bölcseinél ritkán talál tetszésre.
Ha a világ ezen felforgatását a maga tökéletességében látni akarjátok, akkor nyissátok fel a Máté evangéliuma ötödik részét, ott a megforditott világ teljes leírását fogjátok találni. Jézus Krisztus már legelőször tartott prédikációjával felforgatta a világot. Halljátok csak, mit mond a harmadik versben: „Boldogok a lelki szegények, mert övéké a mennyeknek országa.” Mi dicsérjük azon embert, ha tisztességes, ki szerencsésen tud forogni e világon, ki azon állásával, melyet betölt, nincs megelégedve, hanem mindig feljebb-feljebb iparkodik. Az olyan ember felől sokat gondolunk, aki magát nagynak képzeli, aki szilárd és szívós természetü. Jogát megköveteli bárki és bármi is álljon útjában. Tudja mire képes és akarja, hogy azt más is tapasztalja. Én nem tartozom azon szegény és szánandó teremtmények közé, mondja, akik nyomorult sorsukba belenyugosznak és kezeiket mellükre teszik. Nem, határozottan nem, mert nincs megelégedve. Az olyan embert csodálkozással szemléli a világ. De Krisztus az alsót fordítja felülre, amidőn mondja: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa.” „Azok, kiknek nincs saját erejük, hanem minden erejüket Krisztustól nyerik, azok, kik ez istentelen világgal nem tudnak lépést tartani, hanem inkább jogtalanságot szenvednek, mint jogtalanságot tegyenek, azok, kik csendes és alázatos életet élnek, nem küzdenek, azért, hogy mások fölé emelkedjenek, azok, kik ha egy magasabb állást nyernek, sok fáradságba kerül őket arra birni, hogy azt elfoglalják, mert azt nem hajhászták, ők örömest haladnának csendesen és zajtalanul az élet útjának árnyékos völgyében, hol nem keltenének semmiféle feltünést. Azoknak mindig fülükbe hangzik ezen ige: „Kívánsz magadnak nagy dolgokat? Ne kívánjad!”, „lelki szegények” azok, kik szegénységük mellett boldogok és megelégednek azzal, amit az Úr nekik adott és akik hiszik, hogy sokkal gazdagabbak, mint arra rászolgáltak volna. Igen, ezek azok, kiket Krisztus boldognak mond. A világ azt mondja, hogy ők balgák és együgyüek, de Krisztus azt helyezi felülre, amit a világ alulra helyez. „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa.”
Azután vannak még másforma emberek is a világon. Azok mindig szomorúak. Nem lehet őket gyakran észrevenni, mert Mesterük parancsolta meg nekik, ha böjtölnek, ne kenjék meg arcukat, hogy ne láttassanak az emberektől bőjtölni, de mégis elrejtve, titokban Istenük előtt fohászkodnak ők. Hegedűiket fűzfára függesztik, gyászolnak először saját bűnök felett és azután koruk romlottsága felett. A világ azt mondja róluk: „Ezek búskomorságban szenvednek, örökösen búslakodnak, a világ minden kincséért sem lennék köztük. Testi ember leköpi és utálattal fordul el tőle. Micsodák hát ők? Szomorú fűzfák a folyóvíz partján. Halljátok, hogyan beszél egy díszesen felöltözött fiatal ember az ő szomorú barátjával, ki lelki üdve felett aggódik: „Micsoda beteges állapot az, amelybe jutottál! Nagyon sajnállak! Menj az orvoshoz, kérj tőle tanácsot. Úgy élsz, mint aki folyton gyászol. Milyen nyomorult élet! Na, én nem lennék olyan alamuszi!
Igy beszél a világ, de Krisztus felforgatja e világot, mert épen azon emberek, akikről úgy vélekedtek, hogy örökösen szomorkodnak és gyászolnak, örülhetnek. Mert az van mondva a negyedik versben: „Boldogok, akik sirnak, mert ők megvigasztaltatnak.” A világ fiainak öröme hasonló a tövisnek a fazék alatt való ropogásához. Lángot vet, nagy zajt csinál és azután vége van. De az igazaknak világossága és a jámbor szíveknek öröme folyton nagyobb lesz. Gyakran lemegy a keresztyén napja is. A szegénység, szégyen, üldözés és a belső nyomor felhője eltakarja annak fényét. De ha majd az örökkévalóság nagy reggele megérkezik, akkor az Úr fog az örök világossága, Istene és dicsősége lenni. Oh, ti szomorú lelkek, örüljetek, mert bár e világ lenéz titeket, de Krisztus majd felmagasztal a legnagyobb dicsőségre. Ha majd e világ állapotát megfordítja, ti meglesztek vigasztalva, az ő ígérete szerint.
Azután jön a harmadik osztály, akik alázatosoknak neveztetnek. Talán találva érezitek magatokat. Azt fogom néktek leírni, hogy miben nem áll az alázatosság. Ismerek egy embert, aki csak akkor boldog, ha valami pere van. Számláját sohasem fizeti addig, míg a hatóságtól kényszerittetik annak kiegyenlítésére. Szereti, ha ügyvédekkel van dolga. Ha valakit beperelhet, az a legnagyobb élvezetére szolgál. Ha valaki megsérti, nem felejti el egyhamar. Igen sok van neki az úgynevezett tisztességérzetből. Ha csak kissé is megbántják, csak egy kemény szóval illetik, vagy tévedésből megsértik, akkor azonnal összetűz ellenfelével, mert ő nem enyhe kedélyű ember. Adósát a tömlöcbe veti és azt mondom egész bizonyossággal, hogy mindaddig otthagy téged, míg meg nem fizetsz neki az utolsó fillérig. Az alázatosoknak egész más az érzelmük világa. Azokat szidalmazhatjátok, mert nem fognak viszont szidalmazni titeket. Azokat megsérthetitek, mert tudják, hogy Mesterük azt mondta nekik: „Én pedig azt mondom néktek, gonosznak ne álljatok ellene gonosszal.” Nem jönnek haragba és bosszúságba minden kicsiség miatt, mert tudják, hogy minden ember gyarló, ennélfogva azt gondolják, hogy testvérük valószínüleg tévedésből, nem szándékosan sértette meg őket. Azért azt mondják: „Ezt ő nem szándékosan tette, tehát nem veszem rossz néven tőle. Azt hiszem, hogy ő azzal jót akart, amit mondott, persze nagyon nyersen hangzott, de megbánja ő azt mielőbb; nem akartam vele a szót vitatni, legyőztem magamat és hagytam, hadd beszélje ki magát.” Más esetben pedig rágalmazva lesz. „Hadd beszéljen” gondolja „a sóhajtás idővel úgyis csak megszünik, ha nem lesz mit tenni a tűzre, majd kialszik.” Más valaki pedig valami nagyon gonosz dolgot mond szemébe, de ő nem felel, megnémul és nem nyitja meg száját. Nem hasonló Sérujának fiához, ki azt mondta Dávidnak: „Hogyhogy szidalmazhatja ez a holt eb az én Uramat a királyt? Majd elmegyek és fejét veszem.” „Nem”, mondja ő, „hadd szidalmazzon, mert az Úr parancsolta neki: Szidalmazzad Dávidot!” „Enyém a bosszúállás, én megfizetek, azt mondja az Úr.” Mindent eltűr és elvisel, inkább elszenved száz megsértést, mint csak egyszer is megsértene. Szelíden és türelmesen halad útján, mire azt mondják: „Ez nem fog soha se valamire menni, mindig rászedik. Pénzét kölcsön adja és soha vissza nem kapja, vagyonát a szegényeknek osztogatja, végre magának semmi sem marad! Milyen ostoba! Egész nyugodtan hagyja magát jogaiban megcsorbitani. Nincs nála erély, mindenkit keresztül hagy magán menni, milyen oktalan!”
Igy beszélnek, de Krisztus felforgat mindent és azt mondja: „Boldogok az alázatosak, mert ők örökség szerint bírják e földet.” Nem keseredtek-e el ezen szavak felett, ti, akik mindenen hasznot akartok húzni, ti szenvedélyes emberek, kik a törvénnyel kezetekben mindig azon vagytok, hogy szomszédaitokat perlekedésbe keverjétek? Mindazt azért teszitek, hogy a földet bírhassátok. Lássátok, Krisztus mennyire megutál titeket és bölcsességeteket lábbal tapodja. Azt mondja: „Az alázatosok bírják e földet.” S ha gondosan utánanézünk, tényleg úgy fogjuk találni, hogy sok esetben a hallgatás a legjobb út jogaink megnyerésére. Bizonyos vagyok benne, hogy jó hírnevünket a legjobban megvédjük akkor, ha nem vesztegetünk arra szót. Ha az itt jelenlevők mindegyike is engem rágalmazna és a legdurvább gyalázó iratot terjesztenék rólam, mégis egész nyugodtak lehetnének, hogy nem indítanék ellenük pert. Nem vagyok olyan balga. Mindig úgy találtam, hogy ha valaki magát a törvény előtt gyalázója ellen védelmezte, ellenségének kezére dolgozott. Ellenségeink nem árthatnak nékünk, ha mi magunknak nem ártunk. Eddig még senki sem veszítette el jó hirnevét, ha maga okot nem adott rá. Ha az alázatosok között vagytok, úgy bírjátok e földet. Tűrjetek mindent, higgyetek mindent, reméljetek mindent, akkor végre jó dolgotok lesz e világon is.
Látjátok ott fenn azon tiszteletreméltó urat, ki sohasem mulasztotta el, minden vasárnap kétszer elmenni az imaházba? Ő bibliáját is olvassa és házi istentiszteletet tart. Ezen ember nagyon jó egyetértésben él önmagával. Reggel, midőn felkel, rendesen kezet szorít saját énjével és örvend azon, hogy ő olyan becsületes ember. Saját véleménye szerint a Főutca egyik házában lakik, még pedig az 1. szám alatt. Ha Istennel való viszonyáról beszéltek vele, azt mondja, ha ő nem üdvözülne, akkor senki sem, mert nagyon megbízható ember és senki sem mondhat rá valami rosszat. Nem egész kiváló ember-é? Nem irigylitek-e sorsát? Olyan ember, kinek magáról a legjobb véleménye van, magát tökéletesnek tartja, vagy ha épen nem is tökéletes, de legalább olyan jó, hogy reményli, hogy egy kevés mennyei segítséggel egész könnyedén bejut a mennyországba. Helyes. De látjátok azon szegény nőt, ki ott hátul az imaház szegletében áll, szemei könnyel vannak tele? „Lépjen elő! Beszélje el nékünk élettörténetét!” Nem akar, szégyel előlépni és ilyen tisztességes emberek jelenlétében beszélni. De annyit mégis megtudtunk tőle, hogy ő egy nagy bűnös nő és most szeretné tudni, mit tegyen, hogy üdvözüljön. Kérdezzétek meg! Azt fogja mondani, hogy Isten előtt nincs semmi érdeme. Gondolatai röviden ebben foglaltatnak össze: „Én vagyok a legnagyobb bűnös nő. Óh, hogyan találhatnék kegyelmet!?” Nem támaszkodhat jó cselekedeteire, mert azt mondta: nincs. Minden igazsága úgy tűnik fel előtte, mint a megfertőztetett ruha. meghajtja magát a porig, midőn imádkozik, és nem meri szemeit az égre emelni. Azt gondoljátok: ez a szegény nő sajnálatra méltó. Ne legyetek ilyen véleményben. Az az ember, kit épen az előbb ecseteltem, a létra legmagasabb fokán áll, nemde? Ez a szegény nő pedig egész alul. Nézzétek csak, mit tesz az evangélium, hogyan fordítja fel a világot: „Boldogok akik éhezik és szomjuhozzák az igazságot, mert ők megelégittetnek.” Ellenben az az ember, ki önmagával meg van elégedve, a következő ítéletet kapja: „Mert valakik a törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak.” Vámszedők és paráznák hamarább bemennek mennyországba, mint ti, mert nem azon igazságot keresitek, mely hitből van, hanem azt, amely a törvényből van. Tehát itt, amint láthatjátok, ismét meg van forditva a világ, mégpedig Krisztus első prédikációja által
Most figyeljük meg a hetedik verset: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” Erről már beszéltem. Az irgalmasok nem nagyon becsültetnek a világon a legkevésbé sem, mert nagyon oktalanul járnak el, hiszen az, aki oly sokat megbocsát és megenged nem lehet bölcs. De Krisztus azt mondja, hogy aki irgalmas volt irgalmas ellenségei iránt, irgalmas a szegények iránt és a sértések megbocsátásában, az irgalmasságot fog nyerni. Itt ismét fel van forgatva a világ. „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők az Istent meglátják.” A világ azt mondja: „Boldog az az ember, aki vig életet él.” Ha az emberek közönséges részét kérdezitek meg, hogy ki a boldog azt fogják mondani: „Boldog az, akinek sok pénze van, bőven költekezik, mert a maga ura aki vigan áttáncolja az életet, a világ mámorpoharát fenékig kiissza, aki szenvedélyeinek gyeplőit szabadon ereszti ki, mint a vad ló, a rend nehéz gyeplőitől menten, függetlenül az ész parancsaitól, minden akadály, korlát és kerítés nélkül száguldozik a bűn tágas rónáján.” Az ilyen embert nevezi boldognak a világ. A büszke, a hatalmas embert, Nimródot, ki azt csinálja, ami neki tetszik és a szentség keskeny ösvényétől utálattal fordult el. De az Írás azt mondja: „Nem úgy!” Boldogok a tiszta szívűek, mert ők az Istent meglátják.” Azok, kiket nem lehet rávenni valamire azért, mert az testies élvezettel van összekötve, mert az által Mesterével való közössége zavartatnék meg. Azok, kik nem látogatják a mulatóhelyeket, mert ottan nem imádkozhatnának és azért, mert nem remélhetnék, hogy idejüknek olyan kihasználásával Mesterük megelégednék. Az ilyen szívű embert igen vallásosnak és túlságos kegyesnek nevezik el, mert nincs szabad akaratja. Az Úr Jézus Krisztus mindent jóvá tesz, mert azt mondja: Ezek a megáldottak, ezek a boldogok. „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők az Istent meglátják.”
Most tekintsük meg a kilencedik verset. Menjetek végig London utcáin és lássátok: Milyen felforditása az a világnak! Milyen emberek azok, kiknek oszlopok emeltettek, kiknek szobraik nyilvános helyeken és parkokban állanak? Olvassátok a kilencedik verset és lássátok, milyen felforgatása az a világnak! A világ legmagasabb ormán fönn, fönn látjátok Nelsont. Ott áll társai fölött magasra emelve, másik helyen hosszú karddal oldalán láttok egy herceget, ismét más helyen láttok harci lován lovagolni egy hatalmas vitézt. Ezek a világ magasztalt hősei! Bármely ország fővárosába mentek, látni fogjátok, hogy a híres emberek, kiknek szobrokat emelnek és emlékoszlopokat állítanak, nem olyanok, kiket a kilencedik vers boldogoknak mond. „Boldogok a békességre igyekezők, mert azok Isten fiainak mondatnak.” Igen, de a békességre igyekezők nem igen lesznek magasztalva és dicsérve, nemde? Az, ki két küzdő közé áll és magát azoktól ütni engedi az, ki magát mások előtt a porig megalázza, hogy az összeütközést elkerülje az az, ki itt megáldatik. Milyen ritkán részesülnek az olyan emberek megtiszteltetésben!
Az olyan emberek rendesen egészen mellőztetnek, holott igen nagy szolgálatot tesznek mások boldogsága érdekében. Hanem itten a világ fel lesz forgatva. A harcos, vérrel fecskendezett öltözettel egész közönséges sirba helyeztetik. Meghal és porrá lesz, de a békességre igyekezők felmagasztaltatnak, fejük Isten áldásával koronáztatik meg, egykor majd meglátja azt az emberiség is és csodálkozni fognak a tündöklő ékszereken, vádolják balgatagságukat, hogy a harcosok véres fegyverét dicsőítették, de azon emberek egyszerű öltönyét elszakították, kik békét iparkodtak szerezni ezen a földön.
Még egy és azután bezárjuk Megváltónk prédikációját. Létezik e világon az emberiség között egy olyan osztály, amely mindig gyülölve, üldözve volt, mint a vadállatok, háborgatott, kínozott és meggyötört nép. Egy öreg istenfélő ember mondotta: „A keresztyének úgy tekintetnek, mintha farkasfejek volnának, mert amint a farkast fejéért mindenütt vadásszák, úgy a keresztyéneket is üldözik mindenütt a földön.” És ha az ő történetüket olvassuk, azt vagyunk hajlandók mondani: „Ezen üldözöttek a boldogság legalsóbb fokán állanak. Ezek, akik száműzetnek, házaikat elrabolják, hazájukból kikergettetnek és a világ minden részén üldöztetnek, ezek a legutolsók az emberek között.” Nem úgy. Az evangélium felforgat mindent és azt mondja: Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért, mert azoké a mennyeknek országa.” Ismétlem: Ezen boldogságra vonatkozó megjegyzések mindegyike éles ellentétben áll a világ véleményével, azért fogadjuk el a zsidók nyilatkozatát, hogy Jézus olyan ember volt, aki a világot felforgatta.”
2. Megjegyeztem másodszor, hogy a keresztyén vallás felforgatja a világot, annak alapelveit illetőleg. Néhány bibliai mondás ezt azonnal világossá teszi. „Hallottátok, hogy megmondatott régieknek: szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom néktek, hogy a gonosznak ne álljatok ellene gonosszal.” Mi azt gondoltuk, hogy senkinek sem szabad jogainkat megcsorbitani, de a Megváltó azt mondja: „Aki akar veled törvénykezni és el akarja venni alsó ruhádat, engedd neki felső ruhádat is.” „Aki téged jobb felől arcon üt, fordítsd a másik orcádat is.” Ha ezen szabályok figyelembe vétetnének, nem forgattatnék-e fel teljesen az egész világ? Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: „Szeressed felebarátodat és gyűlöljed ellenségedet!”, de Jézus Krisztus azt parancsolja nékünk, hogy szeressük ellenségeinket és imádkozzunk azokért, akik minket megsértenek és üldöznek. Azt mondja: „Ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjuhozik, adj innia, mert ha azt míveled az ő fejére eleven szenet gyűjtesz.” Ez lenne tényleg a világ megfordítása, de mi lenne akkor a hadihajóinkkal és katonaságunkkal, ha például a bástyákról, ahonnan most az ágyúk bömbölnek, amidőn az égő városhoz közelítünk, melyben ellenségeink vannak, a lakásaiktól megfosztottak és ide-oda menekülők számára hússal telített hordók, kenyér és ruhaneműek csomaga lövettetnének ki lövegek helyett, nyomoruk enyhítésére? Az minden politikának a felforgatása volna és még sem volna több, mint Krisztus törvényének keresztülvitele.
Igy fog ez menni a jövőben, ellenségeink szeretve és gyűlölőink táplálva lesznek. Továbbá azt mondják a jelen időben, hogy nagy gazdagságot összehalmozni jó és előnyös ha az ember gazdag, de Jézus Krisztus az alsót fordítja felülre, mert azt mondja: „Vala egy gazdag ember, ki bársonyba öltözött és minden napon vígan lakott, kinek földje gazdagon termett; és mondá: „Csűreimet elrontom és nagyobbakat építek,” de az Úr azt mondá: „Bolond!” Ez ismét megfordítása a világnak. Ti őt bizonyosan városatyává vagy polgármesterré választottátok volna. Ti apák, fiaitok vállát megveregettétek volna, ezt mondván: „Nézd fiam, ez a takarékosság és jó gazdálkodás eredménye! Mennyire előhaladt a világon! Nem volna az neki, ha a jó aratás után, mindenét a szegényeknek adta volna, mint az a különc ember, ki egész életén át, mint a ló dolgozott és mégsem nem jut nyugalomhoz. Ő mindent megtakarított! Tégy te is úgy és akkor boldog leszesz!” Krisztus ellenben azt mondja: „Bolond, ez éjjel megkívánják a te lelkedet tőled!” Minden felforgattatik. Mások ismét azt akarják, hogy gondokba merüljünk és mindig a jövőbe tekintsünk és azon töprengjünk, hogy mi jöhet reánk. Ebben is felforgattatik a világ, amidőn Krisztus mondja: „Gondoljatok a hollókra; nem vetnek, nem aratnak, sem a csűrbe nem takarnak, mégis a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem többek vagytok-e ti azoknál?” Meg vagyok róla győződve, hogy azon mód és rendszer, ahogyan mostanában az üzleteket lebonyolítják homlokegyenest ellenkezik a krisztusi móddal és rendszerrel. De erre nézve azt felelitek nekem: Az nem megy másként, üzlet marad. Az mindenesetre igaz, hogy az olyan üzlet is üzlet, de az nagyon rossz üzlet. Oh, bárcsak az olyan üzletek megváltoznának!
3. Ezen pontnál nem tartottalak fel benneteket sokáig, most legyen szabad még harmadszor rámutatni, hogyan forgatja fel Krisztus a világot, a mi vallási felfogásunkat illetőleg. Az emberek nagy része azt hiszi, hogyha valaki fölteszi magában, hogy üdvét megszerzi, az minden, amire szüksége van. Sok prédikátor ezen alapelv szerint prédikál. Azt mondják az embereknek, hogy a megtérésre való hajlamot fel kell kelteni magukban. Halljátok csak, mennyire megdönti az evangélium ezen állítást. „Nem azé a választás, akinek arra akaratja vagyon, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” Épen úgy akarja a világ, hogy mindenki üdvözüljön, de Krisztus mondja: „Ő érettük könyörgök, nem e világért könyörgök” Ő kiválasztott minket e világ közül. Elválasztott az Atya gondviselése szerint, a Szentlélek megszentelésében és az igazságnak hitébe. „Az Úr ismeri az övéit.” Mennyire ellenkezik e világ nézete az igaz keresztyén felfogással! A világ vallása ez: Tedd ezt és élsz! Krisztus vallása: higgy és élsz! Mi azt véljük, hogyha az ember igaz, tisztességes és mértékletes csak akkor mehet be a mennyországba. Krisztus pedig azt mondja: mindenesetre az kell légy, de az még sem mos téged soha tisztára. „Mert valakik a törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak.” „A törvény cselekedeteiből egy test sem igazul meg Isten előtt.” Higgy es élsz! Ez minden emberi rendszert felforgat. Vesd magad Krisztus karjaiba, bizd Reá magad! Igyekezzél jót cselekedni, de mindenek felett higgy abban, aki a kereszten meghalt. Ez felforgatása minden emberi tannak. Azért küzdenek ez ellen az emberek mindaddig, míg az emberi szív az marad, ami és amilyen. Óh, vajha érezőnk igazán az evangélium erejét! Az halált okozna minden önigazságnak és összezúzna minden gőgös tekintetet és kevély gondolatot.
Szerelmeseim, mostan engedjetek még egy kevés időt, hadd mutassam meg, hogy ami érvényes a világra, érvényes a szívre is. Az ember egy világ kicsinyben, és amit Isten a külvilágban tesz, azt teszi a bensőben is. Ha közületek valaki meg akar térni és üdvözülni, úgy szívét teljesen fel kell forgatni. De azonnal egyenesen hozzátok fordulok és kérdezlek titeket, tapasztaltatok-e egy olyan felfordulást, tudjátok-e mi az?
Először itéleteteket változtassátok meg teljesen. Nem mondhatják-e sokan közületek, hogy az, amit most mint Isten kegyelmét ismertek, a ti régebbi testies felfogástoktól nagyon különbözik? Ha azt mondta volna például valaki ezelőtt néktek, hogy még oda fogtok jönni, hogy Isten szabad és egyedüli kegyelmének tanában hisztek, úgy nagyot nevettetek volna szemébe. „Mit? Én a szabad kegyelem tanában higgyek? Mit? A Krisztus vére által való megváltás tanában vagy a hivőknek az üdvösségre való megtartásukban higgyek? Soha, ostobaság lehetetlen!”
Azonban most erősen tartjátok azt; és az, ami, ezelőtt ésszerűtlennek és hamisnak látszott lenni, most úgy látjátok, hogy az Isten dicsőségére és az emberek örök üdvösségére szolgál. Most elfogadjátok azon tant, melyet egykor megvetettetek és alázattal veszitek, mint édesebbet a méznél, holott előbb olyannak tűnt az néktek, mint a méreg, epe és üröm. Igen, ha Krisztus kegyelme bevonul a szívbe, az felforgat ott minden véleményt és Jézus igazsága foglal helyet attól kezdve uralkodólag a lélek trónján.
Továbbá nem vesztek-e észre teljes változást reménységetekben? Minden reményetek e világra vonatkozott. Csak ha gazdagok lehettek, csak ha nagyokká és tekintélyesekké válhattok, akartok boldogok lenni. Azután vágyakoztatok. Minden, amit vártatok, egy paradicsom az örökkévalóságon innen. S hol vannak most reményeitek? Nem e világon, mert ahol van kincsetek, ott legyen a szívetek is. Vártok várost, melyet emberi kéz össze nem dönthet. Vágyaitok mennyeiek, azelőtt pedig testiek valának. Mondhatjátok azt: Oh, vajha mindnyájan, kik itt egybegyülve vagytok, mondhatnátok, hogy reményeitek és vágyaitok megváltoztak! Tekintetek- e felfelé? Igyekeztek Istent szolgálni e földön és Őt az örökkévalóságban élvezni? Vagy megelégedtek azzal, ha arra gondoltok: mit egyetek, igyatok és mivel öltözködjetek?
Továbbá teljes megsemmisülése ez minden eddigi örömötöknek. Egykor szerettétek a vendéglőket, most gyülölitek azokat. Ezelőtt gyülöltétek az Istennek házát, most pedig az a legkedvesebb tartózkodási helyetek. A világi dal, a hitetlen ujságok, a sikamlós regények mind édes volt ínyeteknek, de most elégettétek azon könyveket, melyek egykor titeket elbájoltak és a porlepett bibliát vettétek elő a könyvszekrény leghátsó részéből, amely most ott fekszik reggel és este felnyitva az asztalon, a nagyon kedvelt, sokra becsült és örömest olvasott könyv. Egykor a vasárnap volt néktek a hét legunalmasabb napja. Kezeteket keresztbe téve ácsorogtatok ide-oda ti szegények, a gazdagok pedig ezen napot szalonjukban töltötték, este pedig társaságot kerestek. Most a ti társaságotok az élő Isten gyülekezetében található fel és az Isten háza társalgó terem, hol barátaitokat megvendégelitek. Ünnepélyetek többé nem a borozás és tobzódás, hanem a Krisztussal való társaság. Vannak néhányan köztetek, kik eddig semmit sem szerettek annyira, mint a színházat, tánctermet vagy a pálinkás üveget is. Most azon helyeken az átok nagy fekete jelvényét látjátok és sohasem mentek oda. Most az imában való egyesülést, a gyülekezeti egységet, az igazak gyülekezetét a Seregek
Urának házát keresitek fel.
Csodálatos még azon nagy változás is, melyet az evangélium a házban előidéz. Fenekestül felforgat mindent. Látjátok ott a falon a festményeket, melyek rossz dolgokat ábrázolnak és hijábavaló, káros érzelmeket támasztanak. Ha a ház lakója megtér és Krisztus követője lesz, leszedi azokat és olyat tesz helyettük, amely például Bunyan János fogságát ábrázolja, vagy hogyan áll az asszony a bíró előtt, Pál apostol Athénben és más bibliai eseményt. Egyik sarokban ott feküdt a játékkártya, most kidobja és helyette odateszi a Missziólapot, vagy néhány régi iróktól származott könyvet. Itt is, ott is egy-egy könyvecske, melyet a vallásos iratokat terjesztő társulat adott ki, vagy a Szentirás magyarázatával foglalkozó iratok. Minden fel van forgatva. A gyermekek azt mondják: „A papa egészen megváltozott.” Alig tudják, hogyan történik az. Rendesen ittasan szokott haza kerülni, mikor közeledett lakásához a gyermekek fel futottak a lépcsőn, hogy mire felér már ágyban lehessenek. Most pedig az ablakban ülnek a gyermekek és ügyelik, nem jön-e még a papa hazafelé. Ha jön eléje futnak, ő pedig egyet karjára vesz, a másikat kézen fogja és úgy viszi be őket a szobába.. Ezelőtt dalokra szokta őket tanítani, mint „Vig az élet,” vagy még rosszabbakra, most beszél nekik Jézusról, a jó pásztorról és énekel nekik szép énekeket a mennyei paradicsomról. Szép társaság szokta őt vasárnap délutánonként meglátogatni, amely nagy lármával szokott lezajlani, de annak már vége. A mama mosolyog férjére, most már boldog asszony, tudja, hogy most már nem adja magát többé a legaljasabb társasághoz és nem vezetik bele a legutálatosabb bűnökbe.
Kérdésemmel ismét hozzátok fordulok: Történt-e nálatok olyan megváltozás? Milyenek a ti barátaitok? Azokat szerettétek a legjobban kik leghangosabban tudtak átkozódni, a legjobban tréfálódni, élcelődni és a legtöbbet hazudni, most kedvelitek azokat, akik leghűebbek az imában és legtöbbet beszélnek néktek Jézusról. Most minden megváltozott nálatok. Ha most régi énekekkel az utcán találkoznátok, aligha ismernétek reá. Most már nem vagytok véle semmiféle rokonságban. Néha- néha a ti régi emberetek ellátogat hozzátok és félre akar titeket vezetni, hogy ismét közösségre lépjetek vele, de mutassatok neki ajtót, utasítsátok ki lehető leghamarabb, ezen szavakkal: „El veled!” Nem tudtam semmire se menni, míg téged szerettelek. Akkor rongyos kabát lógott rólam foszlányokban és összes pénzemet a korcsmában hagytam. Az Isten házába sohasem mentem, hanem átkoztam Teremtőmet, bűnre bűnt halmoztam és malomkövet kötöttem saját nyakamba. Azért pusztulj előlem, nem akarok rólad többé semmit sem tudni. Krisztussal eltemettettem és Vele feltámadtam.
De vannak itt néhányan olyanok jelen, kik a társadalom azon osztályához tartoznak, kik az ilyen dolgokhoz nem tudnak leereszkedni. És mégis, előkelő urak és hölgyek, ha meg akartok térni, nálatok épen olyan alapos megváltozásnak kell létrejönni, mint a legszegényebb embernél, ki valaha élt e földön. Ha egy trónörökös, herceg vagy gróf üdvözülni akar, nála épen úgy fenekestől felforgat mindent az evangélium, akár csak egy koldus vagy földművesnél. A magas körökben is épen olyan sok a bűn, mint az alsóbb osztályban, sőt némely esetben még több, mert ők több világosságot, ismeretet és nagyobb befolyást bírnak, és mivel bűnükkel nem csak magukat, hanem másokat is a veszedelembe rántanak. Ti gazdagok, történt-e nálatok változás? Bánt-e titeket e világ hiúsága? Elfordultok a finom, művelt világ izetlen beszédmodorától és szokásos hazugságaitól nem tetszéssel? Elhagytátok e világot és mondhatjátok: „Jóllehet e világban vagyok, de mégsem vagyok e világgal. Utálom annak pompáját és hiúságát, büszkeségét és fényét lábbal tapodom, nem érdeklődöm utána, akarom Uram keresztjét hordozni, akár jó, akár rossz hirben álljak a miatt?” „Ha nem így áll a dolog, akkor még nem változtatok meg, gondoljátok meg, hogy ezen általános szabály alól nincs kivétel: „Ha valaki újonnan nem születik nem láthatja az Istennek országát.” Ez nem más, mint amit szövegünk mond: Ha alaposan meg nem újultok, teljesen meg nem fordultok, nem üdvözülhettek. „Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz, mert aki hiszen megszenteltetik, megújul és végre üdvözül, de aki nem hiszen, annak el kell veszni ama napon, mikor Istennel számolnunk kell. Őrizzen meg az Úr titeket attól, a Krisztusért! Ámen.