Olyannyira indíttatva érzem magamat ma ezen parancs teljesítésére, kimenni az utakra és ösvényekre az ott időzőket kényszeríteni a bejövetelre, hogy nincs is időm a bevezetésre, hanem azonnal a munkához látok.
Azért hát halljátok meg, ti, kik a Jézus Krisztusban levő igazságtól még idegenek vagytok, halljátok, megmondom ezt az üzenetet, a melyet hozok néktek. Ti elestetek a ti atyátokban Ádámban, elestetek ti magatokban, a ti mindennapi bűneitekben és folytonos istentelenségetekben magatokra vontátok a legmagasságosabbnak haragját, és a milyen bizonyos az, hogy vétkeztetek, oly bizonyos az is, hogy az Istennek meg kell büntetni benneteket, ha istentelenségeitekben még továbbra is megmaradtok. Mert az Isten igazságnak Istene és nem kíméli meg a bűnben élőt. De sohasem hallottátok még, hogy Isten az ő nagy irgalmasságából eszközt talált ki, mely által, a nélkül, hogy dicsőségének hátrányára lenne, irgalmasságot adjon néktek, mit ugyan nagy bűnösségtektől fogva meg nem érdemeltek? Hozzátok szólok és titeket illet hívásom, emberek fiai! Jézus Krisztus, az igaz Isten leszállott a Mennyből s a mi testünkbe öltözött, fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától.
E világon szent és tökéletes életet élt, telve szenvedéssel, míg nem végül a mi bűneinkért halálra adta magát, „igaz lévén a hamisakért, hogy minket Istenhez vinne”. (1Pt.3,18) Most hát a megváltás terve előttetek áll a ki „hiszen az Úr Jézus Krisztusban, az üdvözül.” (Mk.16,16) Mert néktek, kik az Isten törvényét által hágtátok, kegyelmét megutáltátok és haragját magatokra vontátok, néktek még egyszer irgalmasság hirdettetik: „A ki az Úrnak nevét segítségül hivandja megtartatik”. (Róm.10,13) „Igaz beszéd ez és mindeképen méltó, melyhez ragaszkodjunk: hogy a Jézus Krisztus jött e világra, hogy a bűnösöket megtartaná, kik közül első én vagyok”. (1Tim.1,15) „A ki én hozzám jön, semmiképpen nem vetem ki” (Jn 6,37) „Minekutána meg is tarthatja mindenestől fogva azokat, akik ő általa járulnak Istenhez: mert mindenkor él, hogy esedezzék ő érettek.” (Zsid.7,25) A mit Isten tőletek kiván mert azt is ő ajándékozza néktek csupán ez egy, hogy tekintsetek az ő vérző Fiára, ki titeket megmenthet a pokoltól.
Nem csoda az, hogy ily evangéliumnak hirdetése egyhangu tetszésre nem talál az embereknél? Azt hinné az ember, hogy mihelyst ez prédikáltatik: „Aki hiszen a Fiúban vagyon annak örök élete,” (Jn.3,36) azonnal megfogadják az Úrnak eme szavát: „Vessétek el magatoktól minden vétkeiteket!” (Ez.18,31) és egyedül az Úr Jézusra pillantanak. De ah! Romlottságunk okozta kárunk oly nagy, akarati gonoszságunk oly gyalázatos, hogy e követséget megveti, az evangéliumi lakodalomhoz való hivást megutálja és sok közületek a rossz tettből Isten ellenségeinek mutatja magát, ellensége annak, ki ma a Krisztust prédikáltatja, és a ki az ő Fiát elküldötte, hogy életét adja sokakért. (Mt.20,28) Különös, hogy ennek így kell lennie, de mindazonáltal tény, a miért szövegünk parancsára, hogy „kényszeritsetek bejönni mindeneket”, nagy szükség van.
Istennek gyermekei, kik hívőkké lettetek, néktek ma nem sok mondanivalóm van vagy talán semmi sem, tehát egyenesen célom felé megyek: keresem azokat, kik nem akarnak jönni, kik az utak fejein és szorosain állanak és kötelességem az Isten segítségével e parancsot követni: „Kényszeritsetek bejönni mindeneket.”
Először is hát fel kell keresnem benneteket, és másodszor meg fogok tenni minden lehetőséget, hogy bekényszeritselek benneteket.
Mindenekelőtt, fel kell keresnem benneteket! Ha a szövegünket megelőző verseket elolvassátok, ott még körülményesebb megbízatást találtok: „Eredj hamar a város utcáira és szorosaira és a szegényeket csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide!” (Mt.20,21), és aztán később: „Menjetek az utakra – stb. – és hívjátok be azokat, kiknek nincsen helyük, hová fejüket lehajtsák és kényszerits bejönni mindeneket.” Igen, most titeket kereslek fel, szegények. Titeket kell kényszeritenem a bejövetelre! Szükölkődtök és nehéz néktek e földi élet, de az nem akadály az Isten országára, mert az Isten azokat is keresi, akiknek hiányzik meleg ruhájuk és a mindennapi kenyerük. Ha pedig Isten kivételt akarna, akkor is ti vagytok az előnyben részesültek. „Mert néktek lett az ígéret.” „A szegényeknek pedig az evangélium prédikáltatik.” (Mt.11,5) De legkiválóbban pedig veletek van dolgom ti lelki szegények. Nincs hitetek, nincs erényetek, nincsen jó cselekedetetek, nem nyertetek Kegyelmet és a mi még rosszabb, nincs reményetek. Ah, az én Mesterem kegyelmes hivást küldött ti hozzátok. Jertek, mert szívesen fogadtattok szerelmének lakodalmában. „A ki akarja, vegye az életnek vizét ingyen.” (Jel.22,17) Jertek, mert épen ti reátok gondoltam, jertek, habár a ti igazságotok olyan, mint a szennyes ruha, mindazáltal rátok gondoltam és titeket hívlak és kényszeritlek a bejövetelre.
Végignézek még rajtatok. Vannak itt nemcsak szegények, hanem csonkabonkák is. Volt idő, a mikor azt véltétek, hogy üdvösségteket magatok is megszerezitek az Isten segítsége nélkül, t. i. ha jót cselekesztek, az istentiszteleten jelen vagytok, de csonkabonkákká lettetek, a törvény levágta kezeiteket és nem tudhattok tovább munkálódni: mondjátok ezt rideg gonddal: „Kezeim legjobb művének
Nem szabad trónodhoz jutni.”
Elveszítettétek tehát minden engedelmi erőtöket a törvény iránt. Érzitek, hogy a mikor jót akartok cselekedni, a gonoszba kerültök. Csonkabonkák vagytok, fölhagytatok ama hiábavaló reménnyel, hogy magatokat üdvözítsétek, mivel csonkák vagytok, karjaitok odavannak. De még ennél is rosszabbul áll a dolog veletek, mert nemcsak hogy az utat nem készíthettétek meg a menny felé, de még a hitnek utjára sem jöhettetek, és ennélfogva lábaitokra is csonkák vagytok. Érzitek, hogy nem tudtok hinni, sem bánkódni a bűn felett és az evangéliumnak engedelmeskedni sem tudtok. Érzitek, hogy egyáltalában alkalmatlanok vagytok az Isten előtt valami kellemes tettre. Bizonyára így kiáltotok: „Ah, ha csak hinni tudnék, Még minden jó lenne. Szeretnék én, de nem tudok; Uram, segíts erre!”
Tehát tihozzátok küldettem. Ti körülöttetek kell hordoznom a vérrel meghintett kereszt zászlaját, néktek kell ez evangéliumot prédikálnom: „És lészen, hogy valaki az Úrnak nevét segítségül hivandja megtartassék.” (ApCsel.2,21). Néktek mondom hát: „Aki akar, jöjjön és vegye az élet vizét ingyen!„(Jel.22,17)
De még mások is vannak, t. i. sánták. Ti kétfelé sántikáltok, két dolog között ingadoztok. Egyszer komolyan elhatározzátok magatokat, máskor pedig meggyőz titeket a világ élvezete. Az a kicsi előhaladás, melyet a lelki életben tettetek, csupa eredménytelen sántikálás volt. Van egy kevés erőtök, de oly csekély, hogy csak nagy nehezen tudtok egy kicsit előhaladni. Ah, te sántikáló testvérem, neked is küldetett a megváltásnak eme szava. Ha két nézet között sántikálsz, akkor újból hozzád küld az Úr eme kövétséggel: „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az igaz Isten, kövessétek őt, ha pedig Baál, kövessétek azt!” (1Kir.18,21) „Rendeld el a te házadat, mert meghalsz és nem élsz. Minthogy pedig ekképpen cselekszem veled, készülj Istened elé, óh, Izrael!” (Ám.4,12) Ne sántikálj tovább, hanem határozd el magadat Istennek és az ő igazságának!
De vannak még mások is, a vakok. Igen ti, kik magatokat nem látjátok, kik azt vélitek, hogy jók vagytok, noha tele vagytok bűnnel, kik az édest keserűnek és a keserűt édesnek itélitek, kik a világosságot sötétségnek és a sötétséget világosságnak vélitek, ti hozzátok is küldettem én. Ti lelki vakok, kik elveszett állapototokat föl nem ismeritek és nem hiszitek, hogy a bűn oly annyira veszedelmes legyen, kik nem akarjátok magatokat meggyőzetni a felől, hogy oly igazságos az Isten, ti hozzátok küldettem én. És tihozzátok is, kik a Megváltót nem láthatjátok s rajta nem találhattok olyat, mi néktek tetszhetnék, kik az erényt nem becsülitek, az isteni félelem előttetek nem dicső dolog, az Ő szolgálata nem szerencse, az Ő fiusága nem gyönyör, ti hozzátok is küldettem én. Ah, de kihez nem küldettem volna én, ha igénket veszem? Mert ő még tovább megy, mert itt nem csak egyes pontos körülírások vannak, melyben minden különös eset megtalálható, hanem azután mindent egybefoglal és mondja: „Eredj el az utakra és ösvényekre!” Itt előjön mindenféle származásu és hivatásu nép, az előkelő az ő lován, hisz ő is az úton van, a vásáros, az utonálló, ki az utasra leselkedik, ezek mind az országuton vannak és kényszerittetnek a bejövetelre. De amott az ösvény mellett is hevernek néhányan, kiknek nincsen hajlékjuk és azután helyet keresnek, hol fáradt fejüket lehajthatnák, ti hozzátok is küldettem én. A parancs tehát kivétel nélkül így hangzik: „Kényszeritsetek bejönni mindeneket!”
Minekutána az én népemet ecseteltem, megállapodom egy pillanatra, hogy áttekintsem az előttem levő óriási munkát. Jól mondta egykor Melanchton Fülöp: „Az öreg Ádám hatalmas volt az ifju Melanchtonban.” Éppúgy kísérletet tehetne egy kicsi gyermek Sámsont legyőzni, mint én egy bűnöst a kereszthez vezetni. És mégis elküldött engemet az én Mesterem a tévelygőkhöz. Íme, előttem látom az emberiség bűnének és könnyelműségének óriási hegységét, mindazáltal így kiáltok fel hitben: „Ki vagy te, te nagy hegy? Lapállyá leszesz Zorobábel előtt!” (Zak.4,7) A Mester azt mondja: „Kényszerits bejönni mindeneket!” Akkor, ha a bűnös olyan lenne is, mint egy Sámson, én pedig egy kicsi gyermek, mégis meggyőzöm őket. Ha Isten azt mondja: Tegyed ezt és én hittel megkísérlem tenni, akkor meglészen! És ha most sóhajjal és töredelmes szívvel hozzálátok a bűnösöket kényszeríteni, a Szentlélek gyöngéd ütései követni fogják egyes szavaimat és némelyek bizonyára kényszeritve lesznek a bejövetelre.
Most hát a munkára egyenesen. Ti megtéretlen és újonnan nem született nők és férfiak, titeket kényszeritlek a bejövetelre. Hadd szóljak mindenek előtt az országutak bűneihez és ő náluk teljesíteni való küldésemet. A mennynek Királya ma egy kegyelmes meghívást bocsátott tihozzátok. Ő így szól: „Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlenek halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen.” (Ez.33,11) „No, jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr! Ha bűneitek skarlát pirosak, hófehérek lesznek és ha vérszinűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapju.” (Ézs.1,18) Kedves testvér, örömmel telik meg szívem, ha arra gondolok, hogy mily dicső követséget hozok én néked. Mindazáltam, állítom, hogy más oldalról szomorkodom, mivel látom, hogy azt nem tartod valami különös jónak, elfordulsz tőle és figyelemre sem méltatod. Szabad mondanom, hogy mit tett érted a király? Igen, ezt szabad nekem. A te bűneid előtte ismeretesek voltak, melyekkel magadat tönkre tetted volna. Ő tudta, hogy igazsága véredet kívánta volna és hogy az által a látszólag lehetetlen, lehetővé lett volna, t. i., hogy az ő igazságának elég tétessék és hogy te mégis megmentessél, meghalt
érted az Úr Jézus Krisztus. Megtekinted csak egy pillanatra is ezt a képet? Ott a Getsemáné kertben látsz egy férfit térdein állva vérrel verejtékezni. Későbben látod, hogy a szegény szenvedő egy oszlophoz kötöztetik és addig vesszőztetik mígnem hátán a csontok mint valami vértenger szigetei előtünnek. És még egyszer tekints oda: ugyanazon férfi ott függ a kereszten kiterjesztett kezekkel, kezei és lábai a kereszthez szegezve, sóhajt, vérzik és meghal és úgy tetszik nekem, hogy a kínos kép ezt mondja: „Elvégeztetett minden!” Ezt tette az a názáreti Jézus, hogy az Isten igazságának sértetlen maradása mellett, bűneink megbocsáttatnának amiért is hozzátok megy e követség: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz!” (ApCsel.16,31). Ah, bizzál hát Ő benne, hagyj fel cselekedeteiddel és utaddal és fektess bizalmat egyedül e férfiura, ki megáldozta magát a bűnökért.
Most hát, kedves testvérem, a követségnek eleget tettem, mit szólsz te hozzá? Hátat forditsz nekem? Azt mondod: „Az nekem nem ér semmit!” Ezekre te mit sem adsz, hanem elmégysz és birtokod után nézesz vagy az üzletbe, hol istentelen embereket kiszolgálsz. Megállj csak testvér, nem csak az a dolgom, hogy ezt megbeszéljem veled és tovább megyek, hanem kényszitenem kell téged a bejövetelre, és mielőtt tovább mennék, megjegyzem neked, hogy egyet mondhatok az Isten a tanúm ma, hogy azt én komolyan teszem, ha kívánom, hogy az Istennek eme hívását kövessed. Te kigunyolhatod üdvödet, de én nem gúnyolom ki! Te, ki menvén, elfelejtheted azt, a mit mondok neked, de gondold meg, hogy a mit most mondok, sóhajok közt mondom: Lelkemnek belső indulatjában fordulok hozzád, szegény testvérem és kérlek arra, a ki meghalt és íme most él örökkön örökké, figyeld meg a követséget, a mellyel Ő hozzád küldött most engemet.
De te megveted és láb alá tiprod ezt. Akkor kénytelen leszek más hangon szólni hozzád. Nem csak az üzenetet adom át és szólok komolyan hozzád és hívlak komoly szeretettel, hanem még ennél is tovább megyek. Bűnös, az Istennek nevében parancsolom neked, hogy térj meg és higgy! Te azt kérdezed, hogy micsoda hatalomnál fogva teszem azt? Én az Égnek küldöttje vagyok. Az én fölhatalmazásom részint titkon a szívben van, részint pedig ma előtted áll nyíltan az én tisztem megpecsétlésében, melynek erejénél fogva itt állok, hol az Isten már sok léleknek jutalmul adott. Minthogy tehát az Isten engemet megbízott az evangélium hirdetésével, parancsolom néked, hogy higgy az Úr Jézus Krisztusban, s ezt teszem annak erejénél fogva, ki az mondotta: „Menjetek e széles világra és prédikáljátok az evangyéliumot minden teremtett állatnak.” (Mk.16,15), és a ki emez ünnepélyes megerősítést hozzá tette: „A ki hiend és megkeresztelkedendik üdvözül, a ki pedig nem hiend, elkárhozik!” (Mk.16,16) Követségemet elvetitek, de gondoljátok meg: „Aki megveti a Mózes törvényét, minden irgalmasság nélkül, két vagy három tanunak bizonyságára megölettetik. Mennyivel keményebb büntetésre ítélhetik méltónak lenni, a ki az Istennek Fiát megtapodandja és a szövetségnek vérét és a kegyelemnek Lelkét bosszusággal illetendi?” (Zsid.10,28-29) A küldött neve nem kevesebb annál, a kihez az küldetett, hanem feljebb áll attól. Ha az Isten igéjének hirdetője az őt megillető rangot elfoglalja és körül övezte magát isteni fölhatalmazással és megkenetett az Ő szent olajával, akkor az parancsoljon és szóljon teljes hatalommal, hogy kényszeritsen a bejövetelre. „Hagyd (parancsold meg) meg és tanítsd ezeket!” (1Tim.4,11)
El akartok-e hát fordulni és azt mondani, hogy néktek senki se parancsoljon? Akkor újból egy más hangon fogok hozzátok szólni. Ha az nem használ, akkor minden eszközt föl kell használni. Kedves testvér, egyenes beszéddel hozzád és intelek, hogy menekülj Krisztushoz! Ó, testvérem, tudod-e mily szeretetteljes Megváltó Ő? Hadd beszéljem el neked saját tapasztalatimból, a mit ő róla tudok. Én is megvetettem Őt valamikor. Zörgetett szívem ajtaján, de én nem akartam kinyitni. Számtalanszor eljött hozzám, éjjel-nappal, lelkiismeretemben megdorgált és szólt hozzám az Ő Szentlelke által, majd végül mikor a törvény dörgő csapásai lelkiismeretemet érintették, akkor azt hittem, hogy Krisztus kegyetlen és részvétlen. Ah, sohasem tudom elfelejteni, hogy gonoszul vélekedtem Ő felőle. Azt hittem, megöl engemet, pedig kezei teljesek voltak irgalmassággal. Azt véltem, hogy szemeinek villámpillantásaival megsemmisít, de íme, könnyekkel valának azok megtelve. Nyakamra esék és megcsókolgatott engemet. Mezitelenségemet befedezte az Ő igazsága ruhájával és megvidámitotta az én lelkemet. Lelkemnek és gyülekezetének templomában kezdének vigan lakni, (Lk.15,25) mivel az Ő fia elveszett és megtaláltatott, meghalt és feltámadott vala.
Azért intelek titeket, tekintsetek Jézus Krisztusra és megvidámittattok. Sohse fogjátok megbánni kezeskedem az én Uram és Mesteremért, hogy ezt sohse fogjátok megbánni nem kívánkoztok soha vissza elveszett állapototokra. Kivonultok Egyiptomból be Kánaánba és tapasztalni fogjátok, hogy ott méz és tej folyik. Bár a keresztyéni élet meglátogatásait nehéznek fogjátok találni, de tapasztalni fogjátok, hogy a kegyelem azt könnyűvé teszi. Ó, mily öröm Isten gyermekévé lenni, ha én ma nem beszélek igazat, felelőségre vonhattok érte a jövendőben. Kóstoljátok csak meg, mily jó legyen az Úr és én tudom biztosan, hogy így kiáltok fel: „Nem csak jó az Úr, hanem kedvesebb, mint sem azt ember kimondhatná!”
Nem tudom, mily okot tartsak még szemeitek elé. Hivatkozom a ti saját előnyötökre. Ah, szegény barátom, nem jobb volna, ha kibékülve volnál Istennel, mintsem neki ellensége vagy? Mi hasznod van abban, ha ellene vagy Istennek? Boldogabb vagy, ha gyülölöd őt? Felelj meg nekem te élvezethajhászó: ittál ebből a pohárból gyönyört? Felelj meg nekem te önigazságu: találtál lábaidnak nyugodalmat a te cselekedeteidben? Hadd szóljon lelkiismereted: tapasztalod, hogy ez az ösvény boldogsághoz vezet? Ó, barátom, miért költesz pénzt haszontalan eledelre, a mely meg nem elégít soha? Intelek mind arra, a mi szent és komoly, arra, a mi mulhatatlan és örök, hogy siess és mentsd meg a te lelkedet és hátra ne tekints, de ezen a vidéken se állj meg! Sehol se állj meg, míg részed nem lesz az Úr Jézus vérében, mely minden bűnt eltöröl. No, hideg és könnyelmü vagy-e még? Még sem akarja magát az ünnepélyre vezettetni a vak? Nem akarja az én sánta testvérem kezét vállamra tenni, hogy segítsek neki az ünnepi asztalhoz? Nem engedi meg az a szegény, hogy vele menjek? Használjak-e keményebb beszédet? Kell-e más eszközt használnom, hogy bekényszeritselek? Ti bűnösök, egyben bizonyos vagyok ma, hogy ha nem üdvözöltök, nem lesz mentségtek! Igen, az ősz fürtü öregtől egész a szőke haju gyermekig, ha Krisztushoz nem jöttök, a ti véretek a ti fejeiteken. Ha hatalom adatott az embernek, az ő testvérét bekényszeriteni, akkor az, ma legyen nyilvánvaló. Jertek, makacsságtok még nem rettent engemet vissza. Ha intésemnek nem lesz eredménye, akkor máshoz kell fognom. Drága testvérem, kényszeritlek, kényszeritlek téged, állj meg egy kissé és gondolkozzál? Tudod mit taszítasz el ma magadtól? A Krisztust, a te egyedüli megmentődet. „Más fundamentumot senki sem vethet.” (1Kor.3,11) „Mert nincs más név és nem is adatott emberek között más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.” (ApCsel.4,12) Testvérem, azt én el nem hordozhatom, hogy te ilyet is tehetsz, mert emlékeztetlek téged ennél arra, a mit elfelejtesz: jön egy nap, a melyen Megváltóra lesz szükséged. Nem telik bele sok idő, talán egy néhány nehéz hónap és a te erőd megfogy, érverésed megbágyad, te „és a félelem királya”, a halál szembe állotok. Mit fogsz cselekedni az áradó Jordánnál Megváltó nélkül? Halálos ágyak az Úr Jézus nélkül, kemény fekvő helyek. A meghalás, az valami rettenetes! Még akinek legjobb reménye és győzelmes hite van is, tapasztalja, hogy meghalni nem nevetség. Az valami borzasztó, a láthatóból átlépni a láthatatlan és ismeretlenbe, a halandóságból a hallhatatlanságba, ez időből az örökkévalóságba és azt nem fogjátok könnyünek találni, ha a mennyei angyalok nem vezetnek a mennyei trónhoz. Nehéz lesz néktek meghalni Krisztus nélkül. Nekem nem szabad arra gondolnom. Ma lelki öngyilkosságot követtek el és lélekben ott állok ágyaitoknál és látom mint jő rólatok a verejték és hallom jaj kiáltástokat, a mikor reménység nélkül szálltok a mélységbe alá. Azt én el nem viselhetem. De ott vagyok a ti koporsóitoknál és látom a sápadt, hideg arcotokat és mondom: „Ez az ember megvetett tégedet, ó nagy Megmentő!” Rágondolok, mi sok keserü könyeket kellesz majd sirnom, ha arra gondolok, hogy talán nem voltam elég hű irántatok való kötelességemben és azok a lecsukott szemek megnyílnának és mondánák: „Prédikátor, én voltam a te templomodban, de nem vettél komolyan. Prédikáltál ugyan, de nem ragadtad meg szívemet. Nem értetted meg, a mit Pál eme szavak által értett: „Mintha Isten kérne titeket mi általunk, kérünk a Krisztus képében, hogy békéljetek meg az Istennel!” (2Kor.5,20)
Kényszeritlek hát titeket, engedjétek szívetekbe hatolni e követséget és pedig egy másik okból. Lélekben az Isten itélőszéke előtt látom magamat. Mivel az Isten élő, következik egy ítélet nap is. Hiszed te azt? Te nem vagy istentelen ember, lelkiismereted nem engedi meg a szent írásban kételkedned. Talán megkisérletted és állítottad is, de azért még sem voltál képes rá. Érzed, hogy jönni kell egy napnak, melyen Isten igazságban megítéli e világot. (ApCsel.17,31) A sokaság között látlak tégedet és az Istennek szemei reád vannak irányítva. úgy tetszik neked, mintha senkire sem nézne másra, csak te reád és maga elé hív tégedet. Felolvassa bűneidet és így szól: „Átkozottak menjetek el én tőlem az örök tűzre!” Nem látjátok miként nyilik meg az örvény torka, hogy elnyeljen titeket? Nem halljátok azoknak jajkiáltásait, kik előttetek elmentek a gyötrelemre? E pillanatok ecsetelése helyett, hozzátok szólok a prófétának eme szavaival: „Kicsoda maradhatna mi közülünk a megemésztő tűzzel? Kicsoda lakhatnék mi közülünk az örökkévaló lánggal?” (Ézs.33,14) Ah, testvérem, nem taszittathatom el tőled az üdvvel oly könnyedén. Rá kell gondolnom arra, a mi a halál után következik. Nem volna bennem emberi érzés, ha látván, hogy egy ember meg akarja magát mérgezni, el nem venném tőle a méreg edényt, vagy, ha látnám, hogy valaki a hidról alá akar ugrani, oda nem szaladnék őt attól visszatartani. S most rosszabb volnék az ellenségnél, ha minden komolysággal és buzgalommal nem intenélek titeket megragadni az örök életet, s munkálkodni nem az eledelért, a mely elvész, hanem a mi megmarad az örök életre. (Jn.6,27)
Némelyek talán azt mondják, hogy ahhoz nekem nincs jogom. Arról nem tehetek, nekem úgy kell beszélnem. A miképpen egykor meg kell állanom az itélőszék előtt, azonképpen érzem, hogy nem teszem hivatásomat, ha titeket könnyek közt nem intelek, miszerint engedjetek magatokon segíteni, forduljatok Jézushoz és vegyetek részt az örök életben. Talán nem használ ez semmit? Elveszett minden intésünk ti nálatok? Süket fülekkel hallgattok engemet? Akkor még egyszer megváltoztatom beszédemet. Bűnös, úgy beszéltem veled, mint ember az ő barátjával beszél, és ha az én életemről volna szó, sem lehetnék komolyabb, mint a ti életetekért, hogy komoly vagyok.
Ha ti intéseimet elvetitek, kénytelen leszek a fenyegetéshez nyulni. Nem fogtok mindig ily intést hallhatni. Lészen idő, a mikor az evangyélium prédikátorai megszűnnek szólni, legalább is részetekre, mert a hideg halálban bezáródnak füleitek. Ott már nem lesz többé fenyegetés, hanem teljesedni fog a fenyegetés. Ott nem lesz többé ígéret, sem a kegyelemnek és a megbocsátásnak hirdetése. Nem hirdettetik a kiengesztelés vére, hanem olyan országban lesztek, a hol a szombat örökös sötétséggé és nyomorrá változik, hol az evangyélium prédikáltatása elvettetik, mivel nem is használ semmit. Épp ezért kérlek, hogy hallgassatok a szóra, mely most lelkiismeretetekhez szól, mert ha nem teszitek, majd szól Isten tihozzátok az ő haragjában és busulásaban ekként: „Mivel hogy hívlak titeket és nem akarjátok, kiterjesztem az én kezemet és senki eszébe nem veszi, hanem elvonszátok magatokat minden én tanácsom elől és az én feddésemmel nem gondoltok: én is a ti nyomoruságtokon nevetek, megcsufollak, mikor eljő ti reátok, a mitől féltek.” (Pél.1,25-26) Bűnös, még egyszer fenyegetlek téged: gondold meg, hogy talán nem sok időd van már ilyen intéseket hallhatni. Azt képzeled magadnak, hogy még sok időd van, pedig ki tudja, mily rövid lehet az. Gondolkodtál már a felett, mily halandó vagy te? Láttál már orvosi kezek által szétmetélt hullát? Láttál-e már oly különöset, mint az emberi test? „Melyik ezer huru hárfa,
A melynek így tart öszhangzása?”
Hadd szakadjon le egy hur, hadd tévedjen el az étel hamis irányban a szádból, azonnal meghalhatsz. A legcsekélyebb baleset meghozhatja rögtöni halálodat, ha Isten úgy akarja. Erős emberek megölettek már csekély balesettől és ez történhetik tiveletek is. Templomokban és imatermekben is rogytak már össze emberek és halva vitték el onnét, Hányszor halljuk, hogy az utcán egy kis sérülés következtében kisiklanak ez életből a másikba? Tudjátok biztosan, hogy szívetek egészséges? Rendesen kering még ereitekben a vér? Ha igen, meddig tarthat az úgy? Ah, talán vannak itt olyak, kik a közeledő karácsonyt nem érik meg. Lehetséges hogy a parancs már kiadatott: „Rendeld el a te házadat, mert meghalsz!” (Ézs.38,1) Én csak nem tudnám megmondani, hogy a jelenlevők közül hányan maradnak életben a jövő évre, de annyi biztos, hogy többé nem találkozunk mindnyájan egy gyülekezetben. Némelyeknek e nagy tömegből, talán kettő vagy háromnak már új év előtt bucsut kell tőlünk venniök. Azért jöjj és engedd, hogy a fenyegetés téged elhatározásra birjon! Nem azért fenyegetlek, mintha veszély nélkül csapnék lármát, hanem abban a reményben, hogy egy testvér fenyegetése oda visz, a hol Isten az evangyéliom lakodalmát készíti. És most remény nélkül kell-e elfordulnom? Kimeritettem-e mindent, a mit mondani akartam? Ő nem, még egyszer hozzád fordulok. Mond csak testvérem, mi rettent vissza titeket Krisztustól? Hallom, hogy mondja valaki: „Ah, mikor oly bűnterhelve érzem magamat.” Az nem lehet barátom, az lehetetlen. „De nézze, én a bűnösök között az első vagyok.” Barátom, te az nem vagy. A bűnösök között a ki az első volt, már régen meghalt és a mennybe ment. Neve tárzusbeli Saulus, későbben Pál apostol. Ő volt a bűnösök között az első és én tudom, hogy ő igazat mondott. „Nem –mondjátok még mindig
– „én nagyon rossz vagyok!” Csak nem lehetsz rosszabb annál, aki a bűnösök között az első volt. A legcsekélyebb mértékben talán a második legrosszabb lehetsz. Tegyük fel azonban, hogy te vagy a legrosszabb a mostaniak között, mégis csak a második lehetsz, mert az első ő volt. De tegyük fel azt is, hogy te volnál az első, ez annál inkább ok, a minél fogva Krisztushoz kell jönnöd. Minél betegebb valaki, annál nagyobb oka van a kórházba, vagy az orvoshoz menni. Minél szegényebb vagy, annál nagyobb okod van, egyebek jótéteményét elfogadni. Krisztusnak pedig nem kell a ti érdemetek. Ő ingyen ad kegyelmet. Minél rosszabbak vagytok, annál jobban és készségesebben elfogad ő. De hadd tegyek fel egy kérdést: Gondoljátok, hogy jobban cselekesztek, ha Krisztustól távol maradtok? Ha azt vélitek, akkor még keveset értetek az üdv utjáról. Minél jobban vonakodtok, annál rosszabb lesz a dolgotok. Reménységtek gyengébb, kétségbeeséstek erősebb lesz. A kötelék, mellyel a sátán fogva tart, mindig feszesebbé lesz. Kérve kérlek, jöjj és gondold meg, hogy vonakodással csak minden rosszabb lesz. De egy másik azt mondja: „Én meg nem tudok hinni!” Persze, kedves barátom, hogy nem tudsz és nem is tudsz soha, ha a saját hitedre nézesz. Íme, én sohse jöttem azért, hogy hithez hívjalak, hanem Jézushoz. De te azt mondod, hogy mi abban a különbség? Éppen az, hogy ha azt mondod, hogy először hinned kell, sosem jössz a hithez. A te legelső kérdésed legyen ez: „Micsoda az, a melyben hinnem kell?” Aztán megjön a hit, mint ezen keresésnek a következménye. Az első dolgunk Krisztushoz jönni, kérlek, jöjj fel a Golgotára! Tekints fel a keresztre! Nézd meg az Isten Fiát, ki a mennyet és földet teremtette, íme, ott vérzik és meghal a mi bűneinkért. Tekints Ő reá, avagy nincsen-e Ő benne üdvözítő erő? Tekintsd meg az Ő részvétteljes arcát! Avagy nincsen-e szeretet az ő szívében, mely téged meggyőz affelől, hogy meg akar váltani? Bizonyára, bűnös, az Ő ábrázata téged hithez vezet. Ne először higgy, hanem menj Krisztushoz, különben hited nem ér semmit! Menj Krisztushoz hit nélkül és vesd karjai közé magadat, aztán történjék veled ami akar. De hallom hogy így szól egy másik: „Ah, lássa, nem tudja, mily sokszor meghivattam és mily sokszor megvetettem az Urat.” Persze én azt nem tudom, de nem is szükséges tudnom mindent. Amit tudok az, hogy az Úr küldött engemet, hogy téged kényszeritselek bejönni, azért jöjj velem! Meglehet, hogy a meghívást ezerszer is visszautasítottad, de ne tegyed azt többé! Sokat eljöttél az Isten házába és mindannyiszor még keményebben az evangélium ellen. De íme! Könny csordult alá szemeidből. Jöjj, kedves testvér, és ne menj a mai prédikációtól megkeményedve! Oh, élő Istennek lelke, jöjj és törd össze ezt a szívet, mert ez még sohasem volt puha és kényszeritsd őt a bejövetelre! Én nem bocsáthatlak el téged oly hiu beszédekkel. Ha oly sok éven keresztül a Krisztust oly kevésre becsülted, az épen ugyanannyi ok arra nézve, hogy Őt most ne becsüld kevésre. De íme, éppen most hallom susognod, hogy nem most van annak az ideje. Mit mondjak hát neked? Talán mikor a pokolban a kinok között leszel? Az a kívánt idő? Vagy mikor a halálos ágyon fekszel és a halál a melledben hörög? Vagy mikor kiüt homlokodon a hideg verejték? Vagy mikor a fájdalmak kínoznak és a sir szélén állsz? Nem kedves, ma van a kellemes idő. Azt adja a jó Isten.
Gondold meg jól, nem az van parancsolva, hogy holnap hívjalak. Az Úr nem azt mondja, hogy a jövő kedden jöjj. A hivás így hangzik: „Ma, ha az Ő szavát hallandjátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket!” (Zsolt.95,78) A lélek mondja: „Ma!”
S most még egyszer, mind hiába való volt az, a mit mondottam? Nem akarsz jönni Krisztushoz? Van még egy eszközöm, s azt is megkísérlem alkalmazni és ez az, hogy még tudok érted sirni, tudok imádkozni. Az intést, ha tetszik, gunyosan visszautasíthatod, a prédikáció felett nevethetsz, buzgólkodásnak nevezheted, ha akarod, de gondold meg a követséget, a melyet ma eltaszitasz magadtól, hogy az olyantól jön és olyan szájból közöltetik veled, a ki téged szeret. Emlékezzél meg róla, hogy az ördöggel játszod el lelkedet, mi közben talán azt véled, hogy ezzel nem követsz el nagy dolgot. Csak hogy él ám Egy, aki lelkeddel komolyan törődik. Egy, aki mielőtt a földre jött, Istenhez könyörgött erőért, hogy neked prédikálhasson, Egy, ki az ő hallgatóját nem felejti el, mihelyt e helyből kimegy. Még egyszer mondom, hogy ha szavak nem használnak, könnyeket is áldozhatunk, mert szavak és könnyek az evangélium szolgáinak a fegyverei, melyekkel a népet kényszeritik a bejövetelre.
Nem marad hát a prédikátornak egyéb tennivalója a sirásnál és imánál? Oh, igen van még valami más is! Mit tehetünk hát mi? Hivatkozhatunk a Szentlélekre. Tudom, hogy az evangyéliumot prédikáltam és pedig komolyan prédikáltam és hivatkozom az Urra, hogy az Ő ígéretét tisztelné meg. Ő azt mondotta: „Nem tér én hozzám üresen.” (Ézs.55,11) Az az Ő kezében van, nem az enyémben. Én nem kényszerithetlek titeket, de te oh, Szentlélek, kinek kezeidben vannak a szívek kulcsai, te kényszeritheted őket.
Most pedig, minekutána úgy dolgoztam mintha minden tőlem függött volna, az
Urra bízom az egész ügyet.
Ő a szívek Ura és eljönnek a napok, hogy némelyek közületek meggyőzettetvén az isteni kegyelem által, átadják magukat a mindent meggyőző Jézusnak az örök üdvösségre. Ámen.