Az egész nép dolgozzék Jézusnak

Két bibliai szöveget vettem fel Józsué könyvének egymásra következő két részéből. Az első Józsué könyve 7-ik rész, 3-ik versében foglaltatik. A kémek, kik Ai ellen küldettek, visszatértek Józsuéhoz és mondának neki: „Ne menjen fel mind ez egész nép, úgymint kétezer férfiú, vagy háromezer férfiú menjen fel és megverik Ait.” Ez az állambölcsesség szomorú vereséghez vezetett. A mi leckénk másik szövege pedig Urunknak parancsát tartalmazza az új támadásra vonatkozólag. A 8-ik fejezet első versében ezt találjátok: „És mondá az Úr Józsuénak: Ne félj, és meg ne rettenj! Vedd fel veled mind a fegyverfogható népet, kelj fel és menj fel Aiba, és íme, kezedbe adom Ainak királyát és az ő népét, a várost és földjét.”
Ez a két szöveg összevonható. Először a kémek tanácsa, hogy népnek csak egy része használtassék fel Ai elleni támadásra: „Ne menjen fel az egész nép!”, másodszor pedig Istennek parancsa, hogy minden fegyerfogható ember a harcba menjen: „Vedd fel veled mind a fegyverfogható népet!”
Testvérek, mi éppen úgy, mint Izrael népe, harcra vagyunk hívva, a mi élünkön pedig Józsuénél nagyobb van, akinek nevében győzünk. Egy örökség van, melyet az ellenség még birtokában tart, nékünk pedig Istennek nevében ki kell űznünk őt. Valószínű, hogy nehézségekkel fogunk találkozni, melyek hasonlók azokhoz, akik a tizenkét törzsnek ellenálltak. Mi pedig ugyanazt a vereséget fogjuk szenvedni, mint
ők, ha ugyanazon bűnökbe esünk, s ugyanazokat a győzelmeket fogjuk aratni, ha engedelmeskedünk a parancsoknak, melyeket Isten nékünk adott, melyek pedig egészen hasonlók az Izrael népének adott parancsolatokhoz. Kérem a Szentlelket, hogy megvilágítsa szíveinket, mialatt az Úr harcainak könyvében olvasunk és mint Krisztus harcosai a régi harcosoktól tanulunk.
Vizsgáljuk meg a kémek tanácsát, mely olyan gyalázatos vereséghez vezetett.
Itten pedig dolgunk lesz ama tévelygéssel, amely szerint a gyülekezetnek egy része eléggé teljesítheti az egésznek munkáját, s hogy a gyülekezet nagy része henyélhet, mert a többiek teljesen képesek az Úr harcait teljesíteni. Érzem, hogy ez tévedés. Józsué idejében támadt ez a tévely az Izraeliták között, mert Isten előtt az ő bűnök miatt nem voltak kedvesek. A fejezet eleje mondja nékünk, hogy az Úrnak haragja felgerjedett az Izrael fiai ellen, mivel vétkeztek az elátkozott vagyonnak elvétele által és Akánnak bűne miatt felgerjedett az Úrnak haragja a nép ellen. Ez volt az Ainál történt vereségnek igazi oka, de ebből a titkos okból származott az ő vereségüknek forrása, hogy Isten, miután elégedetlen volt velük, magukra hagyta őket és ennek következtében követték el azt a veszedelmes politikát. Ha valamely gyülekezetnek közepette van Isten, akkor vezeti ennek tanácskozását és oda hajtja az emberek szívét, hogy az Ő munkáját a legbölcsebben hajtsák végre.
Továbbá ez a rossz eljárás az elért eredmény feletti elbizakodottságból is származott. Még nem régen történt, hogy egész Izrael hét napon át vonult Jerikó körül és hetedik napon, amikor csatakiáltást hallattak, ledültek a városnak falai. Talán azt kezdték mondani: „Akkor dültek-e össze ezek a falak, amikor mi megkerültük? Oh, Izrael, te nagy nép vagy! És csupán egy csatakiáltástól dültek-e össze azok? Akkor a hiteusok, hiveusok és mind a többi elleneink úgy szórodjanak el előlünk, mint szél elől a polyva! Mire való volna összes podgyászunkat Aihoz a dombra felhordani? Minek kellene sok népnek a város ellen menni? Két vagy háromezer teljesen elegendő lesz arra, hogy ezt a kis várost megostromoljuk, Mi csudát tudunk tenni, s azért nem szükséges minden hatalmunkat igénybe venni!”
Testvérek, az eredményt sok veszély veszi körül, egy sem hordhat el sokat miközülünk. A teljes vitorla nagy megterheltetést igényelt mert különben átfordul a hajó. Ha a világ ezen vagy azon részén sok megtért embert lát a gyülekezet, munkájának gyümölcse gyanánt, ha nagy összejövetelek vannak és a sok csatakiáltás nagy érdeklődést támaszt és a megtéréseknek tömege támad, akkor nagyon természetes azt gondolni, hogy könnyen tétetett meg a munka és semmi nagy megeröltetésre nincsen szükség. Akkor persze tápláljuk azt a képzelődést, hogy mostan már nincs többé szükség a házról-házra való látogatásnak folytatására, nincs semmi szükség többé misszionáriusra, az iskolák vagy lakóházakban való gyülekezési szolgálatnak rendszeres tovább tartására, nincs szükség fiatalembereknek és asszonyoknak Krisztus munkájába való állítására.
Az a veszély áll elő, hogy a rendszeres sereg gyakorlata és szervezete kevésre becsültetik. Fujjátok a trombitákat és a kőfalak könnyen összeomlani fognak. Jerikó elesett a csatakiáltás és a körülte való járás által, így hát gyüljünk össze és mutassuk meg, hogy mi hatalmas nép vagyunk, hogy nincs több szükség a sorok és tagonkénti együttes, megfeszitett munkával való menetelre a csatába, mindezt atyáink tették.
Ah, testvérek, ezt a gonosz szellemet ki kell űzni, mert az ördögtől ered az. Nem áld meg minket Isten, ha tűrjük ezt a szellemet. Kicsoda némelyek miközülünk valók sokkal nagyobbak, hogy sem az Úr Jézus minket az Ő munkájában használni tudna. Mint Saulnak fegyverzete, éppen úgy nem vagyunk alkalmasak a mi Dávidunk számára, ha meg kell öletni Góliátnak. Jobban kell érezni erőtlenségünket, többet kell gondolni arra, hogy a lelkek megtérése a mindenhatóságnak műve, különben meglátjuk milyen kevés tétetik meg. Jobban kell hinnünk azt, hogy komolyan kell munkálkodni Isten részére, hogy minden erőnket Ő neki kell adnunk és minden izmunkat megerőltetnünk Érte, miután tudjuk, hogy az Ő ereje az, mely hatalmas mibennünk, ha egész szívből kívánjuk ezt. Meg kell tanulnunk, hogy a mi nagy Vezérünk nem akarja azt, hogy csupán csak csatakiáltásokat hangoztassunk és a trombitákat fújjuk, hanem, hogy seregünkben minden ember ereje dicsőségteljes munkájában felhasználtassék.
Ne felejtsük el, hogy Izráelnek eme gyermekei elfelejtették feladatukat és megtörték Isten parancsát. Rettenetes igazság az, hogy a tizenkét törzs kivezettetett Egyiptomból, hogy az isteni igazságosságnak a népek felett való végrehajtói legyenek, amely népek gonoszul vétkeztek és ezért az Úr elitélte őket, hogy kiirtassanak. Az igazság szolgáinak jutalma pedig azon ország legyen, melyet a gyalázatos emberek tisztátalanná tettek. Meg volt nekik (az Izráelnek) hagyva, hogy semmi szövetséget ne kössenek velük, semmi csereházasságba be ne menjenek velük, hanem az ő gonoszságuk miatt öljék meg őket. Ez a meghagyás pedig nem csupán egyes Izráelitának adatott, hanem valamennyinek, mert mindnyájának kellett az ország egy-egy részével megjutalmaztatni. Nemcsak Józsuénak és a véneknek adatott ki a meghagyás, hanem az összes törzseknek. Amint mindnyájan várták, hogy lakóhelyük lesz Kanaanban, úgy tőlük is az lett várva, hogy az országot saját megerőltetésükkel hódítsák meg. Ők valamennyien Isten részére toborzott népet képeztek és az Úr soha sem parancsolta azt, hogy csak egy rész vonuljon ki a kanaánbeliek elleni nagy harcra.
Ha mi, mint gyülekezet Krisztusnak szolgálatában az általános szolgálatot teljesíteni elmulasztjuk, akkor elmulasztjuk azt, ami reánk bizatott és nem töltjük be a reánk bízott feladatot. Az Úr kiküldte összes tanítványait, hogy róla tanubizonyságot tegyenek és a bűn ellen harcoljanak. Ő mindnyájunkat kiküldött, hogy tehetségeinkhez képest az Ő üdvének örömhirét mindenütt hirdessük. Igen, ő ezt a parancsot nem csak ennek vagy amannak az embernek adta, sem pedig ennek vagy annak a testületnek, hanem minden választottjának. Az Ő testének minden tagja saját hivatallal bír és egy tagjának sincsen megengedve hogy szenderegve feküdjék.
Az Izraeliták elveszítették saját példaképüket azon mód által melyet gyakorlatba hozni próbáltak. Ez a példakép kétségnélkül Jerikó ostroma volt. Ebben az ostromban sok volt az Isten iránti bizodalomból, de az eszközöknek semminemű elhanyagolása, s habár minden amit cselekedtek csupán csak az volt, hogy a város körül járjanak és csatakiáltást hangoztassanak, mégis beteljesítették ezzel betűértelemben feladatukat és mindent megtettek, ami nékik parancsolva volt. Igaz, ha ez romba dönthette a falakat, akkor alaposan megtették ezt. Úgy masíroztak, amint ez nekik megparancsoltatott és csatakiáltást hallattak, amint nékik megmondatott. Mindnyájan körüljárták Jerikót, egyetlenegy sem ült közülük az ő sátorában, hogy nézze miként menetel a többi, hanem mindnyájan rendben vonultak ki. Úgy látszhatott az, mintha egy haszontalan körmenet volna, de ezt Isten parancsolta nekik és mindannyian egyesültek benne. Hadi felszerelésben vonultak a város körül és mindannyian hallattatták a csatakiáltást, a falak pedig összeomlottak, s itt-ott ki-ki zsákmánya után ment, átugrott az elrontott falon, hogy ellenségét az Úrnak nevében megölje. Ez az ő példájuk és előképük volt, de szomorú módon hagyták el ezt, amikor mondották: „Ne menjen fel mind az egész nép!”
Nékünk, mint gyülekezetnek mi a példányképünk? Nem a pünküsd-e? Nem ama régi napok-e azok, a keresztyénségnek ama hajnalszürkülete, ama aranykorszak, melyre mi mindenkor, mint a mi szent hitünknek hősi szakához pillantunk? Nem törték-e meg ezekben a napokban itt és ott, s a házakban a kenyeret? Nem adták-e el vagyonukat és nem tették-e annak árát az apostolok lábaihoz? Nem volt-e lángoló lelkesedés a tanítványok egész közösségében? Mi tudjuk, hogy ez úgy volt, és ha emez első időknek diadalait ismét látni akarjuk, akkor vissza kell mennünk emez első tevékenységhez és minden férfiú, minden asszony, minden gyermek a gyülekezeten a szent szolgálatnak szenteltessék. „Gyermek”, mondám. „Igen úgy van.” „A kicsinyek és csecsemők szája által végezted el a dicséretet!”
De továbbá a tévely, melyet nékünk gondosan mellőznünk kell, kétség nélkül a testi bölcsesség befoglalása volt. A kémek sohasem használtak sokat Izráelnek, az első tizenkettő közül csak kettő volt hű mit akart Izrael a kémekkel? Sokkal jobb lett volna hitben járni. Mindenképpen kémeket akartak küldeni Aiba ahelyett, hogy hitteljes bizodalommal azonnal felvonultak volna. Gonosz dolog jött ki belőle, mert ezek a kémek azt tanácsolták, hogy a nép csak egy részének kellene a hegyre fáradnia. Testvérek, Krisztusnak legjobb prédikátorai teljes tisztelet nékik, nagy áldástalanságnak okaivá válnak, ha az ő testi bölcsességük egyszer arra a gondolatra hozza, őket, hogy az első tervezet bölcsebb találmányok által félretehető. Azt hiszem, hogy a harcosok mondották, miszerint Izrael nagy száma akadályul van az igazi harcnak, s a közönséges emberek útjában állanak a kiképzett harcosoknak és megnehezítik a csatát. Tudom, hogy néhány képességgel bíró testvér ilyen véleményben van. Nem mondották-e tetteikkel, ha mindjárt szavakkal nem is, hogy: „Ez a fiatal ember prédikál, mi szeretnők, hogy hallgatna, olyan durva nyelvi hibákat ejt. Sok benne a buzgóság, de nem csekély veszély van abban. És ezek a jó nővérek tudjuk, hogy igen sok munkát végeznek, melyet előbb nem tettek, de és fejeiket rázzák azon. Ott van a vasárnapi iskola, egészen jól áll, mert elismert intézmény már ez, ez már volna először megkezdve, úgy sokan ráznák fejeiket rajta. A városi missiómunka szintén ki van próbálva, de az elmúlt napokban azt tartották, hogy a laikus (nem képzett) munkás munkája veszélyes, különösen azért, hogy a férfiak nem részesültek egyetemi kiképzésben. Nos, testvéreim, az Úrért való munkálkodásnak sok neme lesz még feltalálva, s habár egy sem lesz közülük tökéletes, ami nedves takaróinknak meghűsitésével nem fogjuk azt megjavítani. „De”, mondja az egyik, „nem okozhat-e sok kárt ama ügynek, amelyet mi szeretünk, ha az igazságot tudatlan és előre nem látható, képességnélküli személyek védik?” Ez lehetséges, de vajon azon igazság, melyet te hiszesz, olyan gyenge-e, hogy ilyen eset által veszedelembe kerül? Nem legyőzhetetlen-e az igazság, s nem képes-e arra, hogy önönmagáért gondoskodjék? Minden, amitől ez félhet a mértéktelen okosságnak szűkítő és lebilincselő munkássága. Ha az ő örzője a gyengeség és az ő védelmezője a bolondság, akkor még ő azért biztosítva van! Isten, aki azt megóvja ellenségeitől, meg tudja szabadítani barátaitól is. Ami testi bölcsességünkben van a veszély, mely a világosságot beborítaná dézsával, hogy azt el ne fujják és a talentumot egy keszkenőbe akarná göngyölitené, mert csak egy van belőle.
Gyakran halljuk azt mondani, hogy annyi mozgalomra és megerőltetésre nincsen szükség. Ez is pedig a mi előrelátó embereinktől jő, hogy vegyük az ügyet hidegvérüen, elég jól folyt a dolog ami nagyatyáink napjaiban. Az elmúlt időnek nagy emberei sok jót tettek minden izgalom nélkül. Nos, megjegyeztük, hogy még sok hideg vizzel telt veder áll használatra készen.
Testvérek, én nem tudom hogyan gondolkodtatok a felett, de részemről érzem azt, hogy nagyon sok a tennivaló és igen kevés az idő annak megtételére. Ha minden erővel a munkába vetem magamat, akkor sem fogok sokat tenni, mindenesetre az ilyen ügy megköveteli az én csekély erőmet. A szívnek áldott sejtje az, mely Jézus lábainál ül, de bizonyos vagyok benne, hogy ez nem összeférhetetlen azon erőszakkal mely a mennyországot ostromolja „és az erősek kapják meg azt.” Wesley és Whiterfield idejében voltak emberek, kik panaszkodtak, hogy azoknak buzgósága sok rajongást hozott létre, de hála legyen Istennek, az áldott rajongás szétterjedt az országban és még most sem oltatott el és Isten kegyelme által ne is oltassék el, hanem növekedjék, míg Krisztus jő.
Csak még egyet a pontról: Az Izrael eme fiai belenyultak Istennek tervébe, amikor a férfiak csak egy részét küldték a csatába. Istennek soha sem volt az a szándéka, hogy két népe legyen, hanem egy, és azért olvassuk, hogy Ruben és Gád nemzetisége Jordánon át a harcba jöttek, habár az ő részük már meghódittatott. Istennek szándéka az volt, hogy ők az élő Istennek egy serege legyenek és hogy Ábrahámnak minden egyes fiai ezen sereghez tartozik s abban harcoljon. Azt akarta, hogy nemcsak egyesek, hanem mindnyájan lássák kezének hatalmas műveit, mely velük müködött, hogy meggyőzze ellenségeiket.
Mikor Jerikó elesett, mindnyájuknak együtt kellett lenniük, hogy saját szemeikkel lássák Istennek dicsőségét. Azt hiszem, hogy Isten gyülekezetével a mai napon
éppen így áll a dolog. A mi Urunk azt akarja, hogy minden választottja egy seregben legyen és mindezeket egy sereg gyanánt oktassa. Mikor vagyunk pedig egyesek a legvilágosabban? Akkor, ha munkába megyünk. Ha ti azon pontok felett kezdtek szónokolni, amelyekben egymástól külömböztök, akkor én jó reggelt kívánok néktek, de ha ti Jézusért dolgozni akartok, akkor engedjétek meg, hogy veletek menjek. Szemlélője voltam a szervezetek történetének, melyek semmiféle gyakorlati célra nem voltak készítve és mindig véget értek, nem tudom pedig, hogy e felett sírnunk kellett volna, de a Jézusért való munkálkodás hatalmas köteléke az egységnek. Istennek nem szándéka az, hogy egyedül az ő prédikátorai lássák a haldoklók ágyait és egyedüli szemlélői legyenek övéi halálfeletti diadalmainak. Nem, a mi fivéreinknek és nővéreinknek szintén látogatni kell a betegeket, erősíteni hitüket, és megvilágítani kilátásaikat. Nem, az Ő bölcsessége helyesli, hogy minden szolgájának jó az, ha az Ő kegyelmének diadalmi jeleit nézi es tudja, hogy mennyire szükségük van az Ő igéreteinek buzdítására. Az Úr nem azt parancsolja, hogy csak egy vagy két ember szomorkodjék az emberi szív gonoszsága felett és egyedül küzdjön a bűnösökkel.
Nem, Ő azt akarja, hogy bizonyos mértében minden szolgája megtanulja azt a tant, amelyre a szent háboru őket megtanítani fogja. Veszedelmes reánk nézve az, ha a lelkek vezérletével semmi dolgunk nincsen. A Jézusért való munka nevelője a keresztyéneknek. Egy filantrop (emberszerető) részére oh, minő nevelési eszköz lenne az, ha ő látná, micsoda a munkás a vidéken vagy még inkább, hogy mi nem ő! Micsoda tanítás volna egy egészségügyi emberre nézve az, ha saját szemeivel látná, hogy hol laknak az emberek! Milyen nevelési eszköz volna az egy gazdag emberre nézve, ha egy vagy két napot töltene el a túlzsufolt hajlékban, amelyben a mi városi munkásaink tartózkodnak! Ugyanezen a módon nevelő eszköz számunkra a szent szolgálat. Hogy az emberek esését és a megváltás művét valóban megismerjük, az emberek közé kell mennünk és megtérésük érdekében dolgoznunk. Azért tehát nem akar minket az Úr a háborúnak eme szolgálatától felmenteni, mert ez kárunkra volna, ha attól távol maradnánk a mi buzdításunk és növekedésünk végett, tehát részt kell abban vennünk.
Leckém tárgyának eme részét egy hasonlattal akarom bezárni. A lovagok korszakában bizonyos lovag sereg soha sem tapasztalt vereséget. Az ő nevük minden csatában félelmet szerzett az ellenségnek. Zászlóikon a győzelmek hosszú sorozata volt fegyveres képekkel lefestve, de egy gonosz órában összehívta a csapatvezető a lovagokat, és mondá: „Testvéreim, nagyon sok fáradalmat csinálunk magunknak. Van nékünk egy sereg gyakorlott harcosunk, kik a csatának minden művészetében tapasztaltak, ezek teljesen elegendők a szokásos harcokhoz és bölcsen cselekszünk, ha a többség a táborban marad és kipiheni magát, vagy pedig kipróbálja fegyverzetét rendkívüli alkalmakra. Hadd menjenek az előharcosok magukban. Ez a lovag képes kardjának egyetlen egy vágásával ketté szelni egy embert, az ő társa pedig képes egy vas póznát markában széttörni, más közülönk valók szintén ilyen erősek, mindenki egy sereg önmagában. A mi nevünknek rettentésével folytathatják a választott harcosok a csatát, s ez alatt a többiek megoszthatják a zsákmányt.”
Ezek a szavak tetszettek a harcosoknak, de ettől az órától fogva az ő hírességüknek halálharangja megszólalt és az ő zászlójukat bepiszkolta a vereség. Ha összejöttek, panaszkodtak az előharcosokr, hogy a rend becsületét fenn nem tartották és meghagyták nekik, hogy hősiesebben viselkedjenek. Megtették ezt, de csekély eredménnyel. Hangosabb és mindig hangosabbá váltak az elégedetlenségnek hangjai, és az új előharcosokért való követelések. Ekkor a legöregebb lovagok egyike mondá: „Testvérek, miért dorgáltok minket? A tévedés ebben van: A régi időben, mikor az ellenség minket megtámadott, ezer férfiú volt felfegyverkezve és aki elöl ment, tudta, hogy egy hősi sereg követi sarkát. De egyes harcosokká tettük magunkat és az ellenség bátorságot nyer, hogy dacoljon velünk, mert fedezet nélkül talál minket. Jöjjetek velünk mindnyájan a csatába, mint azelőtt, és senki nékünk ellent nem állhat.”
Testvérek, nincs arra szükségtek, hogy valaki megmagyarázza néktek ezt a hasonlatot.
Másodszor az én leckém szövege azt a parancsolatot tartalmazza, hogy egész Izrael népe menjen fel a harcba. „Vegye fel mind a fegyverfogható népet.”
Leginkább a Krisztusban való testvéreimhez fordulok és ami mondani valóm van hozzájuk, azt alázattal és elsősorban önmagamnak mondom. Testvérek, ami gyülekezetünk minden tagjának a harcba kell vonulnia. Tudom, hogy ez a mi elméletünk, de nem visszük azt ki gyakorlatban. Ami seregünk podgyásza nehéz, sok a markotányos és sok a csőcselék. Ki kell űznünk a heréket és a munkásméhek szaporodására van szükségünk. Miként lehet ezt megtenni? Kell, hogy mi azt a rosszat, amelyet a lusta keresztyének magukra vonnak, önmagunk is érezzük, valamint azt is, amit ezek a gyülekezet több tagjainak okoznak. Tegyétek fel, hogy egy keresztyén lusta életet folytat, én ezt csupán föltevés gyanánt mondom, ne adjatok neki munkát, akkor ő vagy folytonosan beteges önvizsgálatot fog tartani, vagy vitatkozóvá válik és mindenkivel veszekedni fog, akinek véleménye az övével ellentétben van, vagy pedig Krisztus nevére bűn által gyalázatot fog hozni. Tudjátok mikor volt az, amikor Dávid Betsabéval vétkezett? Azon időben volt, mikor a királyok a harcba mentek, ő pedig Jeruzsálemben maradt. Nem esett volna ebbe a bűnbe, ha mint hivalkodó otthon nem maradt volna. Hol volt az ő, mint a hadsereg főparancsnokának kötelessége? Nem a táborban volt-e az? A hivalkodás kísértés. Némely gyülekezeteink egészségtelen tanításban szenvednek, de épen annyit szenvednek a munka hiánya miatt. A moha nő rajtuk, a rozsda megemészti őket, az arany homályos lesz, az ezüst elveszti fényét, és mindez a használatnak hiánya miatt. Ah, hiszen vannak gyülekezeti tagjaink,akiknek erkölcsi jellemük nem mond ellen hitvallomásuknak, hanem sok tekintetben megfelel és mégis az ország hátrányára vannak. Sokan egy gonosz módnak a szeretői, amely mód az emberek jólétének nem őszinte kívánója és nem őszintén néz az igazság szemébe. Legyünk valósággal szeretettel teljesek és hagyjunk fel az olyan veszedelmes szeretettel. Sóhajtsunk és sírjunk, ha a mi haszon nélküli gyülekezeti tagjainkra, mint a szőlőtő vesszőire gondolunk, melyek semmi gyümölcsöt nem hoznak, akikről azt mondta az Úr, hogy kimetszetnek. „Minden szőlővesszőt, valamely én bennem gyümölcsöt nem terem, kimetszek és összegyüjtik azokat, a tűzre vetik és meg kell égniök.” Ah, minő fájdalom ragadja meg szívünket, ha e felett gondolkodunk! Ha a gyümölcstelen kresztyéneket ebben a világításban szemléljük, akkor ez mindennél arra segit minket, hogy testvéreinket tevékeny szolgálatra buzdítsuk.
Éreznünk kell azt a kárt, amit a hivalkodók másoknak okoznak. Egy beteg juh megmételyezi a nyájat. Egy tag, aki semmit sem tesz, az egész testet alacsony fokra sülyeszti. Az előkelő tagok közönyössége nemcsak az ő munkájuknak, hanem sok mások munkájának elvesztése is. A vezető férfiak mintegy mintáknak lesznek tekintve mások számára, s ha többi meg van azzal elégedve, hogy a maga templomi székét kitöltse és annyi meg annyi sok (vagy pedig annyi meg annyi kevés) valamivel hozzájárul a költségekhez, akkor mások azt fogják mondani: „mi eleget teszünk, ha épen annyit teszünk.” Minden férfiú, aki egy hadseregben nem alkalmas és valóban nem hasznos, az ellenség pártján van. Mit kívánhat többet az ellenség, mint azt, hogy az ellensereget a betegek akadályozzák? Mely hirek lehetnek reá kellemetesebbek, mint azok, ha hallja, hogy a beteg tábor túl van tömve, mert akkor tudja, hogy a férfiak nagy száma a betegekkel van elfoglalva és a harctól visszatartatik. Az ellenség tapsol és felkiált: „Ezek a betegek sok puskalövést érnek.” Oh, te haszontalan keresztyén, nem szolgálhatsz jobban az ördögnek, mintha egy gyülekezetbe lépsz és ott semmit sem csinálsz. Ezek felett pedig testvérek, nékünk fel kell kutatnunk a bűnt, mely az általunk megtámadott gonoszságra vezet, és én azt hiszem, hogy sok esetben az eleven jámborság hiányában található. Ismerek prédikátorokat, kik azt mondják, hogy igen tiszteletre méltó gyülekezeti tagjaik vannak, oh, mit sem tudnak azokkal véghezvinni. Némely esetekben abban hagyattatnak az imagyülekezetek, mert a gazdag tagok haza jönnek a városból és épen abban az órában, mely szokás szerint gyülekezetre van kiválasztva, ebédelnek, emiatt nem jöhetnek. Az ebédelés igen fontos foglalkozás, sőt úgy látszik, hogy még az imánál is fontosabb. Hiszen az üzleti emberek annyira ki vannak fáradva. Igaz, mi azt találjuk, hogy az ácsoknak, kőmíveseknek és más munkásoknak örömük van a mi imagyülekezeteinkben. Talán azért van ez, mert nem dolgoznak olyan erősen, mint a kereskedők? Némely helyen lehetetlen dolognak találják azt, hogy a gyülekezeti munkát erősen végezzék, mert épen azok a személyek, akiknek munkásoknak vagy tisztviselőknek kellene lenniük, arra vannak elhatározva, hogy az ő jelentékeny adakozásuk és az isteni tiszteletnek vasárnapi látogatása minden legyen, amit Krisztus ügyéért tenniök kell. Hogy magukat megerőltetnék a szent munkában? Ah, ami ezt illeti, csodálkozva néznek reátok, mintha azt hinnék, hogy elveszítettétek eszeteket, ha valami fáradságos szolgálattevést ajánltok nékik. Nos, az imának és a szolgálatnak emez elmulasztását teljes hüséggel le kell leplezni és panaszt emelni ellene. Gyakorta az a bűn ez, mely sok kényelemből, elkényeztetésből és fényűzésből nő ki. Úgy látszik, mintha olyan volna az ember, hogy mentől többet ád neki Isten, annál kevésbé hajlandó Neki hálaképen valamit hozni.
Akármicsoda is a gyülekezet titkos bűne, igyekezzünk rajta, hogy felfedezzük azt és azután a Szentlélek segítségével arra törekedjünk, hogy gyülekezetünknek összes tagjait az Úr munkájára felneveljük...
Minden egyes hivőt oda kell hoznunk, hogy ő érezze azt, miszerint ő nem a magáé, hanem drágán vétetett meg; hogy semmi sem kártalaníthatja az Úr ügyében való személyes munkáját, bármit adna is, hogy még az is, aki betegsége és gyengesége miatt valósággal dolgozni nem tud, szintén köteles hozzájárulni az általános munkához szünet nélküli imája által. Senkinek sem szabad üresen megjelenni az Úr előtt, hanem tevékeny vagy szenvedő szolgálat által be kell bizonyítani háláját Isten iránt.
Azután pedig, mert mindenki felelős, az egyiknek hanyagsága ártalmára van a közös szolgálatnak. Ma reggel egy kocsit láttam állani az utcán, amelynek egyik kereke lánccal volt megkötve; nem lehetett attól félni, hogy a kocsi megmozdul, ha az egyik kerék meg volt erősitve. Néha a gyülekezetben egy megkötött kerék az összest akadályozza. Mi mindnyájan egy nagy gépnek részei vagyunk és ha az egyik rész áll, akkor nemcsak azt jelenti, hogy egymaga áll, hanem, hogy az egész készülék megbénult.
Ha egy darab csont meghalt a testben, akkor ez nemcsak haszontalanná lett, hanem sok bajnak forrásává és sok fájdalomnak okozójává válik. Elkezd rothadni, betegség képződik és az egész testet komoly kár éri. Az a holt hitvalló, aki meg van elégedve azzal, hogy az evangélium tanait elfogadja anélkül, hogy ennek követelményeit betöltse a Jézus Krisztus gyülekezetében, komoly veszedelemnek forrásává válik. Tudjuk pedig, hogy ez a valóságban úgy van.
Mindenekelőtt több kegyelemért imádkozzunk. Soha sem szabad a történetet olvasva mondani: „Oh, milyen dicső volt a mi vallásfelekezetünk, nem nyugodhatnánk-e babérleveleinken?” Lehetetlen! Ujakat kell nyernetek! Napóleon ezt szokta volt mondani: „A hódítás tett engem azzá, ami vagyok, kell pedig, hogy a hódítás tartson fel engem.” Épen úgy van ez a keresztyénekkel. Előre kell haladnotok, hőseiteket felül kell mulnotok és a ti atyáitoknak tetteit meghomályositnotok, mert különben méltatlanoknak bizonyultok hozzájuk. A csata hevesebb lesz és vajon a növekedő követelményeknek hogyan tehetünk eleget, ha nem esedezünk hétszeri kegyelemért? Ami lelki életerőnknek meg kell nagyobbodni. Ha mi egy bizonyos számú hápogó és köhögő férfiut, akik csak a tüdővészesek kórházába valók, kiválasztottunk és beállítottuk őket munkába, hogy egy vasutat építsenek, akkor talán megdicsérhetjük szorgalmukért, de azért ők sem fognak tudni sokat létrehozni. Más oldalról pedig, hívjatok csak össze egy társaságot, mely izmos, erős férfiakból áll és ők ezt fogják mondani: „Kicsoda vagy te, oh, erős hegy?” S mielőtt a hegy válaszolni tudna, siksággá lesz átváltoztatva... Az életerő az, ami őket mozgásba hozza. Oh, Istenünk erősíts meg minket! Adj nékünk, kérünk többet a te Szentlelkedből és mi nagy dolgokat fogunk létrehozni! Az erőnek öröme van a munka felett, a gyengeség pedig fél tőle.
Készen leszek, ha egy kicsit a jövőbe pillantok. Ha valamikor megtörténnék, hogy a prédikátor és az ő egész gyülekezete Jézusért a királyért való harcba vonulna, mi történnék akkor? Úgy látszik nekem, mintha a paradicsomban volnék, ha erre gondolok. Ha mindnyájan, kivétel nélkül, akik Jézus nevét nevezik, komolyan az Ő szőlejébe mennének, oh, minő élet volna itten és minő egység az összes gyülekezetekben! Tovább nemcsak névleg élnének, hanem valósággal. Nem volnának többé szakadások, ha mindnyájan egyenlően buzgók lennének az ő közös Urok iránt. Nem hallanátok gyülekezeti értekezletekről, hol háborító fellépések jönnek elő és gyülekezetekről, ahol a prédikátorok szerencsétlenek. Az ilyen dolgok csak úgy lennének tekintve, mint az elmúlt időszakok kihalt állatfajai.
Akkor nem hallanánk többé panaszt, hogy nem vagyunk elég erősek városaink szétszórt hajlékaiban a munkát megtenni. A leggyengébb gyülekezet, ha mindenki megtenné részét, elég erős volna a maga állásában. És semmi hiány nem volna a pénzben, szent munkáknak keresztülvitelére. De a gazdagság, mely Krisztusé és az ő szolgálatáé, tőle azonban megvonatik, minden ládában rozsdásodik és az összeg, amelyet az Úrtól elrabolnak, megszámlálhatatlan...
Azt akarnám, hogy megérkeznék az a nap, amelyen azt tartsák a legboldogabbnak, aki legtöbbet szenved és dolgozik Krisztusért. Dolgozzunk Krisztusért és az Ő megváltott gyülekezetéért mindnyájan!
Munkára fel mindannyinak minden időben és mindenféle módon a Krisztusért! Ez az, amiért én könyörgök és intek, azután pedig vegyünk fel egy más jelszót és mondjuk: A világot Krisztus számára és Krisztust minden nép számára az ég alatt! Oh, Szentlélek térítsd meg a gyülekezetet és a gyülekezet megtéríti a világot!
Fel a munkára!
Társaim most a szent munka vár mireánk, Serényen fel tehát, jól küzdjük a csatánk! Ád az Úr minékünk bőven égi erőt, Mesterünk megy elől, buzgón kövessük őt.
Tettre fel (tettre fel) szent az ügy (szent az ügy) Csak hiven (csak hiven) mindenütt (mindenütt). Oly dicső (lesz a) győzelem és bér,
Munkára hát, míg jő az Úr!
Elveszett lelkeket felkeresni jerünk, Bánatos szíveket Jézusunkhoz vigyünk. Hintsünk mindenüvé lelki fényt, hogy az éj Távozzék mi hamar, s muljék el a veszély!
Istenünk szerelmét mondjuk el igazán, Hogy ideadta fiát, s mi történt Golgotán!
Nyitva van most a menny, kész az üdv, amelyet
Még ma oly gazdagon, s ingyen bárki vehet.
Őröknek rendele az Úr minket ide, Légyen hát a vidék szavainkkal tele, Küldjük szét az örömhírt hát mindenüvé, Tárjuk a nagy művet a bűnösök elé.