Sámuel Bethlehembe küldetett, hogy az Istentől választottat felkeresse. Ez egy igen nehéz feladat lett volna, hogy ha Isten, ki őt küldötte, őt nem kisérte és az ihletés határozott szavával nem szólt volna neki, mihelyt a választott ő előtte állott. Testvérek, az sem a ti feladatotok, sem az enyém, azt kitalálni, hogy kik az Istennek választottai, eltekintve a jelektől és bizonyságoktól. Ami az örökkévalóság tanácsában történt, mielőtt a világ teremtetett volna, Istennek szellemében van elrejtve, és nem szabad kíváncsiaknak lennünk, oda behatolni, hol a bölcsességnek kezei az ajtót bezárlották. Mindazáltal Isten igéjének hirdetése által Istennek elrejtett választása kinyilváníttatik. Mi prédikáljuk az evangyéliomot minden teremtménynek az ég alatt. Hirdetjük Istennek fenyegetéseit és ígéreteit minden bűnösnek, és kiáltjuk: „Tekintsetek Jézusra, úgy üdvözülhettek földnek minden lakosai!” Ezen evangyéliom az, mely a Szentlélek Isten segítsége által Istennek választottait arra kényszeríti, hogy előlépjenek, amikor az ő megelevenítő erejét érezik, és a lelki halálból megeleveníttettek. Az evangyéliom egy szórólapát, mely mialatt a polyvát eltávolítja, a gabonát a szérűn hagyja. Az evangyéliom, mint az aranyművesnek a tüze, és mint a ruhafehéritö szappana, minden idegen neműt és értéktelent eltávolít, az értékest és tisztát pedig nyilvánosságra hozza. Nékünk semmi más utunk nincs, hogy mint prédikátorok, Istennek szentjeit megismerhessük és a jókat a gonoszok közül kiválaszthassuk, mint az, hogy a Jézus Krisztusban lévő igazságot hűen prédikáljuk, és annak hatását figyelembe vegyük. Ami minket illet, így tudjuk mi saját hivatásunkat és elválasztásunkat megismerni és megerősíteni. Pál apostol mondotta a Thessalónikabeliekről, miszerint ő tudja, hogy azok Istentől választattak, és mi a mások elválasztását a lehetségnek egy bizonyos magas fokáig megismerhetjük az ő eljárásokból és viselkedésökből, és saját elválasztásunk felöl bizonyosokká lehetünk, még pedig a csalhatatlanságig, a mi bensőnkben lévő Szentléleknek bizonysága által, hogy mi Istentől születtettünk. Hogy ha szívünk a Szentlélek által megújíttatott, hogy ha új teremtményekké lettünk a Krisztus Jézusban, hogy ha Istennel megbékültünk, és a holt cselekedetektől megszabadíttattunk, úgy tudhatjuk, hogy nevünk a Bárány életének könyvébe beíratott, mielőtt a világnak fundamentuma felvettetett.
Mostan azon módról akarok beszélni, a melyben mi Istennek választottait megismerhetjük, és itten a Dávid elválasztását bizonyos mértékben vezércsillaggá teszem.
Mindjárt kezdetben óhajtom figyelmeteket azoknak meglepetésökre terelni, a kiknek látniok kellett, hogy Dávid, ki az ő atyja házánál a legcsekélyebb volt, az Istennek elválasztotta, és ő az, a ki királlyá lesz az Izráelen.
Figyeljétek meg, hogy az ő testvéreinek gondolatjokban sem volt az, hogy Dávid lenne a választott. Olyan gondolat soha nem jött az ő fejőkbe. Hogy ha azon kérdés közöttök valaha felmerült volna: „Ki fogja közületek valaha a királyságot elnyerni?”, úgy ők, a másik hét testvér valamelyikét választották volna arra, de Dávid testvérüket határozottan elkerülték volna. Úgy látszik, hogy ő testvéreitől egész megvettetett volt. Eliáb gúnyos hangon beszél ő hozzá, midőn az Elacserés völgyében meglátogatja őket: „Tudom én a te kevélységedet, és a te szívednek álnokságát, hogy csak azért jöttél, hogy látnád az ütközetet.” Ezen beszédmód hihetőleg az volt, melyet testvérével szemben rendesen használni szokott. Én úgy gondolom, hogy Dávid gyakran volt egyedül. A hét testvér élvezete gyakran olyan természetű volt, hogy ő abban részt nem vehetett. ő nem tudott társukká lenni. Hogy ha testvérei valamely igazságtalan, vagy tiltott dolgot cselekedtek, hogy ha ők, mint az egy hét tagból álló ifjak társaságában előszokott fordulni, bátran haladtak a bűnös élvezetek útján, Dávid a József példáját követte, dorgálta őket azért, és így megvettetve lett tőlök. A midőn testvérei poharuk mellett mulatoztak, ő nyáját a hegyoldalon legeltette, könyve és hárfája volt az ő vigasza elmélkedésekben telt nagy öröme, az ő Istene volt legjobb barátja, míg az ő testvérei nem találtak élvezetet az isteni dolgokban. Ő Urunkhoz hasonlóan mondhatta: „Te éretted terheltetem gyalázattal, s a gyalázat béfedezte az én orcámat. Az én atyámfiai előtt idegenné lettem, és az én anyámnak fiai előtt jövevénnyé.” (Zsolt.69,8-9) Mint József, ő volt „az álomlátó” a családban, a többi nyilatkozata szerint. Holdkórosnak tartották őt, hogy ha az eget vizsgálgatta, és elmebajosnak, a mikor nappal és éjjel Isten törvényéről gondolkozott. Nos, kedves barátom, a kihez most beszélek, talán egy vagy azok közül, kiket Isten a szeretet pillanatával megtekintett, mielőtt e világnak fundamentoma felvettetnék, és mindazáltal azon családban melyhez tartozol, lenézve és elfelejtve lehetsz. Saját testvéreid nagyon kevésre becsülhetik a te képességedet, és teljes megvetéssel lehetnek irántad, a te sajátságos természetedre nézve. Olyan vagy, mint a kalitkába zárt madár saját rokonaid között, te nem örvendhetsz abban, a miben ők örvendeznek. Hajlamaid és óhajaid egész más irányban terelődnek, mint az övék. Ne hagyd, hogy az ő megvetésök szíved megszakassza. Gondolj arra, hogy egykor Dávid is volt ilyen állapotban, és volt még más is azon régi időben, kinek fejére áldások szállottak az örökkévaló hegyekről, habár testvéreitől elkülönítve volt, és éppen úgy nyugodhat rajtad is a menny áldást hozó mosolya, mert „az Isten azt nézi, a mi a szívben vagyon.” Azok, kik az emberektől megvettettek, Isten előtt gyakran kedvesek.
Még fájdalmasabb megemlíteni, hogy Dávidnak atyja semmit sem tudott a Dávid jelességeiről. Egy atyának természeténél fogva több szeretete van gyermekéhez, mint egy testvérnek az ő testvéréhez, és gyakran a legkisebb gyermek a legkedvesebb. De úgy látszik, hogy Dávid nem volt az atya kedvence.
Isai a kisebbiknek említi őt, és hogy ha a héberben használt kifejezést jól értem, úgy abban valamivel több is mondatik, minthogy Dávid a legifjabb volt. Ő a legcsekélyebb volt a rosszul ítélő atya véleménye szerint. Sajátságos dolog, hogy őt az atya elhagyta, a midőn a többit összehívta az ünnepélyre, és nem menthetem Isait egy hibájától, hogy ő azt elmulasztotta, az ő legifjabb fiát is előhívni, mivel azon ünnepély egy kiváltképpen való vallásos ünnepély volt. Egy áldozatnál mindnyájának jelen kellett volna lenni, a mikor a Próféta jön, egynek sem kellett volna hiányozni, és mégsem tartották a fáradságra méltónak lenni, hogy Dávidot hívják, habár azt kellett volna itten gondolni, hogy egy a szolgák közül őrizheti a juhokat, és úgy az egész család összegyülekezhet egy olyan ünnepélyes alkalommal. Mindazáltal egy sem lett a fiúk közül a mezőn hagyva Dávidon kívül, a többi mind összegyülekezett. Megtörténik olykor-olykor (de ó, mily igazságtalanság ez!), hogy egy a családban el lesz felejtve, még pedig az atyától, az ő reményében és imájában. Mintha az atya így gondolkoznék: „Talán tetszik Istennek Vilmost megtéríteni: ő elhívhatja Máriát, reménylem, hogy megláthatjuk, hogy János felnevekedik és nékünk örömöt szerez, de Rikhárd vagy Sára, hát, én nem tudom, mi fog ő belőlük lenni!” Mily gyakran be kell látni és ismerni a szülőknek, hogy helytelenül ítéltek, és hogy az, kire ők a fekete ismertető jelt alkalmazták, az ő életök örömévé és vigaszává lett, és sokkal több megelégedésökre lett, mint a többi együttesen. Egy olyan vagy-é, te kedves ifjú barátom? Talán fájdalommal tapasztalod, hogy te csak egy kicsiny hellyel bírsz atyád szívében? Ne légy aggodalmas és boldogtalan a miatt és ne törjön meg a szíved. Éppen úgy van állapotod, mint Dávidnak volt te előtted, és hogy ha ő, Istennek nagy előnyben részesített szolgája, ezen Isten szíve szerinti férfiú, megelégedve tudott lenni helyzetével, úgy ne légy te sem túl kevély abban megmaradni, mert, hogy ha a te atyád és anyád elhagynak is tégedet, és az Úr elfogad, úgy Ő sokkal jobb lesz neked, mint a legjobb szülök.
Az is világos, hogy Sámuel Istennek szolgája előbb legkevésbé sem gondolt a Dávid elválasztására. Az ő testvérei által mentek ő előtte, egyik a másik után, és Sámuel, ki az ő emberi ítéletét használta, kész volt bármelyiket inkább választani, mint Dávidot. Istennek szolgája, hogyha ő valóban hívva és küldetve van, egy nagy vággyal bír lelkében arra nézve, hogy Istennek választottait elrejtőzött helyzetökből előhozhassa. Az ő szemei gyorsak, a kegyelem első jeleit egy újonnan felébresztett lélekben megfigyelni. De olykor-olykor megcsalatkozik a keresztyén prédikátor. Ő a testtel és vérrel tanácskozik és Elábot választja ki, a szép külsejű férfiút, kinek ékes ábrázatja a rendesnél többet árul el, kinek egész alakja oly találóan alkotott, hogy tetszéssel lehet reá tekinteni. Mily igaz az, hogy az Úrnak a férfiúnak gyorsaságában nincsen kedve. A személyes megjelenés áldásai és adományai gyakran háló gyanánt szolgálnak áldás helyett; „kedvesnek és szépnek lenni, semmi.” Az Úr nem Eliábot választotta. Azután a rang is szemébe ötlik a prédikátornak és hogyha valami magasrangú örömmel hallgatja az evangyéliomot, nagyon hajlandó azt gondolni: „Határozottan, az Úr őt választotta.” De mily gyakran vándor madaraknak bizonyulnak lenni az ilyenek a mi gyülekezetünkben, kik soha sem időznek oly sokáig, hogy fészket raknának a mi szenthelyünkben. Csupán kiváncsiság hozza őket, és egy másik kiváncsiság más helyre vezeti őket innen. Határozottan, az Úr nem választja gyakran ezen Abinádábot. Ismét a másik olyan képzett, hogy a mikor az ige prédikáltatik, a stilust, melyben ez előadatik, méltányolni tudja és az ő felöli megjegyzései oly értelmesek és óvatosak, hogy a prédikátor könnyen azt mondja: „Határozottan az Úr ezt választotta. „És mily gyakran nagyon is kevélyek a képzettek, hogy Krisztusnak egyszerű dolgait elhidjék. Igy ezen jeles és előkelő emberek hátat forditanak az evangyéliomnak, mert az nem elég finom, az ő izlésöknek. Alkalmilag egész biztosnak érezzük magunkat abban, hogy az alkalmas embert megtaláltuk, mert át vagyunk hatva hallgatóink szeretetreméltó kedélyt által, és örvendünk, az ő hajlama és lelkének fogékonysága felett a lelkiekre vonatkozólag, és mégis megcsalatkoztunk. Sok kedves virágok soha sem lesznek gyümölcse, és reményteljes hajtások nem bizonyulnak be olyan plántáknak, melyeket az Úrnak jobbkeze plántált és így kigyomláltatnak. Van idő, a mikor olyan szép párbeszédeket hallunk a vallásra vonatkozólag, hogy azon meggyőződésre jövünk: „Mostan megtaláltuk az Úrnak választottait.” Voltunk mások társaságában
és hallottunk ifjaktól kegyes kiejtéseket használni, amelyek nem rendes mélységére mutattak az írás ismeretének. Hallottuk őket imádkozni, és csudálkoztunk az imában levő nagy adományaik felett. Beszédet tartottak a vallásos összejöveteleken, nagy ügyességgel beszéltek és szívünk mintha mondotta volna: „Határozottan, az Úr ezeket választotta,” és mégis azt fogják testvéreim mondani, a prédikátori hivatásban, hogy a sok reményteljesek között, kik elöttök át lettek bocsátva, sokak találtattak, kik majdnem megszakasztották szívöket és kevesen, kik nékik, Istenhez való megtérésökre vonatkozólag valódi megnyugtatással szolgáltak. Alkalmilag az, épen az, a kit figyelembe sem vettünk, a legkisebb Dávid az, akire Istennek áldása esett. Oh, némelyek közülletek már tiz év óta hallgatják beszédünket, és az ismét és ismét hatást gyakorolt reátok. Gondoltuk gyakran, hogy ti az Istennek választottai lehettek amikor könnyeiteket és komoly törekvéseiteket láttuk, de még ez ideig minden bizonyos jele hiányzik a ti elválasztástoknak. Másrészről ide jutott valahogy egy részeges és egy parázna ezen bejárókon ide betévedt és Istennek hatalmas kegyelme őt megtérítette, mostan tehát örvendenek az ő bűneik teljes bocsánatának, míg ti még keserüséges méregben és álnokságnak kötelében helyeztetve vagyok.” Mennyire igaz azon ige: „A fukarok és paráznák, előbb a mennybe fognak jutni, mint ti.” Mily hasonlíthatatlan Istennek mindenhatósága! „Milyen megfoghatatlanok az ő utai!” A legszegényebbek, legtudatlanabbak, legcsekélyebbek, legalacsonyabbak, a bolondok, a gyermekek, a megvettettek, igen, „amelyek nincsenek,” azokat választotta Isten, hogy semmivé tegye azt, ami valami, „hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test is.” Én azt hiszem, hogy mikor Dávid felkenettetett, volt ott egy valaki, a ki még jobban csudálkozott, mint az ő testvérei, az ő atyja és a próféta ‒ és az Dávid maga volt. Ő sokaknak egy csuda volt, leginkább magának. Ő az árnyas fák alatt Istennel örömmel társalgott, a Jehova dicséretét a pusztában zengedezte, a hol az ő nyáját legeltette, a víz partján hangolgatta az ő hárfáját és a kősziklákat viszhangoztatta az ő hálás lelke kedves melódiájával, de arról soha nem is álmodott, hogy királlyá legyen. Hogyha egy Próféta mondotta volna néki: „Az Úr tégedet a pásztor kunyhóból kiveszen, hogy az Izrael népe felett uralkodóvá tegyen, és ő veled fog lenni, ahová mégy ellenségeidet pedig kiirtja te előtted és nagy nevet szerez néked, e föld nagyjai nevéhez hasonlót,” úgy ő felkiáltott volna: „Ki vagyok én Uram, és micsoda az én házam, hogy engemet ennyire hoztál?” Úgy kedves barátom, te lehetsz valóban Istennek gyermeke, de ez ideig még nincs valódi világos belátásod a magas és nemes hivatásra nézve, melyre Isten tégedet választott. Reszkető hited az ő kezét Jézus fejére tette, és reményled, hogy néked megbocsáttatott, de ez ideig még nem ismered azon nagyságot és méltóságot, melyhez a hit minden mennyei polgárt felemel. Nos, engedd meg, hogy egy szót füledbe súghassak, a te jelenlegi nagyságodról és azon dicsőségről, amelynek részedre meg kell jelentetni. „Szerelmeseim, mostan Istennek fiai vagyunk, de még nem jelentetett meg micsodák leszünk. Tudjuk pedig, hogy mikor ő megjelenik, hasonlatosak leszünk ő hozzá, mert meglátjuk őt úgy amint vagyon.” Te hit által megigazulván, békességed van Istennel és nem tudod-e, hogy: „Akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette?”
Te biztosan mégis dicsőittetel. Tudod-é ennek alapját? Ez azért történik, mivel választatott vagy ,,az Istennek igérete szerint, a léleknek megszentelése és az igazságnak hite által.” Igen te szegény reszkető, Istennek gondolatai reád irányultak, mielőtt a csillagok megkezdették volna az ő sugaraikat a vastag sötétségen keresztül lövelni, Jehova Jézusnak szívébe irta a te nevedet és az ő kezeibe véste azt be, mielőtt az egek kiterjesztettek volna. Légy jó bizodalomban és örülj, mert van egy ország részedre! A Dávidnak igéit állandó vigalmasság rendelt tégedet a győzelemre, és hogy majd az Úr Jézussal a trónra ülj. Légy azért örömben, mert tetszett az Atyának, hogy adjon néked országot. úgy tetszik nékem, hogy igen meglepetve vagy, és mondani akarod: ,,Mi módon lehet az? Én? Istentől választva vagyok! Az én sok bűneim, az én sok gyengeségim, kételyeim, Isten szolgálatában való gyümölcstelenségem, szívemnek hidegsége, ezek engem gyászolásra inditanak. Lehetséges lehet az, hogy Ő engemet egy királyságra rendelt?” Igen, úgy van az! Ragadd meg hittel ezen igazságot, és menj örömmel utadon!
Gondolj arra kedves barátom, hogy az nem tesz semmit, hogy micsoda a te foglalkozásod, te mindazáltal élvezheted a királyságnak jogát. Dávid csak egy pásztor volt és mégis a trónra emeltetett és minden hivővel ennek kell megtörténni. De csekély és ismeretlen lehetsz, atyád házánál a legkisebb, és mégis az isteni szívben gyermeki résszel bírhatsz. Azok között lehetsz, kik soha nem emlittetnek, egy általános népszámlálást kivéve, mint szegény egyének, minden adomány nélkül, állás nélkül. Gondolhatod, hogy te kevesebb vagy annál is, aki csak egy tálentumot kapott, te magadat csak egy féregnek tekintheted és nem embernek és Dáviddal így szólhatsz: „Balgatag és értelem nélküli oktalan állat voltam Te előtted”, és mindazáltal gondolj arra, hogy Istennek csudálatos választása a dicsőségnek legmagasabb trónjáról lehajolni tud, hogy felemelje a szegényt a porból, elővegye a szükölködöt a ganéjból, hogy ültesse azt a fejedelmek közé.
Mostan gondolatainkat az elválasztás jelére irányitsuk, a titkos ismertető jelre, melyet az Úr, a maga idejében az elválasztottakra helyez.
Annak idejében, minden elválasztott veszi a kegyelem pecsétjét. Ezen bélyeg egy új szív és egy bizonyos lélek. Minden embernek meg kell azt érteni, hogy egy új szív Istennek titkos pecsétje, a Királyok Királyának benső ismertető jele. Az emberek a külső megjelenést nézik a kegy jeléül, de Isten a szívet nézi, mint az ő választásának jelét. Nem szabad azt elfogadnunk, hogy Dávid az ő szívének természeti jósága miatt választatott az üdvösségre, mert ő maga mondja nekük hogy ő „álnokságban fogantatott és bűnben melegittetett az ő anyaméhében”, habár hajlandóak vagyunk is azt elhinni, hogy midőn Isten az ő szívét korlátlan kegyelme által megujította, az ő szívének jósága egy alkalmassá tétel volt a királyságra, épen úgy, mint ahogy a kegyelem alkalmassá teszen a dicsőségre, de a szívnek igazsága szintén a korlátlan kegyelemnek adománya volt és a Dávid öröktől fogva való elválasztásának eredménye, nem pedig oka volt. Mi nem szándékozunk Isten elválasztásának alapja felöl szólni ‒ nem kell bennünket félre érteni ‒, arról mi nem tudunk semmit. Hisszük, hogy Isten bölcsen választ, de olyan alapokon választ, melyek az emberek előtt ismeretlenek, hihetőleg olyan alapokon, melyeket mi meg nem érthetnénk. Mindaz, amit mi tudunk: „Jól vagyon Atyám, mert úgy tetszett néked!” Mostan azon módról beszélünk, amelyben Isten az övéit megpecsételte és választottait kitüntette, minekutána az ő kegyelme azokban működött. Ők azáltal lettek kitüntetve, hogy egy olyan szívet nyertek, mely más emberekétől különbözik. Vajha alkalmasak lehetnénk arról megismerni, hogy vajon azok között vagyunk-é mi vagy nem!
Milyen természetű szíve volt Dávidnak? Azt megtaláljuk az ő zsoltáraiban. Azt nem tudhatjuk, hogy némely zsoltárai mely időkben irattattak, de hogyha valamelyik az ő ifjúságában íratott, úgy a 23-ik egy volt azok közül. Ezen szép pásztori szerzemény Dávid szívének egy ablakát nyitja fel. Hogyha azon áttekintünk, csakhamar észrevesszük, hogy neki hivő szíve volt. Mily kedvesen hangzanak e szavak: „Az Úr az én pásztorom, azért semmiben meg nem fogyatkozom”. Boldog Dávid! Ő minden fogyatkozásait és gondjait összetette. Ő tudta, hogy szüksége van a bűnbocsánatra és kegyelemre, hogy az őt a gonosztól megóvja. Bölcsességre van szüksége, hogy az őt az ifjúság veszélyes ösvényén vezérelje. Erőre van szüksége, mely őt küzdelmeiben támogassa és előtte lévő harcaiban, de ahelyett, hogy magára vagy barátaira tekintett volna, minden teremtett jóktól elfordulva, Istenhez folyamodik és így szól hitben: „Az Úr az én pásztorom, azért semmiben meg nem fogyatkozom”. Itten egy nagy jele van az isteni elválasztásnak. Kedves barátom, Istenre támaszkodsz-é te mindenekben? Felhagyott-é szíved minden önbizalommal? ,,Aki bízik önmagában, bolond az”. Felhagyott-é szíved minden emberekben való bizodalommal? Mert: „Átkozott, aki emberben bízik és bizodalmát helyezheti a testben”. Beláttad-é saját tetteid és akaratod, lételed és kivánságod ürességét és elfogadtad-é az Urat, amint Ő a Szentírásban kijelentve van ‒ Atya, Fiú és Szentlélek ‒ egy és mindenednek? Hogyha úgy bízol benne, akkor nem kell félned elválasztásod felöl, mert hogyha Isten szívedbe tekint, úgy látja a te hitedben, az Ő korlátlan kegyelme jelképét és pecsétjét, mert soha nem létezett egy Ő benne való egyszerű hit, hol az ő keze nem működött és az ő szíve az örök életre el nem választott.
Megjegyezzük, hogy ha mi az emlitett zsoltárt olvassuk, hogy Dávidnak szíve elmélkedő is volt. Figyeljétek meg a szavakat: „Gyönyörűséges és füves helyeken legeltet engemet, és kies vizek mellé viszen engemet.” Másutt irja a következőket: „Legyen kedves néki az én elmélkedésem.” (Zsolt.104,34. angol ford.) A zsoltárok egész könyve, mely költői alakban és írásban, a Dávid életét tárja elébünk, azt bizonyítja, hogy ő örömmel foglalkozott a mennyei dolgokról való elmélkedéssel.
Még ott, a magas hegyen is, és alant a csergedező pataknál, vagy bárhova is terelte az ő nyáját, Istenének oltárt épített és azon helyet imahellyé változtatta. Igen kedves összeköttetés volt Dávid és az ő Istene között, melyről Eliáb mitsem tudott, és a melyben Abinádáb nem részesülhetett. Ő Istenének törvényéről gondolkodott éjjel és nappal. Kedves barátom, ugyanazt cselekszed-é te is? Hogy ha gondolataid szabadok, akkor azonnal Istenhez repülnek-é azok egyenesen, mint a galambok az ő ketrecökből a szabad levegőre? Mondhatod-é Dáviddal, hogy az Ő szájának beszédei édesek? Már csak a puszta neve Istennek drága-é néked? Örvendesz Ő benne? Gondolkozol-é gyakran az Úr Jézus személye felett? Gondolj arra, hogy gondolataid szerint, helyzetedet megitélhesd, és hogy ha szíved Isten törvényéről nem gondolkodik, úgy határozottan hiányzik nálad az isteni elválasztásnak bizonyos ismertető jele, mert a választott lelkek idejöket úgy töltik, hogy Istennek utain és igéjében örömöt találhassanak.
Menjetek tovább ezen zsoltárban, úgy gondolom, hogy feltünik néktek Dávidnak alázatos szíve, mert az egész zsoltárban, nem magát dicséri ő: „Kies vizek mellé viszen engemet, az én lelkemet megvidámitja.” Lássátok, neki nincs koronája saját feje részére, a korona egész azon Hatalmasnak részére van, a ki az ő pásztora volt. Az ő lelke egészen az ő irótollában volt, mikor irta: „Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget.” Dávid nem tartozott a ti kevélyen lépkedő páváitokhoz, kik nem lehetnek elégedettek, hogy ha minden szemek reájok nem irányittatnak; ő Istennek dicséretét énekelte, mint a fülemile, mely elrejtőzve énekel, a mikor emberi fülek nem hallják és emberi szemek nem csudálják. Ő megelégedve volt azzal, hogy látatlanul virágozzék és tudta, hogy egy megujittatott szívnek kedves illatja soha nem tékozoltatik a puszta levegőjében. Ő megelégedett volt azzal, hogy ha csak egyedül Isten volt az ő hallgatója, és nem óhajtotta hallani az emberek bölcs véleményét. Mily magasan felemelkedett Istene előtt és mégis mennyire megalázkodott! Mennyire érezte méltatlanságát, és mennyire tudta, hogy mily sokkal tartozik annak, ki neki mindent adott, és mily buzgóan neki tulajdonnitotta az Ő üdvét, tisztességét és erejét, ki eleitől fogva, mindenkor az ő segítője volt! Ő határozottan örvendezhetett azon vers felett, melyet Asóf az Ő alacsony helyzetére vonatkozólag írott, a hol mondotta: „És választá Dávidot, az ő szolgáját, és elvevé őt a juhok aklaiból. A szoptatós juhok mellől voná el őt, hogy a Jákobot, az népét legeltetné, és az Izráelt az Ő örökségét.” Óh vajha olyan szívünk lehetne, mely minden gögtől szabad volna!
Dávidról való beszédünk egész hibás lenne, hogy ha más tulajdonságait figyelmen kívül hagynánk. Az ő szíve megszenteltetett volt. Figyeljétek meg ezen zsoltárban: „És visel engemet, az igazságnak ösvényén, az ő nevéért.” Dávidnak nem volt öröme a gonoszban. „Nem lakik én nálam a gonosz,” ‒ mondja ő. Ő szerette Istennek népét, az ő szentségükért. Azokat „becsületeseknek nevezi, kikben vagyon minden én gyönyörűségem.” A szentség, mely az Isten házához illik, örömére szolgált a Dávid lelkének. Ő szerette Istennek parancsolatait, azoknak szentségéért. „Felette igen tiszta a te beszéded, és a te szolgád szereti azt.” (Zsolt.119,140) Megengedem, hogy egy alkalommal nagy bűnbe esett, de az kivételt képezett az Ő kegyes szabályai között. Az ő szabálya szentség volt. Az emberek legjobbjai, a legjobb esetekben is, csak emberek, azért megtévedhetnek és eleshetnek, de óh, mily keservesen bánta azt Dávid egész halála napjáig, hogy ő azon bűnbe esett. „Ő az Isten szíve szerint való férfiú volt, és az ő uta a szentségre törekvő út volt.”
Figyeljétek meg, milyen hősies szív dobogott az ő keblében. Hol akartok egy olyan hőst találni, mint Dávid volt? „Mind oroszlánt, mind medvét ölt a te szolgád, és ez a körülmetéletlen Filiszteus, csak olyan lészen, mint azok közül egy.” Azon Dávid ez, a ki midőn Izrael szolgai serege a harc elöl megfutamodott, közbelépett a dicsekvő Filiszteus Góliáttal szemben, és Izráelnek szabadulást szerzett. Halljátok ezen ifjú bátor nyilatkozatát: „Te jössz én reám fegyverrel, dárdával és paizzsal; de én megyek te reád a Seregek Urának és az Izrael népe Istenének nevével, kit te szidalommal illettél.” Mily bátor volt Dávid a legtöbb esetben! Voltak ugyan idők a mikor az Efraim fiaihoz hasonlóan ő is hátat fordított az ellenségnek, például Akis előtt, a hol bolondnak tettette magát, de más alkalmakkal lelkét ismét az Úr ellenségei ellen irányította, és hogy ha ő körülte tábort jártak is, nem félt az ő szíve, és hogy ha had feltámadott ellene, akkor is teljes bizodalommal volt, mert a rettenthetlen bátorság páncélját hordozta. Ezen zsoltár igen hősiesen kinyilvánítja ezt: „Még ha szinte a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy, a te vessződ és botod vigasztalnak engemet.”
Engedjétek meg, hogy figyelmeztesselek titeket arra, néki igen megelégedett és hálás szíve volt. Nem találok jobb és találóbb képet Dávidra vonatkozólag, az ő ifjúi napjaiban, mint azt, amelyet Bunyan azon pásztorról ád, ki a megaláztatás völgyében így énekel: „Ki alant van, nem fél az eséstől, Ki alacsony, nem félhet a gögtöl, Aki alázatban él mindenkor
Bizton halad s Istenhez jut egykor”.
Dávidnak itteni nyilatkozata ugyanazon érzelemről tanúskodik: „Asztalt szerzesz előttem azok ellen, kik nékem ellenségim, meghizlalod olajjal az én fejemet és megtöltőd az én poharamat bőségesen”. Ő mindennel birt, amire csak szüksége lehetett és amit szíve kívánt. Reménylem kedves barátaim, hogy némelyek közülünk alázatban azt nyilváníthatják, hogy olyan szívvel bírnak és vajha képes lehetne nyelvem, minden csalódás nélkül mondhatni: ,,Igen, Uram, az én lelkem elégedett azzal, amit te rendeltél, ami a Te akaratod mindenkor, az legyen az én akaratom is”.
Meg kell figyelnetek továbbá Dávid állhatatosságát. ő mondja: „Sőt, még bizonnyal a te jóvoltod és irgalmasságod követnek engemet életemnek minden idejében, és lakozom az Úrnak házában hosszú ideig”. Ő nem tartozott azon hajlékony természetü Hajlókhoz, akik megindulnak ugyan, de a legelső mocsártól, melybe belejutottak, visszatérnek. Ő nem volt Démás, aki hitvallomását kész lett volna feladni, hogy ezen jelenvaló gonosz világot megnyerhesse, hanem életének minden idejében szorosan az Úrnak után maradt és az Úrnak házában mint szolga, helyét megtartotta.
Olyan jelekből ismerhetjük meg a mi elválasztatásunkat. Óhajtanám Istentől, hogy mindazok, kik olyan reményteljesek az ő elválasztásokra nézve, olykor-olykor lealázkodnának annyira, hogy magukat bibliai jelek és bizonyítékok szerint vizsgálnák meg. Bizonyos teológusok mondják, hogy soha nem kell kételkednünk biztonságunk felöl. Szerelmeseim, Istenben soha sem kell kételkednünk, de én hajlandó vagyok azt elfogadni, hogy nincs olyan ember, aki egy szent éberséget gyakorolhatna önmaga felett, annyira, hogy soha kétely ne jönne szívébe aziránt, hogy valjon van-e néki része a Krisztusban. Meg vagyok győződve, hogy azon ének:
,,Övé vagyok-é? vagy nem? Szeretem Jézust, vagy nem?”
Kisebb vagy nagyobb értelemben, Isten gyermekei között mindegyiké és hogy vannak idők, amikor ez a legalkalmasabb és legjobb ének, melyet egy ember énekelhet. Nagyon ritkán történik az meg, hogy én a Krisztus Jézusban való részesülésem felett kételkednék, de nagyon gyakran kérdezem magamat: „Ezen remény jó alapon áll-é? És hogyha félnék ezen kérdéstől, hogyha félnék az alapra visszamenni és magamat alaposan megvizsgálni, hogyha csak vakon bízva haladnék előre és magamat soha meg nem próbálnám, hogy váljon a hitben állok-é, úgy nekem úgy tetszik, mintha az annak a jele volna, hogy én nagyon erős tévedésben volnék és egy hazugságnak hinnék. Törekedtem arra, hogy előttetek egy erős hitnek az előnyeit dicsérjem. Arra ösztönöztelek titeket, hogy a teljes hitbizonyosságra törekedjetek, de ezen ajkak soha ne szóljanak egy szót vagy egy betüt sem, azon szent szorgalmatosság ellen, mely egy igen nagy különbséget teszen az elbizakodás és bizonyosság között. Higgyétek el azt, hogy ha az előjog folyton prédikáltatik az előírás nélkül, úgy az megtelést és aluszékonyságot hoz létre Isten gyermekeiben, a mi nékünk bizonyos időkben szükséges, az nem egy ígéret, hanem egy éles, égő szava az önmegpróbálásnak, mely inyünknek talán nem kellemes, de lelkünknek javára szolgál, még pedig maradandóan, és nékünk édes vigasztalást hozhat. Próbáljátok meg hát magatokat kedves barátaim e tekintetben. Én nem azt kérdezem, hogy szívetek tökéletes-é, nem az-é. Én azt nem kérdezem, hogy nem téved-é szívetek valamikor, mert az hajlandó a tévedésre, de azt kérdezem tőletek: Jézus Krisztusra épit-é szívetek? Egy hivő szívé az? Gondolkodik-é szívetek isteni dolgokról? Ott találja-é legjobb vigaszát? Egy alázatos szívé szívetek? Kényszerítve érezitek-é magatokat arra, hogy mindent Isten korlátlan kegyelmének tulajdonítsatok? Szent-é a szívetek? Törekedtek-é a szentségre? Örömötöket találjátok-é abban? Bátor-é szívetek Istenért? Áldja és magasztalja-é szívetek Istent? Háladatos szívé az? És egy olyan szívé, mely egyedül Istenre van irányítva, és soha nem óhajt tőle elmaradni? Hogy ha igen, úgy az elválasztásnak jelei meg vannak nálatok. Törekedjetek arra, hogy ezt jól megvizsgálhassátok és vizsgálatotokhoz csatoljátok emez imát: „Kisérts meg engem, erős Isten, és lássad az én lelkemet. Próbálj meg engemet, és lásd meg az én gondolatimat. És lásd meg ha bosszúságodra való úton járok-é, és hordozz engemet tökéletes úton.” Kényszeritlek titeket Istenre, hogy tépjétek darabokra vigaszotokat, hogyha az hamis vigasz. Én gyakran felfogadtam, Istenem előtt az én térdeimen, hogy Benne keresem vigaszomat. Kérvén-kértem őt, hogy állapotomról a legrosszabbat is adja tudtomra, és hogy ha megcsalatkozhatnék, vagy megcsalattathatnám, vagy pedig másokat megcsalnék, úgy kérem Őt, hogy a kötözéseket szakítsa le szemeimről, és minden balzsamot vegyen el az én megsebzett szívemtől, a Gileád balzsamán kívül, és hogy ne engedjen engemet nyugodni, míg szilárdan meg nem fundáltatom a Krisztus Jézuson, és senki máson. Biztosítsátok magatokat szilárdan e dologban. A „de”-t „ha”-t és „talánt”-t hogy ha használnotok kell, úgy a ti földi ügyeitekre és vagyonotokra vonatkozólag használjátok azokat, de nem a ti lelketekre vonatkozólag. A Szentlélek segítsen titeket arra, hogy gyakorta használhassátok az olvasztó tégelyt, hogy megláthassátok tiszta aranyé a ti vallomástok, vagy nem.
A harmadik pont igen tanulságos. Ez annak a kinyilvánítása, vagy módja, amelyek szerint Istennek elválasztása előttünk és mások előtt is nyilvánvalóvá lesz.
Mi embertársaink szívét nem láthatjuk, azért nem is lehet a szív reánk nézve eszköz arra, hogy Istennek választottait másoktól megkülömböztethessük, kivéve annyiban, amennyiben a szavak és cselekedetek láthatók. Nos, az első jel, mely által ezen választás Dávidnak és még némelyek ő rajta kívül is adatott, akik hihetőleg nem sokat tudtak arról, az ő megkenetésök volt. Sámuel elővette olajos saruját és abból az ő fejére öntött. Nem gondolom, hogy Izsai annak teljes jelentőségét felfoghatta volna. Bizonyos vagyok benne, hogy a hét testvér azt figyelembe sem vette, mert különben egy vagy másik Saulnak elbeszélte volna azt. Trapp mester mondja, hát csak úgy tud valamely titkot megőrizni, hogy ha nem tud arról semmit, Hajlandó vagyok azt hinni, hogy ők, habár látták is Dávidot olajjal felkenetni, mégsem tudtak, annyira ment, hogy azt gondolják, hogy egy olyan megvettetett, mint Dávid, valóban a királyságra kenettessék fel. Ők látták a jelképet, de mindazáltal a benső kegyelmét nem értették. De Dávid értette azt. Dávid tudta, hogy ő most már egy király és habár kezeit sem terjesztette ki, vagy még csak ujját sem mozdította meg arra nézve, hogy a királyi széket elnyerhesse, habár gyakorta kímélettel viseltetett Saullal, az ő ellenségével szemben, hogyha ő azáltal, ha Sault megölte volna, gyorsan magáévá tehette volna a koronát. Mindazáltal tudta ő, hogy egy napon Izrael felett uralkodóvá fog lenni. Szerelmeseim, van egy időpont, a mikor Isten az övéit felkeni. Ők hittek, de lehet egy kis időszak a hívövé lét és a felkenetés között, azonban hogyha Isten az ő szívöket megvilágositotta, úgy, hogy az isteni dolgokat világosan értik és tudják, hirtelen jön az Istennek Lelke egy megpecsétlő erővel reájok és az naptól kezdve örvendenek azt tudni, hogy a Lélek bennök lakozik és hogy ők Istennek kiválasztottai. Kérem az urat, hogy némelyek azok közül, kik legközelebb megtértek, e naptól kezdve az ő megpecsételtetésöket elnyerhessék. Hogyha azt elnyertétek, úgy külömbözni fogtok azoktól, a kik annak előtte voltatok. Már megmentetve a kegyelem által, megkezditek érezni azon erőt, hatalmat és tehetséget, melyek a hit férfiát a világ urává teszik. Hogyha felkenetve vagytok, érezni fogjátok ereitekben a királyi vért. Eddig még nem ismeritek a királyi méltóságokat, de hogyha Istennek Lelke gazdagon kiöntetik reálok, akkor megismeritek, méltóságtokat és úgy fogtok cselekedni, mint királyok. Uralkodni fogtok a veletek született bűnök felett, és arra törekedtek, hogy amennyire csak tehetitek a királyi papságot gyakorolhassátok, melyet a Mester néktek kölcsönzött. Ezen benső pecsét a szentek között ismeretes lehet. Némelyek alkalmasak lehelnek arra, hogy ezt ti bennetek láthassák, ne várjátok, hogy ezek sokan legyenek, mert csak ti magatok lesztek azok, akikre nézve ezen csalhatatlan bizonyság adatik, hogy ti Istentől választva vagytok.
De a kinyilvánítás másképen is történt, A felkenetés után úgy látszik, hogy Dávid egy olyan emberré lett, ki hősies tettei által magát kitüntette. Saul szolgája mondja, amikor őt ajánlja, hogy „ő erős, vitéz ember”. A ti választástok azáltal is nyilvánittatik, hogy ti cselekeszitek, amit mások nem tehetnek. Egy elválasztott, hogyha Istennek lelke rajta nyugszik, feleletet adhat azon kérdésre: Mit cselekesztek ti többet, mint mások? Nem kevélyen, de határozottan mondhatja: „Vannak sok dolgok, melyeket mások nem tesznek és nem is tehetnek, amelyek nékem nagyon is könnyük Krisztus által, aki engemet megerősit”. Ti most már alkalmasakká tétettetek arra kedves barátaim, a szokások halóját szétszakítani, a világiasság oroszlánjával megküzdeni, a fájdalmak között türelmet nyilvánítani. Legnagyobb ellenségeteknek is minden nehézség nélkül megbocsátani, Istennek hitben hűen szolgálni, jó hírneveteket, becsületeteket nyugodtan elismerve szemlélni, hogyha azáltal Krisztust felmagasztalva láthatjátok. Röviden mondva, a Szentlélek által cselekedhettek oly merész dolgokat, amelyekben mások gyáváknak lenni bizonyulnak, a harcban előre nyomulhattak és a győzelmet várhatjátok, mert Isten veletek van, vagy pedig hajlandók lehettek szenvedni, mert az Úr titeket megerősített, hogy érette mindent elviselhettek. Választatástok embertársaitok előtt legjobban nyilvánvalóvá lesz a ti hősies tetteitek által.
Úgy látszik, hogy ő nagyon okos is volt. Ugyanazon szolga mondotta azt is, hogy ő „jól tud lantolni ... és eszes”. Olyan eszesek lesztek ti is, hogyha a bölcsességnek lelke reátok száll, mint Istennek választottaira. Nem fogtok elégedetlenek lenni, mert néktek nincs mit nyernetek. Nem fogtok megijjedni, mert nincs, amit elveszítsek. Isten a ti kincsetek, azért mindennel birtok. Isteneteket el nem veszíthetitek, így semmit sem veszíthettek és mivel nincs sietős dolgotok, így van időtök az ügyeket megítélni és megfontolni. „Aki hiszen, nem siet az”. Életetek nem fog egy zavaros lótás-futás lenni. Nem fogtok egyik tévedésből a másikba jutni, mivel az ügyeket imáitokban Isten elé hozhatjátok, a szentírásban kerestek tanácsot és szíveteket az Úr fogja vezérelni. Hogyha Istennek közelében éltek, tudni fogjátok, hogy melyik úton járjatok, még akkor is, hogyha valamely nehéz körülmények közzé juttok, hallani fogtok egy hangot: „Ez az út, ezen járjatok”. Tudni fogjátok, hogyha valami nehézségek közzé juttok, ahol az emberi bölcsesség teljesen értéktelen, hogy Isten előtt le kell borulnotok és várni, míg az ő erős karja megjelenik, hogy titeket megszabadítson. Az isteni dolgokban tudósok és bátrak fogtok lenni, még másokat is tanítani és így a ti választástok nyilvánvalóvá fog lenni az emberek előtt.
Figyeld meg jól, hogy egy azon ismertető jelek közül, mely által Isten egész népe előtt világosan és határozottan bebizonyíthatod a te elválasztatásodat ez: hogyha te királlyá felkenettél, mint Dávidnak is volt te előtted, hogy harcba fogsz kerülni. Nem lehetséges, hogy az Istennek választottai a pokol örököseivel folytonos békességben éljenek. Ó, aki ellenkezést szerzett az asszony és a kígyó magva között, gondoskodik arról, hogy a régi ellenségeskedés soha ki ne haljon. Az első pár ember két fia, kik asszonytól születtek, ez okból voltak ellenségesek és míg Krisztusig el nem jön, ezen ellenségeskedés meg fog maradni. Saul szívesen fogadhat tégedet rövid ideig, hogyha jól tudsz játszani valami hangszeren és az ő buskomorságát el tudod üzni, de hogyha megismer és felfedez tégedet, hogy te a felkenetett király vagy, úgy dárdáját feléd fogja dobni. A világ nagyon meg van elégedve, némely prédikátorral és némely keresztyénnel, mivel azok ő hozzá nagyon hasonlitnak, de mihelyt tapasztalja a világ: „Ez egy olyan ember, aki közülünk kiválasztatott, egy más természettel bíró és más országhoz tartozó”, akkor csak gyülölni tudja az ilyen embert, ezt néki tennie kell. Jó szavakat vársz a világtól? Akkor menj az ő után, hizelegj néki, hajtsd meg magadat előtte és légy az ő szolgája, úgy sorsodat az örök veszedelemben fogod megtalálni. De hogyha kész vagy, helyedet a táboron kívül Jézussal venni és úgy ismertetni, mint egy olyan, ki nem e világból való, mert ő tégedet kiválasztott e világ közzül, úgy légy elkészülve arra, hogy rossz bánásmódban fog részesülni, félre leszel értve és megvetettél, mert a te jutalmadat akkor fogod elnyerni, amikor ő eljön és ezen jutalom mindeneket felül fog múlni, amelyeket itten elszenvedtél.
Én úgy gondolom, hogy Dávid, az ő élete végét kivéve, soha sem volt világosabban elismerve, úgy mint Istennek választotta, mint a mikor egy megvettetett volt. Soha sem látszik ő nagyobbnak lenni, a midön a vadkecskék ösvényin jár az Engedi pusztájában. Soha sem volt nagyobb, mint mikor a pusztán keresztül megy, mialatt Saul őt kergeti, vagy a mikor éjfélkor az aluvó ellenség felett áll és így szól: „Nem akarom kezemet ellene felemelni, mert ő az Úrnak felkentje.” Ottan nem olvasunk sok hibákról, botlásokról és tévedésekről. A megvettetett Dávid egész határozottan az egész Izrael népe előtt bebizonyította, hogy ő az Istennek választotta, mert az emberektől választatott őt nem tűrhette. Isten népének legboldogabb és legjobb napjai, azt hiszem azok, a mikor az emberektől leginkább megvettetve van, hogy ha ők a zsinagógából kivettetnek, és a mikor az, ki őket megöli, azt állítja, hogy azzal isteni tiszteletet cselekszik. A keresztyéni kegyesség legfényesebb napjai a vértanuság és szenvedések napjai voltak. Skóciának sok szentei vannak, de soha sem voltak azok oly nagy számmal, mint az üldöztetések idején; Angolországnak sok jeles tudósai voltak, kik Isten igéjét tanitották, de a keresztyén irodalom arany korszaka a puritánusok korszaka volt. Higgyed azt, mert hiszen tapasztalni fogod azt saját életedben is: Sok mennyei örömmel teljes napjaid lehetnek itt e földön, de az üldözés és megvettetés ideje fog azon hely lenni, a hol Jézus magát leginkább nyilvánítja. El vagy határozva arra, hogy magadat ne alkalmazd e világhoz? Kész vagy-é Krisztussal a harc hevét hordozni, és mint egy élő hal a folyammal szembe nézni? Kész vagy-é, mint a három szent férfiú a Nabukodonozor idejében, erősen állani, és mint az apostolok a főpapok idejében így szólani: „Hogyha Isten előtt igaz legyen, néktek engednünk inkább, hogy nem Istennek, ítéljétek meg.” Elvetettétek- é az emberektől való félelmet? Felvettétek-e magatokra a keresztet? Hogy azt, mint legjobb és legnagyobb ékességeteket hordozzátok? Hogy ha igen, úgy a legjobb bizonyítékát adjátok annak, hogy ti a világtól kiválasztva vagytok, mert nem e világból valók vagytok.
Végül gondoljatok arra, hogy Dávid, mikor minden küzdelmei véget értek, megkoronáztatott. Az egész Izrael és az egész Juda elhozatták Dávidot és királlyá tették őt. Trombiták zengése között, hódolattal, énekekkel és a nép nagy öröme között elismertetett Dávid nyilvánosan, a korona fejére tétetett, a királyi palást ékesítette személyét, ő a rendeleteket aláirta, és az ő szava törvény volt Dántól kezdve Bersobáig. Eljön azon nap, a mikor hasonlóan fog történni Istennek legcsekélyebb és legmegvetettebb választottaival is. Teljesen igaza van az apostolnak mikor mondja: „De még nem jelentetett meg” ‒ mi nem láthatjuk azt, csak a hit tudja azt megtapasztalni, de meg kell jelentetni ‒ jön az ‒ közelg a megjelenés. Fejünknek még hordania kell a koronát, mert a Krisztus Jézussal kell uralkodnunk.
Sőt én úgy gondolom, hogy ezen világnak, mely minket megutált, szintén el kell még bennünket ismerni királyoknak, amikor Krisztussal uralkodunk. Még hordanunk kell a királyi bibor ruhát; az egész világon a szentek fogják az országot birni, és hogyha Jézus jön a népeket megítélni, akkor nékünk az angyalokat kell megítélni, ő vele, mint mellette ülőknek ítéletünket kinyilvánítani, és az ő összes ítélet kihirdetéséhez az „Ámen”-t hangoztatni. De mennyei angyalok is szolgáinkká fognak lenni, nékik szolgálniuk kell azoknak, kik az üdvösség örököseivé lesznek, és a trónon fogunk ülni. Oh, keresztyén, te nem ismered azon pompát, melynek tégedet még környezni kell! Neked egy szürkülethez hasonló gondolatod van a Megváltó dicsőségére vonatkozólag és nem kell elfelejtened, hogy mind ez a tied, mert mi hasonlatosak leszünk ő hozzá, mert meglátjuk őt úgy, amint vagyon.” „Atyám, akiket nekem adtál e világ közül, akarom, hogy azok is én velem legyenek, hogy lássák amaz én dicsőségemet, mely dicsőségem volt nékem Te nálad minek előtte e világ lenne. Ugyanazon helyetek fog lenni, mint a Megváltónak és meg kell látnotok az ő dicsőségét, és részesülnötök kell abban. Hát miért kellene félnetek? Miért kellene leverettetettnek lennetek az úton való szenvedések által? Jöjjetek, meritsetek bátorságot! Egy óráig Isteneddel lenni, minden hiányt ki fog pótolni. Egy tekintetet vetni ő reá és üldöztetni, nem fog üldöztetés lenni. Gúnyos névvel neveztethetel és minden gyaláztatással elhalmoztatol, de mit árthatnak azok néked, hogy ha hallod őt mondani: „Jertek el én Atyámnak áldottai és hívjátok az országot, mely megkészíttetett néktek e világ fundamentumának felvettetése előtt.” Mi! A világ gunyszava, mint egy suttogássá válik az angyalok tetszésők kinyilvánitása hangja mellett és az ellenség sziszegése egész el lesz felejtve a szeretet csókja mellett, a melyet a Megváltó összes hü gyermekeinek ad. Lelkesüljetek azon jutalom által, kérlek titeket, siessetek előre! Nagyobb gazdagságot fogtok nyerni, mintha Egyiptom összes kincseit hivnátok, akik Krisztusért mindent készek voltatok elhagyni. „Légy hiv mindhalálig és néked adom az életnek koronáját!” Kegyelemből elválasztattak vagyunk és közülünk csak egy is el ne vettessék, így öve legyen a dicsőség azért örökkön örökké. Ámen.