(Egy beszélgetés, melyet Spurgeon mint fiú, egy pappal folytatott.)
Tizennégy éves koromban az angol államegyház egy iskolájában jártam, hol egymást fölváltva három pap tanított bennünket a hittanra. De ugy látszott, mintha az ifjak nem sokat tanultak volna tőlük. Egyik pap kérdésére, hogy hány szentség van, ezt felelé egyikünk: „hét.”
A papok közül az egyik ‒ úgy gondolom ‒ jámbor ember volt, s éppen ennek köszönhettem azt a fénysugarat, mely elegendő volt arra, hogy a hívők keresztségét nekem megmutassa. Közönségesen az első voltam az osztályban, s mikor egyszer a katekizmust felmondottam, a következő beszélgetés fejlődött ki.
Pap: Hogy hivnak?
Spurgeon: Spurgeon! Tisztelendő uram.
P.: Nem, nem, mint neveznek?
Sp.: Spurgeon Károly,
P.: No, ne légy rendetlen, hiszen jól tudod, hogy keresztnevedet akarom tudni.
Sp.: Kérem, attól tartok, hogy nincs.
P.: Nos, mint lehetne az?
Sp.: Mert nem hiszem, hogy én keresztyén vagyok.
P.: Hát mi lennél, talán pogány?
Sp.: Nem kell pogánynak lenni, azért még sem lehet valaki az Isten kegyelme nélkül keresztyén.
P.: No jól van. Melyik az első neved? Sp.: Károly.
P.: Ki adta neked ezt a nevet?
Sp.: Valóban én nem tudom, nem tudok keresztszülőkről, kik érettem valamit tettek volna, mert nekem nem is volt. Nagyon lehetséges, hogy szüleimtől kaptam. P.: Vigyázz ne nevettesd ki magad e fiúktól. Természetesen nem valami közönséges feleletet vártam tőled.
Éreztem, hogy különös kegyében vagyok. Egyszer megjutalmazott a hittanba való jó előmenetelemért egy borjúbőrbe kötött szép keresztyén szellemű könyvvel.
Majd a hitelemzést folytatva, egyszerre ismét felém fordult s ezt mondá: „Spurgeon, te sohasem lettél illően megkeresztelve!”
Sp.: Dehogynem, nagyapám keresztelt meg lakásunk kis szobájában, ő lelkész, ő azt jól végezte.
P.: Ej, hiszen te akkor sem bánatot nem tettél, sem nem hittél, azért nem kellett volna téged megkeresztelni.
Sp.: Az nem tartozik ahhoz. Hiszen minden csecsemőt meg kell keresztelni.
P.: Honnan tudod azt? Nem úgy áll-e az imakönyvben, hogy a keresztség előtt a bánat és hit kívánandó meg? Ez oly Szentírás szerinti tan, melyet senkinek sem kellene tagadni. (Azután kimutatta, hogy mindazok, kiket a Biblia, mint megkeresztelteket említ, már hívők voltak. Ezt könnyen bizonyíthatta.) No, most pedig a jövő heti föladatod az legyen, hogy a Biblia nem azt mondja-e, hogy bűnbánat és hit szükséges a keresztség előtt?
Azon meggyőződésben, hogy nagyatyám és atyám eljárása, melyeket hitszónoki hivatalukban gyakoroltak, helyes, már előre örültem győzelmemen. Oh, de! Sehogy sem találhattam azt, amit kerestem; egy út és mód felől gondolkodtam, hogy kikerüljek ebből a kelepcéből.
P.: No, Károly, mint gondolkozol most?
Sp.: Azt gondolom, hogy önnek igaza van, de az akkor úgy én rám, mint önre, tisztelendő Úr egyenlően vonatkozik.
P.: Éppen ezt akartam neked megmutatni: ezért vannak a komák vagy keresztszülék. Az is igaz, hogy hit nélkül nekem sem volt több jogom a keresztséghez, mint neked, de a keresztszülék fogadalmát az egyház kielégítőnek ismeri. Talán láttad már, hogy pénz hiányában atyád vagy utalványt adott, s mert őt becsületes embernek ismerik, azt tételezték felőle, hogy tartozását meg fogja fizetni és az utalványt majd beváltja. A komák is rendesen jó népek, s így igéretöket a gyermekre nézve bizalommal fogadjuk. Mert a gyermek, megkereszteltetése alkalmával még nem hihet, így elfogadják azt az ígérvényt, hogy majd hinni fog. A bérmálás vagy konfirmáció alkalmával visszaadják a komák ígéretét, melyet azok helyette tettek, az ígérvényt úgyszólva saját kezükbe tartják.
Sp.: De én azt gondolom, az nagyon rossz ígérvény.
P.: Nem érek rá most veled versengeni, de én ezt a dolgot jónak látom, Még ezt az egy kérdést intézem hozzád: Ki keresztel véleményed szerint egészen a Szentírás szerint? Én e, mint az egyház embere, vagy nagyatyád, ki nem tartozik ez egyházhoz? Ő keresztel, lehetne mondani, Szentírás ellen, míg én, az én véleményem szerint nem úgy teszek, mert én ígéretet követelek, melyet én bánat és hit gyanánt tekintek a későbbi években.
Sp.: Valóban, azt gondolom már, hogy önnek igaza lehet, s mert ez nekem igazságnak látszik, hogy csak a hívőket kellene megkeresztelni, eszerint talán egyiköjöknek ‒ önnek és nagyatyámnak ‒ sincsen igazuk, habár, amint látszik, mindketten nagy buzgalommal foglalkoznak is a Szentírással.
P.: Tehát beláttad, hogy nem vagy helyesen megkeresztelve, s ha tetszésedtől függne, akkor kötelességednek tartanád, hozzánk csatlakozni, hogy keresztszüléid lennénk, kik helyetted kezeskednének.
Sp.: Oh, nem ‒ felelé Spurgeon ‒,én már meg lettem keresztelve, mielőtt, ezt tennem kellett volna, másodszorra már megvárom, míg arra alkalmatos leszek.
P: (nevetve) Te tévedsz. De azon örülök, hogy a Szentíráshoz tartod magad. Kérj az Istentől egy új szívet és isteni vezérletet, akkor az egyik igazságot a másik után meg fogod ismerni, s nagyon valószínűleg nagy változás fog történni véleményedben, melyek már eddig is mély gyökeret vertek benned.
E pillanattól fogva elhatároztam magam, ha az Isten kegyelme ily nagy változást idézett elő bennem, meg fogok keresztelkedni. Később kinyilvánítottam ezt barátom, a pap előtt: „Én azért nem vagyok okozható elégtelen keresztségem miatt. Ha ebben valami tévedés lenne, az szüleimet terhelné.”
Amint reménylem, Jézus szerelmét megérezhettem szívemben. Majd egy jó baptista hitszónok által a keresztség körüli eljárásról tisztába jöttem, úgy a keresztség módozatairól is, azután pedig az Islaham folyóban az 1850. év május 3- án megkeresztelkedtem.
Gyakran vetik azt szemünkre, hogy mi a keresztségből oly nagy dolgot csinálunk, abban a jó reményben, hogy véleményeink változatosak, azt mondják nékünk, hogy várnunk kellene, míg együtt az Úr asztalához járulhatunk. De mi nem csinálunk valami nagyot a keresztségből. Én azt csak polyvának tekintem, ha bizodalmunk csak önmagunk iránt van. Krisztus minden! El azzal a szövetséggel, amely azt tanítja, hogy újjászületés nélkül is lehet az ember valaki. „Az egyszeri királynak palotáján egy törött ablak volt, mely néki sok kellemetlenséget okozott. Két üveges levén szolgálatában elrendelte, hogy az említett ablakot kijavítsák, de az egyik egyenesen megtagadta az engedelmességet a felségnek, míg a másik egy pókhálót akasztott arra az ablakra. Ezért a fejedelem megharagudott, az egyiket hat, a másikat fél tucat hónapra elzáratta.”
Azon örülök, hogy mindkettőtől szabad vagyok, habár örömest nyújtok kezet mindazoknak, kik a Szentírás alaptanát hitben elfogadják: „Kegyelem által tartattak meg hit által, ez nem titőletek van, Isten ajándéka ez. (Ef.2,8).