Jézus nem keresztelte meg a gyermekeket. Az evangélista nem közli velünk, hogy az Úr ezt kiáltotta: „Hol van a koma vagy a komaasszony?” Azt sem jegyezte föl, hogy előhozatta volna magának az Agendát vagy a keresztelő tálat. Nem, hanem: „ölébe vette azokat, kezeit reájuk vetvén, megáldá őket”, azután elbocsátá őket anélkül, hogy csak tisztító elemet freccsentett volna reájuk. Ha az Úr eljárása bármi csekély összefüggésben állott volna a kereszteléssel, erre épp itt lett volna a legjobb alkalom a gyermek keresztelést gyakorolni. Ezzel egyszer s mindenkorra végett lehetett volna vetni a versengésnek elleneink javára. Lehetnek ugyan emberek e világon, kik a gyermekeknek ilyen keresztelés által való Krisztusba plántálással nem volnának kibékülve, de meg vagyok győződve, hogy ebben az esetben egy becsületes ember sem akadna, ki tiszteletből Jézust választá magának szellemi vezérül, hogy ilyet megtegyen. Én, kedves testvéreim, inkább néma kívánnék lenni, mintsem egyetlen szót mondjak oly rendelés ellen, melyet Jézus maga helyezett be és gyakorolt. Ha csak egyetlen egy gyermeket fecskendezett volna meg az Úr, ha annak nevet adva azt keresztjellel ellátta volna, a komák vagy keresztszülők fogadalmát követelte és Istennek pedig hálát mondott volna a gyermek újjászületéséért, akkor ez a kérdés mindenkorra meg lett volna oldva. Közülünk sokan megmenekedhettünk volna sértegetésektől és sok tévelyt kikerülhettünk volna, melyeket így, sok jámbor nép ítélete szerint magunknak okoztunk. Ezeket én személyesen nagyra becsülöm, habár semmibe sem veszem véleményüket a keresztségre vonatkozólag.
Figyelmeteket csak egy példára akarom felhívni, mely elleneseink álláspontjának gyengeségét ismerteti. Vegyük ez esetet: támadna egy felekezet, mely azt tanítaná, hogy a csecsemők láttassanak el úrvacsorával. Ilyen tan hosszú életkort venne magának igénybe, mert tudvalevő előttetek, hogy valamikor gyakorolták ezt a gyermek áldoztatást.
Ha a gyermeknek jussa van a kereszteléshez, akkor az Úr asztalától sem távolítható el. Évekig vitték a gyermekeket az Úr asztalához, de sokféle körülmény játszott közbe, melyek miatt elejtették a gyermekek kommunikációját. (Áldozás.) De ha manapság valaki felújítaná és pártolná ezt a tévelyt, hogy a gyermekek részesedjenek az Úr asztalánál, akkor ez ugyanazon joggal és éppen annyi értelmes alappal támogathatná állítását, mint a gyermekkeresztelők azt egyéb idézetekkel teszik. Hogy a gyermekkeresztelés az Írás más idézeteivel bizonyítható vagy nem bizonyítható, azt ezúttal nem érünk rá kutatni.
De ha ez egyéb idézetekkel valahogyan bizonyítható lenne is, annyi igaz, hogy ezzel a mi alapigénkkel nem bizonyítható be, hogy a keresztszülők megrendelése, a fogadalom és bizonyítgatás, Isten rendelése, meg az hogy a gyermekek a keresztségben „tagjává válnak a Krisztus testének, Isten gyermekeivé és az Isten országának örököseivé lesznek”, ez bibliailag be nem bizonyítható. Éppúgy bizonyíthatnám a gyermekek beoltását a fenti alapigével, mint azt a szertartást, melyet az anglikán imakönyv „gyermekkeresztelés”-nek nevez.
Szívesen bizonyítanám én is, ha valaki engemet meggyőzhetne arról, hogy ebből az alapigéből kimagyarázható a gyermekkeresztelés. Ez az ige egyszerű és nagyon világos, a keresztelési okoskodás csak bele van magyarázva, de nem található benne. Egy különcködő író ezt mondta: „Efféle tanokat csak úgy sajtoltak ki az igéből, mint ahogyan az adóhivatalnokok a tönkrejutott emberekkel bánnak, amennyiben az adót erőszakos módon beszednék ott, a hol tulajdonkép nincsen semmi. Soha nem gyötröttek valakit annyira, hogy fizesse meg azt, amivel nem tartozott, soha nem kínoztak valakit annyira, hogy olyasmit valljon, mi soha eszébe sem jutott, mint ahogyan ez az alapige kínoztatott és gyötörtetett, hogy valamiképpen a gyermekkeresztelésről tanúskodjon. De azért mégis kiáltozzák százával egy kórusban: „avagy nem Jézus mondta-e ezt: „Engedjétek a kisdedeket én hozzám jönni!” Ezeknek mi így felelünk: Lássatok hozzá, hogy az Írást úgy olvassátok, ahogyan meg van írva, akkor nem fogtok benne vizet találni, hanem egyedül Jézust.