Isten igéje azt mondja nékünk, hogy a nagy tömeg ember között létezik egy külön nép, egy nép, mely az általános nemzetből Istentől kiválasztatott, még minekelőtte a csillagok ragyogtak volna. Egy nép, mely Isten szívének drága volt, még mielőtt a világ alapja letétetett volna egy nép, mely Jézus drága vérével megváltatott a többi emberek közül. Egy nép, mely Krisztusnak kiváló tulajdona, az Ő legelőjének nyája, az ő kezeinek juhai, egy nép, mely felett őrködik az isteni gondviselés és útjait egyengeti az életnek bonyolódott tömkelegein. Egy nép, mely végre makula nélkülinek mutattatik be, szenny nélkül, minden egyes, az örök királyi szék előtt, a magasztos hivatásra képes, mely a jövő korszakokban kinyilváníttatik ő rajta. Az egész Szentíráson keresztül olvashatni e különös, kiváló népről. Néha „mag”-nak mondatik, máskor a „kert”-nek, megint máskor Isten „sajátjának” mondatik, és máskor, mint a felolvasott részben „nyájnak.” Az Újszövetségben szokásos neve „a gyülekezet”, „Isten gyülekezete, melyet saját végével váltott meg.” „Krisztus szerette az anyaszentegyházat és önmagát adta azért, hogy azt megszentelné, megtisztítván víznek fürdőjével az ige által.”
Íme, az a nagy kérdés, miképp lehet bejutni ezen gyülekezetbe? Hol találtatik meg ezen társaság? Kik annak tagjai? Mely úton lehet az előnyökben résztvenni, melyekkel bír? Jézus Krisztus kétfélét mond itt nékünk. Először: hogyan lépünk be a gyülekezetbe. Az út Ő rajta megy keresztül, mint az ajtón. Másodszor: melyek azon javak, melyek mint a Krisztus gyülekezetének tagjai nyerünk, mi üdvözülni fogunk, ki és bemegyünk és jó fűre találunk.
Miképp lesz valaki ezen gyülekezet tagja, mely kiválasztatott, megváltatott és üdvözülni fog, az a mi Urunknak első mondása által egyszerűen és röviden előadatik. Krisztus azt mondja nékünk, hogy a gyülekezetbe csak Ő általa juthatunk be. Ő az ajtó. Nincs más bemenetel a gyülekezetébe, mint saját maga által. Tehát értsük meg egyszer s mindenkorra, hogy nem a keresztség által jutunk be Krisztus gyülekezetébe. Sok millió keresztelkedett meg, azaz megfecskendeztetett és ezrek alámeríttettek, kik sohasem jutottak be Krisztus gyülekezetébe. Ama szentség tekintetében, mely beleegyezésükkel, vagy gyakrabban anélkül végrehajtatott rajtuk, némelyek az emberektől keresztyének tekintetnek. De hadd mondjam meg néktek, hogyha nem igazi hit által jönnek Krisztushoz, nem egyebek ők akkor, mint megkeresztelt pogányok, még most is megfecskendezett pogányok. Tartsatok valakit folytonos eső alatt, azáltal még sem lesz ő „Krisztus tagjává”! Vonjátok őt az Atlanti óceánon keresztül és ha e keresztelést átélné, akkor egy betűvel nem lenne jobb. Nem a keresztelés az ajtó, hanem Krisztus. Ha hiszel Krisztusban, akkor az ő gyülekezetének tagja vagy. Ha bizalmad Jézusban van helyezve, aki az üdvhöz vezető út, akkor be van bizonyítva, hogy te megválasztattál, mielőtt a világnak fundamentoma letétetett volna, és a te hited feljogosít téged minden váltságokra, melyeket Krisztus igéjében megígért minden hívőnek.
Ha Krisztus az ajtó, akkor az következik belőle, hogy az emberek nem születésüknél fogva jutnak be a gyülekezetbe. A „barátok társasága” egy olyan közösség volt, mely legtöbbet működött és éveken keresztül tanúskodtak jó dolgokról. De szerintem az volt a legnagyobb baj náluk, ami legjobban ártott nekik, hogy születésnél fogva tartottak jogot a tagságra. Nem azért veszik-e fel a tagoknak gyermekeit a közösségbe, mintha okvetetlen szükséges egyének volnának a mulandóság gyülekezetében? Testvéreim, nagy előny istenfélő szülőkkel bírni, nagy haszonnak bizonyulhat be, ha jól hasznát veszitek, de nagy felelősséggel jár, és ha helytelenül élvezitek, áldás helyett rettenetes átokká válhat. Lehetsz te a szenteknek hosszú sorából való, és mégis: „Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja Istennek, országát.” A legjámborabb példa, a legistenfélőbb nevelés sem biztosítják a megtérést, és megtérés nélkül, higgyétek el, nem lehettek Krisztuséi. „Ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, be nem mentek a mennyeknek országába.” Nálunk nincs gyermekkeresztelés, tehát nem esünk olyan könnyen ezen tévedésbe, mint némely felekezeteknél, mégis szükségesnek tartom e helyen megemlíteni, hogy nincs jogotok az evangélium javaihoz szüleitek révén. Ti nektek, magatoknak kell újjászületnetek! Nincs jogotok a kegyelem szövetségéhez, sem annak áldásaihoz és ígéreteihez, ha saját és személyes hitetekkel nem járultok Krisztushoz! Sem atyátok, sem anyátok nem lehet a ti számotokra a Krisztus gyülekezetéhez vezető ajtó, csak Krisztus maga. Ő azt mondotta: „Én vagyok az ajtó.” Ha Krisztust megnyertétek, benne vagytok az ő gyülekezetében. Ha őt megragadtátok, tagjává lettetek, mint az ő kiválasztottai és megváltottai, ama titkos és láthatatlan gyülekezetének, de sohasem lehettek azzá, sem a keresztség, sem a születésnek jogai által.
Továbbá, mivel Krisztus az ajtó, tehát tudni való, hogy nem azáltal lesz valaki Krisztus gyülekezetének tagjává, mivel vallomást letesz arról, hogy ő az. Megvetni való képmutatóvá válhat, de csupán vallomásával nem bizonyítja be, hogy igazi keresztyén. Az emberek e világon nem pazar kiadások vagy azáltal lesznek gazdagok, hogy azok. Vagyonuknak okmányaival bírniuk kell és a pénz legyen biztos szekrényben eltéve, különben mégis szegények, igényeik dacára. És te sem lehetsz keresztyén azáltal, hogy előre lépsz és felvételt kérsz a gyülekezetbe, megmagyarázod, hogy hiszel és bevallod, hogy megtértél. Nem, csakugyan neked komolyan meg kell térned, vagy pedig el fogsz veszni. Neked komolyan kell hinned, vagy pedig „nem lesz néked részed, sem örökséged” abban a dologban. Ha csupán mondod: „Igen, igen, kész vagyok ezt bevallani, kész vagyok ezt mondani”, ez nem kevésbé teszen keresztyénné, mint a pamutot selyemmé teszi, ha annak mondják, vagy az agyagot arannyá változtatja, ha azt a címet ráírják. Óvakodjál a hamis vallomástól, mert kétszeresen veszélyes. Aki kegyelem nélkül van, veszélyben forog, de aki vallomásában azt állítja, hogy kegyelemben van és nem úgy áll a dolog, kétszeres veszélyben forog, mert nehezebben ébred fel mint mások és bizonyára, ha Isten kegyelme őt meg nem akadályozza abban, hogy istentelen és szunnyadozó fejének vánkosául szolgáljon vallomása, belealussza magát a pokolba.
Tovább és talán még szorosabban vág, egy ember nem lesz az által Isten népének egyik tagjává, vagy Krisztus juhainak egyike, ha valamely látható gyülekezetbe felvétetik. Ne próbálja egy látható gyülekezetbe magát felvéteni, ha még az igazi gyülekezetben nincs benne. Nincs joga a külső intézetbe bemenni, mielőtt a Jézus Krisztusban való élő hit által be nem jutott a titkos választási terembe. Ha az ajtó melett elmegy és a falon keresztül bemászva ér a külön egyházba, anélkül, hogy Krisztusban hinne, akkor az üdvözüléstől olyan távol van, hogy ellenkezőleg, Krisztus azt fogja mondani neki: „Te tolvaj vagy és rabló, mert más úton jöttél be és nem az ajtón!”
Azt hiszem, jól tesszük, hogy a tagok felvételét a gyülekezet szavazásának alávetjük. Azt hiszem, jól tesszük, hogy a jelölteket megvizsgáztatjuk és meglátjuk, hogy hiteles vallomást tesznek-e le és tudják-e, hogy mit szándékoznak megtenni. De a mi vizsgáztatásunk, ah, az nem hatol mélyebbre, mint a bőr alá. Mi a szívet nem bírálhatjuk meg és még oly sok keresztyén férfinak legjobb bírálata dacára, ha azok még olyan őszinték is, és megérdemlik, hogy nagy tisztelettel viselkedjünk irántuk, nagyon hiányos dolog lenne azokban bíznunk. Ha Krisztus nem a tiétek, akkor a gyülekezet bizonyítványai csak hasztalan irományok és valamely emberekhez való hozzátartozás, legyenek azok még oly tiszták és apostoliak, elnevezésnél nem egyéb, hogy ti éltek, holott meg vagytok halva, mert az egyedüli út, amely által bejutni lehet a valóságos, élő, életerős Krisztus gyülekezetébe, csak az, hogy Krisztushoz kell jönni, ki maga az ajtó.
Ezen képnek tiszta magyarsága tehát a következő: Hogy valaki az Isten népe közé tartozzék, ahhoz az szükséges, hogy Krisztusra bízza magát. Ha ezzel nem birtok – mindegy, akárki kereszteljen meg titeket, vagy nyújtsa nektek a szentelt kenyeret és bort, vagy akárki oltsa belétek az üdvreménynek morfiumát, melyért nincs jótállás – bűneitekben meghaltok, dacára minden szentségeknek, hacsak Krisztushoz nem fogtok jönni. A mennybe más bemenetel nem létezhetik, mint csak egyszerűen bízni Ő benne, aki vérezett és meghalt a golgotai kereszten. Más tan hirdetése csak csalás, mely ellen a figyelmeztető szó már elhangzott, még mielőtt a csapda fel lett volna állítva, hogy a vigyázatlant benne megfogják.
Figyeljétek meg, az egyszerű hit – ahol ez valódi – megmutatja tisztán, hogy ti Krisztus által, ki az ajtó, bementetek, mert az a hit engedelmességre vezet. Miként lehetnél egyházának tagja, ha Krisztusnak nem engedelmeskedsz? Szükséges, hogy aki Krisztusban helyezi bizalmát, szolgája is legyen. Igazi hit nem szegül ellene, hanem örömét találja benne. Krisztus mondja: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartjátok.” Ha nem iránta való szeretetből tartjuk meg parancsolatait, akkor vallásunk hiú. Beszélgethetünk nagyon sokat belső tapasztalatokról és hitről, de „gyümölcseikről ismeritek meg őket”. Isten lelke a szentségnek lelke. Ha Krisztus bevonul a lélekbe, akkor ez minden gonosztól megtisztul. Tudjátok, hogy Malakiás miként írja le megérkezését. Amaz ígéretet hirdeti nékünk, hogy az Úr, kit mi óhajtunk, nemsokára eljön templomához. Ez annyit jelent, hogy akik Őt keresik, meg is találják. Tudjátok, hogy Ő mit tesz hozzá: „De kicsoda szenvedheti el az ő eljövetelének napját? Hiszen olyan Ó, mint az ötvösnek tüze és a ruhamosóknak lúgja!” Tehát az ötvösnek tüze kiégeti a salakot és a ruhamosónak lúgja kiveszi a foltokat így ti is, ha Krisztus bennetek van, egy tűzön mentek keresztül, mely külső bűneiteket megégeti és ti nektek meg kell mosakodnotok, mint a ruhamosónak szappanával, hogy minden gonosztól megtisztuljatok. „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg, mert amit vet az ember, azt aratándja is.” Ha a test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha Krisztus kegyelme által Ő benne éltek, Ő benne bíztok és ő néki szolgáltok – a szolgálat a bizalomnak kifejezése és a bizalom a megválasztásnak bizonysága ‒, akkor az ajtón keresztül jöttetek a gyülekezetbe és a ti ügyetek rendben van.
Tehát, ha így áll a dolog, hogy Krisztus a gyülekezetnek ajtaja, és ha ezen az ajtón keresztül beléptünk, akkor nem sokat törődünk azzal, hogy az öreg úr Rómában mit gondol felőlünk. Hadd átkozzon meg minket! Nem baj az! Ő ezt nagyon szereti megtenni. Nagyon jól ért hozzá. Mit törődünk azzal? Ha Krisztus Jézusban új teremtmény lettem, akkor nem bánom, ha a pápa szidalmaz engem. Különben vannak elegen, akik minket szidalmaznak és azt mondják: „Ti másképp vélekedők, mienk az apostoli örökösödési rend, mieink a szentségek és a papok.” Ah! Ők azzal dicsekednek, hogy „katolikusok”, habár igénytartásuk megvettetett, az itt lenn való Babilon által és az ott fenn levő Jeruzsálem által. Hadd dicsekedjenek, ha nekik úgy tetszik! Ameddig Krisztus a mienk, hadd tartsák meg apostoli örökösödési rendjüket és mind a többi értéktelen dolgokat. Ő az ajtó s ha általa jöttünk, akkor jól állunk. Nékem tetszik a Sandwich szigetek lakói története, kik a mi misszionáriusaink által tértek meg és kiknek évekig prédikáltatott az evangélium. Végre két vagy három úr, hosszú fekete ruhában, kötött ki náluk és az emberek kérdezték tőlük, hogy miért jöttek. Azt válaszolták, hogy azért jöttek, hogy őket tanítanák és az igaz hitben felvilágosítanák. Jól van, mondották a szigetek lakói, szívesen meghallgatjuk. Ha tanuk igaz és az Írás szerinti, akkor halljuk. Lassankint bemutattak a bennszülötteknek egy kis ábrázoló képet, hasonlót egy fához. Ennek a fának volt sok ága. A legtávolabbi ágak a különböző szenteket ábrázolták, a hívőket, akik jót cselekszenek. A valamivel nagyobb ágak, a papok voltak. A vastag ágak a püspökök, a legvastagabbak a bíbornokok, és végre mind egyesültek a törzzsel, ki a pápa és így haladt lefelé egész a földre, míg Péterhez ért, ki a gyökere volt, mivel tekintélye közvetlen Jézustól eredt. Erre azután a bennszülöttek mindenfélét kérdezősködtek az ágakat illetve és kivált egynéhány korhadt águkról, melyek leestek a tűzbe. Kik voltak azok? Luther, Kálvin és más eretnekek, kik az egyház valódi fájáról le lettek vágva. „Jól van”– mondá egyik szigetlakos, és kérem mi a fának gyökere?” Természetesen bevallották, hogy ez Jézus Krisztus. Ekkor egyszerre kezükkel örömmel tapsoltak és azt mondották: „Nem törődünk az ágakkal és a törzzsel, sohasem halottunk róluk, de mienk a gyökér és ez elegendő, hogy azon nevekedjünk.” Így tehát testvéreim mi is mondhatjuk ma este, ha Krisztus a mienk, akkor mienk „a gyökér a száraz földből. Mienk a dolog gyökere, az alap, az alapzat, a summa, a dolog lényege.
Hagyjad őket a formákra nézni,
De mi csak Jézusban fogunk bízni.
Haladjanak ők útjukon és örüljenek képzelődéseiknek! Krisztus az ajtó. Krisztus a mienk, mi beléptünk az ajtón, mi hittünk benne, mi általa mentünk be a hitbe, az örömbe és a békességbe. Megelégedni akarunk ezzel. Menjenek mások egyéb úton felfelé kúszva, ha ez nekik úgy tetszik.
Mielőtt ezt a pontot elhagynám, még egy kérdés tolul előtérbe: Bementünk-e mindnyájan az ajtón? Abban mindnyájan megegyezünk, hogy Krisztus az ajtó. Bementünk-e az ajtón? Ti, akik megvénültetek! Mindig nagy örömet találok abban, ha ősz fejeket – melyek az érett esztendők jelei ‒ látok istentiszteleti gyülekezetekben, de vajon mindnyájan hisztek-e Jézusban? Ti ismeritek az igazságot, nem is akartok egyebet hallani, mint az egyszerű evangélium prédikálását. De vajon elfogadtátok-e az evangéliumot?
Éhen veszhet el egy ember az asztalon fekvő kenyér mellett, ha nem eszik és szomjan veszhet el, ha nyakig áll is a vízben, de nem iszik. Helyeztétek-e Krisztusra bizalmatokat? Ha nem tettétek ezt, oh vajon mi módon tudtok megmaradni a hitetlenség állapotában? Mert: „aki nem hisz, már elitéltetett, mivel nem hiszen az Isten egyszülött Fiának nevében.” Ti férfiak és asszonyok a közepes életkorból, akik az élet gondjaival harcoltok, bementetek-e Krisztusba? Tudom, hogy a ti gondolataitok nagyon igénybe vannak véve a világtól. Nincs-e azonban időtők a kérdés felett gondolkodnotok, vagy van-e bátorságtok azokat elhanyagolni? „Hiszel-e Istennek Fiában?” Ha nem, oh, férfiú, a te, életed egy zsinegen függ, és ha ez elszakad, a te romlásod bizonyos. S oh, ti ifjú emberek, mily nagy kegyelem az, hogy hajlandóknak látunk titeket jönni és a beszédet hallgatni! De vajon hallgattatok-e mindent a ti belső füleitekkel? Feltekintettetek-e az én Mesteremhez?
Édes dolog az életnek kora reggelén Krisztushoz jönni és a boldogságnak hosszú napját magatok előtt bírhatni. Legyen ez áldásul. mindegyikünk számára! Hiába való dolog az ajtóra nézni, ha be nem mentek. Adjon Isten nektek kegyelmet, hogy bemenjetek, ha már előbb nem tettétek ezt.
A mi Urunk és Mesterünk megmondja nékünk, hogy minő javakat nyerünk, ha mi Ő rajta, az ajtón át bemegyünk. Az, a ki Krisztuson át bemegy, üdvözül, ki és bemegy és legelőt talál.
Ő üdvözül. Annak, aki Jézus Krisztusban hisz, üdvözülnie kell, ő boldog most és boldog lesz. Egy ember véletlenségből megölt egy másikat. A legközelebbi vérrokon bizonyára bosszúból megölni fogja a gyilkost, ha elérni tudja. Azért az a szegény, gyilkossá vált ember amilyen gyorsan csak tud a szabad városba szalad. Oh mint dobog a szíve, mint sietnek lábai, mint fut ő minden erejéből?
Itt van egy útmutató ezen szavakkal: „Szabadváros” (menváros) és ő tovább folytatja útját. De egyszerre megfordítja fejét, mialatt fut és észreveszi, hogy a vérbosszuló a háta mögött van. Látja, hogy előnyben van, érzi, hogy valószínűleg el fogja érni. Óh, mint őrzi lépteit, hogy valami kőbe ne ütközzék, mint szalad a térségen át, könnyedén, mint egy őz. Fut, míg a város kapuit láthatja. „Ez a barátságos menváros”, ‒ mondja ő. De azért meg nem pihen, mert a városnak pillantása nem nyújt neki biztonságot, azért meggyorsítja futását, mintha a szelet túlszárnyalni akarná, míglen a kapu útján berohan és a város széles utcáiban van. És íme, most csendesen megáll. Fellélegzik. Letörli homlokának forró verejtékét. „Most már biztonságban vagyok!” ‒ mondja ő ‒ „mert e küszöbön át semmi vérbosszút állónak átlépnie nem szabad, aki egyszer ezt elérte, az szabad”.
Így van ez a bűnössel, ha őt a bűn üldözi, ha arra a felfedezésére jő, hogy megsértette Istent. Hallja az igazságosság rettenetes futását gyors menetben maga megett és lelkiismerete fut, lelke pedig siet a kereszthez. Némi reményt nyer. Egy Üdvözítőről hall, de ez nem elég. Soha sem fog pihenni, soha sem mondhatja, hogy békességben van, míg a hit kapuján át nem ment és így szólhat: „Íme, hiszem, hogy Jézus értem halt!”
Aki az ajtón keresztül megy be, az fog üdvözülni. Noé bárkája sok idővel előbb épült, hogy Noét és családját a nagy vízárban megtartsa. Senki sem mondhatja, hogy Noé megmentetett, mielőtt az ajtón át bement volna, de mikor ezt megtette, egy isteni kéz, egészen láthatatlanul becsukta azt mögötte, és mikor Noé hallotta az ajtó bereteszelését megértette, hogy az Úr őt bezárta és érezte, hogy teljes biztonságba van. Ha Isten bezár minket, az alól való hullámok meg nem fullaszthatnak minket és a fölül való esőömlések hozzánk be nem hatolhatnak és nékünk nem árthatnak. Akit Isten berekeszt, annak biztonságban kell lennie. Azon pillanatban, amikor egy szegény bűnös Jézusban bízni kezd, bezárja mögötte Isten az ajtót. Ott van, és ott kell lennie, míg ő többé nem lészen. Ő el van rejtve. A pokoli hatalmak meg nem ronthatják és Istennek bosszúja nem érintheti őt. Bement az ajtón és üdvözül.
A múltkor néhány oroszról olvastam egy történetet. Ezek széles síkságon utaztak, melyen itt-ott erdők voltak. A falvak tíz vagy tizenkét mértföldnyi távolságban feküdtek egymástól és sok farkas volt ottan. A lovak legnagyobb rohamban futottak előre, az utazók hallották hátuk mögött a farkasok vonítását, s habár a lovak a legnagyobb sebességgel mentek, a ragadozó állatok már közel voltak mögöttük és ők a meglelő szükségnek pontosságával menekülhettek csak meg, miután sikerült nékik egy útban álló hajlékot elérni és az ajtót hátuk mögött bezárni. Ekkor hallhatták, hogy a farkasok a háztetőre ugrottak, hallhatták, hogy ház falait döngették, hallhatták, hogy az ajtónál rágcsáltak, vonítottak és mindenféle ijesztő lármát csináltak, de ők rejtve voltak, mert az ajtó, melyen át bejöttek, bezáratott. Úgy van az is, aki Krisztusban van. Mondhatni, hogy hallhatja az ördögöket farkasokhoz hasonlóan vonítani, kik mindnyájan éheznek és vágyakoznak utána és az ő saját bűnei azon vannak, hogy mint a farkasok őt a veszedelembe lehúzzák. De ő Krisztusban van, és ez egy olyan menedék, hogy a világnak minden ördöge, ha egyszerre is jönne, ezen örök menedékháznak egyetlen egy oszlopát sem tudnák elmozdítani, annak állania kell, ha a föld és ég elmúlik is. Így szól tehát Krisztus minden férfiúhoz és minden asszonyhoz, hogy üdvözülni fognak, ha az ajtón át bemennek. Ne kételkedjetek ezen. Ne hagyjátok, hogy valaki azt a kérdést tegye fel, vajon üdvözölhet-e vagy nem üdvözülhet, mert üdvözül. Oh, ragaszkodjatok szilárdan ezen boldogító szóhoz: üdvözülni „fog.” Hallgató, te, ha iszákos ember vagy, mégis üdvözülni fogsz, ha Jézusban bízol. Nem fogsz visszatérni régi iszákosságodhoz, hanem kiszabadíttatol belőle, ha hiszel Ő benne. Ah, asszony, ha nevedet a legrútabbul beszennyezted, mégis, ha Krisztusban hiszel, nem ronthat meg téged régi bűneidnek egyike sem, hanem üdvözülsz. Ah, ha az életnek minden napjában is kísértések vennének körül, olyan kísértések, mint soha azelőtt, igazságos az Isten és nem hazudik: valaki Krisztus nevében jön, ki az ajtó, az üdvözülni fog. Tudjátok mi az, az ajtón keresztül jönni? Azt teszi, Jézusban bízni, néki magát átadni, Ő benne megpihenni. Ha a korsókat és bögréket szögekre felakasztjátok a párkányokon, mi tartja azokat, hogy le ne essenek? Semmi más csak a szeg, s ha az erősen áll, akkor le nem eshetik semmi sem, ami rajta fel van akasztva. Nos, nektek Krisztuson kell függni, mint az edény a szegen, s ha ezt teszitek, akkor ő a szeghez hasonlóan, meg nem mozdul helyéről és ti nektek nem lehet, nem szabad elvesznetek. Ez az első jó: ő üdvözít.
Ki az ajtón által megy, bemegy. Az a férfiú, ki Krisztusban hisz, bemegy a békességbe és a nyugalomba, mert „semmi kárhoztatásuk nincsen immár azoknak, kik a Jézus Krisztusban vannak.” Behatol a titkos ismeretekbe. Ő Krisztus tanítványává lesz és ő általa, mint Mesterétől taníttatik. Bemegy Istenhez szent buzgósággal imában. „Bemegy mind azokig, melyek a kárpiton belől vannak” és Istenhez, hogy a kegyelemnek trónja előtt beszéljen. Bemegy a gyermeknek helyére és ott áll mind a mennyeknek felfogadott örököse. Szoros közösségbe lép Istennel. Beszélni fog Teremtőjével. Az Úr az ő orcájának világosságát felemeli felette. Behatol a szellemi dolgok magasabb fokaihoz. Bemegy a kegyelem szövetség kincstárába és azt mondja: „Mind ez az enyém.” Bemegy az ígéretek tárházába és elveszi azt, amire lelkének szüksége van. Bemegy, és egyik területből a másikba hatol, míg beér a legbelsőhöz, ahol Isten szeretete a legnagyobb mértékben kiontatott.
Aki az ajtón által megy, üdvözül és bemegy. Ha tudjátok, hogy mit jelent ez ‒ akkor menjetek be, hatoljatok beljebb, hatoljatok be szüntelen! Ne álljatok meg ott, ahol vagytok, hanem menjetek be, míg nem többet kaptatok. Ha Krisztust szeretitek, gyertek közelebb hozzá, közelebb és még közelebb! Legyen a ti imátok: „Közelb’ hozzád Uram, Mind közelebb,
Habár súlyos kereszt nyom engemet.
Mégis ez énekem
Közelb’ oh, Istenem,
Közelb’ hozzád Uram, mind közelebb!”
De ha valamibe be akartok jutni, ami isteni, akkor Krisztus által kell bemenni. Ah, ti, kik felnyitjátok a Bibliát, hogy egy verset megértsetek: az út, melyen át be lehet hatolnotok lehet egy mondásnak értelmébe, a Krisztuson keresztül való ajtó. Ah, ti, akik a szent életet óhajtjátok, gyertek az ajtón által! A szent élethez vezető út nem Mózesben van, hanem Krisztusban van. Ah, ti, akik mennyei Atyátokkal szorosabb összeköttetésbe akartok lépni, az út oda nem saját megerőltetéstek által vezet, hanem Krisztus által. Eleinte azért jöttetek Krisztushoz, hogy az üdvöt megnyerjétek; még továbbra és el kell menni Ő hozzá, hogy szent életet nyerjetek. Sohase keressetek más ajtót, mert csak egy van és ez az egy ajtó elvezet életre, szeretetre, békességre, értelemre és szent életre. Bevezet titeket a mennybe. Krisztus főkulcs az irgalmasság palotájának minden szobájához, és ha Krisztus a tietek, akkor bementek. Semmi titokzatos nem marad elrejtve előttetek. Bementek Isten nevében, Krisztus által, az ajtó által.
A másik jó az, hogy kimegy. Ha a kettőt összefoglaljuk ‒ ő bemegy és kimegy ‒, akkor szabadságot jelentenek. A keresztyén nem úgy jön a gyülekezetbe, mint egy tömlöcbe, hanem mint szabad ember megy be, aki házában ki és bemegy. De mit kell érteni a kimenetel alatt? Azt hiszem testvéreim, hogy azt jelenti: azok, akik Krisztusban vannak, mindennapi munkájukra Krisztus által, az ajtó által mennek. Szeretném tudni, közületek hányan gondoltak arra, hogy sokszor felkeltek, felöltöztök és mindjárt a munkához siettek, mire azután egész nap igen gyengének érzitek magatokat. Azon én nem is csodálkozom, mert nem a Krisztus általi ajtón keresztül mentetek ki. Oh, ha ti Krisztusnak adtátok volna át magatokat arra a napra és ha csak néhány percetek lett volna imádkozásra, mégis akkor azt mondtátok volna: „Uram, én a tiéd vagyok, vigyázz én reám ma! Odamegyek, ahol némely emberek megkísértenek és próbára állítanak engem. Nem tudom, mi fog velem történni, de Uram, én a te nevedben megyek ki és a hűségedben bízom. Ha van valami, amit éretted megtehetek, én azt megtenni akarom. Ha szenvedni kell, úgy én érted szenvedek, de vigyázz én reám, Uram! Nem akarok kimenni és embertársaim arcába nézni addig, míg a te arcodat nem láttam, és nem akarok velük addig beszélni, míg veled nem beszéltem és hallani, amit mondani akarnak, míg nem hallom azt, amit Isten, az Úr mond.” Bízzátok magatokat erre, mert ez egy áldott kimenetel, ha az ajtón kimentek. Bizonyosak lehettek benne, hogy vidáman tértek haza, ha ezen módon mentek ki. Ne jelentse-e ez a kimenet a szenvedésre való kimenetelt is? Néha ti és én arra leszünk hivatva, hogy nagy testi fájdalmat, vesztességeket vagy kedveseinktől való elszakadást tűrjünk. Jól van, mily édes az ajtón kimenni, hogy azt elszenvedjük és képesek legyünk mondani: „Íme, Mesterem, ez egy kereszt, de amelyet én hordozni akarok, nem saját magam erejével, hanem a tiéddel. Tégy velem a te akaratod szerint. Akarom inni a poharat, mert te ezt nékem rendelted.”
Ha ti Krisztus kezét láthatjátok azon, akkor az a keserűt édessé teszi és a nehéz, hamar könnyűvé válik. Menjetek a ti betegágyatokba úgy, amint a ti halálos
ágyatokba menni reménylettek az ajtón át, vagyis Krisztuson keresztül.
És ha mi, amint ez néha lenni szokott, kimentünk úgyszólván a közösségből Krisztussal, hogy a bennünk lakozó bűnökkel harcoljunk, akkor az igazi út kimenni és annak ellene állani az ajtón keresztül vezet. Ha megkísértitek, hogy a bűn ellen saját erőtök által harcoljatok vagy pedig a törvény alapján illetőleg, mert érzitek, hogy elkárhozni fogtok, ha ezt a bűnt le nem győzitek, akkor ti gyengék lesztek, mint a víz. A bűn legyőzésére szolgáló helyes mód a Báránynak vére. A bűn nem lesz másképpen megölve, csak úgy, ha arra Krisztus vérét dobjuk. Ha ez érintkezésbe jön a bűnnel, mely minket megragad, akkor a bűn azonnal elhervad. Menjetek a ti lelki harcotokba az ajtón keresztül. És így kedveseim mindenben, amit az Úr részére teszünk, az ajtón menjünk ki. Mindig édes érzetet okoz nekem prédikálnom, ha érzem, hogy az én Mesterem nevében lépek elő. Ha nem azért jövök hogy elbeszéljem, miféle eszméket fontam össze saját agyamból, sem pedig, hogy vonzó képeket hozzak elétek, aminőket néha előhozni szeretnék, hanem ha jövök, hogy éppen azt mondjam meg nektek, amit a én Uram akar, hogy tudjátok meg és megmondjam néktek Istennek üzenetét valamint az ő nagy szeretetét, a romlás szélén álló bűnösök iránt, melyet az én szívemben érzek. Akkor tényleg öröm a prédikálás tisztségét viselni.
Ti vasárnapi tanítók mindig jól fogtok tanítani, ha, az iskola szobába az ajtón át mentek, vagyis ha Krisztussal voltatok, ha az közel való voltát kerestétek és annak örvendeztetek. Tudom, kedves fivéreim és nővéreim, akik a nagyobb osztályokban taníttok, kik oktatást és intést végeztek, kik egyéb valami szent dologgal foglalkoztok, hogy ti mindig jól végzitek dolgaitokat, ha tetteitek mellett Istennek mosolya nyugszik rajtatok. S nagy eredmény fogja kísérni munkátokat, ha ahhoz mindig Krisztuson az ajtón keresztül mentek. Ha Krisztusnak Krisztus által szolgáltok és nemcsak néki tesztek, hanem általa és vele. Ami tulajdon erőnk teljes gyengeség, de az az erő, amely egyszer bizodalom által az örökké élő Krisztusból jő, aki mondotta: „Íme én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig”,azon erő, mely diadalmat arat. Adjon Isten néktek kegyelmet nemcsak bemenni, hanem kimenni is az ajtón keresztül.
Most pedig jön ami szövegünkben foglalt utolsó megnevezett jó: „és jó fűre találkozik.” Előre bocsátom, hogy ez az, ami végett ti ide jöttök, ti akik az Urat szeretitek. Ti ide jöttök, hogy legelőt találjatok. Nagy áldás az, ha mi valóban legelőt találunk magunknak ha jövünk, hogy az evangéliumot halljuk. Mi ismerünk olyanokat, akik azt mondják, hogy a hétnek terhei elhordozhatatlanok lesznek nekik, ha sivár szabbatjaik (vasárnapjaik) vannak. Ah, ha ti egy gyülekezetnek tagjai vagytok, mely az ellenkezések miatt szét van szakadva, ahol prédikáció minden egyébről gazdagon szól, csak Krisztusról nem, akkor mindjárt panaszkodni kezdtek és becsülni fogjátok azt a kiváltságot, melyet Krisztus köztetek felállítani fog.
De kik azok az emberek, akik azokat a legelőket megtalálják, ahol Krisztus prédikáltatik? Nem mindnyájan, kik hallják, nem is mindnyájan, a hívők. Van idő, midőn ti prédikációt hallotok, melyek néktek semmi hasznot sem hoznak, mialatt egy fivér vagy egy nővér a ti oldalatok mellett sok tanítást és vigaszt merít belőle. Ezen esetben nem kell csodálkoznom, ha ez azért történik meg, mert a ti barátotok az ajtón át jött be, ti pedig nem.
Emlékeztek-e Erszkinére és ama jó hölgyre, aki jött és őt úrvacsora alkalmával prédikálni hallotta? Olyan kedves prédikáció volt, melyről ő azt hitte, hogy soha hasonlót nem hallott. Azért azt kérdezte az isteni tisztelet után: kicsoda az, aki ma prédikált? S miután megmondták neki, hogy ez Erszkine, így szólt: „A legközelebbi vasárnap ismét el akarok jönni és őt meghallgatni.” Eljött, meghallgatta és gondolá magában: „Nos, ez egy igen száraz, egyhangú prédikáció volt. Miképpen sem volt azzal megelégedve, és mint egy balgatag nő, akinek véleményem szerint lennie kellett, elment a sekrestyébe és kérdé: „Oh, uram a múlt vasárnap nagy élvezettel hallgattam önt. Még sohasem épültem úgy. Ma reggel pedig ismét eljöttem, de keservesen csalódtam.” A jó ember pedig egész nyugodtan mondá: „Kérem asszonyom, miért jött múlt vasárnap a templomba?” A nő válaszolá: „Az úrvacsorához jöttem.” „Tehát, hogy Krisztussal közössége legyen?” – kérdé ő. „Igen, uram!” „Nos, ön e végből jött és ezt megkapta. Kérem pedig, mi végből jött ma reggel?” Erre a nő felelé: „Eljöttem, hogy önt hallgassam.” „Nos, és ön asszonyom megtalálta azt” ‒ mondá ‒ „semmi többet nem nyert, mert semmi egyébért nem jött, mint ezért.”
Nos, hát, ha az emberek csak azért jönnek, hogy egy prédikálót halljanak, vagy csupán szokásból avagy alakiságból, akkor nem mindig találják azt, amiért jönnek. Ha az emberek azért jönnek, hogy rajtunk hibát találjanak, akkor mi mindig eleget adunk a mi tökéletlenségünkből, hogy azzal mulattassuk őket, s így nem kell csalódva érezni magukat. Ha mások csak szokásból jönnek, mondják: „Jól van, hát ez az én művem, megtettem kötelességemet.” Természetesen, hogy ez az, de ha ti az ajtón át jöttetek volna be, azaz Jézusra való pillantással, Jézust keresve, nem azon kívánsággal, hogy a prédikátort lássátok, hanem az Urat, nem egy ember szavát hallgatni, hanem Isten igéjét a ti lelketek számára, akkor azt hiszem legelőt találtatok volna.
Testvérek, a juhoknak legelőre van szükségük. Semmi más táplálék nem való nekik. Így szüksége van a ti lelketeknek mennyei igazágra, és ha ti Isten házába a Krisztuson keresztül jöttök, meg fogjátok azt találni. Ha a ti bibliátokhoz Krisztuson át mentek, azt fogjátok találni, hogy ez egy gazdag éléstár. Ha az imaházba krisztusi ajtón át jöttök, vigasztalástokra fog az szolgálni és így legelőre fogtok találni.
Azt gondolom, hogy szövegünk azt is jelenti, hogy annak, aki Krisztusban nyugszik, mindenben, amire szüksége van, része lesz. Ha ez a mondat nem jelenti azt, akkor egy másik jelenti: „Az Úr az én pásztorom, azért semmiben meg nem fogyatkozom. Gyönyörűséges és füves helyeken legeltet engemet és kies vizek mellé viszen engemet.” (Zsolt.23,1-2)
Némelyek közületek nagyon szegények, de ha Krisztusban bíztok, feléje tárhatjátok az ő ezen ígéretét: „Te mondád, hogy én jó fűre találok.” Jöjjetek Krisztushoz és mondjátok meg neki, hogy ő maga mondotta: „Nem vonja meg a jót azoktól, akik járnak ártatlanságban.” (84. zsoltár, 12. v.)
Azt akartam, hogy egyesek, kik még az akolban nincsenek bevezetve, most Jézushoz vonva legyenek. Oh, bárcsak jönnétek az ajtón keresztül ezen nagy drágalátos jóhoz. Talán sohasem lesz még egyszer olyan jó alkalmatosságotok. Talán soha sem fogjátok ismét érezni Isten Szellemének vonzását. Oh, bár vetnétek késedelem nélkül segélytelen lelkeiteket az Üdvözítő kegyelmes karjaiba, aki képes és hajlandó titeket üdvözíteni. Oh, bár üdvözültek lennétek már most. Ámen.