„Szeressétek az Urat!”, ‒ így hangzik szöveg. Isten, az Atya, követeli a ti szereteteteket és ő megérdemli a ti szívetek legforróbb érzetét. Ő elválasztott titeket mielőtt a világ fundamentuma felvettetett volna. Saját Fiát adta, hogy drágalátos vérével titeket megváltson. Ő titeket, azáltal, hogy fiaivá fogadott, felvett az ő családjába. Újjászült titeket az élő reménységre, a Jézus Krisztusnak halálból való feltámadása által. Ő az, kihez imáitokat kell bocsátanotok. Ő, ki a ti kéréseitek szerint cselekszik. Ő az, ki az Ő Fiát a Jézust megdicsőítette, s mint helyetteseteket magához a mennybe fogadta, még egyszer meg fogja őt dicsőíteni, amennyiben ő titeket övéivel egybe hajlékiba vezet. ,,Szeressétek az Urat, minden ti ő jótéteményese!” Szeressétek a Fiút! Ő az, kinek kedve az emberek fiainál volt már rég időktől fogva, ki az övéi iránti kezességet és szövetség kötelességeket magára vállalta. Ő az, ki drága vére által lelkeink számára engesztelést szerzett, hogy kimenekedjünk a veszedelemből, Ő a mi közbenjárónk, ki által imádkozunk és szószólónk, ki értünk imádkozik. Ő a mi fejünk vőlegényünk és királyunk. Jézus az, ki természetünket felvette és testet hordott, mely a mienkhez hasonló volt. Ő az, ki most lelkét közli velünk és ígéri, hogy egykor képét a dicsőségben hordozni fogjuk. „Szeressétek az Urat, minden ti jótéteményese!” Szeressétek a Szentlelket! Ez a lélek kijelentetett nékünk és ismeretes előttünk, mint „Vigasztaló”. Mennyire szeretjük mi Őt azért!
Ez a lélek megelevenített minket, mikor a bűnökben meghaltunk vala, megajándékozott minket a hitnek és töredelemnek kegyelmével, megáldott, megőrzött és megtartott mind e mai napig. Ő a Krisztuséból vette, amit nékünk hirdetett, lakott a mi szegény szívünkben. Ő volt a vigasztalónk, vezérünk és mindennapi tanítónk! Ő vezetett bűneink ismeretére, és ő az, ki szívünk és lelkünkbe természetfölötti akaratot és hajlamot öntött, Istennek élni.
Ez az a lélek, ki által mi újjászülettettünk és az új teremtmény részesévé lettünk, ő az a lélek, ki által az Úrnak képében átdicsőíttettünk fényességből fényességre. „Szeressétek az Urat, minden ti ő jótéteményesei!” Ha ez a vak világ nem lát szépséget az ő Istenében és e miatt nem szereti őt, hát szeressétek ti őt, ő jótéteményesei! Ha a magasságosnak ellenségei bálványokat emelnek és előttük meghajolnak, hacsak ő tőle elfordulnak és görbe utakon mennek és az ő hamis isteneikkel paráználkodnak, mindazáltal ti megálljatok és szeressétek őt állandóan! Ne csak szolgáljatok ő néki, hanem szeressétek is őt! Óh, Izrael háza! Ne legyetek az ő rabszolgái, ne úgy szolgáljatok a ti Isteneteknek, mint a pogányok szolgálnak az ő bálványaiknak, félelemből és rettegésből, hanem „szeressétek az Urat, mint ő jótéteményesei!”. Ne legyetek olyanok, mint a Fáraó alattvalói korbáccsal űzetve a munkára, hanem legyetek hű kötelességteljesítő gyermekei a ti Atyátoknak. Szolgáljatok néki, mondom, és örvendezzetek ő előtte! Hadd ékesítse meg szolgálatotokat a szeretet, adjátok néki szíveiteket egészen, tegyétek őt szíveitek kívánságainak legmagasabb tárgyává! Mindig neki éljetek, miképpen ti ő általa éltek!
Ezen esteli órában kérem a ti elnézéseteket, mivel a szöveg iránt szabadságot vettem magamnak. Ez pedig az: szándékom, a szöveg értelmével a Szentháromság egyik személyére szorítkozni. Hiszen már egész terjedelmével felvettem őt, amikor mondom: „Szeressétek az Urat, minden ti ő jótéteményesei!”. Úgy szándékozom ma este a szöveget használni, hogy a szándékolt Úrvacsora vétel alkalmával összhangzásba jöjjön, tehát „Szeressétek az Úr Jézust minden ő jótéteményesei!”. A Szentlélek segítségével meg fogom kísérelni, először buzdítani titeket az Úr Jézus iránt való szeretetre, amennyiben kimutatom, hogy mily illő az, hogy őt szeressétek, és azután megkísérlem a Jézus iránt való szeretetnek előnyeit kimutatni, hogy mily hasznos lesz ez a ti lelkeiteknek, ha szíveitek az iránta való szeretetben lángol.
Először is hát Szeretteim, hadd élesszen egy nemes érzés minden lelket és hadd buzduljon minden szív! „Szeressétek az Urat minden ő jótéteményesei!” Úgy érzem, míg titeket a Krisztus iránti szeretetre buzdítlak, hogy a szeretet olyan, mint a folyam, mely szabad akaratból folyik, vagy mint a forrás, melynek saját ösztönéből kell buzognia. Ha egy emberben a kegyelem Krisztus iránt szeretetet hoz, ezt nem kényszer útján teszi, mert a szeretet olyan, mint a bor, melyet a szőlőből nem lehet taposás útján kihozni. Ennek szabadon kell folynia! A szívet nem lehet szeretetre erőszakolni. Az igaz, hogy szeretettel lehet kényszeríteni, de egyébbel nem. Mózesnek összes mennydörgéseivel, mely rendkívüli küldetésének bizonyítékát tüntette ki, sohasem teremthet ember szívében Isten iránt szeretetet. Csak szeretet teremthet szeretetet és a szeretet magától jő, mint a sejtből csepegő méz. Az egyedüli nyomás, mit elvisel, a szeretet nyomása. „Vonj engem!”, mondja a szeretet és utánad megyünk. „Olvad a szívem, míg az én szerelmesem szól, mivel ő az én szerelmesem volt. Mivel szeretett engem és szeretettel szólt hozzám, olvadott a szívem. Ha haragos lett volna irántam és kemény szavakkal szólt volna hozzám, akkor a félelemtől elolvadott volna a lelkem. A szeretet, mondom, az egyedüli nyomás, melyet a szeretet nemzésére fel lehet használni. A lélek szelleme gyújthatja meg és tarthatja meg bennünk a szeretet tüzét.
Óh, szeretet! Hadd mutassak fel néhányat drága édességeidből! Hadd hozzak elő okokat a szív leggyöngédebb logikájával. Szeressétek az Úr Jézust minden ti ő jótéteményesei, mivel az Atya szereti őt! Az mindig helyes, ha azokat szeretjük, kik az Istent szeretik. Nos, az Atyának van sok szeretete, de az ő legjelentékenyebb szeretete egyetlen egyszülött Fia iránt van. Egy lenni az Atyával minden világ előtt, egy az ő lényében, úgy, mint az ő lakóhelyében és tulajdonságaiban. Oly drága volt Jézusunk az Atya szívében, hogy nyelv kibeszélni és szív felfogni azt nem képes. „Az Atya szereti a Fiút és mindeneket adott a birodalmába.” Szerette őt, nemcsak természetük egységéért, s hogy ők egy Isten, hanem az atyai szeretet kiáradott Krisztusra, mint közvetítőre. Szerette őt engedelmessége miatt, mely őt tökéletessé tette, szerette őt eltűrt szenvedéseiért, szerette őt a lefizetett váltságdíjért, szerette a megharcolt harcért, a megnyert diadalomért. Volt egy szem, mely Krisztust folytonosan közel kísérte, volt szív, mely mindig értette fájdalmát és arc, melynek világa mindig rá volt fordítva, ha Krisztus ellenségeitől körül volt véve. Ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem adta őt mindnyájunkért. Mikor Isten őt odaadta, vágyott szíve ‒ úgy gondolom – utána, szíve követte őt, lelke szerette őt, mivel látta, hogy miként emelkedik fel minden ellenség felett, mikor irántunk való szeretetből annyira megalázta magát és így győzedelmet aratott mindeneken. Az Atya szereti őt, ‒ mondom én ‒ ama nagy dolgokért, melyeket cselekedett és azért mindeneket az ő birodalmába adott. És ó, mennyei Atyám! Te szereted az Úr Jézust, csak én ne szeretném őt? Ha fiad vagyok, ne legyen az szívem kedvence, akit te szeretsz? Amin nekem örömöd van, az legyen az én örömem is, ahol te szépséget látsz, oda nézzenek az én szemeim is, és hol a te szíved megnyugvást talál, ott találjon szívem is kiolthatatlan nyugalmat és örömet. Ha Krisztus kebleden nyugszik, az enyémen is nyugodjék, ha neve szívedbe van vésve, Uram, ó, hadd legyen az enyémbe is bevésve! Te szereted őt, ‒ úgy szereted, hogy már nem szeretheted őt jobban ‒ legyen az én előjogom is őt minden megújult erőmmel szeretni.
Továbbá Testvéreim, nem tudnálak benneteket a Krisztus iránti szeretetre buzdítani azzal, hogy emlékeztetlek arra, miszerint az angyalok is mennyire szeretik őt? Amióta őt ismerik, mindig szerették őt. Igaz, hogy az angyalok tegnapi teremtmények ő hozzá képest. Az örökkévaló Atya, Ő kezdetnélküli, míg az angyalok, ha mindjárt erőben hatalmasak is, csak teremtmények és mindazáltal szeretik Őt! Az volt legnagyobb örömük, mielőtt Jézus e földre jött, hogy az ő akaratát tegyék.
Csak szólnia kellett nekik és már megtörtént, amit akart. Az ő angyalai szellemek és szolgái tűzláng voltak. Bármilyen szolgálatot parancsolt volna is nekik, annak végrehajtása részükre a mennyel ért fel. És mikor elhagyta az üdv honát és e földre jött szenvedni, tudjátok, hogy követték őt a tejúton végig, s el nem akarták őt hagyni a válás pillanatáig sem. Aztán követték őt ének kíséretében: „Dicsőség a magasságos mennyben Istennek és a földön békesség és az emberekhez jóakarat!”. Tudjátok jól, hogy azután is mindig körülte őrködtek, hogy elmentek hozzá a pusztába, mikor harcolt az ellenséggel, s hogy szolgáltak neki? Tudjátok, hogy az egész zarándoklása ideje alatt látták őt az angyalok. A Getsemáné kertben is megjelent nála egy angyal, hogy őt erősítse. Értitek, hogy mindnyájan a véres keresztfához nyomultak, hogy egy haldokló Istent nézzenek, tanulmányozzák, hogy mind ez mit jelent eme szóig: „Elvégeztetett minden!”. Meglátogatták az ő sírját, egy angyal leszállott mennyből, hogy elvegye a követ a koporsó szájáról. Igen, még ennél is több angyal képezte kíséretét, mikor a mennybe ment. Ti tudjátok, hogy most meghajolnak előtte, leteszik koronáikat az ő lábaihoz és éneket hangoztatnak az örökkévaló előtt, ki a székben ül: „Dícséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás örökkön örökké!”. Az angyalok szeretik őt, kik az ő testét soha nem ették, kiknek arra soha nem volt szükségük, hogy vérében megmosattassanak és az én szívem ne szeretné őt? Szennynélküli szellemek, kiáltsatok: „Méltó vagy ó Bárány!”, de szívem szavaitokat még magasabb hangon hangoztatja vissza: „Méltó vagy ó, Bárány, Ki megölettél,
Méltó vagy ó, Bárány, Ki megmentettél!”
Álljatok hátra ti angyalok! És engedjétek az embernek az első helyet a szeretetben! Ti imádhatjátok Krisztust, de nem szerethetitek úgy, mint mi, mert ő a mi testvérünk, a testünkből való test és csontunkból való csont. „Nem az angyalokat vette fel, hanem az Ábrahám magvát vette fel,” ő inkább a miénk, mint a tiétek, ő ember, angyal ő sohasem volt, ő a mi testvérünk, rokonunk, vérbarátunk. Jézus, lelkünknek kell téged szeretni, ezt mi nem engedhetjük át az angyaloknak, sőt féltékenyek vagyunk rájuk. Mi közelebb nyomulunk trónodhoz, mint ők tudnak.
Most e tárgypontoknál rövidnek kell lennem, nem volna tényleg elég hely a kiterjeszkedésre. „Szeressétek az Urat minden ti ő jótéteményesei!”, mert testvéreitek is, kik a harmadik égig felemeltettek, szeretik őt. És itt ez az, amit mindegyikünk szívére vegyen. Mennyi sok testvérünk van már nékünk odafenn, hol felhők nem lengnek és a tél ismeretlen, hol nem sírnak könnyeket. Fönt vannak barátaink, mily gyakran beszélünk felőlük, mint elveszettek felől, de mily balgatagok vagyunk, ők sohasem voltak oly igazán megtalálva, mint most. Vajon ama tengerész elveszett-e, aki a hajó égése elől a sziklára menekült? Nem, nem, nincs szükségük sajnálatunkra! Ők inkább sajnálhatnának minket, ha ott léteznék oly érzelem. Mi küzdünk a tűzben, hogy a partra érjünk, miként ők is tettek. És testvéreim, úgy tetszik nekem, hogy amit főink tesznek, elégséges példának kellene lenni részükre, hogy mi is hasonlóan tegyünk. És most, hallgassátok csak miként énekelnek a trón előtt! Úgy tetszik nekem, hogy amaz örvendező hangok közül néhányat meg tudok különböztetni az atyák, fiak, munkások és barátokét, kik egykor velünk imádkoztak, de most ott ülnek az Isten széke körül és szebb melódiát énekelnek mint mi. Hallgassátok csak, hogy énekelnek és milyen szöveget: „Üdv Isten és a Báránynak Ki minket elválasztott Gyülekezete nyájának,
S minket tisztára mosott!”
És ah! Mennyire szeretik ezek Jézust. Úgy tetszik nekem, mintha látnám őket, nem sírnak és mégis nedvesek szemeik az öröm miatt, ha ama drága arcra tekintenek és egymáshoz lángoló szívvel beszélnek. Hevesebb és tisztább lánggal égve, mint ama kegyes tanítványoké, kik Emmausba mentek az Úr feltámadása után. Azt mondják egyik a másiknak: „Mi dicső Ő és mi hasonlatosak vagyunk ő hozzá”. Úgy tetszik nekem, mintha hallanám kedves társalgásukat, miként számlálják Urunk fején a koronát és borulnak le előtte imádni őt, hogy kelnek föl és csodálkoznak, majd szétfutnak, s ismét karjai közé vetik magukat. Óh, mennyire szeretik Őt, mivel állandóan a paradicsomban lehetnek. Mi csak olyan hideg teremtmények vagyunk, olyanok szíveink, mint a jéghegyek, de ők, mint a tűzláng. Hát nem elég ez arra nézve, hogy bennünket a Krisztus iránti szeretetre buzdítson, ha arra gondolunk, hogy mennyire szeretik őt azok, kik már innen a Jordánon túl átkeltek? De jöjjetek, most egy másik módot használunk. Bizonyos, hogy szükségtelen azt mondanom nektek, hogy szeressétek az Úr Jézust, mert minden, ami csak lelkünket vonhatja és bennünket szeretetre bírhat, megtalálható Ő benne. Létezik valami szépség, mely az emberi szívet megnyeri. Az erős Sámson oly gyenge annak varázsa előtt, mint egy kisgyermek. Hatalmas férfiak ‒ még pedig nem kevesen ‒ meghajoltak és hódoltak a szépségnek, de ha ti szépséget akartok, tekintsetek Jézus orcájára. Ennek a felfedett arcnak több a szépsége, mint a régi idők mesés szüzeinek. Sehol sincs szépség Krisztuson kívül. Oh, nap, te nem vagy szép, mihelyst Jézussal összehasonlítlak! Ti csillagok, nem vagytok fénylőbbek, ha szemei mellé tétettek, melyek, mint a tűz lángjai úgy égnek. Oh, szép világ és dicső teremtménye Istennek, te csak egy zavaros és rideg folt vagy az ő orcájának fényéhez képest! Ha ti Jézus arcát nézitek, testvérek, önkénytelenül azt mondjátok, hogy soha nem tudtuk azelőtt, mi legyen az a kedvesség. Ha eloszlik a felhő és leesik a lepel, mely Őt elrejtette szemeitek elől, azt fogjátok mondani, hogy semmi az ő hozzá képest, mit azelőtt láttunk. Így lesztek kénytelen felkiáltani: „Oh, fekete nap, fekete hold, sötét csillagok, az én Uram Jézussal összehasonlítva!” Azt mondom, testvéreim, ha szeretni akartok valakit, szebbet az emberek fiainál, ki mindig méltó szeretetetekre, úgy, hogy mindig megmutathassátok másnak, miszerint elég okotok van szíveiteket neki adni, akkor szeressétek Jézust, mert a világban sohasem volt olyan szépség, mint ő benne van.
Szerez-e a szeretet bölcsességet az embereknek? Nem bölcs-e Jézus, nem bölcsebb-e minden ember fiainál? Szerez-e erőt a szeretet? Meghódítják-e harci diadalok, hősi dicsőségek a szívet? Sion leánya, akartok-e hőst szeretni? Menjetek ki a Király-Jézus eleibe, ki vérvörösen jön meg diadalommal a harctérről. Szokták szeretni a jellemes embert? Oh, gondoljatok Jézus hasonlíthatatlan jellemére!
Léteztek valaha oly tökéletességek, mint amilyenek Jézusban egyesültek? Ő benne nem egy, hanem az összes emberiség erénye megvolt, még pedig hiba nélkül. Ő nemcsak rózsája a Sáronnak, hanem lilioma is a völgynek. Őt nemcsak almafának lehet az erdők fái közt nevezni, hanem a legnagyobb cédrusfának is. A szépségnek összes képei gyengék, míg az „aranyalma ezüst tányéron” is elveszíti erejét, ha Jézusról kezdünk beszélni. Új szavakat kellene gyártanunk, mielőtt Jézus erényeit leírhatnók. Igazság szerint nyelvünknek nem kellene lenni, magunknak pedig abba az országba kellene menni, hol a szellemek gondolatjaikat ajkaik mozgása nélkül és lélegzetvétel nélkül kijelenthetik, mielőtt képesek lennénk Krisztus páratlan szépségét és kibeszélhetetlen dicsőségét kibeszélni. Oh, szeressétek Őt, Istennek gyermekei! Szeressétek Őt! Tekintsetek arcára és lássátok meg, ha tehettek-e egyebet, tekintsetek, mondom jellemére és lássátok meg, hogy ellene tehettek-e? De azt mondom nektek, ha nem szeretitek Őt, az azért van, mert nem ismeritek őt.
Lehetetlenség volna a Krisztust ismerni s mégsem érezni hozzá vonzalmat. Szemeinek egy pillantása, kezeinek érintése, elég arra, hogy a szívet elragadja. Kérjétek az Urat, hogy szerelmetek folyamát hajlítsa, míg nem az Ő szerelmének folyamára talál, s akkor lesztek úgy, mint két folyó, melynek partja egykor kettéválasztva volt, mely azonban most eggyé olvadott. Akkor szólhattok így az apostollal: „Krisztus az én életem, és halálom nyereség”. Elvesztem magam ez óceánba, elmerülök e feneketlen és örök szeretetben. „Szeressétek az Urat minden ti ő jótéteményesei!”, minek tulajdonképpen a legjobb hatása lesz ránk. Mi szeretjük Őt, miért? Mert az Atya szerette Őt? Ó nem, mi ahhoz nagyon tudatlanok vagyunk. Azért szeretjük Őt, mivel az angyalok is szeretik? Arra nézve nem vagyunk elég bölcsek. Azért szeretjük őt, mert a megváltottak szeretik? Félek testvérek, hogy ehhez nagyon testiek vagyunk. Szeretjük Őt az ő jelességéért? Nem hiszem, először, mert az egy későbbi kegyelmi ajándék. Mi szeretjük Őt, mert Ő szeretett először miniket. Jertek ti ő jótéteményesei, szeressétek Őt, mert Ő szeretett titeket először!
Itt van előttem egy tárgy, mely csaknem hallgatásra parancsolja nyelvemet. Vannak tárgyak, melyek kívántatják, hogy az azokról való magyarázat felelősségét egy képesebb tanító vállalná magára, mert aggódunk, hogy mi megrongálnók annak összhangzatát, míg egyeseket magyarázni bátorkodunk. A kép vakító dicsőséggel terül el lelki szemeim előtt, de nem vagyok képes úgy feljegyezni, hogy azt más is láthatná az ő nagyságában. Ki tudná Krisztusnak szeretetét kibeszélni? Oh, mennyire szeretett Ó minket! Mikor Krisztus a Lázár sírjánál könnyezett, azt mondták a zsidók elálmélkodva: „Íme, mennyire szereté vala őt”. Bizony, ti még nagyobb hangsúllyal mondhatnátok ezt. Semmi sincs bennetek, amiért ő szerethetne titeket, de mégis elhagyta értetek a mennyei trónt. Mikor a mennyei halmokról lejött, akkor, úgy tetszik nekem, mondották az angyalok: „Oh mennyire szereti őket!” De mikor látták őt a Getsemáne kertben vérrel verejtékezni és mikor az olvasztó-kemencében volt, akkor kezdték megtudni a szellemek valóban, hogy mennyire szeretett minket! Oh, Jézus, ha én tégedet megcsúfolva és megköpdösve, árulással és káromlással kárhoztatva látlak, ha látom kezeidet és lábaidat általszegezve, tested megmezítelenítve függni a keresztfán ég és föld között, rettentő kínokban, ha hallom kiáltani: „szomjúhozom!”, és látom, mint kínálnak ecettel, ha hallom eme rettenetes szót: „Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?”, önkénytelenül mondja lelkem: „Oh, mennyire szerettél engemet!” Meg tudott halni, de nem tudott felhagyni a szeretettel. Darabokra vagdaltathatott volna, de nem szakíttathatott volna el népétől, hagyta magát betemetni a sírba, de szeretetét nem temethették el, annak élnie és léteznie kellett, az nem volt elválasztható az övéitől.
Gondoljatok rá testvéreim, hogy mennyire szerethetett titeket, mikor még a ti bűneitekben éltetek. Prédikátorait képmutatóknak, népét bolondoknak neveztétek, szabbatjai a tétlenség napjai voltak, drága könyvét nem olvastátok kegyelmét nem kerestétek. Talán megkáromoltátok Őt néha, üldöztétek Őt gyermekeiben és mégis szeretett titeket. És mikor lelke bennetek működni kezdett, igyekeztétek elfojtani, nem akartatok újból odamenni, hol lelkiismereteteket találta a nyíl, elmentetek a színházba, így törekedtetek megoltani az Ő lelkét, de szerelme nem akart bennetek meggyőzettetni. Elhatározta magában, hogy ti az övéi lesztek és a vőlegény meg akarta nyerni szíveiteket. Oh, mennyire szeretett Ő titeket, mikor tisztátlanul szívére vont, mikor szájának csókját rátok nyomta és titeket, mint menyasszonyát üdvözölt. Gondoljátok meg csak, hogy azóta betegségeitekben miként virrasztott mellettetek, hogy hordott ölében, ha az út ködös volt, szárnyaival, hogy befedett titeket. Mindenek felett gondoljatok arra, hogy mily rosszal fizettettetek szeretetéért. Csak keveset szolgáltatok neki, csak hibásat hoztatok eleibe, nem elégítettétek Őt ki áldozataitok kövérivel. Nem áldoztatok neki tulkokkal és bakokkal, ha áldoztatok is, csak vakokkal és sántákkal. Ő vérzett értetek, tusakodtatok már vérig, a bűn ellen tusakodván? Ő magát egészen odaadta értetek, ti átadtátok már egész valótokat néki? Ó szeressétek hát Őt, mivel Ő szeret titeket. Bizonyos vagyok benne, hogy ti nem tudjátok mennyire szeretett Ő titeket, különben megtörne szívetek, hogy ti Őt oly kevésbé szeretitek.
Prédikációm második felében ki fogom mutatni az Úr Jézus iránti szeretetnek előnyeit. „Szeressétek az Urat minden ti ő jótéteményesei.” Nagyon sok előnye van a szeretetnek. A szeretet olyan, mint a kenet, mely kelleme illatozik; de még ennél is jobb a szeretet, olyan Ő, mint a kenet, mely a sebeket begyógyítja és a csontoknak és velőknek egészséget kölcsönöz. A szeretetnek csodálatos ereje van. Kicsinynek látszhat ő önmagában, de az embert óriássá teszi. Aki a szeretet folyamában fürdik, megsérthetetlen lesz. Ahol nem szeret, ott gyenge, de ameddig szeret, erős minden gyengeségre való gondolat nélkül. Testvérek, egyike legelső dolgoknak, mit bennetek a Krisztus iránti szeretet cselekszik, az, hogy ti a Krisztusért való szenvedéseket örömmel elviselitek. Gondoljatok csak Lambertre, kit a pápisták a Krisztusért megégettek. Vele a lehető legrosszabbul bántak, mert mikor az oszlophoz kötötték, hogy megégessék, a tüzelő gallyak még zöldek voltak, mely miatt a tűz igen lassan égett, úgy, hogy lábai és szárai már megégtek, mialatt ő még mindig élt. Látták, hogy az a szerencsétlen ember, mikor tűz testéhez ért és életének vége közeledett, minekutána már órákig égett, felemelte megszenesedett karjait s azokat összetette a mennyire csak tudta és imígy kiáltott fel: „Senki más mint Jézus, senki más mint Jézus!” Ezen tüzes szekerében Jézushoz utazott. Nektek is kell néha-néha kegyetlen csúfolásokat elviselni. Az is meglehet, hogy nehezekre esik a Krisztusnak szolgálni. Szeressétek Őt és ki sem mondhatjátok, hogy mily könnyű érte szenvedni. Tényleg, minél többet szenvedtek érte, annál boldogabbnak érzitek magatokat. A szenvedést örömnek tartjátok; igen, örvendezni fogtok és ujjongni az örömtől, ha az Ő nevéért szenvedésre méltattok, ki értetek oly sokat szenvedett.
A szeretet nemcsak a szenvedést könnyíti meg, hanem kedvessé teszi a szolgálatot is. Ó, nem tudjátok, hogy mennyire félnek a gyülekezetben a Krisztusért való munkálódástól, miért van ez így minden gyülekezetben, hogy találtatnak testvérek, kik kívánják, hogy ez vagy amaz a munka megtétessék, de ők maguk nem tesznek semmit. Itt a szeretetben van hiány testvérek, mert mihelyst szeretünk, óhajtunk is tenni Krisztusért. Ha mi egymást szeretjük, mit nem teszünk meg, hogy egymást gyönyörködtessük. Mit nem tesz meg a feleség azért, hogy férje arcára nyájas mosolyt csaljon, és mit nem tesz meg a házasfél, hogy megmutassa, miszerint házastársát igazán szereti. Így van ez a szülők és gyermekek között is. Nem tudjátok, hogy miként virraszt az anya gyermeke felett éjről-éjre és mégsem fárad el?
Nem láttátok ama gyöngéd feleséget férje halálos ágyánál virrasztani, hogy néz rá mereven, elfelejtve evést-ivást, s csak rá gondol egyedül?
És ha a ti szívetek tele van a Krisztus iránti szeretettel, bámulatos sokat lesztek képesek megtenni. Semmi sem lesz érte nehéz. Nézzétek a morvaországi testvéreket, hogy szolgáltak az ő Mesterüknek. Van Kelet-Indiában egy sziget, melyre a morvaországi testvérek kikötöttek, hogy az ottani feketéknek az evangyéliomot prédikálják. Kérdezték a bennszülöttektől, hogy milyen feltételek mellett engednék ezt meg? A kegyetlen feltételek ezek voltak, hogy rabszolgákká legyenek. Kettő közülük mindjárt rabszolga lett, meghajoltak a korbácsütések alatt, végezték nappal a kemény munkát, hogy este prédikálhassák fogoly társaiknak az evangyéliumot. Arra is emlékeztek még, hogy Afrikában, ha találtak valahol népektől elkülönített bélpoklosokra, kikről már a hús a poklosság miatt lerothadt, közéjük ment két morva testvér, noha tudták, hogy onnan elevenen ki nem jönnek, és hogy maguk is azonnal a poklosságnak lesznek kitéve, mégis készek voltak mindent megtenni, amit csak tudtak.
A Jézus iránt való szeretet minden szolgálatot kedvessé tesz.
Továbbá a Krisztushoz való szeretet az engedelmességet édessé teszi. Milyen dolgokat megteszünk azokért, kiket mi szeretünk! Krisztusért is sokat megteszünk, mivel szeretjük őt, anélkül, hogy kérdeznők, mi hasznunk lesz abból vagy micsoda nyereséget veszünk belőle. Krisztusért megtesszük, akár parancs, akár tanács legyen az. „Valamit parancsol nektek, azt cselekedjétek!” Ha néha rágondolok azon testvérekre itt, kik tudják, hogy kötelességük volna megkeresztelkedni és az úr asztalához járulni és nem teszik, noha megmondotta Jézus: „Ha engemet szerettek, az én parancsolataimat megtartjátok”, hát valóban nem tudom, mit mondjak nékik, a maguk felelősségére kell őket hagynom. Persze, hogy azt gondolom, hogyha Mesterüket jobban szeretnék, parancsolata élvezet volna nekik. Azt gondolom, hogy ezt mondanák: „Sietek és nem késem, hogy megtartsam a te parancsolataidat” és készek lennének azonnal az Úr útján menni, anélkül, hogy parancsolatai közül egyet is kihagynának.
Még több, testvéreim, a Krisztushoz való szeretet a társaságot édessé teszi. Mily kellemes dolog azoknak beszélni, kiket mi szeretünk. Adjatok nékünk egy drága barátot és egy nagy jószágot adtatok nékünk. Egy jó társsal időzni odabenn egy esős napon örvendetes. Hadd legyek Krisztussal inkább az alacsony helyen, mint a bűnössel a magas helyen. Luther azt szokta mondani: „Inkább esném a Krisztussal, mint állnék a császárral”. Nem mondhatjátok, hogy inkább szegény lennék Krisztussal, mint mással nagy és dicső e világban? Szeressétek csak először Krisztust, akkor sosem elégesztek meg, ha tőle távol vagytok. Azt fogjátok mondani a mennyasszonnyal: „Mint az almafa az erdőnek fái között, olyan az én mátkám az emberek között.” Barátom, mennyi ideje már annak, hogy Krisztussal társaságod volt? Hadd menjen körül e kérdés, testvérek! Feleljen meg e kérdésre minden ember. Te hívő vagy, hiszel a Krisztusban? Mennyi ideje, hogy láttad Uradat? Mennyi ideje, hogy beszéltél vele? Mennyi ideje, hogy beszélt veled? Hadd menjen, mondom, körül e kérdés és feleljen meg rá minden ember. Félek, hogy vannak keresztyének, kiknek hónapokig, sőt évekig nincs társalgásuk a Krisztussal. Ah, milyen keresztyének azok! Hol van olyan asszonynál a szeretet, ki egész éven át sem óhajtja férje mosolyát? Volna egymáshoz vonzalma két embernek, kik egy házban vannak, ha egymáshoz soha sem beszélnének! Ó, testvérek, vizsgáljuk meg szíveinket és ne higgyük, hogy Krisztus társasága nélkül boldogok lehetünk. Oly drága Krisztus egy hívőnek, hogy erre nézve olyan együttvalók Krisztus a hívőivel, mint a gerlicék, melyek egymás nélkül nem élhetnek. Azt mondják a bús gerlicéről, hogyha párja elmegy vagy elvész, nem köti magát többé egy másikkal össze. Úgy marad egyedül és nem hagyja magát többé megvigasztalni. Ott ül és bánkódik halálig az ő párja után. Egy keresztyén megöletésének módja az lenne, ha Krisztust elvennék tőle. Hiába hoznátok neki egyéb dolgot, nincs más név, mely őt megvigasztalhatná. Ha az összes meghalt szenteket kiásnátok is a sírból, mégsem találnátok olyat, kivel egy keresztyén oly boldog lehetne, mint Krisztussal volt.
Legyünk mindnyájan hasonlók a gerlicéhez és függjünk teljes szívünk szerint az
Úron.
Azt hiszem, szükségtelen többet beszélnünk e pontról, vagy egy betűt is hozzátenni ennél, mint, hogy a Krisztushoz való szeretet a bizalmat könnyűvé teszi. Azt mondom, a Krisztushoz való szeretet a bizalmat könnyűvé teszi. Ismeritek amaz oly gyakran elbeszélt történetet az asszonyról, ki a hajó fedélzetén bátor és nyugodtnak látta férjét, mikor az orkán zúgott és az árbócfák ropogtak. Kérdezte férjét, hogy miért olyan, mire a férj kardot fogván, feléje vágott, de az asszony egy pillanatra sem ijedt meg. „Asszony!” ‒ kérdé a férfi ‒ „miért nem ijedtél meg, hiszen a kard éles?” „Ó, hiszen a férjem kezében van!”‒ mondá az asszony. „No, látod, habár rettenetes is e zivatar, az én atyám kezében van ez”, ‒ jegyzé meg a férfi. A szeretet minden körülmények közt tud bízni. Szeretünk, mivel nem kételkedünk; bízunk, mert szeretünk. A gyermek mennyire bízik az anyjában. Az anya eltévedt, valami kopasz halomra ért, a hó esik, az utat nem találja. Az utat befedte a hó, a farkas valahol közel lehet, az anya már hallhatja is közeledését, de a gyermek nem retteg. Alszik anyja mellén s ha felébred, játszik az anya arcával, míg az anya retteg, a gyermek nem ismer félelmet, mert szeret. És nézzétek, hogy ugrik karjaitokra a gyermek, dacára annak, hogy magasan van és veszélyes lehetne, ha visszaesnék. „Megkaplak én gyermekem” s a gyermek anyja ölébe ugrik. Épp így van ez: hol szeretet van, ott bizalom van.
Nehéznek vélitek ti a Krisztusban bízni? Szeressétek őt jobban és könnyű lesz benne bízni. Nehéznek találjátok hinni, hogy minden egyaránt javatokra van? Szeressétek őt és úgy találjátok a dolgot, egész bizonyosok lesztek benne. „Az nem lehet, hogy az én drága Jézusom megkárosítson”, ‒ mondjátok ‒ mert úgy szeretem őt és ő is nagyon szeret engem. Hadd verjen meg és meg fogom csókolni kezét, bizonyos vagyok benne, hogy azok a szeretet csapásai gyermeke javára. Még ha keményen pillant rám is, azt hiszem, hogy mosoly van arcán, hanem elrejti, hogy kegyelmi tanácsát annál inkább kivihesse. Ha megölne engemet, mégis ő benne bízom.
Így hát, testvérek, azt vélem, gazdag okokat adtam arra, hogy Krisztust szeressétek. Ami pedig titeket illet, kik még ő benne nem bíztatok, néktek nem mondhatom, hogy szeressétek őt. Bízzatok először ő benne és aztán szeretitek őt. Adjátok kezébe lelkeiteket. Kérlek az élő Istenre titeket, hogy hagyjatok fel önigazságotokkal és fussatok Krisztushoz, ki a kereszten elvérzett értetek, s ha megmosakodtatok vérében és felöltöttétek igazságát, akkor szeretni fogjátok őt. Jövel, oh, Jézus és nyerj meg ma este emberi szíveket. Te mennyei szeretet és drága Úr, jöjj, kérünk tégedet! Ha én beszélek rólad, nem akarnak szeretni az emberek, még ha sírva beszélnék is rólad, nem hisznek az emberek. Jöjj és beszélj te magad velük! Ha mennek hazafelé az úton, törd meg szívöket és gyullaszd szeretetre őket. Jézus, hozd vissza az eltévedteket! Hogy legyen öröm e földön és mennyben egy megtért bűnös felett, kit megtaláltál, a bűnösök felett, kiket keresni és megtartani jöttél alá. „Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz mind te, mind pedig házad népe.” Az Úr adja az ő áldását reátok a Jézusért. Ámen.