A gonoszt jóval győzd meg

Erős jellegű mondás ez, alakja pedig elősegíti az emlékező tehetséget, hogy azt magába vésse. Érdemes arra, hogy keresztyéni közmondásnak neveztessék. Azt tanácsolnám minden keresztyénnek, hogy könyv nélkül tanulja meg és ezáltal a használatbavételre készen tartsa, mert a közmondásoknak igen nagy tömege van, melyek egészen más értelműek és gyakran elősoroltatnak, hogy a nem keresztyéni elveknek a tekintély súlyát megadják.
Itt Istentől adatott közmondás (példabeszéd) van; vegyétek azt be, és fegyver gyanánt használjátok, hogy a világ bölcsességének ütéseit elhárítsátok: „Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg.”
Figyeljétek meg, mert úgy látszik, hogy alapigénk szövege választást enged tennünk két dolog között, és a jobbikat hagyja választani. Vagy a gonosztól kell meggyőzetnetek vagy pedig a gonoszt kell meggyőznetek. Egy a kettő közül. Nem hagyhatod a gonoszt békességben és a gonosz nem hágy téged békességben. Harcolnod kell és a küzdelemben vagy győznőd kell vagy legyőzettetel. Az előfekvő szavak egy felföldi ezred skót tisztjének szavára emlékeztetnek, amikor ő ezt az ezredet az ellenség színe elé vezette és mondá: „Ifjak, ottan vannak azok, ha ti agyon nem veritek őket, akkor ők vernek agyon titeket.” Így vezet minket Pál apostol a gonosz elé és egy bölcs vezérhez méltóan harcra ösztönöz, amidőn mondja: „Győzzétek le, vagy különben le fogtok győzettetni.” Nem lehet a harc elől kitérni, nem létezik fegyverszünet, nincsenek tárgyalások, nem szűnnek meg az ellenségeskedések rövid küszködés után, hanem végig kell harcolni a csatát és csak határozott győzedelemmel záródhat be egyik vagy másik részen.
Krisztus vitézei vajon sokáig tanakodtak-e azon, hogy a kettő közül mit válasszatok? Leckénk szövege személyes sértésekre vonatkozik s azért erre egy pontra fogunk szorítkozni, habár az alapszöveg igen nagy kiterjedésre képes.
Ami a személyes sértéseket illeti, a gonosznak szokásos módja hogy a gonoszt gonosszal kell legyőzni; - beszélni fogunk erről. Másodszor az isteni mód az, a gonoszt jóval legyőzni; - beszéljünk hát erről és ez kétségtelenül be fogja időnket tölteni. Miután ez egy igen gyakorlati tárgy, kérjük tehát a Szentlelket, hogy tanítson meg minket Krisztus akaratára és azután tegyen minket alkalmatossá arra, hogy minden dologban engedelmesek legyünk néki.
A sértések. legyőzésére szokásban lévő mód az, hogy gonoszt gonosszal kell legyőzni. „Ahogy te nekem, úgy én neked.” „A bosszú édes.” „Ugyanazzal a pénzzel fizess neki.” „Adj neki hatot egy fél tucatért.” Elő tudnék hozni több, mint egy tucat közmondás melyek mindegyike a bosszú érzékét fejezi ki, vagy legalább is azt, hogy a gonosznak gonosszal kell ellenállni.
Megjegyzem, hogy a gonosznak gonosszal való legyőzése, először is nagyon közönséges (természetes) eljárás. Minden bolondra ráerőszakolja magát ez a gondolat, hogy a gonoszt gonosszal fizesse; ezt teszi a tébolyodott és ezt teszi a rögeszmés őrült. Nem kell erre nevelnetek gyermekeiteket, mert már az ő gyermekségük arra bírja őket, hogy megverjék büntetésképen a padlót, amelyre esnek vagy a cölöpöt, amelybe ütköznek, mert megütötték magukat; ez természetes, nagyon szomorúan természetes. Van egy bizonyos nemű ösztön, ez a féregnek ösztöne, amely megfordul, amidőn megtapostatik. Ez az ösztön mondja: „Bizonyára nem kell gonoszt szenvednünk anélkül, hogy ellene állnánk és mi jobbat tudnánk tenni annál, hogy úgy bánunk másokkal, amiképpen ők bánnak mi velünk? - Meg kell engedni, hogy ezen módszerben, amellyel a gonosz leküzdessék, az igazságnak valami látszata van. Miért ne szenvedjen az olyan ember, aki nekem fájdalmat okozott? És ha igazságtalanul bánik velem, miért ne védeném magamat és ne bántalmaznám őt, mikor ő bántalmaz engem? Megengedem, hogy ez rendkívülien természetes dolog és az igazságnak némi látszatával bír. De a mi énünk, melyik részének természetes ez? Gondolkodjatok egy pillanatig. Vajon az újonnan teremtett léleknek (szellemnek), aki a hivőkben lakik természetes-é ez, vagy pedig azért természetes ez nékünk, mert olyan rész is van mi bennünk, a mely
állati? Az új ember-é az bennünk, aki bosszút kíván? Vagy - a test az, a csupán állati rész mi bennünk, amely üt, hogy magát megbosszulja? Egy pillanatnyi gondolkodás megmutatja néktek, hogy a gonosznak gonosszal való megtorlása az állati természetnek természetes, de nem természetes és sohasem is lehet az az újonnan teremtett szellemnek, akinek természete hasonló Isten természetéhez, akitől ered és pedig a szeretet, szelídség, kedvesség és nyájasság. „Jót a gonoszért, ez az isteni; jót jóért emberi; gonoszt a jóért ördögi; gonoszt a gonoszért” - mi az? Azért említem, hogy bebizonyítsam ezt a pontot. Állati ez; hasonló az állathoz, amely öklel, mert öklettetik, döf, mert megdöfetik és harap, mert haraptatik. Bizonyára mi el nem tűrhetjük, hogy hármas természetünknek alsóbb fokú része szabályt írjon elő a mennyből született szellemünknek.
Nem engedhetjük meg, hogy a szolga úrrá váljék. Nékünk természeteseknek kell lennünk, de ama természet, amelyet követünk, az legyen, amelyet újjászületésünkben nyertünk, amidőn az isteni természetnek részesei lettünk és alkalmasak arra, hogy a világ romlásától elfussunk. Hogy a gonosznak gonosszal való fizetése minő nyers és gyors igazságosságnak látszik, megmutattam, de kész-e valamely ember magáért és maga magán ezt az igazságosságot teljesítsen? Kész-e Isten előtt megállani és a gonoszt gonoszért elfogadni?” Hajlandó-e Isten előtt ugyanazon feltételek alatt megállani, amiként a sértőt maga előtt állva látni akarja? Nem, a mi legjobb és tényleg, a mi egyedüli reménységünknek Isten kegyelmében kell nyugodnia, amely kegyelem önkénytelen megbocsátja sértéseinket. A véghetetlen szeretetre kell feltekintenünk, kérve az Urat, hogy az Ő nagy irgalmassága szerint kegyelmes legyen irántunk és ez okból irgalmasságot kell gyakorolnunk mások iránt. A gonoszt gonosszal fizetni, természetes dolog! Igazságos dolog kétségen kívül, bizonyos módon, de az igazságnak eme módszerétől szabadítson meg minket, a mi Megváltónk.
Ismét feltéve, hogy a gonoszért gonosszal való megtorlás könnyű művészet, igen könnyű. Ha te kedves barátom, magadnál szabályként felállítod azt, hogy senki téged meg ne szidalmazzon anélkül, hogy ezért meg ne lakolna vagy, hogy tiszteletlenséggel illessen anélkül, hogy hasonlót ne tapasztalna, akkor nem kell reggelenkint kérned Istent, hogy határozataid keresztülvitelében segítségedre legyen. Nem szükség imában buzogni, hogy a kegyelem arra képesítsen, hogy ellenségeden bosszút állj és igazságodat megvédelmezzed, mert te azt határozottan jobban tudod megtenni, miután magadban bízol, mintha Istenhez pillantasz; valóságban úgy van, hogy nem szabad ezért Istenhez tekintened. Az ördög segíteni fog neked, a te saját szenvedélyeddel és a gonosszal könnyen véghez megyen az ügy. Semmi alapja sem lesz a vigyázatnak, nincs szükséged arra, hogy óvatos légy vagy hogy zabolán tartsad indulatodat; sőt ellenkezően, természeted legrosszabb részének legnagyobb szabadságot adhatsz, hogy szenvedélyes érzületednek dühével előre siess! Imáról és alázatról persze szó sem lesz. Éppen olyan kevésbé lesz szükség a hitre; nem fogod ajánlani ügyedet Istennek és nem bízod azt reá; te magad fogod kiküzdeni harcodat, a régi számadásokat magad egyenlíted ki előhaladásodban és a te bizalmadat vakmerő beszédekre vagy hatalmas ökleidre avagy a törvényre és a rendőrségre bízod: A keresztyéni kegyelmességek utadban fognak állani nagyon. Kedvesség, szelídség, elnézés, megbocsátás - ezeknek te búcsút mondasz és egy vadállatnak vagy pedig a vérebnek erkölcseit fogod magadban kiképezni. Mindez csodálatosan könnyű dolog, habár megeshetik, hogy rövid idő múlva igen nehéznek fog bebizonyulni. Nos tehát, felteszem a kérdést a keresztyéneknek, hogy vajon az, ami a legrosszabb embereknek oly könnyű, alkalmas lesz-e azoknak, akiknek az emberek legjobbjainak kellene lenni? Ha a szeretetnek isteni terve oly nehéz és nagy; kegyelemre van szükség annak keresztülviteléhez, - én pedig hozzá járulok, hogy ez úgy van, - akkor, ha olyan nehéz a mellett maradni és sok imát megkíván, sok vigyázatot, sok önmegtagadást, nem annál bizonyosabb-e, hogy ez a valódi? Azt, ami olyan könnyű, hagyjuk a vámszedőknek és a bűnösöknek, de ti, akik Istentől több kegyelmet nyertetek, mint mások, ne hordozzatok-e el szintén többet? Kétszer szülötteknek tartjátok magatokat, új és mennyei életet nyertetek, mit tesztek tehát többet, mint mások? Nem kell megmutatnotok, hogy több van ti bennetek, mint másokban, miután jobban kimentek magatokból, mint mások? Mi tőlünk sokkal többet elvárnak, mint az újjá nem született emberektől; természetes pedig, hogy joggal várnak el többet azoktól, akik olyan nagyról tesznek magok felett vallást és ha az, aki magát keresztyénnek nevezi, az ő mindennapi eljárásában nem jobb, mint az istentelen emberek, akkor meg lehettek nyugodva, hogy az illető egyáltalában nem keresztyén. Nékünk magasabb nemű életünk van és mi nemesebb indulatra emeltettünk fel, mint a közönséges emberek gyermekei és e végből nemesebb életet kell folytatnunk és magasabb elvek által kell vezéreltetnünk. Hagyjátok, hogy a sötétségnek fiai a gonoszt gonosszal fizessék és tovább folytassák háborúikat és tusáikat, civakodásaikat és irigységeiket, dühösségeiket és bosszúikat; de ti, óh hívők a szeretet Istenének gyermekei vagytok s kell, hogy a ti életetek a szeretet legyen. Ti megújultatok a ti kedélyetek szellemében és nem szabad e világhoz szabni magatokat, hanem kell, hogy átdicsőülve legyetek Krisztusnak, a ti mestereteknek képére. A gonosznak gonosszal való fizetése, egy olyan elv legyen, amelyet ti utáltok és a ti kedélyetek oly szeretetteljes legyen, hogy ne lehessen többé könnyű néktek a gonoszt gonosszal fizetni, hanem nehéz, sőt lehetetlen dolog legyen titeket oda hoznia hogy ilyesmit megtegyetek. A bosszú és düh oly idegen dolog legye Isten gyermeke szellemének, amilyen idegen ez az Isten trónja előtt álló angyalnak.
Sok ember előtt férfias dolognak látszik a gonoszt gonosszal fizetni. Ha az előbbi években egy férfiú sértve érezte magát, akkor az azon időben divatozott becsülettörvény értelmében, vagy a sértő nevét kellett kiontania, vagy legalább önmagát hasonló veszedelemnek kitennie.
Hála legyen Istennek, ez a gyilkos szokás, most már majdnem eltűnt a föld színéről.
A keresztyénség szelleme ezt a gonoszt már legyőzte, de az a képzelődés mégis visszamaradt a világban, hogy valami rendkívül férfias van abban, ha az ember az ő jogáért talpra áll; az emberek azt akarják, hogy az ember tudja micsoda legyen az, magát más előtt soha meg nem adni, hanem megvédelmezni ügyét és megbosszulni becsületét; de engedni, magát alávetni, türelmesnek, kedvesnek, szelídnek lenni, az olyasvalami, ami egy bátor emberhez nem méltó. Azt mondják, hogy az ilyen mutatja a fehér tollat, de amellett gyáva, habár az én érzületem szerint az a legvitézebb ember, aki a legtöbbet bír elhordozni. Nos te keresztyén férfiú, vajon kicsoda nálad a férfi mintája? Tudom, hogy egy másodpercig sem habozol, ebben biztos vagyok. A keresztyén férfiúnak csak egy mintája van és ez Jézus Krisztus. Meggondoljátok-e, hogy minden, ami keresztyénies, az férfias dolog és ha ti valamit férfiasnak tartotok, ami nem keresztyénies, akkor az a valóságban nem férfias, ha egy férfiúnak legmagasabb mértéke szerint Átélendő meg. Az úr Jézus Samariának egyik falújához közeledik, de ezek nem akarják őt befogadni, habár a samariabeliek iránt ő mindig barátságos volt. A jó, a nyájas János nagyon elkedvetlenedik ezen és felkiált „Uram akarod-e, hogy tűz szálljon alá az égből és megeméssze ezeket?” De Jézus nyájasan felelé: „Nem tudjátok minémű lélek legyen ti bennetek: mert az embernek fia nem azért jött, hogy elvesztené az embereknek lelkeit, hanem hogy megtartaná.”
Tekintsétek meg őt egy másik alkalomnál. A ti mesteretek térdeiről kelt fel, még a véres verejtékkel homlokán; Júdás pedig jön és elárulja őt s akkor igen nyersen kezdenek vele bánni, a hősies Péter pedig tűzbe jövén, kihúzza kardját s hogy kissé tegyen valamit, levágja Malkus fülét. Halljátok csak, milyen nyájasan szól Jézus: „Tedd el a te szablyádat helyére, mert valakik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök,” - és azután rögtön meggyógyítá a fület. Azt gondoljátok-e, hogy ez férfias volt? Férfias dolog volt-e nem akarni tüzet lehozni az égből és férfias dolog volt-e a megsebzett fület érinteni és meggyógyítani? Nekem úgy látszik, hogy ez a szó legmagasabb értelmében, férfias volt és bár csak az én és a ti férfiasságotok is ilyen volna!
Tekintsetek csak ismét a ti Uratokra, a főpap előtt, amikor egy szolga, felindulva Jézus nyájas válaszain, arcul veri őt. Mit mond Jézus? Figyeljétek meg a Krisztus és Pál közötti különbséget! Pál ezt mondja „Megver az Isten, te megfehéríttetett fal.” Nagyszerű, Pál ez aztán a válasz! Mi nem dorgálhatunk meg téged, mert hát kicsodák vagyunk mi, hogy egy apostolt bírálgassunk? De nézz csak Pálnak Urára és halljad az ő szavait: „Ha gonoszul szóltam, tégy tudományt a gonoszról, ha jól, miért versz engemet?” Nem Jézus példája-e a nemesebb az istenibb? Még egy pillanatra sem képes senki ezt a kettőt egymás mellé állítani anélkül, hogy ne érezné, miszerint az úr viselkedése sokkal magasztosabb. A mi feladatunk nem az, hogy Krisztus szolgáját utánozzuk, ha Krisztus maga felülmúlja őt. Győzelem az, amikor az ember úgy meggyőzi magát, hogy a gonosz beszédekre jó és bölcs válaszokat ad, nem pedig kemény és gyalázó szavakat. Óh ti keresztyének tekintsetek Krisztusra, a ti uratokra, aki egész életén keresztül a bűnösöknek ilynemű ellenmondásait tűrte, aki nem szidalmazott, amikor szidalmaztatott, hanem arra bízta a dolgot, aki igazán ítélt. Sőt még a durva fán is, a hol azoktól kigúnyoltatott, nem volt más mondani valója,, mint ez: „Óh te férfiaknak férfia, légy te ezentúl minden férfiasságnak zsinórmértéke, amely után mi törekszünk és ha mások annak ellenkezőjét tartják férfiasságnak, hagyjuk őket, hadd tegyenek, ahogyan akarnak, mi nem vagyunk az ő értelmükben.
Kedves barátaim, olyan merészek is vagyunk, hogy a régi, könnyű, természetes módról, tudniillik: gonoszt gonosszal fizetni, azt is állítjuk, miszerint az: eredmény nélküli mód. Senki nem győzte le a gonoszt azáltal, hogy gonoszt helyezett ellenében. Az ilyen bánásmód megsokasítja a gonoszt. Mikor a londoni hídnál az a nagy tűz volt, nagyon különös eljárás lett volna azt eloltani vagy megfékezni úgy, hogy a mi tűzoltóink egészen mellette egy másik tüzet gyújtottak volna, vagy pedig arra petróleumot szivattyúztak volna. Pedig én láttam, hogy némelyek valamely. mérges embernek vérmérsékletét úgy akarják legyőzni, hogy, magok is mérgesek lesznek, - az ő tüzéhez még egy más kátrányhordót gördítenek és az előbbinél még dühösebben égőbbé teszik őt. Ez nem legyőzése a gonosznak, hisz a gonoszt ekként legyőzni nem is lehet addig, míg a víz be nem nyeli a kátrányt. A szelíd felelet elfordítja a haragot, de a harag több haragot nemz és több bűnt. Nézzétek, hogyan gyújt meg egy kis tűz nagy tömeget, ha gyúanyagot teszünk; hozzá és azt erős szél éleszti.
De még ami rosszabb, ez az, hogy amikor mi a gonoszt gonosszal toroljuk, akkor már mi magunk le vagyunk győzve; ugyanabba az igazságtalanságba mentünk bele, ami felett panaszkodunk. Ameddig mi nyugodtan és csendben tudunk maradni, addig diadalmasak vagyunk; de ha felgerjedünk, akkor ez a mi saját leveretésünk, ha pedig mi le vagyunk győzve, hogyan győzhetnénk le másokat? Testvérek, annak a kívánságnak, hogy a gonoszt gonosszal legyőzzük, nincsen semmi eredménye, mert ez sokkal több kárt okoz nékünk, mint annak, akit legyőzni akartunk. Azt mondják, hogy a legrosszabb béke jobb, mint a legjobb háború; én pedig azt hiszem, hogy körülbelül minden dolog jobb, mint haragossá válni.
Aligha fog egy kár, melyet szenvednünk kell annyira ártani nékünk, mint az, amely abból ered, ha mi haragosak és bosszúvágyókká leszünk. Utóvégre nem méltók, a mi ellenségeink arra, hogy ő miattuk kikeljünk magunkból és tíz percig tartó szívdobogást, megzavart vérkeringést és valóban nagyobb kárt okozzunk magunknak testünkben, mint sem ezt egy ellenség hét éven át tenni tudná. A tíz percig tartó tűzözön, mely az egész léleken keresztül hat, igen komoly veszedelem, melyet nem szabad gyakran megkockáztatni. Tíz perc, amely alatt Jézus arcába nézni nem lehetne néktek; tíz perc, amely alatt szégyellnétek magatokat Mesteretek közellétére gondolni, tíz percig megszakítani a közösséget, - nos ez igen komoly önkínzás... Láttam olyan keresztyéneket, akik ezt a haragot napokon, heteken át megtartották. Mennyire árthat az egy embernek, ha az ő lelke az egész időn keresztül forr! Ha az ő szíve a haragnak tüzén sül! Nékem már egy rövid ideig is ezt elhordozni fájdalmas; mindenképen rossz ez nékünk; folytonosan megsebzi a lelket. A gonosznak gonosz ellen való használata olyan éles eszköz, amely azt vágja meg, aki használja, egy olyan neme az ágyúknak, melyek veszedelmesek arra nézve, aki elsüti ... Igazán mondhatom, hogy ha mi a gonosz ellenében gonoszt teszünk, akkor az a gonosz, ami belőlünk kimegyen, több kárt okoz nékünk, mint minden gonosz, amit mások okozhatnak.
Tovább a gonosznak gonosszal való legyőzetési módszere semmiféle próbát meg nem áll. Kicsoda vagyok én, hogy Istennek trónjára felkúszom, megragadom fegyverét és megkísérlem magamat ítélőbíróvá és büntetés-végrehajtóvá tenni az emberek között? El tudja ezt hordozni a gondolkodás? Válhatik-e Istennek gyermeke ilyen árulóvá királya ellenében? Mit fedez fel egy ember, ha térdein van és arra gondol, amit mívelt? Hogyan mondja Ő? ,,És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, kik ellenünk vétettek”. Nem telnek-e meg szemei könnyel és nem nehéz-e szíve a bánattól?
Hogyan fognak előtted előtűnni a te kemény beszédeid és heves tetteid, ha halálos ágyadról visszatekintesz azokra? Édes emlékek lesznek-e ottan a gyalázkodások, civakodások és perlődések? Egy olyan dolog, mint a gonosznak gonosszal való fizetése, szolgálhat-e hálaadás tárgyául Isten előtt? Mondhatunk-e mi a szeretet Istenének köszönetet azért, hogy megsegített minket bosszúnknak keresztülvitelében? Ha tehát nem tudunk e végett imádkozni és ezért köszönetet mondani, akkor távozzunk tőle. Van-e abban valami, ami az Ő vele való közelebbi társaságba segítene minket? Van-e valami a haragban és dühben, ami minket e földi munkákra vagy a mennyei üdvösségre készekké tenne?
Rossz az, egészen és teljesen rossz. A legjobb, amit arról mondhatok az, hogy lehetnek ritka esetek, amikor a sértés oly nagy, hogy ez visszatart másokat attól, hogy minket elítéljenek, de akkor hozzá kell tennem, még az ilyen alkalmaknál is jobban cselekedtünk volna, ha nem mentegettük volna magunkat. A krisztusi indulat az, hogyha egyik arcunkat ütik, tartsuk oda a másikat is, ne fizessünk pedig egyetlen esetben sem a gonoszért gonosszal.
Kedves testvérek, az Isten kegyelmére kérlek titeket, hogy mindenkorra mondjatok le a gonosznak gonosszal való legyőzése iránti szándékotokról és kövessétek a ti Uratok példáját, felvévén magatokra az Ó igáját és megtanulván tőle azt, hogy Ő szelíd és alázatos szívű.
Figyeljük meg most az isteni módszert, a gonoszt jóval legyőzni. Itten pedig szabadon kijelentem, hogy ez az eljárásnak igen, magasztos módja. „A gonoszt jóval legyőzni! eh, ez nevetséges! - mondja az egyik. - „Agyrém” kiáltja a másik. - „Ez
Plátó köztársaságában érvényesíthető,” - mondja a harmadik - „de sohasem fog az menni a közönséges, mindennapi életben”. Jól van, én nem rettegem kijelenteni, hogy ez a viselkedésnek igen magasztos módja, olyan mód, amelyet a világnak fiától elvárni nem lehet, de a keresztyéntől nagyobbat várunk el! Magas hivatástok van Istentől Jézus Krisztusban, s azért hálás eljárási módra vagytok híva a ti dústeljes vezéretektől, az úr Jézus Krisztustól. Testvérek, ha ez nehéz, akkor azért ajánlom azt, mert nehéz; ugyan micsoda az, ami jó lehetne és egyúttal nem, nehéz? Krisztusnak harcosai azokat az erényeket szeretik leginkább, amelyek legtöbbe kerülnek nekik. Ha nehéz azt elérni, akkor annál drágább az a kincs. Miután elég kegyelem van, amely minket arra képesítsen, hogy a mi Urunkhoz hasonlítsunk, ez okból törekednünk kell eme erény után is, hogy elérjük azt a nagy kegyelmet, amely szükséges arra, hogy azt ápoljuk.
Jegyezzétek meg, hogy leckénk szövege nemcsak az ellenállástól való szenvedő tartózkodást akarja belénk vésni, hanem a mi ellenségeink iránt való valódi jótettre is tanít minket. „Győzzétek le a gonoszt jóval”, közvetlen nyílt tettekkel és barátsággal. Ez annyit jelent, hogy ha valaki ellened igazságtalanságot követett el, ne csak megbocsáss neki, hanem a barátságnak tanusításával bosszuld meg azt. Dr. Mather Cotton mindaddig nem volt magával megelégedve, míg jót nem cselekedett mindavval, aki őt valami módon megsértette. Ha valaki téged megrágalmazott, vagy valami más módon barátságtalanul bánt veled, akkor végy magadra fáradalmat, hogy szolgálj néki. „Ha éhezik ellenséged, adj ennie”. Te mondhatod: „Hát hiszen jól van, fájlalom őt, de ő igazán olyan egy korhelyfráter, hogy nem gondolhatok megsegítésére. Mégis ilyenformán éppen ő az, akire nézve te kötelezve vagy, hogy ennie adj néki. Ha szomjazik, ne mondjad, hogy: „Reményiem, majd segít rajta valaki; én ugyan nem érzek ellenséges érzületet ezen férfiú iránt, de nem tudom magamnak azt a fáradtságot venni, hogy inni adjak néki. Az Úr parancsa szerint ő az a férfiú, akinek innia kell adnod. Eredj a te kutadhoz, töltsd meg korsódat és sietve adj innia, de ne szűken. Nemcsak megbocsátanod és elfelejtened kell, hanem meg van neked mondva az is, hogy annak a gonosz kedélynek sebére, a te áldástarló, bűnölő, szíves, cselekvő jóakaratodat tegyed. Adj áldást átok helyébe, csókot ütés helyébe, szívességet igazságtalanság helyébe. „Oh”, - mondod te, „ez már magas dolog, nem tudok oda emelkedni”. Isten képes arra, hogy erőt adjon hozzá. Azt mondod, hogy nehéz, de ha Krisztust, a te mesteredet elfogadod, akkor azt kell tenned, amit Ő mond neked és ahelyett, hogy attól visszarettenj, mert. ez a parancs a test és vérnek nehéznek látszik, fel kell kiáltanod: „Uram erősítsed hitemet és adj többet a te lelkedből!” Hetvenhétszer megbocsátani nem esnék nehezére Krisztusnak, mert egész életén át tette ezt, s neked sem fog nehezedre esni, ha ugyanazon indulat van benned, amely Krisztus Jézusban volt...
A gonosznak jóval való legyőzési módszerének az a haszna van, hogy megóvja az embert a gonosztól. Ha téged a gonosz megtámad és te ez ellen csak jóval küzdesz, akkor az téged meg nem sebezhet. Ha valaki megrágalmazott, de te soha szemrehányó szóval nem viszonzod azt, akkor ő nem ártott a te jellemednek. Az a piszok, amelyet ő reád dobott, nem érintett téged, mert nem dobtál abból vissza. Ha te, bár nagyon megsértve, mégis csendes és nyugodt maradsz, akkor az ő sértése nem érintett téged, a nyíl minden kár nélkül tovább repült. Amit a te ellenséged akar, ez éppen az, hogy ne szállj le az ő mérgéhez és dühéhez; de mindaddig, míg te a sok ingerlés dacára nyugodtan maradsz, meggyőzöd őt. Hidd el nekem, hogy szörnyen felizgatod ellenségedet, ha egészen nyugodtan maradsz, csalódást készítesz elő számára, hiszen mérges nyilát beléd nem lövellheti, mert te lőmentes öltözettel vagy felszerelve. Azon van, hogy ártson neked, de nem tud; nem sikerül neki az, hogy vétekbe ejtsen és így elhibázta céljait. Nem látod-e, hogy milyen csodálatos fegyverzet ez? Ha a jó Isten megőriz, úgy hogy gyűlölőd iránt nincs benned egyéb, mint jó kívánság és jó akarat, akkor igazán diadalmas vagy.
Mialatt az ilyen viselkedésed téged megóv, egyúttal az a legjobb támadó fegyver is. Ladd Vilmosnak mezei jószága volt Amerika egyik államában és az ő szomszédja Pulsifer nagyon sok bajt okozott neki, mert egy olyan nyája volt, mely sovány, hosszú csontú juhokból állott s ezek olyan elevenek voltak, mint a kopókutyák, melyek bármiféle kerítésen átugrottak. Ezek a juhok nagyon szerették a szép gabonaföldet, mely Laddé volt és állandóan ottan tartózkodtak. A panasz mitsem használt, mert Pulsifer láthatóan keveset törődött szomszédja kárával. Egyik reggelen ezt mondá Ladd embereihez: „Uszítsátok a kutyákat a juhokra és ha ez távol nem tartja azokat, akkor lőjjétek le.” Mialatt ezt mondotta, gondolá magában: „Ez nem megy”. Jobban tenném, ha békességes úton próbálnám meg. Ezért hát embereihez küldött és visszavette parancsát, azután átlovagolt szomszédjához, hogy a kártevő juhokról beszélgessen. „Jó reggelt,” - mondá ő, de nem kapott válasz; megismételte ezt, de nem nyert rá egyebet, mint valami morgás félét. „Szomszéd”, - mondá ő, - „jöttem, hogy eme juhok felől beszéljünk.” „Igen” - válaszolá Pulsifer, - „tudom, szép szomszéd maga, aki megmondja embereinek, hogy öljék meg juhaimat! Maga gazdag ember létére megölni akarja a szegény ember juhait!” Azután igen erős kifejezések következtek, de Ladd ezt válaszolá: „Szomszéd, én hibáztam és ezt én fájlalom. Ne gondoljon többé reá. De szomszéd, hiszen mi jól elhordozhatjuk egymást. Úgy látszik, táplálnom kell juhait, de az nem járja, hogy az egész gabonát leenni engedjük nekik. Azért jöttem hát át megmondani, hogy én mindnyáját a saját legelőmre akarom vinni és egész nyáron át ott tartani, ha pedig elvész közülük egy, az én juhaimból való legjobbik legyen a magáé.” Pulsifer zavarba jött és ezt dadogá azután: „Nos uram, komoly szándéka ez?” Mikor látta, hogy Ladd igazán így gondolkodott ajánlatára nézve, egy pillanatig csendben állott és azután mondá: „Soha se tegyenek ám többet kárt magának a juhok. Ha maga lövésről beszél, akkor én éppen úgy tudok lőni, mint maga, de ha maga olyan barátságos és szomszédhoz illő modorban beszél, akkor tudok én is barátságos lenni.” És a juhok soha többé nem mentek Laddnak mezejére. Ez az a mód, amellyel egy gonosz szellemet meg lehet ölni; ez az: a gonoszt jóval legyőzni. Ha az egyik elkezdte volna a lövöldözést és a másik elkezdte volna a perlekedést, akkor mind a ketten vesztettek és legyőzettettek volna; de mikor a sértett fél az ő egyedüli viszonzásában a barátságot nyilvánította meg, vége volt a harcnak. Emlékszem, hogy több. év előtt, (ezt csak megvilágításul hozom fel, nem pedig dicséretemre) egy bizonyos, igen jó ember nem helyeselte egyik eljárásomat, amelyet megtenni én kötelességemnek tartottam. Nagyon bosszús volt és hozzám jött, hogy gondolatait velem közölje. Végre ezt mondá: „Ha ön ezt megteszi, akkor én egy röpiratban le fogom önt leplezni.” Éppen jó hangulatban voltam és nem engedtem magamat felizgatni, sem pedig elhatározásomtól elvonni. Nyugodtan mondám neki: „Mit gondol, mennyibe fog az irat kerülni?” „Ó - válaszolá ő, - azt én nem tudom, de kerüljön akármibe is, meg fogom tenni.” Én felelém: „Jól van, ha úgy érzi, hogy meg kell ezt tennie, akkor fájna az nekem, ha adósságba verné magát, azért hát meg akarom fizetni a nyomdász számláját; bízom benne, hogy a dologról igazsághoz hű közleményt tesz közzé, én pedig semmiképpen sem szégyellem magamat, ha eljárásom Amennyire lehetséges, nyilvánosságra hozatik, valóságban pedig szeretem, ha ez megtörténik.” Azt mondá erre ő, hogy nem szívesen fogadna el tőlem pénzt. „Jól van” - gondolja tehát, hogy valami nyereség lesz az elárusításnál: legyen az az öné. Saját barátai kinyomhatják azt az ön számára, oda akarom adni a pénzt és a haszon legyen az öné.” Soha sem hallottam többé erről az írásról és ő még most is rendkívüli jó barátom, remélem pedig, hogy mindig is az marad. A nyugodt viselet rendesen az az út, mely az ellenséget zavarba hozza. Igazán, nincsen olyan fegyvere, amellyel megsebezhetne titeket. Ha ti nem mentek bele, hogy gyalázkodásért gyalázkodással feleljetek, ugyan mit tehet veletek? Majdnem úgy van, mint akkor, mikor egy bizonyos herceg egy békeszerető királynak hadat üzent, aki el volt határozva rá, hogy nem fog harcolni. A csapatok a városba lovagoltak és ennek kapuit nyitva találták, mint a rendes időkben. A gyermekek játszottak az utcán, a kovács műhelyében volt és a szatócsok boltjaikban; mire a katonák lovaikat feltartóztatva kérdék: „Hol van az ellenség? „Nem tudjuk, mi barátok vagyunk.” Ilyen körülmények között tehát mi más tenni való volt, mint haza lovagolni. Így van ez az életben, ha ti a gonoszt csak jóval viszonozzátok, akkor a rossznak nincsen tennivalója. Megtörtént már ez alatt, hogy gonosz emberek jó emberekké változtak és így a legjobb módon meggyőzettek azáltal, hogy látták, hogy a türelmes keresztyének a gonoszt jóval győzték meg ...
A gonosznak jóval való legyőzetése, Krisztus számára is nagy tiszteletet szerez. Semmi más olyasmit nem ismerek, amiből ez a vak világ oly sokat láthatna Krisztus magasztosságáról, mint ez. Mikor a vértanuk egyike rettenetes módon kínoztatott, a zsarnok, aki őt így gyötrette, ezt mondá néki: „S vajon mit tett te érted Krisztus, hogy te ezt elhordozod érette?” Amaz felelé: „Azt tette érettem, hogy én összes fájdalmaim között nem teszek egyebet, mint imádkozom érted.” Ah Úr Jézus, te győzni tanítottál minket, mert te győztél. A földnek harcmezején sok hatalmas név van, de a te neved nincsen ottan; van egy másik harc, keményebb és nemesebb és a hősök élén, kik abban részt vesznek, te állsz. Olvassátok testvéreim ezt a nevet, a saját vérével van írva „Názáreti Jézus, a megfeszíttetett, azok vezetője, akik a gonoszt jóval győzik le.” Ki akarja ezt mondani ti közületek: „Írjátok le az én nevemet az én Uram, a Bárány alá, mert ebben a harcban én részt venni és ezen a vonalon az ellenséget megverni akarnám. „Gondoljátok meg, hogy meg kell ezt tennetek, mert különben nem lehettek hozzá hasonlók, ha pedig nem vagytok hozzá hasonlók, akkor nincs bennetek az ő lelke, akiben pedig nincsen a Krisztus lelke, az nem az övé.”
Nem akarok azzal foglalkozni, hogy ez a szöveg mennyire vonatkoztatható más dolgokra is, mert nincsen ehhez idő, hanem zárni akarok, a mennyiben azt mondom: hogy amit mondani lehet ezen módszerről, tudniillik, a gonoszt jóval legyőzni, mindaz előnyös. Oly nemes, olyan nagyon illő ahhoz, akit Isten felemelt gyermekévé, hogy én azt minden megszentelt érzületű embernek ajánlom. A keresztyén ember Istennek legnemesebb műve, a keresztyénnek pedig egyik legnemesebb jellemvonása az, hogy Ő kész megbocsátani és örömest igyekszik a gonoszt jóval megjutalmazni. Hadrián császár, mielőtt trónra lépett volna, nagyon megsértetett. Mikor a császári bíbort felvette, találkozott azzal a férfiúval, aki gonoszul bánt vele. Ez a vétkes ember érezte természetesen az ő ellenségének hatalmát. Tudta, hogy a császárnak csak egy kívánságába kerül és az ő élete veszve van. Hadrian kikiáltott: „Jöjj közelebb. Semmit sem kell félned, én császár vagyok.” Érezte-e ez a pogány, hogy az ő méltósága feljebb emeli őt a bosszú kicsinyességén? Akkor testvéreim azok, akiket Krisztus Istennél királyokká tett, vessék meg a gonosznak gonosszal való megtorlását. Mondjátok: „Én keresztyén vagyok és az én bosszúvágyam elmúlt. Mit tehetek szolgálatodra? Előbb egészen a halálig harcoltam ellened, de most magam is meghaltam és újonnan születtem, s miután új életet kezdtem meg, íme Krisztus mindent megújított. Az én ellenségeskedéseim az ő sírüregébe vannak temetve, az én bosszúvágyam elveszett a mélységben, ahová bűneimet vetette és íme most, mint a Krisztus Jézusban való új embernek élete; a szeretet legyen, mert Ő mondotta: „Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak és kergetnek titeket, hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki az ő napját feltámasztja mind a gonoszokra, mind a jókra.”
Jót a gonoszért, az evangyélium szellemével teljesen megegyező dolog. Nem mentettünk-e meg, mert az Úr nékünk jót adott a gonosz helyébe? A törvény szelleme ez: „Szemet szemért, fogat fogért,” de az evangyélium szelleme ez: ingyen bocsátok meg néktek; a ti sok vétkeitek és gonosz cselekedeteitek mind eltörülvék a Krisztusért, azért legyetek irgalmasok másokhoz.” A kibékülés az evangyélium egyik, a gonoszért való jó cselekedet pedig a másik gyümölcse. Ne legyen-e minden egyes keresztyénnek szelleme a legyőzhetetlen szeretetnek szelleme? Hiszen a legyőzhetetlen szeretet által mentetett meg.
És kedveseim, a megbocsátásnak eme lelke az Istennek lelke s aki, azt bírja, hasonlít
Istenhez. Ha te a legmagasabb fokra akarsz hágni, akkor emelkedjél olyan lénnyé, aki ha megsértethetik is, mégis megbocsátani tud… Emelkedjetek az üres igazságosságon felül a szeretetnek isteni légkörébe. De akár szeretnek az emberek titeket, akár nem, az csekélység; meggyőzitek-e őket vagy nem, az is csekélység, hogy azonban a gonoszt meggyőzitek, hogy a bűn felett győztök, hogy majd egykor a ti Uratoktól azt halljátok: „Te jámbor és hű szolga” - és, hogy a ti természetetekben Istenhez hasonlóvá lesztek, - ez a legfontosabb számotokra, mert ez a menny. A menny ott van, ahol a saját Én trónfosztott lesz, ahol az ember megtisztul minden haragtól, megszabadul minden gőgtől. Mennyország az Istennel való hasonlatosság. Óh bár ilyenekké készíttetnénk, a mi Üdvözítőnk Jézus Krisztus által, az Ő Szentlelkének munkájával! Ámen!