Krisztus mennybemenetele és ismét eljövetele

Négy nagy esemény világit le fényesen Megváltónk történetéből.
Örömest időzik minden keresztyén ember kedélye az Ő születésénél, halálánál, feltámadásánál és mennybemenetelénél. Ezek képezik ama fény lajtorjának négy fogát, melynek egyik vége a mennyet, a másik pedig a földet éri. Ezeknek egyikét sem nélkülözhetjük; de nem is volna üdvös ezeknek becsét elfelejteni vagy kicsinyelni. Az, hogy az Istennek Fia asszonytól született, az emberiség összeséből kifolyó kezességnek magas örömét szüli. Az pedig, hogy egykor Jézus halált szenvedett a mi bűneinkért, és az által teljes kiengesztelést hozott, ami lelkünknek nyugalma és élete. Krisztus bölcsője és keresztje együtt véve képezik az Isten szeretetének pecsétjét. Hogy pedig Krisztus feltámadott halottaiból, ez a mi megigazulásunkról való kezeskedése és egy rendkívül örvendetes bizonyítéka saját feltámadásunknak az utolsó napon, valamint a benne levő örök életünknek is. Nem Ő mondotta-e: „Mert én élek és ti is éltek?” Krisztus feltámadása a jövendő dicsőségünk hajnalcsillaga. Nem kevésbé örvendetes az ő mennybemenetele is. Üdvének sem hangzik kedvesebben, mint ez: - „Fölmentél a magasságba és fogva vitted a fogságot, adsz ajándékot az embereknek, még az elpártoltaknak is; és hogy Isten, az Úr, mégis ugyanaz marad”.
Eme négy esemény mindegyike egymásra utal és vezetnek Urunk aranyláncának
ötödik szeméhez: az Ő másodszori, igen dicső eljöveteléhez. Semmi sem említtetik meg az ő mennybemenetele és ismét eljövetele közötti időre nézve. Igaz, hogy van közötte gazdag történelem, de két bámulatosan magas hegy völgyében fekszik, és egyik Alpesről a másikra hágunk, ha elmélkedésünkben a mennybemeneteltől az eljöveteléig megyünk. Azt mondám, hogy ez eseményeik egymásra utalnak. Ha el nem jött volna először alacsonyságban a törvény alá adván magát, akkor nem tudna ismét jönni csodálatos dicsőségben. Mivel hogy egyszer meghalt, örvendünk, hogy többé meg nem hal, a halálnak nincs rajta többé hatalma és most eljön, hogy ezen meggyőzött ellensége megsemmisítse. Nagy örömünk azt érezni, ha a föltámadott Megváltóra gondolunk, hogy az ő föltámadása következtében az arkangyal trombitája bizonyosan harsogni fog az ó szendergőinek fölébresztésére, ha ő megérkezik az ő dicsőségében. A mi az ő mennybemenetelét illeti nem jöhetne el másodszor is, ha föl nem ment volna; de minekutána az Ő jelenlétével a mennyet betöltötte és ott az övéinek helyet készített valóban elvárhatjuk, hogy ismét eljöjjön és bennünket magához fel vigyen, hogy ott legyünk, a hol Ő van. Azért szeretném, hogy ti, ha elmélkedéstekben ezen négy eseményen keresztül jöttök, ha hitetek átleng születésétől haláláig és föltámadásától - mennybemeneteléig: rá tekintenétek sőt sietnétek ama lényig, a mellyel Urunk története végző végződik; mert nemsokára elfog jönni ép úgy, amint őt a tanítványok föl menni látták.
A mai reggelen elmélkedésünket a mennybe menetellel kezdjük meg; és ha elég fantáziám volna, lerajzolnám az Urat az ő tizenegy tanítványával, hogy miként mentet. föl, egymással beszélgetve, az olajfáik hegyére egy boldog sereg, ünnepélyes tisztelettel, de belső örömben a melyet nyertek a felett, hagy egymással társaságuk lehetett.
Mindegyik tanítvány örvendett azon, hogy az ő szeretett Mesterük, ki megfeszíttetett volt, ismét közöttük van, körülvétetve oly biztonsággal és dicsőséggel, mely többé meg nem rontathatik. Az ellenség megnémult mint a kő: a kutya sem mozdította meg nyelvét, a legelkeseredettebb ellenségei sem adtak életjelt magukról az Úrnak később rövid itt időzése alatt. A sereg békességesen vonult Bethánia felé. Megváltó, úgy látszik, mintha oda vonzódott volna, mint az ember, mikor elköltözni akar e világról, elvonul a régi, kedvelt nézőtérről a csendes magányba. Földi életének boldogabb pillanatai az alatt a fedél alá voltak, hol Mária, Márta és Lázár laktak. Talán a tanítványok része is az volt a legjobb, hogy Jézus ott hagyta el őket, hol legbarátságosabban fogadtattak, hogy megmutassa, miszerint békében válik és ne haragban. Látták, hogy Lázárt az támasztotta fel, a ki most elválandó tőlük; a győzelmes múlt most segítségére lehet a hit mostani próbájának. Ott hallották eme szót: „Oldozzátok fel őtet és bocsássátok el” ott láthatják Urokat illő módon minden földi nehézségek kötelékéből föloldani, hogy fölmenjen az ő Atyjukhoz. E hely emlékei segíthette megnyugtatni kedélyüket és őket azon teljes örömre emelni, mely az Urok megdicsőíttetésével egybekötendő volt.
De mikor a hegy tetejére értek, megállapodtak. A Megváltó egészen a csoport közepén állott és egy igen tanulságos beszéd után megáldotta őket. Fölemelte az ő átfúrt kezeit és mialatt ő azokat fölemelte és a szeretetnek szavait kiszólta, fölkezdett emelkedni a földről.
Mindnyájan fölé emelkedett az ő bámulatukra! Egy pillanat múlva már az olajfák tetején felül is emelkedett, melyeknek ezüst fényében őt elveszítették. Míg utána néztek, az Úr a Felhők rétegein gyorsan eltűnt, ők pedig ott álltak az ámulattól megmeredve. Az Isten felhője elzárta őt a halandók szemei elől. És noha ismertük is Krisztust test szerint, mindazáltal többé nem ismerjük őt test szerint. Mintha a helyhez szegeztettél volna, ott állnak könnyes szemekkel, telve ámulattal és még mindig menny felé nézve.
Az nem az Úr akarata, hogy sokáig tétlenül legyenek; álmodozásuk félbe szakíttatik. Ők mindaddig is ott állhattak volna, míg a csodálkozást félelem homálya váltotta volna fel. Már úgy is eléggé időztek:; mert az angyal szavait úgy is olvashatjuk: „Miért álltatok itt és néztetek mennybe?”
Hosszadalmas mennybe nézésük félbeszakítandó, minek okáért két fényes alak küldetett hozzájuk, minőket az asszonyok láttak a sírnál. Az Istennek eme követei emberi alakban jelentek meg, Hogy meg ne rettenjenek és fehér ruhákban, hogy megemlékezzenek arról, miszerint minden jól van; és ezek a fehérbe öltözött prédikátorok megálltak mellettük mintha szeretnének hozzájuk csatlakozni. Minthogy pedig a tanítványok közül senki sem akarta feltörni a hallgatást, megkezdték a beszédet a fehér ruhások. Megszólították őket az ő rendes mennyei szokásuk szerint, a mennyiben kérdést intéztek hozzájuk és aztán eleget tettek küldetésüknek. Mint azelőtt az asszonyoknak mondották, hogy „Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadott:” azonképpen mondották most is: „Galileabeli férfiak, mit állotok nézvén mennybe? E Jézus, a ki oda felviteték, aképpen jő el, a miképpen láttátok őt felmenni a mennyekbe”. Az angyalok azzal mutatták meg, hogy ismerik őket, hogy mondották: „Galileabeli férfiak:” és emlékeztették őket szülőhelyeik említésével arra, miszerint még e földön vannak. Miután magukhoz tértek, azonnal fölövezték: magukat munkás szolgálatra: nem kelletett kétszer sem mondani nékik, azonnal mentek Jeruzsálembe. Az angyalok jelenése csodálatosan ismét a munkásvilágba hozta őket és engedelmeskedtek eme parancsolatnak: „Maradjatok Jeruzsálemben „.
Mintha mondanák: Mesterünk felvitele felett nem kell sírnunk, hiszen az ő dicsőségébe - ment be és megmondotta, hogy az nékünk jó, ha ő elmegyen. Most megfogja küldeni nékünk, az Atyának ígéretét; még aligha tudjuk mi legyen az, de menjünk engedelemmel a helyre, ahol mondotta, hogy várjuk be az erő ajándékát. Nem látjátok-e őket lefelé menni az olajfák hegyéről ama gonosz város felé a nélkül, hogy Telnének, vagy irtóznának a vérengző tömegtől, a mely megölte
Urokat?
Eszükbe sem jut, hanem örvendenek az Uruknak felmagasztaltatásán e az ő hatalmának csodálatos kifejlése felett. A legboldogabb közösségbe voltak egymással és elmentek ama felházba, hol imádkozások között várakoztak az Atya igézetére. Látjátok, hogy nincsen képzelgő erőm: az első eseményeket a legegyszerűbb nyelven beszéltem el.
De képzeljétek magatoknak ez eseményt, az néktek hasznos les mivelhogy az Úr
Jézus épen úgy jön el, a mint a tanítványok őt felmenni látták.
Ma reggel elsőben is azon gyöngéd szemrehányást vizsgáljuk meg, melyet a fehér ruhákba öltözött férfiak tettek: „Galileabeli férfiak, mit állotok itt nézvén a mennybe?” Másodszor Urunk vigaszteljes ecsetelésését-e Jézus, ki oda felviteték ti tőletek a mennyországba, azonképpen jön el, a miképpen láttátok őtet felmenni a mennyekbe.”
Először is itt egy gyöngéd szemrehányás van. Nem úgy beszéltek ők, mint a fekete ruhákba öltözött emberek, kik kemény beszéd használnak és mint az Isten szolgái, kik dörögnek a felett, a mi inkább tévedés, mint bűn. Nem, habár a beszéd erős is, de mindamellett gyöngéd. Ezen kérdőmód inkább önfeddésre ad alkalmat, mint őket feddeni s a hang a testvéri szeretetnek és vigyázásnak hangja.
Figyeljétek meg csak, hogy a mit ezen szent emberek tettek, első pillanatra egész jónak látszik lenni. Úgy tetszik nekem, hogy, ha Jézus most közöttünk volna, mindnyájunk tekintete rajta volna és nem vennők le róla szemeinket. Mert Ő mindenestől fogva kedves és nagyon rosszul tűnnék fel, ha helyette egy alárendelt dologra fordítanók tekintetünket, a meddig Ő látható. A mikor Ő mennybe ment, illő volt a övéitől, hogy utána nézzenek. Menny felé nézni sohasem lehet bűn nékünk gyakran parancsoltatik menny felé nézni, sőt a Zsoltárok könyvében azt találjuk: „Felemelém szemeimet a hegyekre, honnan jön nékem a segítség.” Ha hát jó dolog a mennybe nézni, még inkább jobb föltekinteni akkor, mikor Jézus az Ő dicsőségének székére emelkedik. Bizonyára nem lett volna szép tőlük, ha valahová másfelé néztek volna. Evvel ők tartoztak, hogy mindaddig nézzenek az Isten báránya után míg szemeikkel követni tudják. Ő a nap, hová néznének hát a szeme mint annak fénye felé? Ő a király; hová néznének az udvari embere a palota keretén belül, mint az ő királyukra, ha az a székére emelkedik Ez az igazság és úgy az ő fölfelé nézésükben nem volt semmi jogtalanság. De még tovább is mentek a nézésnél: ott álltak és vártak. Egy kis többlet a mértéknél, hiba lehet. Néha igen vékony közfal van a dicséretre és feddésre méltó között. Van egy arany középút, mit ige nehéz megtartani. A helyességnek pontos útja sokszor oly keskeny, mint a kés éle és az a bölcs, a kinek nem kell sem jobbra, sem balra tévedni. „Nézni” mindig helyes szó. Úgy van megírva: „Én reám nézzetek, hogy megtartassatok!” Ó, nézzetek hát, csak nézzetek erősen és figyelemmel; legyen egész éltetek a Jézusra való nézésnek állapota. Testvérek, nem használ semmit csupán a mennybenézés. Ha Krisztus nem látható mennyben, akkor hiábavaló a mennybenézés. Mikor Krisztust a felhő elválasztotta tőlük, miért időztek volna még tovább is ottan, holott Isten maga függönyözte el őket? Ha a végtelen bölcsesség a nézni kívánt tárgyat elvette, mi volna más még továbbra is a nézés, mint a bölcsességgel való ellenkezés és az Ő eljárásának nem helyeslése?
Egy ájtatos léleknek a folytonos felnézés a mennybe, a legmagasabb nemű istentisztelet lehet; de ha az munkaidőnk nagy részét igénybe veszi, már aljkor átmehet az oktalanság henye alakjába. Mindazáltal nem, tehetem-e hozzá, hogy ez a mennybenézés nagyon természetes volt? Én a legkevésbé sem csodálkozom azon, hogy a tizenegy ott állt, nézvén a mennybe, mert ha én ott lettein volna, én is azt cselekedtem volna. Kell, hogy az ámulat ragadta el őket, a mikor Mesterüket emelkedni látták.
A szív nem hagyja magát okkal meggyőzni. Néha ott álltok nagyon szeretteitek sírjánál és sírtok, sőt gyakran azért is kimentek, hogy sírjatok. Nem tudtok eltávozni onnan, mert az a hely néktek drága, mindazáltal nem tudnátok bebizonyítani, hogy az által valami jót szereztek, talán inkább kárt magatoknak és megérdemelnétek egy gyöngéd „miért teszitek ezt?” szó intését. Ez a világban a legtermészetesebb lehet, de mégsem bölcsesség. Az Úr megengedi nékünk azt, a mi ártatlan és természetes, de nem akarja, hogy az túlzásba menjen, mert azonnal táplálhatna valami rosszat. Figyeljétek meg tehát, hogy a tanítványok olyasmit tettek, a mi egy pillanatra helyesnek és természetesnek tűnt fel, a mi azonban könnyen túlzásba mehet át. Legyünk azért vigyázók és kérdezzük meg gyakran szíveinket, hogy: miért ez?
Harmadszor figyeljük meg, hogy amit tettek, az értelem szigora előtt nem volt igazolható. A míg Jézus felfelé emelkedett, addig helyes volt részükről az ima felnézés. Ő majdnem azt mondhatta volna: „Ha megláthattok, mikor fölemeltetem, az én lelkemnek kettős mértékét nyeritek.” Az jó volt, hogy rá néztek, míg emelkedett, de mikor már elment és még is ott álltak, olyasmi volt, a mit maguk sem érthettek meg, se igazolni nem tudtak. .A szeretet befolyása alatt sokszor értelmetlenül cselekedhetünk. Emlékszem, hogy láttam egyszer egy asszonyt, kinek egyetlen fia, egy messze levő gyarmatra kivándorolt. Az állomáson ott voltam és láttam mennyire sírt az asszony és mily gyakran átkarolta fiát; ez alatt a vonat megérkezett s a fiú beszállt a kocsiba.
Oly esztelen volt ez az asszony, hogy mikor a vonat elindult, kiszakította magát barátai kezeiből, kirohanván a pályatestre, elkezdett futni a gyorsan elrobogó vonat után. Ez nagyon természetes volt ugyan de jobb lett volna nem tenni. Mit használt az? Jobban tennénk, ha felhagynánk olyan dolgokkal, melyeknek nincsen gyakorlati céljuk; mert ez életben nincsen sem időnk, sem erőnk annyi, hogy azt céltalanul használjuk.
Továbbá tegyetek egy másik kérdést: Mely előírást követtek ő amikor ott álltak és mennybe néztek? Ha parancsolatotok van Istent valamely dolog cselekedésére, nincs szükségtek a parancsolat oka után kérdezősködni, mert engedetlenség lenne az, ha az Isten akaratát vizsgálat alá kezdenők venni; de ha egyáltalán semmiféle előírásunk nincs minek időzünk altkor valamely dolognál, ha az tudvalevőleg sem áldást nem hoz? Ki parancsolta, hogy megállván menny felé nézzen. Ha Krisztus parancsolta volna meg nekik, akkor kellett volna ott állniok, mint valami szobroknak és még a fejüket sem mozdítaniok meg; mivel azt soha sem parancsolta nekik, miért teszik azt és hanyagolj el azt, a mit tényleg parancsol? Mert azt szigorúan meghagyta neki, hogy maradjanak Jeruzsálemben, míg felöltöztetnek mennyei erővel. Így hát a mit tettek, nem igazolható.
Most jön részünkre a gyakorlati, pont! A mit ők tettek, azt nagyon hajlandók vagyunk utánozni. „Ó, én soha sem fogok megállni és a mennybe bámulni,” - mondja egyiktek. Ebben én nem vagy bizonyos. Némely keresztyén nagyon is kíváncsi, de nem engedelmes. Világos parancsolatokat elhanyagolnak, de nehéz kérdéseket megkísérlenek megoldani. Emlékszere egy emberre, a ki mindig az Isten haragjának poharáról, pecsétjéről és trombitájáról szopott beszélni. Az az ember nagy volt a jelenések képleteiben; de hét gyermeke lévén, nem volt nála házi- istentisztelet. Ha elhagyta volna a poharakat és trombitákat és ezek helyett nagyobb gondot fordított volna gyermekeire, sokkal jobb lett volna. Ismertem embereket, a kik csodálatosan ismerték Dánielt, még tanultabbak Ezékielben, de ritka feledékenységűek Mózes II. könyv 20. fejezetének értelme iránt. Nem feddőleg szólok ily embereikről azért mert Dániel és Ezékiel könyveit tanulmányoztál, hanem egész ellenkezőleg; de még is azt óhajtom, hogy buzgóbbak lettek volna a bűnös megtérítésében és a szűkölködő szentek segélyezésében. Én megengedem Nabukodonozor király lábainak és képének tanulmányozását és annak fontosságának ismeretét; de rosszul jön ki, ha ez a mindennapi gyakorlati kegyesség elfojtására történik. Ha az ilyen jó ember azt az idő melyet homályos teológiai kérdései: megoldására tölt, a sötét utcákban missionározásra költené, több hasznot tenne az embereknek és Istent inkább dicsőítené. Én, testvérek, nagyon szeretném, ha mindnyájan értenétek a titkokat; de ne feledjétek el, hogy a mi főbb foglalkozásunk idelent kiáltani: „Íme, ez az Istennek ama Báránya, ki elveszi a világ bűneit!” Olvassatok és tanulmányozzatok, a meddig mindent ismert a mi csak kinyilatkoztatik az utolsó dolgokról; de mindenek előtte nézzétek azt, hogy gyermekeitek a Megváltó lábaihoz hozassanak és hogy Istennek munkatársai legyetek egyházának felépítésében. A nyomornak és tudatlanságnak vastag tömege, mely bennünket minden irányban környez, megkívánja összes erőnket. Ha pedig e hivatásnak meg nem feleltél, akkor, habár nem vagyok fehér ruhában, azt merem mondani néktek: „Keresztyén férfiak, mit állotok itt, nézvén a titokba, ha annyi sok tennetek való van Jézusért és azt elhanyagoljátok?”
Ó, a kik kíváncsiak vagytok, de nem engedelmesek, félek, hogy hiába beszélek hozzátok; de mindazonáltal beszéltem. Ó csak a Szentlélek is beszélne néktek.
Majd mások csak szemlélők, de nem cselekvőit nagyon tanulmányozzák az Írást és törik fejüket, de nem buzgók a munkában. A szemlélődés oly ritka manapság, miszerint azt kívánom, hogy ezerszer több volna, de abban az értelemben, a melyben mondottam. A vallás sohse legyen az önzés tárgya. Ha valakinek a vallása abban áll, hogy saját magát menti meg és örvendezteti magát a szent dolgokban, akkor az beteg. Ha egy prédikáció feletti ítélete eme kérdésen alapul: „Találtam-e benne ételt?” akkor az olyan sértésféle bírálat. Találhatsz ilyen sértésféle vallást, a melyben te az első vagy, aztán megint te és újból te, és így egész a legvégsőig te. Így gondolkozott-e Jézus is.
A Krisztusróli elmélkedés úgy is történhetik, hogy messze elvezet Krisztustól; a szerzetes Jézusról elmélkedik és mégis nem hasonlít a munkás és önmegtagadó Jézushoz. Elmélkedés, mely nincs megtörve az emberek közötti evangélium hirdetésének munkás szolgálatával, méltán megérdemli az angyal feddését: „Galileabeli férfiak, mit álltok itt, nézvén a mennybe?”
Majd mások rendkívül, majdnem őrült türelmetlenséggel vannak valami csodálatos közbejövetel iránt. Néha nagyon is szomorú kedélyállapotba esünk, mivel nem látjuk, hogy a Krisztus országa nem olyan előrehaladásban van, mint óhajtjuk. Feltételezem, hogy az nálatok is úgy van, mint nálam - sokszor szomorkodom, nyughatatlankodom és azt hiszem, hogy van is rá okom, mivel „az igazság elesett az utcán és a mindennapi gyalázat és szidalmazás elárasztott minket.” Ekkor aztán bánkódunk, mivel a mester eltávozott tőlünk és így kiállunk fel: „Mikor jön el ismét? Oh miért marad el annyi ideig, hogy nem Jön? Miért vonakodik évszázadokon át?”
Így aztán kívánalmaink türelmetlenséggé keserednek, s nézünk a mennybe, nézzük az ő eljövetelét, nyughatatlansággal, a mely nem engedi meg, hogy tegyük azon kötelességeinket, a melyeket tennünk kellene. Ha mikor valaki ily állapotba kerül, alkalmazhatón erre szavak „Galileabeli férfiak, mit állotok itt, nézvén a mennybe?”
Bizonyos esetekben ez a nyughatatlanság, azonnali és valami nagy csoda látás kívánalmának helytelen várakozására szolgáltat alkalmat. Ah, milyen fanatizmusság keletkezik abból! Évekkel ezelőtt fellépett egy férfi Amerikában, a ki azt prédikálta, hogy ezen és ezen a napon jön el az Úr, és nagyon sokat elhitetett az Ő esztelen jövendölésével. Sokan elővették lovaikat és két, három napra való takarmányt és kimentek az erdőbe, hogy majd ott jobban megszemlélhetik, a mi jön, mint a népes városban. Mindenütt kerültek olyanok az Egyesült Államokban, akiknek mennybemeneteli öltönyük volt, hogy alkalmas ruhában szállhassanak menny felé. De vártak, várnak és azt hiszem semmi sem volt alkalmazhatóbb reájuk, mint emez ige: „Amerikai férfiak, mit álltok itt, nézvén a mennybe?”
És íme nem jött semmi. Mindazonáltal van elég ember Amerikában, Angolországban és itt, akiknek szükségük van ilyen fanatikus vezetőre, hogy hasonló esztelenségbe rohanjanak. Nagyon sok ember szenved az idők és órák tudvágyának mániájában, kiknek lelki betegsége különösen ez irányt választotta. Szerintük minden egyes esemény az idők jele”; jele, mondom, mit ők nem értenek. A földrengés előttük különösen fontos.
Ilyenkor már felkiáltanak: „No most jön az Úr!” mintha már nem történt volna földrengés, mióta az Úr mennybe ment. Ha majd a prófétai földrengések meglesznek, akkor tudni fogjuk eme jó emberek intése nélkül is. Mily sok ember már az állatok száma által és ugráltak örömükben, hogy megtalálták valamely nagy névben a 666 számot. Hiszen minden ember neve megadja ezt a számot, ha ezt eszesen kezelitek és Görögországnak, Rómának, Egyiptomnak, Kínának vagy Timbuktunak számjegyeit használjátok. Már belefáradtam az ilyen módba, hogy az írás embereivel, mint valami játékszerrel, játszanak és írás mondásaival úgy bánnak, mint a kártyával, hogy kijátszanak vele valamit. Ha olyan emberről hallotok, aki prófétának teszi ki magát, térjetek ki előle; és ha jelekről és csodákról hallotok, akkor forduljatok Uratokhoz és legyetek türelmes lélekkel. „Az igaz ember hitből él.” Nem létezik más életmód a vad rajongók között. Higgyetek az Istenben ne kívánjatok jeleket és csodákat, sem az idők és órák ismeretét. Gondoljátok meg az igéket, melyeket az imént fölolvastam néktek. Nem a ti dolgotok tudakozni az időket és alkalmakat.” Ha bemennék pl. egy szobába, amelyben egy rakás csomag van és azt mondanák, hogy azok között van számomra valami jó, bizonyára azt keresném, amelyiken az én nevem van és ha találnék egy csomagra, amelyen nagy betűkkel írva ez áll: „Ez nem a tied”, ekkor azt ott hagynám. Itt van egy gyöngydoboz, amely ismeretet jelent: ,Nem a ti dolgotok tudni az időket és órákat, melyeket az Atya az ő maga számára tartott meg. „Hagyjatok fel oly dolgokba való avatkozásokkal, amelyek el vannak rejtve és elégedjetek meg az oly dolgok ismeretével, amelyek világosan jelentettek.
Másodszor szeretném figyelmeteket Urunk vigaszteljes ecsetelésére terelni, melyet ezek a fehérruhás férfiak tettek. Így írják le őt: (Ugyan) „e Jézus”
Már azért is sokra becsülöm e leírást, mivel azoktól jön, a kik ismerték Jézust. Ő „megláttatott az angyaloktól” (1Tim.3,l6); figyelemmel kisérték Őt egész éltén át, ismerték Őtet és ha mondották, minekutána látták Őt felmenni az Atyához, hogy: „E Jézus”, akkor hiteles forrásból tudom, hogy Ő volt és Ő az.
Jézus elment, de azért még létezik. Elhagyott ugyan bennünket, de ő nem holt, nem enyészett semmivé, mint a reggel köde. „E Jézus” az ő Atyjának trónjához ment és ő oly bizonyos ott, mint amilyen bizonyos az; hogy a kereszten függött, oly bizonyos az is, hogy ugyanazon férfiú ül az Istennek trónján és uralkodik a teremtés felett. Örömmel gondolok Krisztus joghatalmára a hetedik égben, ugyanazon Krisztus személyében, ki a halálharc legmélyebbjén volt. Az a leköpdösött Krisztus az, kinek nevét most a Kerubimok és Serafimok dicsérik éjjel és nappal. Az a Krisztus az, akit megostoroztak, ki előtt most a fejedelmek és hatalmasok leteszik koronáikat. Gondoljátok meg ezeket és vigadjatok e mai napon: ne álljatok itt nézvén mennybe vagy szemlélvén valami mesét vagy álmot. Jézus él és nézzétek, hogy ti is éljetek. Ne ácsorogjatok, mintha semmi tennivalótok nem volna, vagy mintha Krisztus országának vége elérkezett volna, mert Krisztus testére nézve elvétetett e földről. Még nincs mindennek vége, Ő él és munkát bízott ránk megtenni, amíg eljövend. Azért menjetek és tegyétek azt. „E Jézus” - mennyire szeretem e kifejezést, mert „Jézus” szó, „Megváltót” jelent.
Ó ti jelenlevő, rettegő bűnösök, annak az Ő dicsőségébe fölmentnek a neve, tele van meghívással számotokra! Nem akartok jönni „e Jézus”-hoz? Ez az, aki a vakok szemeit megnyitotta és megszabadította a foglyokat a tömlöcből. Ő ma is teszi azt. Ó csak látná szemetek az ő világosságát. Az, aki a poklosokat megérintette és a halottakat feltámasztotta még ma is ugyanaz, aki a végtelenségig megmenthet. Ó csak látnátok és élnétek! Csak hitetekkel kell hozzá közelednetek, miként az is tette, aki az ő ruhájának prémjét megérintette; csak kiáltsatok hozzá, miként a vak, kinek visszaadja látását; mert ő ugyanazon Jézus, teljes könyörületességgel és készséggel mindazok iránt, kik hit által hozzá közelednek. „E Jézus.” Ez alatt azt kell gondolni, hogy az, a ki a mennyben van, ugyanaz a Krisztus, a ki a földön volt, de azt is egyszersmind, hogy aki eljövendő, ugyanazon Jézus lesz, mint aki a menybe ment. Bár az ő állapotán nagy változás jött létre: „Ő eljön, de nem úgy amint
Egykor erre a földre jött, s az emberek gyalázatát Hordozta fájdalmaik között.”
Ő ugyan azon Jézus lesz a természeténél fogva, habár állapotánál fogva nem is; ugyan azt a gyöngédséget bírja, ha ítélni jó is ugyanazon szívbeli alázatosságot, ha mikor az égnek és földnek dicsősége homlokáról lesugárzik is. Szemeink meglátják őt ama napon és megismerjük Őt nemcsak a szegel. helyeiről, hanem az Úr kiejtéseiről is, mert orcája csodálatosan fényleni fog és mi azt fogjuk mondani: „Ez az! Ez az! Ugyanazon Krisztus, ki az olajfák csúcsáról a tanítványok közül felemeltetett.” Menjetek hozzá a ti nyomorúságotok idején, úgy mint tennétek, ha e földön volna, Tekintsetek bátram az ő másodszori eljövetelére. Nézzetek rá, abban az örvendező várakozásban, melyben Mária és Márta Bethániában tették.
Elmélkedésünk harmadik pontja a nagy gyakorlati igazság. Ez nem oly igazság, mely minket abban kitart, hogy a mennybe nézzünk, hanem olyan, a mely mindegyikünket haza küld, hogy komoly szolgálatot tegyünk. De milyen igazság ez?
Először is, hogy Jézus a mennyekbe ment. Elment Jézus! Elment! úgy hangzik valami gyászharang. Jézus a mennybe vétetett tőletek - úgy hangzik, mint valami mennyegzői harang Ő elment, de arra a helyre, a honnan az egész csata mezőt beláthatja; a trónra, a honnan számunkra minden segítséget küldhet. Az Úrnak pótló ereje készletben vár, míg vezére jön és íme e világ egyetemére eljött, emberek és angyalok millióit felköltheti ügyének megvédelmezésére. Én nagyon sok okot találok arra nézve, hogy elmenjünk és a munkát megkezdjük, mert Ő a mennyekbe ment és „teljes hatalom adatott néki mennyen és földön”. Nem jó következtetés-e ez: „Azért elmenvén mind e széles világra, prédikáljátok az evangyéliumot. Tanítsatok minden népet, megkeresztel vén őket Atyának, Fiúnak és a Szentléleknek nevében.”
Jézus ismét eljön. Ez egy másik ok a miért türelemmel lehetünk, mert világos, hogy nem hagyott fel a harccal, sem a csata mezőt el nem hagyta. Nagy vezérünk még mindig vezényli a harcok most el ment a mező másik részére, de vissza jön, talán egy pillanat alatt. Ne mondjátok, hogy a parancsnok felhagyott a vezetéssel, mert szükséges volt a nézőtérnek egy másik részére mennie. Urunk elmenetelével, azt tette, a mi az Ő országára a legjobb. Nagy szükség volt az Ő elmenetelére, hogy övéi Szentlelket nyerjenek. Mert Krisztus mint Király és az Ő harcosai között áldásos egység van. Ő nem vonta el magát mi tőlünk, hanem velünk van szívével, lelkével; s ez, erről a bizonyság: „Íme eljövök hamar és az én jutalmam velem vagyon, hogy megfizessek kinek-kinek az ő cselekedetei szerint.”
Ezenfelül azt mondja szövegünk - és szintén ok a miért munkához lássunk; - hogy azonképpen jön el, ahogyan elment.
Bizonyos a magyarázók úgy látszik, hogy nem értik ezen egyszerű kifejezést: „E Jézus, ki oda felviteték titőletek mennyországba, aképpen jő el, a miképpen láttátok őtet felmenni a mennyekbe.” - ez úgymond, az Ő lelke eljövetelére vonatkozik pünkösd napján.
Adjatok valakinek csak egy máknyi észt, nem-e be fogja látni, hogy a lelki jövetel nem történhetik azon módon, a melyen Ő mennybe ment? Hasonlat van benne, de bizonyára egy és ugyanazonosság nincsen a kettő között! Urunk felvitetett, láthatták mikor elmélkedett: ismét el fog jönni és „minden szem meglátja őtet.” Nem lélekben ment ó fel, hanem személyben fog ismét eljönni. „E Jézus aképpen jön el.” Felmenetele tény volt, nem költészeti beszéd, sem lelki kép, hanem tény. „E
Jézus” betű szerint felment; „e Jézus” betű szerint eljön.
Eljön a felhőkön, mint a hogy felment; és utoljára az én porom felett megáll,” (Jób 19,25) mint azelőtt állott. Felment a mennyekbe minden ellentállás nélkül; sem a főpap, sem az írástudók, a farizeusok, sem csavargók sokasága nem ellenezheték az Ő mennybemenetelét; nevetséges volna azt elfogadni, hogy avval megpróbálkoztak volna, és ha másodszor eljön, senki senki sem állhat ellene. Ellenségei elvesznek; mint a kövérség megolvadnak az ő orcája előtt. Ha eljön, a lázongó népet megveri vasvesszővel, mert az ő ereje ellenállhatatlan lesz ama napon.
Testvérek, ne értsétek ezt lelki értelemben; Jézus tényleg jön és is menjetek le tényleg a ti munka körötökbe. Menjetek a munkára és tanítsátok a tudatlanokat, nyerjétek meg a tévelygőt, oktassátok a gyermekeket és hirdessétek mindenfelé Jézus édes nevét. Tényleg adjatok ti jószágtoltból, ne csak beszédben. Szenteljétek magatokat tényleg az Úrnak tiszteletére. Éljetek tényleg egészen az Úrnak. Jézus nem valami homályos módon jön el, hanem betű szerint és valóságban és ő betű szerint és valóságban számadásra hív benneteket. Azért menjetek még tényleg, nem jelképileg és prédikáljátok az evangéliumot, ahol csak alkalom kínálkozik.
Mert ez az, amit azon fehér ruhás férfiak gondoltak. - Legyetek készek a ti jövendő Uratok elfogadására. Melyik az a készenlét Úr elfogadására? Ha e Jézus, aki tőlünk elment, eljön, tegyük azt amit ő tett, mielőtt elment. Ha ő e Jézus, aki jön, akkor nem tehetünk jobbat, mintha „széjjel járván, mindenekkel jót teszünk.” Ha örömmel akarjátok Őt fogadni, akkor szolgáljatok neki komolyan. Ha az Úr Jézus ma eljönne, szeretném, ha engemet tanulva, prédikálva vagy imádkozva találna. Nem szeretnétek, ha titeket is a vasárnapi iskolában, a bibliai osztályban, vagy az utcák szegeletén prédikálva találna? Semmittevéssel akarjátok Őt fogadni? Arra ne is gondoljatok. Egykor meglátogattam egy asszonyt, ki gyülekezetünkhöz tartozik, ki épen a ház küszöbét súrolta. Az asszony felállott és nagy meglepetve: mondá: „Óh én nem tudtam, hogy ön ma jön, különben készen lettem volna.” Mire azt válaszoltam: „Nem tudhatott volna jobb készletben lenni, mint ahogy van, hiszen teszi kötelességét mint jó háziasszony; a jó Isten áldja meg önt!”
Ennek az asszonynak nem volt módjában cselédet tartani s így, tette kötelességét t. i. hogy a házat tisztán tartotta: részemről legalább szebben nézett ki vedrekkel a két kezében, mintha a legújabb divatú, ruhát vette volna magára. Szeretném, ha mindnyájan felvennétek a vedret és ne szégyellnétek.
Szolgáljatok egyik vagy másik módon a ti Uratoknak; szolgáljatok neki mindig, komolysággal, szolgáljatok neki mindig többet.
Menjetek el korán és munkálkodjatok a műhelyben, az irodában, vagy a mezőn, szolgálván az Úrnak. Menjetek és szolgáljatok az Úrnak, Ámennyiben a szegényeknek, árváknak és özvegyeknek segítetek szolgáljatok neki avval, hogy a gyermekeket tanítjátok, de különösen avval, hogy igyekeztek gyermekeiteket jól nevelni. Menjetek és tartsatok gyülekezetet a mértéktelenség ellen és mutassátok meg a részegeseknek, hogy van még számunkra mentség a Krisztusban; vagy menjetek az éjféli gyülekezetbe és tudassátok az elesettekkel, hogy Jézus felemelheti őket. Tegyétek, amire néktek Jézus erőt adott és aztán, hazánk férfiai, nem fogtok állani és mennybe nézni, hanem várni fogjátok imádkozások között az Urat és nyeritek a Szentléleknek ajándékát és hirdetni fogjátok mindenfelé e tant: „higgy és élsz”. Akkor azt fogja nektek mondani, ha megjön: „Jól vagyon jó és hív szolgám, - menj be a te Uradnak örömébe.” Adja az Úr nékünk ezt az állapotot, hogy tehessük. Ámen.