Emlékeztek arra, hogy Lukács Theofilhoz intézett levelében mindarról beszélt, amit Jézus kezdett cselekedni és tanítani (ApCsel.1,1), mintha az ő tettei és tanításai közt benső összefüggés volna. És tényleg, az úgy áll. Tanításai tetteinek magyarázói voltak, - tettei pedig tanainak erős tői. Az Úr Jézusnak sohasem volt alkalma mondani: „Szavaim szerint tegyetek, de cselekedeteim szerint ne.” Szavai
és tettei a legtökéletesebb összhangban voltak egymással. Meggyőződhettetek, hogy őszinte volt abba?, amit mondott, mint abban, amit lelt. Ezen felül látnotok kell, hogy amit tanít az igaz, mert jelek és csodák követik és hitelesítik tetteit. Oh kedves testvérek a Krisztusban! Ha egykor életrajzotoknak fel kell mutattatnotok, Isten mentsen attól, hogy az csupán szavakat csak tartalmazzon, hanem a beszéd és a tett egyesüljön! Óh vajha a Szentlélek úgy lakoznék bennetek, hogy kitűnnék, hogy tetteitek szavaitoknak nem mondanak ellent! Valami más az tanítani és más cselekedni. Ha tanítás és tett nem kézfogva jár, úgy a prédikátor maga elkárhozik, és rossz eljárása téves példaadása által sokakat és kárhozatba vezet. Ha magatokat Isten szolgáinak valljátok, akkor éljetek azon vallomás szerint; s ha szükségesnek látjátok az erényességre inteni másokat, akkor gondotok legyen arra, hogy jó példát mutassatok. Nincs jogotok beszélni és tanítani, ha azon feladatot magatok meg nem tanultátok előbb, melyet másokkal akartok betanultatni.
Ennyit bevezetésül; most térjünk rá a tulajdonképpeni tárgyra. Az előttünk lévő elbeszélés háromfélét jelent, és mind a három pont három dolgot tartalmaz. Ezen elbeszélésből ki akarom először is mutatni a Hit három fokát; másodszor: a hit háromféle rossz állapotát; és harmadszor a ti hitetekre vonatkozólag három kérdést akarok nektek felvetni.
Kezdjük az első ponttal. Nekem úgy tetszik, hogy a hit három fokban áll előttünk. Kétség nélkül a hit történetét egész találóan épen úgy öt vagy hat különféle fejlődési fokra is fel lehetne osztani; de elbeszélésünk háromféle részletet mutat, tehát ma maradjunk amellett.
Élt egy főember Kapernaumban; hallott hírt, és pedig azt, hogy egy híres próféta Galilea és Júdea városaiban folyton utazgat, s tudtára, adták, hogy ezen hatalmas prédikátor hallgatóit nem csak szónoklata által indítja meg, hanem az emberek szívét egész különös jótékony csodái által nyeri meg, melyeket küldetésének megerősítéséül cselekszik. Ezen dolgok megindították szívét, de arra aligha gondolt, hogy azoknak valaha hasznát vehetné. De egyszer csak az jön elő, hogy fia megbetegszik, talán egyetlen fia, ki atyjának nagyon szívéhez nőtt, a betegség, ahelyett hogy távozott volna, folyton jobban elhatalmazott. A láz reálehelte forró leheletét a gyermekre, testének minden erejét fölemészteni látszott, arcának piros rózsáit elhervasztotta. Az apa mindenféle gyógyszerben keresett segítséget; az orvosok menthetetlennek nyilvánították. Már többé nincs segítség. A gyermek halálán van; a halál nyila már testébe fúródott; majdnem szíven találta; közel a halálhoz, biztosan halálos ágyán fekszik? Most emlékszik az apa és emlékében felújulnak azon események, melyeket a Názáretbeli Jézus gyógyításairól hallott. Egy kis hit van lelkében; s habár oly kevés, mégis elég, hogy alkalmat adjon ahhoz, hogy annak valódiságáról, amit hallott, lehető legnagyobb bizonyossággal meggyőződjék. Az Úr Jézus ismét Kánába jött; valami öt-hat mértföldnyi távolságra van. Az apa gyorsan oda utazik; azon helyre megy, ahol Jézus van; hite oly magas fokra emelkedett, hogy mihelyt meglátta a Mestert, elkezdett kiáltozni: „Uram jer, mielőtt meghalna az én fiam!” A Mester, ahelyett hogy neki választ adott volna, amely őt megnyugtatta volna, dorgálja hitetlenségéért és a mondja neki: „Ha ti a jeleket és csodákat nem látjátok, nem hisztek. Azonban ő nem tekint a szemrehányásra, mert egy kívánság, az ő egész lelki erejét igénybe vette. Érzülete annyira le van kötve azon egyedüli gondtól, hogy más egyébre nem is figyel. „Uram,” monda, „jer, mielőtt meghalna az én fiam!” Hite most olyan fokra hágott, hogy nem tágít, hanem az Urat ostromolja, hogy jöjjön és fiát gyógyítsa meg. A Mester kimondhatatlan jóakarattal néz reá és azt mondja neki: „Menj el, a te fiad él.” Az apa elmegy örömmel, gyorsan és boldogan, azon szavakban bízva, melyet az Úr mondott neki; jóllehet azon szavak be teljesedésére nézve semmiféle bizonyítéka nem volt. Most a hit másodi fokára jutott; a keresés állapotából a föltétlen bizalomhoz jutott.
Most már nem kér és könyörög tovább valamiért, ami még neki hiányoznék hisz és bízik, hogy kívánsága megvan, ha mindjárt az ajándék még nincs is kezében. Hazamenőben szolgáival találkozik, kik nagyon örülnek; azt mondják: „A te fiad él” Azonnal megtudakozá, mikor hagyta el a hideglelés. A felelet az lett: hét órakor hagyá el a hideglelés; még több, meg is szűnt. Most ért a harmadik fokhoz. Haza megy, a gyermeket teljesen meggyógyulva találja. A gyermek karjába ugrik és elhalmozza csókkal; és ha többször egymás után karjára vette, hogy annál inkább meggyőződjék, hogy valóban az, aki oly gyenge, bágyadt és beteg volt, akkor még nagyobb mértékben örvendezett. Hite a bizalomból teljes bizonyossággá emelkedett; s most hitt vele együtt az egész család.
Az elbeszélés ezen vázlatát csak azért bocsátottam előre, hogy veletek a hit három lépcsőjét megismertessem. Most megfogjuk azok mindegyikét kellően figyelni.
Amidőn a hit a szívben gyökeret kezd verni, az még csak mustármag. Isten gyermekei nem születtek óriásoknak. Először csak csecsszopók; és amint gyermekek a kegyelemben, úgy a kegyelmi tapasztalatokban is hasonlóan a gyermekkorban vannak. A hit csak kis gyermek, amidőn Isten azzal megajándékozott, vagy más hasonlattal élve, nem tűz, hanem szikra, oly szikra, mely kioltatni látszik, de mindazáltal mindaddig megtartva és megóva lesz, míg végre hatalmas lángra lobban, igen mígnem éget, mint Nabukodonozor tüzes kemencéjének rettenetes hősége. Midőn az ezen elbeszélésben említett férfiú hithez jött, még nagyon kevés mértékben bírta azt. Az kereső hit volt. Az a hit első foka. Figyeljétek meg jól, hogy ezen kereső hit tevékenységre ösztönözte. Mihelyt Isten valakinek kereső hitet kölcsönöz, többé nem közömbös vallásos dolgok iránt; nem teszi össze karjait, mint a hitetlen Antimor, és nem mondja: „Ha üdvözülnöm kell, üdvözülők, tehát nem teszek semmit; ha a kárhozatra vagyok rendelve, akkor el fogok kárhozni” Nem gondtalan és közönyős, mint azelőtt, mintha egyre menne, ha megy Isten házába, vagy nem. Kereső és óhajtozó hithez jutott, és ezen hit űzi őt, hogy a kegyelemeszközöket használja, buzdítja az Isten igéje tudakozására, az ő lelke üdvére rendelt eszközök szorgalmas alkalmazására. Itt tanulhattok valamit; mit határoz az, ha egy mértföldnyire kell menni, a vágyódó hit szárnyakat kölcsönöz a hitnek. Itt van egy összejövetel, ahol Isten a lelkeket áldja; ha egy ember bejön, a zsúfolt tömeg közt valószínűleg állnia kell; de az nem tesz semmit, a kereső hit erőt ad neki, azon fárasztó állást kibírni, sőt azt mondja: Csakhogy az Isten igéjét hallgathatom.” Íme, mennyire előre hajlik úgy figyel, nehogy egy szótagot meg ne értsen, mert azt mondja: „Talán éppen azon mondat az, amit elveszítenék, amire szükségem van”. Mennyire azon van, hogy ne csak néha-néha menjen az Úr házába, hanem amilyen gyakran csak lehetséges. A legbuzgóbb hallgatók és a legkomolyabb emberek egyike lesz, kik az imádkozás helyét látogatják. A Kereső hit tettre ösztönzi az embert.
Sőt mi több, a kereső hit, habár még néhány tekintetben gyenge az embernek nagy imaerőt ad. Mily komoly imája volt a főembernek - „Uram, jer, minekelőtte meghalna az én fiam.” Óh, ha a kereső hit az ember lelkébe belép, az csakhamar imára ösztönzi. Nem elégszik meg azzal, hogy reggel felkeléskor egy pár szót elmondjon és este álomittassan a szokásos imát ledarálja, mielőtt aludni megy; hanem többet tesz, foglalkozási idejéből elszakít egy negyedórát, ha csak lehetséges, mialatt aztán Istenhez kiált. Még nem bírja azon hitet, mely által mondhatná: „Megbocsáttattak bűneim;” de van elég hite azt megtudni, hogy Krisztus az ő bűneit megbocsáthatja és vágyik azon meggyőződéshez jutni, hogy a Jehova az ő bűneit háta megé vetette. Ezen embernek néha nincs alkalma az imához, de a kereső lélek imádkozik padláson, a csűrben, veremben, a kerítés mögött, vagy menés közbe az úton. A Sátán ezer féle akadályt tud az útba gördíteni, de a kereső hit mégis készteti az embert, hogy a kegyelem ajtaján kopogtasson. Ezen hit, amelyet vettetek, még nem ad nektek békét, nem tud titeket oda hozni, ahol nincs többé kárhozat; hanem mégis olyan hit, hogy ha növekszik, oda hoz. Csak táplálni, ápolni és gyakorolni kell, úgy a gyenge hatalmassá lesz, a kereső hit egy magasabb fejlődési fokra emelkedi és ti, akik a kegyelem ajtaján kopogtattatok, bementek és az úr Jézus asztalánál szívélyesen fogadtattok.
Szeretném továbbá figyelmeteket felhívni arra, hogy azon ember kereső hite nem csak komoly, hanem kitartó imára is ösztönözte őt. Kért egyszer, és a válasz melyet kapott, nem volt egyéb látszólag, mint szemrehányás. Azonban nem fordult megsértődve ezen szavakkal: „Még szemrehányásokat teszen.” Nem. Ő azt mondja: „Uram, jer, minek előtte meghalna az én fiam.” Nem mondhatom meg nektek, hogy mondta e szavakat, de nem kételkedem abban, hogy azt szívet megindítóan tette, könnyező szemekkel, kéztördelve, mint esedező. Mint mondaná „Nem engedlek el, míg nem jössz az én fiamat megmenteni. Ah jer hát. Mit mondjak, hogy téged megindítsalak? Egy atya szeretete legyen az én legjobb szószólóm; s ha nyelvem nem elég ékesszóló, úgy hadd szóljanak könnyes szemeim ajkaim helyett. Jer, mielőtt meghalna az én gyermekem!” Ah, mily hatalmasak azon kérelmek és szavak, melyeket a kereső hit az ember szájába ad. Hallottam üdv után vágyókat Istennel küzdeni, mint Jákob egykor a Jabbók révén. Láttam, amint a bűnös lelkének nyomása alatt a kegyelem ajtaján mellékét megragadni és azt ide-oda mozgatni látszott, mintha előbb döntené azt erős fundamentumából, minthogy ne találjon bejáratot bemenetelre. Láttam őt ráncigálni, húzni, fáradni, küzdeni és harcolni és minden mást inkább megtenni, minthogy ne mehetne be az Isten országába; mert tudja, hogy a mennyeknek országán erőt tésznek az erősek kapják azt. (Mt.11,12) Nem csoda, hogy nem találtok semmi békét, ha hideg imáitokat Isten elé hozzátok! Hevüljenek bár azok izzóvá a vágy tüzes kemencéjében, azért ne gondoljátok, hogy a mennyet fellobbantja. Ti, akik az igazhitűség hideg formáiban azt mondjátok: „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek,” soha sem találtok kegyelmet. Az olyan ember, ki szívének belső érzelmei megindulásának forró aggodalmából kiált: „Isten, könyörülj rajtani; ments meg engem, mert elveszek,” az elérte célját. Az, ki egész lelkét szavaiban kiteszi és lényének összes erejét ama kilátásban összeteszi, az utat tör magának a menny kapuján keresztül. Ehhez csak a kereső hit képes hozni az embert. Nem kétlem, bizonyosan vannak itt nehányan, akik már eddig eljutottak. Láttam itt némely szemben könnyeket ragyogni, amelyek gyorsan letöröltettek, de megfigyelhettem azokat, mint annak a jelét, hogy némelyek azt mondták szívükben: „Ah tudom, mit jelent az: bízom Istenben, hogy engemet eddig elhozott.”
Itt meg kell jegyeznem valamit a kereső hit gyengeségéről. Az sokat tehet, de némely dologra nézve hamis fogalma van. A kereső hit hiányossága abban áll, hogy keveset tud, azt hiszem, megfigyeltétek, hogy azon sajnálatraméltó apa azt mondta: „Uram jer, jer oda. Jó, de hát az odamenetelre nem volt szükség. Az Úr megtehette azon csodát odamenetel nélkül is. De ezen szegény barátunk azt vélte, hogy a Mesternek okvetlen el kell menni, csak úgy mentheti meg fiát, ha meglátogatja, kezét ráveti és talán ráfekszik, mint Illyés. „Jer.” Így megy ez nálatok is. Istennek ti akarjátok megmagyarázni, hogy hogyan menthet meg titeket. Azt kívánjátok tőle, hogy nektek nehéz küzdelmet készítsen s majd - úgy vélitek - akkor tudtok hinni; vagy pedig kívántok álmot vagy jelenést, vagy hangot, amely ezt mondja: „Fiam, megbocsáttattak neked a te bűneid.” Ebben rejlik a hiba, amint láthatjátok. Kereső hitetek elég erős titeket imára ösztönözni, de nem elég erős saját balga képzelődéseiteket érzelmeitekből kiűzni. Akartok csodákat és jeleket látni, de hinni nem. Óh, te főember, ha Jézus azt választja, hogy neked egy szót mondjon, és azzal fiadat meggyógyítja, nem épen olyan kedves-e az neked, mint ha odamenne? „Ah, - mondja ő - arra soha nem gondoltam.” S épen úgy, szegény bűnös, ha Jézus azt akarja, hogy neked ma ezen helyen békét adjon, nem épen olyan kedves lehet az neked, mint ha egész hónapig a törvény fenyítő vesszeje alatt kellene maradnod? Ha hazafelé menendő az ajtón átlépve, együgyűen Krisztusban hisztek és békét találtok, nem épen jó megváltás-e az, mint ha tűzön, vízen át kellene mennetek és minden bűnötök fenyegetőlelt lebegne fejetek felett? Lássátok, ez a ti hitetek gyengesége. Bár sok jó van benne, Ámennyiben imára késztet, de hiányosság is van benne, mert arra vezet, hogy a Mindenhatónak balgán előírjátok az áldás módját, és arra ad alkalmat, hogy az ő korlátlan hatalmát kétségbe vonjátok, tudatlanságban arra visz, hogy meghatározzátok, hogy az ígért áldások milyen alakban jöjjenek.
Most menjünk át a hit második fokához. A Mester kinyújtá a kezét és monda: „Eredj el, a te fiad él.” Nézzétek ama főember arcát az aggodalom redői egy szempillantásra elsimulnak, igen, egészen eltűntek. Szemei telve vannak könnyel, de más fajta könnyel; örömkönnye azok. Összeüti kezeit, csendesen hátrább lép, szíve majd megreped háládatosságtól, egész lénye telve van bizalommal. „Mi teszi őt oly boldoggá!” „Ah, fiam meggyógyult,” mondja ő. „Igen, de még nem látta egészségben?” „Uram, Megváltóm mondta azt nekem és én hiszek neki. ,De megeshetik, hogy ha ön haza megy, hitében megcsalatkozhatik mert fiát halva találhatja.” „Nem, - mondja ő én hiszek ezen embernek. Egykor hittem benne és kerestem, most hiszek benne és megtaláltam őt.” „De kérem, önnek semmiféle biztosítéka nincs afelől, hogy fia meggyógyult?” „Nincs, de nincs is rá szükségem. Ezen Isteni próféta egyszerű szava elég nekem. Ő szól és tudom, hogy az igaz. Azt mondotta, menjek el, mert fiam él; és én elmegyek nyugodtan és boldogan. „Figyeljétek meg, ha hitetek a második fokhoz jutott, melyen képesek lesztek Krisztus szavát elfogadni, akkor tapasztalni fogjátok a hit boldogságát és akkor hitetek boldoggá tesz titeket. Fogd Krisztus szavánál, szegény bűnös. „Aki hisz az Úr Jézus Krisztusban, az üdvözül.” (Mt.16,16) „De én nem vagyok arról meggyőződve”, mondj valaki. Azért csak higgy. „De, - mondja más valaki, - nem érzek szívemben indíttatást.” Csak higgy, még ha szíved oly szomorú volt is; az öröm mégis megjön. Az hős hit, ha valaki az ezerféle ellentmondások fogcsikorgatásai között is hisz Krisztusban. Ha az Úr nektek ezen hitet ajándékozza, akkor mondhatjátok: „Nem tusakodom a testtel és a vérrel. (Gal.1,16) Aki azt mondta: „Higgy és üdvözülsz”, kegyelmet is ad nekem, hogy higgyek; azért bírom azon erős bizodalmat, hogy üdvözülni fogok. Ha egyszer magamat - jöjjön akármi Jézus Krisztus szeretetére, vérére és hatalmára helyezem, ha a lelkiismeret nem is ad bizonyságot, ha a kétely engem aggaszt és félelem kínoz: még akkor is Uram Mesterem tisztelem azzal, hogy igéjében hiszen mondjon bár ellene még oly nagyon is az értelemnek, és az ész emelkedjék fel ellene és bár ítélje azt elmém hazugságnak. Ah, az fenséges dolog, ha valakinek tanítványa van, és azon tanítvány neki föltétlen hiszen. Az a férfiú felállít egy nézetet, mellyel az egészen ellentmondásban áll; ő azzal a nép elé jön, azok lenézik és kicsinylik; de neki van egy tanulója, az feláll és azt mondja: „Én hiszek mesteremnek, amit mondott, hiszem igazán.” Valami fenséges az egy emberre nézve ha olyan hódolatban van része. És ha ti minden ellenkezéssel megküzdetek, Krisztus mellé álltok és szavait hiszitek, akkor nagyobb hódolat mutattatok iránta, mint a Kérubimok és Sérafimok az ő trónja előtt. Legyetek bátrak hinni; bízzatok Krisztusban azt mondom nektek, hogy akkor üdvözülni fogtok.
A hit ezen fokán kezd az ember nyugalmat és lelki békét élvez. Nem ismerem elég jól a Kána és Kapernaum között levő távolságot, több megbízható író három vagy négy földrajzi mértföldet említ. Az mindenesetre nem volt hosszú út haza az ő kedves gyermekéhez. Hét órakor mondta a Mester: „A te Fiad él.” A szövegből határozottan következik, hogy szolgáival csak másnap találkozott, mert azt mondták: ,,Tegnap mintegy hét órakor hagyta el a hideglelés.” Mit vesztek ki ebből? Én azt vélem, a főember olyan bizonyos volt abban, hogy gyermekét jó állapotban fogja találni, hogy nem is sietett hazafelé. Nem ment közvetlen haza, hogy legyen ideje más orvos után is nézni, ha Jézus valamit nem hozott volna helyre; hanem nyugodtan és csendesen ment az ő útján, azon igazságban való bizodalommal, amit Jézus mondott. Egészen helyesen kimondta egy régi egyházi férfiú: „aki hiszen, annak nem kell sietni.” Ezen esetben is úgy volt. Nem sietett. Talán már éjfél vagy még több idő volt, amidőn haza érkezett, holott valószínűleg csak öt órát vett igénybe a hazamenetel. Aki Krisztus egyszerű beszédét veszi reménye alapjául, az sziklán áll, még ha a körülte lévő talaj csak futó, száraz homok is. Kedves testvérek, némely közületek egész eddig eljutott. Krisztust szaván fogjátok; egy-kettőre a hit harmadik, a legmagasabb fokára léptek. De habár itt oly sokáig kellett maradnotok, ne szűnjetek meg Mesteretek és Uratokban hinni; csak kiizzatok benne. Még ha nem is fogadna be ünnepi termébe, (Én. 2,4) akkor is csak bízzatok. Mondjátok: „Ha meg is sebez engem, mégis benne bízom.” Még ha a kísértés nyilát mélyen testetekbe hatolni engedi, mégis bízzatok benne; és ha törvényes darabokra marcangol, még akkor is csak bízzatok benne; mígnem a ti igazságtok eljő mint a fényesség és az üdvötök, mint a lámpás tündöklik (Ézs.62,1)
Most sietnünk kell a hit harmadik, azaz legtökéletesebb fokához. A szolgák találkoztak a főemberrel - a fiú meggyógyult. Haza érkezett, megölelte fiát és látta teljesen meggyógyulva. És most azt mondja az elbeszélés, „hitt az ő egész háza népével.” Megjegyeztétek, hogy már az ötvenedik versben mondatott, hogy hitt. „Híve az ember a beszédnek, melyet mondott vala neki Jézus.” Itt némely magyarázó zavarba jött; mert nem tudták igazán, hogy ezen ember mikor kezdett hinni. Kálvin mondja, - kinek megjegyzései jelentőségteljesek és mindig találóak (Nem állítom, hogy Kálvin a legtehetségesebb magyarázó azok között, kik az Isten igéjét fejtegették; hanem úgy találtam, hogy az Isten igéjét úgy adta elő, amint azt találta) ezen embernek előbb csak olyan hite volt, mely egy ügy miatt Krisztusra támaszkodott. Hitt azon beszédnek, melyet Krisztus mondott. Azután pedig olyan hite volt, mely Krisztust elfogadta, Amennyiben tanítványává lett és azután mint Messiásban vetette reményét. Azt gondolom nem tévedek, ha ezt a hit legmagasabb fokának megvilágításához használom. úgy találta, hogy fia azon órában meggyógyult; amikor Jézus mondta, megtörtént. „És most”, mondá ő „hiszek”; ez annyit jelent, hogy teljes hitbizonyossággal hitt. Lelke minden kételytől megszabadult; hitt a názáreti Jézusban, mint Isten felkentjében; ez bizonnyal az Istentől küldetett próféta, kétely és rossz felfogás nem élt tovább szívében. Ah, ismerek sok szegény teremtményt, kik szeretnék ezen fokot elérni, de ők azt mindjárt elején óhajtják. Hasonlítanak azon emberhez, kik egy létrán fel akar hágni, de az első fogra nem akar rálépni. Azt mondják: „Oh ha én a teljes hitbizonyosságot bírnám, akkor nem kételkedném abban, hogy Isten gyermeke vagyok.” Nem, nem, csak hinned kell, csak bízzál, építs Jézus szavára csupán, úgy aztán oda fogsz jutni, hogy a Szentlélek bizonyságát fogod érezni bensődben arra nézve, hogy Istentől születtél. A bizonyosság virág - csak ápolni kell a tövét, a csupasz, talán láthatatlan tövét a hitnek - plántáld el, hogy csirázzék ki és azután egymás után fakadnak a virágok. A kis hit formátlan magva fejlődésnek indul és azután bírjátok a teljes hitbizonyosság érett magvát a kalászban. Szeretném itt azt is megjegyezni, hogy midőn ezen ember teljes hitbizonyossághoz jutott, az mondatik, hogy egész családja hitt vele. Ezen kifejezés gyakran előfordul, de nem hiszem, hogy valamikor helyesen hallottam volna használni. Vannak olyanok, kik az írásból nem tudnak többet, mint amit hallomásból ismernek, kik nem tudnak a bibliából egyebet, mint épen azt, amit abból hallottak. Most egy hely így lesz idézve: „Higgy az Úr Jézus
Krisztusban és üdvözülsz.” Mit vétett a többi szó, hogy azok kihagyattak? „mind pedig házad népe.” (ApCsel.16,31); nekem ezen három szó éppen olyan fontos, mint a többi. „Higgy és üdvözülsz mind te, mind pedig házad népe.” Hát üdvözíti az apa hite a családot? Igen! és nem! - Igen, bizonyos értelemben; mert az apa hite imában az övéiért küzd és esd; Isten az imát meghallgatja és megmenti családját. - Nem, mert az apa hite gyerekeinek hitét nem pótolja, nekik is hinni kell. Ezen kétféle értelemben mondom: „Igen és nem. „Ha egy ember hivővé lett, remélheti, hogy gyermekei üdvözülnek. Igen, itt ígéret van; az apának nem szabad megelégedni, mígnem látja, hogy gyermekeinek mindegyike megmentetett. Ha anélkül is meg volna elégedve, akkor még nem hitt igazán. Van sok ember, kik saját magukért hittek. De ha nekem ígéretem van, úgy hiszek oly mérvben, amint csak lehetséges. Miért ne terjedne az én hitem annyira, mint az ígéret? Íme, az van megírva: „Higgy és üdvözülsz te és családod!” Követelésem lehet Isten előtt gyermekeimért. Ha imában Isten elé lépek, lehet így esedeznem: „Uram, hiszen mert te mondtad, hogy családom üdvözül, engem üdvözítettél, de ígéreted nem teljesedik addig, míg családom is nem üdvözíted.”
Megfigyelésünk második részére térünk rá mostan, a hit háromféle rossz állapotot melynek az nagyon alá van vetve. Ezen három állapot szintén többféle módon mutatkozik.
Először a kereső hitre vonatkozólag. A kereső hit hatalma abban áll, hogy az embert imára ösztönzi. Épen ebben mutatkozik a baj; mert midőn kezdeni akarunk, könnyen elhagyjuk az imát. Mily gyakran súgja az ördög az ember fülébe: „ne imádkozzál, nem ér az semmit.” Vagy ha az ember hiszi, hogy meghallgattatik, akkor azt mondja a Sátán: Mily balga vagy, hogy annyi ideig a kegyelem ajtaja előtt állsz! Menjél! Távozzál onnan! Az az ajtó be van szegezve, nem nyersz soha meghallgattatást!” Ah, kedves barátom! Ha ezen rossz állapot nálatok előfordul, mialatt Krisztust keresitek, kérlek titeket, küzdjetek, harcoljatok ellene, ne hagyjatok fel az imával. Az ember nem merülhet alá az Isten haragjának folyamában, amíg esedezni és könyörögni tud. Ameddig Istenhez kegyelemért kiáltani képesek vagytok, a kegyelem nem került el titeket.
Oh ne engedjétek magatokat a Sátán által a kegyelem ajtajától elriasztani, hanem hatoljatok be, ha, akarja, ha nem. Ne hagyjatok fel az imával, mert különben kárhozatotokat erősítitek meg; ha lemondotok imakamráitokban való imádkozásaitokról, úgy lemondatok Krisztusról és a mennyről. Ha pedig kitartok az imában, akkor az áldásban részesülnötök kell, ha esetleg késik is az; ha az ideje megjön, megnyeritek azt.
Azon rossz állapot, melybe a hit második fokán álló hivők a leghamarabb belejutnak az, hogy jelek és csodák után vágyódnak, mert másként nem akarnak hinni. Prédikátori hivatásom kezdetén egy alkalommal meglátogattam olyan egyéneket, kik magukat jó keresztyénnek tartották, mivel jeleket és csodákat láttak; s ugyanakkor komoly és tiszteletreméltó emberek a legnevetségesebb eseményeket beszélték el és erősítgették, hogy mivel azokat hiszik, üdvözülnek. Elbeszélték például, a következőket: „Hiszem, hogy bűneim megbocsáttattak.” Miért? „Kérem a hátsó udvarban voltam és nagy felhőt láttam az égen s gondoltan: Isten teheti, hogy az a felhő eloszoljék, ha neki úgy tetszik; s íme a felhő eloszlott; s én azt gondoltam, hogy nagyon is oka volt a kételyre, mert az egész dolog oktalan és értelmetlen. Ha elbeszélném, nektek mindazon balgaságot és képzelődést, amit az emberek fejükben; hordoznak, úgy nevetnétek felette, de az nem tenne nektek semmi jót, Hanem az bizonyos mégis, hogy sok ember valami alaptalan történetet és különös képzelődést kíváncsian megragad s abból kifolyólag jön oda, hogy Krisztusban bízzék. Ah, kedves barátom! Ha hiteteknek jobb alapja nincs, melynél fogva Krisztushoz tartozzatok, mint valami álom vagy jelenés, akkor itt az idő, hogy azt mégegyszer elölről küzdjétek. Bízzál az Úrban; várj reá türelmesen; vesd összes bizalmadat abban,. akire minden bűnödet helyezte, t. i. Jézus Krisztusra csupán úgy üdvözülsz, azon csodákkal, vagy azok nélkül.
Engem nagyon szomorít és megrettent, hogy ezen városban levő: némely keresztyén szintén épen azon tévedésbe esett, hogy jeleket és csodákat akar látni. Külön ima összejövetelre gyűltek egybe, hogy azáltal ébredést eszközöljenek; de mivel az emberek nem estek össze eszméletlenül, nem zokogtak, keseregtek és kiáltoztak, azért azt vélték, ott nem történt ébredés. Óh, bár csak volnának szemeink, Isten adományát enni, hogy azt úgy adja, amint neki tetszik! Nem szükség az írországi ébredést mintának vennünk; szükségünk van az ébredés teljes erejére, de nem azon különös alakban. Ha azt egyikünknek vagy másikunknak adja, annál inkább örvendhetünk azon, ha külsőnkön ama rendkívüli hatás nem nyilvánult. Hol a Szentlélek egy lelken dolgozik, örülünk amikor is az igazi megtérés felett, de ha helyi gyülekezetünkben működik, úgy örülünk, hogy annak tanúi lehetünk. Ha az emberek szíve megújíttatik, mit szólhatsz ellen, ha az zajtalanul történik? Ha az emberek lelkiismerete felébresztve lesz, szólhatsz ellene, ha nem jutnak eszméletlen állapotba? Ha Krisztust megtaláltak, kit bánthat az, hogy vagy hat hétig nem feküdtek mozdulatlan és öntudatlan állapotban? Elégedjétek meg jelek és csodák nélkül is. Ami engem illet, én nem epekedem utána. Én vágyon látni Isten művét saját bölcsessége szerint folyni - egy igazi és átható ébredést; de a jeleket és csudákat egész könnyedén mellőzhetjük, mert a hívők nem kívánják azt egyáltalán, a hitetleneknek meg úgyis csak nevetség tárgya volna az.
Miután ezen két ferde és helytelen állapotról beszéltünk, a harmadikra csak mutassunk rá. Tehát ezen harmadikra, mely a hit legmagasabb fokához a bizonyossághoz vezető úton tartóztat fel, nagyon kell vigyáznunk. Szövegünkben a főember tudakozódott fia meggyógyulásának pontos idejéről Azáltal jutott a hitbizonyossághoz. Azonban mi nem figyelünk annyira, mint kellene - az Isten kormányzására. A mi puritánus őseink azt szokták mondani esős időjáráskor, hogy
Isten megnyitotta az ég zsilipjeit. Azonban ha ma esőzés van, azt mondjuk, a párák nagyon összegyűltek és sok a lecsapódás. Ha a füvet rétjükön lekaszálták, úgy kérték az Urat, hogy adjon napfényes időt. Mi sokkal okosabban gondolkozunk, mert nem becsüljük fáradságra méltónak, ilyesmiért imádkozni, mert úgy gondoljuk, hogy jön magától a természet folyása szerint. Ők azt hitték, Isten ott van a viharban, igen minden zivatarban. Minden dologban Isten jelenlétéről beszéltek, mi pedig beszélünk róla, mint természeti törvényekről, mintha a törvény érne valamit, ha nem volna, aki azt érvényesítse; mint titkos erőről, mely a természet berendezését mozgásban tartja. Azért nem jutunk teljes bizonyossághoz, mert nem vagyunk elég szorgalmasak a megfigyelésben. Ha a gondviselés hatalmat napról- napra megfigyelnétek, ha megfigyelnétek imáitok meghallgattatását, ha azt emlékkönyvetekbe feljegyeznétek, ha Isten folytonos kegyelmet magatokkal szembe észlelnétek, azt vélem, úgy járnátok, mint amaz apa, ki teljes hitbizonyossághoz jutott, mivel megfigyelte, hogy azon óra, mikor Jézus vele beszélt, a gyógyulás órája is volt. Légy figyelmes keresztyén! Aki a gondviselést figyeli, nem fogja nélkülözni azon gondviselést soha, amely reá is figyel.
Azért őrizkedjetek ezen háromféle rosszállapottól; az ima elhanyagolásától, csodák és jelek kívánásától és az Isten utai megnyilatkozása iránt való közönyösségtől.
Most a harmadik s egyszersmind az utolsó részlethez jövök, melyben komolyan de egész röviden a ti hitetekre vonatkozólag három kérdést teszek fel.
Először is azt mondod: „nekem van hitem.” Igaz az? Vannak emberek, akik azt mondják, hogy van aranyuk s nincs semmijük; sokan úgy vélekednek, hogy gazdagokká lettek, megelégedtek, semmi nélkül nem szűkölködnek és nem tudják, hogy nyomorultak, nyavalyások, szegények, vakok és mezítelenek. (Jel.3,17) Azért kérdem tőled először is: Ösztönöz hited téged imára? De nem olyan imát értek, hogy az ember papagáj módjára gagyogjon, azt imádkozza, amit kívülről megtanult; hanem esedezel és kiáltasz, mint az élő gyermek kiált és esedezik? Elmondod Istennek hiányaidat és kívánságaidat? Keresed orcáját és vágyódol kegyelme után? Ember, ha ima nélkül élsz, úgy boldogtalan lélek vagy; hited csalódás, reményed, amit abból merítsz, álom, mely téged a veszedelem örvényébe visz. Ébredj! ébredj halálszunnyadozásodból; mert amíg néma vagy az imára, addig Isten nem hallgathat meg téged. Nem élhetsz Istennek, ha nem élsz imakamrádban; ki soha sem esik a földön térdre, az nem fog soha a mennyben állani; aki itt alant nem küzd az angyallal, azt nem fogja az angyal szintén a mennybe beengedni. Tudom, hogy olyanokhoz is beszélek, kik utálják az imát. Van elég időtök az üzletben, de nincs időtök imádkozni. Családi ájtatosság nektek ismeretlen dolog; de nem akarok veletek sokáig vitatkozni. A szívbeli imát elhanyagoltátok. Üzleti és hivatalos teendőitek teljesítésére szigorú gondot fordítotok, de hol marad az ima? Különösen az imaösszejöveteleken nektek soha nem kell okvetlen megjelenni. Az ima előttetek felesleges dolog, amelyet egyáltalán nem vesztek komolyan. Ellenben az, akinek szívében igazi hit van, imádkozik egész nap. Nem mondom, hogy összeteszi kezeit, de bármikor, ha vesz, ha elad, ha az üzletben van, talál szíve szabad pillanatot, amikor Istenének szívéhez emelkedik s felfrissülve, megerősödve fog ismét üzleti dolgaihoz és vegyülhet embertársai közösségébe. Ah, ezen sóhajtás nem csupán a reggeli áldozat teljessége, hanem egész nap egyes kis darab munkák stb. rádobása az oltárra, hogy az folyton élénken lobogjon - az igaz és valódi keresztyének életmódja és törekvése. Ha hitetek nem buzdít imára, úgy nem értek vele semmit, szabaduljatok meg tőle. Isten segítsen nektek, hogy még a hitet elölről kezdhessétek.
De te azt mondod: „nekem van hitem.” Kérdezlek másodszor: „Engedelmessé. tesz téged azon hit?, Jézus azt mondta a főembernek: „Eredj el,” és elment ellenkezés nélkül; mennyivel szívesebben maradt volna még, hogy a Mestert hallgassa, de mégis engedelmeskedett. Engedelmessé tesz hited téged? Napjainkban vannak keresztyének, kik nem egészen tisztességesen viselik magukat. Hallottam kereskedőktől azon megfigyelést elbeszélni, hogy van sok ember, ki Istent nem féli és veszi tekintetbe, de mindamellett igazságosnak és őszintének bizonyulnak eljárásokban; más oldalról pedig vannak, akik a keresztyénekhez számítják magukat, kik nem éppen tisztességtelenek, de egy kissé figyelmetlenek és rendetlenek; nem csökönyös lovak, de minden pillanatban oldalugrásokat csinálnak; az időpontot nem figyelik meg, amikor a leszámolás ideje van; nem pontosok, nem figyelmesek; igazán néha minek dugnánk el, ami igaz? - az ilyen keresztén rossz viselkedést tanúsít; találkoznak a hitnek olyan vallói, kik bizonyos módon - magukat csúffá és gúny tárgyává teszik a világ fiai előtt. Bizonyságot teszek előttetek, mint Isten szolgája, emberek kedvéért nem fogom az igét elferdíteni; ha az üzletben nem tartjátok magatokat a keresztyéni élethez, nem vagytok keresztyének. Ha nem Isten tett titeket tisztességessé, akkor lelketek nem mentetett meg. Vegyétek biztosnak a dolgot, hogyha Isten erkölcsi parancsai iránt engedetlenek vagytok, ha eljárásotok rendetlen és feslett, ha társalgástokba oly beszéd vegyül, melyet a világ fia is szégyellne, úgy az Istennek szerelme nem lakik a ti szívetekben. Nem kívánok tökéletességet, vagy tiszta igazságosságot; de ha vallásotok nem ösztönöz naponként imára és buzgóságra; ha nem lettetek valóságban új teremtés a Krisztus Jézusban; akkor a ti hitetek üres beszéd, zengő érc és pengő cimbalom (1.Kor.13,1)
Még egy kérdést akarok hitetekre vonatkozólag feltenni, azután végzek. Azt mondod „nekem van hitem.” Áldássá tett téged hited a te családodra? Hill Rowland ezt mondotta: ha egy ember keresztyénné lesz, akkor azáltal az ő kutyája és macskája is megjavul; egy másik kedves ember pedig azt szokta mondani: az ember, ha keresztyén, minden tekintetben megjavul. Ő jobb feleség, jobb férj, jobb apa, mint azelőtt, vagy istenfélelme nem valódi. Nos, kedves keresztyén testvéreim, gondoltatok ti arra, hogy házatokra áldás legyetek? Egy valaki ezen szavakkal lép hozzám „Én megtartom hitemet saját magamnál.” Ne féltsétek, mintha azt ellopná tőletek; nem szükség azt zár és lakat alatt tartani; az úgy se tartja távol a sátánt, hogy ő maga el ne jöjjön és el ne rabolja tőletek. Az az ember, ki istenfélelmét titkolja, félek rajta, hogy oly keveset bír abból, hogy önmagának sem használ semmit s így nem lehet áldás másokra. Továbbá, ez különösen hangzik olyan apáknak, kik látszólag gyermekeik üdvével mitsem törődnek. Szeretnék, hogy fiukról jól gondoskodva legyen, óhajtanák, hogy lányaik jól mennének férjhez, de hogy megtérjenek azért a fejük sem fáj. Az apa persze jó templomos, a keresztyének társaságához tartja magát; reméli, hogy gyermekei szintén nem lesznek épen rosszak. De nem gondol arra, üdvözülnek-e vagy nem? El az ilyen keresztyénséggel! Dobd a szemétre; ki vele a táborból, mert tisztátalan dolog az. Ez nem Isten vallása. „Ha valaki az övéiről és főképen az ő háznépéről gondot nem visel, az a hitet megtagadta és a hitetlennél alábbvaló.” (1Tim.5,8)
Ne legyetek mindaddig megelégedve kedves testvéreim a Krisztusban, míg minden gyermeketek meg nem mentetett. Istennek mutassátok fel ígéreteit. Nektek és a ti fiaitoknak lett az ígéret (ApCsel.2,39) A görög kifejezés nem csupán gyermekekre vonatkozik, hanem gyermekek, unokák és minden utódokra. Ne szűnjetek meg esedezni, mígnem nemcsak gyermekeitek, hanem unkáitok is, ha vannak, megtérnek. Ma mint bizonyság állok itt, hogy Isten az ő ígéreteihez hű. Négy vagy öt nemzedékre pillanthatok vissza és úgy látom, hogy Istennek tetszett az én nagyapám imáját meghallgatni, ki Istenhez folyton azért esedezett, hogy utódainak mindegyike előtte járhasson; és Isten nem engedte családját elhajolni, hanem tetszett neki, hogy egyiket a másik után az ő nevének félelmére és szerelmére megtérítse. Ő nem tanítja a ti lelketeket és gyermekeitekét, hanem imáitokat meg kell hallgatnia. Óh igen, Te, ki magasságos mennyben lakozol, nem engeded néped megszégyenülni. Távol legyen tőlünk, hogy még csak álmodnánk is, hogy a te ígéreteidről elfelejtkeznél. A te egész néped nevében ünnepélyesen tesszük kezünket a igédre és emlékeztetünk tégedet, a te szövetségedre. Te mondottad, hogy irgalmasságod öröktől fogva mindörökké megmarad azokon, akik téged félnek; és a te igazságod nemzetségről nemzetségre azokon, kik a te szövetségedet megtartják (Zsolt.103,17-18) Te mondottad, az ígéret a miénk és ami fiainké. (Ap. csel. 2 39 Uram, te szövetségedet nem bontod fel; most hivatkozunk szent hitben szavaidra, „Tégy úgy, amint megígérted.” (1Móz.18,5) Ámen!