Sok ember van e világon, ki ahelyett, hogy Istenhez jönne, inkább lehető legtávolabb megy el tőle. Semminek nem örülne annyira, mint annak, ha az Ő jelenlétét egyáltalán nem érezné és hatalma köréből magát teljesen elvonhatná. Ha a pokolba kellene lenniök, még azzal is megelégednének, ha akkor azon nagy kérdésre megadhatnák a választ „Hová mennék a te lelked előtt és a te orcád előtt hová futnék?” Szívük Isten iránti ellenségeskedéssel van telve; gyűlölik igéjét és utait. Tudják, hogy Isten haragszik rájuk, azért ők viszont haragusznak Istenre. Eltér ezektől, habár nagyon kevéssé, az emberiség egy másik osztálya. Azokról, kik ezen osztályhoz tartoznak, nem épen lehet állítani, hogy Istent gyűlölik; de mégis elfordulnak tőle. Talán a legmagasabb fokon sértve éreznék magukat, ha azzal vádolnánk őket, hogy Istent megutálják; de azt még sem tagadhatják, hogy Isten iránti teljes közönyben töltik életüket. Azt mondják szívükben: „Nincs Isten.” Nincs Isten az ő gondolatukban. Magasztos feltevéseik lehetnek a természetről, de még sem vágyódnak az azzal való társaságra, ki a természetet teremtette. Gyakran gondolnak arra, ami az ideigvalókat illeti és az észt foglalkoztatja, a földi dolgokra, de ami az örökkévalóságot illeti, az el nem múló jókat, azon dolgokat, melyek láthatatlanok és örökkévalók, azokra alig van idejük gondolni. „Vigyázzatok ti, kik az Istenről elfelejtkeztek”, mert helyzetetek egyáltalán nem jobb, mint Isten határozott ellenségeinek állapota. „Az istentelenek pokolra mennek;” azok, kik Istent gyűlölik, az Ő haragját érezni fogják; de hasonlóan fog menni a ti dolgotok is, kik az ő társai vagytok, mert ugyanazon helyen az is van mondva: „és minden pogányok, kik az Istenről elfelejtkeznek”. Nem szükség, hogy Istent gyűlöljétek, hogy ellene fellázadjatok, ha tönkre akarjátok tenni magatokat; csupán az Istenről való elfelejtkezés elég ahhoz, hogy a kárhozatba döntsétek magatokat. Mert azt mondja az apostol: „Hogyan menekedünk meg, ha ily nagy szabadításunkat megvetendjük?”
Nem szükséges Istennel vakmerően szembe szállnotok Őt kihívóan gyaláznotok és vele dacolnotok. Maradjatok csak csendben és tétlenül; ne figyeljetek reá; hunyjátok be előtte és töltsétek fel életeteket a föld hiábavalóságaival -egész biztosan épen úgy elvesztek, mintha a leggyalázatosabb módon lázadtatok volna fel Isten ellen. Isten elfeledése megnyitja a kárhozat kapuját. Az Istent elfeledő biztosítja magának a helyet azon tóban, mely tűzzel és kénkővel ég. ,lé- van azonban egy harmadik osztály is az emberek között e földön, kik nem tartoznak Isten ellenségei közé s akik igazán mondhatják, hogy nékik nem egyre megy, ha Isten tetszését bírják vagy nem. Ők azok közé akarnak tartozni, kik az Urat keresik. Vágynak Atyjukhoz menni. Lehetséges, hogy még nincsenek azon egyedüli úton, mely arra rendeltett, hogy Hozzá vezessen, de mégis mondhatják, hogy vágyódnak Istent imádni, kívánkoznak orcája előtt hálaadással megjelenni és Őbenne örvendezni. Azokhoz, kiknek jellemükben olyasmi van, mely jó reményre jogosít, fordulok mostan kiváltképpen; általában azonban minden egyeshez is, ki ezen gyülekezetben van; és hirdetem azon igazságot, melyet szövegünk tartalmaz. Senki - ha még annyira szeretné is, ha még oly komolyan fáradoznék is miatta - nem mehet az Atyához más úton, egyedül Jézus Krisztus által.
Mikor Ádám tökéletes volt az Éden kertjében, akkor Isten hozzáment a napszele mentében, azaz este felé. Isten és ember a legbensőbb s a legszívélyesebb közösség által volt egymással összekötve. Az ember egy boldog teremtmény volt; Isten kegyelmes teremtő, ők ketten összejöttek és boldog összeköttetésük volt egymással. De azon szem pillantástól fogva, mikor Ádám a tiltott gyümölcshöz nyúlt, az út Isten és az ember között elzáratott, a híd összetört, nagy űr támadt és ha Isten üdvterve, kegyelem-elhatározása a mi üdvözülésünket illetőleg ne lett volna, akkor mi soha Istenhez nem juthattunk volna, sem Isten gazságosságának megsértése nélkül hozzánk le nem ereszkedhetett volna. A mi üdvösségünkről azonban gondoskodva volt. Meg volt határozva segédeszköz, mely által kijuthatunk a nagy katasztrófából.
Jézus Krisztus már az örökkévalóságban elrendeltetett Isten és az ember között közbenjárónak. Akartok egy képies ábrázolást az ő közbenjárói hivataláról, úgy gondoljatok Jákob csodálatos álmára. Tudjuk, hogy Jákob magános helyen feküdt le és álmot látott; és azon álomlátásban több valóság és lényeg volt, mint abban, amit valaha nyitott szemekkel látott. Látott egy létrát, melynek egyik vége a földet, a másik pedig eget érte. Ezen a létrán látta az angyalokat le és felmenni. Ezen létra Krisztus volt. Krisztus az ő emberi természetével e földet érte, csontunkból való csont és testünkből való test. Isteni természeténél fogy pedig az égig ér, mert ő az igaz Istenből való igaz Isten. Ha imáin felfelé hatolnak, akkor ezen létra fokain kell azoknak felhágni; ha akarunk áldásokat nyerni Istentől, azoknak ezen csodálatos létrán kell hozzánk jutni. Még soha nem hatolt ima másként Istenhez, hanem csak az Úr Jézus Krisztus által. Még soha nem szállt áldás az emberekre, csak ezen isteni közvetítő által. Most létezik egy út, mely szentség útnak neveztetik, melyen a megváltottak Istenhez mennek és Isten hozzájuk jöhet. Ez a király seregének útja.
Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet. Jézus Krisztus, az út Istenhez; időzzünk néhány szempillantásig ezen gondolatnál. Miért nem mehetett Isten többé, mint az előtt a paradicsomban az emberhez? Az ok egyszerűen az, hogy Isten ugyanaz maradt, az ember pedig megváltozott, Isten még most is telve szeretettel és leereszkedéssel; de az ember tisztátalanná és szentségtelenné lett. De amilyen szeretetteljes Isten, olyan tiszta is; Isten a szeretet, de épen olyan igaz is, hogy Isten végtelenül igaz és szent. Szent szemei nem nézhetik az Igazságtalanságot. Ha a bűnös teremtmény is közeledhetett volna Istenhez, ha az elesett ember is a legszentebb színe elé léphetett volna, úgy annak következménye felfoghatatlanul rettenetes lett volna. Szent haragja a teremtményt, melyben bűnt lát, menten megemésztette volna; nem is lehetett volna másként. Isten színe elé akarsz lépni, ó bűnös? Éppen úgy teheted azt, mint a tűzlángba lépni; nem bírod ki. Amint Nabukodonozor kemencéje azon férfiakat megemésztette, kik a három zsidó fiút bedobtál: úgy Isten a megemésztő tűz, elborítana minket, még ha hálával és tisztelettel közelednénk is felé, ha Jézus Krisztus, a közbenjáró nem esedeznék érettünk. Azt mondom, hogy ez az ő természetének szükségszerű folyománya. Isten nem lehet más, mint igaz; az igazság pedig nem tűrheti el a bűnt. Isten nem lehet más, mint szent és tiszta; megszűnnék Isten lenni, ha nem lenne többé tiszta. Azért kell megakadályozni a tisztátalanság mindennemű közeledését. Amint nincs semmiféle törvény alá vettetve, úgy az Ő természetének törvényei soha meg nem változhatnak. Az Ő lénye: „Nem hagyok senkit büntetetlenül.” Késedelmes a haragom, hatalma van és kész megbocsátani, de míg a vétek nincs megbocsátva, kész arra is, hogy büntessen; igen, büntetnie kell vagy megszűnnie. Ebből kifolyólag senki sem jöhet Istenhez, aki bűnös, ha nem akar rögtön minden segítség nélkül elveszni. Nem mehettek tehát Istenhez. Üdvös dolog, hogy mégis azon helyzetben vagyunk, hogy embertársainknak egy olyan útról beszélhetünk, melyen örömmel és dicsénekléssel mehetünk az Atyához Jézus Krisztus által.
Tárgyamról három nagy részletben akarok beszélni. Figyeljük meg, hogy: Az emberek a vallásosság útján akarnak Istenhez jutni, de ők fossz utat választottak. Gyakran találkoztok olyan emberekkel, kik azt mondják: „templomba járás, bibliaolvasás, Krisztusban hinni, olyan dolgok, melyeket én nem teszek és nem is akarok tenni. Mily nevetséges mindaz! Én a vasárnapot a szabad ég alatt töltöm - azon fenséges templomban, melyet Isten épített. Mily magasztosak azon érzelmek, melyektől ott leszünk áthatva, ahol a pacsirták vidáman énekelve emelkednek ég felé, hol minden virág arról beszél, kinek lehelete által él, ahol ezer meg ezer teremtmény énekli az ő dicsénekét. Az egy templom, hol minden az Ő dicséretét hirdeti. Nekem nem szükség templomba menni és azt hallgatni, amit ti evangéliumnak neveztek; „tisztelem a természet Istenét,, nem a jelentések Istenét, hanem a természet Istenét.” Így beszélnek ők e mi szövegünk szavaival élve azt mondjuk: Imád és hálád nem kedves Istennek, akit tisztelsz, mert azon Isten kijelentette, hogy senki nem lehet ő hozzá, hanem csak az Ő fia az úr Jézus Krisztus által.
Elveted ezen hozzá vezető utat és bízol abban, hogy imád és tiszteleted olyan úton hozhatod eléje, amelyet Ő nem ismer, úgy tudd meg, e lesz a felelet a te imád és tiszteletedre: Helyzeted kínos lesz, ha Isten el fog jönni téged megítélni az utolsó napon. Az igaz keresztyén természettől annak Istenéhez emeltetik, mivel ő a természet Istenétől ereszkedett a természethez. Senki sem képes e meredek halmot meg mászni és a természettől a természet Istenéhez emelkedni, ha előbb ezen útra nem lépett. Istennek először téged magához kell venni azon hegyre melyen Ő lakik; csak majd azután tudsz lejönni, mint Mózes a Sin hegyéről; de amíg téged fel nem emelt oda, fáradt lábad előbb ellankad és erőd kimerül, mint a természet Istenét megismernéd az ő cselekedeteiből és hozzá eljutnál. Nem barátom, bár a legnagyobb komolysággal véled elérni az imáid és hódolatod által, melyet a természet ki ne békített Istenének a te kertedben vagy meződön hozol; ha oly őszinte gondolod, amint csak lehetséges, mégis elhibázod a célt; a nyíl íve, mely azt eldobja, nem elég erős ahhoz, hogy azt a kívánt célig vigye, elpattan és saját fejedre esik vissza és téged sebez meg, de Isten trónjához nem jut el.
Megjegyzem még, hogy ezen emberek, kik annyit beszélnek természet vallásáról, amennyire én ismerem őket, egészen vallástalanok. Megfigyeltem, hogy azok, akik azt mondják: „Én tudom Istent imádni anélkül, hogy a templomba mennék vagy Jézusban hinnék”, nem teszik azt, amit mondanak. Volt már alkalmam látni néha, a természet Istennek imádói közül sokakat menni vasárnapon azon az utcán, amelyben lakom. Leginkább olyan emberekből állanak, kik kalitkával vannak felszerelve, hogy madarakat fogjanak a réten, vagy horoggal, hogy horgásszanak. egy jelentékeny része pedig ezen tiszteletreméltó társaságnak a tekepályázás és korcsmázás után az ökölharc különféle gyakorlatával tölti a napot. Az előkelő művelt bűnösök azt mondják: „Nem szükség templomba mennünk; a vasárnapot a természet Istenének imádásával töltjük el.
És valóban, szép istentisztelet az! A „természet Istene” mindenesetre az, akit szolgálnak, de az elbukott természet istene, t. i. az ördög; nem a fenséges Isten, ki ott van a zajló tengeren, a háborgó hullámokon és a virágzó réten. Istennek leginkább tudják azon emberek, akik úgy nyilatkoznak, hogy azon Isten, akinek szolgálnak, az ő hasuk: szolgálnak kívánságaiknak és vágyaiknak, dicsőítik magukat saját vesztükre. Kísérjétek csak figyelemmel az ő magánéletüket és nézzétek vajon csakugyan megvan-e ez a szép istentisztelet? Azt hiszem, hamarosan rá fogtok jönni, hogy ők nagyobb képmutatók, mint azon emberek, akik képmutatóiknak neveztetnek.
Nem meggondolandó állapot-e az, hogy ezen emberek, akik saját gondolataik szerint, nálunknál annyira előbb vannak, hogy a természet istenét imádják, szívesebben társalognak juhokkal, lovakkal és éneklő madarakkal, mint a szent Istennel? Az már mégis különös, ha egy ember a juhakolban, jobban otthon érzi magát, mint az értelmes lényei: gyülekezetében. Olyan formán tűnik fel a dolog, mintha állatias érzülete volna, mivel szíve csak akkor hangolható áhítatra, ha állatok közt van. Ami személyemet illeti én inkább képes vagyok Istent a nagy gyülekezetben, a szentek összejövetelén imádni, mint bárhol másutt: „Az Úr házának kapuiban, te közötted, óh Jeruzsálem, Halleluja!” Tudom, hogy minden műve dicséri Őt. Ez az én örömöm, hogy - azt tapasztalom: a különböző évszakok az Isten különböző megjelenései; a tavasz beszél nekem az Ő gyöngédségéről és nyájasságáról, a nyár fenségességéről, az ősz az Ő adakozásáról és a tél az Ő fenséges hatalmáról; de mégis tudom, hogy az ő dicsőségnek szentségében még világosabban látom és ott úgy találom, mint szívem vigaszát és élvezetét. Az igaz keresztyén a szabadban is tudja Istent tisztelni; de aki nem tanulta meg Istent az ő házában imádni, az nem tanulja meg azt egész biztosan sehol. Az úgynevezett természeti vallás hazugság; sokat beszéltek már felőle, de nem létezik. Kövessétek ezen farizeusokat, kik a sátán iskolájából valók, az ő házaikba és meggyőződtök róla, hogy vallásosságukkal csak azt- akarják eltakarni, hogy vallásuk egyáltalán nincs. Lehetetlen dolog Istenhez menni ájtatosság és imádás által, ha az ember nem a Jézus Krisztus által megy.
Lássátok tehát, hogy szövegünk az Istennél való elfogadástól mindazokat elzárja, kik
Krisztust, az Isten Fiát, közbenjáróul el nem fogadják. Azt szokás mondani: „Mindenkinek igaza van; legyen az zsidó vagy pogány.” Most legyen néktek egyszer s mindenkorra megmondva, hogy a Krisztus vallása ilyen eszméknek nem ad helyet. Nem fordul láncokhoz és kínzóeszközökhöz, hogy akaratod ellenére vallomást csikarjon ki tőled! De nem is hízeleg a hitetleneknek megnyugtató ígéretekkel, hanem még inkább fenyegeti őket rettenetes sorsuk leírásával. Isten ezen könyvében egyetlenegy sort sem találok, amely azt hitetné el velem, hogy a mohamedán részére más út vezet Istenhez, úgy a zsidónak, vagy más valakinek, ki nem a Jézus Krisztus által jön. A Krisztus religiója (vallása) türelmetlen ebben a tekintetben. Azt mondja, hogy más fundamentumot senki nem vethet, azon kívül, amely vettetett. Ezt mondja: Senki nem mehet az Atyához, csak Jézus Krisztus által. Azon krisztusi szeretet, melyről némelyek beszélnek, csaló és értéktelen lehet reményünk azok felől, kik Krisztust el nem fogadják.
Résztvevők vagyunk irántuk, szeretjük őket, imádkozunk tusakodunk értük, hogy a hithez jöhetnének; de nem merészkedünk őket megnyugtatni, nem bátorkodunk nékik azt mondani, hogy Isten imájukat meg fogja hallgatni, hanem a Jézus Krisztus által akarnak is jönni. Legyünk oly türelmesek, mint Krisztus; de Krisztus maga mondta: „Aki nem hiszen, immár elkárhoztatott,” mi lesz te veled is - racionalista, szocialista, hitetlen, észt-istenítő; lehet imád bármilyen őszinte Isten megutálja azt s gyűlöli, ha nem Jézus Krisztus által, ki az egyedüli közbenjáró Isten s a bűnös között, hozod eléje.
Mások azon tudatban, hogy mint bűnös lények az ájtatosság útján nem mehetnek Istenhez, a bűnbánat, megtérés útján akarnak közeledni; de jegyezzétek meg: a megtérés útján sem mehet senki Isten ez, hanem a Jézus Krisztus által jön. A szemeidben levő könnyek minden kegyelemnek Istene előtt értékesek, mint a gyémánt, ha Jézus az igazság napja, ragyog azokban; de könnyeid, sóhajaid és kesergéseid sem gyakorolnak semmi befolyást Isten szívére, ha a Jézus Krisztus, az ő egyszülött Fiában való alázatos hittel nincsenek összekötve. Hiába sírsz addig, lesig szemeid a sok könnyezéstől meghomályosodnak hiába sóhajtozol, mígnem szíved dobogása, melyet az aggodalom idéz elő, egész testedet remegésbe hozza, hiába térdelsz, míg végre térde kisebesedik: Isten nem hallgat meg, nem fogad el, ha Jézus, a megfeszített, az Ő Fia, az emberek Megváltója nevét nem említed. Ah, mily szomorító látni, hogy az emberek inkább keresnek más utat, hogy sem Jézus Krisztus által jönnének Istenhez. Ott van a római egyház, mely az emberektől nehéz vezeklést kíván, hogy Istenhez jöhessenek. A múlt héten bementem egy katolikus templomba és láttam ottan nagy csodálkozásomra egy szegény asszonyt térden állva, ki az egész templomon keresztül kúszott, mi közben vezekelve, egy egész festmény - sorozat előtt, mely a falon függött, imádkozott. Nos, gondoltam, ez az ő Istenének tetszeni akar, - az én Istenemnek ez nem tetszik. Hogy ez szegény asszony magának reumát szerezzen, vagy még annál is rosszabbat, hogy úgy Isten tetszését megnyerje, ez a legérdekesebb vallás amit ismerek. Milyen lény lehet nékik Isten, ha a szegény emberekben csak akkor van öröme, ha azok magokat szenvedtetik. Nézzétek meg barátot - ha az ő Istenét meg akarja örvendeztetni, akkor nem szabad megmosakodnia; mert az ő Istene a szenny kedvelője és saját vallomása szerint a tisztaság néki nem kellemes.
Böjtölni is kell - Isten az éhség Istene az határozottan nem a mi Istenünk, mert a mi Istenünk a bőkezűség Istene. A szegény barátnak meg kell magát ostorozni; megveri hátát annyira, hogy a vér patakzik belőle; a ti Istenetek kedvet talál teremtményének vérében nincs semmi kedvesebb előtte, amint magatok mondjátok, mintha teremtménye fájdalmát látja. Nagy örömünkre tehát a mi Istenünknek semmi köze a ti Istenetekhez. A ti Istenetek egy régi római pogány bálvány; a mi Istenünk olyan Isten, akinek öröme teremtményeinek boldogságában van; ki, ha valahol érdem volna, azt inkább örömeinkben, mint fájdalmainkban találná; de ha jól megfigyeljük, érdem egyikben sincs. Ha Istenhez bánattal és vezekléssel jövünk, akkor is csak egy áldozatot hozhatunk, mert csupán egy út van, melyen Istennek tetsző megtéréshez juthatunk az a mi urunk Jézus Krisztus által nyert út. Ha nem tévedek, ott fönn van egy ember, kit vétkének érzete terhel és megbocsátás után vágyódik. Azt rebegi ajka: „Óh tudora, hogy vétek terhel; érzem, hogy Isten haragját megérdemlem. Azonban megígérem, hogy többé nem iszom le magamat; soha nem átkozódom; mostantól kezdve az Isten házában az
összejöveteleket rendesen fogom látogatni. Meg fogok javulni egész biztosan.” Oh barátom, barátom, olyan megtéréssel soha sem fogsz Istenhez jutni. Oh ember az az út - a cselekedetek útja - a halálra vezet. Mihelyt lábadat azon útra teszed, azonnal hangzik a Sínai hegy átkának dörgése. „Átkozott valaki meg nem marad mindazokban, melyek megírattattak a törvényben, hogy azokat cselekedje.” Elmehetsz jó feltevéseiddel és szándékaiddal; kíséreld meg azt keresztülvinni; azt fogod látni, hogy ezen utad minden nap nehezebbé válik. Minél többet teszesz, annál több tennivalód lesz; ha egy halmot megmászol, hegyet fogsz magad előtt látni; ha egy folyamon átúsztál, tengert látsz magad előtt és nem lesz tengerész, aki átvigyen. A jó cselekedetek által való út a mennybe nagyon nehéz volna, ha esetleg lehetséges volna is. A lelkiismeret, mint a nadály, azt kiáltja folyton: „adj, adj, adj!” A lelkiismeret soha sincs megelégedve, a legjobb tettel sem, amit tehetünk; mindig többet kivár. Figyelmeztetlek arra, óh ember, hogyha cselekedeteid útján mégy tovább és úgy akarsz bűnbocsánatot találni, a te veszedelmed épen olyan biztos, mintha a bűn ösvényén haladnál. Gondold meg, hogy az ókor zsidói nem akarták elfogadni Krisztus igazságát, hanem saját igazságukat igyekeztek állatni, így a Krisztus igazságának nem voltak részesei, azért elvesztek irgalmasság nélkül. Így fog az veled is történni. Térj vissza utadról! Isten nem fogadhat el téged, ha ezen az úton haladsz, azért fordulj vissza arról! Ha tökéletes volnál és Isten törvényét soha meg nem rontottad volna, úgy üdvözülhetnél a törvény által; de egyetlen bűn által, melyet tettél, ketté töröd az egész törvényt és azon törést soha nem tudod jóra hozni. El vagy veszve, ha tetteidre alapítod üdvödet. Jöjj onnan, jöjj Krisztus keresztjéhez. Csak Jézus Krisztus által van út a mennybe: el - úgy tetteiddel, mint bűneiddel; nézz Krisztusra és élsz; tekints reá és megbocsáttatnak bűneid; tekints Őreá és íme bánatod el lesz véve és békességet fogsz nyerni.
Mások vannak, akik így gondolkoznak: „Igaz, hogy Jézus bocsáthatja áthatja meg bűneinket; csak szenvedése által lesz kegyelemben részünk: de”, azt mondják: „mi akarunk Istennek tetszeni életünk minden idejében; tehát azon fáradozunk, hogy olyan úton jöjjünk Istenhez, melyen minket szívesen fogadjon.” Sokan vannak, kik a következő útra jutottak, Amennyiben azt mondják: „Mi nagyon lelkiismeretesek akarunk lenni minden tettünkben, nagyon vigyázunk erre másokkal való összeköttetésünkben, ami az Isten országát illeti bőkezű adakozók legyünk; ezen az úton elfogadtatunk Istentől. Krisztusban fogunk bízni, amíg bűneink megbocsátásáról van szó, a magunk részéről pedig fogunk arról gondoskodni, hogy az igazság ruhájába felöltözködjünk; akarjuk, hogy Krisztus megmosson bennünket, tetteinket is, ha úgy akarja; de legalább erényeinket és jeles tulajdonságainkat, mi magunk fogjuk gyártani. Isten előtt tetteinkért legyünk kedvesek; Krisztus a hibákat hozza helyre; Ő azon egy vagy két szakadást, mely esetleg öltözetünkön előfordul, megfoldja, de régi ruhánkat a legkevésbé sem akarjuk eldobni, ha azt is halljuk, hogy a mi igazságunk olyan, mint a vérbe mártott ruha, azért mégis kimosatjuk azt
és újból felvesszük, habár rongy és foszlány is az. „Nos, mostan figyeljétek meg hallgatóim, amint, ha először Istenhez megyünk, nem vihetünk semmi mást magunkkal, mint Krisztus vérét, úgy, ha később újból jövünk, nem hozhatunk más egyebet, mint csupán ezen ajándékot. Egy megterhelt bűnös soha sem jut bűnbocsánathoz, ha Isten trónjához közeledik, csak azon esetben, ha azon vérre hivatkozik, melyet Krisztus ontott egykor; és a legkevesebb, a kitűnő keresztyén épen oly kevéssé fogadtatik el Istentől, mint a legnyomorultabb bűnös, ha újból és újból nem veszi őt oltalmába Krisztus vére és igazsága. Némely keresztyén úgy fogja fel a dolgot, hogy Istennél való elfogadása bizonyos mértékben az ő elfogadásától függ. Azt gondolják t. i., hogy- ha a keresztyén bűnbe esik Istennek ki kell őt zárni szent családjából, épen ezen feltevésből szükségszerűen következik, hogy a keresztyének elfogadása az ő jó tetteiktől függ, úgy hogy mikor Istenhez jön, jó magaviseletében bízva jön és épen azáltal, amit Krisztus tett. Ez egy hamis felfogás és épen olyan kárhozatos tévedés, mintha azt prédikálnám, hogy az üdvösség teljesen a cselekedetekből származik. Nincs rá eset a keresztyén élményei között, amikor Istennel más módon érintkezett volna, mint Krisztus által. Kezdetben minden Krisztus általa van; a folyamatban minden Ő általa van; a befejezésnél szintén úgy kell lenni. Ha lehetséges volna testvérem, hogy tökéletesen bűntelen volnál, még akkor sem mehetne más úton Istenhez, mint Krisztus által. Ha hited a legvidámabb bizonyossággá fejlődött, életed balgaságai eltöröltettek, jellemed Krisztus képétől van áthatva, szíved teljesen szent, még akkor is lelked megmentése és Istennel való társaságod ezen változhatatlan mód szerint lehetséges. Jézus, Jézus, Jézus a bűnösök ösvénye és a szentek útja. Nincs más út Istenhez - még a legszentebb emberek számára sem - nincs más út az Istennél való elfogadáshoz, csupán Jézus által, egyedül Jézus által.
Nem fedeztünk-e fel mindnyájan magunkban hajlamot arra nézve, hogy szerettünk volna más úton közeledni Istenhez, nem pedig Jézus Krisztus által? „Most jól prédikáltál”, mondja a sátán; „ezen és ezen dolgot nagyon jól végezted el. Lásd, mennyit adtál azon társaság javára. Most menj és imádkozzál.” És megyünk s azon reménnyel imádkozunk, hogy ezen alkalommal biztosan meghallgattatunk. De talán ott lappang, anélkül, hogy tudnánk, az imában való jártasságunk kapcsán azon titkos gondolat, hogy Isten biztosan meg fog hallgatni, mert mi olyan szorgalmasok és adakozók lettünk. Más oldalról pedig, ha vétkeztünk vádol, akkor félelemmel megyünk Isten trónjához, mert bebeszéljük magunknak, hogy Isten nem fog meghallgatni. Nem gőg ez? Hát akkor jobbak voltunk, mint most vagyunk? Nem voltunk-e mindig és nem vagyunk-e most is olyan rosszak, amilyenek csak lehetünk, Van bennünk valami, ami minket beajánlana Istennek? Azon tény, hogyha jó állapotban van szívünk merészséggel, ha rossz állapotban van félelemmel jövünk, nem-e épen annak a bizonysága, hogy azon titkos gondolat szívünkben lappang, mely szerint valaminek bennünk kell lenni, ami által Istenhez mehetünk? Oh vajha tanulhatnók meg és tartanók erősen azon igazságot, hogy Istennél való elfogadásunk egyáltalán nem függ attól, mit teszünk vagy tehetünk; sem attól, mit gondolunk, érezünk vagy tudunk, hanem teljesen egyedül és csupán attól, amit Krisztus tett és szenvedett; csak egyszer foghatnánk fel ezen gondolatot - mely szövegünkben áll - akkor a Szentlélek támogatása folytán képesek volnánk minden időben bátorsággal Istenhez menni tudván, hogy mivel Krisztus által megyünk, merészséggel szabad Isten trónjához lépnünk.
Talán van itten - bizonyosa van - oly remegő lélek, ki fél Krisztus által menni Istenhez? Ah, kedves testvérem, ismerem félelmedet és tudok veled érezni; de épen azért mert félelmedet ismerem, akarlak téged megróni. Mit? Félsz Krisztus által Istenhez menni és kell neked valaki, aki szószólóvá legyen Krisztusnál? Óh balga szív, ha Istenhez akarsz jönni, persze szükséged van közbenjáróra, de ha Krisztushoz jössz, nem kell az neked. Menj hozzá, épen úgy, ahogyan vagy, minden előzetes önjavítgatás nélkül; menj csak egyenesen hozzá, rongyaiddal, bűneiddel, sebeid és bélpoklosságoddal, menj egyenesen hozzá. Ne félj, hegy az Atya el fog vetni, ha általa jössz. Szegény, félénk testvérem, engedd magad általam ezen útra vezettetni. Jöjj velem! Látod ott ama keresztet? Látod ott ama dicsőséges embert, ki azon kimondhatatlan kínokban hal meg? Nem gondolod, hogy azon szenvedések elegendők Isten haragjának kiengesztelésére? Hallgasd csak, unit kiált! Nem akarod hinni, amit mond? „Elvégeztetett!” így kiált fel, mielőtt kiadná lelkét.
S ha Jézus azt állította, hogy elvégeztetett minden, te nem hiszed azt? Ha Ő maga azt hitte, hogy eleget tett, az nem elég neked, ami neki elég volt? Jöjj és ne félj semmit, mert Jézus örömmel lát téged. Még folyik vére, még vér és víz ömlik az Ő szívéből. Jöjj, mert senki sem lett soha eltaszítva, talán te lennél az első? Ama karok, melyek a keresztre szegeztettek, erősen kiterjesztve, mintha azt akarnák neked mutatni, hogy a legnagyobb bűnösöket is képesek átkarolni. Ama karok, melyek a kereszthez szegeztettek, erősen állnak helyeiken, mintha itt maradnának és várnák, hogy te kegyelmet nyelj. Oh lásd átfúrt oldalát, mintha azt mondaná neked: „Szívemhez nem nehéz eljutni. Íme a vitéz dárdáján át egy egyenes út vezet Őhozzá. Jöjj, rebegd óhajod szívembe, meghallom és meghallgatom azt.” Jöjj lélek, lépj ezen útra. Mily biztos ez, mert a Jehova szeretetlobogója lebeg felette és a Megváltó véres lábnyomai jelzik az utat. Az Isten trónjához vezető ezen vérrel áztatott ösvényre meghívlak téged - lépj még ma. Jézus egyengette azt, Jézus festette meg azt vérével. Felülről jön lefelé a véres nyom, a vörös fonál, mely bizton vezet téged minden kételyed labirintusán keresztül. Jer ide, jer ide, szegény Lélek! Jer, helyezd bizodalmadat egyedül Jézusra, akkor nem kell rettegéssel és aggállyal menni többé Istenhez, az Atyához. Isten segítsen neked, félelmes lélek, Isten segítsen neked. Nem szükség rettegned. Jézus mondja:: „Aki én hozzám jön semmiképpen nem vetem ki.”
Továbbá léteznek emberek, kik a társaság útján akarnak Istenhez menni. Itt is ott is találkoztok jámbor emberekkel, akik nagyon tökéletlen felfogással bírnak az evangyéliomról. Ott van egy csillagász, ő azt mondja, vallástalan csillagásznak nincs elég esze, illetve, ha az volna azt mondja, ha a messzelátó üvegén át szemeivel a csodálatos világokra tekint, melyek az éterbe úsznak, ő Istennel társalog, mindenhatósága felett bámul és hasonlíthatatlan jósága és bölcsessége felett csodálkozik. A geológus is azt mondja, hogyha ő a föld mély rétegeibe lát és amaz őslakókat ismét napfényre hozza, kik az ősvilágban a végtelen erdőkben éltek, akkor úgy érzi, mintha az örök Istennel beszélne; hogy neki az eltemetett nemzedékek csontjai az Örökkévalóról prédikálnak, ki mindenek előtt volt és akiben minden volt. Nos, ezen emberek őszinték; de nem gondolják meg, hogy az ő áhítatuk Istennek csak akkor fog tetszeni, és társaságuk Istennel csak úgy lesz való és természetes, ha ők ezen ismeret szülte érzéseiket bemártják abba és áthatni engedik azzal, hogy Jézus Krisztus az Istenhez vezető egyedüli út. Óh lélek, akarsz Istennel járni, mint Ádám az Édenben - az nem lehetetlen; akarsz Ővele járni, mint Énók - az sem lehetetlen; akarod Őt látni színről-színre és vele szólni, mint barát barátjával, úgy gondold meg, hogy Krisztusnak, mint sziklának üregébe kell állnod, hogy azt megtehesd. Aki ezen sziklaüregben egyszer szilárd állásba helyezkedett és Jézus vérét figyelembe vette, az a természetben is tud Istennel bensőleg társalogni. A hegy lábánál állva, láthatja ezen halmot, mely mint egy ék elválasztja a sötét éjszakát; lelke megmássza a csúcsot és a láthatatlan világba hág; ezen hatalmas sziklán széttekint; lelke folyton feljebb-feljebb emelkedik a hegy ormára, mígnem érzi, hogy a Mindenható kezét megfoghatja. De jegyezd meg jól, hogy az Istennel való társaság ezen magas ormára nem hághatnál fel, ha Jézus nem ajánlaná fel önmagát létrának és hitünk fáradt lépteinek erősítéséül erőt nem kölcsönözne. Ő az Istenhez vezető út; Ő az igazság, mely minket vezet; Ő az élet, mely minket erősít az úton való járásra. Krisztus nélkül nincs út az Istennel való társasághoz, nincs igazság a társaságban, sem élet. Keresztyén, óvakodjál valamikor megkísérelni másként, mint Jézus Krisztus által Istennel társaságba jutni. A Szentlélek által se próbáld meg vele társalogni, ha a mellett Krisztusra nem gondolsz. A Szentlélek hozza létre a társaságot; de Krisztus a közvetítő, aki által az folyik.
A Szentlélek Krisztuson, mint csatornán fut keresztül. Mint a víz a vezetékből a csöveken át folyik, úgy folyik a Szentlélek közössége Jézus Krisztus által. Isten nem jöhet másként hozzánk, sem lelkünk nem mehet másként Istenhez, mint az úton, mely a Jézus Krisztus!
És még záradékul: Van közöttünk valaki, ki nem vágynék a mennybe? Létezik valahol oly holt lelkű ember, kinek szívében ne volna vágyakozás egy más és jobb világ után? Van szív, mely annyira meg volna tompítva, hogy nem óhajtoznék bemenni az üdvös nyugalomba - oly homályos szem, mely soha ne pillantana túlnanra, oly érzés nélkül való Lélek, mely soha sem indulna meg azon örömtől, melyet az üdvösség és boldogság hona iránti remény kelt? A természet vad fia, ki őserdőkben él, más világ után vágyakozik és ha egy- kedves halottja van, annak sírjára tüzet csinál, hogy azáltal a halál rémes és titokzatos árnyát megvilágítsa, hogy a paradicsomba vezető utat megtalálhassa; ha pedig a tűz elaludt, a sírra ül és az elhunytnak énekel és reméli, hogy annak lelke így, a túlvilágban az üdvözültek országába jutott. Nem nyugszik meg mindaddig, míg nem hiszi, hogy az elköltözött kedvesének szelleme a jobb hazába érkezett. És lehetséges volna az, hogy közöttünk kik keresztyén országban élünk, találkozzék valaki, kinek szemei a jövő előtt bezárva vannak és soha sem pillantott voltra túl a síron? Nem, nem - mi mindnyájan vágyódunk egy más és jobb házába. Óh, jaj és nyomor hazája, volnál te ha nem az üdvvel teljes világnak tornáca volnál? Óh, sírok és emlék kövek hazája, mi volnál, ha rajtad keresztül nem a fény hazájába jutnánk? Óh könnyek völgye, mi volnál, ha nem tudnánk, hogy te a megdicsőülés hegyéhez vezető út vagy, mi volnál, ha nem vinnél minket ami Istenünk sátorához, a béke szentségéhez, ahol lakást remélünk.
De nem létezik más út a mennybe, amelyhez reményt fűzhetnék, csak Krisztus által. Oh emberi lélek, csak Jézus vérző oldalán át vezet az út a gyöngykapuhoz. Ezek a paradicsom kapui - ezen vérző sebek. Akarod Isten ragyogó rajához az utat megtalálni, úgy csak keresd az utat Jézus keresztjéhez és gyalázatához; keresed az üdv útját, úgy lépj a nyomor ösvényére, melyen Jézus járt egykor. Mit? Akarsz más utat keresni: Ember, annyira megvakíttattál, hogy nem tudod megfontolni, hogy a menny kapuját és oszlopait örök alapjukból akarod kimozdítani és magadnak utat erőszakolni a Mindenhatóhoz. Isten karja levethetne téged a legnagyobb mélységbe! Vagy azt véled, hogy gazdagságoddal és aranyoddal csak egy talpalatnyi földet is meg tudsz szerezni a paradicsomban? Te ostoba, mi a te aranyod, ott, ahol aranyból van az utca és egyetlen darab kő minden kapu - a fundamentum jáspis és a kőfalak drágakövek? Talán azt véled, hogy érdemeid által jutsz oda? Óh balga, gőg miatt levettettek az angyalok, te is levettettél gőgöd miatt. Ha érdemeidről beszélsz, az arról tanúskodik, hogy te megtestesült ördög vagy.
El veled! A menny nem az ilyeneké. - Vagy azt mondod:: „Vagyonomat úgy is itt hagyom, ha meghalok kórházat fogok építeni és a szegényeket táplálni.” Gyere csak, le akarok veled számolni. Te nemzeted javára dolgoztál, fizessék meg ők, amivel tartoznak; állítanak emlékszobrot és képedet abban megörökítik. Hazádnak éltél, úgy hazád fizesse meg neked, amivel tartozik. De Isten, mivel tartozik azért neked? Elfelejtkeztél róla, megutáltad fiát, elvetetted evangéliumát. Katona, államférfiú, hazafi, vagy bárki légy - az emberek tartoznak nektek fizetni; Isten nem tartozik neked semmivel; minden, amit csak tehetsz, soha sem elég, ahhoz, hogy téged palotájába beengedjen, ha nem a helyes úton, t. i. Jézus Krisztus által jössz, ki élt és meghalt és most é1 örökkön örökké, és nála van a menny kulcsa.
És most jöjjetek ti, kik semmit sem hoztatok; jertek Krisztushoz e reggelen, ti csüggedezők, vétkesek és elveszettek. Isten küldötte áll előttetek és mintha Krisztus kérne titeket, úgy kér ő, hogy jöjjetek most Jézushoz! Ti, akik bűneitek felett sírtok vágyódtok üdv után, higgyetek most Őbenne!
Szívedben szegény bűnös mond:
Amint vagyok csak úgy jövök, Nem az erőm, de az erőd
A véred mossa le a bűnt, Isten báránya ím jövök!
A meghívás általános, a megbocsátás nyíltan ígértetik. Istenem nem a harag és gyűlölet Istene; Ő a szeretet Istene. Ő hív titeket, kik szomjúhoztok, kik vágyódtok orcáját látni, hív most magához; szavait esküvel is megerősíti: „Élek én, mondja az Úr, nem akarom a bűnösnek halálát; hanem hogy megtérjen és éljen. Azért térjetek meg a ti gonosz utaitokról; miért halnátok meg, óh Izráel háza? Jertek most! A lélek és a menyasszony azt mondja: Jövel! Aki szomjúhozik jöjjön el, és aki akarja, vegye az életnek vizét ingyen! Oh Istennek lelke, vonjad a bűnösöket Krisztushoz! Uh te dicsőséges, Te hatalmas Szellem, tessék most néked ők az Atyához vonni Jézus Krisztus, az Isten Fia által! Ámen