Az őszinte vallás

Azok, kik közületek az elmúlt vasárnap reggel jelen voltak, bizonyára emlékeznek még „A kevert vallás”-ról (*megjelent az „Üdv Üzenete” legutóbbi számában) szóló beszédemre, helyben azokról volt szó, kik az Urat tisztelik és e mellett idegen isteneknek szolgálnak. Megosztott, megfelezett szívű emberek ezek és ezért azután hiányt éreztek és hibásaknak találtattak. A zsidó kifejezés szerint egy szívük és ismét egy szívük volt. Az egyik szív, hogy eme úton, a másik pedig, hogy ama úton haladjanak, úgy hogy tényleg bekövetkezett az, amit a próféta mondott, hogy: „olyan lett, mint az együgyű galamb: balgatag” (Hós.7,11). Az angol fordítás szerint e vers így hangzik: „olyan lett, mint a balgatag galamb, kinek nincs szíve” . Ama reggeli beszédem azután a teljes szívű, az őszinte vallást fogja elétek állítani, mely teljesen az ellenkezője annak a szomorú, annak a fájdalmas keveréknek, melyről legutóbb szóltam. Olyan emberekre akarok reámutatni, kik homlokukon a Káleb bélyegét hordják, kik az Urat mindenben követik, kikben Isten kegyelme által a megosztott, a megfelezett szív egyesített, úgy hogy ezek szívük teljességével, indulatuk, elméjük összességével az Úrnak, Istenüknek szolgálnak.
A felvett szöveg kivonat Jeremiás prófétának a kegyelmi szövetségről szóló iratából, Az Úr megígérte az Izráelnek: „És lészen Izráel az én népem és én lészek néki Istene”. Ugyanennek a résznek a 40. versében azután ez van megírva: „És örökkévaló szövetséget kötök velük, hogy nem fordulok el tőlük és a velük való jótéteménytől és az én félelmemet adom szívükbe, hogy el ne távozzanak tőlem.” Ez tehát az a kegyelemteljes szövetség, melyet Isten kötött népével. Rendkívül figyelemreméltó e szövetségben az, hogy az első, ebből Isteneredő áldást a szív nyeri, amiből világosan látható. versében azután ez van megírva: ,És örökkévaló szövetséget kötök velők, hogy nem fordulok el tőlük és a velük való jótéteménytől és az én félelmemet adom szívükbe, hogy el ne távozzanak tőlem.” Ez tehát az a kegyelemteljes szövetség, melyet Isten kötött népével. Rendkívül figyelemreméltó e szövetségben az, hogy az első, ebből Isteneredő áldást a szív nyeri, amiből világosan látható érintkezésbe lép az emberrel, akkor ezt jelekkel, hanem belső, szellemi dolgokkal teszi. Azt olvassuk „és adok nékik egy szívet és egy utat”, azaz elsősorban jön a szív és csak azután az út. Magától értetődik tehát, hogy minden, az úrtól nyert üdvösséget csak a szívünk működésével nyerjük el. Haszontalan dolog tehát azt reményleni, hogy elsősorban a külső dolgokat hozzuk rendbe, míg majd azután a világosság lassanként befelé hatol; nem, nem, a fénynek elsősorban is a belsőt kell megvilágítani és csak azután, ha innen kiszórja sugarait, láthatjuk meg külsőnkön a foltokat és igyekezhetünk azokat eltüntetni. Isten erejének működése nem a középpont, felé, hanem a középpontban az történik és azután ágazik el innen a külső tettekbe.
Az isteni kegyelemnek egy korábbi műve az, hogy a szívet bennünk egyesítse. Különösen hangzik ugyan, de a tiszta igazságot mondom akkor, mikor kijelentem, hogy a kegyelemnek legelső műve az, hogy a szívet teljesen összetöri. Ebből érthető azután az, hogy az emberi természet milyen különös, milyen fonák. Mikor szíve még töretlen, akkor az megosztott, megfelezett, mikor pedig szíve össze törött, akkor válik eggyé legelőször, mert az összetört, összezúzott szívben minden egyes részecske szomorkodik a bűn felett és irgalmasságért kiált. Minden szétmorzsolt részecskéje egy összezúzott szívnek egyesül abban a kívánságban, hogy Istennél meghallgattatást nyerjen. Nem létezik, hogy egy szívben egység uralkodjék addig, míg az a bűntől és a bűn által össze nem morzsoltatik. A kegyelemnek felpirkanó hajnalán visszatér az ember önmagához és így azután emberi természetének teljes és tökéletes egységébe is visszaállíttatik. Eme újból visszatért egység gyógyító erejének működése igen áldásos Olvastunk már mindnyájan a tékozló fiúról, hogy „minekutána magához tért volna”, így szólt: „felkelvén, elmegyek az én atyámhoz” A szív akkor egyesül az Atyával teljesen, ha önmagával már egyesül úgy miként az Úr a próféta szája által szól: „És adok nékik egy szívet, hogy megismerjék, hogy én Istenük vagyok. Ők az én népem én Urok leszek, hogy teljes szívükkel hozzám megtérjenek.”
A szívnek eme egységéről akarok ma leglesőbben is beszélni azután tovább menve a szövetség ama áldásáról fogok szólani, mely a szívbe ömlik felolvasott szövegünknek megfelelőlég. Alább ez meg is van nevezve és pedig azért, hogy a szív egységének nagy érték megmutassa, mert ez a lépés az első, a rendkívüli áldás elnyeréséhez.
Foglalkozni fogunk tehát legelsőbben is a szív egységével; „és adok nékik egy szívet”; másodszor az áldással, amely közvetlenül ebből folyik: az életmód változásával, „és adok nékik egy utat”. E két értékes áldásból következik a harmadik: az alap erőssége, hogy mindenkor engem féljenek”, majd ezt folytatja a személyes áldás, „hogy jól legyen dolguk”, ehhez pedig csatlakozik a hozzánk tartozóinkra eső áldás „és fiaiknak ő utánnok”.
Kezdeni fogunk tehát magával a kezdettel: a szív egységével. Első állításunk az, hogy a szív már a természettől megosztott, megtelezett. A bűn fellépése zavart, bábeli zavart okoz mindenütt és az ember szívének tőrbe ejtését célozza. Mielőtt az ember vétkezett volna, egyénisége egy volt, azaz osztatlan, de az elesés megtörte és teljesen elvette egyéniségét. Most azután az emberben, az ember bensőjében sok különféle hang, különféle képzelődés és különféle húrt pengetőtünet fordul elő. Most azután előfordul, hogy bensőjében civódás és perpatvar, harc és háborúság dúl, melyek az ember kívánsága, az ember vágyódásai által jönnek létre és amelyek egymással és az emberértelmével - majdnem folytonosan - küzdenek. Figyeljétek csak meg azt a látható meghasonlást, azt a látható viszályt, mely az ember értelme és az ember hajlama közt uralkodik. A hajlama azt választja, ami gonoszság, ami bűn, az értelme pedig azt, ami helyes, ami igazság. A kívánságok azon dolgok után gerjednek fel, amelyek kellemeseknek látszanak, a józan ítélet, a lelkiismeret azonban óvja a lelket a balgaságoktól; innen ered azután a harc a lélek két hatalmassága közt. A vágyak rendesen az után támadnak fel, amit az öntudat kárhozatosnak ítél; a szenvedélyek azt követelik, amit az ész megtagad; az akarat pedig egész súlyával azon van, amit a lelkiismeret már-már feladni szándékozik. Az emberi természetnek hajója nem akar a kormánynak engedelmeskedni, úgy hogy lázadás, zendülés tört ki a hajón és azok az erők, melyek alárendeltettek, az uralkodás felé törekszenek. A folyton és folyton újra támadó erők által az ember ide-, majd odavettetik; az ész, az okosság erre az oldalra húz, a hajlamok pedig merőben ellentétes irányba hurcolják őt. A természettől adatott ösztön és képesség úgy viselkedik bennünk, mint a nép az efézusi színházban, amelyről azt olvassuk: „azért most ki egyet, ki mást kiáltoz Fala, mert a népgyűlés szétvesztett volt”. Senki sem vétkezhet a lelkiismeret furdalás bizonyos foka nélkül és titkos bűneinket nem adjuk fel, teljesen akkor sem, még ha engedünk is a lelkiismeretnek, mert a szív még akkor is gyakran azon csüng, amit a lelkiismeret kárhoztat. Némely embernek megadatott, hogy olyan dolgokat alkosson, amelyek nagyszerűek és mégis olyan dolgoknak örvend, amelyei: utálatosak. Lelkiismeretének az a feladata, hogy egy tisztább, egy tündöklőbb élet felé emelje és alacsony, piszkos szenvedélyei mégis ott lenn tartják, ahol minden földi, ahol minden bűnös.
A válaszfal sokszor igen nagy némely ember belső érzése és külső magaviselete között. Az emberek sokszor bölcsek az észben, de balgák a kézben, ismerik a helyességet és mégis helytelenséget követnek el. Az Isten törvénye fülük hallására olvastatik, emlékezetükbe feliratik és az életben mégis gyakran, mégis sokszor elfelejtik azt. Olyan férfiak ők, kik elméletben igen jó megkülönböztetést tudnak vonni, de gyakorlatban mégis keserűt adnak az édesért és édeset a keserűért, sötétséget a világosságért és világosságot a sötétségért. Vétkeznek a világosság ellen, mert „inkább szeretik a sötétséget, hogy nem a világosságot, mivel cselekedeteik gonoszak valának”. Véleményének helyességében oly gyakran található az ember, mint maga az igazság, tudásának tisztaságában, derültségében olyan, mint a Nap és mégis oly tapogatva jár mint a vak és botorkál fényes nappal úgy, mint sötét éjjel. Az egyik úton jár az értelme, a másikon az akarata; ismeri a bűn következményeit és csak ezért fél attól; látja a bűn gyönyörűségét és ezért megkockáztatja annak élvezetét. Biztosnak érzi magát, hogy soha többé oly gyarló nem lesz, hogy valamely ismert, nyilvánvaló bűnt elkövessen, de azért újra és újra elköveti azt és védi magát mindaddig, míg állhatatlan elméje meg nem változik, gáncsolva, kárhoztatva azt, aminek éppen most helyet adott. Vajon hogy állhat meg Istennel szemben igazságban, ha önmaga előtt sem képe megállani?
Ha a testies érzelmű embert megnézzük, mindenütt csak zavart hibát és helytelenséget látunk. Látunk egy teremtményt, aki fejét földnek szegezte, lábait pedig az ég felé irányította, egy teremtmény akit szörnynek is nevezhetünk, holott éppen az ember, a testi ember van ebben az állapotban. A földet lábaival kellene tapodnia és ehelyett a fejével jár és az égre - ahová tekintenie kellene, - a lábait rakja. Tűri, hogy azok az állati szenvedélyek, melyek benne vannak amelyekkel mint vadállatokkal kellene elbánnia - urai és parancsol legyenek. Megfordítja a természet rendjét és a lelke fölötti uraim átadja a benne lakó bestiának (vadállatnak). Oly vágyaknak, helye eredeti tulajdonságukban, valójukban jók és helyesel, - ha zabol és féken tartják őket, megengedi, hogy gonoszak legyenek, Ámennyiben korlátozás nélkül tűri, hogy lelkének zsarnokaivá váljanak. A testies Izmael gúnyolta Izsáknak lelkiismeretét és nem lett rendre utasítva. Bölcs Salamon mondja: „Láttam a szolgákat lovon ülni, hercegeket pedig gyalog járni, mintha szolgák volnának.” Ugyanez az állapot áll fenn a mi bensőnk kicsiny - világában, ha a vágyak, kívánságot: uralkodnak és a szép, a nagyreményű képességek pedig szolgai sorban vergődnek. Az ember szívében nagy felfordulás, nagy zűrzavar uralkodik és senki sem hozhatja azt rendbe, mint csak egyedül az, aki teremtette. Hasonlít a szív egy oly házhoz, melyben senki senkivel egyet nem ért. Nem más ez a szív, mint a gonoszság rejteke, a dicsőség és balgaság útvesztője, a visszásságnak, a makacsfiágnak és a perpatvarnak nagy tömege. A bűn oly mélyen, oly nagyon töltötte meg a szívet, hogy az olyan, mint a folyton háborgó tenger, mely nem képes nyugton maradni; hasonlít nagy ragadozó madarakkal telt kalitkához, melyek mind tépik, szaggatják egymást, vagy pedig vadállatokkal telt barlanghoz, melyek szünet nélkül viaskodnak egymással. Mihelyt az ember az élő igaz Istennek igáját levetette, aláesett egyéb idegen istenek és idegen urak hatalmába, kik küzdenek egymással és egymás ellen a főhatalomért és az egy birodalmat sok egymással versengő fejedelemséggé osztották. Mióta a bűn az ember természetévé vált, azóta természetes dolog az is, hogy az ember szíve megosztott.
De kell, hogy a szív ismét egy legyen, -ez a főpont és erre vonatkozik a szövetségben kijelentett ígéret, hogy: „adok nékik egy szívet”. Mert kedves barátaim, ha szívünk nem teljesen és osztatlanul Istennél és Isten közelében van, akkor Isten nem is fogadhat el bennünket. Egy megosztott, egy megfelezett szív hódolatát Isten soha és semmiféle esetben nem fogadta el és nem is fogja elfogadni ezután sem. Mikor Dárius perzsa király azt ajánlotta Nagy Sándornak, hogy a két hatalmas birodalom osztozzék meg a világgal, - akkor Nagy Sándor azt felelte - Az égen csak egy Nap számára van hely.
És amit Nagy Sándor mondott, ugyanazt Isten más formában, határozott akarataként jelentette ki, ami a dolog érdeméből indokolt is. Mivel Isten hatalma, Isten jelenléte mindeneket betölt, nincs hely egyéb isteneknek. Lehetetlen dolog, hogy egy szív átadja magát a hazugságnak és mégis az igazság hatalma alatt éljen. Haszontalan dolog még csak megpróbálni is, hogy két olyan istennek, mint a Szentség és a Gonoszság, egyidőben szolgálni lehessen. Isten semmi esetre sem találhatja kedvét az ily szentségtelen egyezségben és nem is engedi meg az embernek, hogy először a Mammon bálvány előtt hajoljon meg és közvetlen utána menjen az Úr templomába, hogy ott meg őt imádja. Isten vagy mindent akar vagy semmit. Vagy azt akarja, hogy egyedül, egészen, teljesen és mindig az övéi legyünk, vagy pedig azt, hogy semmi köze ne legyen hozzánk. A hamis istenek eltűrik, hogy egy megosztott birodalomban uralkodjanak, de az igaz isten ezt nem teheti. Ha mindjárt egy ország- vagy világgyűlést állítotok is össze hamis istenekből, a Jehova mégis azt mondja: „Én vagyok a te Urad és Istened” A római szenátusnak egy ízben előterjesztették, hogy a Pantheonban (emlékcsarnok) a többi istenek között helyezzék el a Jézus Krisztus képét is. Mikor azonban a szenátus tagjainak az is tudomására jutott, hogy Krisztus ebbe nem egyeznék bele; mert nem tűri, hogy egyéb idegen istenek tiszteletébe keverjék őt, akkor azonnal megtagadták a hely átengedését. A szenátus ezzel a cselekedetével következetes, őszinte maradt magához, de teljesen menthetetlenek azok, kik „esküsznek istennek, meg a Molochnak is egyaránt”. Haragra, féltékenységre ingereljük az Urat akkor, ha egy kis szögletet, egy kis zugot felkínálunk szívünkből és hiú gondolatainkban azt hisszük, hogy Ő most bennünk lakik. Hazugságok, hibák, tévedések, mint egy békésen fekvő nyáj heverhetnek egy más mellett, de semmiféle ilyen dolog nem nyughatok az igazság oroszlánja mellett. Nincsen Isten a Jehován kívül, mert csak egyedül Ő az Úr! Az Isten és az emberek között csal: egy közbenjáró van és pedig az ember Jézus Krisztus. Amit az ember felállít szívében vonzalma, vonzódása tárgyául, az ellenkezik Istennel, az egy hiú, szégyenteljes, elvetendő dolog és az ilyen ember nem találhat kedvet isten előtt. Oh ember, akarod-e tehát az Urat szolgálni akarod? Csak Néki, egyedül Néki kell szolgálnod. Akarsz-e Néki áldozatot hozni? Ha igen, akkor add oda a szívedet elsősorban, a te osztatlan, a te egységes szívedet. Az Úr nem így szól, hogy: „Adj nékem részt a szívedből!” hanem azt mondja; Szerelmes fiam, add nékem szívedet!” Nem engedi az Úr, hogy valamely házat- Isten templomának nevezzenek, ha abban Rajta kívül egyebeket is tisztelnek. Az olyan szívet, melyet csak félig ajánlanak fel az Úrnak, nemcsak hogy nem foglalja el, hanem megutálja. És ez nem helyesen, nem jogosan van-e így? Vajon Jézus szerelme nem érdemli-e meg viszonzásul a mi teljes, a mi őszinte szeretetünket? Az a szeretet, mely Őt emberré lenni késztette, megérdemli a mi teljes, tökéletes odaadásunkat; az a szeretet, mely Őt a kereszthez vezette, megérdemli, hogy mi hordozzuk Érette a világ keresztjét; és az a szeretet, mely mindhalálig megmaradt irányunkban, elvárja, hogy mi Ő érette a bűnnek haljunk meg. Megérdemli a mi lelkünket, a mi életünket, a mi egész valónkat az a nagy, az a mély Szeretet, amely kedvünk szerint kormányozza a mindenséget. Önmagát adta értünk, saját, legbensőbb lényét; nékünk tehát kötelességünk, Hozzá hasonlóan a mi egész szívünket átadni.
A felolvasott részben ezt mondja az Úr: „És örvendezek bennük, ha jót cselekedhetem velük és biztosan beplántálhatom őket e földbe, teljes szívvel és teljes lélekkel.” Vajon csak megosztott szívet adjunk-e a velünk szemben teljes szívvel viselkedő Istenünknek? Vajon legyünk-e mi hamisak Vele szemben, ha ő gondot visel arra, hogy bennünket megáldjon? Vajon szeressük-e a világot és reményijük, hogy ugyanazon időben az Atya szerelme is bennünk van? Isten nem akarja ezt, nem, mi pedig ne kívánjuk ezt. A szívnek eggyé kell lenni.
Láttuk, miszerint a szívnek eggyé kell lenni, hogy elfogadásra méltó lehessen; de nézzük csak meg, hogy az őszinteség miatt eggyé kell-e lenni? Igen, mért a megosztott szív: hamis szív. Ahol nincs meg az egység a szívben, ott nincs meg az igazság a szellemben. Ha azt mondod nékem, hogy szereted egy kicsit a világot, akkor én azt felelem reá; hogy a világ szerelme ellenkezik Istennel. Jelentsd ki, hogy te Baált akarod szolgálni, - ha mindjárt nem is teljes mértékben - és én megmondom néked, hogy a te Krisztustiszteleted nem egyéb mint Iskáriótes Júdás tisztelete, haszontalan, időpocsékoló áruló tisztelet. Az őszinteség nem nyit ajtót Krisztusnak és az ördögnek egyaránt.
A szívnek eggyé kell lenni továbbá azért, hogy az élet erősebb legyen. Az őszinte, az igazi vallásosság megköveteli, hogy a lélek állandó, belső melegségben éljen. „A mennyországot ostromolják erősek - mondja az írás - és aki erősebb, az meg is nyeri azt”. Arra a hegyre, melyen az Új-Jeruzsálem fekszik, csak azok tudnak feljutni, akik négykézláb is mennek (1Sám.14,13), aki a térdeiken is csúsznak és akik minden terhet oldaltvetve, maguk teljesen arra szentelik, hogy a célt elérjék. Az a vándor, aki ezt a jobb hont elérni akarja és azt hiszi, hogy az odavezető út csak kéjutazás nagy tévedésben van. Ez az út igen nehéz és buzgóságot meg kitartást követel, e nélkül senki el nem juthat oda. Ez különben így van minden jó szándéknál és jó cselekedetnél. A lustán, csak ímmel-ámmal elmondott ima keresi a meg nem hallgattatást és el is nyeri azt. A félszívvel elmondott magasztalás sértés Istenre nézve valaminthogy minden a vallásban, amit nem egész szívvel, nem teljes lélekkel és nem összes erőnkkel teszünk, az mind bűn, bárhogy láttassák is erénynek. Még akkor is, ha a legbuzgóbbak vagyunk, még, akkor sem vagyunk olyanok, amilyennek lennünk kellene, amit ezek a fontos dolgok megérdemelnek, hogyan képzelhetjük be magunknak azt, hogy Isten kedvét leli bennünk, ha nem a legjobbal, képességünk legjavával szolgátunk Néki? Vagy nem tudjátok, hogy az Úr mondta ezt: „Mivelhogy langymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kiköplek számból”? Lehetetlen az ellenszenvnek erősebb kifejezést adni, különösen ha tekintjük azt, hogy ez a kifejezés nem a dacos, nem megkérgesedett szívű pártütő ellen szól, hanem annak a mérsékelten tanítványnak, ki az Urat minden hiba nélkül, de egyszersmind minden buzgóság nélkül tiszteli. Az őszinte, a teljes szívet kedveli az Isten, de a megosztott szívtől irtózik. Csak azok érnek a célhoz, kik minden erejükből futnak és így annak az embernek, kinek megosztott szíve és két béna lába van, semmi reménye sem lehet jutalomra. Uram, édes Istenem, tedd az én szívemet eggyé, teljesei eggyé, hogy azt Néked adva, szolgálhassak avval, mert csak egyedül te vagy az, kiben az én szívem örömet lel.
A szívnek eggyé kell lenni, hogy felavatva, megszentelve legyen. Vajon összetört kelyhekkel és megrepedezett korsókkal szolgáljunk az Úrnak és legyen-e az Ő oltára bepiszkítva szétszaggatott és megcsonkított áldozatokkal? Az összes dolgok, melyeket Isten a földön és az égen mint felavatottakat elismer, egyedül Néki, csak Néki kell, hogy szenteltessenek. El tudjátok-e képzelni, hogy a szent helyen egy oltár áll, melynek egyik részén a Jehovának, másik részén a Molochnak hoznak áldozatot? Ez elviselhetetlen gondolat. Isten nem akarja, hogy olyasvalamit szenteljünk Néki, ami mások által rendesen használtatott. Testvéreim, vagy teljesen az úrnak vagyunk felavatva, vagy egyáltalán nem. Fél felavatás nincsen. Méltatlanok, tisztátlanok és száműzöttek vagyunk, ha megosztott szívünk van. És még egyet. Kell, hogy szívünk eggyé legyen, mert máskülönben semmi részünk sem lehet azokban az áldásokban, melyeket Isten kegyelvei szövetsége nékünk ígér. Mert nézzétek csak: „én adok nékik egy szívet”, majd folytatja: „és adok nékik egy utat”; tehát senkinek sem lehet az útja addig egyforma, addig állandó, míg megosztott szíve van. Olvassuk csak tovább: „hogy mindenkor engem féljenek”, ne feledjük el azonban, hogy senki sem félheti az Urat „mindenkor”, aki nem egész szívével féli.
A félig megtért úgy tesz, mintha egy darabig követné az Urat, de csakhamar teljesen félreáll, valamint az is hamar kifárad a futásban, aki elveszti a bizalmát. „Mindenkor” ez egy hosszú, hosszú nap és elvárja a mi egész lelkünket úgy a megkezdés, mint a befejezéskor. Az Úr azt is megígéri, hogy: „jól leszem dolguk nékik és az ő fiainak ő utánnok”, hanem azoknak, akik szívükből csak egy részt adnak az úrnak, nem lészen jó dolguk és még kevésbé azok fiainak, mert nem tartoznak ahhoz a maghoz, melyet az úr megáldott és nem is ismerik azt. Óh férfiak és asszonyok, ha a ti szívetek ide-oda visz benneteket és céljaitok és vágyaitok szétszórattak, mint egy nagy juhnyáj, akkor a jó pásztor nem fog legeltetni benneteket. Mikor Ő jön meglátogatni titeket, akkor azt akarja, hogy minden kívánságtok és vágyaitok egy akolban összegyűjtessenek, hogy zöld mezőr és üde legelőre vezessen benneteket, ahol jól érezzétek magatokat. Amiként a régi törvények szerint nem vethettek az emberek kevert magvakat egyazon földbe és nem hordhattak oly ruhát, melyet gyapjúból és lenből szőttek, úgy a megosztott szívű és kettős úton járó emberek ma sem lehetnek Isten kegyében.
Befejezem beszédem első részét, ha még megemlítem, hogy felolvasott rész szerint
Isten a kiválasztottainak ezt az eggyé vált szíve ajándékul adja: „akarok nékik egy szívet adni”. Ah, mi ezt a jótét ménit soha másképpen el nem érhetjük, mint csak Isten szabad kegyelmi ajándékát. A tanítók, a tanárok szent gondolatokkal meg tölthetik ugyan a fejünket, de a szívünket meg nem változtathatják. Gondolatainkat összpontosíthatjuk valamely teológiai rendszer körül, de vágyainkat, kívánságainkat sohasem irányíthatjuk az istenség köré mielőtt a kegyelem munkája nem működik mi bennünk. Mert csak az egy Isten teszi eggyé szívünket. Ő, ki egykor magát a szívet készítette, kell, hogy azt most eggyé tegye. „Egy a test és egy a lélek, miképpen elhívatásoknak egy reménységében hívattatok el is; egy az úr, egy a hit, egy a keresztség; egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik”. E hét fontos dolog között azonban eggyel sem dicsekedhetünk, ha hozzá nem tesszük: „és adatott a kegyelem mindenkinek mi közöttünk a Krisztus szeretetének mértéke szerint”, és ez a kegyelem egyesíti azután valóban szíveinket. Ezt teszi az úr avégből, hogy bennünket a Szent Lélek fényével megvilágítson. Megmutatja az értékes és jó dolgokat azok ellen, melyek szíveinket Jézustól és Istentől elvonnák és ha így a gonosz dolgokat azok ellen meglátjuk, önként adjuk szívünket Annak, kit magasztalunk. Az úr ezt alapos eljárás által míveli bennünk és le is szoktat minden Istent nélkülöző szeretetről. Megengedi, hogy testi barátaink elkeseredjenek irántunk, úgy hogy ellenszenvvel távozzunk el tőlük, éppen úgy, mint az egyiptomiak undorodtak a folyó vízéből inni - dacára, hogy azelőtt istenítették - miután az úr az összes vizeket vérré változtatta. Megengedi, hogy a harag, a keserűség fojtogassa a mellünket, hogy azután máshol keressünk vigaszt. Nagyon sok szükséges ahhoz, hogy Dáviddal együtt elmondhassuk: „leint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem” (Zsolt.131). Az úr megengedi a betegségnek, sőt még a halálnak is, hogy keserűséget és gyásztokozó nyilaival célozzon szeretteinkre csak azért, hogy szívünket teljesen átadjuk Néki. Nehéz dolog a teremtményt nagyon szeretni és mégsem oly nehéz; nagy dolog kedveseinket Krisztusban és Krisztusnak alávetve szeretni.
Némely anyának egyik gyermekét a másik után kellett elveszítenie azért, mert szívét a Teremtő és gyermekei között megosztotta. Olyan emberek, kiknek jó dolguk volt, kik gazdagok voltak, tönkre kellett menniök, mivel Isten látta, hogy eltérnek Tőle és a földieknek hódolnak. Sokan vannak és voltak, kiknek minden kétségen kívül különféle adományuk, képességük volt, de ezen adományukba később úgy beleszerettek, - sőt visszaéltek vele, - hogy szükséges volt tőlük azt visszavenni, mert csak így jöttek ismét teljes szívvel az úrhoz. Ezért aztán megtörtént, hogy betegség által leverettek, önbizalmuk elveszett vagy az ékesszólás hangvesztésbe veszett be, miáltal az adomány később inkább csapás lett, mint vigaszt, úgy hogy szívük így elvesztve saját bálványát, őszintén visszatért az Istenhez. Ha Krisztus a jegyesünk,. Azt akarja, hogy tiszták és Hozzá hűek legyünk. Mi a véleményünk egy olyan férfiúról, kinek törvényes felesége van: és ennek dacára szeretetét más nőre pazarolja? Azt mondjuk, hogy az a férfi hamis, csapodár és megvetjük őt. Adja oda szívét annak „kivel házasságra lépett és viseltessen iránta állandó szeretettel, mert máskülönben nem tartjuk rendes, tisztességes férfiúnak. Hasonlóképpen állandó szeretettel és szívünk teljes odaadásával kell viselkednünk az Úr Jézussal szemben, hogy semmiféle idegen vágyat vagy hajlamot valamiképpen ellene ne mutathassunk. Az Úr Jézusnak jelenléte kell, hogy lelkünk egész vonzalmát lekösse, éppen úgy, mint ahogy a Nap fényével az egész eget betölti és a csillagokat mind elfedi. Az összes patakok, folyók és folyamok közvetve vagy közvetlen mind a tengerbe ömlenek és így kell szívünk összes szerelmének Jézusban összpontosulnia. Férfiak, testvéreim, szüntessétek meg szívetek balgaságát, nehogy ez az éj, homályában eltávolodjék az Úrtól. A szívnek egészen és deliesen az Úré kell lennie. Vegyétek úgy, mintha egy hatalmas vágást kaptatok volna a fejetekre, de azért éltek, mihelyt azonban valamilyen tűnek a hegye érinti sebeteket, rögtön meghaltok. Könyörögjetek olyan kegyelemért, hogy a zsoltáríróval együtt mondhassátok „Kész az én szívem, óh Isten!” (Zsolt.57,8), és akkor azután tudtok majd örvendeni és dicséretet zengeni. Nincsen ezenkívül semmi fontosabb, nincsen ennél lényegesebb. Lássatok hozzá, kedves hallgatóim és olvasóim, hogy a kegyelmi szövetségnek eme kiválasztott áldását, az Isten Lelkének szent, egyesítő erejét mindenki a maga számára megszerezze.
Ha a kegyelmi szövetségnek eme igen fontos részével rendelkezünk, akkor átmehetünk az áldás második részének a tárgyalásába, mely az életmód változásának erőssége: „és adok nékik egy utat”. Ha a szív egyesíttetett, eggyé lett, akkor az ember immár csak egy dolognak szenteli életét. Egy irányba halad, egy cél felé törekszik és csak azon az egy úton marad, mely a menny, felé vezet. Amiképpen Krisztus az egyedüli életünk, úgy csak Ő lehet az egyedüli utunk is. „Én vagyok az út, igazság és az élet,,
Ha ez az egység nincs meg az emberben, úgy semmiféle igazság nem lehet az ő életében. Ha valaki nappal varr, éjjel pedig szétfejti saját munkáját, úgy hamisan cselekszik. Ha addig, míg az emberek látják, jobbra szalad, ámde rögtön balra csap át, mihelyt az emberek leveszik róla szemeiket, akkor egész élete csak kétszínűség, ami a hazugság szónak enyhébb kifejezése. Nagyon csúnya, elvetni való dolog az, ha egy férfi szava hazugság, hanem ha egész élete az, akkor a dolog iszonyú. Sokkal több van bennünk egy hazugnak jelleméből, mint Ámennyit csak álmodunk is, kérjük azért az Urat, hogy vegyen el belőlünk minden hamisságot, hogy hasonlítsunk „az igaz Nathánielhez, kiben nem vala hamisság”. Összefoltozhatjuk, toldozhatjuk életünket a vallás apró rongyaival mindaddig, mígnem úgy néz ki mint a koldus kabátja, melynek igazi színét senki sem tudja megmondani; ezt megtehetjük, csakhogy az ilyen ruha illik a koldushoz de vajon illik-e mi reánk is? Az igazságnak varratlan öltönye felüt lefelé át- meg átszőve díszíti a hívőt, de a tarka- barka csíkos öltözet azt mutatja, hogy a gazdája esztelen. Ha az Urat nem egy szívvel egy úton követjük, akkor előbb-utóbb hazugoknak találtatunk és az összes hazugoknak helye a kénköves tűzzel égő pocsolyában vajon milyen lesz akkor a második halál, és mi lesz díja annak, hamis volt önmagával és hamis az Istennel szemben? Az életmód következetlensége azt mutatja, hogy az igazság, kevés beccsel bír meg előttünk.
Ha az életmódunkban nincs változás, kedves barátaim, akkor életünk semmi előhaladást nem tehet. Aki két különböző irányba akar egyszerre utazni, az valószínűleg egyik helyre sem jut el.
Hogyan lehet az, hogy egyes keresztyének még mai nap is ugyanazon helyen vannak, ahol húsz évvel ezelőtt álltak. Az évek elröpült: fölöttük, hajukat fehérré festették, de buzgóvá nem tették. Este megerősítik a ladikjukat a folyó egy hajlásánál és mikor ön a jön dagály, ekkor várnak, várnak addig, míg az majdnem elmúlt és már csak, egy kevéssé viheti őket az ár, mire újból visszaeveznek és ugyan annál az iszapos partnál vannak, ahol voltak. Mint az inga, folyton járnak, járnak, de ki van zárva, hogy elmozduljanak helyükről. Éberség, előhaladás, tovajutás, - ismeretlen fogalmak előttük, mert kettősszívűek és mert ide-oda futkosnak addig, mígnem egésze elbágyadnak. Nagyon sokan vannak ilyenek. Vasárnap rendesen megfogadják, hogy ezután csak annak élnek. Meg is kezdik mindjárt és nagy buzgósággal, szinte gőzerővel szántják az élet tengerét: hasonlítatlak az olyan hajóhoz, melyet új kazánnal szereltek fel, de holnap, ah holnap, hol lesznek majd? A kazán megreped vagy a tűz kialszik és ők ott vannak minden lelki élet, minden lelki mozgás nélkül, mint a tuskó az erdőn. Ez nem helyes dolog, Kell, hogy utunkon egyenlő erővel folyton előhaladjunk. Ha vihar van a tengeren és a hajó a parttól nem messze van, akkor a kapitánynak tudni kell, hogy az orkán odacsaphatja hajóját a sziklákhoz, ha csak szemben, nem fordul vele, és ha ezt teszi, nem sokkal biztosabb lépést tesz-e ha igyekszik megmaradni azon a helyen, ahol van, hogy megmeneküljön a halálos szerencsétlenségtől? Azt mondom azért, hogy akkor ha látszólag semmi előhaladást nem teszünk, mégis az Isten ítélete szerint cselekszünk, ha ellenállunk azon hatalmas erőknek, amelyet; máskülönben végveszélybe sodornának, de akkor ha felváltva két úton járunk és az egyiknek is, meg a másiknak is hódolunk, azzal céllal, hogy az emberek jóindulatát megnyerjük és kellemessé tegyük életünket, akkor sóvárogva várt kikötőt soha el nem érjük.
Egy utat kell választanunk és amellett megmaradunk, különben semmiféle hasznot el nem érhetünk. Micsoda befolyása lehet az olyan embernek, kinek kettős szíve van? Ha valaki ma szót emel az Úrért, s holnap úgy él, hogy cselekedetei az ördögre vallanak, ugyan isicsoda hatalma lehet azokon, kik körülötte vannak? Vajon hogyan vezethet az, aki maga sem tudja az utat? Ha cselekedeteitek azt mutatja, hogy csak játszotok az igazsággal, ha éltetek fehér- és feketekockás darabokból van összeszőve, ha mindent, amit csak lehet, felcseréltek, megfordítotok és semmit sem adtok a tartósságra, az állandóságra, akkor milyen erő működhetik bennetek, hogy a jó cselekedetekre ösztönözzön? Ha hasznot akarunk nyerni az életben, feltétlenül szükséges, hogy egy értelmen és egy akaraton legyünk. Feltétlenül szükségesnek tartom azonkívül, hogy a bizalom meglegyen. A hívő férfiak legjobbjait is szent félelem és kétségeskedés foghatja el kegyelmi állapotukra vonatkozólag; de az a férfi, aki két úton jár, méltóan énekelheti. Lelkem e vággyal van tele. Az úr kegyében állok-e? Dorgálás vár rám vagy vigasz? S a szíven tiszta? Vagy nem az?
Kell, hogy olyan merész legyek, miszerint megmondjam néktek, kik oly állhatatlanok vagytok ez életben, hogy barátaitok közül sokan még inkább kétségekben vannak, mint ti magatok. És azt is nagyon szeretnők megtudni, hogy vajon ti szeretitek-e az Urat vagy nem, az övéi vagytok-e vagy nem? Látunk rajtatok olykor jó jeleket és keresztyéni szeretetünk még jobbakat remél; ámde ha látunk benneteket ismét a régi gonosz utakon járni, akkor szomorkodunk és sírunk rajtatok. Hogyan bizonyosodhatunk meg szívetek megváltozásáról, ha életmódváltozásotok ezt nem mutatja? Ah, mennyire fontos úgy élni, hogy azok, kik titeket legjobban szeretne?, képesek legyenek ítéletet mondani arról az állapotról, melyben ti vagytok Istennel szemben! Ha úgy kellene meghalnotok, amint most vagytok, akkor honnan tudjuk, hogy milyen utakon jártatok, mert jelenlegi ösvényetek zavart és bizonytalan. Hová akartok menni? A menny vagy a pokol felé? Az általános vélemény attól fog kialakulni, hogy milyen körülmények között ér utol a halál. Kellemes dolog-e az ügyet így állítani elő?
Óh ti, kik hidegek és langymelegek vagytok egyszerre, igen különös lények vagytok; a független, figyelmes szemlélő előtt olyanok, kik eléggé jók vagytok a pokolra, de nem eléggé a mennyországra. Az utolsó napon - mivel nem lehet benneteket megfigyelni - majd biztosak lehettek afelől, a gonosz sajátja gyanánt fog elragadni magával.
Senki sem nyerhet e földön biztos, személyes bizalmat, míg élet módja két különböző jelenségekből áll. De ha tudom, hogy egy szívem van és hogy ez a szív az Úré, valamint tudom, hogy egy út van számomra és pedig az Iránta való engedelmesség útja, akkor biztos lehetek felőle, hogy az Övé vagyok. Ha nem is tudok olyan előhaladást felmutatni, amilyent szeretnék - mégis ha követem Uramat és szemeimet állandóan Jeruzsálem felé vetem, - akkor tudom, hogy hol vagyok, hogy mi vagyok és hova kell mennem. Az élet szentsége bizonyítja hitünket, a hit biztosítja szabadulásúnkat, a szabadulás pedig örömet, békét és bizalmat szerez. „Erről tudjuk meg, hogy ismeritek Őt, hogy az ő parancsolatait megtartjátok”. A világos út, melyen mi járunk, állapotunkat mindenki előtt világossá teszi. Ez az egyenes, ez az egy út, a kegyelmi áldások egyike; nem ered az emberektől, nem ered az emberek által, hanem Isten adja ezt választottainak, mint rendkívüli kegyelmének egyikét. - „És adok nékik egy szívet és egy utat.”
Röviden akarok foglalkozni a kegyelmi szövetség következő áldásával: az alap erősségével, - „hogy mindenkor engem féljenek”. Ha szívetek tiszta és utatok egyenes lesz, akkor megnyeritek az isteni félelem lelki erejét és az mindig veletek marad.
Figyeljétek meg, hogy az őszinte vallásosságnak mi az alapja. Ez az alap az isteni félelem. Sehol sincs hangoztatva, sehol sincs mondva, hogy valamely külön templomos rendhez kell tartoznotok, valamely hitvallomást kell tennetek és folyton szent szavakat beszélnetek, hanem az van mondva: „hogy mindenkor engem féljenek”. Testvéreim, a mi vallásunk alapjának mélynek kell lennie, oly mélynek, hogy alapja az Úrban gyökereddzék. Állandó érintkezésben, folytonos közlekedésben kell lennünk Istennel és folyton őrizni lelkünkben az Istenfélelmet, mert amiként „minden bölcsesség kezdete az úrnak félelme”, ugyanúgy ez az állandó biztosítéka az állhatatosságnak. Ha mi valódi, őszinte isteni félelmet kaptunk, - akkor az mindennemű és, mindenféle próbát diadalmasan kiáll. A külső vallásosság a rettegésen alapszik, amelyből keletkezett is; de az Istennek félelme él még akkor is, ha köröskörül minden megkeményedett a fagy miatt. Sok újonnan megtérttel szokott megtörténni, hogy minekutána az evangélisták (örömhírmondók) elmennek onnan, ők is elmennek, csakhogy egészen. Hanem ha Isten olyan szívet adott nékünk, mely Őt szeresse, Néki engedelmeskedjék és Tőle féljen, akkor nem vagyunk kitéve a lelki időjárás szeszélyeinek. Mint a szalamandrák, képesek lehetünk a tűzben és mint a fókák a jégen megélni, ha isteni félelem van bennünk. Nem függünk- semmiféle különös istentiszteletektől, vagy melegszívű intéstől, mert a belsőnkben egy örökké buzogó forrás feje van. Nem élünk a szolgák, hanem a Mester -által és az Isten Lelke sem hágy el bennünket, leég ha egyes jámbor és hű férfiak más helyre mentek is. Oh hála legyen az Úrnak, ki megengedi nékünk, fogy „mindenkor” Őt féljük.
Üldözések jönnek majd feltétlenül. A keresztyéneket kinevetik a műhelyekben, újjal mutogatnak reájuk az utcán és mindenféle csúf- és gúnyneveket aggatnak reájuk; csakhogy éppen ez által tudjuk majd meg, hogy kik az Istennek választottai, Az üldözés hasonlít egy szórólapáthoz és általa azok, kik könnyűek mint a polyva, szétszóratnak, hanem azok, kik valódi gabonaszemek, megmaradnak és megtisztíttatnak. Nem gondolva a megvettetéssel, az igazi Istenfélő ember megmarad egy szívvel, egy úton az Úrnál és továbbra is Istent szerető marad.
Az üldözések után következik egy új próba, amely talán még erősebb, mint ez: és pedig a jólét. Ha az ember gazdag lesz, a társadalom egy új osztályába lép. És ekkor, ha nem valódi, ha nem őszinte keresztyén, akkor elhagyja az Urat, de ha tudja, hogy Ő a vagyonnak a letéteményese, akkor továbbra is „mindenkor” féli az Urat és tehetségét néki ajánlja föl. Az olyan szív, mely teljesen az Úré, az élet minden jelenségeiben, mindenféle megpróbáltatás - legyen az dicsőség vagy megalázás - hősiesen eltűr.
Hasonlóképpen a szegénység is igen kemény próba némelyek részére. Láttam, hogy sok keresztyén elhagyta az Isten házát, azt mondva, hogy ruháik nem teszik megengedhetővé, az Isten házában a megjelenést, ez nagyon gyarló mentegetőzés; én félek, hogy nem a ruháik, hanem a szívük nem engedte a megjelenést. Az istenfélelem megtöri az istentelen férfi büszkeségét és képessé teszi arra, hogy a korhely, duhaj természetébe diadalmasan bevonuljon a Krisztus természete; meglehet, hogy hiányt fog érezni kenyérben, hiányt a vízben, de semmi esetre sem fog hiányt érezni az Isten Igéjében. Táplálnia kell lelkét mennyei kenyérrel és ezért azután gyakran fogjuk ott találni, ahol az Úr asztala megterítve készen áll.
Némelyeknél közületek kísért az öregségtől való félelem; de örvendek azon, hogy jámborságotokat nem veszi el. Lassan-lassan majd süketek lesztek, szemetek fénye elhomályosul, tagjaitok reszketnek, hanem azért még mindig megismeritek az Úr hangját, halljátok szavainak szépségét és tudtok járni az engedelmesség útján. Ha az Úr egy ifjú egy szívet és egy utat ajándékozott, akkor az mindenkor féli a Urat és nem hagyja el még akkor sem, ha az öregség tünetei már fellépnek nála. Gyümölcsöt fog hozni késő vénségében is, bizonyítva, hogy valóban kegyelmes és irgalmas az Úr. Ha lelkünk teljesen és tökéletesen a Krisztusé, akkor soha többé a romlásba vissza nem térhetünk. Az Úr a szeretetnek kötelékével hálózott körül. Elveszthetjük atyánkat, anyánkat, sőt elveszthetjük saját életünket is, de el nem veszthetjük az Urat, ki bennünket vére árán váltott meg a legmélyebb pokoltól. Óh mily kegyelem az, oly istenfélelmet bírni magunkban, mely nemcsak évek tartamára szól, hanem amely megmarad mindenkoron.!
Csak kevéssé fogok időzhetni a következő pontnál, a személyes áldásnál, „hogy mindenkor jó dolguk legyen”. Ha Isten egy szívet, egy utat, erős alapot ad, akkor a szó legmagasabb értelmében kell, hogy jó dolgunk legyen. Tudjátok, hogy mely keresztyének a legboldogabb? Akik őszinte szívűek. Ha a szív is, meg az élet is megosztott, akkor a boldogság a hasadásban fekszik. Testvéreim, ha a vallás édességét ismerni akarjátok, akkor tudnotok kell annak mélységét is. A megtöltött kehely felületén sokszor igen sok a hab, de az alján gyakran a legfinomabb édesség van. Nem akarok most arról szólani, hogy sokat igyatok-e avagy semmit, hanem azt akarom mondani, hogy azok, kik a felületes Istenfélelemmel megelégszenek, fogalmat sem alkothatnak maguknak arról az elragadtatásról, mely az Istennel való társaságból ered. Vessétek be magatokat az élet folyamába, merítsétek a testet, lelket és szellemet ennek árjába és meg lássátok, hogy túláradó örömmel fogtok benne úszni. Veszítsétek el szemeitek elől a világiasság partjait és meglátjátok majd Isten csudáit a mély vizekben. Ha teljesen átadjátok magatokat az Úrnak, akkor megtaláljátok a megelégedés ritka drágakövét. Az édes megelégedés nem található a megosztott szíveknél.
Legyen néktek jó dolgotok minden cselekedet- és minden tetteknél, legyen az üzletek vezetésénél, az isteni tiszteletek irányításánál. Érezze jól magát kedélyetek, itt e földön és lelketek túl a földön. Biztos vagyok benne, hogyha igazsággal megírt élettörténeteket olvastok, megtaláljátok, hogy a jók az igazak, a nagyok, a tündöklők mind őszinte szívűek voltak. Azok, kiknek ragyogó, észt be nem fogható felfogásuk volt Istenről, azok mind egy szívűek és tiszta szívűek voltak; valamint akik a mennyet már itt lenn élvezik, azoknak szívük és életük gyönyörű és nagy dolgokkal van telve. Megáldott életet csakis mindent feláldozó szeretet és teljes odaadás eredményezheti. Megvan ez nálatok a teljes mértékben, édes atyámfiai? Oh Atyám Istenem, én nem szólhatok a Krisztus szolgáihoz, úgy, amint óhajtanék, hanem Te a Szentlelked által megmozgathatod szívüket teljes, őszinte odaadásra, hogy átadva magukat néked, „jól legyen dolguk”.
Az utolsó pont áldás hozzánk tartozóink részére: „nékik és fiaiknak ő utánuk”. Az Istent tisztelő apák és anyák megérik, hogy láthatják még, amint gyermekeik az ő lábuk nyomdokain haladnak tovább. Csodálkoztok-e azon ha fiaitok és leányaitok az Istenfélelem útját elhagyják, ha ti sem jártatok őszintén rajta; elvárjátok-e, hogy szabadelvű ifjak azt tiszteljék? Vajon nem ítélik-e el a gyermekek az apát, kinek hitvallomása üres szívet mutatott? Az igazi, az őszinte szívű keresztyént sokan gyűlölik, de meg nem vetik. Az emberek gyakran kinevetik és azt mondják rá, hogy bolond, de biztosak benne, hogy boldog, sőt az okosabbak, a bölcsebbek azt kívánják, hogy bárcsak ők is olyan bolondok lennének. Állj meg erősen azon az alapon, ahol vagy és légy mindig őszinte, s meglásd, családod mily nagyon tiszteli meggyőződésedet! Nem mindig így van, de fel lehet állítani a szabályt: ha a szülők teljes, őszinte szívvel az Úrnak szolgálnak, akkor fiaik és leányaik rendesen követik őket. A gyermekek látják a vallás szépségeit odahaza a házi tűzhely mellett, ez azután felkelti lelkiismeretüket és odavezeti, hogy kérjenek az Úrtól hasonló jámborságot, amivel majd ha háztartást alapítnak, ugyanolyan boldogságot nyerjenek. Természetesen, ha némelyeknek közületek igen istenfélő szülői voltak, ti pedig a bűnben éltek, akkor szülőitek élete ítél el titeket. Mit gondoltok a mennyekben vannak ők? Azt hiszem, hogy könny tör szemetekbe, ha életeteket az övékével összehasonlítjátok. Nem fog el a remegés, ha arra gondoltok, hogy édesanyátok Üdvözítőjét és édesapátok Istenét elhagytátok? Nagyon rossz dolguk lesz azoknak, kik apjuk imáján és anyjuk könyörgésén keresztül a pokolba ugranak és egyes kétségbeesett lelkek mégis ily öngyilkosságra vetemednek. Én azt remélem, hogy ezek elenyészően kevesen vannak.
Lelki és testi áldások minden időben jönnek arra a házra, ahol a családfő teljesen az úrnak szenteli magát. Próbáljátok meg! Jótállok érte, hogy óriási előnyötök lesz! Ha ama utolsó nagy napon úgy találjátok, hogy a Krisztusnak való átadás haszontalanság, nagy tévedés volt, akkor én nyugodtan viselem összes vádatokat, panaszotokat ott az örökkévalósárban. Nem félek attól, hogy nékem ott szemrehányást fogtok tenni, hogy nagy buzgóságra és teljes odaadásra serkentettelek titeket. Testvéreim, azokért félek, kik csak bokáig mernek bemenni a vallás folyamába és soha tovább nem merészkednek, attól félek, hogy hamar megfordultok, hogy a partra menjetek vissza. De értetek, - kik bementek a folyó közepébe és ott elég mély vizet találtak az úszásra - értetek nem aggódom, mert előrevisz az ár - mindaddig, míg az örök Szeretet tengerébe be nem juttok.
Testvéreim, nagyobb áldást nem kívánhatok néktek, minthogy a Szentlélek őszinte szívűvé, állandóvá, állhatatossá, izzóvá, erőssé és kitartóvá tegyen titeket isteni dolgokban. Néktek házatok népének szívem őszinte, meleg szeretetével kívánom ezt az áldást: „Az úr adjon néktek egy szívet és egy utat, hogy ez úton járva, e szívvel mindenkor féljétek Őt”. Ámen.