A kevert vallás

„Aszerint cselekedtek mind e mai napig”, mondja a Királyok könyvének szerzője, aki már régen az ő atyáihoz ment. Ha mostan még életben volna, akkor ezen samaritánusok lelki utódairól ezt mondhatná: „Így cselekszenek egészen a mai napig”. Az isteni félelemnek és bálványok tiszteletének eme hitvány összevegyítése még egyáltalán nem évült el. Sőt inkább mód szerint mindenütt van és ott található éppen, ahol az ember legkevésbé várná. Nemzetségről-nemzetségre voltak kevert vallású emberek, kik arra törekedtek, hogy kedvet találjanak Isten előtt és az ördög előtt; s mind a két részen állottak, vagy pedig ott, ahová őket az érdek vonta. Eme nyomorultaknak némelyei minden-mindenütt ott csüngnek a gyülekezeteken. Reményem van, hogy az ittlevőket meggyőződtessem, vétkes állapotukról. El lehet róluk mondani azt, amit amaz asszíriai bevándorlókról mondtak, hogy: „Tisztelték az Urat, de mindazonáltal az ő faragott képeiknek is szolgáltak”. Az én prédikációm nem olyan lesz, amely egy kihalt törzsről szól, hanem olyan, mely a napilapok közé számítható, „mert így cselekszenek egészen a mai napig”. Akinek fülei vannak a hallásra, hallja s bárkit is talál a szó, az vegye szívére a dorgálást, hogy a Szentlélek segítségével határozott eredményt érjen el.
Legelőször felhívom figyelmeteket ezen kevert vallásnak természetére. Meg volt az ő jó és az ő rossz oldala, mert kettős arcot viselt. Nem voltak ők hitetlen emberek. Távol ettől, hisz ők „tisztelték az Urat” . Nem tagadták meg ők Izráel nagy Istenének létét, hatalmát vagy igaz jogait. Nem volt bennük Fáraó kevélysége, ki mondotta „Kicsoda az Úr, hogy hallgassak szavára?” Nem hasonlítottak azokhoz akiket Dávid bolondoknak nevez, akik ezt mondák szívükben: „Nincs Isten” . Volt annyi hitük, mely isteni félelmet nemzett. Tudták, hogy van egy Isten, féltek haragjától és azon igyekeztek, hogy megcsendesítsék. Énnyiben megvolt a reménységük és olyan érzelmek befolyó, alatt állottak, amely gyakran jó dolgok felé vezette őket. Jobb volt félni Istent, mint megvetni Őt, jobb volt rabszolgai módon félni, mint tomp tan elfelejtkezni róla. Nem kívánjuk, hogy az emberek oly bolond` legyenek, hogy Istenben kételkedjenek vagy oly elvetemültek, hogy ellene dacoljanak. Valami dicséretreméltó volt ezeken az emberek kikről azt lehetett mondani, hogy félték a Jehovát, ha mindjárt szolgai is volt ez a félelem és Egyáltalában nem volt olyan ható aminőnek lennie kellett volna, mert ez nem indította őket arra, hogy bálványaikkal szakítsanak.
Ezen kevert vallásúaknak másik jó oldala az volt, hogy hajlandók voltak a tanulásra. Mihelyt rájöttek arra, hogy a tartomány Istennek nem jól szolgálnak, feliratot intéztek uralkodójukhoz, az asszíriai királyhoz és eléje tárták szellemi szegénységüket. Azokban a napokban egyesülve volt az egyház az állammal, így hát az ő királyukhoz fordultak vallási ínségükben, aki legjobb véleménye szerint intézkedett, mert egy papot küldött hozzájuk a tartomány régi vallásából. Ez férfiú „bétheli” volt, egyike azoknak, akik Istent egy ökör ábrázatát melyet a szentírás borjúnak nevez, tisztelték. Csak nagyon kevéssel volt jobb a pogánynál; de valami kevés előmenetel felől örvendhettünk mi is. Nagyon hajlandók voltak megtanulni az ország Istene tiszteletének módját és ez okból Béthelben helyezték hivatalába ezt a papot azután összegyülekeztek körülötte, hogy megtudják mit cselekedjen Mai időben is szemlélhetünk embereket körülöttünk, akik szívesen hallgatják az evangyéliumot és élvezettel ülnek a mi szószékünk előtt; ha híven prédikáltatik az ige, akkor dicsérik a prédikátort és megelégedéssel szentelnek figyelmet annak, ami az ő szájából hangzik. Én dacára mégis tudatosan bűnben élnek. Habár tényleg nem fordulnak a bűntől és a sátánnal való szolgálattól, mégis hajlandók az igazak, meghajolni, zsoltáraikat énekelni, imáikat velük mondani és hitvallomásukat elfogadni. Tanulékony emberek ők addig, amíg a hallást illeti, e mellett azután meg is állanak.
Habár ezek az idegenek félték Jehovát és megtanulni óhajtott a tiszteletének módját, mégis az ő régi bálványukhoz is erősen ragaszkodtak. „Ah”, mondó a babilóniai ember „tisztelettel és félelemmel hallgatom azt, amit te ezen országnak Istenéről mondasz, de Szukkot Benoth az enyém s ha haza megyek, áldozni fogok neki”. A khúti emberek ezt mondották: „Valóban, jó tan ez Izráel Istenéről szóló tan, de a mi atyáinknak Istene Nergal volt, mi pedig rajta akarunk csüggni” . A sepharvaimbeliek pedig, habár kívántak a tiszta és szent Jehováról hallani és ezért az Ő törvényének eme parancsát: „ne ölj” meg is tanulták, mégis általvitték gyermekeiket a tűzön Molohnak és nem szakítottak ezzel a vallási eljárással, mely a legrettenetesebb. Látjátok tehát, hogy ez a mis-más vallás ott hagyta tényleg az embereket, ahol voltak; bármilyen is volt félelmük, erkölcseik és szertartásaik ugyanazok maradtak. Nem találkoztatok-e ugyanolyan kevert vallású emberekkel?
Ha ez nem fordult elő, akkor a ti ismerőseitek osztálya jobb, mint az enyém. Ezekben a pillanatokban nem akarok általában beszélni, hanem egyes esetekre célzok, mert tudok személyeket, akik igen rendesen jönnek az Isten házába és mégis bűneiknek szolgálnak s gonosz szenvedélyeiknek hódolnak. Örömünk van istentiszteleteinken, de ezen világnak Istene mellett mégis nagyon otthonosoknak találják magukat. Némelyek olyan szörnyű módon tisztelik azt az istenséget, melynek neve a régi időben Bakhus volt, tudniillik a borserleget és a söröshordót, mint a Molochot. Buzgó áhítattal hódolnak kiáltásának és mégis az Isten népe közé számláltatni akarnak. Tegnap este részegek voltak és ma reggel mégis itten vannak; valószínű, hogy ma józanok maradnak, de nem sok nap fog elmúlni és újból támolyogni fognak undok bálványaik előtt. Istennek minden házában vannak ilyen fajta emberek. Ne tekints körül, hogy társad nem-e olyan valaki itt, aki munkás öltözetben van, mert most nem a szegényekre célzok én. Ah, ezt a bűnt az egyik társadalmi osztályban éppen úgy megtaláljuk, mint a másikban; az pedig, akire én gondolok egészen tisztességesen néz ki és finom ruhát visel. Bakhusisak sok tisztelője nem iszik annyi sokat, hogy megittasodjék és azután eszméletlenül találják őt az utcán. Oh nem, úgy mennek ők házukban ágyukba, hogy álláspontukat nem lehet észrevenni, de mégis tudniok kell, hogy bevés híja részegek, ha nem is teljesen. Jaj azoknak, kik mialatt mutatták, hogy ők Jehova tisztelői, ezalatt a részegség fenevad istenségének is tisztelői. Nagyon kemény beszéd-é ez? Bocsánatot kérek ama fenevadtól, hogy így megrágalmazom. De ah, hiszen vannak mások, akik Vénust a kéj és tisztátalanság istennőjét imádják. Nem mondok többet. Szégyen még beszélni is azon dolgokról, melyeket ők titokban mívelnek. Nagyon gyakran Mammon az isten, aki olyan egy alacsony istenség, mint egy sem közölök. Ezeki a vallást nyereségből űzik és magát Jézust is eladnák ezüstért. Júdásnak bűne egyike azoknak, amelyről elmondhatjuk, hogy így cselekszenek ők egészen a mai napig”. Júdás apostol hallgat mestere szavára, prédikál az Úr parancsára és csodákat mivel a Mester kezeli a pénzerszényt és Krisztus kis társaságának pénzbeli ügyeit gondozza, amelyet ő szorgalmasan és gondosan visz véghez, hogy az, amit magánál félre tesz, ne menjen veszendőbe és fenntartsa jó hírnevét. Júdás azt állítja, hogy Jézusnak szolgál, de az egész időn át mégis csap magának szolgál, mert titokban eltávoztat valamit a pénztárból a maga zsebe számára. „nála volt az erszény és hordozta azt, amit adtak” . Még mindig vannak olyanok az Isten egyházában valóságban nem lopnak, de azért követik Jézust, hogy belőle és az tanítványaiból valamit kihúzhassanak. Az ő tiszteletüknek eszmén képe: a kenyerek és halak. Nos hát ez a tiszteletnek éppen olyan alj formája, mint az öntött képeknek imádása. Sokaknak a gyülekezetekben a nyereség az ő istenük; keresik Jézust nem azért, mert szavai adnak valamit, hanem azért, mert a kenyereket enni akarják. Félik Urat, de más Isteneknek szolgálnak.
Nem találunk-e embereket a világban, akiknek hivatásuk az igazi jámborsággal ellenkezik? Ismertem és kívánom, hogy soha olyant többé ne ismerjek, egy olyan látszólag jámbor és keresztyén férfiút, aki egy gyülekezetnek diakónusa volt, az
úrvacsorai edényt körülhordozta mégis ama városnak, a legrosszabb ivóbarlangjaiban lakott, ahol legalsóbb rendű kéjhölgyek gyűltek össze, látni lehetett ezen férfi nevét, mert ő volt az a sörfőző, akinek tulajdonába tartoztak e házak. Ezek a házak, amelyek az ő költségére készakarva ezen gonoszság és az iszákosság céljaira rendeztettek be. Elfogadta a piszkos üzletből eredő nyereményt és azután az Úr asztalánál szolgált. Nem akar elítélni egy embert sem, de némely előforduló esetek önnönmagukról beszélnek. Isten mentsd meg azt az embert, aki az ördög előtt guggolni tud és azután meghajol a Legmagosabb előtt. Lámpa és világos nélkül lehet találni olyan embereket, akik úgy keresik meg pénzük hogy a Béliál oltárán szolgálnak és abból azután egy részt az Úrnak áldoznak. Jöhetnek-e a mulatság helyéről Isten szentségének közösségébe? Isten oltárához akarják-e a bűn bérét hozni? Aki a pénzt ördög háta megett készíti, az képmutató, ha dögvészes pénzét apostolok lábaihoz helyezi. „A te pénzed veled együtt vesszen e (ApCsel.8, 20) Nem az én dolgom megítélni azt, hogy némely emberek miként tudnak nyugodtan lenni, az ő istentelen eljárás mellett; de azt vélem, hogyha lelkiismeretük fel volna ébresztve, jönnének arra, mily undok dolog az, hogy ők az Urat félik, de isteneknek is szolgálnak. Ismertem egyet, aki állandóan Isten házában „az imaórák tartásánál jelen volt és mégis az ő ifjúságának feleségét hagyta és a játékosok, részegek és tisztátalanok társaságának tagja volt. Egy másikat is ismerek sokkal enyhébb módon. Rendes hallgató, de nincs érzéke az igaz vallás iránt. Megállapodott, szorgalmas ember ő, de azért él, hogy pénzt halmozzon össze és egy fillért se kapnak tőle sem a szegények, sem az Istennek egyháza; irgalmas szívű nincs neki. A kamarában való ima előtte idegen dolog és soha s olvassa bibliáját, de a prédikációt soha el nem mulasztja. Műhelyénél, ahol dolgozik, soha sem emeli fel gondolatait feljebb az üzlet helyiségeinél, amelyben szolgál, mindennémű élvezete a világ és ennek nyeresége s mégis ifjúságától kezdve volt ülőhelye Isten házában, soha nem gondolván arra, hogy ezt elhagyja; kivéve az évnegyedeket, amikor a télírton mellőzni lépes azt azért, hogy a néhány koronát megtakarítsa, amibe ez ülőhely neki kerül. Oly szomorú, szomorú, szomorú dolog! Meg tudom érteni azt az embert, aki mondja: „Én a világnak élek és nincs időm a vallás számára” . Meg tudom érteni, azt az embert, aki tanírtja: „Szeretem a világot és élvezni akarom azt” . Meg tudom érteni azt az embert, aki mondja: „Nem akarok imádkozni és zsoltárokat énekelni, mert nem törődöm Istennel és az Ő útjaival” . De hogyan értsem meg azokat, akik a vallás külső részeiben hívek és azt állítják, hogy az igazságot elfogadták, de nincsen szívük Jézus szeretete iránt és gondjuk Istennek szolgálatára. Oh szerencsétlen emberek, látszólag oly kőzet jönnek az üdvhöz és valósággal oly távol vannak attól! Hogyan magyarázzam meg viselkedésüket? Igazán ott kell hagynom őket a világ kifürkészhetetlen dolgai között, mert „félik Istent és a bálványoknak szolgálnak egészen a mai napig” .
Idáig beszéltünk az összefoltozott váltás természetéről, erről a gyapjúból és agyagból összegyúrt jámborságról. Ne legyen belőle semmi részünk!
Figyeljük meg annak keletkezési módját. Hogyan jött e világba az ilyen szörnyűséges keverék
Itt van ennek története. Oda jötteit ezek az emberek lakni, ahol Isten népe lakott. Az izráeliták igen méltatlan tisztelői voltak az Úrnak; de mégis mások előtt Isten népének voltak ismerve. Országuk pedig a Jehova országa volt. Ha a szefarvisok Szefarvainban maradtak volna, soha nem gondoltak volna arra, hogy Jehovának szolgáljanak; ha a babiloniak Babilonban maradtak volna, teljesen megelégedve lettek volna Bellel vagy Sukkot Benóttal vagy bármi is volt az ő istenüknek neve. De mikor az ő régi odújukból kivonattak és Kanaánba hozattak, akkor ottan egy más befolyás és a dolgoknak egy új rendje alá jöttek. Isten nem akarta megengedni nekik, hogy országában egész terjedelemben űzzék bálványozásukat, mert habár ki is űzte abból epét, mégis csak az ő tartománya volt az és ő ezt ezeknek a pogányoknak tudtul akarta adni, hogy némi állhatatosságot mutassanak új lakóhelyükön.
Nos, hát ez történik mostan is, hogy egészen világi érzelmű emberek jönnek a keresztyének körében és természetesen azt érzik, hogy másoktól nem szabad különbözniök. Bizonyos eljárási mód dívik azoknál, akik között ők élnek és ők ezt utánozzák. Ha ők maguk nem válnak jámbor emberekké, hát akkor arra igyekeznek, hogy némileg hasonlók legyenek hozzájuk.
A faluban minden ember elmegy - a templomba ezek az új jövevények ugyanezt teszik, ha nincs is erre szívük. Nincs bátorságuk kinyilvánítani, hogy meggyőződéssel nem bírnak s azért áradattal úsznak és ha ez véletlenül vallásos irányban folyik, akkor éppen olyan vallásosak, mint a többiek. Lehetséges az is, hogy istenfélő félő anyjuk van, apjuk pedig hívő férfiú, így hát a család hagyomány; elfogadják. Nagyon szívesen szabadok szeretnének lenni és a jámborság útját el akarnák hagyni, de nem viselkedhetnek oly barátságtalanul azok iránt, akiket szeretnek s így engednek azok befolyásának, akik közi élnek és bizonyos mértékben istenfélők lesznek szomszédaik, vagy családjaik iránti közbecsülésből. Nyomorúságos alapja ez a vallásosságnak .
Még más is történt ezekkel az asszíriai bevándorlókkal, aminek még erősebb befolyása volt. Először nem félték Istent, de az Úr oroszlánok küldött közéjük. Henry Máté mondja: „Isten kiviheti célját amivel neki tetszik, kicsivel vagy naggyal, tetvekkel vagy oroszlánokkal. A kis eszközökkel kínozta az egyiptomiakat és a nagyobbakkal az Ő országába nyomultakat. Nincs olyan kis vagy nagy teremtmény, amely Isten szolgálatára használni ne tudna, hogy azzal ellenségeit üsse. Mik ezek az oroszlánok az egyik és a másikat összetépték, akkor remegte az emberek az ország Istenének neve hallatára és tudni kívánták annak módját, amellyel ő tiszteltetni akar. A vadállat szerencsétlenség, mellyel Isten tanítja azokat az embereket, kik úgy viselkednek, mint a vadállatok állatok. Így állnak elő ezek a keverékek. Először: ők istenfélő emberek között vannak és ez okból némileg ezen az úton kell jármok, azután szerencsétlenség éri őket és emiatt kénytelenek még tovább menni.
Egy ember beteg lett, a sír szélét látta már, megígérte és fogadást tett, hogy a jámborokat fogja követni abban a reményben, hogy Isten életben hagyja őt. Vagy pedig egy embert a pazarlása nehéz viszony közé és zavarokba hozta, nem mehet tovább oly messze és gyorsan mint azelőtt és azért inkább a megállapodott, józan életmód felé hajul Nem folytathatja lejtős pályáját, mert kihágásait drágának, becsületelleneseknek és veszélyeseknek találja. Némely embert a félelem oda von, ahová őt a szeretet vonni nem pépes. Nem szereti a bárányt, fél azonban az oroszlánoktól. A fájdalomnak, a szegénységnek, szégyennek, halálnak nyers hangjai némely lelkiismeretekben, amelyebbe a szellemi bizonyító érvek behatolni nem voltak képesek, bizonyos törvényszerű munkát tudtak hozni. Miként az ördögök, úgy ők is kényszerítve lesznek hinni és remegni. A félelem hozza őket a megtéréshez, de külső tiszteletet erőszakol bennök a szent dolgok iránt. Arra a következtetésre jutnak, hogyha azt a rosszat, amelyet éreznek, ki nem javítják, akkor még gonoszabbat várhatnak. Ha Isten oroszlánokkal kezd, mi fog hát még azután következni? Ez okból külsőképpen megalázzák magukat és tiszteletet tanúsítanak Isten iránt, akitől félnek.
Figyeljétek meg azonban, hogy ezen vallásnak gyökere a félelem. Nincsen szeretet a megfelelő helyen; a hajlam ott van az ellentétes mérlegserpenyőn. Szíveik bálványaik után megy, az Úrnap pedig a félelemnél egyebet nem adnak. Hányan vannak olyanok, akiknek vallásuk a pokoltól való félelem s bűneik következményeitől való rettegésből áll. Ha nem volna pokol, akkor úgy innák a bűnt, mint az ökör, amely térdig áll a folyóban s a vizet issza. Ha a bűn semmi kellemetlen, következményeket nem vonna maga után, akkor úgy élnénk benne mint elemükben és amiként a halak a tóban úsznak. Csak a hóhér korbácsa vagy a börtönmester kulcsai által tartatnánk vissza. Rettegnek Istentől, ez pedig az Ő ellene való gyűlöletnek csupán csak egy szelídebb formája. Ah, ez egy nyomorúságos vallás, a szolgaság és félelemnek vallása! Adjatok hálát Istennek kedves barátaim, ha attól mentve vagytok. De ez bizonyára jelképe az istenfélelemmel és a más isteneknek szolgálatával való összeköttetésnek.
Egy másik ok, amiért ők ebbe az önnönmagának ellenmondó vallásba belefutottak, az, hogy kétfelé sántikáló tanítójuk volt.
Az asszíriai király papot küldött nékik; prófétát nem tudott volna küldeni, de olyan volt ez, akit igazán nélkülöztek. Egy béthelitát küldött nekik, nem a Jehova valódi szolgáját, hanem olyat, aki Istent képletben tisztelte, amit pedig Isten kifejezetten eltiltott. Ha ez a pap nem rontotta meg az első parancsot azáltal, hogy más istenségeket állított fel, akkor megrontotta mégis a másodikat, miután egy képet készített, melynek az igazi Istent kellett ábrázolnia. Mit mond az Úr? „Ne e csinálj magadnak faragot képet és semmi hasonlatosságot azoknak formájára, melyek ott fenn az égben, se azoknak formájára, melyek a földön alant vagynak, se azoknak, melyek a vizekben a föld alatt vagynak. Ne hajolj meg azok előtt és ne tiszteljed azokat” . (2Móz.20,4-5)
Ez a pap arra tanította őket, hogy a borjút imádják és behunyta szemeit hamis Isteneik előtt. Mikor látta őket, amint kiéi a maga bálványa előtt meghajolt, akkor ő ezt természetes kérdésnek nevezte és egyáltalában rosszkedvűen nem beszélt velük. Ha közölök egyik tisztelte Szukkót-Benothot, akkor nem volt ő olyan szívtelen, hogy elkárhoztassa mindaddig, amíg Jehovának is meghozta az áldozatot. Ezt kiáltá: „Béke, béke” - mert tágkeblű férfiú volt ő és a szabadgondolkozású emberek közé tartozott, kik minden ember jószándékában hisznek és a kor minden vallása részére mentséget gyártanak. Nem tudok biztosabb utat az emberek megrontására, mint amikor olyan embertől vezettetnek, aki nem beszél nyíltan és a gonosz dolgot becsületesen nem bünteti. Ha a pásztor két vélemény között lebeg, csudálkoztok-e akkor, ha a gyülekezet határozatlan? Ha a prédikátor forgatja és csavarja magát, hogy minden pártnak kedvében járjon elvárhatjátok-e akkor, hogy hallgatói becsületesek legyenek? Ha én hibátok mellett behunyom az egyik szememet, nem fogtok-e azokban mihamar megkeményedni? Amilyen a pap, olyan a nép. A gyáva prédikátor a megkeményedett bűnösök mellett szól. Azok, akik félnek bűnt fenyíteni vagy a lelki ismeretepre nyomulni, nagyon sokkal lesznek felelősek. Mentsen meg titeket attól Isten, hogy egy vak vezető által a verembe vezettessetek
És mégis, nem a Krisztus és Bélsállal való keveredés-e a mi időnek szokásos vallása? Nem a világi jámborság vagy a jámbor világiasság-e a mi országunknak divatban lévő vallása? Sokan élnek istenfélő emberek bőzött, Isten megfenyítette őket és ezért félik őt, nem eléggé arra, hogy szíveiket odaadják néki. Keresnek maguknak határozatlan elvű tanítót; aki nem szigorú és nem nyílt s azután kényelmessé teszik dolgukat egy kevert vallásban, fél igazságban, fél tévedésben, kevert tiszteletben, félig holt formában és ortodoxiában. Isten legyen kegyelmes ezeknek az embereknek is, hozza ki őket ebből világból, mert nem akarja a világból és a kegyelemből való összetételt „Menjetek ki közülők”, - mondja Ő, - „különítsétek el magatokat és semmi tisztátalant ne érintsetek. Ha az Úr az Isten, akkor kövessétek, ha pedig Baál az, akkor őt kövessék” . Nem lehet szövetség kettőjük közt. Jehova és Baál sohasem lehet egymás barátja. „Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak. Senki sem szolgálhat két úrnak” . Szabadítson meg minket Isten az ilyen gyűlöletes kétszínűségtől!
Így hát leírtam ennek a kettős vallásnak természetét és eredetét.
Most becsüljük meg ennek a vallásnak értékét. Mit ér ez Először, szemmel láthatólag gyengének kell lennie mind a két oldalon mert ha az ember Szukkót- Benothnak szolgál, nem teheti ezt meg egészen akkor, amikor teljes időn át féli Jehovát. És aki Jehovát fél nem lehet őszinte, ha a Molochot tiszteli. Az egyik kiszopja a mási életét. Habár úgy az egyik, mint a másik iránti tisztelet egyedül megtéve hév tisztelőt tüntethet elő, de ha kettős istenség van jelen, akkor meg van írva, hogy: „Elhasonlott az ő szívük, majdan reájuk rakódik az ő bűnök” . Egy ember, aki egészen világi érzületű, előnyt húzhat abból s ami öröm van a világban, élvezi azt, valami nyereséget vonhat magának belőle, meg is kapja azt; de ha megpróbálja azzal az isten üdvösséget beverni, akkor vizet önt a tűzre és maga magát akadályozz benne. Más oldalról, ha egy ember az isteni üdv részese akar lenni, akkor Istennek áldásával bizonyára valamire viszi, ami öröm, ami szentség, ami erő van benne, azt az ilyen ember alaposan veszi, megnyeri; de feltéve, hogy visszahúzódik szeretetével a bűnhöz, akkor elég lesz az ő vallása arra, hogy boldogtalan legyen és elég lesz a bűne arra, hogy megmentetését megakadályozza.
Ez a kettő ellentétben áll egymással és ő nem talál közöttük nyugodalmat. Az ilyen ember mind a két lábára sánta, mindkét oldalon tehetetlen. Olyan mint a só, mely elvesztette erejét, nem való semmire, hanem csak, hogy lábbal megtapodtassék.
Először úgy vélekedtem, hogy Samariában az igazságnak a hamissággal való keveredése javulásnak néz ki. Nem csodálom, ha a Júdában lévő papok örvendtek, mikor hallották, hogy az idegen emberek közé oroszlánok jöttek és hogy ez a nép most valamit tanulni akar Jehova felől. Úgy látszott ez, mint egy helyes irányban megtett lépés; a szentírás pedig következetesen mondja, hogy ók félték Istent; de az az isteni félelem mégis olyan üres volt, hogy a 34-ik versben már olvashatjátok: „Nem tisztelték igazán az Urat” .
Ők csak bizonyos értelemben félték az Urat, de mert más isteneknek is szolgáltak, ezért oda jutottak, - ha az egészet összeszámítjuk - hogy egyáltalában nem félték az Urat. Az olyan ember, aki vallásos és egyúttal erkölcstelen, az - röviden szólva, vallástalan. Aki az istenségről sokképpen nyilatkozik és mégis istentelenül jár el, az - ha az egészet összetesszük, - istentelen ember. E dolognak keveréke a semminél kevesebb. Bűn az, egy kevéske fénymázzal. Isten iránti ellenségeskedés az alakiságnak fénylő színében; a legmagasságosabb elleni ellentállás ez és mégis annak állítása, hogy iránta júdási csókkal tiszteletet tanúsít.
A samaritánusok későbbi időben a legelkeseredettebb ellenségeivé váltak Isten népének. Olvassátok Nehemiás könyvét és meg fogjátok látni, hogy eme jámbor férfiúnak legelkeseredettebb ellenségei étek a keverékek voltak. Olyan volt az ő isteni félelmük, hogy ők a zsidókkal a templomépítésére nézve egyesülni óhajtottak, mikor azonban észrevették, hogy a zsidók el nem fogadják őket, a legmérgesebb ellenei lettek. Senki nem csinál annyi sok bárt, mint a kétfelé sántikáló. Az a kevert sokaság, mely az izráelitákkal Egyiptomból kivonult, buja nép volt. Nem az Úr népénél kezdődik meg a baj, hanem azoknál, akik közöttük vannak, de nem közülük valók. A konkoly, melyet kiirtani nem tudtak, együtt nő a búzával és elvonja tőle azt, ami őt táplálja. Mint a tekergő e faj növény megeszi annak a fának az életét, amelyre felkúszik éppen úgy nyelik el a csalók az egyházat, ha az ő törekvéseikben meghagyják őket. A vallásnak ez a foltozása nagyobb beccsel bír az ördög előtt, mint más valaki előtt; ez az ő kedves öltönye; kérlek pedig titeket, hogy gyűlöljétek mert oly kabát az, mely a testiességtől meg van fertőztetve. Azt hiszem, kedves barátaim, hogy azok az emberek, akik rettegnek Istentől és e rettegés őket vallásossá tünteti fel, emellett azonban tovább élnek az ő bűneikben, - minden embernél nagyobb veszélyben vannak, mert nem lehet hozzájuk férni, hogy megmentessenek.
Te a bűnösökhöz prédikálsz és ők ezt mondják: ,,Nem minket ért ő, mert hiszen mi szentek vagyunk” . A törvénynek menny dörgéseit hallattatod a gyülekezetben, ők pedig, mert a gyülekezet kebelében vannak, nem félnek a fergetegtől. Az ő hamis hitvallomásuk mögé bújnak. Annak a megmentetése, aki a gyülekezeten kívül ál valószínűbb, mint eme képmutatóké. A nyulakkal tartanak és a kutyákkal futnak, félik az Urat és más isteneket szolgálnak, elvesznek pedig az ő oktalanságukban. Annál rettenetesebb lesz a romlásuk, mert világosságban vétkeznek. Annyi lelkiismeretük van, hogy tudják mi jó és mi a rossz, de ők meggondolva a gonosz mellett magadnak habár ugyanazon időben erőszakot követnek el önmagukon. Bizonyát ezek a legmélyebb pokolba fognak számkivettetni, - akik hajlandónak mutatkoztak a mennybe való menetelre és mégis eltörték a kilincset és korlátot, hogy maguk számára a romlás útját kierőszakolják. Óh vallásos világfiak, a ti részetekre a sötétség homálya örökre feltartatott
A meghamisított vallás oh mily nagyon haragra indítja Istent! Az Isten szolgáját is haragra indítja, ha olyan emberektől kínoztatik, akiknek képmutatásuk gyöngíti bizonyságtételeinek erejét. Itt van egy ember, akit úgy ismernek, mint hallgatóim egyikét és mégis iszik, ledér módon beszél és gonoszul jár el. Mit csináljak én vele? Sohasem csendes az ő nyelve és mindenkinek elbeszéli, hogy ő egyike barátaimnak és megcsodál engem; így azután engem okolnak az emberek, csodálkozva azon, hogy miféle dolgokat tanítok én. Szinte mondhatnám: „Uram legyen ön az én ellenségem, mert az kevesebbet fog nekem ártani mint az ön barátsága” . Ha ez a dolog Isten szolgáit haragítja, mennyire haragíthatja akkor Istent magát. Látni lehet, hogy ezek az emberek őt tisztelik; és ha idegenek jönnek a gyülekezetbe, kilesik ezeket a képmutatókat s az ő összes hibáikat mindjárt Jézusra helyezik tehernek. „Nézd”, - mondják ők, „itt van az öreg N. N. Nagy ember ő közöttük és mégis láttam, mikor a pálinkamérésből kijött és nagyon viharosan vitorlázott (tántorgott)” . Ezen szentségtelen képmutatók által tehát Isten meggyaláztatik. Az ő hamisságuk miatt szenved az iga; vallás. Mintha az Úr Jézust hallani lehetne, hogy mondja: „Jöjjetek, ha mindenáron az ördögnek kell szolgálnotok, tegyétek, de ne álljatok itten az én kapuimnál és ne dicsekedjetek, hogy az én szolgáim vagytok” . A szent Istennek sokszor megvető kedvet kell éreznie szánitala férfiú és asszony ellen, kik betolakodnak pitvaraiba. Nagyon világosan mondom én, ezt ki. Némelyek nem tudják, hogy mennyire szükséges ezekben a napokban világosan beszélni. Ha némelyek tiközületek képmutatás által romlásba mennek, akkor ne legyen ez azért, mert félelem nélkül nem beszéltem erről. Óh bár vésné Isten, az ő nagy irgalmasságában ezeket a szavakat szíveikbe, ahol szükség van erre, - hogy azután azok, akik Istent félik és más isteneknek szolgálnak, tántorgásuk felett szomorkodnának, bűnbánatot tartanának és valósággal igazán a Legmagasabbhoz megtérnének.
Röviden egy más lényeges ponthoz megyek, amely a gonosz dolognak megmaradása; mert ezt mondja szövegünk: „Amint atyáik cselekedtek, úgy cselekszenek egészen a mai napig” . Én hiszek a szenteknek végig megmaradásában (a hűségben); s majdnem kényszerítve vagyok hinni a képmutatóknak „végig megmaradásában”, - mert igazán, ha az ember egyszer oda kúszik, hogy kétfélét csináljon Istent féljen és más isteneknek szolgáljon, akkor nagyon hajlandó arra, hogy e mellett megmaradjon. Nagy megerőltetésre van szükségtele, hogy az istentelenségnek eme fokára emelkedjetek; nagyon gyakran el kell fojtanotok lelkiismereteteket és elűznétek a Szentlelket, mielőtt ezt a gyalázatos pontot elérni tudjátok; de ha azután egyszer ezt az álláspontot elfoglaltátok, akkor igen könnyen megtartjátok egész életeteken keresztül. „Így cselekszenek egészen a mai napig” .
Látjátok barátaim, valószínűtlennek látszik, hogy az ember szabad akaratjából csak egy óráig is ilyen nevetséges állásban megmaradjon. Nevetségesnek mondom, mert esztelen és gyalázatos dolog ugyanegy időben Istennek és a sátánnak szolgálni. Önmagában véve következetlenség és ellenmondás ez. És mégis, habár ez úgy is van, szomorú dolog, hogy e mély verembe az Úrnak rettegői belehullanak és igen ritka eset, hogy kiemeltessenek belőle. Gyakran látjuk a nyílt bűnöst, hogy Istennek kegyelme által mint egy üszök a tűzből kirántatik; oh, de milyen ritkán látjuk, hogy egy üres szívű farizeus az ő tévelygéseiből kihozassék. A hamis hitvallomás üllőjén kalapálja a sátán a kemény szívek legkeményebbjeit.
Egyik oka annak, amiért a legtöbbről ezt lehet mondani, hogy „Így cselekszenek egészen a mai napig”, az, mert vigasztalásnak bizonyos nemét biztosítja nekik; mindenesetre pedig visszatartja az oroszlánokat. „Nos”, mondják ők, - „ennek jónak kell lenni, mert nyugodtaknak érezzük magunkat” . Míg a vallásnak színezete nélkül éltek a bűnben, remegve mentek haza, ha a lelkész az Igét erőben prédikálta; most azonban mindegy nekik, akármiről prédikál; az oroszlánok nem ordítanak többé, még egy fiók sem mutatja magát. Ha isznak is egy keveset, ha kemény szavakat is használnak akkor, amikor, ha igazán megtérítetlenek is, attól fogva, amióta a templomban vagy kápolnában szépet béreltek, mégis csodálatosképpen könnyen érzik magukat. Ezt a békességet drága kincsnek tartják. Oly megnyugtató és oly üdítő lelkiismeretükre nézve, ha érzik, hogy ők a legjobb szentekkel társalognak és áltatok tiszteltetnek. Ezzel magukat beburkolják és jobb kezükben a hazugsággal mennek a pokolba.
A legrosszabb a dologban, hogy nemcsak ezek az emberek teszik azt, hanem gyermekeik és unokáik is ugyanezt művelik: „Amint atyáik tettek, úgy tesznek a mai napig” . Egy olyan családban, mely át és át van telve az isteni félelemmel, nagy öröm az, ha az ember látja, hogy a gyermekek felnőnek és istenfélőkké válnak; de azok a kettő szívű, határon lakó emberek sohasem látnak ilyen kívánni való utódokat. Gyakran előfordul, hogy eltávoznak a vallásnak eme külszínétől. A fiak nem akarnak oda járni, ahová az öregember jár s efelett ne kell csudálkoznunk, hiszen nem szerez az nekik jót. Mindenkit szerencsétlenné tett házában és azért senkinek sincs arra fedve, hogy utánozza. Más esetekben, ahol a háznál barátság volt, a gyermek könnyen felveszik a modort, amit atyáik viselnek és képesek némi vallásosságra a világiassággal összekeverten. Éppen olyan éleselméjűek okosak, mint világi atyjuk és látják, hogy kenyerüknek melyik oldalán van a vaj, ez okból a vallásosság hírnevét fenntartják. Felvonják Krisztus zászlóját hajójukra, habár ez nem is tartozik az Ő országába és nincs is arra rendelve, hogy a dicsőség kikötőjébe beevezzen. Amint néha mennek is hajók tilos úton, hamis zászlók alatt, éppen úgy ők is elő húznak abból, hogy keresztyén színezetben vitorláznak. Ez az utálat bűn ki nem hal; hanem megnégyszerezi magát, miután minden táj felé hinti magvát és így nemzetségről-nemzetségre tovább él. Égész nemzetek félik az Urat és más isteneknek is szolgálnak.
A legnagyobb átok, mely valaha a világot meglátogatta, eb áradt. Némely hírnévre áhítozó prédikátorok egy csapásra óhajtották megtéríteni a világot és megtérteket csinálni a Szentlélek munkája nélkül. Látták, hogy az emberek tisztelik isteneiket és gondolták magukban, ha ők ezeket az isteneket a szentek és a vértanúk neveivel láthatnák el, akkor az embereknek semmi kifogásuk nem lesz a változtat ellen és ezen a módon megtérnek. Az volt a célba vett eszme, hogy a pogányságot keresztyénítsék. Ők megmondták a módját a bálvári tisztelőknek: „Nos, ti jó emberek, folytathatjátok tiszteletetetteket és emelt keresztyének is lehettek. Ezt a képet, az ég királynéjának képét nem kell ajtótok elől elvinni. Gyújtsátok meg továbbra is a lámpát, csak a képet nevezzétek el „A mi kedves asszonyunk”-nak, „Szent-szűznek”. „Itt van egy másik kép; ne szakítsátok le, csak változtassátok meg a nevét Jupiterről Péterre” . Így plántálták tovább a bálványozást csupán csak a neveknek elváltoztatásával. Felépítették oltáraikat a berkekben a halmokon és az emberek megtértek anélkül, hogy tudták volna miszerint még alacsonyabb pogánysághoz lettek megtérítve, mint ami az övék volt. Papokat akartak és íme voltak papok olyan öltözetekbe mint aminőkben a Jupiter oltárainál szolgáltak. Ugyanazon oltárok látták és ugyanazt az illatfüstöt szagolták az emberek; ugyanazokat az ünnepeket ünnepelték és ugyanazt a farsangot, mint előbb, de mindent keresztyéni névvel neveztek el. Abból származott azután az, amit ma római katolikus vallásnak neveznek, amely vallás féli Istent és szolgál más isteneknek. Minden falunak megvan a maga saját szentje gyakran a szűznek saját fekete vagy fehér képe, csudákkal és jelekkel, hogy a szekrényt szentté tegye. Oly általános volt ez a rossz, hogy a keresztyénség abban a veszélyben forgott, hogy kioltatik a bálványozás uralma következtében. De ki is halt volna egészen, ha nem Istentők lett volna és ki nem nyújtotta volna kezét, hogy reformátorokat támasszon, akik kiáltsák: „Csak egy az Isten és egy a közbenjáró Isten és emberek között” . Bátor szavak szólították vissza az egyházat hitévek hűségéhez és tisztaságához. Ami a közöttetek lévőket illeti, azok megkísérlik a jót gonosszal, az igazságot hamissággal összekötni. Őrizkedjetek annak szüleményétől, mely az ilyen frigyből létre jön; mert a Legmagasabbnak átkát hozza reátok.
Beszédemet zárom még azzal, hogy néhány szót szólok ezen szörnyű baj orvoslásáról ama sokaságra vonatkozólag, amely az Urat féli, de más isteneknek is szolgál. Feltéve, hogy léteznének emberek, kik a politikában kettősszívűek, - ugyan mit mondanának róluk Ha két nemzetség között háború dühöngne, mit gondolnának akkor arról az emberről, aki azt mondaná, hogy a királynénak szolgál, de az egész idő alatt úgy intézné dolgait, hogy a királyné ellenségeinek kegyébe járna? Mi volna ő akkor? Talán szabadelvű ember? Olyan úr, akivel sokan rokonszenveznek? Talán az. De egyúttal áruló is volna és ha lelepleznék, akkor főbe is lőnék. Aki valamely úton-módon kísérletez arra nézve, hogy Istennek és az ő ellenségeinek is szolgáljon, az árulást követ Isten ellen. Ha a rendes politikai téren két párt van és egy ember előállván mondja: „Én a ti pásztorotok vagyok”, de az egész idő alatt arra törekszik, hogy az ellenpártot segítse, akkor mindenki azt mondja róla, hogy ő semmirekellő ember. És milyen semmirekellő mód az, ha valaki mondja: „Én Krisztus részén vagyok”, tényleg pedig az ellenségei pártján álla szentéletet dicséri és mégis a bűnökben él; a Krisztusban való hitet prédikálja és mégis saját érdemében bízik. Ez a nyomorúságos keverék a lélek alacsony jelleméről tesz tanúságot, amelytől Isten minket az ő végtelen irgalma által megszabadítson. Feltéve, hogy egy kereskedő mondaná: „Igen, én becsületes ember akarok lenni, de ugyanezen idő alatt egy vagy két hamis fortélyt is veszek igénybe; éppen olyan egyenes akarok lenni, mint a zsinór, de ugyan abban az időben görbe is leszek” . Az ilyen ember mindjárt ismeretessé válnék olyan név alatt, ami reá nézve megbecstelenítő. Egy kereskedő nem kehet becsületes és becstelen. Egy asszony nem lehet hű és parázna, tiszta és tisztátalan ugyanazon időben; éppen úgy nem lehet egy ember Igazán Istenben és mégis a világot élő. Ennek összeegyeztetése képtelenség.
Óh kedves barátaim, feltéve, hogy Isten mi velünk ugyanazon kettős módon bánnék; feltéve, hogy ma mosolyogva reánk, holnap pedig átkozna: pedig átkozna; feltéve, hogy ezt mondaná: „Ti engem féltek és ezé én ma megvigasztallak benneteket, de mert más isteneket tiszteltek ezért én végtére a ti saját isteneitekhez küldelek, a pokolba kell leszállanotok” . Ti Istentől kegyelmet, irgalmasságot, kegyességet, bocsánat kívántok, de ha amolyan játékot űztök Vele, mit míveltek akkor egyebet a gúnynál? Csúfolja-e az ember Istent? Oh te szellemeinknek magasságos Atyja, ha mi szegény elveszettek hozzád visszatérünk, úgy jöjjünk-e, hogy az összes disznónyájat magunk előtt hajtsuk és ara idegen ország kéjhölgyeit és polgárait magunkkal hozzuk, azután el álljunk, ezt mondván „Atyánk vétkeztünk, hazajöttünk, hogy bocsánatot nyerjünk és azután bűnös dolgainkat folytassuk?” Ez undokság volna! Mégis némelyek megkísérlik ezt. Jöjjenek-e valamely mi közülünk valók a kereszten lévő dicső Krisztushoz, tekintsenek-e drága sebeire és ezt mondják Neki: Megváltó hozzád jövünk; légy te a Üdvözítőnk, ments meg minket a jövendő haragtól Nézd. ha a ruháinkat megmostuk, ismét beszennyezni akarjuk a világ piszkába. Moss meg minket és mi a disznókhoz hasonlóan ismét a sárban henteregni akarunk. Bocsáss meg nékünk és mi azt a szabadságot, melyben kegyelmed részesített minket további ösztön gyanánt használj fel, hogy kihágásokat kövessünk el?” Elképzelhetem, hogy a sátán folytathatna ilyen mondásokat, de azt vélem ti közületek még kevesen süllyedtek oly mélyen, hogy ekként beszéljenek. Pedig hát nem egész ugyanez az, amit egy olyan ember mond, aki állítja, hogy keresztény ő és mégis készakarva a bűnben él?
Végre mit mondjak a Szentlélekről? Ha ő nem lakik a mi szívünkben, akkor el vagyunk veszve; nincs remény számunkra, ha ő ne uralkodik bennünk. Merjük-e tehát mondani: „Jövel Szentlélek légy velünk Adjad, hogy hajlékod legyünk” .
És emellett a tisztátalanságban és önzésben éljünk?
Jövel Szentlélek, jövel és lakozzál bennem, én pedig gyűlölni akarom testvéremet, a haragtól főni és a méregtől fekete akarok lenni ugyannyira, hogy nyomorúságossá tegyem házi tűzhelyemet. Jövel Szentlélek, te mennyei galamb, jövel lakozzál lelkemben és én elviszlek a színházba, meg a bálterembe és a rossz hírű házba? Utálok ily szavakat kiejteni csupán azért, hogy leleplezzem őket, de mit gondolj Isten olyan emberekről, akik nem beszélnek, de tesznek így: kik mi Bálaára a bűnben élnek és mégis ekként kiáltanak: „Az én lelkemnek meg kell halni az igazak halálával és olyan lesz végem, mint azoknak végük” . Nem merek ezen igen kedves szövegről prédikálni, mert egy embernek, aki végre csupán az ő saját bőrét akarta megmenteni, alacsony, önző kívánsága. Az öreg alattomoskodó!
Élni akart és ördögnek is szolgálni, végtére pedig jámbor sóhajtást tenni.
Bizonyára mondhatta volna: „A sátán prófétája voltam és eladtam néki lelkemet, meg kell halnom, amint élte?” . Én olyan módon kívánok élni, amiképpen meghalni óhajtok. Ha nem úgy halnék meg, amint vagyok. Ha olyan állapotban vagyok, amelyben nem merek Isten elé állapi, akkor Isten az Ő kegyelméből azonnal ragadjon ki ebből az állapotból. Egyenesnek kell lennem Isten iránt, tévely nélkülinek, de ne próbáljak kétfélét tenni, tudniillik jót és gonoszt, megmosott és tisztátalan, fehér és fekete, Isten gyermekei, sátán gyermeke.
Isten egy oly mélységgel választotta el a mennyet a pokoltól, mely soha át nem léphető é? Azokat a jellemeket, melyek e két helyet benépesítsék, éppen olyan közbevetéssel választotta el. Ezt az elválasztó vonalat az ő kegyelme által át lehet lépni, de a közbeeső részt senki sem lakhatja. Senki sem függhet a lelki halál és lelki élet között úgy, hogy részben az egyikben, részben pedig a másikban legyen. Határozzátok el tehát magatokat! Vagy az egyik vagy a másik legyetek.” Meddig függtök két vélemény között? Ismét Illyéssel mondom Kármel hegyén: „Ha az Úr Isten, kövessétek Őtet, ha pedig Baál, kövessétek azt” . De ne keverjétek össze e kettőnek tiszteletét, mert ezzel megharagítjátok Istent és az Ő haragja égni fog, mint a tűz ellenetek. Áldja meg Isten ezt az igét az Ő nevéért. Ámen.