Istennek változhatatlansága

Valaki ezt mondotta: „Az emberiség tulajdonképpeni tanulmány- tárgya az ember.” Én emez állításnak nem akarok ellentmondani, de azt hiszem, hogy éppen olyan igaz az is, hogy az Isten választottainak tulajdonképpeni tanulmánya Isten; hogy a keresztyén ember tulajdonképpeni tanulmánytárgya az Istenség. A legmagasabb tudomány, a legmagasztosabb törekvés, a leghatalmasabb bölcsészet, mely valamikor Istennek egy-egy gyermekét igénybe veszi: a neve, lénye, személye, műve, cselekedetei és létezése a nagy Istennek, kit ő atyjának nevez. Az Isten feletti elmélkedésben van valami, ami a lelket megnemesíti. Oly nagy tárgy az, hogy annak megmérhetetlen voltában a mi összes, gondolataink eltűnnek; oly mély az, hogy a mi kevélységünk az Ő végtelenségében elvész. Más tárgyakat fel tudunk mi fogni; az önelégültségnek bizonyos nemét érezzük abban és ama gondolatban folytatjuk utunkat, hogy: „Íme lásd, én bölcs vagyok.” De ha ehhez a főtudományhoz jutunk és azt találjuk, hogy a mi mérő álmunk az Ő mélységét elérni nem képes és a mi sasszemünk az Ő magasságát elérni nem tudja, akkor azzal a gondolattal fordulunk tova, hogy a hiú ember bölcs lehet ugyan, de ezen a téren olyan „mint a vadszamárnak fia;” (Jób 11,12) s komoly hangon így kiált fel: „Csak tegnapról való vagyok és semmit sem tudok.” Az elmélkedésnek semminemű más tárgya nem szolgálhat jobban a szellem megalázásához, mint az Istenre való gondolat.
De mialatt ez a tárgy megalázza szellemünket, azalatt annak körét tágítja. Aki gyakran gondol Istenre, annak áthatóbb észbeli tehetsége van, mint annak, aki csak ezen a kis földgolyón mozog. Lehet bár ő természetbúvár, aki ama képességgel dicsekszik, hogy a rovart elboncolni tudja, a legyet széttagolni vagy a férgeket és állatokat majdnem kimondhatatlan elnevezések szerint rendezni képes; olyan geológus (földtani tudós) is lehet ő, aki képes a Megatérumról, Plesionaurusról és más vízözönelőtti állatokról beszélni; beképzeli magának, hogy az ő tudománya, bármilyen nemű is az, szellemét megnemesíti és körét kitágítja. Hiszem, hogy ezt megteszi a tudomány, de valósággal legjobb tudomány arra nézve, hogy a lélek körét tágítsa a megfeszített Krisztusról és az Istenségről, a dicsteljes Szentháromságról való tudomány. Semmi nem tágítja az elmét úgy, semmi sem emeli az ember egész; lelkületét oly annyira, mint az Istenség nagy tárgyának áhítatos, komoly, folytatólagos kutatása. És mialatt ez a tárgy megaláz és széles látókört szerez, egyúttal rendkívül vigasztal is. Oh, a Krisztusnak szemlélődé lében minden sebre való balzsam foglaltatik; az Atyáról való gondolkodásban megnyugvás van minden gond ellen; és a Szentlélek befolyásában gyógyulás van minden fájdalomra. Akartok-e megszabadulni fájdalmaitoktól? Meg akarjátok-e fojtani gondjaitokat? Akkor menjetek és meneküljetek be az Istenségnek legmélyebb tengerébe; vesszetek el az ő végtelenségében és úgy fogtok felkelni, mint egy nyugágyról, felüdítve és megerősödve. Semmi mást nem tudok, ami a lelket úgy megvigasztalni, a szenvedés és fájdalom dagadó hullámait úgy lecsillapítani, a szomorúság sebeit úgy lecsendesíteni tudná, mint az Istenség feletti elmélkedés. És ez az a tárgy, amelynek szemléletére ma felhívlak. Én ennek egy oldalát állítom előtökbe, ez pedig a dicsőségteljes Jehovának változhatatlansága „Én Úr”, „Én Jehova meg nem változom, ti Jákób fiai azért nem emésztettek meg.”
Három részre oszlik az, ami felett ma elmélkedni akarunk. Először: az egy változhatatlan Isten; másodszor: azok, kiknek ezen dicsteljes tulajdonságból nyereségük van: „Jákóbnak fiai” és harmadszor a nyereség, melyet abból húznak, Rogy ők „meg nem emésztetnek. „
Először a megváltozhatatlan Istenről való tan állíttatik szemünk elé. „Én Isten vágyak, meg nem változom.” Először megkísérlem, hogy a gondolatokat megmagyarázzam, vagy inkább kiszélesítsem és azután néhány bizonyítékot hozok fel, hogy ennek igazságát bebizonyítsam.
Leckénkre vonatkozólag néhány magyarázó vonatkozást teszek, Ámennyiben megjegyzem, hogy Isten a Jehova és hogy Ő lényegében változhatatlan. Nem mondhatjuk meg nektek, hogy mi az Istenség. Nem tudjuk, hogy minémű állag az, akit mi Istennek nevezünk. Lét Ő s lény Ő, de hogy mi, azt mi nem tudjuk. De bármi is, mi lénynek nevezzük és ez a Lény meg nem változik soha. A múlandó dolgok állaga folyton változik. A hófehér koronájú hegyek leteszik nyárban ékességüket és vízáradásban zuhog ez le oldalaikon s ezalatt a hegyeket a viharfelhők más módon koronázzák meg. A hatalmas áramú óceán vizet veszít, amikor a napsugarak csókolják hullámait és köd gyanánt az ég felé vonják azokat. Magának a napnak is új táplálékra van szüksége a végtelen mindenhatóság kezéből, hogy égő tűzkemencéje fűttessék. Minden teremtmény megváltozik. De különösen az ember az Ő testében folytonos változásnak van alávetve. Nagyon valószínű, hogy testemben egy részecske sincs meg abból, ami egy néhány év előtt abban volt. Ez az alak a folytonos működéstől elhasznált lett, részecskéi a dörzsölés folytán eltávolíttattak, mialatt újakkal pótoltattak, úgy hogy minden változás dacára a testnek állaga nem lett más. A részek, melyekből ez a világ összetétetett, folytonos mozgásban vannak, mintha egy folyamban volnának, amelyben az egyik csöpp a másikat követi s a folyam mégis tele van vízzel, habár tartalma állandóan változik. De Isten mindig ugyanaz. Ő nincs összetéve valami állagból vagy anyagból, hanem szellem és éppen ezért változhatatlan. Mindig ugyanaz marad. Az Ő örök homlokán nincsenek ráncok. Semmiféle öregség meg nem bénította; semminemű esztendők nem jelezték rajta az arról való megemlékezést, hogy az évek elsiettek. Az időszakokat elmúlni látja ő, de mindig most van Nála. Ő a nagy „Én vagyok”, a nagy változhatatlan. Jegyezzétek meg magatoknak, hogy lényében nem állott be változás akkor, amikor az emberiséggel egyesítve volt. Mikor Krisztus a múltban a halandó földdel övezte körül magát, az ő istenségének lényege nem változott meg; a test nem lett Istenné és Isten nem lett testté az ő természetének valódi, tényleges megváltozásával; ez a kettő bizonyos módon egyesült, de az Istenség mindig ugyanaz volt. Ugyanaz volt, mikor csecsemő gyermekként a jászolban feküdt, ugyanaz, aki a Kereszten csüngött, és akinek vére bíbor folyamban aláfolyt, ugyanazon Isten, aki a világot az Ő örök vállain hordozta és kezében a pokol és halál kulcsait tartotta, soha meg nem változott lényében; még az ő emberré tételével sem; örökké, s minden időben azon egy, változhatatlan Isten marad, „világosságnak Atyja, kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.”
Nem változik meg az ő tulajdonságaiban. Bármik is voltak Istennek tulajdonságai régen, ugyanazok mostan is, s ezek mindegyikéről énekelhetünk; „Amint kezdetben volt és van, marad is, most és mindenkor, „Hatalmas volt-é Ő? Az erős Isten volt-é? Ő akkor, amikor a világot a nemlétnek öléből előhívta? A mindenható volt Ő, mikor a hegyeket felállította és a barlangokat a mélység számára kiásta? Igen, Ő hatalmas volt akkor és karja meg nem bénult most sem; ugyanazon óriás. Ő az ő erejében; életnedve ki nem száradt és lelkének ereje örökké ugyanaz. Bölcs volt-é Ő, mikor ezt a hatalmas földgolyót készítette, mikor a világegyetem alapjait letette? Bölcsességgel rendelkezett-e akkor, mikor a mi üdvösségünkhöz vezető utat tervezte és az Ő dicső tanácsait előirányozta? Igen és Ő most is bölcs, nincs kevesebb tapasztalata, nincs kevesebb ismerete; szeme, mely mindent lát, nincs meghomályosulva, füle, mely övéinek minden kiáltását, sóhaját, zokogását és zihálását hallja, nem süketült meg mindazon éveken át, amelyekben már hallotta imáinkat. Változhatatlan az ő bölcsességében; most éppen annyit tud, mint azelőtt, sem többet, sem kevesebbet; ugyanazon tökéletes művészi tehetséggel és ugyanazon végtelen tervekkel bír. Legyen áldott az Ő neve, változhatatlan. Ő az Ő igazságosságában! Igazságos és szent volt Ő a múltban; igazságos és szem mostan is. Változhatatlan Ő igazságában; megígérte és megtörtént mondotta és meglesz. Nem változik meg jóságában, nagylelkűségébe és jóakaratában. Nem vált mindenható zsarnokká, amikor azelőtt mindenható Atya volt; erős szeretete gránitszikla gyanánt áll és a mi gonoszságunk viharaitól meg nem mozdul. És legyen dicsőítve drága neve, változhatatlan Ő szeretetében. Mikor a szövetséget először írta, mennyi telt volt szíve népéhez való szeretettel. Tudta, hogy meg kell halni fiának, hogy ezen szerződés szabályait meóerősítse. Egészen jól tudta hogy egyszülöttét szívéről letépnie és e földre küldenie kell, hogy e vérezzen és meghaljon. Nem habozott, hogy ezt az erőszakos szövetséget Béget aláírja, de ennek teljesítésétől sem riadt vissza. Éppen úgy szer most, amint akkor és ha a napok megszűnnek világítani és a holdak halovány fényeiket adni, akkor Ő még mindig szeretni fog, öröktől fogva mindörökké. Vegyétek elő Istennek bármely tulajdonságát és én ezt írom reá: „szemper idein.” (mindig ugyanaz.) Vegyetek elő valami amit Istenről mondani tudtok és nemcsak a homályos múltról, hanem a világos jövőről is mindig ugyanaz áll:” Én Jehova vagyok, meg nem változom”.
Továbbá Isten meg nem változik az Ő terveiben. Amaz ember ottan elkezdett építeni, de nem tudta befejezni és ezért megváltoztatta tervét, amit minden bölcs ember is megtenne ilyen esetekben; épített nem elég terjedelmes alapon és újból kezdte. De megmondatott-é a hogy Isten építeni kezdett, de nem tudta befejezni? Nem! Amikor végtelenül települ sok minden áll rendelkezésére és az Ő jobbja világokat képes teremteni oly gazdag számban, mint a hajnali harmatnak cseppje vajon megszűnik-e munkájától azért, mert hiányzik annak keresztülviteléhez hatalma? Vagy feldönti-e tervét, megváltoztatja-é vagy berendezésből kiveszi azért, mert nem tudja véghezvinni? De mondják némelyek - talán soha sem is volt Istennek terve. Azt véled ember, hogy Isten oktalanabb tenálad? Hozzá fogsz-e te valami műhöz terv nélkül? Nem - mondod te - nekem mindig megvannak a tervezeteim. Van Istennek is. Minden embernek megvan a maga terve Istennek szintén megvan. Istennek szelleme magasztos; mindent rendez az Ő mindent körülölelő elméjében, jóval hamarább, mielőtt megtenné; s mikor azután azt elhatározza, - jegyezzétek meg, - soha nem változtatja meg. Legyen - mondja Ő - a sors vaskeze leírja ezt és megtörténik. „Ez az én határozatom” és megáll, sem a föld, sem a pokol nem változtathat rajta. „Ez az én végzésem” hirdessétek ezt angyalok; tépjétek le az ég kapujáról ti ördögök, de végzésemet meg nem változtathatjátok; meg kell történnie! Isten nem változtatja meg terveit; miért tenné azt? Hiszen Ő végtelenül bölcs s így hamisan nem tervezhet. Miért tenné? Hiszen Ő az örök Isten és így nem halhat meg, míg terve véghez nem vitetik. Miért változzék meg? Ti értéktelen tömecsei a létnek, a napnak kis részecskéi! Ti kúszó férgek a létnek eme lapján! Ti megváltoztathatjátok terveiteket, de Ő soha sem változtatja meg övéit. Megmondta-e nekem, hogy az én megmentetésem az Ő terve? Ha igen, akkor biztos vagyok benne.
Továbbá, Isten változhatatlan az Ő ígéretében. Ah, mi olyan szívesen beszélünk Istennek kedves ígéreteiről, de ha azt kellene tudnunk, hogy egy is megváltoztatható közölök, akkor semmit sem beszélnénk felőle. Ha tudnám, hogy az Angolbank bankjegyei a legközelebbi héten érvénytelenek lesznek, akkor vonakodnám azokat elfogadni és ha gondolnám, hogy Isten ígéretei soha sem teljesülnek, ha gondolnám, hogy Isten fenntartja magának a jogot ígéreteiben megváltoztatni valamelyik szót, akkor elbúcsúznám a bibliától? Nékem változhatatlan dolgokra van szükségem! És azt találom, hogy változhatatlan ígéreteim is vannak, ha az íráshoz fordulok, mert: „Két változhatatlan dolog által, melyekben lehetetlen dolog, hogy Isten hazudjék,” írta alá, erősíté meg és pecsételte le minden ígéretét. Az evangyélium nem „Igen és nem”, nem ígér ma és megtagad holnap, hanem az evangyélium „Igen, igen!” Istennek tiszteletére. Oh hívő ember, drágalátos ígéret volt az, amelyet tegnap nyertél, de ma reggel, mikor a bibliát felnyitottad, nem volt kellemes. Tudod miért? Azt gondolod, hogy az ígéret megváltozott? Oh, nem! Te változtál meg, ez annak oka. Sodornának néhány szőlőfürtjéből ettél és abból keserű ízt tartottál meg szádban, s azért nem voltál arra pépes, hogy az édességet ízleljed. De ugyanaz a méz volt rajta, hidd el és ugyanaz a drágaság volt ez. Oh - mondja Istennek egyik gyermeke - én egykor szilárdul építettem házamat megbízható ígéretre, de íme jött a szél és én mondám: oh Uram, le vagyok verve és el fogok veszni. Ah, az ígéretek nem döntettek le. Az alap mozdíthatatlan volt, hanem a te kis „fa, széna és nád” hajlékod - amelyet építettél, - volt az, amely összeomlott. Te a sziklán rendítettél meg, de nem a szikla alattad. Engedd meg azonban, hogy megmondjam, melyik a legjobb életmód a világon. Hallottam, hogy egy úriember így szófa egy négerhez: „Nem tudom, honnan van az, hogy te mindig ilyen vidám vagy az Úrban, én pedig oly gyakran levert vagyok.” „Nos massza” mondá a néger „én végig terülök az ígéreten, önnek csak kevés dolga van vele s azért esik el, ha a szél zúg és akkor azután kiáltja, hogy; oh elestem; én pedig azonnal végig fekszem az ígéreten és azért nem félek az eleséstől.” Ez okból mindig ezt mondjuk: „Uram itt van az ígéreted s a te dolgod azt beteljesíteni.” Végig fekszem az ígéretre részemről nincsen állás. Ez az, ahova mennetek kell, le az ígéretre; gondoljatok pedig arra, hogy minden ígéret szikla, valami változhatatlan. Ezért tehát essetek le Istennek lábaihoz és maradjatok ottan mindenkorra.
De íme közbe jön egy rossz hang, mely elrontja a lecke szövegét. Némelyitek iránt ti közületek változhatatlan Isten az ő fenyegetésében. Ha minden ígéret szilárdan áll és a szövetség minden esküje megteljesíttetik, akkor halld óh bűnös és jegyezd meg a szót, halljad a te testies reményeidnek halál harangját, lássad a te testies bizodalmadnak temetését. Istennek minden fenyegetése éppen úgy, mint minden, ígérete be fog teljesedni. Beszéljetek határozatokról! Én egy határozatot említek néktek: „Aki nem hisz, elkárhozik.” Te erkölcsösködő ember; mit szólsz hozzá? Oh te azt kívánod, hogy megváltoztathassad és ezt mondhassad: „Aki nem él szent
életet, az elkárhozik”. Ez ugyan meg fog történni, de nem így szól a határozat, hanem Csák ekként: „Aki nem hisz.” Itt van az ütközetnek köve és a botránkozásnak kősziklája; de te azt meg nem változtathatod. Vagy hinned kell vagy el kell kárhoznod, mondja a biblia; jegyezd pedig meg magadnak, hogy Istennek eme fenyegetése éppen olyan változhatatlan, mint Isten maga. És ha a poklok kínjainak ezer esztendeje elmúlt, te feltekintesz és égő, tüze betűkben írva látod: „Aki nem hisz, el fog kárhozni.” „De Uram, én el vagyok kárhozva.” Erre való figyelem nélkül mondatik:” elfog kárhozni” még mindig. És ha az időszakoknak milliói elfolynak, te pedig a szenvedésektől és kínoktól kimerülve vagy, felemeled szemeidet és még mindig olvasni fogod: „el fog kárhozni” megváltozhatatlan; megmozdíthatatlan ez. És amikor gondolni fogod, hogy az örökkévalóság legutolsó fonalát kifonta, hogy abból, amit mi örökkévalóságnak nevezünk minden egyes részecske már elhaladt, akkor még mindig ott találod írva: „El fog kárhozni.” Oh rettenetes gondolat! Hogyan merészeljem azt kimondani? De kénytelen vagyok vele. Kell, hogy ti óva legyetek emberek, „hogy ti is ne jöjjetek a gyötrelemnek eme helyére.” Kemény dolgokat kell mondani néktek, mert ha az evangyélium nem kemény dolog, de a törvény kétségen kívül az. Sinai hegy kemény tárgy. Jaj annak az őrállónak, aki óva nem inti az istenteleneket! Isten változhatatlan fenyegetéseiben. Vigyázz ó bűnös, mert „rettenetes az élő Isten kezébe esni.”
Még egy gondolatot kell érintenem, mielőtt tovább mennék, és ez az, hogy Isten változhatatlan szeretetének tárgyaiban, nemcsak szeretetében, hanem ennek tárgyaiban is. Ha Istennek egy szentje tönkre jutott volna, akkor mindannyian tönkre juthatnának. Ha egy azok közül; bent vannak a szövetségben, elveszne, akkor mindannyian elveszhetnének és akkor az evangyélium egyik ígérete sem igaz, hanem, a biblia hazugság és semmi sincs rajta méltó arra, hogy ezt elfogadjam. Azonnal hitetlen lennék, ha el tudnám hinni azt, hogy egy szent is véglegesen elbukhatik. Ha Isten engem egyszer szeretett, akkor Ő örökké is szeretni fog engem. Az örök szeretetnek tárgyai meg nem változnak soha. Akiket Isten elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.
Miután én annyi időt fordítottam arra, hogy a változhatatlan Istenről való gondolatokat szemed elé állítsam, most azután bebizonyítani próbálom azt, hogy Ő változhatatlan. Én ugyan nem vagyok olyan prédikátor, aki nagyon sokat foglalkozik a logikai érvekkel, de egy érvet mégis előhozok, még pedig:
Úgy látszik nekem, hogy Istennek léte és lénye a változhatatlanságot foglalja magában. Gondolkozzunk egy pillanatig. Egy Isten van, ezen Isten igazgatja és uralja az összes dolgokat; ezen Isten hozta létre a világot; Ó tartja fenn. Minémű lénynek kell akkor lennie? Úgy látszik nekem, hogy változható Istent még elgondolni sem lehet, az ilyen gondolat ellenkezik az ember józan eszével. Ha ti csak egy pillanatra is változható Istent képzeltek magatoknak, akkor már a szavakban is egy rettenetes ellenmondást fedeztek fel és kénytelenek vagytok ezt mondani: „Akkor bizonyos módon embernek kell lennie” és akkor mormonos (egy vallásfelekezet) képzeletetek lesz Istenről. Azt tartom, hogy lehetetlen dolog megváltozható Istent felfogni, legalább nekem lehetetlen. Némelyek képesek lehetnek ilyenre, de én nem bírtam ezen gondolattal megbarátkozni. Éppen úgy tudnék magamnak változható Istent gondolni, mint a gömbölyű négyszöget vagy más képtelenséget. Olyan észellenesnek látszik ez a dolog, hogy én, amikor egyszer azt mondom „Isten, kénytelen vagyok abba egy változhatatlan lénynek fogalmát belefoglalni”.
Azt gondoltam, hogy ez az egy érv elegendő, de íme egy másik is jött elő arra a tényre vonatkozólag, hogy Isten tökéletes. Hiszem azt, hogy Isten tökéletes lény. De ha Ő tökéletes, akkor meg nem változhatik. Nem látjátok ezt? Tegyük fel, hogy én ma tökéletes vagyok, de ha lehetséges volna megváltoznom, vajon holnap a megváltozás után is tökéletes lennék-e? Ha megváltoztam, akkor vagy egy jó állapotból még egy jobb állapotban kellene átmennem s ha jobb tudnék lenni, akkor most tökéletes nem lehetnék, - vagy pedig egy jó állapotból rosszabb állapotba s ha pedig rosszabbá válnám, akkor nem lennék tökéletes. Ha tökéletes vagyok, akkor meg nem változhatom anélkül, hogy tökéletlenné ne váljam. Ha ma tökéletes vagyok, akkor holnap ugyanannak kell lennem, ha holnap tökéletesnek lennem kell. Így tehát, ha Isten tökéletes, akkor mindég tökéletesnek kell lennie; mert a változandóság tökéletlenséget foglal magába, vagy most vagy azután.
Továbbá Istennek végtelensége az, amely nem engedi a megváltozhatóságot. Isten végtelen lény. Mit érnek ti ezalatt? Nincsen olyan ember, aki ezt néktek megmondani tudná, hogy mit ért ő a végtelen lény alatt. De nincsen két végtelenség. Ha valami végtelen, akkor nincs tér valami másra, mert a végtelenség mindent jelent. Ezt jelenti; hogy határtalan, végnélküli. Úgy van, nincsen két végtelenség. Ha Isten ma végtelen volna, azután megváltoznék és holnap végtelen lenne akkor két végtelenség volna. De ez lehetetlen dolog. Feltéve, hogy végtelen volna és azután megváltoznék, akkor végesnek kellene lennie, és nem lehetne Isten. Vagy ma véges és holnap véges, vagy pedig ma végtelen és holnap véges, - vagy ma véges és holnap vételen, mind eme feltevések pedig képtelenségek. Az a tény, hogy Ó végtele lény, azonnal megsemmisíti azt a gondolatot, mintha Ő megváltozhat lény volna. A végtelenség ezt a szót hordja megírva homlokán: „Változatlanság” .
De akkor kedves barátom pillantsunk a múltba és ottan néhány bizonyítékot fogunk találni arra nézve, hogy Isten természete változhatatlan. „Megmondta-e és meg nem tette-é? Megesküdt-é és meg ne történt-é?” Nem mondható-é Jehováról az, hogy: „Mindent megtett, ami akart és összes elhatározását teljesítette?” Forduljatok a filiszteusok fel és kérdezzétek, hol vannak? Isten mondá: „Jaj néked Asdod és néktek Gázának kapui, mert el kell esnetek!” S hol vannak ezek? Hol Edom kérdezzétek Petrát és ennek szétrombolt falait. Nem fogják-e ismételni azt az igazságot, hogy Isten mondotta; „Prédává váljék és elpusztíttassék Edom? Hol van Bábel és hol van Ninive? Hol van Moáb és hol van Ammon? Hol vannak azok a népek, akikről Isten mondotta, hogy elrontani fogja? Nem irtotta-e ki őket és nem semmisítette-e meg emlékezetöket e földről? Elvetette-é pedig Isten az ő népét? Elfelejtkezett egyetlenegyszer is ígéretéről? Megtörte-e csak egyszer is esküjét szövetségét vagy csak egyszer is eltávozott-e terveitől? Ah, nem mutass a történelemben egy példára, ahol Ő megváltozott volna. Ne tudod ezt megtenni, mert az egész világ történetében szilárdan áll a tény, hogy Isten változhatatlan maradt az ő határozataiban. Úgy képzelem, mintha valaki mondaná: „Emlékszem a Szentírásnak egyik helyére, ahol Isten megváltozott” . Egyszer én is ezt gondoltam. A eset, amelyre én gondolok Ezékiás esete. Ézsaiás bejött és ezt mond Ezékiásnak: „Adj parancsolatokat házad népének, mert meghalsz és ne élsz” . (Ézs.38,1) Ő fal felé fordította arcát és elkezdett imádkozni. Mielőtt pedig Ézsaiás még a külső udvarban volt, megparancsolta neki az Úr, hogy menjen vissza és mondja: „Íme én meg hosszabbítom a te életedet tizenöt esztendővel” . Azt gondoljátok erre hogy ez azt bizonyítja, hogy Isten megváltozik; dk erre nézve a való Ságban legkisebb bizonyítékot sem látok. Hogyan tudod, hogy Isten ez nem tudta? Óh, de Isten tudta, Ő tudta, hogy Ezékiás élni fog. S akkor hát nem változott meg, mert ha tudta, hogyan változhatott volna meg? Ez az, amit én tudni szeretnék. De van tudomástok egy kis körülményről? Hogy Ezékiás fia, Manasse, még abban az időben meg nem született és ha Ezékiás meghalt volna, sem Manasse, sem Jósfiás, sem Krisztus nem létezett volna, mert Krisztus éppen ebből az ágból származott. Megtaláljátok azt, hogy Manasse tizenkét éves volt, mikor atyja meghalt, úgy, hogy ezen esemény után csak három év múlva született. S nem hiszitek-é, hogy Isten Manasse születését már előbb elhatározta és előbb látta? Bizonyosan. Azután elhatározta, hogy Ézsaiás menjen és mondja meg Ezékiásnak, hogy betegsége gyógyíthatatlan és ugyanakkor mondja: „Íme én meg akarlak gyógyítani és te élj!” Ezt mondotta, hogy Ezékiást imára ösztönözze. Először úgy beszélt, mint egy ember. „Minden emberi valószínűség szerint a te betegséged gyógyíthatatlan és meg kell halnod” Azután várakozott, míg Ezékiás imádkozott; erre egy kis „de” szó következett a mondat végén. Ézsaiás nem fejezte ezt be. Ezt mondá: „Adj parancsolatot házad népének, mert semmi emberi segítség nincsen, de…” (és erre kiment. Ezékiás imádkozott és erre azután Ézsaiás ismét bejött és mondá: „De én meg akarlak gyógyítani” . Hol van itt valami ellenmondás, azoknak agyvelején kívül, kik az Úr ellen tusakodnak és az ő kívánságuk, hogy Őt változékony lénnyé tegyék.
Másodszor engedjetek meg egy szót szólanom azon személyekről, kikre nézve Istennek ezen változhatatlansága nyereség, „Én Isten vagyok, meg nem változom, azért ti Jákób fiai meg nem emésztettek” . Nos, kicsodák „Jákób fiai” kiknek lehet örvendezniök egy változhatatlan Isten felett?
Először, azok a fiak, kiket Isten választott, mert írva van: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem”, mielőtt a gyermekek megszülettek és jót vagy gonoszt cselekedhettek volna. Írva van: „A nagyobbik szolgáljon a kisebbiknek” Jákóbnak fiai alatt itten Istennek választottait kell érteni, - azokat, akiket előre látott és az örök üdvösségre rendelt.
Jákób fiai” alatt másodszor azok a személyek értetnek, akit különös jogokat élveznek. Jákóbnak, amint ezt tudjátok, születésénél fogva semmi jogai sem voltak; de hamar örökölte ezeket: Ézsau fivérének cserébe adott egy tál lencsét és így megnyerte az elsőszülötti jogot Én nem szentesítem az eszközöket; de ő az áldást is megnyerte és így örökölt különös jogokat. „Jákób fiai” alatt itt oly személyeket kel érteni, kik különös jogokkal bírnak. Azoknak, kik Benne hisznek jogot és hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Részük van Krisztus vérében; joguk van arra, hogy „a kapukon át bemenjenek a városba;” igényjoguk van az örök dicsre, ígéreteit bírják az örök dicsőségnek; joguk van, hogy Isten gyermekeinek neveztessenek. Óh, különös jogok és kiváltságok vannak, melyek „Jákób fiáit” illetik.
Továbbá ezek a „Jákób fiai” olyan emberek voltak, kiknek különös kijelentésük osztályrészük. Jákóbnak Istentől különös kijelentései voltak és ezzel magas megtiszteltetésben részesült. Egy éjszaka aludt, tüskebokrok voltak függönyei, az ég volt Agymennyezete, egy kő szolgált neki vánkosul és a föld volt az ő ágya. Óh és ott különös kijelentést kapott. Egy lajtorja volt ott és az angyalokat látta fel és leszól fani rajta. Ilyen kinyilatkoztatása volt Krisztus Jézusról, mint a lajtorjáról, mely a földről az égig ér, amelyen az angyalok fel és lejönnek, hogy a kegyelemnek bizonyítékait hozzák. Azután, miféle kijelenté volt az ott Mahanaimnál, hogy Isten seregei mentek elébe és azután - ismét Peniélnél, hol Istennel tusakodott és őt szemtől-szembe látta. Ezek különös kijelentések voltak és ez a hely azokra vonatkozik, akiknek különös kijelentéseik voltak, miként Jákóbnak.
Nos, hánynak voltak közületek különös kijelentései? „Óh”, - mond játok, „hiszen ez álmodozás, ez rajongás” . Hát ez áldott álmodozás mert Jákób fiainak különös kijelentéseik voltak. Úgy beszéltek Istennel mint egy ember beszél az ő barátjával; Jehova fülébe suttogták; Krisztus velük tartotta a vacsorát és ők Krisztussál és a Szentlélek oly hátát más fénnyel világított be lelkükbe, hogy semmi kétely ük nem volt különös kijelentések felett. Azok „Jákóbnak fiai”, akik ilyen kijelentéseknek örvendenek.
Ismét olyan emberek ezek, akiknek különös próbáik vannak. Ah szegény Jákób? Én nem választanám Jákób sorsát, ha nem volna kilátásom Jákób áldásaira. Mert az ő sorsa kemény volt. Kénytelen reá hogy az atyai házból Lábónhoz szaladjon s azután ez a haragos, öreg Lábán megcsalta őt mindazokban az esztendőkben, amelyeket nála töltött, megcsalta őt nejében, megcsalta őt bérében, megcsalta őt nyájában, szóval mindenütt megcsalta őt. Később futnia kellett Lábán elől, aki őt üldözte és utolérte. Erre azután jött Ézsau egyszáz férfiúval, hogy őt fegyverrel kiirtsa. Azután jött az imának ideje, majd harcolt és egész életén át sántikálnia kellett csípőjére.
Nemsokára meghalt Rákhel az ő kedves felesége. Érre majd elcsábították Dina leányát és az ő fia meggyilkolták a sikemitákat. Azután az ő drága fiát: Józsefet eladták Egyiptomba és éhség következett be. Érre ismét Rúben az atyjának ágyára lép és megfertőzi azt; Júda vérfertőzést követ el saját menyével és összes fiái csapásul válnák néki. Végre Benjámin elvétetik tőle és az öreg ember megtört szívvel kiáltja: „József nincsen Simeon is nincsen, Benjámint is elveszítek?” (1Móz.42,36) Soha sem próbáltatott meg jobban egy ember, mint Jákób s mind ez egy vétek miatt, hogy megcsalta fivérét. Egész életén keresztül fenyítette őt Istene. De én azt hiszem, hogy sokan vannak, kik az öreg Jákóbbal érezni tudnak. Egészen hasonló próbákat kellett kiállaniok. Nos, ti kereszthordozók, Isten mondja: „Én meg nem változom, azért ti Jákób fiai meg nem emésztettek” . Szegény, próba alá vetett lelkek! Nem fogtok megemésztetni, mert a ti Istenetek lénye megváltozhatatlan. Ne járjatok hát gondteljesen ide-oda és ne mondjátok a nyomornak kifejezésével: „Én vagyok az a férfiú, aki ínséget láttam” . A „fájdalom embere” többet szenvedett, mint ti; Jézus valósággal fájdalomhordozó volt. Ti csak a szomorúság falainak párkányai vagytok. Soha nem volt olyan szenvedéstek, mint az övé. Nem értitek, hogy mi a szükség, ti alig tettétek ajkaitokhoz a kínok poharát; alig vettetek belőle néhány csöppnyit; de Jézus egészen a fenekéig kiüríté. „Ne féljetek”, mondja Isten, - „én vagyok az Úr, meg nem változom, azért ti Jákób fiai, - különös szenvedések emberei”, meg nem emésztettek.
Azután még egy gondolat azokra vonatkozólag, akik „Jákób fiai”, mert azt szeretném, hogy ti reá jöjjetek, vajon magatok is „Jákób fiai” vagytok-é? Vannak különös jellemű emberek; s habár van valami Jákób jellemében, mit mi nem dicsérhetünk, de valami mégis van benne, amit dicsér. Ez volt Jákóbnak hite, amellyel Jákóbnak neve a nagyok közé íratott, kik az ígéretet ezen a földön el nem érték, hanem elérik a mennyekben. Hitemberek vagytok-é ti kedveseim? Tudjátok- e mit tesz a hitben járni, hitben élni, földi táplálékotokat hit által elérni, szellemi mannával élni mindent hit által? Vajon a hit-é a ti életetek szabálya. Ha úgy van, akkor ti „Jákób fiai” vagytok.
De Jákób az imának embere volt, egy olyan ember, aki tusakodott, sóhajtozott és imádkozott. Ott túlnan van egy ember, aki ma reggel mielőtt az Isten házába jött, nem imádkozott. Oh te szegény pogány, hát te nem imádkozol? „Nem”, - mondja ő, - „soha sem gondoltam arra; évek óta nem imádkozom” . Remélem imádkozni fogsz, mielőtt meghalsz. Élj és halj meg ima nélkül, akkor majd elég sokáig fogsz imádkozni, ha a pokolba jutsz. Itt van egy asszony, ő ma reggel nem imádkozott, annyi sok dolga volt ma, hogy gyermekeit a vasárnapi iskolába küldje, nem volt ideje arra, hogy imádkozzék. Nincs idő imára? Van-e időd az öltözködésre? Van időd mindenre az ég alatt, ha te feltetted volna magadban, hogy imádkozni fogsz, akkor megtetted volna, Istennek gyermekei nem tudnak élni ima nélkül. Ők tusakodnak, mint Jákób. Olyan emberek ők, kikben a Szentlélek úgy működik, hogy ima nélkül éppen oly kevésbé tudnak élni, mint én lélegzetvétel nélkül. Ők kénytelenek imádkozni. Jegyezzétek meg magatoknak, hogy ha ti ima nélkül éltek akkor Krisztus nélkül éltek és ha így haltok meg, a ti részetek a kénköves tóban lészen. Váltson meg, mentsen meg Isten ilyen sorstól! De ti, kik a „Jákób fiai” vagytok, vigasztalódjatok, Isten változhatatlan.
Még harmadszor csak egy szót mondhatok azon nyereségről, melyet „Jákób fiai” az egy változhatatlan Istentől vettek. „Azért ti Jákób fiai meg nem emésztettek” . - „Megemésztettek?” Hogyan? Hogy emészthető meg egy ember? Nos, hát erre nézve két mód van. A pokolban megemésztve lehettünk volna. Ha Isten megváltozható Isten volna, akkor „Jakab fiai”, kik ma itt vannak, a pokolban megemészthetők volnának; Ha nem volna Istennek változhatatlan szeretete, akkor én tőzegcsomag volnék a tűzben. De van más mód is a megemésztésre ebben a világban. El lehet az ember ítélve mielőtt meghalna, - „már elítélve,” - élhet az ember és mégis teljesen holt lehet. A mi magunk tanácsaira lehettünk volna hagyatva és akkor hol volnánk mostan? Az iszákos emberrel együtt dőzsölők és a mindenható Istent káromlók, óh, ha Ő titeket elhagyott volna kedveseim, he megváltozható Isten lett volna; akkor ti a legtisztátalanabbaknak gyalázatosai között volnátok. Nem tudtok éltetekben ráemlékezni olyan hasonló időkre, a minőket én éreztem? Én egészen a bűn szélén jártam, valami erős kísértés megragadott mind a két karomon, úgy, hogy nem tudtam azzal megbirkózni. Tova dobattam, tova hurcoltattam egy szörnyű sátáni erő által egész egy rettenetes mélység széléig. Le, le, lepillantottam és láttam osztályrészemet; reszkettem a romlás szélén. Elborzadtam, hajam meredezett mikor a bűnre gondoltam, amelyet elkövetni akarva a szörnyű mélység felé kezdtem menni, melybe majdnem beleestem. Egy erős kar mentett tett meg engemet. Visszatértem és felkiáltóm: Oh Istenem, hát ilyen közel jutottam a bűnhöz és mégis vissza tudtam térni? Egészen a tűz kemencéhez tudtam elmenni és még sem estem bele, mint Nabukodonozor erős férfiúit megemésztette a tűz?
Óh lehetséges-é az, hogy én ma itt vagyok, ha a bűnre gondolok, amelyet elkövettem és a kihágásra, amelyet az én romlott képzelő erőm idézett elő? Igen, én itt vagyok a megemésztetlenül, mert az Úr meg nem változik. Oh, ha ő megváltoznék, akkor mi különböző módon megemésztve volnánk; mert alapjában véve a keresztyén embernek leggonoszabb ellensége az „Én” . A mi saját lelkünknek öngyilkosai lettünk volna; mi saját szellemünk számára kevertük volna a méregpoharat, ha az Úr nem lenne az a változhatatlan Isten és ki nem ütötte volna kezünkből a poharat, mikor azon voltunk, hogy azt megigyuk. Akkor magától Istentől is megemésztettünk volna, ha változhatatlan Isten nem volna. Mi az Istent atyának nevezzük, de ő nem világi atya, aki összes gyermekeit már megölte volna elkeseredésében, ha csak fél annyi baja lett volna velők, mint Istennek övéivel. A legszidalmazóbb gyermekei vannak Istennek a világban, - hitetlenen, hálátlanok, engedetlenek, feledékenyek, lázadók, tévelygők, zúgolódók, és keménynyakúak. Jó, hogy hosszútűrő Ő, mert különben nemcsak a vesszőt, hanem a kardot is használta volna már régen némelyeknél. De nem volt rajtunk semmi szeretni való kezdetben, így tehát ma annál kevésbé Newton János egy furcsa történetet szokott volt elbeszélni és efelett nevetett is. Ez a történet egy jó asszonyra vonatkozott, aki, hogy az elválasztásról való tant bebizonyítsa, ezt mondá: „Ah, az Úrnak engem szeretnie kellett, mielőtt én megszülettem, mert különben azután én bennem semmi szeretni valót nem talált volna” . Tudom biztosan, hogy reám vonatkozólag igaz ez és igaz az Isten gyermekeinek legtöbbjeire, mert oly kevés szeretni való van bennök, miután megszülettek; úgy, hogy ha Ő azokat már előbb nem szerette volna, azután semmi oka nem lett volna, hogy őket elválassza. Szerette őket tiszta, korlátlan kegyelemből és még mindig szeretni fogja őket. De mi megemésztve volnánk az ördögöktől, a mi ellenségeinktől, - megemésztve a világtól, megemésztve a mi bűneinktől, a mi szenvedéseinktől száz más módon, ha Isten valamikor megváltoznék.
De íme nincs időnk és csak keveset mondhatok. Csak futólagosan érintettem leckém szövegét. Mostan átadom azt. Legyen az Úr néktek „Jákób fiainak” segítségül, hogy ezt az adag ételt magatokkal vigyétek, egyétek, táplálkozzatok belőle. A Szentlélek nyomja szívetekbe azon magasztos dolgokat, amelyek írva vannak! Gondoljatok arra, hogy minden egyéb bárhogyan változzék, de Isten ugyan az mindég. Barátaitok elfordulhatnak tőletek, prédikátoraitok elvétethetnek, minden megváltozhatik, de Isten nem. Testvéreitek megváltozhatnak és neveiteket, mint gyalázatos neveket eldobhatják, de Isten mégis szeretni fog titeket. A világban való állástok megváltozhatik és jószágaitok elmúlhatnak, a ti egész élteteket szörnyű megrázkódtatás érheti, gyengék és betegekké válhattak; hagyjatok futni mindent, van egy hely, amelyre a változás nem teheti rá ujját, van egy név, amelyre a változhatóság soha fel nem írható, van egy szív, mely soha meg nem változhatik, ez a szív Istené és ez a név: a szeretet
A hit nélkül nincs üdvösség. Soknak nagyon keménynek látszik az, hogy nékik a veszedelem hirdettetik, hogy ha a Jézus Krisztusban nem hisznek; de hogyha egy percig is gondolkoznának afelől, úgy megláthatnák, hogy az egész helyesés alapos. Például, hogy ha én azt elfogadom, hogy nincsen semmi más mód az ember életfenntartásához, mint az, hogy táplálkozzék. Te pedig azt mondod: „Én nem akarok többé enni, én az olyan anyagiságot megvetem”, úgy határozottan mondhatnám néked, hogy mehetsz bármely országba, városba vagy a legkiesebb, legkedvezőbb vidékekre, de határozottan tapasztalni fogod, hogy semmiféle éghajlat és a szabadban való bármiféle mozgás nem lesz elegendő életed fenntartásához tartásához, hogyha eledelt nem akarsz használni. Ekkor aztán, ha panaszkodnál: Az nagyon kemény ítélet, hogy meg kell halnom, csak azért, mert az eledelben nem hiszek” . Ez nem igazságtalan, hogy meg kell halnod, hogyha olyan balgatag vagy, hogy nem eszel. Éppen így van ez a hittel. „Higgy és megtartatol” . Hogyha hinni nem akarsz úgy nem túl komoly, hogyha elkárhozol.
Egy szomjas ember ott áll a forrásnál. „Nem”, mondja ő, „nem fogok egy csepp folyadékot sem megérinteni, míg a világon élek. Ne olthatnám-é el szomjúságomat valami más módon?” Mi azt mondjuk néki: „Vagy innod kell a vízből, vagy pedig meghullnod” . Ő mondja „Soha sem fogok inni; de az nagyon kemény ítélet, hogy azért meg kell halnom. Az kegyetlenség azt nékem tudtul adni. Nincs igaza Szomjúsága annak a világos bizonyítéka, hogy ő egy természeti törvényt elhanyagolt. Néked is hinni kell, vagy pedig meghalni, mié vonakodsz-e parancsnak engedelmeskedni? Igyál ó ember, igyál! Fogad el Jézust és élj! Ez az üdvnek útja, hogy arra léphess, Jézusban kel bíznod; de semmi keménység nincs azon tényben, hogy el kell veszned, ha a Megváltóban bízni nem akarsz. Egy ember a tengeren utazik: van neki egy tengeri térképe és ez az őtet egy delejtű segítségével, hogyha azt tanulmányozza, célhoz segíti útjában. A sarkcsillag fénylik a fellegek közül, az is segítene néki. „Nem”, mondja ő, „semmi közöm a ti csillagotokhoz, nem hiszek az északi-sarkban. Nem veszem figyelembe sem azon kis tárgyat, mely egy szűk helyre beszorítva van és amely éppen olyan, mint más közönséges tű. Nem hiszek a tengeri térképetekben és semmi közöm hozzá. A hajóművészet egész ostobaság, melyet a népek kitaláltak, hogy azáltal csak pénzt csaljanak, nem adok reá semmit!” Ez az ember nem érheti el a kikötőt és mondja: „Ez nagyon kemény - nagyon kemény ítélet!” Én nem úgy gondolom.
Némelyek mondják közületek: „Nem akarom az írást olvasni; nem akarom a Krisztus felől való beszédeket hallgatni, én olyan dolgokban nem hiszek” . Úgy Jézus mondja: „Aki nem hiszen, elkárhozik” .
Nevetve mondod: nincs semmi közöd Jézushoz és az ő véréhez és utálsz minden vallást. De hogyha majd a halállal szembe mész, nehéz dolog lesz ezt elnevetned, midőn arcodon a halál verejtéke gyöngyödzik és szíved oly erősen ver, mintha szétpattanni akarna. Óh Télelv, akkor meg fogod látni, hogy azon vasárnapok és istentiszteletek és azon, azon öreg könyv, valamivel jobb és több volt, mint amennyinek lenni te gondoltad. Akkor csodálkozni fogsz azon, hogyan lehettél olyan együgyű, hogy minden kegyelmi eszközt magadtól elvetettél. Mily nagy lesz az afeletti fájdalmad, hogy Krisztust, ama fényes csillagot, ki egyedül vezetheti a tengeri utasokat céljukhoz, a nyugalomba, te elvetetted.
Egy folyamon kell átmenned, hogy haza juthass. Van híd, van csolnak is, amelybe beszállhatnál, de te ezt mondád: Olyan ostoba nem vagyok, hogy a híd vagy csolnaknak szükségességét, vagy a víznek lételét elhiggyem. Tehát elindulsz hazafelé, eléred a régi hidat, de nem akassz azon átmenni. Ott a csolnak, de nem akarsz abba beleszállni. Nem akassz a folyamon a rendes úton átkelni, mégis azt mondod, az nagyon kemény ítélet, hogy haza nem juthatsz. Határozottan megfogyatkozott a te értelmi erőd mert ha alaposan gondolkozhatnál, nem tartanád ezt kemény ítéletnek. Ha valaki nem akarja tenni azt, mely őtet valamely cél eléréséhez segíti, hogy várhatná azt, hogy azon célt elérheti? Mérget ittál, az orvos ellenmérget adna és mondja: „Vedd be gyorsan, mert különben meghalsz, ha pedig ezt azonnal beveszed, biztosítva lehetsz arról, hogy a méreg ártalmatlanná lesz” . Te erre azt mondod: „Nem orvos úr, én nem hiszek az ellenméregben. Történjen ami akar, semmiféle gyógyszerrel érintkezésbe jönni nem akarok. Különben azt sem hiszem, hogy volna valami gyógyszer a méreg ellen, sőt nekem egyre megy, van orvosság vagy nincs” .
Így embertársam, te meghalsz és a halálvizsgálatnál a nyilatkozat; így fog hangzani: „Jogosan történt a halál. Éppen így történi veled is, hogyha minekutána az Úr Jézusról szóló evangyélium hallottad, így szólsz:” Én nagyon képzett ember vagyok, nem fogadkozhatok a Krisztus helyettesítésének ezen régi módi eszméivel” . Akkor majd így fog hangzani lelkiismeretednek a vizsgálatnál megejtett nyilatkozata: „- öngyilkosság! – maga döntötte lelkét a veszedelembe. A biblia így szól: „Magad vesztetted el magadat Izráel!” Kedves olvasó kérlek téged komolyan: „Ne tedd ezt!”