Egy jó szó az asszonyok érdekében

„Az eke mögött” című műből.
Bámulni kell azon, hogy az asszonyok ellen annyi sok régi közmondás van. Egy tucatnyi más ellenében tizenegy mindig nekik van szánva. Az előbbi időkben a férfiak mindig nyers hangot használtak, ha nejeikről beszéltek. Az ilyen szóbeszédek közül némelyek borzalmasan visszataszítók; mint például ez a gonosz beszéd: „Minden férfiúnak két jó napja van felesége mellett, mégpedig a menyegzői és az ő elhalálozási napja ez”. Hasonlóan a második: „Aki elveszíti nejét és egy fillérjét, az nagyon sokat veszített a fillérrel”. Emlékszem egy régi dalra, melyet egy verklis afelett énekelt, hogy jobb az akasztófára menni, mint megnősülni. Ez azt bizonyítja, hogy milyen durván gyalázták meg a házaséletet...
De hát az ilyen rossz szerzemény nem azt tanúsítja, hogy az asszonyok rosszak, hanem csak azt, hogy azoknak férjeik semmit sem érnek, mert különben nem hoznának fel ilyen utálatos szidalmakat házastársaik ellen. A rothadt ág törik le legelőször; eszerint úgy tűnik fel, hogy a ház férfi oldalának kell rosszabbnak lenni a kettő közül, mert hiszen kétségtelenül ez gyártotta a legharapósabb közmondásokat. Bizonyára volt egynéhány szörnyen rossz asszony a világon, akik annak kimondására ingerelték a férfiút, hogyha az asszonyok (testi) nagysága olyan volna, mint az ő jóságuk, akkor egy borsóhüvely elegendő volna arra, hogy abból ruhát és kalapot csináljanak. Ennek ellenében azonban hány ezernyi sok igaz segítőtárs volt, akiket nem lehetett volna pénzzel lemázsálni! A szentírásban csak egy Jóbné és egy Jézabel van említve, de a Sárák és Rebekák száma meg nem számlálható. Az én véleményem megegyezik Salamonéval, hogy általános szabály szerint az, aki feleséget talál, jó dolgot talál. Ha a kereskedő kiad egy rossz pénzdarabot, akkor valamennyi szomszéd hallani fog róla, de a jó pénz százairól mit sem szól a történet. Egy jó asszony nem csinál zajt, s felette sem csinálnak lármát, de a hét sárkányt az egész község ismeri. Mindazt mindenbe foglalva mondhatni, hogy ők igazán angyali teremtések és az összes férfiak fele része sem érdemli meg őket.
A férjes nők részére egyik jó bizonyítványul szolgál az a körülmény, hogy olyan kevés régi közmondás van a férfiak ellen, miszerint ezen esetben helyén való volna ezt mondani: „Ami jó a libának, jó az a gúnárnak is”. Sok kímélettel és türelemmel kellett rendelkezniük, mert különben a férfiak minden egyes „verjed”-re „üssed”- del feleltek volna. Persze, hogy a nők kissé gyorsak a nyelvükkel, de ha ők szépségükkel és hangjaikkal a harangokhoz hasonlítanak, akkor nem is kell csodálkozni, ha nekik is, mint azoknak, nyelveik vannak, amelyek ide-oda könnyen mozognak. Mindezek mellett nem lehetnek olyan rosszak, mert különben már rég megbosszulták volna magukat ama sok keserűségért, a mellyel őket szóvá tették. Ha pedig egy kissé kormányra vágyók, akkor, mégsem kell férjeiknek valami nagyon nehéz rabságban sínylődniük, mert bizonyára volna annyi okosságuk, hogy erről hallgatnának. A férfiak általában véve nem szeretik azt közhírré tenni, ha alaposan a papucskormány alatt vannak; s én meglehetősen biztos vagyok felőle, hogy a régi közmondások szélnél nem egyebek.
Az igaz asszony férjének jobbik fele, az ő gyönyöre, virága, őrangyala és szívének kincse...
Az ő társaságában megtalálja a földi mennyországot; ő házának fénye, lelkének vigasza és ezen világban vigaszának lelke. Bárminő sorsot rendeljen számára az Úr, amíg él, gazdag ő. Az ő oldalbordája legjobb része testének.
Ha jó a férfi, jó akkor a felesége is. Némely emberek nem tudnak kijönni sem asszonyok nélkül, sem asszonyokkal; nyomorultaknak érzik magukat a dicsőített nőtlenségi állapotban és szerencsétlenné teszik házukat, ha megnősülnek; hasonlóak Tomkin kutyájához, mely nem bírt bőrében megmaradni, ha szabad volt és ordított, ha megkötözték. Amely ember boldog volt mint ifjú, többnyire boldog lesz mint férfiú; egy boldog férfiú pedig legboldogabb ember a nap alatt. Két boldogan összeházasított emberi lény, vidám életet folytat egymással, s olyanok, mint azok a kémek, akik Eskolnak szőlőfürtjét vitték maguk között. Ők egy pár paradicsomi madár. Az ő megosztott örömeik kettős örömök és az ő megosztott fájdalmaik, félfájdalmak. Ez az a gyönyörű számtan, amelynek alapján számolnak. A gondok kocsija könnyen gördül, mert együttesen húzzák, ha pedig egyszer nehezen megy, s ide-oda ütközik, akkor még annál inkább szeretik egymást és megkönnyítik terhüket.
Ha a házaséletben civakodás van, úgy a hiba többnyire mind a két felet terheli; rendesen pedig az egyik oldalon egy font van, a másikon 100 penny. Ha a ház boldogtalan, akkor a férfi éppen olyan mértékben oka annak, mint az asszony. Éppen olyan dorgálásra méltó Károly, mint Janka, s talán még inkább. Ha a férfi nem akar cukrot tartani a szekrényben, akkor nem csoda, ha keserű lesz az asszony. A kenyérben való hiány, a szeretet hiányát idézi elő; az éhes kutyák marják egymást. A szegénység rendszerint a férfiú hátán nyargal be a házba, mert nem gyakori eset az, hogy az asszony tiszte volna kimenni és munkabérért dolgozni. Ami vidékünkön egy férfiú gyűrűt ajándékozott nejének ezzel a felirattal: „Ha nem dolgozol, ne is egyél”! Ez a férfiú embertelen volt. Nem az asszony dolga az eleséget megszerezni, neki csak arra kell igyekezni, hogy azt jól felhasználja és el ne pocsékolja; azt mondom tehát, hogy a szűk napi eledel, nem az ő hibája. Az ő kötelessége nem az, hogy a kenyeret megkeresse, hanem, hogy elkészítse. Többet érdemel ő odahaza annál a munkabérnél, amit kívül megkereshetne.
Nem az asszony az, aki keresetét a „Fekete medvé”-ben vagy a „Víg cimborák”-ban eljátssza és elissza. Néha-néha látni ugyan egy részeg asszonyt, - s ez rémítő látvány, - de száz eset közül kilencvenkilenc esetben a férfiú az, aki pityókásan jön haza és üti a gyermekeket; ezt ritkán teszi a nő. Ez a szegény, megkínzott teremtés, már kénytelenségből is tagja a mértékletességi egyletnek, ha tetszik vagy nem tetszik neki, s akár így, akár amúgy, csak hideg vizet kap inni, gyakran azonban forrót is melléje. Az asszonyokat megróják, hogy olyan gyakran állanak a (tükör) üveg előtt és magukat nézik benne, de hát ez még korántsem oly gonosz üveg, mint amaz, amelyben a férfiak az ő eszüket fullasztják bele. Az asszonyok nem ülnek a korcsmában a kályha melletti padon, hogy elisszák pénzüket; ezek a szegények otthon ülnek gyermekük mellett és fáznak; reá néznek az órára, (ha van olyan,) és csudálkoznak, hogy vajon mikor jön haza urok és parancsolójuk, s keserű könnyeket sírnak, mialatt várakozniuk kell. Csodálkozom, hogy nem sztrájkolnak. Némelyike közülük olyan keserves helyzetben van, mint a tűre szúrt cserebogár vagy mint az egér a macska szájában. Ápolniok kell beteg leányukat és megmosni a piszkos fiút, azután meg folyton hallgatniok kell a gyermekek kiabálásait és zajaikat, azalatt pedig „a teremtettség ura” felteszi fejére kalapját, meggyújtja pipáját és megy mulatni; vagy pedig ha úgy tetszik neki, hazajön és ócsárolja szegény házasfelét, hogy nem gondoskodott számára jobb vacsoráról. Hogyan várhatja el, hogy etessék őt, mint egy vívókakast, ha szombaton este olyan kevés pénzt hoz haza és oly sok itali áldozatot tesz le az „árpalé” polcára? Azt mondom és tudom, hogy sok ház van, amelyben nem volna dorgálásra való asszony, ha nem volna abban a házban egy morgó férfi-medve és egy férfi-korhely. Azok a fickók, kik még arra sem alkalmasak, hogy törlőrongyokat csináljanak belőlük, csak isznak és isznak, míg egészen mámorosak lesznek, s azután ütlegekkel nekimennek szegény fiákerlovaiknak, ha már nem tudnak nekik több elinni való pénzt adni. Senki ne mondjon nékem ellen, én állítom és be is bizonyítom azt, hogy az asszony kénytelen haragudni, ha minden foltozása és takarékoskodása mellett sem tudja vinni háztartását, s ha ebben férje akadályozza őt. Mindnyájan kedvetlenek volnánk, ha téglákat kellene csinálnunk szalma nélkül, a fazekat forrásban kellene tartanunk tűz nélkül és a dudást kifizetni kellene üres bugyellárisból. Mit húzzon ki a nő a kemencéből, ha sem lisztje, sem tésztája nincsen?...
Azt mondják, hogy egy szalmából való férfiú annyit ér, mint egy aranyból való asszony, de én nem hagyom magamat elámítani. Egy szalmából való férfiúnak nincs több értéke, mint egy szalmából való asszonynak, - hazudjanak a régi közmondások, ahogyan akarnak. János többnyire nem jobb, mint Margit. Ahol a férfiú tulajdonrésze a bölcsesség, ott az asszony tulajdonrésze többnyire a szelídség és akkor náluk ez a régi lakodalmi kívánság megy teljesedésbe: „Az első évben öröm, a másodikban kellemetesség, s valamennyi többiben megelégedettség.” - „Ahol a szívek egyesülnek, ottan megjelenik az öröm.” ...Azt mondják, hogy a házasság nem mindig magas állapot, hanem többnyire kínos állapot. Nos hát, ha emez utóbbi eset áll be, akkor ezt a kabát és mellény éppen úgy okozta, mint a szoknya és a kötény. A mézeshónapoknak éppenséggel nem kell elmúlnia, ha pedig mégis úgy történt, akkor gyakran a férfiú oka annak, mert megette mind a mézet ...Ha valaki a „Macska lábához” címzett vendéglőben lakik, ott, ahol megkarcolt arcok vannak, akkor vagy feleségének nincs férje, vagy pedig ő meg nem nősült ... Én többnyire nem sajnálom azokat a szegény férfiakat, akiknek annyi sokat kell szenvedniük, megtakarítom részvétemet az asszonyok részére ...
Minden azértnak meg van a miértje, de a miértet a házi perpatvarban nem kell mindig a háziasszonynál keresni! Tudom, hogy némely nőknek hosszú nyelvük van, de akkor annál sajnálatraméltóbb az, hogy férjeik azokat mozgásba hozzák; ami azonban a sok beszédet illeti, hát e tekintetben csak egy italmérésbe kell bepillantanunk, amikor a férfiak állkapcsai a szesszel jól be vannak olajozva és ha valahol a nap alatt van olyan asszony, aki gyorsabban és bolondabbul fecsegni tud, mint ezek, akkor ne nevezzenek engem Szántó Jánosnak ...
Aki feleségét Istentől könyörögte ki és őt jelleméért, nem pedig csupán az ő szép alakjáért vette el, az elvárhatja, hogy választását Istennek áldása fogja megpecsételni. Mindazoknak, kiknek szeretete Istenben egyesül, kik Hozzá szeretetért esengnek és szeretik Őt kérni, nem kell azon aggódniok, hogy a szeretet és öröm valamikor távozik tőlük.