Ez a felolvasott Íge első hallásra alig mond valamit, mint egy torzón a megtört vonalak. Idő kell, amíg észrevesszük a belső formák ama finom stílusát, amely végre is kiütközik belőle, mint a kiásott kődarabból a Praxiteles lelke. Az antik emberideál van itt megrajzolva, a szép belső formák embere, aki csak arra gondol, ami igaz, ami nemes, amivel tartozik, ami tiszta, kedves, ízléses és megnyerő, a mi félig erény, félig a lélek alkatában elhelyezett belső előkelőség.
Nos, lehet-e ennél hívebb arcképet rajzolni — róla?
Életében nem az az érték, mi volt ő, mi történt vele, mit tanult meg, miféle eredményeket ért el; hanem az a döntő, milyen volt és hogyan viselkedett?
Nyugodt, derült magasságban ólt emberek, érdekek és szenvedélyek felett. Tömeggé sohasem vált, pedig emberkerülő sem volt; nem elegyedett el lármázó seregben és nem ült az elvonultság hegycsúcsaira. Tudott önmaga lenni s ezzel sem másoknak nem vált soha terhére, sem magába el nem rejtőzködött.
Igazi szeretett lenni. Lényétől távol volt a látszat, a hamisság, a kirakat; valódi volt az aranya, az ékköve, a szíve és a szava. De nem szerette a pongyolaságot, a pőreséget és azt a természetességet, amelyben nincs ízlés és fegyelem. Nem akart hamis látszatot, olyannak mutatta magát, amilyen valóban volt, de olyan igyekezett lenni, amilyennek érdemes lennie.
Szerette azt ami szép; belső, mély, de csöndes rajongás jellemezte vonalak, szíriek, formák, hangok és gondolatok szépsége iránt; szeretett utazni és boldog szertartással tudott gyönyörködni.
A művészetek barátjai lenézik és megvetik az embereket. ő szerette az embert, mert belső szépségekhez jutott általa. Örült a barátságnak, kedve telt abban, hogy szívességet tegyen, lassankint szenvedélyévé vált örömet szerezni másoknak. Ez volt a legfőbb gondja, itt szikrázott leleménye; ihletett és szellemes örömszerző volt, aki egy nagy fényűzést gyakorolt: nemesebbé tette a körülötte levő világot. Ha kis gyermekeknek való mesét mondanék róla, azt állítanám, hogy halála után karácsonyfa nő ki a sírjából.
Félig erény volt ez benne: gyakorlat, a kedvesség finom technikája, részben tehetség: ihletés, született belső alkat. Hatása egyetemes volt: fiatal korában elbájolta az öregeket, öregkorában magához láncolta a fiatalokat; éppen úgy kedves volt azokhoz, akik alatta, mint azokhoz, akik fölötte állottak.
Amint még egyszer megfényesedik előttetek alakja, megérzitek: páratlan és eredeti volt, műalkotása egy teremtő léleknek.
Isten minden gyermekét így látja, ezért szereti. A Krisztuson át nézi s a hiányok megtelnek fénnyel, a vonzó vonások új szépségek jegyei lesznek.