Hadd kérdezem meg tőletek a legfontosabbat: Miért vagytok itten? Aki azt mondaná: engem a kenyér hozott ide, engem az emberek tanácsa, engem a bölcs meggondolás, engem a legkönnyebb út keresése, az keljen fel és menjen el, még ebben az utolsó pillanatban nem késő. Csak az maradjon itt, aki így felelhet: engem Isten kényszerített ide. Nem tehetek róla, hiába lázadoznék ellene, az ő keze fogott meg és az ő keze kényszerített ide.
Csak ez az egy módja annak, hogy valaki lelkipásztorrá legyen. A lelkipásztorság: isteni kényszer.
Először ez a mi mentségünk. Micsoda hallatlan vakmerőség, egyenesen istenkísértés odaállani annyi jóhiszemű, jámbor lélek elé, s Isten nevében, Isten igéjét szólani hozzájuk! Erre nem tehet képessé semmiféle ismeret, akármilyen mély theológiai tudomány legyen az, mert Istenről úgysem lehet egyebet mondani, mint amit ő kijelentett magáról. Erre nem hatalmazhat fel semmiféle bátorság, mert elképzelhetetlen az az emberi vakmerőség, hogy valaki a maga gondolatát Isten gondolata és tanácsa gyanánt árulja az embereknek. Ez volna a legszörnyűbb pénzhamisítás, a legirtózatosabb csalás, nagyobb, mintha a sárra azt mondanók, hogy arany és a kőre azt, hogy kenyér. Nem vehetem onnan a jogcímét, hogy az egyház ordinált, a vének összeállottak és munkába állítottak, mert nincs a világon az az emberi társaság, amelyik ilyen küldetéssel valakit elbocsáthatna. Engem csak az ment az igehirdetés másként szentségtörő végzésétől, ha azt mondhatom: Isten kényszerített rá; én birkóztam ellene, jobban viaskodtam, mint Jeremiás a küldetés ellen, de Isten erősebb volt, térdre kényszerített, s ezért nem tehetem, hogy ne szóljam, amit láttam és hallottam.
A lelkipásztorság isteni kényszer. Ez öli ki a lelkipásztorokból az érdem gondolatának még az árnyékát is. Ha egyszer Isten kényszerített reá, hivalkodhatsz-e te a saját érdemeddel, erőddel, sikereiddel, képességeiddel; hát nem Isten adta-e az Igét, nem ő adta-e az alkalmat, nem ő adta-e a parancsot, nem ő adta-e az életet; tőled semmi egyebet nem várt, csak hogy engedelmeskedj, s valld meg, hogy mindent elkövettél arra, hogy ne engedelmeskedj teljesen és tökéletesen. Ha az evangéliomot hirdetem, nem dicsekedhetem.
A lelkipásztorság isteni kényszer. Ezért elmulasztása rettentő lázadás Isten ellen. Micsoda bűn az, ha valaki igét hirdet és saját lelkének nyomorult léhasága és felületessége miatt eltávozik az ígétől, s csiraképes búzaszemek helyett polyvát szór a porhanyó földbe! Milyen irtózatos bűn az, ha valaki hitetlen igehirdető, vagy nem hiszi azt, amit mond, s egyszerű üres szóvá válik ajkán az Íge, vagy nem mondja azt, amit az élő hit kíván, s ezért halhatatlan lelkeket földi tudomány szennyes ételével táplál. Mindezek felett pedig legnagyobb bűn az, ha valaki hirdeti az ígét, de saját életével megcáfolja ,s ezáltal csúffá teszi és megrontja annak isteni erejét és hatalmát. Ha egy szomjúságtól elepedt zarándokcsapat orcája előtt valaki saját testének szennyével megfertőzteti a kutat, ha valaki saját árnyékával eltakarja a súlyos beteg elől a gyógyító napot, úgyebár rettenetes bűnt követ el? Mi ez mind ahhoz képest, hogy valaki egy életen át prédikálja a tisztaságot, a hűséget, a megbocsátást, a jóságot, s maga parázna, hűtlen, gyűlölködő, hazug, léha és gonosz! Még a gondolatára is felsikolt Pál apostol: jaj nekem, ha az evangéliomot nem prédikálom.
Végül az a tény, hogy a lelkipásztorság isteni kényszere biztosítja a szolgálatom foganatját. Ez azt jelenti, hogy Isten beszél általam és az ő beszédje hozzá üresen nem tér vissza. Én csak a kiáltó szó vagyok, a zengő levegőég; az értelem és a gondolat benne Isten gondolata és üzenete az ő Igéje. Ha én csak azt kiáltom el, amit ő üzen általam, hogy kell nekem kiáltanom a jajt a farizeusok és a képmutatók ellen, a fenyegetést a világ fejedelmei ellen, az ítéletet a sátán és katonái ellen! De milyen örömmel kell kiáltanom a jó hírt az ő örök szeretetéről, milyen forróvá válik a hangom, amikor evangéliomot hirdetek, s hogy meg kell eredniök könnyeimnek, mikor bizonyságot teszek irgalmasságának kikutathatatlan mélységeiről. Éppen azért, mert ő beszél általam, látom az ő igéjének foganatját, s tapasztalom: akik könnyhullatással vetnék, vigadozással aratnák majd; aki vetőmagvát sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve!