A templom kőből és sárból épül. Eső veri, szél rongálja, tűz megégeti, árvíz rombadönti, de azért mégis szent, mert öblében Isten igéje zeng, az ő világossága lakozik, s az a hely, ahol Istennel lélekben és igazságban találkozni lehet.
A családi élet is húsból és vérből épül fel, tehát hozzátapad e világnak minden bűne és szennye. Földi emberek együttélésébe bele kell vegyülnie az emberi sors, az emberi mivolt minden gyarlóságának: hatalomvágynak, nyerészkedésnek, élvhajhászásnak, irigységnek, hűtlenségnek, csalárdságnak, lázadásnak és káromlásnak; s mégis templom. Isten temploma kell, hogy legyen, mert ha nem, akkor egy nyomorult fészer csupán, ahol, akármennyire felékesítette is az emberi ízlés, egy ragadozó állat bújt meg a párjával és a kölykeivel.
Templommá akkor lesz, ha a Szentlélek lakozik benne. A Szentlélek akkor lakozik benne, ha mi meglátjuk: nem vagyunk a magunkéi, áron vétettünk meg, Isten dicsőségére kell élnünk.
Nehéz dolog belátni, hogy mi nem a magunkéi vagyunk. Hiszen minden idegszálam, minden gondolatom arról beszél: én a magamé vagyok, magamért élek, mit nekem bárki más ezen a világon. S a házasélet első nagy leckéje, örök leckéje: «Nem vagyunk mi magunkéi», igen, én már a másiké vagyok, nem rendelkezem sem a vagyonommal, sem az időmmel, sem a testemmel, sem a lelkemmel. Bármit cselekszem, mindég számba kell vennem, kié vagyok, kinek az élete köttetett össze az enyémmel. Igen, ón nem a magamé vagyok, mert gyermekem született. Én ezé a gyermeké vagyok. Azzal a ténnyel, hogy annak a gyermeknek életet adtál, Isten előtt egy láthatatlan kötelezvényt írtál alá, s a gyermek mindaddig, amíg önállóvá nem lesz, abból a kötelezvényből él. Onnan kapja a naponkénti kenyeret, a naponkénti világosságot, sőt a naponkénti rózsát is.
Még mindég csak fél igazság, hogy én nem vagyok a magamé. Akkor lesz teljes igazság, ha elmondhatom, hogy ón a Krisztusé vagyok. Csak a Krisztusban lehetek jó élettárs, igazi gyermek, Isten szíve szerint való szülő. Csak ez véd meg attól, hogy ne embert imádjak, embert szolgáljak, emberi sorshoz kössem halhatatlan lelkemet, hanem egyedül Krisztust imádjam, mindenek felett öt szeressem, s magam és szeretteim életét és sorsát őhozzá kapcsoljam.
Krisztusé pedig azért vagyok, mert ő drága áron vett meg minket. Áldozatában, örök szeretetében rejlik tulajdonjoga, ő előbb szeretett engem és önmagát adta érettem. Ezért mehetek nagy bizakodással feléje, ezért adhatom örömest magam tulajdonába, ezért vihetem olyan boldog és biztos hittel hitvesemet és családomat az ő keresztjéhez, s ajánlhatom fel neki gyermekemet, élettársamat, egész családomat, éppen úgy, mint magamat és közéleti szolgálatomat az Ő tulajdonába.
Így élek az Isten dicsőségében. Mit gondoltok, mi a házasélet célja? Sokan azt mondják, hogy a boldogság. Akkor el kellene választani minden boldogtalan házasságot; s vajjon hány maradna meg? Isten nem a boldogságot tette életünk céljává, mert a boldogság van is, meg nincs is, a szerint, hogy hogyan érzünk és hogyan gondolkozunk. Mások azt mondják erre a kérdésre, mi a házasság célja, hogy a gyermek. Van ebben igazság is, de ez nem a teljes igazság. Ha ez igaz volna, akkor szét kellene bontani minden házasságot, amelyből vagy nem született gyermek, vagy kihalt a gyermek. A házasságnak a célja Isten dicsőségére való élet.
Az, hogy porból, sárból, vérből, húsból, könnyből és jajból gyúrt emberi élet körülfogja, átölelje, hordozza az ő dicsőségét, mint ahogy a földi templomok átkarolják, hordozzák az ő igéjét, az ő nevének dicsőségét. Annak az Istennek a dicsőségét, aki teremtett, megváltott és megszentelt.
Tudjátok meg, hogy ti Isten temploma vagytok és az Isten lelke lakozik bennetek.