Egy házra nem a stílusa, nem is a külső ékessége, vagy a gyakorlatiassága a döntő, hanem a fundámentoma. Lehet akármilyen ékes, jóbeosztású és művészi becsű, ha rossz a fundámentom, bizonytalan a talaj, amelyre épült, a ház nem ér semmit, sőt állandó veszedelmet jelent. A háznak nemcsak a külső képét, hanem a rendeltetését, s ezzel együtt lakóinak sorsát is megszabja az, hogy hová épült. Hegytetőre csak várat lehet építeni, tópartjára csónakházat, őserdő szélére vadászkunyhót, a Szabadság-térre palotát. Így van ez a madaraknál is. A sas kőszálra rakja a fészkét, az ökörszem a bokorba. A két fészket nem lehet megcserélni, mert ez lakóira nézve halált jelentene. Mindent meg lehet tatarozni, helyre lehet állítani, csak a fundámentomot nem.
Ha nem jó, akkor az épület összeomlik, s legfeljebb újat lehet építeni.
A házasságnál is az a legfontosabb kérdés, mire épül fel? Építenek az emberek házaséletet érdekre, mikor mind a két fél számít és nyerni akar. Ilyen esetekben a házasság üzlet, nem szabad sem többet, sem kevesebbet várni tőle. Nem mondom, hogy nincs olyan üzlettárs, akivel egy életen át kellemes az összeköttetés; de micsoda torz képe az a házasságnak, ha a hitvesem csak üzlettársam! Éppen azért, mivel a házassággal szemben más az igényünk, mint az üzlettel: az érdekre épült házasságban rendesen valami mérhetetlen idegenség, távolság és csendes elfordulás következik be. — Építenek az emberek szerelemre, mikor egyik fél sem számít, mindenik bírni akarja a másikat, s ez a bírás legsürgősebb, legfontosabb, legszenvedélyesebb feladat és tennivaló mind a két fél számára. Az ilyen emberek szoktak jóllakni a szerelemmel; kiábrándulnak egymásból, s akkor a szenvedélyes vonzódás szenvedélyes gyűlöletté változik. Az a házasság, amely csak két fiatal testet kapcsol össze, rendesen kora hervadásra és keserves elszakadásra van ítélve. Egyszerűen azért, mert nincs olyan testi szerelem, amelyik el ne fogyatkozzék, nincs olyan ifjúság, amelyik el ne hervadna, s ha egyéb nem köti össze a két szerencsétlen embert, csak ez a bizonyosan múló, s egykor feltétlenül elszakadó kötelék: előbb-utóbb és alig elviselhető tehertétellé válnak egymásnak. Építenek az emberek házaséletet társadalmi szokásokra. Itt nem a számítás, nem is a szenvedély a döntő, csak két embernek az illendőség szabályai szerint való kapcsolata, amely annak a régi jó szokásnak hódol, hogy az ember a maga társadalmi életét minél könnyebben és minél kifogástalanabbul élje le. A leányoknak férjhez kell menni, tisztességes férfi megházasodik. A házastársak udvariasak egymással, kifelé békességet mutatnak, befelé minél kevesebbet alkalmatlankodnak egymásnak, közös megegyezéssel fenntartják teljes szabadságukat s így a házasság két embernek csiszolt közös ügye lesz, két olyan embernek, akik elég udvariasak arra, hogy sohasem érdeklődnek egymás magánélete iránt. Mindez homokra építő balgatag változás. Az érdek hamar elfogy, mert az igazi házasság az érdek határain tál, az áldozat vértől és könnytől áztatott csodálatos mezőin kezdődik. Az igazi házasság hosszabb, mint a szerelem, mert a házasság egész élet, a szerelem pedig a tavasz. Szinte azt a mondást kockáztatnám meg, hogy a házasság akkor kezd igazán házasság lenni, amikor lassanként megszűnik benne a földi szerelem. A szokás olyan rablánc, amelyet csörgetnek ugyan, de mihelyt lehet, menekülnek előle, s bármennyire meg van aranyozva, vagy akár színaranyból van a lánc, csak rabszolgákat és kényurakat teremt. Más fundámentomot senki sem vethet azonkívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus. Igazi házasság csak a Krisztus fundámentomán épült. Csak a Krisztus fundámentomán épült házasság igazi, azért, mert Krisztus fordítja vissza az érdek gondolatát az áldozat és szolgálat gondolatára. Minden élet életet él fel: a gyermek a szülők életét emészti fel, a tanítványok a mesterét, a nemzetek a hősökét, a házastársak egymás életét. Mindenkinek el kell fogynia és mindeniknek a másikért. Azért rosszul számít az, aki csak a másik életére pályázik, de a magáét nyomorultul félti. Krisztus tanít meg rá: ne félj szolgálni, vállald a felemésztődés kockázatát, örülj a megáldoztatásnak, mert ez a legnagyobb, legbizonyosabb hódítás és olyan uraság, amelynek hatalma alól nem tud megszabadulni senki. Mit használ, ha valaki az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?
Krisztus az, aki a muló szerelmet a lélek halhatatlan barátságává emeli. Szerelem és ifjúság, két ikergyermek, kézenfogva jönnek és kézenfogva távoznak. Egyik hozza és mindég viszi a másikat. Krisztusban fedezzük fel, hogy a szerelmen túl halhatatlan és elszakíthatatlan kapcsok vannak. Van egy égi szerelem, az amelyiktől az Énekek Éneke lángol. Krisztusban fedezzük fel, hogy a hitves testvér, pásztor, ápolt, akire rábizattunk és aki reánk bizatott. A hitves mindenekfelett barát, ihletés és oltalom, ezüstsisak és kócsagtoll, a legigazibb bírálónk és a leglelkesebb hívünk.
Építsetek erre a fundámentomra. Ez más szóval azt jelenti, hogy együtt hallgassátok az ő igéjét. Együtt figyeljetek élete nagy tanításaira, és ihletéseire. Az ő kezéből vegyétek mindennap egymást és az ő orcája elé állva mondjatok köszönetét egymásért. Ne nyugodjatok addig, amíg jobbik énetek meg nem találta egymást és össze nem fonódott, mert éppen abból áll házasságtok belső története, hogy mikor ez a jobbik én válságba kerül, a másik mindég ott lesz segítségül.
Azon indulat legyen bennetek, amely volt a Krisztus Jézusban is.