Szinte megdöbbentő, hogy mennyire a szög fejére üt az az Íge. Érezzük, hogy saját életünk legnagyobb kérdését dönti el, amikor arra késztet, hogy a láthatóktól a láthatatlan felé tájékozódjunk. Ez az örökkévalóság lendülete, ez a hit bátor és boldog kockázata. A dolgok látható rendje csak kezdet és alkalom, utalás a dolgok láthatatlan rendje felé. Nevezhetem homályos ablaknak, amelyen át mondhatatlan dicsőséget látok. Nevezhetem ugródeszkának, amelyről ismeretlen magasságokba lendülök. Nevezhetem magvetésnek, melyből nagy aratások támadnak.
Íme, látható dolog ez az egyszerű és ismerős hajlék, amely nektek is kedves, bár egyikőtöknek sem lehet otthona. De láthatatlan benne egy édes emlék egy ifjú párról, akiknek a lelke harminchat évvel ezelőtt itt borult össze; egy áldott életfolyóról, amely itt buggyant fel és habjaitól a ti orcátok született. S még ez is földi és múló kép, ahhoz képest, hogy e pillanatban az élő Isten trónjánál érezzük magunkat, aki előbb szeretett minket, akinek szívetek drága, mint egy oltárra tett mécses, aki atyai kézzel igazítja sorsotokat s lelketeket kezdi örökre egybe szőni. Beleszővi a multat, emlékeket, szülőket, gyermekeket; kezébe új meg új szál akad s életetek sors-szövete jóságos kezéből útra kel, hogy áthúzódjék az örökkévalóságba. Egy húr, egy dal. A láthatatlanról az örökkévalóra nézzünk. Oda nézel te is kedves vőlegény. Maga a látható dolog egy újra kezdett élet. Gyümölcsök után megindult virágzás: párkeresés túl az emberélet útjának felén. Láthatatlanra nézve szomjúhozol egy lélekért, aki körülötted a sötétséget világossággá változtatja, akinek jelenléte vigasztalás, szava ihletés, akinek jó lelke elvegyül házadban, beleolvad gyermekeid alakuló jellemébe s ezer változatosságában mindig ugyanaz, mert mindig csöndesen felfelé emel.
Nem a láthatóra kell nézned neked kedves menyasszony, hanem a láthatatlanra. A látható nehéz feladatoknak, nagy felelősségeknek roppant hordozása; vállalkozás arra, hogy kialakult életformákat átalakítson úgy, hogy mi átalakuljunk: a láthatatlan azonban az, ahogy kitárul előtted egy fölséges misszió: a szeretet küszöbén át szívek és életsorsok mélyére vonulhatsz be, megkezdhetsz egy nagy szolgálatot s csendes, hívő, tűrő alkalmazkodással úrrá lehetsz az élet ősi hatalmai felett. És mi mindnyájan elfordulunk a láthatóktól, amikor e világ szerint való örömben és értékben keresik az emberek a boldogságukat. Láthatatlan örömök, ígéretek és szépségek felé fordulunk, meg akarunk mámorosodul(?) a békességet lelt szív csendességétől, az önfeláldozás sercegő illatától, a szeretet füllel nem hallható muzsikájától, a hit fölséges látásaitól. A jóság, a szépség, az igazság fölényétől és győzelmétől. Igen, fellebbezünk a testtől a lélekhez, hangszertől a dalhoz, szótól az igéhez, tapasztalástól a hithez, a látható dolgok tarka és zűrzavaros ködfátyolától a láthatatlan világ kristályos tisztaságához, acélszerkezetéhez, az örökkévalóság egybeszerkesztett kupolájáig, egy szóval: Istenhez. Erre az útra induljatok el.