Nincs-e valami csodálatos abban, hogy egy ifjú pár a XX. században, mikor élete legnagyobb eseményéről van szó, a szívükhöz legközelebb állókkal besereglik egy szent helyre, s hallgatja egy több mint négyezer esztendős ősi Íge tanácsát és biztatását? Amint hallgatja, érzi, hogy akármilyen régi ez az Íge, mégis éppen nekünk, éppen nektek szól. Ez nem lehet másképpen, minthogy ilyen ősi, örök gondolatokból maga Isten tanít minket. Ezek az igazságok előbb születtek, mint a mindenség és élni fognak akkor is, ha széthull a világ.
Megáldalak téged és áldás leszesz. Az áldás itt a legjobb adomány, éppen az, amitől az életünk széppé, nemessé, gazdaggá, boldoggá, igazi életté lesz. Isten a forrása ennek az áldásnak, mert csak onnan jöhet ez az adomány, amelyik nagyobb, mint az élet, ahonnét maga az élet is jön. És a tartalma ennek az áldásnak az, hogy benne Isten önmagát adja nékünk, a legnagyobbat, amit adhat. Magammal, lelkemmel, örök szerelmemmel, irgalmammal, igazságommal és szentségemmel áldalak meg téged.
A másik még különösebb dolog az, hogy ez az áldás nem állhat meg nálam, túl kell mennie rajtam másokra, mint a vérnek, a fénynek, az életnek, a vizeknek és a gondolatoknak. Tehát az ember célja és rendeltetése az, hogy maga is áldás legyen. Azt hiszem ez a legnagyobb, amit valakiről mondani lehet. Akkor sem kevés, ha egy olyan hősről mondom, aki átalakította a világot, akkor sem kevés, ha azt mondom, hogy áldás volt évezredekre. Akkor sem sok, ha egy szegény asszonyra mondom, aki egyebet sem tett, csak megszült, táplált, nevelt egy gyermeket és meghalt érette. Isten megáld, hogy áldás legyek. Éppen ennek a kettőnek az összefüggése az, amiben az Íge eleven ereje látszik.
Hányszor látjuk, hogy Isten megáld valakit és az átok lesz. Megáld egy szívet egy másik szívvel és ebből szenvedés és nyomorúság fakad. Azért kell meglátnunk az itt kifejezett rejtelmes törvényt, Isten azért áld meg valakit, hogy maga is áldás legyen. Isten azért hoz össze két fiatal szívet, azért adja egyiket a másiknak boldog szerelemmel, azért áldja meg egyiket a másikkal, hogy mindenik a másikra nézve áldás legyen. Csak akkor áldatik meg az egyik, ha áldássá tud lenni a másikra nézve. Nem könnyű, de nem lehetetlen. Nem könnyű, mert az emberi természet arra törekszik, hogy maga minden áldást felvegyen, de más számára áldássá ne váljék. Ez az a magatartás, amire az evangéliom megállapítása áll, aki meg akarja nyerni életét, elveszíti azt, és aki elveszíti életét én érettem, megtalálja azt. De nem lehetetlen azért, mert Krisztus nemcsak példa, hanem állandó erőforrás az ilyen élethez. Az a Krisztus, aki megátkoztatott és keresztre feszíttetett, hogy mindenkire nézve áldás legyen, aki hozzámegy szenvedést, szolgálatot, jóságot, önfeláldozást tanulni.
Ifjú pár, vőlegény és menyasszony, légy áldott, légy áldás.