Egy csoport gyerek unatkozik valahol, míg egyszercsak az egyik a másikra üt s azt kiáltja: add tovább! Egyszerre szétrebben a kis sereg s mindenkit lefoglal a legnagyobb kérdés: tovább tudja-e adni mindenki a vett ütést, vagy szégyenszemre rajta marad? Tavaly, a berlini olimpiász alkalmából az egész világ látta, miképpen vitték és adták tovább az olimpiai lángot országokon át, egymást váltogató staféták.
Azt hiszem, ilyen stafétafutás a történelem is. Minden nemzedék átvesz egy fáklyát, a mindenkori ismeret és műveltség lángját s megfutja vele a neki kiszabott tért; akkor átadja új nemzedéknek s maga tört szemmel néz áldást a távolodó fény után.
Mikor az Úr Jézus Krisztus megindította a világ legnagyobb vállalkozását: a megváltás isteni művét, nem tett egyebet, mint valakinek csöndesen megsúgott egy titkot és azt mondotta : add tovább. Meggyógyított egy beteget s azt mondotta: add tovább: eredj és gyógyíts te is. A Máté evangéliomának tizedik része éppen azt a nagy jelenetet beszéli el, midőn Jézus előszólítván tizenkét tanítványát, hatalmat ada nékik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyitsanak minden betegséget és minden erőtelenséget. Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa. Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.
Mindebből világosan látszik, hogy a Krisztus anyaszent-egyházának életritmusa, szívverése ebben a szóban fejezhető ki : add tovább. Ez azt jelenti, hogy a Krisztus egyháza a bizonyságtételben él és a váltság nagy életfolyamának a medre a vett igazság továbbadása.
Még egy megszorítást kell tennünk. Mindenki tudja, hogy itt nem olyan közvetítésről, továbbadásról van szó, amilyent az élettelen tárgyak vagy a gépek mívelnek. A jó vezető úgy adja tovább a villanyáramot, a hőt, a világosságot, ahogy vette, mint a vízvezeték a beleszivattyúzott vizet. De a lelkek világában máskép megy a közvetítés. Itt sohasem adhat éppen annyit át a lélek, mint amennyit vett, mert közbül van az élő személyiség kiszámíthatatlan alkata és sorsa; úgy, hogy minden körülmények között vagy kevesebbet adunk át, vagy többet.
Nézzük először azt az esetet, ha kevesebbet adunk át. Ilyenkor, ugyebár, megfogyatkozik bennünk a Krisztus élő hatásának villanyárama. Olyasvalami történik velünk, mint a föld alatt megrepedt vízvezetéki csővel: elfoly a homokba a drága, éltető nedű. Olyan ez, mint amikor a rossz kapcsolás elvezeti a villanyáramot: néha megüt a föld, a kilincs, a vizes küszöb, de világosságunk homályos és a számla nagy.
Oh, hány ilyen lélek van, amelyik elnyeli a Krisztus világosságát, annak gyógyító sugarait. Elnyeli úgy, mint egy fekete szemüveg, fekete bársonylepel elnyeli a fényt. Semmivé lesz bennük a világosság s nemcsak hogy maguk nem sugároznak hőt és meleget, elnyelik a Krisztus személyéből áradó erőket, mint a kivájt szem vak ürege a fényt. Mindennek az az oka: nem vesznek fel és nem adnak tovább krisztusi erőket és igazságokat. Azt hiszem, te is ismersz nem egy olyan embert, aki sohasem vett fel krisztusi hatást és sohasem adott tovább krisztusi hatást.
És most azt kell mondanom, hogy mindnyájan ilyenek vagyunk. Sokkal, de sokkal több krisztusi hatást kellene felvennünk és sokkal, de sokkal több krisztusi hatást kellene tovább adnunk.
A mult napokban megnyíltak a magyar iskolák s ez az ifjúság kérdésének nagy feladatát és még nagyobb felelősségét állította elénk. Meg vagytok-e elégedve a felnövekvő ifjúság hitbeli állapotával? Elég lelkinek, elég komolynak, elég hívőnek, - elég krisztusinak tartjátok-e a magyar ifjúságot? Nem fenyeget az a veszély, hogy idegen és krisztustalan áramlatok hódítják meg a magyar ifjúság lelkét és vajjon már most nem a keresztyén hitet, atyái vallását tartja-e a világ legunalmasabb, legfeleslegesebb és legalkalmatlanabb találmányának? Át tudjuk-e adni az ifjúságnak a Szentírást, a hitvallásokat, istentiszteletünk szívünkhöz nőtt szertartásait, egyházunk fölséges hagyományait, szellemi és erkölcsi birtokállományát, át tudjuk-e adni Krisztus élő hatásait az ő Ígéjében és Szent Lelkében?
Nem tudunk adni, mert nem vettünk eleget. Nem vettük az Igéből azt, ami él, ami örökkévaló: csak azt, ami idői és saját nemzedékünkre korlátozott. Amit vettünk, engedtük, hogy ismeret maradjon, szokás legyen, kellemes dísz, magunk fájdalmainak kis patikája, kényelmi berendezkedés saját portánkon. Magunkhoz szabtuk a keresztyénségünket s ezért el fog veszni velünk együtt; a helyett, hogy magunkat szabtuk volna Krisztus ígéjéhez, hogy a mi elveszésünkkel ereje és igazsága még jobban tündököljék.
Igen, a keresztyénségünknek notetőnek kell vala lennie. Ott van a crescendo titokzatos jegye minden nemzedék Krisztus-látása felett. Ahogy alapigénk mondja : nincs oly rejtett dolog, ami napfényre ne jönne és oly titok, ami ki ne tudódnék. Amit néktek a sötétségben mondott, a világosságban mondjátok; és amit a fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.
Ez azt jelenti: egy megfogant pete rejtett dolog, de egyszer napfényre jő; egy csírázni kezdő búzaszem még titok, de ez a titok ki fog derülni; sok pici láng hajnallá tevődik és a fülbe súgott titok a toronytetőkről zeng tovább: jő az ellenség, jő a szabadító.
Életet venni, hogy életet adhassunk.
Álljunk az ifjúság elé és kiáltsuk el: az én ifjúságom szomorú és tisztátalan volt, mert nem volt a Krisztusé; de ahogy az övé lettem, derültté, erőssé, tisztává vált a lelkem. Titkon vett inspirációdat kiáltsd a háztetőkről, új életed boruljon virágba, mint a fák tavaszkor, mikor titokoldó erők felnyitják a rügyek rejtelmeit, fel a toronyba, az emberi érzések és emberi gondolatok csúcspontjaira megkondítani az Idők harangját: Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.
Azt akarom, hogy a gyermekem, az unokám boldogabb legyen, mint én, azt akarom, hogy különb legyen, mint én, egyszóval krisztusibb legyen, mint én.
Ezért kell vennem, vennem Krisztustól, mert nem vettem eleget. Hőt, világosságot, erőt, mert megveszi az Isten hidege, elnyomja a sötétség koromzápora, széttépi ősi ellensége. Mind- ezt nem adhatja a természet, a technika, a sport, a tudomány, az emberi erő és az emberi bölcseség, mindezt csak Krisztus adhatja, mert ő az a Nagy Ajándékozó, akitől a lelkek bizalmat, erőt, bátorságot, szeretetet vehetnek, célt és életet: hitet és kegyelmet vehetnek. És Krisztus rajtam keresztül küldi fiaimnak és leányaimnak mindezeket az ajándékokat: add tovább s kezembe adja ígéje szövétnekét. Add tovább és sebeimbe olajat önt; add tovább és poklosságomtól megtisztít, add tovább és halottaimból feltámaszt.
Nem elég itt a szó. Lám, Jézus a tanítványoknak sem azt mondja: beszéljetek, hanem azt: ezért az igazságért mindent adjatok oda, a nyugalmatokat, a külső békességeteket, ennek a világnak minden dicsőségét, mert aki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó énhozzám. Ezenfölül föl kell venni az ő keresztjét s érette elvesztegetni az életet.
Ez a döntő szó a bizonyságtételekben. A feláldozott élet.
A feláldozott élet a nőtető erővel továbbadott İge.
Az, hogy vesznek-e tőled, akkor már nem a te dolgod. A kút nem sír, hogy vizét nem merítik, a szövétnek sem, hogy lángjával nem élnek: érzi, hogy közelednek a szomjasok s útrakeltek a fénykeresők. Ott bugyog a forrás, ott lángol a fáklya s mind a kettőt Annak a keze tartja, aki vigyáz az ő verebecskéire és őrzi a ti hajszálaitokat is.
Igen, ő a magyar ifjúság Atyja, akinek kegyelmébe ajánljuk e szeptemberi napon gyermekeinket, unokáinkat, kis testvéreinket!
Lekció
Mt 10,1-8