A húsvéti kilátó

El nem mondott húsvéti prédikáció
Első hallásra a felolvasott Ige nem tetszik kiváltképpen való húsvéti textusnak. Lehetne sokkal teljesebbet és kifejezőbbet is találni. De ez a textus az, amelyről elhangzott az első húsvéti prédikáció, mégpedig Péter ajkáról, a Szentlélek kitöltetése napján, az első pünkösdkor. És ez az Ige, amelyről Pál a kis-ázsiai Anthiókiában nagy beszédét tartotta a feltámadott Krisztusról. Nem lehet tehát a felolvasott Ige valami szürke textus.
Hogy nem az, az első ráfigyelésnél meglátjuk. Arról beszél, hogy az Úr az élet. Aki Őt bírja, az életet bírja. Bírja a biztonságot, a békességet, az igazi örömet. Az ilyen emberre nincs halál. „Mert nem hagyod lelkemet a Seólban, nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.” Isten az örök üdvösség.
Az Újszövetség, az evangélium ehhez teszi hozzá: Jézus maga mondta: Én vagyok az élet. Ez az élet benne testesült meg, benne lett emberi személyiséggé, s azért ő győzött a halálon. Meghalt a mi bűneinkért, de feltámadt a mi megigazulásunkra. Ezt mondta Péter ezekkel az egyszerű szavakkal: „Izráelita férfiak, haljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert előttetek erők, csudatételek és jelek által, melyeket őáltala cselekedett Isten ti köztetek, amint magatok is tudjátok. Azt, aki Istennek elvégzett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek: Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván, mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia. Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.”
Ez az esemény az egész keresztyénség központja és szíve. A legmagasabb pont, ahonnét belátható az egész lelki birodalom. Nevezzük húsvéti kilátónak, ahonnét az egész üdvtörténet a legteljesebben, a legtisztábban s egymást magyarázó részleteiben áttekinthető.
1. Először helyes megvilágításba helyezi előttünk az evangéliumokat. Az evangélium, mint elbeszélés, nem a születési történetből eredt. Abból a húsvéti tapasztalásból eredt, hogy feltámadott az Úr bizonnyal. Az az Úr támadott fel, aki meghalt a Golgota keresztjén. A második stáció a passió története. Az, hogy a botránkozása nem szórta széjjel a jézus kis gyülekezetét, azt a néhány egyszerű halászt, gyógyuló asszonyt, mikor úgy csapott rájuk, mint egy mázsás pöröly a filigrán cserepekre; az, hogy ez a megrémült társaság összebújt, ahelyett, hogy szétszaladt volna, csak azért történt, mert találkoztak a feltámadott Úrral, s az beszélt velük. Beváltotta és megerősítette minden ígéretét. Minél megrendítőbben, minél realistábban, a szemtanúk minél nagyobb hűségével beszélik el a kereszthalált, annál ujjongóbb és ragyogóbb a húsvéti csoda. Tehát a húsvéti csodából eredt az evangélium magva: a nagypéntek, a passió. Viszont a passió világosította, rendezte a Jézus életének megelőző eseményeit: tanításait, küzdelmeit, csodatételeit. Különösen a János evangéliumában látszik, mint nyer új fényt minden emlék, új, mélyebb értelmet minden meg nem értett tanítás attól a ténytől, hogy az Úr feltámadott. Egyszerre átvilágítja a Messiás fogalmát, a Messiás Király, az Úr szenvedő szolgája, a názáreti Jézus egy személy! Ő betölti az ígéreteket, új értelmet ada próféciának és a törvénynek - erről szól a tábor-hegyi átdicsőülés -, s egységbe fogja az üdvtörténetet az első Ádámtól a második Ádámig és a végítéletig. A feltámadott Úr csak Szentlélektől fogantathatott (s éppúgy mennybe kellett mennie és az Atya jobbjára ülnie, mint ahogy ki kellett töltenie a Szentlelket), mert nem lehetett más, mint testté lett Ige, akiben a Szentháromság második személye tökéletes emberré lett.
2. A feltámadott Úr világosítja meg és fejti meg előttünk az egyház misztériumát (titkát) is. Feltámadott az Úr bizonnyal, ez a tapasztalás tett egy néhány riadt embert anyaszentegyházzá. A feltámadott Úr váltotta be ígéretét és küldötte el a Szentlelket az első pünkösdkor. Ő a tárgya és üzenője minden igahirdetésnek. Ő az egyház feje, aki kormányozza az ő népét. igéjével és szentlelkével Ő van jelen minden istentiszteleten, ahol ketten-hárman összegyűlnek az Ő nevében. Hozzá térnek a Pálok, az Ágostonok, vele társalkodnak az imádkozók, s Ő pásztorolja személyesen az Ő népét a földi élet pusztai vándorlásán. Teljes hatalom adatott neki mennyen és földön, s azért kell elmennünk tanítani minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevére. Valahányszor az egyház elfeledkezik az ő Igéjéről, és nem veszi a Szentlélek ajándékát, sőt azt sem tudja, van-e Szentlélek, mindig elkövetkezik az egyház babiloni fogsága, s ebből csak akkor szabadul ki, ha visszatér az Úr élő Igéjéhez. Az egyház csak akkor egyház, ha a feltámadott Úrnak engedelmes és boldog eszköze.
3. Egyedül a feltámadott Úrnak lehet királyi igénye az emberi élet felett. Csak olyannak ajándékozhatott Isten minket, aki nem marad a koporsóban. Csak olyan valaki tehetett érettünk eleget, aki halottaiból feltámadt. Csak olyan valaki válthat meg a maga számára, aki él és király. Mirajtunk azért nem látszik a Jézus alakító hatása, mert csak embert látunk benne, s nem látjuk Istent. Az ember meghalhatott a maga igazságáért, vagy a mi igazunkért, de csak Isten támadhatott fel a sírból, hogy ne csak engesztelést, hanem új életet adjon. Amíg csak tanító, példa, mérték, bíró, addig nem tud mássá tenni, de ha Ő maga születik meg bennem, ha az én életemben támad fel, ha én Őbenne élek, látok, érzek, gondolkozom, akarok, szeretek, hiszek és szenvedek, akkor elmondhatom: élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Egyedül a feltámadott Krisztus az, aki most és itt bennem él, akinek én tagja vagyok, s aki meghalt értem, hogy én éljek Őbenne.
Ez a feltámadott Úr áll mellém, mikor én a legdrágábbam koporsója mellé állok, vagy saját halálos ágyamon hanyatlok el, s azt kérdezi tőlem: Hiszel-e te nekem? Tudod-e, érzed-e, hogy én élek, s éppen érted és benned élek? Elképzelhetőnek tartod, hogy én megcsaltalak téged, mikor azt mondtam: az én Atyámnak házában sok lakóhely van? Hiszed-e, hogy én élek s ti is élni fogtok? Ne félj, ne sírj, bízd rám magad és azt, akit szeretsz, mert akit én a kebelembe rejtek, ha meghal is, él az.
De ezt csak a feltámadott Krisztus mondhatja. És Ő mondja is. Balgatag ember, magad és mások lelkének gyilkosa, ha ezt nem hallgatod meg!
4. Végül a feltámadott Krisztus az, akinek kezében összefut a kezdet és a vég. Csak ez a Krisztus lehetett ott a világ teremtésénél, mint terv és minta, ihletés és koncepció. Csak ez a Krisztus lehet ott a világ végénél, mint bíró és felszámoló, mikor a teremtett mindenség odalesz, és helyet ad új égnek és új földnek. A kettő közötti utat Ő tölti ki. Ez a Krisztus irányítja a lét ütemét. Azt a nagy folyót, amelyben univerzumok, történelmek hömpölyögnek, s köztük a te parányi szíved, atomkicsiny sorsod. De Tőle jön és hozzá megy. Örök szeretetből örök szeretetbe. A siralmak völgyén is átmegy, de még meg sem csuklik ajkunkon a zsoltár. „Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.”