Hogyan védi Isten a gyengét?

Alapige: Zsolt 10,1-2;8-9;10-14;17-18
A 9. és 10. zsoltár tulajdonképpen egy zsoltár két darabra törve. A 9. zsoltárnak nincs befejezése. A Kr. előtti harmadik századból eredő görög fordítás egynek veszi. De fő bizonyíték az, hogy ez a két zsoltár együtt alkot egy arany ábécét, azaz olyan költeményt, amelynek minden versszaka a héber ábécé egymásután következő betűivel kezdődik.. Olyan költeményeknél, zsoltároknál használták, amelyekben az ember az egész mindenséggel van egybefoglalva; amelyek kozmikus gondolatokat, érzéseket tárgyaltak, mint ez a zsoltár is. Még azt kell előrebocsátanom, hogy a 9. zsoltár első versében ez a szó: múthlabbén egy ma már ismeretlen ének kezdőszava; körülbelül ezt jelenti: „meg kellett a fiúnak halnia”. A 17. vers után pedig ez az ismeretlen szó: higgajon, azt jelenti, hogy ott csak a húros zenekar: hárfák és citerák közjátéka következett.
A zsoltárnak azt az alapgondolatát vesszük ki, s tesszük elmélkedésünk fő tételévé; hogyan védi Isten a gyengét?
A kérdés felvetése
Fel kell tenni ezt a kérdést, mert Isten úgy teremtette a világot, hogy gyengék és erősek legyenek benne. Nem is lehetett másképpen egy olyan világban, ahol férfi és nő, gyermek és felnőtt, öreg és fiatal, beteg és egészséges egymás mellett él. Ezzel azt érte el Isten, hogy a gyengét rábízta az erősre, s módot adott a felelősségvállalásra és a ragaszkodásra; a segítésre és a hálára; a szolgálatra és a szeretetre; egyszóval arra, hogy az emberre nézve legnélkülözhetetlenebb személy s legnagyobb jótétemény egy másik ember legyen. Ez a teremtés második elbeszéléséből világosodik ki (1Móz 2,18).
Az erősebb és a gyengébb harca
Ezt minden társadalom elismeri, a szocialista társadalom is. Van ennyi meg ennyi dolgozó, aki termel, s az eltart önmagán kívül ennyi meg ennyi olyan embert, aki nem dolgozhat; gyermeket, öreget, beteget, munkaképtelent. Ezeknek az eltartottaknak az életszínvonala dönt egy nemzet életszínvonala felett.
De ezt a teremtési rendet felforgatta az emberi bűn. Ellenkezőre fordult az isteni rend. Az erős a gyenge ellen fordult és kezdette felélni. Megjelent a világban a kizsákmányolás sok formája.
Sárga tigris ott kölykezik,
Fiát eszi, ha éhezik -
írja Arany János egy ilyen társadalomról.
Megindult tehát a legnagyobb harc, az a világháború, amely évezredek óta tart: az erősebb és a gyengébb harca. Kegyetlen, életre-halálra menő harc. Magad is vívod, főképpen azzal, hogy valamelyik fél pártjára állsz.
Kinek a pártjára állsz? A világ az erősebb pártjára áll, mert osztozkodni akar a máséból.
Isten a gyengébb pártjára áll, mert szét akarja osztani önmagát.
A világ az erősebb pártján
A világ az erősebb pártján áll. Az erő jogcím, fegyver és biztosíték az erősebb számára. Így van ez a természeti világban: az erősebb az életképes, csak annak érdemes élni. Az állatok és a növények világában áthághatatlannak látszik ez a törvény. Éppen Darwin volt, aki felfedezte és kifejtette a „túlélés” törvényét. Eszerint az élet maga halálos küzdelem, amelyben az erősebb győz. Ez a természetes kiválogatás törvénye. Meglepte a világot ez a gondolat, s főképpen annak a nemzedéknek egyik legnagyobb filozófiai és költői lángelméjét, Nietzschét. Ő is azt hirdette: csak az erősnek van létjoga, s az erősnek joga van ahhoz, hogy mindenkit feléljen, minden életet kizsákmányoljon, mert a nyájembereknek, amiből sok van, az a rendeltetése, hogy táplálja az egy, páratlan, önmagáért való személyiséget: az Übermenschet, akiben csúcspontjára hág a fejlődés, a céljához ér a világ. A birkák tartsák szerencséjüknek, hogy oroszlánokat táplálnak.
Nosza, kaptak az állambölcsek, az elméleti és gyakorlati politikusok azon, hogy ezt az elvet az emberi társadalomra is átvigyék. Ez természetesen következett is abból az alaptételből, hogy az ember is állat. Valóban, ahol az ember magasrendű állat és nem istenkép, ez így is van. Majdnem feltétlenül érvényesült a történelemben az erősebb kiváltsága és a gyengébb elnyomása. Legrikítóbban a gazdasági élet területén. A szocialista állambölcselet érdeme az osztályharc jelenségeinek feltárása és a kizsákmányolás világtényének szemünk elé állítása a legprimitívebb fejlődési foktól a legmagasabbrendű társadalmakig. Kiderül ebből a szemléletből, hogy az erősebb elnyomja a gyengét, s ebből teméntelen igazságtalanság, kegyetlenség és embertelenség származik. Gondoljunk a dőzsölő gazdagra és kapuja előtt az éhező és fekélyes lázárra. Gondoljunk arra az időre és azokra az országokra, ahol és amikor a nemzeti vagyon 98%-a az ország népességének 2%-át gazdagította, s mindenki más munkájából élt.
Egy ilyen társadalom rajzát adja a 9. és 10. zsoltár. Nézzük meg égrekiáltó vonásait. A gazdag (10,7-9) „Szája tele átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság. Az utcák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra. Leselkedik a rejtekhelyeken, leselkedik, mint oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt.” Szolgálat helyett uralkodás, adakozás helyett kizsákmányolás, felelősség helyett kevély prédaszomj, igazság helyett erőszak, szeretet helyett gyűlölet, szabadság helyett rabszolgaság, s elkövetkezett az az idő, mikor az emberre nézve a legnagyobb csapás, a legnagyobb átok egy másik ember.
Mit szól mindezekhez Isten? Mit tesz mindezek ellen Isten?
Mikor Kálvin ezt a zsoltárt magyarázza, szinte interpellálja Istent, szinte perbe száll vele. Hiszen az Úr Istennek az a hivatala, az a tiszte, hogy segítse az elnyomottat, a gyengét, a kizsákmányoltat a gazdaggal, az erősebbel, a kegyetlen sanyargatóval szemben, s szinte feljajdul: „Gyenge értelmemmel nem tudom felfogni, miért nem siet Isten a megszabadítással?” A zsoltáríró pedig végső erőfeszítéssel ismétli: „Kelj fel Uram, emeld fel kezedet, ne feledkezzél el a szegényekről!”
Isten a gyenge pártján áll
A bűn miatt felborult egyensúlyú világban, ahol az erős felemészti a gyengét, Isten határozottan a gyenge mellé állt.
Mi mindent tesz védelmére?
Először: Kijelentése, Igéje szakadatlanul a szegényt, a gyengét a nyomorultat védi. A Szentírás örök propagandairat az elnyomottak és kizsákmányoltak mellett, a legnagyobb vádlevél a hatalmaskodók, zsarnokok és kiuzsorázók ellen. Olvasd, tanuld, hirdesd!
Erkölcsi világrendjét úgy építette meg, hogy az a gyengét védi az erőssel szemben, mert védi a jogot a hatalommal, a szabadságot az elnyomással szemben, a szolgálatot az uralkodással szemben, a szeretetet a gyűlölettel szemben, s ezeket az alaptörvényeket megtagadni csak nyílvánvaló hazugsággal, árulással, lázadással lehet, ez pedig az égre kiált.
Még ennél is sokkal többet tesz. A gyengét felfegyverzi hittel. A hit a legnagyobb emberi erő, mert általa Isten erői zuhognak bele a világba. Emlékeztek-e a Zsidókhoz írt levél 11. részére: „És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéról, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról; akik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéretet elnyerték, az oroszlánok száját betömték; megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait.” És ha nem is vagy mindjárt olyan hős, mint a fenti galéria mutatja, egy bizonyos: a hit megvigasztal, elcsendesít, s a várakozást belső edzésre használja fel.
Legnagyobb segítséget azonban azzal nyújtotta, hogy nekünk adta Jézus Krisztust. Jézus Krisztust, akiben Ő lett emberré, gyengévé, megcsúfolttá, üldözötté. Jézus Krisztus pedig átvett minket, mint az Ő népét, az Ő örökségét. Minden sírót, szenvedőt, üldözöttet, megostoroztatottat, eltaposottat, a betegeket, foglyokat, útonjárókat, éhezőket, szomjúhozókat, mezíteleneket, e világ szerint erőtleneket, nemteleneket, kicsinyeket, együgyűeket, hogy legyünk az ő öröksége. Olyanná lett, mint ők. Betegségeiket Ő viselte, fájdalmaikat hordozá, elszenvedte a nekünk járó büntetést, s kiontotta ártatlan vérét, hogy tisztára mossa benne a mi szennyes orcánkat. Aki minket bánt, Őt bántja, mert Ő helytáll érettünk, nemcsak Isten, hanem a világ előtt is. hiába fenekedik ellene a világ, Ő volt az erősebb, mert Ő feltámadott a sírból, ahová keresztre feszített testét temették. Ő az élet diadalmas fejedelme, aki így szól: „E világban háborúságotok lészen, de bízzatok, én meggyőztem a világot!” (Jn 16,33)
A hatalom elkopik, a fegyverek élüket vesztik, a gyűlölet elfogy, a sanyargatók és a kizsákmányolók porrá lesznek, de a szeretet soha el nem fogy, s Jézus megváltó életereje lassan áthatja a világot.
Milyen jó, ha te is ennek az erőnek, a szeretetnek, a szolgálatnak, a jóságnak, az önfeláldozásnak hordozója vagy. Akkor csakugyan betelik, hogy Isten ereje erőtlenségben végeztetik el. Mert te akkor vagy erős a világgal szemben, ha gyenge, erőtlen, Jézusra szorult vagy, és Isten melléd állt bűnödben, mint bocsánat, elvétett életedben, mint jóvátétel, sorsodban, mint hazavezető, halálodban, mint az Élet Fejedelme. Töltse el a szívünket a zsoltáríró diadalmas bizakodása: „Az Úr király mindenha és mindörökké; a pogányok kivesznek az Ő földjéről, a szegények kívánságát meghallgatod, óh, Uram! Megerősíted szívöket, füleiddel figyelmezel, hogy ítéletet tégy az árvának és nyomorodottnak, hogy többé már ne rettentsen a földből való ember.”