Leventék Pál apostol korában is voltak, csak nem így hívták őket. A görög-római nevelés is ugyanazt a célt szolgálta, amit a mai leventeintézmény akar megvalósítani. Tele voltak a városok különbnél-különb versenypályákkal, testedző helyekkel, s a római és görög ifjúság kemény fegyelem alatt, rendkívül erőfeszítéssel acélozta testét és fényesítette szellemét.
A felolvasott igében Pál apostol a keresztyén ember életét egy nagy versenyfutáshoz, mégpedig döntő verseny-futáshoz hasonlítja, amelyben eldől: Érdemes volt-e születnünk, van-e értelme annak, hogy élünk?
Mikor itt, a Hősök-terén, tízezer protestáns levente Isten színe előtt megáll, alapígénk tanítása szerint beszélek hozzátok arról a nagy magyar mérkőzésről, amelybe Isten eleve elrendelése úgy is mint nemzetet, úgy is mint egyéneket beállított. A ti életetek ez a nagy magyar mérkőzés.
Kik azok, akik mérkőznek benne? Az egész világ ifjúsága. Nemcsak ti, s túl rajtatok a szomszéd népek ifjúsága, a szlovákok, horvátok, szerbek, románok, nemcsak a németek, oroszok, amerikaiak, hanem minden népnek az ifjúsága, akik meg akarják nyerni a holnapot, az életet, egy szóval, az emberiség jövendőjét.
Döntő mérkőzésbe csak válogatott csapatok kerülnek bele. Most ne azt szemléld, kik vannak benne a túlsó párton, adj hálát Istennek, hogy belekerültél. Isten kiválasztott a világ- történelem legnagyobb mérkőzésébe, amelynek ez a most folyó világháború minden beláthatatlan méreteivel is csak egy máról-holnapra elviharzó mellékeseménye. Kiválasztott erre a harcra mindenkit, minden magyar ifjút, aki elég értelmes belátni, miről van szó, elég bátor vállalni a harcot, s elég hős feltenni az életét reá.
Itt rólad van szó, magyar levente!
Tekintsük meg a pályát, ahol ez a mérkőzés lejátszódik. Ha magunkat mint nemzetet nézem, azt mondhatnám, a pálya egy emberöltő, a ti emberöltőtök. Most vívjuk ezeréves létharcunk legnagyobb csatáját, rajtatok dől el, lehet-e, kell-e ezen a földön magyarnak élni? Ez a kérdés is nagyobb, mint a most folyó háború, mert akárhogy dől el ez a háború, a rákövetkező nap már ezt a kérdést veti fel előttünk. Igen, mert itt mi a nagy és kis-nemzeteknek útjában állunk. Akármit csinálunk, mindig lesz egy nagy bűnünk: az, hogy létezünk. Ezen pedig csak úgy segíthetünk, ha sohasem félünk meghalni az élet nagy kockázatáért.
Egyéni szempontból nézve a kérdést, azt mondhatjuk: ez a pálya a te ifjúságod. Amíg jellemed kikristályosodik, férfiasságod megcsontosodik, addig kell neked egyénenként eldöntened a legnagyobb kérdést: ki a Gazdád, miért élsz, mit tartasz legfőbb jónak, mi a véleményed önmagad méltóságáról? Addig kell megismerned a láthatatlan világ dicsőséges Urát, a Krisztust, s zászlójára felesküdnöd halálig tartó hűséggel. Egyéni szempontból tehát pálya a hivatásod, a családi életed, belső embered, egy szóval önnön szíved és — sorsod.
A pályánál is fontosabb a verseny. Miképen fussunk? Az Íge erre ezt mondja: «Azokat, amelyek hátam megett vannak, Elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekidőlvén, célegyenest igyekszem». Idézzük szemünk elé egy versenyfutó csoportnak a képét. Micsoda erőfeszítés, a figyelemnek milyen összpontosítása kívántatik hozzá! A versenyfutó nem merenghet a múlton, nem foglalkozhatok önmagával. Ha visszanézne, elveszítené a játszmát, s akkor is el, ha az jutna, eszébe, hogy ki milyen indulattal kíséri az Ő vállalkozását. A versenyfutót hívja vissza a mögötte elmaradó világ, mint kísértés, akadály; tartóztatja saját testének fáradtsága, lelkének kishitűsége. A versenyfutó a világ és önmaga elől rohan s ha valami miatt visszanéz, vagy ha csak rájuk gondol és nem a célra, már lemaradt. Felejtsd el ennek a világnak ezer kísértését, önmagadnak gátló árnyékait, csak a céllal. törődj!
Célegyenest előre! A verseny nem kedvez a kerülőutaknak, nincs hely benne kísérletezések és kémlelődések számára. Minden lépés drága, sőt pótolhatatlan, mert a győzelem sokszor hajszálon múlik.
Ezért kell a magyar ifjúnak minden más ifjúnál jobban megfeszíteni az erejét. Ezért kell a magyar ifjúnak élete nagy hivatásába mindenkinél jobban beleadni lelkét és életét. Ezért kell. a magyar ifjúnak állhatatosabbnak, tisztábbnak, készségesebbnek, elszántabbnak lennie, mint bármely más ifjúnak a világon. Magyarnak lenni nem mulatság nem üres hivalkodás; magyarnak lenni: nehezebb őrhely, keményebb munka, magasabb teljesítmény ....
Neked való ez a feladat?
Végül, ami a legfontosabb: a verseny díja, a pályabér. Alapígénk ezt így fejezi ki: «Igyekszem Istennek Jézus Krisztusban onnan felül való elhívása jutalmára». Mi tehát a pályabér? Egy fölülről való elhívás: «Jöjjetek ide, ahol én vagyok — zúg át a világon Krisztus szava — «ifjak ide hozzám, ide a magasságba, ide a tisztaságba, ide a hősiességbe, ide a kereszt alá, ide a húsvéti sírhoz!»
A pályabér a Krisztusban való élet. Ha a nemzetem szempontjából nézem, egy új, lelki Magyarország. Új Magyarország, amelyben a Krisztus világossága szolgál, szeretete érvényesül, békessége uralkodik, áldozata a legfőbb törvény. Magyarországnak meg kell újulnia, de igazán csak Krisztusban újulhat meg, mert egyébként a régi marad, legfeljebb bűneit festi át. Halálos betegségeket nem lehet festékkel gyógyítani.
Személyedet nézve ez a pályabér nem lehet más, mint az élet koronája. Az életkorona addig, amíg a földön járunk, többféle formában int felénk. Egyik embert rózsakorona hívogat. Ezek az öröm hívei. Találkozni fogtok egyszer velük, mikor fejükön hamuvá váltak a rózsák, s száraikból kígyók kunkorodnak. Más a gazdagság hitvallója. Aranykoronát kerget s egyszer találkoztok vele, amint mezítelenségét őrülten próbálja takargatni egy elszakított papíroskoronával. A harmadiknak a hatalom és az erőszak vaskoronája kell. Találkoztok egyszer vele s a vaskorona összetörve, áttüzesedve, sercegve és füstölögve égeti homlokát. Csak a Krisztus koronája az élet koronája. Idelenn sokszor úgy látod, mintha tövis volna, az volt Krisztusé is; de Isten látja, hogy fényből való királyi korona, hervadhatatlan koszorú. Idelenn ez a korona a szeplőtelen férfijellem, az emberi méltóság, a hősies élet. Vele jár a szív békessége, az erkölcs tisztasága, a szellem világossága, a jóakarat szakadatlan szolgálata. Odafenn pedig a megtalált élet, a felöltözött érdem, egy szóval a Fiúság királyi koronája.
Ez az, amit el kell nyernünk.
Krisztus int: Indulás!