A helyzet világos és halálosán komoly, Sidrák, Misák és Abednégó, a három fiatal főrangú túsz Nabukodonozor babiloni király udvarában parancsolatot kap a királytól, hogy amikor a kürtnek, a sípnak, a citerának, a hárfának, a lantnak, a dudának és mindenféle hangszernek a szavát meghallja, boruljon le és imádja az arany bálványképet. így cselekszik a király és az egész birodalom s aki ezt megszegi, vettessék be az égő tüzes kemencébe.
Sidrák, Misák és Abednégó azonban ismerték az egy örök igaz Istent, akinek első és legfélelmesebb parancsolata, minden parancsolatok forrása: rajtam kívül más Istened ne legyen s a másik ehhez hasonlatos: bálványt ne imádj. Szemébe mondták a rettenetes királynak, hogy parancsát nem teljesítik.
Döntésükkel örök időkre elibénk adták a felséges kijelentést: «Isten mellettünk áll, ha mi melléje állunk.» Két dolog következik ebből.
I.
Először a gondviselés igazi értelme.
A gondviselés igazi értelmét nagyon kevés ember látja át. Úgy gondolja, hogy a gondviselés egy nagy életbiztosítási szerződés Isten és az ember között. Azt hiszik, Isten mérhetetlenül meghatódik attól a megtiszteltetéstől, hogy mi őt segítségül hívjuk, s rögtön kötelességének tartja kívánságainkat teljesíteni. Ezért bizonyos igényességgel szoktak fellépni Istennel szemben. Megkívánják tőle, hogy életüket megtartsa, szeretteiket megóvja, előmenetelüket biztosítsa, megkímélje őket minden bajtól, nyomorúságtól, szenvedéstől, csalódástól, s mindenhatóságát és örök bölcseségét legelsősorban arra fordítsa, hogy nekik jól legyen dolguk. Az ilyen emberek nem fukarkodnak az igényekkel. Erre vonatkozik az a történet, amikor egy kis fiú az iskolából hazajőve azt kérdezi: édesapám, miért hiszünk mi az egy Istenben három személyt? Nem elég-e egy? Klári nénédnek még három sem elég, mondja inkább szomorúan, mint tréfásan az apa. Nem ismertek-é ti embereket, akikét Isten, maga az örök bölcseség és mindenhatóság sohasem tud kielégíteni? Akárhogy dédelgeti őket az Úristen, mindig olyan arcot vágnak, mintha a mellőzés miatt halálosan meg volnának sértve.
Ezért nagyon fontos dolog meglátni azt, hogy a gondviselés ingyen ajándéka ugyan az örök kegyelemnek, de azért nemcsak nekünk van igényünk Istennel szemben, hanem Istennek is igénye van velünk szemben. Egyszóval: a gondviselés Isten szövetséges munkája. Ezt a nagy igényt mélységes értelemmel ábrázolja a felolvasott Íge. Istennek az az igénye velünk szemben, hogy hívek maradjunk hozzá, ellene ne lázadjunk fel, maradjunk meg hálás szívvel az ő tulajdonában; még akkor is, ha ezzel egyedül maradunk; még akkor is, ha hihetetlenül nehéz az általános felfogással, közszellemmel és divattal megküzdeni. Lám, Dániel társai is szembekerültek az egész babiloni világbirodalommal. Hiába parancsolta a kényúr, hiába sürgött-forgott az egész gyilkos keleti végrehajtó hatalom; hiába tornyosult fel hatvan singnyire a félelmetes arany állókép, hiába folyt le a bálvány előtti tiszteletadás fülsiketítő és minden ellenállást elsöprő zenebonája, kürtnek, sípnak, citerának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek lármaviharában: ők megállottak és Istenhez hívek maradtak.
A gondviselés igazi édes bizonyossága csak olyan szívben ver igazán mély gyökeret, amelyik magát az élő Isten tulajdonának vallja. De az emberi szív magát az élő Isten tulajdonának csak akkor tekintheti, ha érzi méltatlan voltát, látja a kegyelem észfeletti nagyságát s mindezt a Krisztusban fogadja el, mert Isten a Krisztusban szeretett, a Krisztusban tett tulajdonává, a Krisztus vérével váltott meg s csak úgy tud tulajdonának tartani, ha Krisztus érdemét átruházza. A gondviselés csodálatos tényét csak a Krisztusnak átadott SZÍV tapasztalhatja meg.
Krisztusban jövünk rá arra a nagy titokra, hogy Isten irgalmának, szeretetének, könyörületének vagyunk az érdemtelen tárgyai s Istennek azért vagyunk drágák, mert drágává tett az értünk lefizetett ár: a kereszten kiontott tiszta vér. Ez a tapasztalás létesít fiúi viszonyt Isten és ember között: ez teszi világossá, magától értetődővé azt a felismerést, hogy Isten vigyáz reánk, mert sok verebecskénél drágábbak vagyunk neki, szeret, mert Atyánk, mellettünk áll, mert öröktől fogva felvett az ő szövetségébe. A gondviselés Istennek olyan munkája, amelyben mindenhatósága és örök bölcsesége atyai szerelmének szolgálatában áll. Az az Isten aki megváltott minket, ki tud szabadítani minden ellenségünk kezéből.
1942. nehéz esztendő lesz. Nagyon sokszor kell elhaladnunk a tüzes kemence peremén. Ennek a világnak a fejedelme sokszor meg fog kísérteni és azt fogja követelni, hogy az általa felállított bálványképek előtt hajoljunk meg. Rémíteni fog síppal, dobbal, citerával, halálos fenyegetésekkel, ezerfelől reánktörő erőszakkal. De nekünk nem szabad elfelejteni, hogy mi az Isten tulajdona vagyunk, ennek az Istennek tartozunk szövetséges hűséggel. Bálványt nem imádhatunk, álló képek előtt meg nem hajolhatunk akár aranyból, akár acélból, akár papírosból valók. Minél tisztábban és erősebben fogjuk érezni, hogy Isten megváltott, tulajdonává tett, szövetséget kötött velünk, hűsége felhat az egekig és állhatatossága meg hosszútűrése kibeszélhetetlen, annál határozottabban tudunk bizonyságot tenni arról, hogy ez az Isten a mi Istenünk, ki tud minket szabadítani tüzes kemencéből és minden ellenségünk kezéből. Nem tudjuk megmondani, hogyan, nem is tőlünk kérdezi meg, bölcseségének nincs szüksége a mi tanácsunkra, akaratának nincs szüksége a mi segítségünkre, erőltetésünkre, szeretete nem fokozódik, ha helyzetünket megható szavakkal ecseteljük előtte, Ő úgy is mindent lát, mindent tud, öröktől fogva szeret, hatalmának határa nincs, s ha Ő velünk, kicsoda ellenünk?
II.
Másodszor : ez az ige feltárja előttünk a próbatétel titkát.
Legyünk egészen reálisak és józanok. Lássuk meg, hogy Isten igen sokszor nem teljesíti azt, amit kértünk tőle. Olvassuk el a Héber levél 11. részét a hit hőseiről, akik a «meg- csúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, sőt bilincseket és börtönt is; akik megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve, akikre nem volt méltó e világ, bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban» (Zsid. 11:36—38). Nézzük végig csak ebben a nagy világháborúban hány nemzet, hány országrész, hány város, hány család és hány ember lett a halál martaléka, ment át írtózatos szenvedéseken s végül is teljes legázoltatáson; ezek közül hány imádkozott bízó hittel, gyermeki odaadással; bizonyára nem egy volt közöttük, aki magát, övéit a dánieli igével vígasztalgatta: a mi Istenünk ki tud minket szabadítani az égő, tűzés kemencéből.
És nem tette. Meg kell vallanunk, hogy Isten nem mindig úgy cselekszik, amint mi azt neki előírjuk. Sokszor nem szabadít ki a tüzes kemencéből, ott hagy a sanyargatónak a hatalmában, elveszi azt, akit legjobban szerettünk, összeomlik, amit egy életen át építettünk; hiábavalónak bizonyul egetostromló imádságunk és síró könyörgésünk egyetlenegy morzsájáért az irgalomnak. Mit mondasz erre fiatal prófétahős?
«De ha nem tenné is», legyen tudtodra óh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk és az arany állóképet nem imádjuk.
Az, hogy megteszi-e Isten amit kérünk vagy nem, ez az ő dolga, ö tudja, mit miért tesz és az Ő gondolatai nem a mi gondolataink. De nekünk az a kötelességünk, hogy az Ő hűségében megmaradjunk. Mit ér egy olyan szövetség, amelyik csak a derült napokra szól; mit ér egy olyan élet, amelynek nincs próbája; hűség-e az a hűség, amely soha megtámadva nincs, szeretet-e az a szeretet, amelyért nem hoztunk áldozatot és nem kellett sohasem szenvedni? A hitnek titokzatos, különös, emberi értelemmel fel nem fogható dícsősége és ajándéka akkor lesz a mienk, amikor Isten csakugyan teszi azt, amit mi kértünk vagy amit mi hittünk. Eljön az idő, amikor meg kell szenvedni azért, hogy élünk, drága árat kell fizetni azért, hogy Isten pártjára állottunk, el kell vesztegetni az életet, hogy megnyerjük s oda kell adni önmagunkat, hogy Isten megmaradjon. Tiszta kegyelem Istentől, ha ezt eddig még veled nem csinálta meg; tiszta kegyelem tőle, hogy ha e nagy világmérkőzésben a magyar népet még ilyen próbáktól megkímélte. De gondoljatok sebesült katonáinkra, halott honvédőinkre, gyászoló magyar asszonyokra, anyákra és árvákra, ők már átélték ezt, ők már tudják, hogy mit jelent a dánieli fordulat: de ha nem tenné is!
Akkor is meg kell tartanunk a hűséget. Istennel való szövetségünket nem bonthatjuk fel azon a címen, hogy e világ szerint kárt szenvedtünk. Ennek a szövetségnek sohasem volt az a tartalma, hogy benne jó dolgunk lesz ezen a földön. Az volt a tartalma, hogy Isten a mienk és mi az Isten népe lehetünk.
Az legyen tehát a legfőbb gondunk, hogy megmaradjunk az ő szövetségében. Megmaradunk akkor, ha bálványt nem imádunk, térdet nem hajtunk e világ fejedelmének rémuralma és bálványképei előtt. Megfélemlítés nem fog rajtunk, kísértésnek ellene mondunk, megtartjuk a hitet s a hit megtart minket.
Mert csak így maradunk ebben az állapotban, hogy Istennek egészen különös szabadítását, csodáját megláthassuk és elfogadjuk: megláthassuk például azt, hogy szegénységben lehetünk gazdagok, szomorúságban vidámak, világ szerinti megvettetés állapotában Isten előtt kedvesek és az angyalok között méltóságosak. Csak így tapasztaljuk meg a keresztyén életnek azokat a legtitkosabb és legcsodálatosabb s éppen ezért legfelemelőbb érzéseit, hogy Isten, mikor ezt a látható világot körülöttünk lebontja, felépít számunkra egy láthatatlan ezerszer dicsőségesebbet; mikor ennek a földnek kapcsolatait elszakítja, elszakíthatatlan mennyei kapcsolatokat létesít; mikor elveszi tőlünk ennek a világnak ezer hiúságát és múló dicsőségét, gazdagon részeltet egy láthatatlan világ romolhatatlan javaiban. Csak így tapasztalhatjuk meg azt, hogy Isten dicsősége, gazdagsága, jósága, szabadítása, egyszóval gondviselő munkája a legragyogóbb, a leggazdagabb éppen az Ő szenvedő gyermekei között, a, vértanúknak a seregében az üldözötteknek a barlangjokban, a legázoltaknak a felegyenesítésében, a szétdúlt anyaszentegyházak újra való megépítésében, És ha kivételesen, egészen nagy meg-tiszteltetésképpen a kiválasztás betetőzéséül egyiknek vagy másiknak megengedi azt a legnagyobb szolgálatot és legboldogabb áldozatot, hogy az Ő nevéért életét is letegye, az ilyeneknek egyhangú vallomása az, hogy Isten szeretetéből sokkal többet láttak, mint bárki más, nevét nagyobb hálával emlegetik, mint azok, akik nyomukba nem léphettek, ezekről mondja a Jelenések Könyve: «Jöttek a nagy nyomorúságból, megmosták az ő ruhájukat és megfehérítették ruhájukat a Bárány vérében, nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé, sem a nap nem tűz reájuk, sem semmi hőség, mert a Bárány, aki a királyi széknek közepette van, legelteti őket és a vizeknek élő forrásaira viszi őket és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyhullatást.» (Jel. 7;: 14—17).
«De ha nem tenné is azt, amit mi kívánunk, azt teszi velünk, amiből legtündöklőbben kiderül Káténk szava szerint : Isten az ő fiáért Jézus Krisztusért nékem Istenem és Atyám, ki mind testi, mind lelki szükségeimet beteljesíti, sőt mindazon rosszat, mit e siralomvölgyben rámbocsát, javamra fogja fordítani, mert ezt megcselekedheti, mint mindenható Isten és meg is akarja cselekedni, mint hűséges Atya».
De ha nem tenné is, amit én akarok, megteszi azt, amit Ő akar velem, már pedig az Ő akarata a legfőbb jó.