A szenttörténet két kérdés körül forog: mit tett Jézus az emberrel és mit tett az ember Jézussal. E két bánásmódban éppen az a csodálatos, ez az a passziói, hogy mindazt, amit mi Jézus ellen cselekedtünk, ő visszafordítja mireánk, mint a mi érdekünkben végrehajtott megváltói tényt. Például: az ember megölte Jézust, élőből holttá tette; és Jézus amíg végigszenvedi ezt a tényt, megcselekszi, végrehajtja a maga művét: minket életre kelt: a halott lelket élő lélekké teszi. Minden áldás, amit mi az Úrtól veszünk, megannyi ártalomnak a gyümölcse, amivel mi illettük őt. Ezért egészen páratlan az ő alakja: ütésre áld.
Legvilágosabban akkor látszik ez, ha nézzük Nagypénteket, mint Vásárt. Két, egymással tökéletes ellentétben álló vásár van benne s ez a kettő mégis úgy összefügg, mint a keresztfa vízszintes és függőleges boronája.
Az egyik vásár az, hogy Judás eladja, a főpapok pedig megveszik Jézust kialkudott árban: harminc ezüst pénzért.
Abban az időben rendes dolog volt ez: egy egészséges, fiatal rabszolgának ez volt a legolcsóbb ára. Egész hajórakományok keltek el, sokszor még drágább átlagáron. Jézus útjában volt a papoknak, az írástudóknak, az akkori Curiának, a templomnak. Egyszerűen meg kellett venni s azután kinek mi köze, hogy mit csinálnak vele. Fel fogják áldozni a vallás, az egyház, a templom javára. Hiszen ilyen szent vásárt a jó léviták nem egyet, de százat csinálnak. Mi galambot, gödölyét, bárányt, ökröt vásárolnak a szakadatlanul üzemben levő ritus táplálására. Most az egyszer embert vesznek, mert abból a bajból, amibe miatta jutottak, ez az egyetlen kivezető út. Nem ők fogják megáldozni, úgy, mint a bárányt, égő vagy véres áldozatul; nem, ez foltot ejtene rajtok, majd elvégzi ezt a politikai hatóság: olyan szépen megöli, ahogy csak kívánhatja ezt egy istenfélő, kegyes lélek. Ők csak megveszik Jézust harminc ezüst pénzért.
És Judás eladja. Nem kérdezik, vajjon tulajdona-e Judásnak Jézus, fődolog, hogy tudja szállítani. Azután hadd pereljen az igazi tulajdonos. Ők meg akarják venni Jézust és kitől vegyék meg, ha nem attól, aki eladja?
Azt hiszem, az emberi nem romlottságának nincs csattanósabb bizonyítéka, mint az a tény, hogy ez a vásár típusa, példája annak a szennyes adás-vevésnek, amit életnek nevezünk.
Az ember Istent vesz, hogy azt megölje. Útjában van neki az, ami isteni és fel akarja élni. Miért vesznek pénzzel becsületet? Mert kényelmetlen a becsület. Miért vesznek pénzzel tisztaságot? Mert mohó vágy ég a parázna szívben beszennyezni azt. Ez a megölés így megy: mikor megveszek valamit, tárggyá, eszközzé teszem. Legnagyobb lealjasítás pedig az, mikor a személyt tárggyá teszem, s azt, ami önértékű, azaz megfizethetetlen, árúcikké fokozom le. Amit megveszek, azt, ha megvehetetlen volt, elértéktelenítem. Gondold el, milyen az a hódolat, ami pénzed ára; milyen az a szerelem, amiért megfizettél. Mit ér az a meggyőződés, aminek ára van és mit tartunk férfiről vagy nőről, aki eladó. Jézusnak legnagyobb és legteljesebb megaláztatása, minden arculütésnél és megköpdöstetésnél gonoszabb bántása az, hogy valaki megvette, valaki eladta, ő egy alkúban tárgy volt.
Aki megvesz, az az ellenség. De aki elad: a barát.
Az ember eladja az Istent, hogy maga éljen. Kenyérre váltja a Lélek méltóságát, az isteni elem szuverén becsét. Nem a magáét adja, mint ahogy Judás sem azt adja el, ami az övé volt. Azt adja el, ami Istené, ami Istennek egy darab élő része. Mi a tisztaság: Isten fehérsége a női lélekben; mi a becsület: Isten dicsőségének visszfénye a férfi jellemén; mi a meggyőződés: a lélek belefogózása Isten igazságaiba, az örök igazságokba. Ha milliókat és milliókat kapsz érte aranyban, akkor is harminc ezüst pénzzel fizettek Krisztusért.
Óh, a golgothai vásár szakadatlanul tart. A világ egy óriási börze, ahol keresik, kínálják az eladhatatlant. Minden eladóvá vált és mindennek ára van. A harminc ezüst pénz mérhetetlenül megfiadzott, aranyhegyekké nőtt, papirosfoszlánnyá devalválódott, de pusztító, romboló művét folytatja tovább. Vér, könny és átok tapad hozzá: átok, ha nincs, még nagyobb átok, ha van. Mintha minden sátáni elem beleköltözködött volna: bűn, halál, förtelem jár a nyomában. Harminc pénz – 24 aranykorona – elég volt, hogy eladják érte az Isten fiát – és ma annyi pénz van a világon, hogy ha a földgömb ezüstté válna, nem lehetne vele beváltani! Mi métely áradhat szét ebből!
Amíg Judás eladja és a főpapok megveszik Jézust, azalatt végbemegy egy másik vásár: Jézus megvásárolja drága áron – nem veszendő holmin, aranyon, ezüstön, hanem drágalátos, kiontott vérén – megvásárolja az ő örökségét: az ő népét.
Azt az embert veszi meg, aki eladta őt.
És megindul az óriási mérkőzés, a világtusa: melyik erősebb: a pénz vagy a vér?
Jézus hatalmába akarja keríteni a lelkeket. Hogyan teheti ezt? Hatalommal? Százezer szurony és millió korbács nem tud megnyerni egyetlen érzést, egyetlen gondolatot. Vassal nem lehet lelkeket hódítani, csak rabszolgákat. Mivel nyerje meg a lelkeket? Pénzzel? A pénz prostituál: megöli azt a lelket, amelyet megvásároltunk. Csak a Sátán eszköze: mert ő a pénzzel ölni, rontani akar. Igazsággal? Nem az a baj, hogy nem ismerik az igazságot, hanem az, hogy nem élnek benne. Az embereket csak vérrel lehet meghódítani, mert ez a vér gyújtja fel a szeretetet, a szégyent, a hálát, ez a kiontott vér ejti foglyul a lelket. Nézzétek, milyen nagy megbecsülése ez az embernek!
Mit ér egy Isten az ember szemében? – erre lehet azt felelni: harminc ezüst dénárt. Mit ér az ember az Isten szemében? Kiontott tiszta vérét az Isten fiának. A siralomház fegyence, a félkegyelmű útszéli koldus, az agg kuli és a vérözönbe belefulladó császár: mind, mind annyit érnek, amennyit Istennek ért egyszülött szerelmes fiának szeplőtelen vére. Micsoda ár ez – és micsoda szeretet, amelynek ez az ár sem volt drága! Áldott vér, szent vásárló eszköz!
És kiért adatik ez az ár? Miérettünk, akik eladtuk őt, akik kárhozatnak ás átoknak gyermekei vagyunk. Van-e, ami jobban megalázna, önismeretre vinne, megszégyenítene, mint az a tény, hogy Jézus letette életét érettem is, fizetett a kereszten – meghalt, hogy én éljek!
Én tehát nem a magamé vagyok, hanem az én Uramnak, Jézus Krisztusomnak vagyok a tulajdona. Micsoda öröm és kiváltság tudni azt, hogy testestől-lelkestől az övé vagyok. Az övé, aki nagy hódító szépség, új, győzelmes élet, a legmagasabb eszmény, az örök szeretet, rejtelmes örömöket kibontó égi Tökély és jóságos, dicsőséges Úr!
Nincs a nagypénteknek más gyümölcse, mint annak a megtapasztalása és megvallása: tudom, kié vagyok, tudom, ki az én Uram!