A napokban a szent-vidi apátság temploma előtt állottam. A hegytetőről csodálatos látvány tárult elém: a magyar Végek a magyar Kezdet párázatában. Mögöttem a keresztyén Magyarország egyik legrégibb őrhelye, hősök sasfészke és bukott királyok börtöne. Talpam alatt egy eltemetett világ, ahonnét nagyszerű őskori műveltség emlékeit hozzák napfényre a régészek ásói. Megállapították, hogy a bronzkorban délkelet Európa legnagyobb bronzöntő műhelye dolgozott itt; anyagban és formában egyképpen csodálatos alkotásait Olaszország, a Balkán, a Sarmata síkság és Németország sírjaiban találják meg. Egy műhely, amelynek termékei térben és időben távol eső világok emlékei között találhatók meg.
A szellemi világban is voltak és vannak ilyen műhelyek, ahol gondolatokat kovácsolnak. Ezek a gondolatok évezredek mulva egészen más műveltségben bukkannak fel. Például Pál apostol és Szent Ágoston óriási gondolatműhelyei évezred számára dolgoztak. Ebből a műhelyből került ki olyan gondolat is, amelyben ez a nemzet önmagáról és rendeltetéséről ad számot.
Ez a gondolat az, hogy a magyar szent korona egy corpus mysticum; titokzatos test, amelynek látható jelképe Szent István koronája.
Ez a nagy keresztyén gondolat azonban csak a keretet adta meg. Nagy tartalmi átalakulások mentek végbe és kell hogy végbe menjenek benne. Ilyen átalakulás az, hogy a szent korona testét nem a nemesség, hanem a magyar nép alkotja; nem egyik vagy másik osztály teszi, hanem az egész magyar nemzet mindenestől fogva a szent korona teste, s mint ilyen: corpus mysticum.
Nem tudok eleget álmélkodni ennek a gondolatnak hitvallásszerű és törvényadó erején. Ha a nemzet egy élő test, akkor személyiség és szervezet: van sorsa és van önálló élete; csak egy van belőle s ha meghal, soha mása nem lesz. Ha élő test, akkor senki sem fölösleges benne; mindenkinek meg kell hogy legyen a maga helye és a maga munkája, tehát az élethez való jog egyszersmind az élet iránt való nagy kötelesség is. Ha a nemzet élő test, akkor csak a maga egységes szervezetében élhet. Nincs a tagoknak külön érdeke és nem lehet a tagoknak az egyetemességből kiváló életműködése. Akkor az életelv alaptörvényét szolgálatnak kell nevezni, mert a szem nem a maga számára lát, a gyomor nem a maga számára emészt, a vér nem a maga számára termel cseppfolyós tüzet és az agy nemcsak magáért gondolkozik és önmagát igazgatja, hanem mindegyik életműködés a test egészét, egységét, az élet közös célját szolgálja, tehát a nemzeti munkaszolgálat, az egésznek a szolgálata hivatásunk és kötelességeink teljesítése által. Ha ez így van, akkor e titokzatos szervezet életösztöne, amelyet bízvást mondhatunk öntudatnak, az a végső és döntő tényező, amely mindent megítél, mindenki számára határoz, célt tűz ki és akaratot nyilvánít: valamelyik szervben szükségképpen megtestesül. A nemzeti öntudat székhelye az a középponti szerv, ahol szuverénítása, azaz személyiségének gyökere székel: a mi nemzetünkre nézve a magyar törvényhozás.
Ma, mikor a magyar országgyűlést a kormányzó úr megnyitja, azt kérdezem, hogyan lehet valaki e titokzatos lelki testnek, a nemzetnek élő tagjává? Erre adja az Íge azt a feleletet, hogy nem születéssel, nem területi hozzátartozással, nem nyelvvel, nem joggal, hanem egyesegyedül lélekkel, mert e titokzatos testet a lélek teremti és az táplálja. «Egy lélek által keresztelkedünk egy testté;» s mint ahogy az anyaszentegyházat, a Krisztus dicsőséges testét az a Lélek alkotja, amely a keresztségben egybegyüjti és az Ígével és sákramentommal összetartja a hívők társaságát, úgy a nemzethez való hozzátartozás is Lélek által történik. Ismerünk embereket, akik alig tudtak magyarul és vértanúivá váltak ennek a szegény nemzetnek. És láttam embereket, akik csak magyarul tudtak, de elárulták és megcsúfolták ezt a nemzetet. Nem faj, nem vér, nem hagyomány, nem jog, nem érdek, nem véletlen, egyedül a lélek az, amelyik e titokzatos testbe beleszervez. Aki nem lélek által magyar, az a legjobb esetben is olyan, mint a faláb, az üvegszem, vagy a vendéghaj az élő testen. Aki lélek által magyar, arra a magyarság nem előny, nem hátrány, nem véletlen és nem végzet, hanem élet, amely természetes, de ugyanakkor egyedül lehetséges formája a létnek.
Mi ez a lélek? Felelhetném azt, hogy csoda, mert minden lélek megmagyarázhatatlan és csodálatos. De felelem azt, hogy ez a lélek: öntudat. Mint ilyen ismerete a magyarság hibáinak és tudata a magyarság önértékének. Felelem azt, hogy ez a lélek hit, mert az élet legmagasabb lendülete a hit, a hit a holnapban, az élet nagy kockázata sikerében, az élet szükségszerűségében, nélkülözhetetlenségében és lehetőségében. S végül mondhatnám akaratnak, amely nem egyéb mint az élet sodra és üteme egy nagy cél szolgálatában.
Most, amikor a magyar országgyűlést megnyitják, ezzel a lélekkel akarunk megittasulni. Van ebben mámor, van ebben évezredes zokogás, s van ebben valami halálos tiszta látás és jövőbe pillantó remény. Azért gyültünk ide e templomba, mert mi, keresztyén magyarok, valljuk, hogy a lélek ura és királya Krisztus, s csak az az igazi lélek, amelyik tőle fényes és általa erős. Azért azt a nemzeti lelket, amely eredetünk és sorsunk, kezdetünk és végünk, Istennek a lelkével hevitjük át. Magasra tartva az áldomás poharát, «megitattatunk azonegy Lélek által».
Országgyűlés megnyitásakor.