Nem álmodtátok-e gyermekkorotokban, hogy hirtelen felröppentetek s egyre magasabbra szálltok. Elhagytátok a ház ereszét, lábatok megérintette a szelemenfát, sőt már a templom oromfalához közeledtek. Egy szárnyütés és elsuhantok a torony ablakánál, látjátok amint benn gubbasztanak a harangok, mint valami elnémult madarak; a következő szárnyütésnél kezetek megérinti gyermekvilágotok tetőpontját, a torony csillagát. Milyen fényes, milyen forró, milyen csudálatos.
A felolvasott igében így szállunk a világ legfölségesebb templomának, a jánosi theológiának, toronycsillagáig, kezünkkel megérintjük a mindenség tetőpontját, egy csillagot, egy ikercsillagot; a neve: ismeret és élet. Két dolog foglaltatik benne, az ismeret élet, és az élet ismeret.
I.
Az ismeret élet. Azt hiszem, világos tétel az, hogy a növénynek a virágzás és a gyümölcsözés: élet. Világos az is, hogy a szerelem és a szaporodás élet. Mind a kettő azt jelenti, hogy a növénynek élete virágzáson és gyümölcsözésen át valósul meg, az állat élete a szerelmen és a párosodáson. így jelenti az igazságot ez a tétel a szellemre nézve: az ismeret az élet. A szellem az a valami, amelyik az ismerésben és az ismeretben él. Az ő virágzása: ismeret. Az ő gyümölcse ismeret, az ő szerelme, szaporasága, párosodása mind ismeret. Éppen ismeret. Nem ítélet, okoskodás, nem tapasztalás, nem képzelés, mindez csak eszköze és módszere a szellem alaptevékenységnek, az ismeretnek. Az ismerés ennélfogva szakadatlan felfedezés. Végeláthatatlan és csodálatos teremtés, és e munkában magának a szellemnek kifejlődése, elhatalmasodása, világteremtő győzedelme. Az ismeretelmélet sok mindenféle tévelygésen, találgatáson és homályos sejtelmen ment át. De két alapvető igazságot sohsem tudott megmásítani vagy elfelejteni. Az egyik az, hogy az ismerő szellem hozzánő ahhoz, amit megismer, a másik, hogy amit megismerek, az az én életemnek része lesz. Ezt sejthette meg az ószövetségi képzelet, amikor a testi közösséget ismeretnek nevezte. És erről beszél a világ minden bölcselője, ilyen vagy olyan értelemben, midőn arról szól, hogy az ismerésben az ismerő alany és tárgy között elszakíthatatlan életközösség támad.
Mindez még világosabbá válik, hogyha az Isten ismeretéről beszélünk. Először is lehetetlen volna Istent megismerni, ha Ő nem akarná magát megismertetni. A kijelentés a megismerhető Isten, Isten úgy, amint a mienk lehet, amint mi az övé lehetünk. Nem lehet Istent megismerni, ha nincs bennünk valami velünkszületett, nem tőlünk származó, egy teremtő kéz által belénk oltott képesség, sensus divinitatis. «Wäre das Auge nicht sonnenhaft, wie könnt’es die Sonne erblicken?» Ha nem volna a szemben valami elrejtett világosság, sensus lucis, hiába égne az űrben a nap, megégethetne, de vaksötétségünket el nem űzhetné.
De még tovább is mehetünk. Istent nem lehet megismerni úgy, mint fogalmat, mint végokot, vagy egyetemes célt. Nem lehet erőnek, vagy észnek nevezni. Istent csak mint személyt lehet megismerni az Ő kijelentése alapján. Ez azt jelenti, hogy Istent mint Atyát, mint Fiút és mint Szentlelket kell megismerni, mert máskülönben a róla való ismeretünk csonka, fogyatékos és hamis.
Azonban Istent mint Atyát, vagyis mint teremtőt és gondviselő Istent csak a Jézus Krisztusban ismerhetem meg. A megváltó Isten ismerete nélkül az Atyáról való ismeretem torz és üres. De a megváltó Istent nem ismerhetem meg addig, amíg nem látom meg az én nagy nyomorúságom. Nem kiáltok fel a miatt, hogy ki szabadít meg engem a halálnak eme testéből? Meg kell éreznem Krisztus segedelmét, aki érettem adta magát, hogy engem ama nagy örökség birtokába helyezzen, amelyet öröktől fogva szerzett az Ő kiválasztottjainak.
De a megváltó Isten ismeretére csak a Szentlélek ismerete által juthatok el. Ő gyújtja fel szemem előtt a világosságot, hogy meglássam az én Üdvözítőmet, Ő éleszti bennem a hitet, amellyel elfogadom a felém nyújtott kegyelmet. Ő teremt újjá engem, nevel ez új életemben s naponként elpecsétli bennem mindazt, amit nekem ígér, amit általa reménységben már bírok. Már e földi életben egyre több és egyre mélyebb igazságra vezet el, s bizonyossá tesz a felől, hogy amit itt lenn tükör és homályos beszéd által láthatok, azt odafenn szemtől-szembe fogom látni. Az ismeret: élet.
II.
És az élet ismeret. Ha azt kérdezzük, mi a lét értelme és célja, mi végre teremtettünk, egyszóval miért élünk, nem lehet ennél nagyobbat mondani, mint hogy megismerjük az igaz Istent.
Ez az ismeret a legnagyobb öröm, mert benne megtapasztaljuk azt az örök szerelmet, amely látott és szeretett; ujjongunk a kegyelem roppant gazdagsága felett, amely éppen minket, éppen ilyen méltatlan és nyomorult teremtéseket ragadott ki és tett az Ő öröksége részesévé. Ez az ismeret a legáradozóbb hála, mert mindig új és szinte elképzelhetetlen bizonyságát mutatja annak, hogy milyen jó az Úr. Mindenkivel jó, de legjobb velem. Ez a legmagasabbrendű szépségnek a tapasztalása, mert van-e fönségesebb valami, mint a benne uralkodó béke? Lehet-e nagyszerűbb zene, mint az Ő összhangja? Hatalmasabb művészi alkotás, mint az Ő világteremtése? Termékenyebb ihletés, mint az Ő felhevítő biztatása? Ez az ismeret juttat minket magának az igazságnak a birtokába. E világon lehet minden látszat, köd, hazugság, de egy valóság van: az élő és örökkévaló Isten. E világon lehet minden változó, viszonylagos, hamis vagy megtévesztő, Ő az örök igazság, ki soha meg nem változik, kiben nincs látszatnak árnyéka, vagy viszonylagosságnak köde. Ha mindezeket a szálakat összefogom, azt mondhatom, Isten igaz ismeretének érzelmi csapadéka az üdv, amely a hála, az öröm, a szeretet, a beteljesedés érzéseiből tevődik össze s a Heidelbergi Káté egyszerű nyelvén örökké tartó boldogságnak neveztetik.
De Isten igaz ismerete a legteljesebb aktivitás is. E földön szolgálat és áldozat. A háládatosság nagy szertartásában Isten dicsőségére elégetett élet. Odafenn pedig Istennek olyan dicsérete és magasztalása, amely idvezült lényünket mérhetetlen tevékenységgé fokozza, s Isten világának olyan tevékeny részesévé teszi, amilyen részese az elkiáltott hangnak a visszatérő viszhang, az elsugárzott napnak tükörből visszaverődött fény.
Az utolsó megfigyelés az, hogy Isten ismerete keresztyén életünkkel már e földön egyre növekedik, növekedésével életünk egyre főbb elemévé válik, míg az örökkévalóságban teljessé lesz és idvezült állapotunk mindent betöltő tartalmává és természetévé válik. „Az pedig az örökélet, hogy megismerjük Istent, az egyedül igaz Istent és akit elküldött, a Jézus Krisztust.”
Tehát az örökélet sem egyéb, mint ismeret: Istennek ismerete.
Ez a négy év, amelyet itt töltötök, az egyedül igaz Isten ismeretének van szánva. Ez a legfőbb célja közös vállalkozása s egész programmja. Amint előre mentek benne, a szerint nő, terjed, ágazik és bomlik ki belőletek az örökkévaló élet. S csak addig nő az ismeret, amíg nő bennetek az élet. Látjátok ugy-e, hogy nektek is, anyaszentegyházunknak is, Istennek is legfőbb ügy, hogy ez az ismeret előremenjen.
A sokratesi világkép jeligéjét nem felejti az emberiség: ismerd meg magadat. Fölötte áll a krisztusi világkép címerszava: ismerd meg Istent.
Honnan ismerem meg?
Ismerd meg Krisztust.