A gazdag és szegény találkozása

I.
Vallásos ember nem vonhatja kétségbe azt a tételt, hogy a világ minden anyagi javának tulajdonosa maga az Isten. Tulajdonosa azon a címen, hogy Ő a teremtő és gondviselő Isten, akinek akarata nélkül egy fűszál sem támad és egy hajszál sem hull le fejünkről. Ő az örök Tőke és Ő az örök Munka; tehát Isten a legfőbb termelő. Ezért minden javaknak legfőbb tulajdonosa. Az is kétségtelen igazság, hogy ennek a földnek javait Isten az embernek adta, akit arra hívott el, hogy uralkodjék a világ minden más teremtménye felett. Isten a javakat az embernek ideig-óráig adta, azzal, hogy sáfárkodjék velük. Ezért a javak állandóan gazdát cserélnek. Mindig adni kell, hogy vehessünk, s a tálentomokról szóló példa szigorú bűnnek tartja, hogyha Isten javaival nem csinálunk forgalmat. Ebből az következik, hogy a javaknak ez az Isten rendelte hullámzása apályt és dagályt teremt: némelyiknek sok jut belőle, másiknak kevés. Akinek sok jutott, az a gazdag; akinek kevés, az a szegény.
Ki a gazdag és ki a szegény? Ezt pontosan megmondani nem lehet. Nincs semmi a világon, ami viszonylagosabb volna, mint a szegénység vagy a gazdagság. Nincsen olyan gazdag, akinél ne volna még gazdagabb, s nem láttam olyan szegényt, akinél ne volna még szegényebb. A kiskirályok éppen olyan elszántsággal ostromolják a nagykirályok vagyonát, mint ahogy a koldusok nagytőkésnek tartják s gyűlölik azt, aki jobb utcaszegletet kapott, mint ők.
Azután azt is látni kell, hogy Isten a javak egy részét magántulajdonba adta, más részét köztulajdonba. Köztulajdon és magántulajdon sokszor ellentétben áll, s hadseregek és országok gyilkolják le egymást azért, hogy a tőke magántulajdonban vagy közös tulajdonban legyen? Pedig nyilvánvaló, hogy tisztán sem az egyik sem a másik nem lehet és ez a kettő egymást ki kell, hogy egészítse.
Mindebből most minket az érdekel leginkább, hogy az emberi élet szükségképpen termeli ki a gazdagságot és szegénységet. Mindkettőt maga Isten szerezte, mint a termő földet és a sivatagot, a bő és a szűk esztendőket. De ezt az ütemes változást az emberi bűn megrontotta azzal, hogy igazságtalanul osztja el a javakat; aki dolgozik: az éhkoppot nyel, aki henyél: fölöslegben dúskál. Isten szerzi a gazdagot és a szegényt azért, hogy egyikkel a másikat nevelje. De ezt az ellentétet ki akarja használni a Sátán, hogy egyikkel a másikat megrontsa. Miért szerzi tehát Isten a szegényt és a gazdagot? Azért, hogy találkozzanak.
Kétféle találkozás lehetséges. Egyik, ha találkoznak egymással és farkasszemet néznek. A másik, ha találkoznak egymással és megtalálják egymást.
Az első találkozásról példa a gazdag és a Lázár története. Néhány vonással elibénk rajzolja az Evangéliom: Vala pedig egy gazdag ember és öltözik vala bíborba és patyolatba, mindennap dúsan vigadozván. És vala egy Lázár nevű koldus, aki az ő kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele. És kíván vala megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullanak vala a gazdagnak az asztaláról; de az ebek is eljövén, nyalják vala az ő sebeit. (Luk. 16:19-21.) Milyen közel volt a gazdaghoz Lázár és Lázárt nem vette észre! Még ez a jobbik gazdagnak volt olyan fia vagy leánya, aki mindenét a Lázároknak adta, aki maga is kész volt sorsukat megosztani, aki egyebet sem tett, csak sebeiket kötözte és verítéküket törölte: az a fiú és az a lány éppen úgy áldozata lesz a gyűlölet és bosszúállás pusztító hadjáratának, mint maga a bűnös. Szegény és gazdag találkoznak és szembenéznek egymással. Mit jelent e szembenézés? Bizonyítják a rémuralmak, a forradalmak Franciaországban, Oroszországban, Mexikóban, Spanyolországban és mindenütt a világon.
Mit tud egy ilyen szembenézéskor mondani az egyház? Hiába mondja, én mosom kezeimet, én nem akartam. Jaj neki, ha maga is patyolatba és bíborba öltözött, de jaj akkor is, ha szőrcsuhában jár. Egyszerűen ráolvassák, hogy nem tudta megváltoztatni a helyzetet, sőt éppen benne fogják keresni és megtalálni a bűnbakot, pedig talán egyedül ő volt az, akinek fájt a gazdag és Lázár rettentő találkozása, volt az, aki a Lázárokon való segítésnek szentelte életét.
Ezért mindennél fontosabb, hogy a gazdag és a szegény találkozzanak egymással és megtalálják egymást. Megtalálják azt a nagy törvényt, hogy Isten őket egymás kiegészítésére és egymás szolgálatára szerzette. Istennek semmibe sem került volna olyan világot teremteni, ahol mindenki megkapja a magáét, senki sincs másra rászorulva s éppen ezért senki sem kívánja a másikét. De Isten azért osztotta el egyenlőtlenül a javakat s azért cserélteti azt szüntelenül, hogy ezáltal gyermekeit magához nevelje. Mint ahogy a munkát tette a termelés feltételévé, úgy tette a testvér-osztályt a társadalmi igazságosság törvényévé.
Mi ez a testvér-osztály? Az, hogy Isten világában mindenki számára van kenyér, ruha és fedél, csak nem jut el mindenkihez. Isten ígéretet tett a naponkénti kenyérre, s ha egyszer maga adta ajkunkra ezt a bízó gyermeki imádságot: egészen bizonyos, hogy Ő kiteremti a nekünk szánt kenyeret. Nem Istenen múlik az, ha a Lázárok éhségtől elgyötörve hevernek a gazdag kapujában, mert Isten, ahogy Tompa Mihály mondta: a szegényeknek kenyerét a gazdagoknál tette le. Rábízta a gazdagokra, hogy vigyék el a kenyeret a szegényekhez. Éppen azért gazdagok, mert a mások kenyerét viszik. Millió kenyér a gazdagságuk, a bőségük. Ez a tőkének a nagy lehetősége és a nagy felelőssége. Ha teljesíti a megbízatást, olyan áldott, mint az anyaemlő, vagy az apai kar; ha nem: ragadozó, aki mások véréből él.
Hová lett a kezeden a szegényeknek a kenyere? A feleslegedben mások kenyere, ruhája rejtezik. Igaz, hogy nem tudjuk pontosan, hol van az az eszmei határ, amelyen túl nem volna szabad a gazdagnak bővelkedni, mert már nem a magáét, hanem a szegényekét költi, de ez is csak azért van, hogy ki-ki magára vessen, magában álljon, vagy essék. Isten ígéjéből úgy tudjuk, hogy jövedelmünk tíz százalékához nem volna jussunk nyúlni, mert ezt Isten elkéri tőlünk az ő kicsinyei számára. De ez csak a magán háztartásunkra vonatkozik. Ezen felül hárul mindnyájunkra a nagy kötelesség, minden közös erőnk megfeszítésével úgy alakítani át a világot, hogy Krisztus törvénye és akarata egyre teljesebben érvényesüljön benne, egyre kisebb legyen benne a távolság szegény és gazdag között.
Mi a gazdag a szegénynek? Sáfára, gondozója, felelős pásztora.
Ezt a tisztét azonban csak akkor töltheti be, ha nem tulajdonít érdemszerűséget neki, ha Isten iránti hálából teszi és örül annak, hogy szolgálhat.
És mi a szegény a gazdagnak? Egy nagy jótétemény alkalom arra, hogy szolgáljon, küldetését betöltse, rendeltetését megtalálja. Alkalom arra, hogy vele kapcsolatban Krisztussal találkozzék. Mert minden szegénynek Krisztus a kezese s Krisztusnak tesz szolgálatot az, aki a szegényt szolgálja, az emberi nyomorúságot enyhíti és a világot szebbé akarja tenni.
Mikor Jézus negyven napi böjtölés után megjelent a názáreti zsinagógában, elévette Ésaiás könyvét és felolvasta belőle ezt a részt: «Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét». (Luk. 4: 18-19.) És behajtá a könyvet és kezde hozzájuk szólani: «Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra». Mintha azt mondta volna: mostantól kezdődik az a világ, amelyben mindezek megtörténnek. A szegény mindig egy követ, aki arra emlékeztet, hogy a názáreti zsinagógában kihirdettek egy új világbirodalmat. Te is ebbe tartozol, én is odakívánkozom. Jer, itt az alkalom bizonyságot tenni arról, hogy mi ennek a világnak vagyunk a polgárai. A szegény ember tehát a gazdag emberre ígéret, alkalom és zálog.
És mind a kettő Krisztus számára eszköz, akikben országát tovább építi. A szegénynek és a gazdagnak együtt kell belépnie Isten országába. Külön-külön nem fognak tudni belépni, csak akkor, ha kézenfogják egymást és együtt mennek. Ehhez meg kell találniok egymást. Mikor igazán találkoznak nem lesz gazdag és szegény, csak ember és testvér, a közös kenyér és a közös Lélek örökösei.
Végezetül éppen ennek a nagy igazságnak a meglátásával veszik észre, hogy amíg így szolgálták egymást, felszabadultak a Mammon, az arany, a földi kívánságok rabsága alól, s immár nem az a legfőbb gondjuk: mit egyenek, mit igyanak, mivel ruházkodjanak, hanem Isten országát keresik és annak igazságosságát és mindezek megadatnak nékik.