Szeretném, ha egy pillanatra mindnyájatoknak szeme előtt állana Munkácsy Mihály leghíresebb képe: Krisztus Pilátus előtt. Ha az ember Philadelphiában meglátogatja a Wanemaker-áruházat, amelyet a szegényes amerikai képzelet a kereskedelem székesegyházának nevez, s ott elkábulva az arany birodalmának zürzavarában, belép abba a kis kápolnába, ahol ez a kép el van helyezve, mindenki érzi, hogy a vér először leszáll az agyáról, arca elsápad, majd nagyot dobban a szíve, majd egész valónk kigyúl úgy, hogy érezzük ütereink sercegő lüktetését. Kétségtelenül a világ egyik leghatalmasabb prédikációja, amelyet egy zaklatott lángész kivételesen tiszta pillanatában vászonra festett. Az ítélő bírói székben ül Pilátus, a római császár helytartója. Minden hatalom, jog és történelmi erő mögötte áll. E pillanatban a földi isten képemása és hatalmának birtokosa. Előtte áll egyedül, szigorúan és fenségesen a Názáreti Jézus fehérruhás alakja. Körülöttük tomboló világtörténelem, s ők ketten érnek ki belőle, mint a viharból a szembenálló és egymásnak felelgető hegycsúcsok. Néhány másodperc múlva már az az érzésünk, hogy a helyzet szemmelláthatóan hamis. Nem Pilátus a bíró és Jézus a vádlott, hanem a názáreti a király, égnek, földnek ura, s előtte megsemmisülő féreg a római világbirodalom képviselője. A látható és láthatatlan világ közötti párviadal e pillanatban eldőlt. A föld, a test, a hatalom köddé válik, mint egy szétpattanó égitest. S a jóság, igazság, kegyelem és megváltás országa dicsőségesen terjeszkedik be a világmindenségbe. Mondjuk így: amit valóságnak hittünk: csődöt mond, és győzött az, amit nem ismertünk: az igazság. Erről akarok most beszélni, s megmutatni ezt a bukást és ezt a győzelmet.
Pilátus mint az akaratnak, a törvénynek és a reális valóságnak az embere, csak a tényeket ismeri el és az azokban rejlő erőket. Mikor a zsidók vádolják Jézust, első kérdése az, mit vétett? Azért, hogy álmodott, azért hogy gyógyított és vigasztalt, egy bölcs adminisztrátor legfeljebb bolondnak tart valakit, de keresztre egyáltalában nem feszít. Dogmatikai harcaikat igazítsák el egymás között ezek az érthetetlen, tajtékzó szájú fanatikusok. Azonban felfigyel, mikor azt mondják, hogy ez az ember királlyá tette magát. Az már más, gondolja; ez érdekli a római államot, amelynek csak egy ura és egy császárja lehet. Mindenki másnak, aki ellene lázad, meg kell halnia. Az első kérdése tehát: király vagy-e te? Jézus tudni akarja, hogy ez a római helytartó kérdése-e, vagy pedig zsidó vád szajkózása, s mikor Pilátus azt mondja, hogy én nem vagyok zsidó, én nem törődöm azzal, hogy ők mit beszélnek, én a földi hatalom, a mindenható állam, az elemi erővel érvényesülő jogrend vagyok, tehát a császár nevében kérdem: király vagy-e te? — így felel Krisztus: az én országom nem e világból való. Pilátus olyan arcot vág, mintha süket volna, mert ezt a feleletet egyáltalában nem érti. Hát van-e más világ is, s ha van, annak a más világnak lehet királya, s ha valaki a királya volna, mit jelenthetne az a római birodalomra nézve? Ismételten kérdi tehát: király vagy-e csakugyan? Jézus másodszor is felel: igen, «én király vagyok, mert azért születtem és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki igazságból való, hallgat az én szómra». Arra még jobban elcsodálkozik Pilátus és felteszi az álmélkodó kérdést: micsoda az igazság? Hát van-e igazság más, mint ami érvényesíthető törvény, adott helyzetben teljesítendő napi parancs? Hát lehet-e ilyen meg nem írott, kézzel nem fogható álomtestű, levegőből álló igazság, lehet-e, hogy élő ember ez igazságból való legyen, meghallja és megismerje ezt az igazságot? Pilátus siet, sürgősen kérdez, mert meg akar oldani egy közigazgatási és bírói esetet. Jézus hallgat és vár, mert az örökkévalóság számára szól és cselekszik, s olyan feladatot hajt végre, amely kívül esik a tér és idő határain.
Ez a két ember meg nem értheti egymást. Az egyik a hatalom igazsága, a másik az igazság hatalma. Úgy beszélnek egymással, mintha két külön bolygón laknának. Pilátus jelentéktelen ember, alig vannak személyes vonásai, annyira hétköznapi, hogy alig több egy névnél és mozgó izomtömegnél. Ennek a jelentéktelen személynek a legnagyobb földi hatalom, a római birodalom, ad súlyt és erőt, s ezáltal lesz e pillanatban a világtörténelem exponense. Jézus egyetlen, árva személy, aki mögött nincs egyetlenegy érv, egyetlenegy védő, egyetlenegy katona, mindenki elhagyta, de ebben az elhagyatottságában közösséget vállalt vele maga a Mennyei Atya minden eleve elvégzett szándékával, tervével, szövetségével és a Szentháromság mélységeiben nyugvó titokzatos közösségében. Amaz, Pilátus csak a látható világra van berendezkedve, s csak azt fogadja el valóságul, amit megtapasztalhat, amit meg tud tenni. Jézus mögött egy láthatatlan világ dicsősége áll, mögéje sorakozik egy olyan ország, amely nem ebből a világból való, képvisel olyan törvényt és igazságot, amely egyedül Istenben van, amelyben Isten egészen benne van, de az az igazság e pillanatban sehol sem látható és sehol sem fogható meg. Pilátus azt hiszi, hogy Jézus szánandó őrült, annál könnyebben fogja keresztre adni, mert kevésbbé kár érette. Jézus szánja Pilátust, mint ahogy a nap szánhatja a vakondokot, amely nem látja meg az ő roppant dicsőségét, eget-földet betöltő teremtő valóságát. Szánja mint a költő a követ, a lélek a hullát, a tavasz az avart.
Közöttük nincs helye a meggyőzésnek vagy a rábeszélésnek, nincs helye a megegyezésnek sem. Végre itt a legélesebben áll szembe két világ megoldhatatlan ellentéte, amelyik közül egyiknek el kell pusztulnia, hogy a másik éljen. Ha megalkudnának, szert kötnének, a kérdés akkor sem volna megoldva, csak elodázódnék. Valahol másutt éppen ilyen élesen, éppen ilyen kegyetlenül, s éppen ilyen halálos ellenségességgel újra szembe feszülne egymással a két világnak két érdeke. Ezt csak az egyik halála oldhatja meg. Mielőtt tovább mennénk, álljunk meg egy pillanatra, s tegyünk magunkévá egy örökérvényű tanúságot. Ez az a tanúság, hogy a Pilátus világa, mely ebből a világból való és hatalmat, életet, egyszóval: földet akar, nem az Isten világa és nem a Krisztus királysága. Ebben a földi, látható világban a kenyér és a játék, az erőszak és a cselvetés az úr. Ebbe a földi világba gyökerezünk bele bűneinkkel, gyötrelmeinkkel, véres és könnyes sorsunkkal. Itt dúl a testvérharc, itt pusztít ezerféle betegség; itt eladó a becsület és gúny tárgya az önzetlenség. Vele szemben áll a Krisztus világa, a jóakarat, a szeretet, a szolgálat és a szentség dicsőséges országa. Ebből a láthatlan világból ered minden szépség, vigasztalás, béke, tisztaság, szentség és üdv. Amaz a Sátán birodalma, amelynek igazsága az erő, központja az érdek, mértéke az élv vagy a haszon; emez a Krisztus világa, amelynek ereje az igazság, középpontja az Isten, mértéke az ő dicsőségének szolgálata, a jóakarat és áldozat.
Melyik az erősebb? A jeruzsálemi törvényház tornácán úgy látszik, Pilátus erősebb és Jézus elbukik. Amint ott áll a Názáreti töviskoronával, korbácsverésektől csíkos testén vedlett bíborpalásttal, künn a tomboló tömeggel feszítsd meg, feszítsd meg, úgy látszik, az ő ügye elveszett.
De éppen az ad e jelenetnek különös jelentőséget, s ez a gyökere a váltságnak, mint világmegoldásnak, hogy azé az élet, aki a kettő közül meghalt, azé a győzelem, aki elbukott, s az az örök igazság, aki elítéltetett.
Krisztus halt meg, az ő országa omlott össze, az ő igazsága semmisült meg nagypénteken, de husvétkor ő támadott fel halottaiból, az ő győzelmes királyságának történt meg a diadalmas kihirdetése, s egyszerre feltünedezett annak a mennyei országnak ereje és dicsőséges valósága, amelynek képviselője és bizonyságtevője a Názáreti Jézus volt. Kiderült, hogy az emberi akarattal szemben egy másik akarat: Isten kegyelme és világteremtő ereje érvényesül. Kiderült, hogy amit Pilátus valóságnak gondolt, árnyék, köd és pára azokhoz a tényekhez és ahhoz a valósághoz képest, amely láthatatlanul Krisztus mögött állott; bizonyossá vált, hogy az ő országa az erősebb, a győzelmesebb, s előtte porrá lesz és szétmállik minden emberi hatalom. Kiderült, hogy van egy hadsereg, ennek a láthatatlan országnak a hadereje, millió meg millió szolgáló lélek győzelmes sokasága, amely Krisztus mögött áll, országát védi, zászlajáért harcol és uraságát terjeszti. Kiderült, hogy az igazi imperium Isten országa, a Krisztus királysága, s egyedül csak ebben az imperiumban van élet, mindenütt másutt halál és kárhozat uralkodik.
Ezt a nagy titkot a Krisztus halála nyilatkoztatta ki azáltal, hogy önkéntes áldozatával nemcsak megdöntötte, hanem megváltotta az őt keresztre feszítő világot. Éppen azokat hódította meg, akik keresztre verték: ha pedig meghódoltak és hittek benne: a töviskoronáért a fiúság koronájával s a sebekért a bűnbocsátó kegyelem csókjával fizetett. Hozsánna néki: győzött a szíveken a szívek örökös királya.
Ezzel kikezdette az ő új királyságát: a kegyelem láthatatlan országát.
Azóta e láthatatlan ország kezdi alakítani a látható világot, a Krisztus igazsága érvényesül az emberi világban, s az új teremtés rendje bontakozik ki a, földi élet keretei között, mint ahogy a kovász ereje járja át a tésztát, vagy ahogy az erjedt bor lát hozzá a megtisztulás óriási szertartásának.
Ebből a szempontból támadnak elutasíthatatlan követelések, szabályok, magunkkal és világunkkal szemben. Az a követelés, hogy az ember mindenekfelett halhatatlan lélek, s legnagyobb ügye, legfőbb célja az üdvösség. Cselekedni nem annyi, mint magunkat érvényesíteni és mást pusztítani, hanem másoknak szolgálni és magunkat feláldozni. Élni nem annyi, mint felélni, s azután semmivé válni, hanem készülni, megérni, s átlépni egy más dicsőségbe. Határozni nem annyi, mint eldönteni azt, ami nekünk tetszik, hanem elfogadni azt, amit Isten akar. Az életigény nem az, hogy vádoljunk vagy megalkudjunk, hanem hogy feleljünk és szolgáljunk. Mindenekfelett legnagyobb kérdés ellenmondani bűnnek és világnak, s elfogadni a felénk nyujtott kegyelmet, egyszóval élni annyi, mint feláldozni a földi és látszólagos életet az igazi élet elnyeréséért.
Egyszóval a kereszt követelése: légy mássá, hogy igazán önmagad lehess; légy Krisztusé, hogy általa — mássá lehess.
Ez az a nagy győzelmes igazság, ami a váltság tényében jelenik meg és ábrázolódik ki.
De mindez hiábavaló beszéd azoknak, akik nem az igazságból valók. Krisztus szavára csak azok hallgatnak, csak azok értik meg, akik ennek az igazságnak gyermekei. Kik ennek az igazságnak gyermekei? Akiket Isten kezdettől fogva kiválasztott, egyetlenegy dologra, meglássák a Golgota keresztjében a váltság elrejtett igazságát és azt a maguk életének igazságává tegyék. Felfigyeljenek a láthatatlan ország toborzójának szavára, s beálljanak ez ország dicsőséges királyának hadseregébe. Beálljanak azért, mert a király az ő királyuk, zászlaja életük legszentebb ügye, az első győzelmet szívek felett nyerték, tudják és vallják, hogy ők az örök igazságnak, azaz az örök kegyelemnek a gyermekei, akik nem kérdik Pilátussal, mi az igazság, hanem vallják minden hívőkkel és szentekkel egyben: Ő az igazság.
Zászlód alá állok, én Uram és én Királyom!