Jézus Krisztus, köszönjük, hogy mindig azt kínálod nekünk, amire a legnagyobb szükségünk van. Köszönjük, hogy nemcsak beszélsz róla, hanem adod is mindazoknak, akik tőled hittel elfogadják. Még ehhez is a te segítségedet kérjük, hogy tudjunk hinni. Olyan sokszor háborgunk, kesergünk, Urunk, amiatt, hogy nincs igazi békességünk, hogy nincs igazi örömünk. El is tudjuk sorolni, hogy miért nincs is okunk arra, hogy békességünk és örömünk legyen, csak éppen arra nem gondolunk, hogy te az ajtó előtt állsz, és te hozod nekünk az igazi békességet és igazi örömöt.
Szeretnénk ma este ajtót nyitni előtted. Teljes bizalommal és hittel elfogadni tőled mindazt, amit nem érdemlünk meg, de amire olyan nagy szükségünk van. Mindazt, aminek az árát te fizetted meg, és nekünk ezért ajándékképpen adod. Légy áldott érte! Adj nekünk gazdag életet, olyat, ami már itt is mindenféle nehézség között megmarad, és ami kiteljesedik majd odaát!
Segíts most ebben a csendben odaállni eléd, és engedni, hogy megajándékozz!
Ámen.
Úr Jézus Krisztus, akik már ismerünk téged, boldogan valljuk, hogy te vagy a mi vigasságunk, örömünk és békességünk kimeríthetetlen forrása. Te lettél számunkra menedékké, akihez bűnből és minden bajból bizalommal menekülhetünk, és eddig még soha senkit nem küldtél el, aki nálad keresett menedéket.
Bajunk, Urunk, felsorolhatatlanul sok van. Bocsásd meg, hogy még sem hozzád menekülünk, vagy nem mindenekelőtt hozzád. Bocsásd meg, ha csak a bajainkból kiáltunk segítségért, és ha nem kell nekünk az a segítség, amit te kínálsz, ami sokkal több annál, mint akut bajok pillanatnyi orvoslása. Engedd ezt ma este világosan meglátnunk.
Kérünk, beszélj velünk egészen személyesen és meggyőzően igéden keresztül. Hadd érezzük ma mindnyájan úgy, hogy te magad kínálsz nekünk személyesen ajándékokat. Olyan ajándékokat, amik nélkül nem élet igazán az életünk, és amiket sehol másutt nem kaphatunk, csak tőled.
Köszönjük, hogy ajándékképpen kínálod. Segíts ezt elhinni és könyörülj rajtunk, hogy ne csak információ legyen ez a számunkra, hanem mozduljunk, és nyújtsuk a kezünket, hogy beletehesd az ajándékokat, s ne ilyen szegényen menjünk tovább az úton, hanem benned megtaláljuk azt a békességet és azt az örömöt, ami megmarad itt minden körülmények között, és teljessé válik majd odaát.
Teremts a szívünkben most csendet, hogy meghalljuk a te halk és szelíd szavadat. Add, hogy minden, ami itt most elhangzik, hadd szolgálja a te dicsőségedet és a mi üdvösségünket.
Ámen.
Hetek óta azt vesszük számba, hogy mit kínál Isten azoknak, akik igazán hisznek benne. Így tettük fel a kérdést eredetileg: Mit kap a hívő az újjászületéssel?
Ma este két újabb kincsről szeretnék beszélni, amit Jézus kifejezetten ígér az övéinek: az Ő békességét és az Ő örömét. „Békességet hagyok nektek - itt a végrendelkezőnek a kifejezése van -, az én békességemet adom nektek, nem úgy adom, ahogyan a világ adja, ne nyugtalankodjék a ti szívetek, és ne féljen.” Majd később: „Ezeket ezért mondom, hogy az én örömöm megmaradjon bennetek, és a ti örömötök teljessé legyen.” Mit jelent ez?
1. Mit jelentett a békesség a bibliai időkben? Nem véletlen az, hogy akkor is és ma is azon a tájon így köszöntik egymást az emberek: békesség neked!
Ez a kifejezés akkor egyrészt jelentette azt a biztonságot, amiben az embernek nem kellett rettegnie ellenséges támadástól. Másrészt pedig jelentette azt, hogy akinek békessége van, annak olyan barátai, olyan megbízható szövetségesei vannak, akikre minden körülmények között számíthat. Akkor értjük meg, hogy milyen sokat jelentett ez a kívánság, ha arra gondolunk, hogy annak a világnak a nomádjai rengeteg veszedelemnek voltak kiszolgáltatva. Bármelyik pillanatban, bárhonnan rájuk törhetett valamilyen ellenséges támadás, ember, állat vagy elemi kár képében. Kimondhatatlan jelentősége volt annak, hogy ha legalább időnként az ember olyan állapotba került, hogy nem kellett mindig jobbra-balra, előre-hátra figyelnie, hanem végre biztonságban, védettségben érezhette magát, ahol nem kellett tartania ellenséges támadástól. És kimondhatatlan jelentősége volt annak, ha voltak olyan barátai, szomszédai, akiktől nem kellett tartania, sőt akikhez bármikor, bármivel mehetett, akikre számíthatott, akiknek nem kellett magyarázni, azonnal értették, most mi a baj, és nagy baj van, és áldozatot is vállalva a bajba jutott segítségére siettek. Ez sokszor magát az életet jelentette.
Van is a békességnek, a salómnak ilyen jelentése: olyan közeg, amiben életlehetősége van az embernek. Egyszerűen szokták ezt szemléltetni: a halnak a vízben van salómja, békessége, és nem a parton vagy a szatyorban, mert ott pusztulásra van ítélve. Az embernek is ott van békessége, ahol élni tud, mégpedig nem csak vegetálni, kínlódni, hanem kibontakozni, s egyre teljesebb életre jutni. És majd látni fogjuk, mi ez az ember számára.
Ezt a békességet, ezt az életlehetőséget, ezt a biztonságot, ezt a közeget veszítette el az ember, amikor elszakadt Istentől, amikor függetlenítette magát tőle, akkor az élet forrásával szakadt meg a kapcsolata. S abban a pillanatban megtelt a szíve félelemmel. Az első ember már fél, miután elszakadt Istentől, és a mai napig meggyötör minket az, hogy félünk a holnaptól, a betegségektől, a haláltól, esetleges háborútól. Naponta félnek az emberek a kudarctól, félünk egymástól, mert nem megbízható barátot, bajtársat látunk egymásban, hanem ellenséget vagy legalábbis vetélytársat, akitől sokszor tartanunk kell. Nem érzi magát biztonságban, bebiztosítva az ember. A békesség híján pedig arat a halál.
Zaireban naponta 3-4000 ember hal éhen. Indonéziában hetek óta valóságos irtó hadjáratot folytatnak a mohamedánok a mi keresztyén testvéreink ellen. A magyar rendőrség állítása szerint percenként jut a rendőrség tudomására egy bűncselekmény, - és ami nem jut a tudomására, az vajon mennyi lehet, hányszorosa ennek? Azt mondják, 3,5 percenként történik olyan jelentősebb lopás, ami kiderül, félóránként van egy lakásbetörés stb. kár ezt a statisztikát folytatni.
De folyik a háború a parlamentben és folyik a gyerekszobában, folyik a hálószobákban, folyik az alvilágban és folyik sok embernek a szívében is. Nincs békességünk, mióta Istentől elszakadtunk. - Ebbe a világba kiáltotta bele Jézus és mondta a benne hívőknek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is féljen.
Mi a különbség a kétféle békesség között, amit a világ ad, és amit Jézus kínál a benne hívőknek? Hadd próbáljam szemléltetni két történettel ezt.
Egy fiatalasszony baleset miatt hirtelen elveszítette a férjét. Teljesen kiborult a nagy csapás miatt. Napokig ott kellett lennie mellette egy rokon orvosnak. A temetésre is csak beinjekciózva tudott eljönni. Hónapokig nyugtatókon élt. Aztán - ahogy ő mondta - beletemetkezett a munkába, de amikor mégis csak haza kellett mennie, rászakadt újra a veszteség és nagyon nehezen viselte, és emiatt elég nehezen viselte őt is a környezete. Erényt csinált abból, hogy őt nem lehet megvigasztalni.
Nem sokkal ezután egy ismerős hívő asszony is, ugyancsak baleset miatt, elveszítette a férjét. Ott maradt három kicsi gyerekkel. Amikor meglátogattam, ő is tele volt keserűséggel. Ömlöttek belőle a miértek: Miért engedte meg Isten? Miért ilyen korán? Miért éppen őt? Mi lesz most, és miért látja jónak ezt Isten? Kinek jó ez, - ha Ő mindig csak jót tesz? Türelmesen végighallgattam a keserűségét, nem mondtam rá semmit. Egyszer csak, miközben panaszkodott és kesergett, eszébe jutott egy ige. Valahol meg van írva - mondta -, hogy „életem ideje kezedben van.” Ki is mondta ezt Istennek? Mondtam: Dávid. Akkor ez azt jelenti, hogy a férjem életének ideje is az Ő kezében volt? Tehát akkor Ő pontosan tud most arról, ami történt? Azt is tudja, hogy nekem most milyen nehéz? Aztán eszébe jutott egy másik ige is és idézte. Erre az esetre is érvényes az, hogy „azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukat munkálja” - s meg tudja mondani, hogy ez hogyan és kinek a javát munkálja?
Az előbbi kérdésére igennel válaszoltam, hogy erre az esetre is érvényes; az utóbbira azt: nem tudom. Nem tudom, hogy ez kinek a javát munkálja és hogyan. Abban bizonyos vagyok, hogy ez az ige most és itt is érvényes.
Amikor elkezdtünk imádkozni, megdöbbentő volt számomra az, ahogy alakult és változott a hangja. Efféléket mondott imádságában: „Uram, visszaadom neked a férjemet. Köszönöm az együtt töltött éveket. Köszönöm, hogy te most is ugyanaz vagy, aki korábban voltál, és bízom benned, és még jobban akarok kapaszkodni beléd. Nem értem az egészet, és nem tudom, miért tetted ezt...” - és itt sírásba fulladt az imádság, és nem is mondott áment a végére. De amikor elbúcsúztunk az előszobában, azt mondta: olyan furcsa, különös békesség van a szívemben. Nem baj ez? Nem kell ezt szégyellni?
Nem kell szégyellni, ha valaki nem hisztériázik, hanem ilyen rettenetes csapás kellős közepén is különös békesség van a szívében. Nem kell megbotránkoznia sem a lelkésznek, sem másnak, ha ő hívő ember létére is keserűen beszélt. Ezeket azonban Istennek mondta ki. S miközben mondta, már hallotta a választ. És mivel Isten igéje élt a szívében, megszólaltak az igék. Erre mondja Jézus: a Szentlélek eszetekbe juttatja azt, amit én tanítottam nektek. Az ige és az igén keresztül maga Isten Lelke elkezdi vigasztalni. S miközben úgy sír, hogy áment sem tud mondani, mégis békesség van a szívében. Ez a „mégis” az, ami Jézustól való.
Mi a különbség aközt, amit a világ ad, és amit Jézus ad az övéinek? Az, hogy a világ nyugtatókat ad, Jézus pedig békességet. És eközt pontosan az a különbség, amit így szoktunk szemléltetni: ég és föld. A világ szólamokat mond: más is kibírta ezt már, drágám. Az idő majd begyógyítja. Ne gondolj rá! - Hogy lehet ilyet mondani? Pontosan abban kellene segíteni, hogy miközben állandóan rá gondol, hogy tudja ezt elviselni vagy feldolgozni.
A világ a legtöbbször szólamokat mond, Isten Szentlelke pedig igét juttat az eszünkbe. Helyén mondott igét, amiből erő árad, ami ül, ami válasz a kérdésre, miközben sok kérdés továbbra is nyitva marad, hogy nem értem, kinek jó ez stb. Mondjam csak Istennek, majd később megszólal egy másik ige. És ha sok mindent nem értek, akkor is békesség lesz a szívemben, mert a világ valamit tud kínálni és adni, Jézus Krisztus pedig önmagát adja nekünk. Nem véletlenül írja Pál ezt. Ő a mi békességünk. Az a békesség, amit Ő kínál, az tulajdonképpen egy személy, így hívják: Jézus. Önmagát kínálja, és akinek vele egészen személyes közössége van, annak lesz békessége a veszteségek, megaláztatások, csalódások stb. közepette is. Itt, a következő fejezetben fejti ki részletesen, hogy „én tibennetek, ti pedig énbennem.” Ez az az elrejtettség, amiben az ezer veszélynek kitett ember biztonságban érezheti magát. Mégis biztonságban érezheti magát. Ez az a meghitt barátság, az a megbízható szövetség, amire a régi salóm, meg az újszövetségi eiré-né, a békesség utal. Nem ellenségektől vagyok körülvéve, vagy ha ellenségeim is vannak, van egy belső gyűrű, és ez az élő Krisztussal való szövetségem, ami védelmet jelent a számomra.
A bántás így is fáj, és baj az ilyen embert is éri, és amikor fáj neki valami, ő is sír, de másként fáj, másként hordozza és másként sír. Nem vigasztalhatatlanul és nem vigasztalanul, hanem megvigasztalt szívvel. Mert - és ez nagyon érdekes igazság a Bibliában - Jézus nem akkor adja nekünk ezt a békességet, amikor éppen hirtelen nagy szükség van rá, hanem jóval előbb. Amikor éppen nagy szükség van rá, akkor odanyúlok, ahol ez a békesség van - bocsánat, ha ilyen egyszerűen, de szemléletesen fejezem ki -, azt a fiókot húzom ki, amelyikre békesség van ráírva és tele van, s van honnan merítenem békességet. Nem akkor kell kapkodni: tessék adni nekem egy kis békességet. Ő nem egy kis békességet ad. Ő az Ő békességével megtölt egészen. Aztán lehet, hogy vannak nyugodtabb napok, vagy időszakok, amikor nincs kü-lönösebb szükség rá, de akkor is ott van benne, s amikor szükség van rá, azonnal odanyúlhatok.
Mikor adja Jézus az Ő békességét? Amikor valaki befogadja Őt. Ha Ő a mi békességünk, akkor telítődöm békességgel, amikor Jézussal szövetséget kötök. Amikor egy ember visszatalál Istenhez, kapja az Ő békességét a szó gazdag, sokszínű és tágas értelmében. Ezért nincs igazi békesség Ő nélküle. Ézsaiás keményen írja: nincs békesség, nincs békesség a hitetleneknek. A tékozló fiúnak akkor lett békessége, amikor hazament, kimondta: Atyám, vétkeztem, nem vagyok méltó, hogy visszafogadj, de ha lehet, szeretnék itthon maradni. Az apja meg azt mondta: ez az én fiam. Itt lett békessége. Miért? Mert olyan közegbe került, ahol élhetett. A disznóknál csak vegetált, és az éhhalál szélére jutott, itthon élhetett, kibontakozhatott, egyre gazdagabb életre juthatott, és volt egy olyan személyes kapcsolata, meghitt szövetsége, amelyik biztonságot jelentett neki.
Akinek ilyen személyes, valóságos közössége van az élő Istennel, annak van békessége. Az evangélium, az örömhír pontosan az, hogy Isten Jézus Krisztus kereszthalálakor megbékélt velünk, béküljünk hát meg mi is vele! Pál apostol valósággal kérleli a korinthusiakat erre. Isten ma este általam kérlel titeket. Hadd idézzem az apostol szavait: „mintha Isten kérne miáltalunk, Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őáltala.” (2Kor 5,20-21).
Nem kell félni Istentől. Nem ellenség. Nem ítélő bíró. Végrehajtotta az íté-letet az Ő egyszülött Fián, a Golgotán. Szerető Atya, aki kegyelmet kínál. Ne féljetek hát tőle és ne tartsátok magatokat távol tőle. Gyertek az Atyához, és akkor békességetek lesz. Ez nem magától történik. Isten azt várja, hogy bennünk tudatos döntés szülessen, hogy Őbenne keressünk és találjunk szövetségest, hogy szövetséget kössünk vele. Ő kínálja a szövetségét, - hinni azt jelenti, hogy örömmel elfogadom a szövetségét, és attól kezdve mint az Ő szövetséges társa élek. Számítok rá, és Ő is számíthat rám és akkor békessége van az embernek. Ez a békesség olyan tőke, aminek a kamataiből bőven megél az ember a legínségesebb időkben is. Olyan forrás, ami soha nem apad ki a legaszályosabb időszakban sem, amiből mindig újra meríthet az ember.
Ezért is javasoltam énekeljük a 294. éneket, mert az egyebek közt erről is lelkendezik: „Jézus, menedékem! Hű oltalmam nékem te vagy egyedül! Lelkem a viharból, bűnből, minden bajból hozzád menekül.” Ott békességet talál. Jézus azt mondja: „az én békességemet adom nektek, nem úgy adom, mint a világ. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, és ne féljen.”
Hadd kérdezzem meg: mennyire vagyunk igényesek lelkileg? Beérjük a nyugtatóval, vagy kell nekünk a békesség? Beérjük valamivel vagy akármivel, vagy pedig kell nekünk Jézus, akivel ö-rök szövetséget köthetünk, és Ő lesz a békességünk. Innen úgy mehet haza bárki, akinek eddig nem volt vele ilyen közössége, hogy ebbe a szövetségbe bekerül, és békessége lesz. Akár ma este behívhatja Őt valaki az életébe!
2. A másik ajándék, amiről ma szó van, az öröm. Nyilván mind a kettőről csak vázlatosan lehet elmondani azt a gazdag üzenetet, amit a Szentírás tanít. Mindenki vágyik az örömre. A gyerekek is, felnőttek is, öregek is, és a világ ráállt arra, hogy gyártja a műörömöket. Ami hasonlít valamelyest hozzá. Sokan nagy árat fizetnek ilyen műörömökért, amik olyanok, mint az időszakos folyók. Néhány hétig hömpölyög bennük a víz, aztán hónapokig semmi, száraz. Nem is gondolja sokszor az ember, hogy az ott folyómeder.
Ezért mondja Jézus itt is: „az én ö-römömet adom nektek, hogy az én örömöm megmaradjon bennetek, és így a ti örömötök teljessé legyen.” Az én örömöm, ami megmarad mindig, sőt, ami teljessé lesz, egyre jobban kiteljesedik.
Mi a forrása ennek az örömnek? Az Újszövetség eredeti nyelvén az öröm szót így olvassuk: khara, és a hozzá legközelebbi rokon szó: kharisz, azt jelenti: kegyelem, Isten kegyelme. A kharának a forrása kharisz. Az az öröm, amit Jézus kínál a hívőnek, az abból a forrásból táplálkozik, amit így mondunk: Isten kegyelme.
Amikor egy ember a szíve mélyéig, egész egzisztenciáját áthatóan átéli, hogy Isten szeret engem, pedig nem érdemlem meg. Isten nagyon sok ajándékot adott és kínál nekem, pedig semmi jót nem érdemlek tőle. Isten az Ő gyermekévé fogadott engem. Jézus minden bűnöm ítéletét elszenvedte, bocsánatot kaptam Istentől. Számon tart engem, fontos vagyok neki, terve van velem. Vele járhatok egész életemben. Helyet készített nekem a mennyben. - Ez önmagában elég ahhoz, hogy minden körülmények között öröme legyen az embernek, és ezt az örömöt nem kell megjátszani, nem kell megvásárolni, nem kell csinálni. Ennek forrása van és buzog a forrás, kiapadhatatlanul. Isten végtelenül kegyelmes, és élhetek ebből a kegyelemből. Ha semmi más nem történne az ilyen emberrel, ez elég arra, hogy egész életén át ott legyen a szívében az a csendes, megbízható öröm, amit valami módon mások is megéreznek.
De ezen kívül is történik vele valami szakadatlanul. Naponta történnek olyan események, amikben megtalálhatja az ö-römét, mert Isten válaszol az imádságára, mert szól hozzá az igében, mert viheti Jézus Krisztust másokhoz és odavezethet másokat Jézushoz, s mindez kimondhatatlan öröm forrása. Miközben esetleg a betegség, anyagi gondok, munkahelyi problémák ugyanúgy megnehezítik az életét, mint bárki másnak. Csak van az örömének olyan forrása, ami nem dugul be soha, és ez megmarad és kiteljesedik. Annyira kiteljesedik, hogy így olvassuk: „teljes öröm van tenálad, a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.” (Zsolt 16,11).
Érdekes, hogy Pál apostol pontosan akkor ír erről az öröméről, amikor a korinthusiak támadásaira válaszolva kénytelen felsorolni szenvedéseit. Legalábbis a temérdek szenvedése listájának egy részét leírja. Hadd olvassak ebből néhány mondatot és utána a befejezőt, amit az örömről ír: „Úgy ajánljuk magunkat, mint Isten szolgái: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, megverettetésekben, bebörtönzésben, fáradozásban, virrasztásban, éhezésben, tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, képmutatás nélküli szeretetben, úgy, mint akik rossz hírben és jó hírben is állnak, mint ámítók és igazak, mint ismeretlenek és jól ismertek, mint halálra váltak, és íme, élők, mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden.” És itt jön a befejező mondat: „Tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel.” (2Kor 6,4-10; 7,4)
Ellenére - csordultig. Az előbb azt olvastuk: mégis, most azt mondja: mindezek ellenére csordultig vagyok örömmel. Ami azt jelenti: annyira tele, hogy még másnak is jut belőle. Kicsordul. Mert örömének a forrása a Krisztusban megtalált kegyelem. Ezt nem ismeri a világ, ezért próbál „csinálni” örömöket. Ezért adja és veszi az örömöket, próbál fenntartani, üzemeltetni örömházakat és egyebeket. Ezért mutatják sokan, mintha örülnének. Az újjászületett hívő pedig él ebben az örömben. Örömének forrása a megkapott kegyelem, Jézus, akivel egészen személyes közössége van.
Különös, hogy amikor az Úr Jézus emberi testben megjelent ezen a földön, az első bejelentések közé tartozott ennek a kettőnek az ígérete. Ne féljetek - mondták az angyalok - nagy örömöt hirdetek nektek. Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség. Nagy ö-röm és békesség az, amit Jézus erre a földre hozott.
Ezek után jogos a személyes kérdés: van-e neked ilyen békességed és ilyen örömöd? Ez nem lesz magától. Ha ez mind a kettő Jézus személyéhez kötött, akkor megint csak oda érkezünk: vele kell szövetséget kötni, Ő pedig az ajtó előtt áll és vár. Zörget ma este is, hogy aki meghallja az Ő szavát és kinyitja az ajtót, neki adja önmagát, és vele együtt ezt a békességet és ezt az örömöt. Akkor mi is olyanok leszünk, mint bánkódók, noha mégis örvendezők. Elmondhatjuk minden nagyképűség nélkül: tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságom ellenére csordultig vagyok örömmel.
Hadd olvassam fel befejezésül Remé-nyik Sándornak Békesség Istentől című versét, amelyikben szemléletesen és biblikusan fogalmazza meg, mit jelent ez a fajta békesség, amelyik a viharok között is megmarad. Amikor lehet, hogy az embernek éppen nyugalma nincs, de békessége mégis van. Mi a különbség a kettő között?
Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - a szív,
Amíg ver, mindörökre nyugtalan.
De mindörökké nyughatatlanul,
Istentől mégis Békessége van.
Nyugalma nincs, de Békessége van.
Békesség Istentől.
Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - vihar
Örök hullámzás a víz felszíne.
De lent a mélyben háborítlanul
Pihen a tenger s az ember szíve.
Hadd hullámozzék a víz felszíne.
Békesség Istentől.
Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - s ez a
Nyugtalanság, mint a járvány, ragad.
Te sugarazd szét békességedet
És szóval, kézfogással másnak add.
Az Isten Békessége is ragad.
Békesség Istentől.
Reggel mondd, délben mondd és este mondd
A Feltámadott első, szép szavát.
És ragyogóbbá lesz a reggeled
És csillaghímesebb az éjszakád,
És békességesebb az éjszakád.
Békesség Istentől.
Békesség Istentől: mi így köszönjünk,
Hogy köszöntésünkben lélek legyen -
Vihartépett fák - ágainkon mégis
Vadgalamb búg és Békesség terem.
Békesség: köszöntésünk ez legyen.
Békesség Istentől.
Nyilván nem véletlen, hogy ez a szó: békesség, a versben mindvégig nagy kezdőbetűvel áll. Arra a személyre utal, aki ma este nekünk ígéri: „az én békességemet adom nektek, és az én örömömet, hogy a ti örömötök teljes legyen.”