MIT KAPOTT A HÍVŐ? I.

Az evangélizációs héten a tékozló fiú példázata alapján főleg azt vizsgáltuk, hogy milyen messzire mentünk a mi mennyei Atyánktól, Istentől, és hogyan találhatunk vissza hozzá. Elcsodálkoztunk az Atya érthetetlen nagy szeretetén, és láttuk, hogy Jézus Krisztus mindent megtett azért, hogy bármilyen messzeségből is visszataláljunk Istenhez. És Ő mindent megtesz azért, hogy ha valaki látszólag Isten közelében él, de a szíve ugyanolyan távol van tőle, mint a messze szakadt tékozlóknak, az is visszatalálhasson hozzá, és újat kezdhessen mint Isten gyermeke.
Azt ígértem akkor, hogy egy kicsit részletesebben is megnézzük majd a Bibliában, hogy milyen az Istenhez visszatalált embernek az élete. Pontosabban: mit kap a hívő az újjászületésben. Erről lesz most szó néhány vasárnap. Ma a három legnagyobb ajándékot szeretném elsorolni, és ha Isten éltet minket, folytatjuk.
Azért is fontos ezt tudnunk, mert sok hívő ember nem tudja, mije van. Örül annak, hogy megkapta bűnei bocsánatát, és aki tudja, hogy ez milyen ajándék, annak nem kell magyarázni: ok az örömre. Egy életen át örülhet, újra és újra odajárulhat a kegyelem gazdag forrásához. De nem csak bűnbocsánatot ad nekünk Isten. Ezért fontos számba vennünk, hogy tudjuk, milyen gazdaggá tesz az újjászületés, - vagy aki még innen van rajta, az hadd tudja, hogy mit kap akkor, ha Istenhez visszamegy, - és ezzel a lelki gazdagsággal tudjunk aztán tudatosan segíteni, szolgálni másoknak is. Így a reformáció ünnepének küszöbén különösen is időszerű erről beszélni, mert a reformátorok éppen ezt ragyogtatták fel meggyőző erővel: mit ad Isten a hívőnek az új életben.
Nos, mi az a három legfontosabb kincs, amiről alapigénk beszél?
1) Először - amiről Kálvin János hangsúlyosan ír -, hogy a hívő az Istenhez való visszatalálásakor magát Jézus Krisztust kapja. Mindenekelőtt és mindenekfelett magát Jézust mint Isten legnagyobb ajándékát. Tehát nemcsak valami tanítást, valami új tant, felismeréseket, igazságokat - azt is -, de magát Jézust.
A Biblia legismertebb versében ezt mondja az Atyáról Jézus: „Úgy szerette Isten ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. És amikor Pál apostol a kolosséi gyülekezetet bátorítja arra, hogy most már szent életet folytassanak, akkor azzal kezdi: „amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok most már Őbenne.” És leírja, hogy ez mit jelent. Ezzel kezdődik: „amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, mint Urat.” A Római levélben egyenesen azt olvassuk: „Isten, aki az Ő egyszülött Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, hogy ne ajándékozna vele együtt mindent minekünk.” (Róm 8,32)
Most tehát először erről van szó, hogy magát Jézust adja Isten a hitetlenből hívővé vált embernek. Hogyan adja? A Biblia válasza az: a Szentlélek által. A Szent-írástól idegen az a tévtanítás, hogy a hívő mintegy testileg egyesül Krisztussal. Krisztus, az Ő megdicsőült testét tekintve a mennyben van. Bennünk a hit által lakozik. Így írja ezt az apostol: „Lakozzék Krisztus a hit által a ti szívetekben.” (Ef 3,17).
A hitre jutott embernek pontosan ezt az új valóságot kell megtanulnia, hogy mit jelent: hit által, hitben? Az ugyanolyan valóságos, mint amit megfogok vagy megszagolok, vagy hallom, látom. Ez egy új érzékszerv, amit Isten meggyógyít a hitre jutott emberben, hogy a hitével a valóságnak azt a tartományát is valóságként érzékeli, amiből addig ki volt zárva hit nélkül. Hiszen hittel vitte oda bűneit és kért bocsánatot. Hittel hívta be Jézust az életébe, és utána nem érzett semmi különöset, csak éppen hittel komolyan vette, hogy Jézus bejött, mert megígérte. Hittel igyekszik komolyan venni az Ő parancsait és engedelmeskedni neki.
Az első és legfőbb ajándék tehát, amit az újjászületésben kap az ember: maga Jézus Krisztus. Olyan egyszerűen mondja ezt a mi Urunk, szintje látja maga előtt az ember a képet: „Az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorázom és ő énvelem.” (Jel 3,20)
Ez ugyanolyan valóságos, mint ahogy egyszer gyerekekkel beszélgettünk erről és ők kezdték sorolni: szóval ez azt jelenti, ha most hazamegyünk, még valaki ott lenne, és azt mondják a szüleim: mától itt lakik velünk. Akkor neki kell egy ágy, egy tányérral többet kell az asztalra tenni, reggel hosszabban állunk sorban a fürdőszoba előtt stb. Nyilván nem fizikálisan jelenti ezt, de ugyanilyen valóságosan belép Jézus Krisztus a hívő ember életébe, mégpedig úgy, mint Úr.
Ott van-e Jézus ilyen valóságosan a te életedben, mint Úr? El lehet-e mondani: amiképpen vettétek a Krisztus Jézust mint Urat, most már járjatok Őbenne? Ez nem luxus, hanem ez magát az életet jelenti. Azt olvassuk János levelében: „Ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nekünk az Isten, és ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.” (1Jn 5,11-12).
Mindig csodálkozom azon, amikor rezzenéstelen arccal tudják emberek hallgatni a Bibliának ezeket az óriási örömhíreit, evangéliumait, azt, hogy akinek az életéből még hiányzik Jézus, az a halál fia. Az már most a kárhozatban van. És ez akkor véglegessé válik, amikor majd lefogják a szemét, és azt mondják: elhunyt. És ettől nem rettenünk meg, és nem teszünk meg mindent azonnal, hogy életünk legyen.
Az isteni életet Jézus közvetíti az embernek. Akié a Fiú, azé az élet. És a folytatás: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. Az halott. Élő vagy, vagy hulla vagy? Ilyen élesen kérdez ma a mi Urunk. Ezért nagy lehetőség minden alkalom, amikor világosan és szeretettel beszél az életünk legfontosabb kérdéseiről, hogy az ember még átmehet a halálból az életbe - ahogy erről néhány héttel ezelőtt részletesen szó volt.
Amikor ennyi nyomorúság vesz körül bennünket, mint most, amikor ilyen gyorsan sodródik el a világ, a népek és a népek vezetői Isten törvényeitől, amikor nemhogy eltérünk a Tízparancsolattól, hanem Isten parancsainak az ellenkezőjét csináljuk most már társadalmi méretekben, és azt normálisnak tekintik tömegek, és amikor egyre többen élnek körülöttünk, akik a mindennapi élet alapfeltételeivel sem rendelkeznek, akkor nekünk nagyon fontos, hogy az életünknek ezeket a legalapvetőbb kérdéseit rendezzük. Ha ez rendben van, egyrészt másként hordozza az ember a nyomorúságát, másrészt másként tud segíteni, mert használni tudja őt Isten.
Ez valóban a legegzisztenciálisabb kérdése mindnyájunknak: van életünk - vagy nincs? Ott van Jézus az életünkben vagy nincs? Elfogadott már Ő minket, mi meg Őt, vagy pedig még nem? Ez az istentisztelet lehetőség arra, hogy megtörténjék a csoda: átmenjünk a halálból az életbe.
Nos, Ő maga tehát az első, akit kap az újjászületésben a hívő.
2) A másik - amiről nem is kellene külön beszélni - az, hogy aki Jézust befogadta, az kapja Isten Szentlelkét is. A Szentlélek elválaszthatatlan Jézustól. Azt mondja a Szentírás: „Akiben nincs meg a Krisztus Lelke, az nem az övé.” (Róm 8,9). Tehát, aki az Övé, abban megvan a Krisztus Lelke. És akiben megvan a Krisztus Lelke, az az Övé. Erről nem lehet egymástól függetlenül, egymás nélkül beszélni.
Azért olvastam fel a Galata-levélből ezt a részt, mert itt is egyszerre beszél az apostol erről. „Kibocsátotta Isten az Ő Fiát, hogy elnyerjük a fiúságot. És mivel fiak vagytok, kibocsátotta Isten az Ő Fiának Lelkét a ti szívetekbe, aki ezt kiáltja: Abba, Atya! Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú.”
Elküldte Isten Jézust, hogy életünk legyen. Vele együtt adta nekünk az Ő Szentlelkét, hiszen a Szentlélek által van bennünk Jézus is. Olyan nincs, hogy valaki Jézus Krisztust befogadta, de még várnia kell arra, hogy valamikor, valahogyan a Szentlelket is kapja. Aki Krisztust befogadta, kapta az Ő Lelkét. Részesedett az úgynevezett Szentlélek keresztségben, mert a Lélek belekeresztelte, beiktatta a Krisztus-testbe, a Krisztusban hívők közösségébe. Ezt tanítja a Biblia, s ami ettől eltérő, tévtanítás.
De mit jelent az, hogy a Szentlélek benne lakozik a hívőben? Itt már egészen gyakorlati dolgok következnek. Mindenekelőtt azt jelenti - mint ahogy azt olvastuk is a János 14-ből -, hogy Jézus ígérete szerint a Szentlélek állandóan benne marad abban, aki Őt befogadta. Nem ideiglenes állapot az újjászületettség. Meg lehet szomorítanunk engedetlenséggel Isten Szentlelkét, de Jézus igérete így hangzik: nálatok marad és - bennetek lakik.
A Szentlélek teszi bizonyossá a hívőt arról, hogy amit Isten igéje alapján hittel komolyan vett, az csakugyan meg is történt. Nem önmagát hitegeti, nem egyszerűen rábólintott mások tanítására. A Szentlélek belülről bizonyossá teszi, hogy ez így van: a bűneit valóban megbocsátotta Isten, Jézus csakugyan meghalt, és érettünk halt meg a kereszten. Hogy valóban feltámadott és él. A Szentírás így, ahogy van, Isten ma is érvényes, az életünket megmentő kijelentése. Valóban érdemesebb szeretni, mint gyűlölni. Érdemes olykor alul maradni, áldozatot hozni, mert ez Jézusnak az útja. Csakugyan Isten gyermeke vagyok.
A Római levélben olvassuk: a Szentlélek a lelkünkkel együtt bizonyságot tesz arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ez nagyon fontos, mert Isten nem bizonytalan sejtésekre hív minket. A hívő embernek nem állandó bizonytalanságban kell élnie: remélem úgy van, talán igaz... Itt nincs talán. Amit Isten elvégzett, a megvan. Amit megmondott, az megtörtént. Amit Ő megígér, az úgy lesz. Azt már most biztosra vehetjük. Bizonyosságok között jár az a hívő, akiben Isten Szentlelke van.
Mint lelkigondozó, tudom, milyen életkérdés ez egy-egy krízishelyzetben. Valaki mindent megkérdőjelez, semmit nem tud bizonyosnak elfogadni, Isten szavának sem hisz - vagy pedig enged a Szentléleknek, és a Lélek egyre-másra bizonyosságot ad neki azokban az alapvető kérdésekben, amikben a lábunkat meg kell vetni. Ad biztos fogódzókat, amikben megkapaszkodhat az ember, és olyan biztos sziklatalajt a lábunk alá, amit onnan nem húzhat ki senki. A nagy szellemi földrengések idején szilárdan megáll az ilyen ember. Megtépázza őt is a vihar, de Isten igéjén, Isten tettein, amikben őt a Szentlélek bizonyossá teszi, megáll és nem esik el.
De a Szentlélek tesz képesekké is minket arra, hogy úgy éljünk, ahogy az igében van, ahogyan Jézus. A Szentlélek által lehetséges az, hogy valaki örömmel engedelmeskedjék Istennek. A Szentlélek tanít meg érteni a Bibliát. Nagy különbség az, amikor valaki Isten Lelke nélkül hallgatja az igét, meg olvasgatja a Bibliát, vagy pedig úgy, hogy Isten Lelke van benne, és az magyarázza neki, személyessé teszi, egyértelművé, alkalmazza, és megőrzi a félreértésektől. Mert nemcsak érti az igét, hanem egyetért Istennel az, akiben Isten Szentlelke van.
Ezért lehetséges az, amiről szintén a Római levélből értesülünk, hogy Isten Lelke vezeti az újjászületett embert. Akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. És mint ahogy láttunk ezt az evangé-lizációs héten, ez a fajta engedelmesség már nem külső kényszer, hanem belső késztetés. Egyet akar a hívő Istennel, és öröm neki ez az önkéntes engedelmesség. A Szentlélek segít el igazi önismeretre is, hogy annak lássam magamat, aki valójában vagyok. És igazi bűnismeretre is, és helyes Isten-ismeretre is. A Szentlélek nélkül mindez lehetetlen.
3) A Lélek segít el oda, hogy meggyőződéssel kiáltsa az ember: Abba, Atyám! - éppen ez a harmadik, amiről alapigénk még beszél: „Hogy elnyerjük a fiúságot, és mivel Isten kibocsátotta Lelkét a szívetekbe, kiáltjátok: Abba, Atyám! Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által.”
A harmadik nagy ajándéka az újjászületésnek, amiről ma szeretnék még röviden szólni, a fiúság. Gondoljunk csak vissza a tékozló fiú példázatára. Az első és legfontosabb, amit az apa mondott: ez az én fiam. Aztán borjút vágnak, lakoma van, meg tiszta ruhát kap, - ez ebből következik: Ez az én fiam! A fiú erről már lemondott. Úgy bátorkodott hazamenni, hogy ha esetleg béresnek visszafogadják, nagy ajándék lesz. Ha még annak sem, megérti. S az apja azt mondja: nem béresnek, te a fiam vagy!
Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt jelenti, hogy az ember Isten előtti helyzete teljesen megváltozik. Az újjászületéssel, a fiúvá fogadtatással az ember Isten ellenségéből Isten családjának a tagja, gyermeke lesz. A mi bűntől megrontott természetünk mindig ellenkezik Istennel. Vitatkozunk vele, igyekszünk lefaragni az Ő parancsait, megmagyarázni, hogy ez miért nem időszerű, nem úgy kell érteni, ma már más világ van, én különleges eset vagyok ... Mindenfélét fel tudunk hozni, csak ne kelljen azt csinálni, amit Isten mond.
Az új természet igazat ad Istennek belső meggyőződéssel, hittel és bizalommal, és Isten gyermekévé lesz. Ebben pedig örök isteni elhatározás valósul meg. Az Ef 1,5-ben ezt olvassuk: „Eleve elhatározta Isten, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akarata és jó tetszése szerint.”
„Eleve”, - még nem volt világ. Isten az örökkévalóságban úgy határozott, hogy minket, akik ma hitre jutunk és hiszünk, fiaivá fogad Jézus Krisztusra való tekintettel. Csodálatos mélységei ezek az Isten szeretetének.
Világosan kell látnunk, hogy mi a különbség az egyszülött Fiú, Jézus, meg a fiak között, akik Őbenne hisznek. Világosan mondja ezt a Heidelbergi Káté 33. kérdésfelelete: „Egyedül csak Krisztus Isten örök, természet szerint való egyetlen fia. Minket pedig Isten Őérette, kegyelemből fogadott gyermekeivé.”
Krisztus öröktől fogva és természet szerint egylényegű az Atyával. Az Ő Fia. Ilyen csak egy van. De Őreá való tekintettel fogadott gyerekekké lesznek azok, akik hisznek Őbenne. Minket Őérette fogad gyermekeivé. A hívők tehát Jézus testvérei. Ő a mi legidősebb bátyánk. A Róm 8,29 mondja ezt: „ő legyen elsőszülött sok atyafi között.”
A Zsid 2,11-ben azt olvassuk: „Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, amely oknál fogva nem szégyelli őket testvéreinek hívni.” Annyira nem szégyenli, hogy Ő maga mondta nagy nyilvánosság előtt: „Aki hallgatja és cselekszi az Isten beszédét, az nekem fitestvérem, nőtestvérem és anyám.”
Aki ezt igazán átéli és már Isten gyermekévé lett, az meghatottan borul térdre az előtt az Atya előtt, aki még ilyeneket is gyermekeivé fogad, és az előtt a Fiú előtt, akire való tekintettel még mi is az Ő gyermekei és Jézusnak testvérei lehetünk. Mert ebből az is következik, amit alapigénk így mond: „Ha pedig fiak vagytok, akkor örökösök is Krisztus által.” Ez azt jelenti, hogy az Isten gazdagságát öröklik a hívők.
Itt megint hosszú felsorolásba lehetne kezdeni, s akkor sem érnénk a végére, hogy ez mi mindent jelent. De annyit mindenképpen jó megfogalmaznunk, hogy ez jelent polgárjogot a mennybe. Az Újszövetség egyetlen helyen mondja, hogy Isten gyönyörködik valakiben: „Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm.” Bennem semmi nincs, amiben Isten gyönyörködhetne, s bennetek sincs. Ennyire tönkretett a bűn bennünket. De akiben Jézus ott él a hit által, abban gyönyörködik: a benne élő Krisztusban, az egyszülött Fiúban, és Őreá való tekintettel abban is, aki Őt befogadta. Ezért lehet bemennünk még nekünk is az Isten országába.
Csak akiben Jézus a hit által ott él; Őreá való tekintettel. Ez mit jelent? Ez valami olyasmit jelent, ha sántít is a hasonlat, mint akinek kettős állampolgársága van. A hívő ember két lábbal itt él ebben a világban. Helytáll, tudja, mi a dolga, és nem fut el a feladatai elől. Általában még jobban kiveszi a részét ennek a világnak az ügyeiből, mint mások. De ugyanakkor tudja: a mi országunk a mennyekben van, ahonnan a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk. Ez különösen akkor, amikor itt nehézzé válik a helyzete, igen nagy vigasztalást és reménységet ad. Ez átmenet, amit komolyan veszek, és hűségesen el akarom végezni, ami a dolgom, de tudom, hogy ennél összehasonlíthatatlanul jobb hely vár engem.
Ez azt jelenti: tagja egy adott családnak, és ugyankkor egy sokkal népesebb családnak is a tagja: az Isten gyermekei családjának. Tagja egy népnek - és a hívő ember szereti a népét -, de tagja az Isten népének is. Tudja, hogy ezek a családok, meg ezek a népek egyszer a világgal együtt megszűnnek, de az Isten családja és Isten népe örökké megmarad. Azt jelenti: beszél egy bizonyos nyelvet - bár minél szebben beszélnénk az anyanyelvünket -, de ismeri az Isten országa nyelvét is: az imádságot, és ezzel párhuzamosan azt is szakadatlanul gyakorolja.
A fiúság sok erőt, reménységet, tartást, áldást jelent a hívők számára.
Isten tehát adja elsősorban Jézust, vele együtt Szentlelkét, és azt a bizonyosságot, hogy Isten gyermekei vagyunk. Tudatában vannak-e az újjászületett keresztyének ennek? Úgy járunk-e ezen a világon, mint akik Krisztust és vele együtt mindent megkaptunk, mint akiket az Ő Szentlelke bizonyosakká tett és vezet, és mint akik minden helyzetben tudjuk, hogy a legnagyobb méltóság a miénk Jézus érdeméért: Isten gyermekei lettünk? Érhet megaláztatás, kigúnyolhatnak, hátratételt szenvedhetünk, próbák és veszteségek szegélyezik az utunkat, de ezeket a kincseket senki el nem veheti és nem is veszi el tőlünk, és ebben a bizonyosságban senki meg nem rendíthet.
Így készülhetünk most az úrasztalához is, őszintén megbánhatjuk, ha nem tudtuk, mi mindent kaptunk az újjászületésben. Letehetjük sok panaszunkat, elégedetlenségünket. Megvallhatjuk, ha szegénynek bizonyultunk, mikor joggal vártak tőlünk mások valamit, amink talán van is, csak nem tudtuk, hogy van. Az ige figyelmeztetését komolyan kell vennünk: amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, most már járjatok Őbenne. Ha pedig még nem vettétek, akkor addig vegyétek, amíg arra lehetőségetek van.
A 227. énekünk azt sorolja el: mi mindent kap a hívő Jézusban.

A mi szívünk csak tehozzád, Jézus, Isten Báránya,
Óhajtozik, híveidnek Drága, fényes aranya,
Mert halálunk megrontója, Örök életnek adója
Vagy egyedül, Krisztusunk, Idvezítő Jézusunk.