9. A TELJES ÍRÁS

Ennek a fejezetnek az első mondatát vasárnap így olvastuk: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek.” Láttuk, hogy ezek az utolsó napok a Biblia szóhasználata szerint: amiben most élünk a pünkösdtől a Krisztus második eljöveteléig terjedő időszak. Láttuk milyenné válik az Isten nélkül gondolkozó és élő emberiség ezekben az utolsó napokban, és világosan olvashattuk: milyen legyen Isten népe.
Ugyanakkor arra is figyelmeztetett bennünket Isten az igén keresztül, hogy ha mi Őhozzá hűségesek akarunk maradni, készüljünk fel arra, hogy szenvedni is kell. Pusztán csak azért, mert hívők vagyunk. Ha valaki valóban Jézust, úgy, hogy aszerint is él, ahogyan Ő azt nekünk mondotta, s ahogy Ő bennünk élni akar, annak az embernek szenvednie kell a hitetlen közegben is, és szenvednie kell a formálisan vallásos közegben is. Mert lesznek olyanok, akiknél megvan a kegyesség látszata, de annak erejét megtagadják - ahogy olvastuk ebben a fejezetben.
És amikor a távlatról beszél Pál, hogy mi vár ránk, mire számíthatunk, akkor ezt írja Timótheusnak: a gonosz emberek és ámítók pedig még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve. De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál. Ezek a kilátások: a gonosz emberek egyre messzebbre mennek a gonoszságban, tévelyegve és másokat is eltévelyítve. A Biblia tanítása szerint, Jézus tanítása szerint is nem világméretű ébredés küszöbén állunk, hanem a gonoszság, a hamisság, az erő-szak egyre jobban növekedni fog, egyre nehezebb lesz Jézus tanítványának maradni.
De te maradj meg - mondja itt Timótheusnak és mondja Isten ma este mindannyiunknak. A hozzá való hűség tartja meg az embert, az teszi világítóvá az életét ebben a sötétben, és azokat tudja használni is Isten mások üdvösségére, akik hűségesek hozzá, ha kell a vértanúhalálig is. Légy hű mindhalálig, és neked adom az életnek koronáját.
Ma este szeretnék elmondani néhány olyan részletet, ami kimaradt a vasárnapi igehirdetésből, és utána ennek a fejezetnek a befejező két verséről szóljunk majd, amelyik a Szentírás eredetéről és céljáról mond el fontos dolgokat.
I. Ami kimaradt: Részletesen ír itt Pál Timótheusnak a tévtanítók természetéről. Miféle emberek azok, hogyan lehet védekezni ellenük? Utána pedig azt mondja Timótheusnak: Vegyél példát rólam, és itt a szíve mélyéig enged látni. Egyre mélyebb rétegeket érint, - majd látni fogjuk. Egészen kitárulkozik és azt mondja: engem egészen átjárt a Krisztus szeretete és Szentlelkének megtisztító ereje, kövesd ezt a példát. Ennél jobb keresztyén te is lehetsz. De legalább ilyen legyél ezekben a nehéz időkben.
Nos, mit mond a tévtanítókról? Azt mondja: rendkívül határozottan lépnek fel, mindig valami világmegváltó receptet adnak, megoldást minden problémára, megkörnyékezik a gyengéket, kiválasztják maguknak azokat, akik a legkönnyebben kísérthetők. Különböző csapdákat állítanak fel, hogy áldozatokat szerezzenek maguknak. Ellenállnak az igazságnak ezek a tévtanítók, és a hit tekintetében nem becsületes emberek. Ilyen kemény ítéletet mond itt Pál apostol felettük.
Aki ilyen határozottan lép fel, mint az igazság birtokosa, esetleg az igazság kizárólagos birtokosa, aki minden problémát azonnal megoldó receptet ajánl, aki a gyengéket környékezi meg elsősorban, az eleve gyanús. Azzal szembe kell helyezni az igazságot. Mit tanít Isten igéje, az igazság beszéde azokról a dolgokról, amiket mond? Ha az igazságnak ellenáll, ha végig sem hallgat, a szavamba vág, őt nem érdekli, ő jobban tudja, és nyilvánvalóan mást mond, mint ami Isten igéjében van, akkor fordítsak hátat neki.
„De te ...” De te ne vállalj velük közösséget, ne foglalkozz tovább velük, nem visznek ők előbbre téged a Krisztus útján. Ők egészen más úton járnak. Ha meg sem hallgatják a bizonyságtételedet, nem tehetsz mást, mint engeded őket, hogy menjenek azon az úton. Úgyis kiderül előbb-utóbb, hogy hamisságot mondanak, és akkor azok is megtudják, akiket megtévesztettek, meg őróluk is nyilvánvaló lesz. Így olvashatjuk ezt: „Ezek közül valók azok, akik belopakodnak a házakba, és rabul ejtik a bűnökkel terhelt és sokféle vágytól űzött asszonykákat. Ezek mindig tanulnak, de az igazságot sohasem ismerik meg. Ahogyan Jannész és Jambrész ellenszegültek Mózesnek, úgy álltak ellent az igazságnak ezek a megromlott értelmű, a hit szempontjából megbízhatatlan emberek is. De nem jutnak előbbre, mert esztelenségük nyilvánvaló lesz mindenki előtt, mint ahogy amazoké is az lett.” (6-9) (Jannész és Jambrész voltak azok az egyiptomi varázslók a hagyomány szerint - ez nem a Bibliában van leírva, hanem van egy - Mózes hagyományokat feldolgozó írás -, és arra utal itt Pál apostol, ami közismert volt zsidó körökben, hogy az a két egyiptomi varázsló, akik egy ideig tudták követni azokat a csodákat, amiket Isten Mózes által tett, pl. hogy eldobta a botját és az kígyóvá változott, aztán megfogta és bottá lett megint. De aztán egy ponton megálltak a varázslók, és kiderült, hogy Isten hatalma nagyobb, mint az ő isteneiké, és Isten Mózesen keresztül olyanokat is tud csinálni, amiket ők már nem tudnak. Sőt Mózes segítségére volt szükségük, s rendkívül szemléletes ott, hogy Mózes kígyója felfalta az ő kígyóikat. Isten ezzel is szemléltetni akarta, hogy Ő abszolút fölényben van, felette áll minden sötét szellemi erőnek, minden okkult és démoni erőnek. Mózes által Ő munkálkodik, azok pedig okkult erőkkel tudták egy ideig a csodákat tenni. De ellene álltak az igazságnak, nem hódoltak meg Isten előtt akkor sem, amikor nyilvánvaló lett, hogy Isten hatalmas, hatalmasabb mint az ő bálványaik vagy démonaik. Ellenálltak az igazságnak, nem lehetett rajtuk segíteni. Aki ellenáll, azon nem lehet segíteni.)
Szomorú illusztrációja ennek az igének, hogy a közelmúltban egyik istentiszteletről innen hazafelé menve, Isten igéjét a szívében forgatva, valaki hallott egy utcai evangélizációt. Ott szóba elegyedett azzal, aki beszélt. Elmondta, ő is vágyik a megtérésre. Mire az illet azt mondta: menjen csak közéjük, ott fog kapni kézrátételt, és azonnal és biztosan megtér. Ez a beszélgetés annyira felzaklatta az illetőt, hogy sírógörcsöt kapva telefonált ide. - Nem ez az Isten útja. Mi az, hogy azonnal és biztosan? Hol van ilyen a Bibliában? Hol van a Bibliában, hogy az tér meg, aki kap kézrátételt. És kitől kap kézrátételt? Milyen lélek van az illetőben? Mert ő csak azt a lelket tudja átadni, ami benne van. És ha az tisztátalan lélek? Nem szabad ilyenekkel szóba ereszkedni és ilyen hatásoknak kitenni magunkat.
Itt élnek körülöttük akikről Pál apostol ezeket a kemény, ítéletes jelzőket mondja: a hitre nézve nem becsületes emberek, valami olyat ajánlanak, ami nincs, vagy ami nem igaz. Megkörnyékezik a gyengéket, az erőtleneket, aki nem tud védekezni, mert az ismeretei nincsenek meg, vagy naivak, jóhiszeműek. Jézus Krisztus az ajtón megy be mindig. Ő a juhok pásztora. Ő az ember értelmét szólítja meg, a döntést reánk bízza. Nem akar azonnali és gyors eredményeket, de ellenállhatatlanul végzi a maga mentő munkáját. Nincs semmi gát, kegyelme mit ne törne át.
Legyünk sokkal éberebbek, józanabbak! Legyen nyitva fülünk, szemünk! Kérjük, hogy Isten Szentlelke világosítsa meg az értelmünket, és különböztessük meg a tévtaní-tást az igazság beszédétől. A tévtanításnak „szaga” van, és észre lehet venni a szagáról, hogy ez nem Isten igéjéből fakad. Például ha ezek közül a jellemvonások közül valami ott van, amit itt Pál apostol elénk ad.
És mit mond magáról? Azt mondja Timótheusnak: „Te azonban követőjévé lettél az én tanításomnak, életmódomnak, szándékomnak, hitemnek, türelmemnek, szeretetemnek, állhatatosságomnak, üldöztetéseimnek és szenvedéseimnek.”
Figyeljük meg, hogy halad egyre mélyebb rétegekbe. Azt mondja: követőjévé lettél a tanításomnak. Ez egész a felszínen van, ez csak az intellektust, az értelmet érinti. Ettől még nem lesz életváltozás. De ezzel kezdődik, a felszínen kell elkezdeni, aztán mehetünk egyre mélyebbre. - De követője lettél az életmódomnak is. Tudniillik Pál aszerint élt, ahogy másoknak tanította. Nem vizet prédikált és bort ivott. És Timótheus figyelte közelről, hogyan él Pál, és azt mondta: ez igen! Amit mond, azt maga is betartja. Szeretnék én is így élni. Kezdjük el, próbáljuk meg.
Aztán még mélyebbre megy: szándékomnak. Mert még azt is meg lehet játszani, hogy valaki kegyeskedve él. Nemcsak megtanul bizonyos ismereteket, bizonyos kegyes fordulatokat, szóhasználatot. Nemcsak úgy él, főleg a kirakat-életet, amit kívülről látnak, otthon egész más. Kérdezzék meg a házastársát meg a gyerekeit, hogy szokott ordítozni, de a gyülekezetben úgy tűnik, hogy nagyon szépen él. Azt mondja: nézd meg a szándékomat is. Nincsenek hátsó szándékaim. A cselekedeteim rugói is tiszták. Isten Szentlelkétől megszenteltek. A szándékomat is követheted.
Aztán felsorol négy olyan gyümölcsöt, amit a Galata levél a lélek gyümölcseként említ. „Követted a hitemet, türelmemet, szeretetemet, állhatatosságomat.” És még az üldöztetéseimet is. Mert Pál Krisztusért mindent vállalt. Még azt is, hogy majdnem belehalt abba, hogy megkövezték.
Nem akarom ezeket most részletezni, csak megkérdezem, mert Isten megkérdezett engem is rajta keresztül: elmondhatjuk-e mi ezt nyugodtan, jó lelkiismerettel, mély alázattal, főleg azoknak, akik közelről ismerik az életünket: kövesd nyugodtan a tanításomat, az életmódomat, a szándékaimat, aztán lásd meg, milyen gazdagon termi az életem a Lélek gyümölcsét. Ez aztán végképp nem az én produkcióm, hanem Isten bennem lakozó Szentlelke termi a szeretetnek, hűségnek, állhatatosságnak, türelemnek a gyümölcsét. És mivel közelről ismersz, látod, hogy mindig vállaltam a szenvedést is Krisztusért, a gúnyt, a megvetést, és nem akartam bosszút állni, és nem mondtam csúnyát arról, aki rólam csúnyát mondott, hanem imádkoztam ellenségeimért, jót cselekedtem azzal, aki ártott nekem, és megvédtem a becsületét annak, aki gonosz pletykákat hordott rólam.
Elmondhatjuk-e ezt? Lehet erre törekedni, lehet ma este kérni az Úr Jézust: Uram, ez te vagy, ez a te természeted, ezek a te tulajdonságaid. Növekedjél bennem! Én meg legyek egyre kisebb a magam csúnya természetével. És szeretném így elmondani: legyetek az én követőim, miképpen én a Krisztusé.
II. Az utolsó két versre rátérve: Pál apostol világosan szól itt a Biblia eredetéről és céljáról. Hogyan keletkezett a Szentírás, és mi a célja a Szentírásnak? „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy az Isten embere teljes mértékben alkalmas és minden jó cselekedetre felkészített legyen.”
1) Mi a Biblia eredete? Ki a Biblia szerzője? Azt mondja: a teljes írás Istentől ihletett. Ez az ihletés szó azt jelenti: kilehelni. Isten lehelte ki magából a teljes Szentírást. Na de hát emberek írták. Az ott is van a lapok tetején: Pál apostol levele ide meg oda. János 1-2-3. levele, Máté írása szerinti evangélium. Hogy kell azt érteni, hogy Isten a szerzője, amikor oda van írva, hogy Lukács írta? És azzal kezdi az első versekben, hogy mindennek gondosan utánajártam, minden elérhető szem- és fültanút meghallgattam, s miután mindezt egybe vetettem, most elédbe adom, jó Teofilusz, hogy mit mondott és tanított Jézus. Tudományos igényességgel, gondossággal megszerkesztett mű. És ő is azt állítja: ő járt utána és ő írja most le. Akkor ez hogy van? Isten a szerzője, vagy emberek a szerzői?
Óvakodnunk kell két véglettől. Az egyik véglet az, amit a mohamedánok a Koránról mondanak, hogy az úgy, ahogy van, készen a mennyből pottyant alá. A másik véglet az, amit a mindenkori hitetlen tudományoskodás mondott, a mai modern teológiai tudósok között is többen vannak, akik azt mondják: mindenestől emberi mű. Márk egyszerű, iskolázatlan ember volt, néhány száz szót használ. (Teológus korunkban nagyon szerettük fordítani, mert ahhoz nem kellett nagyon tudni görögül). A Zsidókhoz írt levélben viszont sok olyan szó van, ami csak egyszer fordul elő az egész Újszövetségben. Hiába tudtunk többszáz görög szót, állandóan szótározni kellett, mert rendkívül választékos stílusú szerző, aki azt írta. De Lukács is sokkal gazdagabb szókinccsel dolgozik, mint például Márk. Ott van az egyéniségüknek, a műveltségüknek a jegye az írásukon. Tehát nyilvánvalóan emberi mű.
Egyszer foglalkoztunk már részletesen ezzel, hogy a Szentírás titkát az értheti meg valamennyire is, aki Jézus Krisztus titkát ismeri. Jézus Krisztus kettős természetéről sokat beszél a Biblia, és többször volt szó itt is, hogy az Ő örök isteni természete mellé felvette még az emberi természetünket, hogy itt emberként tanítson, szenvedjen és meghaljon helyettünk. Kettős természete van Jézusnak, és ez a két természet nem keveredik benne, de nem lehet szétválasztani sem.
Nos, ugyanez érvényes Isten igéjére, a testté lett igére, Jézusra. Ennek is van egy teljesen emberi formája, kézzel írták valamilyen anyagra, valamilyen anyaggal, az illetőre jellemző szókinccsel és műveltséggel, az akkori világkép tükröződik benne. Ugyanakkor mégis valljuk, hogy a teljes Írás Istentől lehelt ki. Istentől ihletett. Hogyan? Fele részben Isten ihlette, fele részben emberi mű? Nem. Úgy, hogy százszázalékosan isteni ihletés, és százszázalékosan emberi alkotás. Ez kétszer százszázalék, ami a matematikában lehetetlen, de ezeket a titkokat nem tudjuk másként elmondani.
Mondok egy példát arra, hogy milyen az ihletettség állapota. Jézus elviszi a tanítványokat egyszer a határon kívül Cézárea Filippi környékére, hogy egy kicsit nyugodtan beszélgessen velük. Most nem a sokasággal, nem a betegekkel foglalkozik, a tanítványképzés folyik. Kinek mondanak engem az emberek? Mondogatják: egyik Jeremiásnak, másik Illéshez hasonlít, ki ezt, ki azt. És ti kinek mondtok engem? Döbbent csend. Akkor megszólal Péter: te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Honnan veszi ezt? Korábban sosem mondott ilyet. Hogy meri ilyen határozottan állítani? Jézus megmagyarázza, honnan veszi. „Nem test és vér jelentette ezt ki neked, hanem az én mennyei Atyám.” Vagyis nem neked jutott eszedbe, nem emberekkel tanácskoztad meg, nem olvastad valahol, hanem Isten Szentlelke adta ezeket a gondolatokat a fejedbe, és ezeket a szavakat a szádba. És Ő adta a bátorságot is hozzá, hogy kimondj valami olyat, amin te ugyanúgy csodálkozol, mint a többiek, akik hallották. Ez nem a te agyadban született meg. Ez kijelentés, ihletés. Isten adta a gondolatot, és Ő adta a szót is, meg a bátorságot, hogy a kellő pillanatban elmondjad.
Eltelik egy rövid idő, Jézus beszél arról, hogy Ő most a keresztre készül, és mi a jelentősége a kereszthalálának. Ugyanez a Péter megszólal: mentsen Isten, Uram, nem eshetik meg ez teveled. Itt már nincs az ihletettség állapotában. Ez Péter. Mondja is neki Jézus: Simon, Simon, távozz tőlem, mert most nem Isten szerint gondolkozol, hanem emberek szerint. Sőt azt mondja: távozz tőlem, sátán. Az Ördög akarja eltéríteni Jézust a kereszttől. Péter a lényeget nem érti, hogy mi a keresztnek a központi jelentősége Jézus földi szolgálatában, és a mi megváltásunkban. Na, de félórával előtte még egy titkot mond ki teljes meggyőződéssel! Mert akkor ihletett állapotban volt, most meg ő maga mondja a magáét, a saját gondolatait. Aggódik Jézusért, és ez tiszteletre méltó, csak nem helyénvaló ott.
Nos, amikor a Biblia azt mondja, hogy a teljes Írás Istentől ihletett, akkor arról beszél, hogy Isten Szentlelke embereket olyan állapotba hozott, hogy fogták Isten gondolatait, és torzítás nélkül, hűségesen le tudták írni azokat a mi számunkra. És ez az Írás Istentől ihletett. Az Írás, nem az emberek, mert ugyanaz az ember írt nem ihletett írásokat is. Írt egy levelet a rokonának, az már nem feltétlenül ihletett volt. De amikor Isten az Ő örök érvényű kijelentését akarta velünk közölni, akkor felhasznált eszközül embereket, akik azonban nem mechanikusan, mint egy írógép írták a tollbamondást, hanem meglátszanak a maguk személyiségének, egyéniségének, müveltségének a jegyei az írásukon, de amit írnak, az Isten Szentlelkétől ihletett.
Érdekes lenne még bibliai példákat elemezni, de erre sajnos most nincs időnk.
Így persze az a kérdés: mit értsünk teljes Íráson? Először is vannak, akik másként fordítják ezt a kifejezést. Van, aki úgy fordítja, hogy minden Istentől ihletett Írás hasznos a tanításra, feddésre stb. Ez addig helytálló, hogy a minden és az egész ugyanaz a görög szó. Tehát azt a szót lehet úgy is fordítani, hogy a teljes, az egész Írás, meg úgy is, hogy minden Írás. Sőt még az is elmegy a fordítás szempontjából, hogy ezt jelzővé előre veszi az ember, és nem állítás lesz, hogy a teljes Írás Istentől ihletett, hanem minden Istentől ihletett Írás hasznos stb. Ez eddig még elmegy. De mit csinálunk az éssel, ami ott van minden régi kéziratban? Az „és” mutatja, hogy itt két állítást mond Isten az Ő igéjéről. A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre stb. Itt az „és” mutatja hogyan kell ezt helyesen fordítani. A legtöbb esetben bizonyos hátsó szándék van amögött, amikor úgy fordítják bibliafordítók - egyébként van egy nagyon jó magyar Újszövetség-fordítás is, amelyik így adja vissza: minden Istentől ihletett írás. Ez itt nyilvánvalóan nem helyes, ki is hagyja az ést, mert nem tudja hova tenni, s akkor azt mondja: minden Istentől ihletett Írás hasznos. Itt nem ez van. Itt az van: az egész Írás Istentől ihletett és hasznos mindenre. Ezzel az eredetét és a célját jelöli itt meg Pál apostol.
De még mindig probléma: mit értünk a teljes Íráson? Akkor, amikor Pál ezt a levelet írta, még csak az Ószövetség volt leírva, az Újszövetség még nem volt készen így, ahogy most van. Akkor csak az Ószövetségre gondol itt? Három érdekes igét hadd mondjak ahhoz, ami azt mutatja számunkra, hogy az egész mai Szentírásra kell itt gondolnunk, beleértve az evangéliumokat és az apostoli leveleket is.
Itt a 14. versben azt írja Pál Timótheusnak: „Maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kitől tanultad, mint aki gyermekségedtől ismered a szent írásokat.” A „szent írások” az írásba foglalt Ószövetséget jelölte. De mellé teszi Pál azt is, amit tőle tanult, és olvasott Timó-theus. És Pál leveleit akkor már úgy küldözték gyülekezetről gyülekezetre, mint amin keresztül Isten üzenete érkezik meg a hallgatókhoz, akiknek felolvasták. Az apostoli levelek már szentírás számba mentek akkor. Péter második levelének a végén olvashatjuk a 3,15-16 verseiben: „a mi Urunk türelmét üdvösségnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek - a neki adott bölcsesség szerint -, szinte minden levelében,amikor ezekről szól.”
Itt Péter is az ószövetségi jövendölésekről beszél előbb, amik az utolsó napokra vonatkoznak, és szinte egyenesen folytatja: ugyanígy vegyétek komolyan, amit a mi szeretett testvérünk, Pál ír nektek. Tehát az apostoli levelek már egy szintre kerültek az ószövetségi írásokkal.
És még egy érdekes mondatra hadd hívjam fel a testvérek figyelmét a Timótheushoz írt első levélből: „Azt mondja az Írás, nyomtató ökörnek ne kösd be a száját. És méltó a munkás a maga bérére.” (1Tim 5,18) Ez azért érdekes, mert az első idézet az ószövetségi idézet a Mózes könyvéből való, a másodikat Jézustól idézi, a Mt 10-ben beszél a tanítványok kiküldésénél erről. Egymás mellé kerül egy ószövetségi idézet és egy jézusi mondat. És azt mondja: ezt mondja az Írás - és jön egy ószövetségi idézet, ami tényleg Írás volt, mert az le volt írva akkor, emez még nem volt leírva. De szájhagyomány útján olyan pontosan adták tovább a Jézustól tanult mondásokat, hogy az már Írásnak, Szentírásnak számított. (Abban az időben sokkal pihentebb volt az emberek agya, és hosszabb időn át szó szerinti pontossággal megőriztek nagy tanítóktól tanításokat.) Úgy látszik, érezték az újjászületett emberek, hogy itt még jön valami, még az Írás kiegészül. Tulajdonképpen már készen van, csak még írásba kell foglalni, össze kell kötni a sok rövid írást egy hosszabb írássá, amit majd a későbbiek úgy neveznek: Újszövetség.
Bízvást mondhatjuk azt, hogy itt a teljes Szentírásról van szó, és arra nézve mondja itt Isten igéje: annak a szerzője maga Isten, felhasznált emberi eszközöket, és az az Írás, ami így elénk kerül, ihletett. Azt Isten lehelte ki, s az Ő Szentlelke hitelesítette.
2) És mit mond a Szentírás céljáról? Azt írja az apostol Timótheusnak: „Te gyermekségedtől fogva ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre, a Krisztus Jézusban való hit által. Mert a teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy az Isten embere teljes mértékben alkalmas és felkészített legyen.”
Mi a célja a Szentírásnak? Hogy embereket üdvösségre segítsen, (bölccsé tehet téged az üdvösségre) -, hogy akik így üdvösségre jutottak, a hívőket növelje, segítse előbbre jutniuk, míg a végén teljesen alkalmasak lesznek arra, amit Isten küldetésükül készített.
Tehát a teljes Írás célja: hitre jussak, aki hitetlenül születtem, üdvösségem legyen nekem, akinek nem volt, a kárhozat áldozata lettem volna; másodszor az: ha hitre jutottam, növekedjem - majd látni fogjuk, milyen szempontból -, és ne is csak én növekedjem, hanem Krisztus növekedjék meg bennem egészen, és így - Károli így fordítja - tökéletes legyen az Isten embere. (Az új fordításban így olvastuk: az Isten embere teljes mértékben alkalmas és minden jó cselekedetre felkészített legyen).
A Szentírás először is az üdvösség kézikönyve. Aki vágyakozik Isten után, az innen tudhatja meg, hogy találhat vissza Istenhez. Eltévedt, nincs iránytűje, nincs vezetője, nincsenek jelzések a fákon, nem találja meg a helyes ösvényt. Kezébe veszi az Írást, és az megmutatja egyrészt: hol vagyok, mi lesz ennek a következménye, másrészt: milyen út vezet vissza Istenhez, aki engem vár, és mi lesz ennek a következménye, ha oda megérkezem. Ennek a következménye: üdvösség. Ez az első célja.
A második célja: a hívők növekedjenek, vagyis, hogy a tanítás, a feddés, a megjobbítás, az igazságban való növekedés bekövetkezzék az életükben. Itt ugyanolyan, egyre mélyebbre hatoló módszert követ Pál, mint amikor azt mondta: kövesd a tanításomat, életemet, szándékomat, gyümölcseimet, szenvedéseimet. Először is a tanításban segít növekedni az Írás. Egyre többet tudok Istenről, egyre jobban megismerem magamat is. De ez még csak ismeret, azt csinálok vele, amit akarok. Élhetek azzal ellentétes módon is. Tudom, de nem követem. Ezzel kezdődik.
De mondja: hasznos a feddésre is, vagyis már nemcsak tudom, hogy milyen helyzetben vagyok, mivé lehetnék, mit tett értem Isten, hanem kezdem látni: nincs rendben az életem. Az Írás tükör - Jakab levele mondja: nézzetek bele ebbe a tükörbe. Kezdem látni a torzulásaimat, a maszatokat az arcomon. Kezdem látni, mennyire nem kívánatos az én külsőm, hát még a belsőm! Isten leleplezi a hibáimat, a fogyatkozásaimat. Itt már mélyebben beleavatkozik az Íráson keresztül az életembe. Már nemcsak az értelmemet borzolja, hogy vannak vallásos ismereteim, hanem kezd fájni, hogy ilyen vagyok, amilyen. Kezdek elégedetlen lenni magammal szemben. Elsegít az Írás a bűnlátásra. Mégpedig a magam bűneinek a meglátására és nem a szomszédéra. De erre is azt mondhatjuk, hogy bizonyos értelemben a kritikai realista irodalom ezt még elvégzi. Leleplezi az ember és a társadalom hiányosságait, hibáit, bűneit, ábrázolja azokat stb. Bár itt többről van szó, amikor az ige tükrébe benéz valaki. De még mindig csak látom a hibámat, és maradok ugyanolyan.
Ezért következik a harmadik: hasznos a megjobbításra. Felerősíti bennem azt a vágyat, hogy nem akarok ilyen maradni. Szinte már le is mondtam arról, hogy alapvetően megváltozhatom, de ha Isten ígéri, és ha a segítséget is Ő kínálja: gyerünk! Elítélem a magam hibáit, bűneit, és nemcsak vágyakozom, hanem kezdek elindulni a megjobbulás felé. Ez önerőből nem megy, sok kudarc kíséri, amíg úgy akarja az ember.
Ezért jön a negyedik: az igazságban való nevelésre is hasznos a Szentírás. Ami azt jelenti, ha egész pontosan fordítjuk ennek a kifejezésnek a tartalmát: a helyes útra kísér. Nemcsak mutatja: látod, ez az út a veszedelembe visz, ott van a másik út, menj oda át. Nem tudom átverekedni magamat a közben levő akadályokon. Megfogja a kezemet és átkísér. Ráállít a helyes útra, az igazság útjára. Aztán ott ösztönöz Isten Lelke, vezet Jézus Krisztus, aki előttünk megy.
Először tanít, aztán fedd, aztán a megjobbulás utáni vágyat erősíti, és a végén megfogja a kezemet és átvezet az igazság útjára. És aki jár is ezen az úton, az egyre alkalmasabb lesz a szolgálatra, és egyre jobban felkészített azokra a jó cselekedetekre, amelyeket Isten készített el nekünk, hogy azokban járjunk (Ef 2,10). Az ilyen ember már nem maga akar jó lenni Isten előtt, hanem azt nézi: Uram, te mire akarsz használni engem? Lehet, hogy eszembe sem jutott volna, hogy olyan szolgálatokat végezzek, de ha azt te készítetted el nekem, biztos, hogy ott leszek boldog. És ott maradok a közeledben. Megyek és csinálom. És miközben engedelmeskedik a hívő, növekszik benne Krisztus, ő pedig egyre kisebb lesz.
Ez a fejezet utolsó verse. Hadd idézzem megint az elsőt: azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Ezt nekünk nem szabad elfelejtenünk. Nem azért, hogy rémüldözzünk, hanem azért, hogy felkészüljünk, és bátorítsuk egymást is a helytállásra.
De te maradj meg ... mondja az apostol. Mindabban, amit tanultál, ragaszkodj az Íráshoz, ami mint iránytű, biztosan mutatja az utat, és megóv az eltévelyedéstől, ami kifejleszti az érzékeidet, hogy a téveset az igaztól megkülönböztesd, és amin keresztül Isten Szentlelke segít téged egyre jobban az ismeretben, a bűnlátásban, a megjobbulásban, az igazság útján való előrehaladásban.
Engedjük, hogy ilyen egészséges növekedés, gyarapodás legyen bennünk halálunk pillanatáig!