Köszönjük, Atyánk, hogy akkor sem kergetsz el magad elől, ha a magunk hitványságának és jó cselekedeteinek a rongyaiban jelenünk meg előtted. Köszönjük, hogy akkor sem küldesz el, ha folt hátán folt van, és azt gondoljuk: ezzel megoldódott a baj. Köszönjük, hogy újra kínálod most Egyszülötted tiszta ruháját. Jézus igazságát. Köszönjük, hogy egyszülött Fiadnak nem kedveztél, hanem Őt mindnyájunkért odaadtad, hogy vele együtt mindent nekünk ajándékozhass.
Bocsásd meg, hogy csak foltokat igénylünk tőled. Bocsásd meg, hogy ennyire lenézünk, megvetünk, és ilyen szemtelenül káromolunk téged, hogy mi akarjuk megszabni, hol, mikor, és milyen mértékben segíts rajtunk, s közben nem engedjük, hogy igazán segíts rajtunk.
Kérünk, Urunk, nyisd ki most a szemünket. Hadd lássuk meg azt a nagy szabadítást, ami Jézusban lett a miénk, ami a miénk lett, mindnyájunké. Ragyogtasd fel előttünk Krisztus gazdagságát, hogy könnyű legyen kárnak és szemétnek ítélnünk mindent, ami az. Tedd könnyebbé számunkra a levetkőzést.
Bocsásd meg, hogy ragaszkodunk a bűneinkhez. Bocsásd meg, hogy igazoljuk mindig újra a szokásainkat, beidegződéseinket. Bocsásd meg, hogy a neveltetésünket többre tartjuk, mint a te kijelentésedet, hajlamainkat jobban tiszteljük, mint a te akaratodat.
Szeretnénk ma belenézni igéd tükrébe. Bizony magunkra ismerünk. A mi ruhadarabjaink ezek: hazugság, paráznaság, mohóság. Szeretnénk mindent levetni, és felöltözni téged.
Kérünk, Urunk, hogy ne maradjunk az álmodozásnál és a vágyakozásnál. Hadd legyen ez valóság. Hadd menjünk haza már innen abban a tiszta ruhában, amit te kínálsz. Hadd tudjuk hinni, hogy megbocsáttattak a mi bűneink. Tedd mindnyájunk számára egészen konkréttá, mi a következő lépés efelé!
Ámen
Édesatyánk! Magunkra ismertünk, amikor ezeket olvastuk most szent igédből, hogy miket kell levetkőznünk. Köszönjük, hogy megszabadítasz a bennünk levő haragtól, fölgerjedéstől, a sok tisztátalan és fölösleges beszédtől, szennyes gondolatoktól, a magunk indulataitól, indulatosságától, paráznaságtól, pénzimádattól és kapzsiságtól.
Áldunk, Urunk, hogy olyan ruhadarabok ezek, amiket levetkőzhetünk. Köszönjük, hogy ha úgy merünk eléd állni, amint vagyunk, a magunk mezítelenségében, akkor te felöltöztetsz. Köszönjük, hogy felöltözhetjük az új embert: a te szeretetedet, Jézus Krisztus, a te igazságodba, a te tisztaságodba öltözhetünk.
Köszönjük, hogy miénk lehet a te békességed, a te örömöd, amiket ígértél és kínálsz, mert nekünk adtad a te isteni, szent életedet.
Bocsásd meg, Urunk, ha ragaszkodunk a magunkéhoz. Bocsásd meg, ha tatarozgatni, foltozgatni akarjuk azt. Kérünk, ragyogtasd fel előttünk most ezt a nagy lehetőséget, amit kínálsz, amit kereszteddel mindnyájunk előtt megnyitottál, hogy levetkőzhetjük a régit mindenestül, és felöltözhetjük az újat, hogy mindenestől más emberekké lehessünk. Formálj minket teremtő Szentlelkeddel, hatalmas igéddel, hogy kiábrázolódjék rajtunk a Krisztus.
Kérünk, hogy semmi ne zavarhassa meg most reád figyelésünket. Adj külső, belső csendet, tedd a bizonyságtételt olyan hatalmas igévé, ami a te szádból származik. Munkálkodj bennünk teremtő szereteteddel és hatalmaddal.
Ámen.
Ezzel a két képpel Jézus Krisztus azt szemlélteti, hogy Ő nem a régi életünket megfoltozni jött, hanem egészen újat kínál. Egyáltalán az, amit Ő hozott, nevezzük most így: a keresztyénség, nem foltnak való. Sőt foltnak egyáltalán nem való, mert annyira eltér a bűnös gondolkozásunktól, hogy nem fér össze vele.
A két kép ez: ha egy viseltes, szakadt ruhára új posztóból varrnak foltot, azzal csak addig nincs baj, amíg meg nem ázik. Mihelyt az első alkalommal nedves lesz a folt, összehúzódik, körben kiszakítja a ruhát, amit megfoltoztunk vele. Nem oldotta meg a bajt, sőt még nagyobb bajt csinált.
Abban az időben a bort kecske- vagy báránybőrből készült tömlőkben tartották. Ha ez a tömlő friss volt, akkor bírta az új bornak, a mustnak a feszítő erejét, és nem szakadt el. De ha az új bort megszáradt, rugalmasságát elveszített, régi tömlőbe tették, általában szétrepesztette a tömlőt, tönkrement az is, és elfolyt a bor is.
Azt mondja Jézus ezzel — különösen, ha a megelőző verseket is figyelembe vesszük —, hogy az Ő tanításaival nem lehet megfoltozni a korabeli, és semmilyen korbeli emberi tanítást, teológiát sem, mert egészen mások az Ő gondolatai. A krisztusi életet nem lehet beleszorítani az akkori kegyesek elképzeléseibe, mert nem fér bele. Az tudja elfogadni mindazt, amit Jézus hozott, aki kész a régi életét mindenestől halálba adni, és amit Jézus kínál, azt mindenestől elfogadni. Foltozással, toldozással itt semmit nem lehet megoldani, mert arra csak rámegy a régi életünk is, és nem nyerjük el az újat.
Tehát Jézus ezt az egyszerű képletet vetíti itt hallgatói elé, hogy háromféleképpen lehet őhozzá viszonyulni:
Vannak, akik semmit nem kérnek abból, amit Ő hozott, kívül maradnak az Ő körén.
Vannak, akik valamit igényelnének abból, amit Jézus kínál, mert szükségük van az életük foltozgatására, de mindenestől nem fogadják el, mert tudják, hogy akkor mindenestől el kellene vetniük a maguk régi életét, s erre nem hajlandók. Ezek a vallásos emberek.
A harmadik viszonyulás az, amikor valaki rácsodálkozik arra, amit Jézus neki kínál, s boldogan félredob mindent, ami miatt azt nem tudja elfogadni, hogy az egészen az övé lehessen. (Mt 13,46; Fil 3,8).
Az első egyértelmű magatartás, a harmadik is. A másodikról mond itt el Jézus valamit, a foltozgatásról. A második és a harmadik különbségéről szól ebben a képben.
Nekünk állandó kísértésünk az, hogy foltozgatni akarjuk az életünket. Éli az ember a maga életét Jézus nélkül; azután ez az élet előbb-utóbb valahol elkezd szakadni. Betegségek támadják meg, valami tragédia, veszteség éri az embert, megzavarodik a házassága, elromlik a gyerekeivel való kapcsolata, különböző félelmek szólalnak meg benne, és szeretné foltozni ott, ahol szakad. Istentől is foltot kér. És Isten nem foltozgatja az életünket. — Erről szól ez az ige. Ha valaki csak foltnak akarja használni azt, amit Jézus hozott, az még nehezebbé teszi ezzel a saját életét. Igaz-e ez? Hadd mondjak néhány példát.
Egy férfi egy idő óta csalja a feleségét. Azt mondja, hogy a felesége volt az oka, hogy erre szükség lett, meg mindenki így csinálja. (Tudjuk, hogy ez hazugság, nem mindenki csinálja így, de könnyebben megmagyarázzuk magunknak így). Egyszer eközben elvetődik egy templomba. Ott az igehirdetés végére egyértelművé válik számára, hogy ez házasságtörés, kétszeresen is. A magáért is megtörte, azét az asszonyét is, akivel viszonya van. Elhatározza, hogy szakít vele, és visszatér a családjához. Csakhogy ehhez nincs ereje. Nem tud ellenállni a kísértésnek. Tovább folytatja azt, amit addig, csak most már rossz lelkiismerettel. Ez egy csomó feszültséget támaszt benne. Kínlódik, küszködik az elhatározások és az elbukások között, míg végül nagy nehezen és nagy sokára elfogadja a teljes szabadítást Jézustól, és új élete lesz.
Itt van a három jellegzetes magatartás: élem a magam életét Jézus nélkül, a bűn nem fáj, természetes. Jézus nélkül a legtermészetesebb az, hogy vétkezünk. Még meg is magyarázza: mindenki így csinálja, nem tehet mást. Azután közben kap valami érintést, és ez megzavarja ezt az állapotot. De nincs ereje szakítani a bűnnel, meg sajnálná magát is, meg a bűnét is, mivelhogy nem tudja, mit jelentene Jézussal élni. Ezért tovább vétkezik, de rossz lelkiismerettel. Ez borzasztó állapot, de innen tovább lehet lépni a teljes szabadulásig.
Egy fiatalember mondja a párválasztási gondjait. Egy idő óta a Bibliát is olvassa, mert azt mondták neki, hogy abból sok mindent ki lehet olvasni. Hol itt üti fel, hol ott. Hol ezt érti meg, hol azt. De honnan lehet azt megtudni, hogy ki a hozzám illő segítőtárs, akit Isten szerzett nekem? Mert egyszer ezt mondja a Biblia, máskor azt. Beszélgetés közben azonban kiderül, hogy ő nem akarja az egész életét Isten uralma alá tenni, csak most ebben a kérdésében kellene gyorsan valami isteni útmutatás. Az összes többi kérdést változatlanul maga akarja megoldani. De egyre jobban összezavarodik, és nem lát világosan. Foltnak akarja használni Isten igéjét. Valahol gyorsan tanácsra van szükségem. Az összes többi maradjon a régi. És kiderül, hogy foltozásra nem használható Isten. Vagy az egész életemet odateszem, és ezt mondom: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? — vagy csak még jobban összezavarodom, ha csak egy kérdésre várom a választ.
Valaki, aki korábban támadta az egyházat, egyszer csak vallásossá lesz. Elkerült egy közösségbe, és ott vallásos lett. Nem ismerte meg Jézus Krisztust, nem lett élő hite, csak vallásos lett. Ugyanazokkal az indulatokkal, amikkel addig szidta az egyházat, most szidja azokat, akik az egyházzal nem értenek egyet, vagy azon kívül állnak. Állandóan vitatkozik otthon, és megkeseríti az otthoniak életét, mert a szíve nem változott, az ember maradt a régi. Itt talán nem is foltozásról van szó, hanem átfestette a ruháját. Más színűek a rongyai, de ugyanaz a rongyos ruha maradt rajta, ami azelőtt volt.
Ilyenkor jönnek azután a csalódások. Valaki nagyon szeretne egy egyetemre bejutni, és még imádkozni is elkezd azért, hogy Isten őt segítse. Nem veszik fel, s ezek után meg van győződve, hogy nincs is Isten, nem érdemes imádkozni. Csak folt kellett volna ide. Pontosan egy ekkora foltot kérek Istentől. És nem ad! (Van olyan is, hogy Isten ad foltot, és megvan annak is a célja, de a jellemző, a gyakori ez, amit Jézus mond: foltnak nem adja.)
Azután van másmilyen csalódás is. Az otthoni sok mulasztás és a rossz légkör miatt lejtőre került a gyerek. Elhozzák a gyülekezetbe: tessék vele valamit csinálni. Valami erkölcsöt tanítani neki, és belenevelni, hogy szeresse a szüleit. Jár a fiúcska az alkalmakra, hallgatja Isten igéjét. Isten Szentlelke kinyitja a kis szívét, oda behullik az ige, és új élet támad. Magától elmegy a szüleihez, és bocsánatot kér mindazért, amivel ellenük vétett. És megbocsátja mindazt, amit neki kellett megbocsátania nekik. Ki van cserélve, minden rendben van, boldog mindenki. Igen ám, de egyszer egy nagy családi veszekedésnél kiderül, hogy ez a gyermek nemcsak a szüleit szereti, hanem a szülei ellenségeit is. Ezt tanulta Jézustól, ezt a szeretetet kapta a szívébe. Kitör a botrány. Nem ezt kértük, kérem! Mit csináltak a gyerekünkkel? Minden kiveszett belőle, ami régen volt. Még egy kis egészséges gyűlölet sem maradt benne!
Foltot kértünk, nem azt, hogy levesse az egész bűnös ruháját, és Krisztus ruháját vegye fel. Ki gondolt erre az átöltözésre? Foltot kértünk. A régit megfoltozni, nem a régitől megszabadulni, és a krisztusit elfogadni. Egy kis jézusit, de nem magát Jézust. Egy kis segítséget a nagy bajban, amit csináltunk maguknak, de nem a teljes szabadulást, amit Ő kínál. Flastromot a haldoklóra, de nem azt a halálon is diadalmas új életet, amit Jézus hoz.
A templomunkban sokan vannak itt, akik vasárnapról vasárnapra azért jönnek ide, mert foltoztatni akarják az életüket. Akik évtizedek óta úgy járnak ide, hogy csak foltot kérnek Istentől. Mert ugye az életünk sok harca és nyomorúsága során elhasználódtunk. Úgy alapjában véve rendes emberek vagyunk, csak hát elfogyott az erőnk, nincs reménységünk, nem tudunk aludni éjjel és nem tudunk örülni nappal, összeroppantunk a gyász terhe alatt, nehezen viseljük a magányosságunkat. Itt a gyülekezetben is egyedül ülünk. Összeveszünk mindenkivel, bántanak, sértegetnek, olyan sok mindent veszítettünk. Egy kis erősítésre van szüksége az embernek. Egy kis megnyugtatásra. Foltok kellenek. De ez nem azt jelenti, hogy az egész életünket bűnnek ítéljük, és elfogadjuk Jézustól az újat. Jaj annak az igehirdetőnek, aki ilyet mer hirdetni vagy Isten igéjének ezt az igényét meri bejelenteni! Foltot kérünk.
Testvér, Isten nem foltozó, hanem Teremtő! Ezt mondja: „Imé, mindent újjá teszek.” Vagy akinek ez nem kell, marad minden a régiben. Elkárhozhatsz a magad derék, vallásos életében. Ezt mondja: „Aki a Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.” Jézus Krisztus nem foltokat kínál, Ő az életével fizetett azért, hogy megszabaduljunk a magunk bűnös rongyaitól, s az Ő igazságának tiszta és szentséges ruháját vehessük magunkra. Ez neki az életébe került. És ebből a tiszta és a szentséges ruhából nem vagdoshatunk ki foltnak valót, akkor és annyit, amennyi nekünk kellene! Vagy kell az egész mindenestől, vagy pusztulunk a rongyainkkal. Mindenki számára hozzáférhető az Ő szentsége és tisztasága — de csak mindenestől —, és nem lehet ráhúzni a magunk életére. Pál a Kolosséi és az Efézusi levélben részletesen leírja, hogy ha mi levetkőzzük mindazt, ami velünk született, meg amit magunkra aggattunk, akkor kapjuk mindazt, amit Jézus nekünk elkészített. Ha levetkőzünk, akkor felöltözhetjük az Ő tiszta ruháit.
„Egy kis megnyugtatást” sehol nem ígér Isten. Tessék a Bibliában mutatni egy olyan igét, ahol az van, hogy Isten ígér „egy kis” erősítést vagy „egy kis” nyugalmat. Ezt mondja Jézus: „Vegyétek fel magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és szívből alázatos vagyok, és nyugalmat találtok a ti lelketeknek.” (Mt 11,29). Olyan nyugalmat, amely teherbíró, amely viharálló. De így, hogy a járom egyik részébe már Ő beletette a fejét, és a másik ott áll üresen, hogy ha én beleteszem — vegyétek fel magatokra az én igámat —, akkor együtt húzzuk ezeket a terheket, vele összekötve, vele szövetségben, és akkor lesz olyan nyugalom, hogy abból nem könnyű engem kibillenteni. „Egy kis” békességet nem ígér sehol. Ezt mondja: „Az én békességemet adom néktek.” Azt a békességet, amelyikről meg van írva: „Békességet szerzett nekünk az Ő keresztjének vére által.” Ebbe került neki az, hogy nekünk békességünk legyen. De akkor ez olyan békesség, amely minden értelmet felülhalad, és ami békesség itt, békesség lesz halálunk óráján, és kiteljesedő békességgé válik az örökkévalóságban. Az Ő keresztjének vére által szerzett nekünk békességet. Azon a kereszten szerzett békességet, amelyikre mi feszítettük Őt, „alapjában véve rendes emberek”.
Amikor Jézus az egyik gyülekezetnek ezt írja: „Azt mondod, hogy gazdag vagyok, és meggazdagodtam, és semmire nincs szükségem, s nem tudod, hogy te vagy a nyavalyás, a nyomorult, a szegény, a vak és mezítelen. Azt tanácsolom neked, hogy végy tőlem fehér ruhát, hogy ne látszódjék ki mezítelenséged rútsága.” (Jel 3,17-18), — nem minket idéz, amikor ezt mondja: Semmire sincs szükségem? Foltokra van szükségem. Foltozd meg a régi életemet, Uram! Ezt mondja Jézus: Azt tanácsolom, hogy mondj le a foltozásról. „Végy tőlem tiszta ruhát, fehér ruhát, hogy ne látszódjék ki mezítelenséged rútsága.” Az Ő tiszta és fehér ruháját kínálja.
Amikor a tékozló fiú hazatér, disznószagú, piszkos, poros ruhában érkezett meg. És mit csinált vele az apja? Ezt mondta: poroljátok ki rajta? Nem! Vagy befogta az orrát, utálkozva elfordult? Nem! Odafordult, és megölelte. Vagy hivatott egy szolgálót, hogy foltozza már meg ott, ahol leginkább kilátszik? Nem! Ezt mondta: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok rá. A koszos rongyairól egy szót sem szólt. Miért? Mert azok akkor már nem voltak rajta!
Amikor ez a fiú átlépte az apai ház küszöbét, és kijött a száján ez: „Vétkeztem, nem vagyok méltó”, akkor ő az apja előtt már a rongyai nélkül állt. Akkor ő az apja előtt már mezítelenül állt, és az apja szeretete teljesen tisztára mosdatta. Most már csak egy tiszta ruha kellett. De van-e? Van! És jutott neki is, és jutott nekem is, és juthat neked is, mert egyszer Valaki megengedte, hogy letépjék róla a ruhát, és a meztelen hátát verjék véresre. Miattunk, „alapjában véve rendes emberek” miatt! És a kereszten haldokolva engedte, hogy sorsot vessenek egyetlen köntösére, hogy azután minket az Ő szentséges, tiszta köntösébe bugyolálva vihessen az ítélő Isten elé, hogy ott az ítéletbe ne pusztuljunk bele. Ezt a tiszta ruhát kínálja nekünk. Foltozgatni nem hajlandó az életünket, de aki kész levetkőzni, azt Ő felöltözteti a tulajdon igazságába és szentségébe. És érette, az Ő áldozatáért Isten nekünk tulajdonítja az Ő igazságát, és így állhatunk meg előtte. (Fil 3,9; 2Kor 5,19-21).
Egyedül ez a reménységünk. Egyedül Jézus Krisztus kész és képes erre. És egyedül Jézus tudja így, alapjában megváltoztatni az életünket, egészen újat adni nekünk. Ő nem viselkedni tanít, nem valamiféle jobb modort ad. Jézus nem etikettet hozott, még csak nem is etikát úgy magában, hanem új életet, amiből persze újfajta erkölcsiség is következik. De ebből a belső változásból következik ez az etika. Jézus nem arra tanította az övéit, és minket sem, hogyan lehet palástolni a takargatni valót. Nem képmutatásra tanít, mint sok vallás. Élni tanít meg.
Ő kész élni bennünk. És ezáltal jutunk el egészen egyértelmű, mindig ugyanolyan tartalmú életre: Krisztust hordozzuk magunkban. És így lesz az ilyen ember élete mindig ugyanolyan krisztusi, éjjel és nappal, nyugalmi állapotban és felizgatott állapotban, a templomban és az utcán, a nyilvánosság előtt és magányos csendességben, egészségesen és betegen, hívők közt és nem hívők közt — mindig ugyanazt a Krisztust hordja magában. És ezzel a Krisztussal, az Ő nevében jelenik meg majd az igaz Bíró előtt is. Ez a mi egyetlen menedékünk. Az emberi élet egyetlen, igazi megoldása. A halálon inneni részének meg az azon túli részének is az egyetlen, igazi megoldása.
Ha most végignézünk magunkon, mit látunk, mi van rajtunk? A rongyos életünk van-e rajtunk, tépett remények, megtépázott idegrendszer, itt is, ott is kikezdett egészség, különösebb bizonyosság és igazság nélkül. Ki tudja, mi az igazság, ki tudja, lehet-e valamiben bizonyos az ember? Ez a mi rongyos ruhánk van-e rajtunk, — vagy pedig folt hátán folt? Megtanultuk viselkedni. Neveltek meg rászorítottak. Tudunk befelé sírni, hogy ne sajnáljon senki. Tudunk jó képet vágni bármihez. Tudjuk mutatni a kegyest, a vallásost, ha az kell. Ha meg az éppen nem előnyös, el tudjuk takarni. Nem olyan ez, mint amikor világít egy gyertya. Megtanultunk viselkedni, és legfőképpen meg tudjuk magyarázni mindig a bizonyítványunkat. Folt hátán folt.
Vagy eljutottunk már oda, hogy levetettük a magunk koszos gönceit, egész elrontott életünket, és hittel elfogadtuk Krisztus tiszta ruháját? Eljutottunk oda, hogy kimondjuk: nincs bennem, azaz a testemben semmi jó? De azt, amit Ő hozott, és Ő kínál, bizalommal elfogadom. Levetek mindent, amit Ő megítél, és magamra veszek mindent, amit Ő kínál. Aztán majd megtanulok járni az új ruhában, az új életben.
Ebben az életben csodálatos örömöt kap az ember. Ebben az életben rendkívüli bizonyosság tölti el. Ebben az életben soha nem lesz egyedül. Életében és halálában azzal a Krisztussal marad, aki megszerezte ezt az életet.
Mit akarunk? Foltozni, vagy átöltözni? Jó lenne, ha nemcsak most, hanem máskor is egyre nagyobb hittel tudnánk imádkozni:
Bűn ruháját vessük el
A szövetség vére által,
Vétkeink fedezzük el
Tőled nyert fehér ruhánkkal,
Hogy hitünk legyőzze majd
Mind a bajt.
(489,3 ének)