Ezen a mai vasárnapon ismét ünnepi istentiszteletre, kedves családi ünnepségre gyűltünk össze: íme, ezek a fiatalok, ez alkalommal 33 ifjú és leány tesz ma vallást a hitéről, és fogadalmat Jézus iránti hűségéről. Szeretetünk és imádságunk most őket fogja körül elsősorban, és ugyanazzal a kívánsággal van tele irántuk a szívünk, mint amit a felolvasott igében a tanítványok kértek Jézustól: hogy bár növelné meg az Úr az ő hitüket! Hiszen a konfirmáció szó is ezt jelenti: hitben való megerősödés, vagy megerősítés. Annyival is inkább kívánjuk ezt nekik, mert mi magunk, öregebb hívők is jól tudjuk, hogy milyen szükségünk van minden nap újra annak a kis pislákoló, botladozó hitnek, ami bennünk van, a megerősítésére. Szinte minden valamirevaló hívő ember örök vágyát fejezi ki ez a kérés: Uram, növeljed a mi hitünket! Álljunk hát mi is most mindnyájan ezzel az igénnyel, ezzel a kéréssel a közöttünk láthatatlanul, de valóságosan jelenlévő Urunk elé.
Jobban megértjük ennek a kérésnek az indokát, ha először azt nézzük, mi indította a tanítványokat erre a kérésre. Előzőleg Jézus arról beszélt nekik, hogy ha naponként hétszer vétkezik ellened a te atyádfia, és egy napon hétszer tehozzád tér és azt mondja: megbántam, bocsáss meg neki. Ilyen magas erkölcsi követelményeket hallottak mindig a tanítványok Jézustól, és egyre világosabbá vált előttük, hogy erejüket meghaladó teljesítményt kíván tőlük. Hiszen már az is nagy dolog, ha valakinek, aki csúnyán megbántott, megsértett bennünket, megbocsátunk; és ha még újra megismétli a bántást, ki tud másodszor is rögtön, szíve szerint megbocsátani neki? De Jézus nem azt mondja, hogy először vagy másodszor is bocsáss meg neki, hanem ugyanazon a napon ötödször, hatodszor, hetedszer is légy készen a megbocsátásra, és a következő napon kezdd újra, megint! Egyszer-kétszer még csak nehezen sikerül valahogy, de azután ágaskodik az emberben az önérzet, elfogy az ember türelme és visszavág. Hát mi vagyok én, hogy engem csak úgy büntetlenül lehet sértegetni...?! Az engesztelhetetlenség úgy bele van gyökerezve a lelkünkbe, mint egy fa a talajba. Ki képes mindig, újra és újra elnézni a megbántást, és megbocsátani? Ilyenformán gondolkodhattak a tanítványok is, amikor Jézus megbocsátást sürgető szavaira mintegy kitört belőlük a kérés: Uram, növeljed a mi hitünket! Mintha csak azt mondták volna: Uram, ez a megbocsátási készség, amit Te kívánsz tőlünk, nincs meg bennünk, nem vagyunk rá képesek. Ilyen magas erkölcsi színvonal elérése lehetetlen a mi számunkra!
Pedig ez csak egy példa a sokféle erkölcsi követelményre, ami elé Jézus állítja az Ő követőit. Akárhol nyitjuk ki a Bibliát, mindenütt úgy találjuk, hogy Jézus parancsait emberileg lehetetlen megvalósítani. Amikor pl. ezt mondja: Ne aggodalmaskodjatok, vagy: Ne féljetek! – ki képes nem aggodalmaskodni egy aggasztó helyzetben, vagy nem félni az élet oly sok veszedelme között? Vagy amikor például azt kívánja tőlünk, hogy még a tekintetünket, meg a gondolatainkat is őrizzük meg tisztán, bűnös vágytól mentesen; vagy hogy még az ellenségeinket is szeressük és jót tegyünk velük; vagy hogy tagadjuk meg magunkat és a másik ember érdekeit előbbre valónak tartsuk a saját érdekeinknél; vagy hogy mint az irgalmas samaritánus, legyünk készek mindig segíteni az utunkba akadt embereken, meg hogy mindenféle haragnak, felgerjedésnek még a gyökerét is irtsuk ki a szívünkből; vagy Isten kezéből békés szívvel fogadjuk a csapást: csupa olyan követelmény, amire a legjobb szándékú ember is azt mondhatja, hogy képtelenség! Nem tudom megtenni! Aki igazán komolyan akarná megvalósítani a keresztyén életet, a krisztusi életformát, kénytelen belátni, hogy ez éppen olyan lehetetlen a számára, mint azt mondani az eperfának, hogy szakadjon ki tövestől és plántáltassék a tengerbe!
Krisztust követő módon élni emberi erőt meghaladó feladat. Pláne egy egész életen át kitartani Jézus mellett – amire éppen most tesznek fogadalmat ezek a fiatalok itt – olyan vállalkozás, amire az ember valóban csak azt tudja mondani: ehhez az én hitem nem elég, túl kevés! Egy igazán Krisztust követő élet megvalósítására sokkal több, sokkal nagyobb hitre volna szükségem! „Uram, növeljed a mi hitünket!” Erre mondja Jézus: „Ha annyi hitetek volna is, mint a mustármag..." Ezzel a különös kijelentéssel Jézus elsősorban a hitről való egész felfogásunkat korrigálja. Mi tudniillik hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy egy ember annyi teljesítményre képes, annyi feladatot képes megoldani, amennyi ereje van hozzá. A lelki vagy fizikai erejét meghaladó terhek alatt összeomlik, a teljesítményét meghaladó feladatokba belebukik. Ha ezt a felfogást a hitre alkalmazzuk, bizony nagyon hamar csődbe kerül egész keresztyén mivoltunk. Mert ha valaki azt mondja: Hát igen, ha több, ha erősebb hitem volna, én is meg tudnék bocsátani hétszer is, én is meg tudnám őrizni a szívem tisztaságát egy életen át – akkor ebből az következik, hogy: De nincs több hitem, sajnos nincs akkora hitem, tehát nem tudom megvalósítani, amit Jézus kér tőlem! Innen már csak egy lépés az, hogy az ember megállapítsa önmagáról: sajnos, ilyen vagyok, nem tehetek róla! És megalkuszik, és lesz belőle egy félig keresztyén – félig pogány, olyan se igazán hívő, se igazán hitetlen…
Nos hát, azt mondja Jézus: Nem kell több hit, nem kell nagyobb hit, ha annyi hited van is, mint egy mustármag, az is elég! Tehát sohase ahhoz mérjed magad, vagy a megvalósítandó feladatot, hogy mekkora a hited, hanem hogy mekkora az Isten! Nem baj, ha a hited kicsi, ha azzal a kis hittel hiszed, hogy az Isten nagy! Nem baj, ha úgy érzed, hogy a hited gyenge, ha azzal a gyenge hittel, ami van, hiszed, hogy Isten erős! Nem az számít, hogy a te hited milyen kevésre képes, hanem csak az, hogy Jézus mire képes! Sohase a te hitedben higgy, hanem Jézusban! Abban a Jézusban, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön! Mert a hitnek éppen ez a lényege, hogy az ember általa önmagától elfordulva Jézusra tekint és vele kapcsolódik össze. A hit éppen arra való, hogy általa közted és Jézus között létrejöjjön a kontaktus. A hit mint villanydrót vezeti a mennyei „áramot”. Nem termeli, hanem vezeti. Az energia-centrálé [erőmű] Jézus, akibe az ember a hite által bekapcsolódik. És ugye a villanydrótnál se az a lényeg, hogy vékony vagy vastag, hanem hogy jó vezető-e. Ne a magad hitének az erejében bízzál tehát, hanem Jézus erejében! A hitedtől semmit se várhatsz – de Jézustól mindent!
Egyszer egy fiatalember jött be hozzám, és megvallotta szomorúan, hogy egy bűnös szenvedély megkötözöttségében él és akarata ellenére mindig újra elragadják a gonosz vágyai. Azt mondtam neki: Vajon akkor is elragadnának a vágyaid, ha például én ott lennék mindig melletted? – Nem, akkor biztosan nem! – mondta. Nos hát, ha egy embernek a jelenléte képes arra, hogy valakit visszatartson a bűnétől, Jézus jelenléte nem sokkal inkább képes ugyanerre? Tehát azzal a mustármagnyi hiteddel sohase önmagadra nézz, aki olyan gyarló vagy, se a bűnöd nagyságára, amit le kell győznöd, se azokra az erkölcsi követelményekre, amiket túl magasnak érzel, még csak ne is a hitedre, amit kevésnek tartasz hozzá – hanem egyedül és mindig Jézusra, aki ott van melletted és így biztat: Ne félj, én képes vagyok arra is, amire te nem, én megadom az erőt neked ahhoz, amit tőled kívánok! – És akkor – még ha úgy bele is gyökeresedett és elburjánzott valakinek az életében valami olyan rossz tulajdonság, szenvedély, vágy, gondolat, mint egy nagy ágas-bogas eperfa a földbe – mondja ki bátran: Szakadj ki tövestől és vettessél bele az Isten bűnbocsátó kegyelmének a tengerébe! És majd meglátja, hogy enged neki! Mert engednie kell – Jézusnak!
Igen, ha annyi hited volna, mint a mustármag. Nem véletlenül mondott Jézus éppen mustármagot. Ha csak a kicsinységét akarta volna kifejezni, mondhatott volna porszemet is – de magot mondott! Egy növénynek a magja élő valami. A nagyságnak vagy a kicsinységnek a kérdése elenyészően jelentéktelen akkor, ha élő, eleven dologról van szó. A magban csíraképesség van, a magban mozgás, cselekvés van. A mag a vékony, gyenge gyökérszálait lebocsátja a talajba és onnan szívja magába az életerőt, azután kicsírázik és láthatóvá válik a növényben, ami kikel belőle. – A mustármag-hit olyan hit, amelyik lebocsátja gyökereit a Biblia mélységei felé és onnan szedi állandóan a táplálékot; amelyik megmozdul és láthatóvá válik, mert magát egészen kicsiny dologban megmutatni képes: Elkezdi cselekedni azt, amit Jézus mond, ténylegesen is hozzáfog Jézus parancsai, akarata megvalósításához.
A hitünket használni is kell, gyakorolni, nemcsak hordozni magunkban, mint valamiféle lelkiélmény-szerűséget. Különösen jó példa erre a Bibliában egy bizonyos száraz kezű embernek a meggyógyítása. Ennek az embernek béna volt a karja, nem tudta fölemelni, megmozdítani. Jézus odaállította maga elé és rászólt: Nyújtsd ki a kezedet! – Képtelen parancs! Hiszen éppen ezt nem tudja megtenni! Az ember csak nézett Jézusra, aztán megpróbált engedelmeskedni a parancsnak... és egyszerre azon vette észre magát, hogy már meg is tette, amit Jézus mondott: kinyújtotta a kezét! Mégis sikerült, amire magától képtelen volt, és a keze meggyógyult, olyan éppé lett, mint a másik. Ő is mondhatta volna, hogy: Ddehát Uram, nekem nincs akkora hitem, hogy én ezt meg tudnám tenni! – de nem mondta, hanem egyszerűen engedelmeskedett a parancsnak, és eközben tapasztalta meg Jézus erejét. Mi azt szeretnénk, ha valami lelki tölcséren keresztül töltene Jézus hitet, több hitet belénk, és akkor többre lennénk képesek. Jézus pedig azt várja tőlünk, hogy fogjunk hozzá azzal a kevéssel, ami van – és majd akkor meg látjuk, hogy mire vagyunk képesek! Mert miközben engedelmeskedünk Jézus szavának, azonközben kapjuk meg hozzá Jézus erejét. A kezünket nekünk kell fölemelni, a szívünkkel nekünk kell szeretni, a szánkkal nekünk kell bizonyságot tenni, bátorítani, vigasztalni embereket – az eperfát nekünk kell kiszakítani a talajból! cselekedni nekünk kell, de éppen azzal a mustármag-hittel, amelyik sohase a maga erejével, hanem Jézus hatalmával számol!
Tudjátok, milyen kicsiny egy mustármag? Kisebb a búzaszemnél. És Jézus szerint ez is elég. Ennyi ugye neked is van?! Csak nézz Jézusra mindig annyi hittel, amennyi van, és kezdj el cselekedni, engedelmeskedni annyi hittel, amennyi van! A többit bízzad Jézusra! Így próbáljuk hát megélni a keresztyén, a krisztusi életet, mert így megélhetjük a krisztusi életet!
Drága testvérek, fiatalok és idősebbek! Jézus most is itt van, láthatatlanul bár, de személy szerint és valóságosan. Forduljunk hát most oda Őfelé egészen és kérjük:
Vezess, Jézusunk,
Véled indulunk.
Küzdelemre hív az élet,
Hadd kövessünk benne téged;
Fogjad a kezünk,
Míg megérkezünk.
Adj erős szívet,
Hogy legyünk hívek.
És ha terhet kell viselnünk,
Panaszt mégsem ejt a nyelvünk;
Rögös bár utunk,
Hozzád így jutunk.
Sebzett szívünk majd
Mikor felsóhajt,
Vagy ha másért bánat éget,
Adj türelmet, békességet,
Reménnyel teli
Rád tekinteni.
Kísérd lépteink
Éltünk végéig,
És ha roskadozva járunk,
Benned támaszt hadd találunk,
Míg elfogy az út,
S mennyben nyitsz kaput.
(434. ének 1-4. vers)
Dátum: 1969. április 27. Konfirmáció