Általában az a tapasztalatom, ahogy az igehirdetésekről szóló könyveket, az igehirdető irodalmat tanulmányozom, meg ahogy a magam több évtizedes szolgálatára visszatekintek, hogy erről az igéről aránylag ritkán hangzik el tanítás a szószéken. Én magam is csak azért szeretnék erről beszélni, mert Jézusnak egy példázatát szoktam így az utolsó vasárnapok alkalmával magyarázni, és most ez következik soron.
A mi emberi kíváncsiságunk azt remélné, hogy Jézusnak ebből a példázatából végre választ fogunk kapni egy izgalmas kérdésre: honnan van ezen a világon a rossz, a gonosz? Erre a kérdésre nem kapunk választ, mert ez így elméleti kérdés. Egyébként is a teoretikus, spekulatív kérdésekre a Biblia nem szokott választ adni, mindig csak a gyakorlati kérdésekre. Itt csak arról van szó, hogy a rossz – van. Jézus is csak annyit mond magyarázatul, mikor azt kérdezik, honnét van, hogy éjszaka, miközben az emberek aludtak, eljött az ellenség és konkolyt vetett. De hogy honnét jött, hogy kicsoda, hogy hova tűnt el, arról egy szót sem hallunk itt, sem a bibliai példázat későbbi magyarázata során, Mégis mond annyit, hogy ez az ellenség az ördög. De hogy az micsoda, hogy néz ki, honnan keletkezett, és miért létezhet ezen a világon – megint elméleti kérdések –, ezekre nézve hiába keresünk feleletet. Tény az, hogy van egy olyan szellemi erőmegnyilvánulás, amelyik ellensége minden jónak, veszélyezteti a jót, a tisztát – különösen a legjobbat, a legigazabbat, a legtisztábbat –, és amelyik szakadatlanul hinti a konkolyt.
Nincs olyan szántóföld a világon, nincs olyan virágoskert, amelyben csak tiszta búza, csak virágok teremnek, hanem mindig ott van közötte a konkoly is. Jó és rossz, igaz és hamis: mindig, mindenütt együtt növekednek, egymással összekeveredve mindenféle „szántóföldjén” ennek a világnak. Ezért van az, hogy a legjobb szándékú emberi törekvések mellett is, amelyek arra törekednek, hogy megnemesítsék az emberi életet, hogy magasabb nívóra emeljék, mindig felbukkannak olyan törekvések is, kitörnek olyan konfliktusok, amelyek veszélyeztetik az emberi életet, jólétet. Ezért van, hogy bár kétezer esztendő óta hullanak bele Isten szeretetének evangéliumi magvai a világ szántóföldjébe, mégis olyan sok, rengeteg gyűlölség, rosszindulat, engedetlenség, háborúskodás van úgy az egyes keresztyén emberek lelkében, mint a keresztyénség egész történelmének nagy szántóföldjében.
Vagy talán nézz bele a saját magad lelkének a kicsi világába: nem ugyanazt látod-e ott, hogy a konkoly és a tiszta búza együtt növekednek, a jó meg a rossz el van keverve?! Te, aki Bibliát olvasol naponként, vagy hallgatod az igét, részesülsz a legtisztább isteni magvetés áldásaiban, nem rémültél el még soha azon, hogy tebenned, a bibliás, imádkozó emberben annyi gőg, nagyképűség, harag, tisztátalan indulat van? Szinte sírnivaló az, hogyan csúfítja el Isten gyönyörű magvetését az a másik magvetés; hogyan tudja befészkelni magát mindenféle bűnös gondolat, indulat a legalázatosabb hívő ember életébe is – hogyan fér meg a konkoly és a búza egymás mellett.
Tanúja ennek minden édesapa és édesanya. Milyen buzgón igyekszik nevelni a kisgyermeket, hogy tiszta légkört szívjon magába. A kis ágyacskája mellett esténként imádkozik, talán bibliai történeteket is elmond. Vetik a szülők a jó magot, és mégis valami egészen más is elkezd növekedni annak a kis léleknek a talajában – épp az ellenkező, mint amit a szülők vetettek. Olyan indulatok, gondolatok, szándékok, érzések, amelyek szinte ijesztőek. Honnét van az a csúf konkoly abban a kis lélekben? Honnét? Hát olyan hatásokból, amelyekkel szemben a szülők is tehetetlenül állnak. És erről a valóságról, helyzetről Jézus azt mondja: „Amíg az emberek alusznak, eljő az ellenség és elhinti a konkolyt a tiszta búza közé.” Ilyenkor sok szülő csodálkozva mondja: Én nem tudom, mi történt ezzel a gyermekkel, mintha az ördög bújt volna bele... Tudom, ez csak olyan szólásmondás, de sokat mond: kifejezi azt a valóságot, amiről Jézus szól, beszél itt.
Tudjátok-e, hogy ebben a pillanatban, miközben innét a szószékről hangzik az ige, tehát hullik a jó mag, a tiszta mag, ebben a pillanatban is szórja az a másik sötét hatalom a maga mérgező magvait a ti, és az én lelkembe is! Ebben a másodpercben is kettős magvetés történik. Egy példát hadd mondjak: A prédikációban Isten kegyelméről lenne szó. Azért választom ezt a példázatot, mert a legjobban megérthető ebből, hogy ahol a bűn megnövekedik, a kegyelem annál jobban, annál inkább bővelkedik. Tehát arról van szó, hogy Isten elfogad bennünket úgy, ahogy vagyunk – mint a tékozló fiút, azon sárosan, nyomorultul, ahogy megérkezett. Tehát, hogy Isten bűnbocsátó kegyelmének immár semmi akadálya nincs, mert Jézus elszenvedte Isten haragját minden bűnért. Tehát ez, a legtisztább evangéliumi magvetés történik. De az ellenség sem tétlen, elszór egy-egy magocskát. Abból kikel egy gondolat; egy olyan gondolat, hogy hát ha Isten ilyen kegyelmes, akkor nem számít, hogy eggyel kevesebb vagy több bűn nyomja a lelkemet, majd megbocsát, hiszen úgyis olyan jó! Hát akkor nem veszem olyan nagyon komolyan, szigorúan, megfér ez vagy az a bűn, bele fog férni abba a nagy kegyelembe!... Érzitek, hogy valahogy így válik a legdrágább, legszebb dolog: Istennek a kegyelme a gonoszság palástjává? – ahogy Péter apostol mondja. A legszebb valami: Isten kegyelme, ingyen való kegyelme válik mocskos szatócskodássá! Csak egy kis gondolat virágzik ki benned, és íme, máris elroncsolja, megcsúfítja a gyönyörű magvetést a konkolyt hintő hatalom...
Jézus úgy beszél a konkolyról és a búzáról, mint két különböző embertípusról. Egyenesen azt mondja, hogy a keresztyén gyülekezetek keretén belül, itt, ebben a templomban is együtt van, egymással elkeverve a konkoly és a búza. Itt is vannak Júdások és igazi tanítványok, vannak valódi Krisztus-követők és vannak papiros-keresztyének. Vannak szentek és álszentek. Itt, miközöttünk is vannak farizeusok és komolyan megtért bűnösök. Itt is vannak olyanok, akik azért jöttek ide, mert tényleg őszintén, komolyan vágyakozik a lelkük Isten igéje után, és vannak olyanok, akik azért jöttek ide, mert istentisztelet után jó pletykatéma lehet valakivel egy másiknak az öltözete, az arca, a tekintete. Konkoly és búza egymás mellett. Szándékosan nem úgy mondtam, hogy itt vannak hívők és hitetlenek. Jézus sem mondta így. Nem azt mondta: a búza a hívőket jelenti, a konkoly pedig a hitetleneket, hanem azt mondta, hogy a búza Isten országának a fiai, a konkoly pedig a gonosznak a fiai. Ez nem ugyanaz, mintha azt mondanám, hogy hívők és hitetlenek. Sajnos köztudott tény, hogy sokszor egy nem hívő a maga emberségével, emberszeretetével, becsületes megbízhatóságával sokkal inkább volna sorolható Isten országának a fiai közé, mint egy olyan hívő, akinek az ajkáról szakadatlanul csepeg az áhítat, de a cselekedetei olyanok, hogy egyszerűen kibírhatatlan a környezete számára.
Megdöbbentő, hogy Jézus a „gonosz” szóval milyen embereket illet. Sohasem a hitetleneket, vagy istentagadókat, hanem mindig a hívőket: azokat, akiknek csak a szájuk jár, akik állandóan azt mondogatják, hogy „Uram, Uram", meg akik arra hivatkoznak, hogy ördögöket űztek, betegeket gyógyítottak az Ő nevében, de Jézus azt mondja: Sohasem ismertelek titeket, Atyám akaratát nem cselekedtétek. Azt fogja mondani: Távozzatok tőlem, ti gonosztevők, mert nem ismerlek titeket. Ugyanazzal a szóval van kifejezve görögben is, magyarban is, mikor a gonoszság fiairól beszél. Vigyázzunk ezzel a megkülönböztetéssel, hogy „hívők”, meg hogy „nem hívők”! Nem minden hívő tartozik az Isten országának a fiai közé, ó de mennyire nem! Vannak ott az Isten országa fiai között nem hívők is szép számmal; és nem minden nem hívő tartozik a gonosz fiai közé, de mennyire nem! Vannak ott bőséggel hívők is...
Ugye, így már egészen érthető, hogy Jézus miért nem engedi, hogy az Ő szolgái kiszaggassák a konkolyt a búza közül? Arról hallottunk a példázatban, hogy az ilyen tisztogató, konkolyt gyomlálni akaró túlbuzgóságból tudjátok, mik fakadtak a történelem folyamán: Ebből fakadtak a keresztes hadjáratok, a vallásháborúk, az eretneküldözések, az inkvizíciók, – csupa olyan dolog, melyről, hogy mennyire ellenkezik Jézus akaratával, sajnos csak akkor jött rá a keresztyénség, mikor már csak szégyenkezni kellett a világ előtt. De ugyanúgy ellenkezik Jézus szellemével, akaratával, ha valakit ki akarnak nézni gyülekezetből, ha meg akarják tisztítani a Jézus körül kialakult társaságot, és azt mondják: Hogyan mer ilyen idejárulni az Úr asztalához?! Nem szégyelli magát az ilyen vagy amolyan? Mikor könnyelműen ítélkezünk elevenek és holtak felett, a konkoly és a búza felett, azt mondja Jézus: Hagyjátok, nem a ti dolgotok, majd kiderül, hogy ki volt a búza és ki a konkoly; addig pedig hadd nőjön az aratásig mindkettő – a többit elvégzik az angyalok.
Mondjátok egész komolyan: ahogy itt ülünk, ki merné eldönteni, hogy ki a konkoly és ki a búza?. Mert lehet, hogy te úgy ismersz valakit, hogy nyugodt lelkiismerettel azt mernéd mondani, hogy az konkoly, és az illető pedig tereád mondaná ugyanazt. És tebenned, aki a másikban kifogásolod a konkolyt, legalább annyi magvetése kelt ki a Sátánnak, mint a másikban. Ebből a szempontból tehát, hogy ki a konkoly – ki a búza, légy egyszer önző, vagyis ne törődj a másikkal, ebből a szempontból csak magaddal törődj és önmagadra nézz. Igen, döntsd el nagyon hamar, hogy te melyik vagy; mert nagyon nagy meglepetések fognak ám várni bennünket az aratáskor! Egy híres ember mondta – nem tudom, ki –, hogy három dolgon fog csodálkozni ott a mennyben: az egyik az, hogy ott lesznek olyanok, akikről soha nem gondoltam volna, hogy ott legyenek; a másik az, hogy nem lesznek ott olyanok, akikről mindig azt gondoltam, hogy ott lesznek; a harmadik, amin a legjobban fogok csodálkozni: az, ha én magam ott leszek!
Számítsunk reá, hogy óriási meglepetések fognak bennünket várni az aratás napján. Képzeljétek el, hogyha ki akarnánk tisztítani innen a konkolyt és az elit-hívők egy kis magját akarnánk megtartani – ki maradna itt? Te meg én? Biztosan megfosztanánk egy csomó embert a tiszta magvetés áldásában való részesüléstől. Ismeritek István vértanú történetét, akit megköveztek gonosz gyilkosok. Hát ezekért a hitvány fráterekért nem lett volna kár, ha villámmal agyonsújtotta volna őket Isten! – így gondolkodunk az emberi gonoszság láttán. De milyen nagy kár lett volna! Hiszen a gonosz gyilkosok között ott volt a későbbi Pál apostol is, és akkor ő is kitépődött volna a többiekkel együtt. – Tudja azt az Úr, hogy miért tűri a gonoszokat az igazak mellett ezen a földön! Mit szóltál volna te, aki öt-tíz esztendővel ezelőtt tértél meg, ha régebben, mikor még javában virult a Sátán magvetése benned, akkor irtott volna ki; vagy ha Isten ma végezné el a rostálást, tisztogatná a konkolyt, nem engedne semennyi időt a növekedésre... Nem fogunk-e könyörögni, hogy Uram, ne még, hagyj még egy kis időt, hadd bizonyítsam be, hogy nem konkoly vagyok, hanem a Te magvetésed eredménye! Ha idő előtt ki akarna gyomlálni, tele lenne a pokol zsenge búzaszálakkal, jó termést ígérő vetéssel – akkor te, meg én is, minden valószínűség szerint most ott lennénk és nem itt.
Egyébként is, az írásmagyarázók azt mondják, hogy a Szentföldön a konkoly, meg a búza olyan nagyon hasonlít egymásra, hogy csak akkor lehet megkülönböztetni, mikor elkezd beérni. Tehát sohase mondd senkire, hogy konkoly – hátha csak egy elkésett búzaszál: ha késve is, de meg fogja hozni a maga termését! Sohase mondj le senkiről, mert Isten sem mond le. Ne felejtsük, hogy nemcsak az éjszakai titokzatos magvető hinti a konkolyt, hanem a másik, a nagy Magvető is, aki a jó magot veti! Sohase úgy lásd az embert, amilyen – hanem amilyenné Isten akarja és tudja tenni. Tehát reménységben és szeretetben, amelyik hagyja együtt nőni a konkolyt és a tiszta búzát az aratásig. Majd ott nagy meglepetés lesz, nagy válogatás. Egészen másként fog történni, mint ahogy mi el tudtuk volna képzelni, mert Isten sokkal kegyelmesebb máshoz és szigorúbb énhozzám. Mindig így gondold el: ha másra gondolsz, Isten kegyelmére gondolj, és ha magadra gondolsz, akkor Isten szigorúságára gondolj! Az igazi, végső nagy tisztázást Ő végzi el, és akkor kiderül még az az olyan örvendetes tény is, hogy az éjszakai ellenség megzavarhatta ugyan, de meghiúsítani nem tudta Isten vetését. És akkor az igazak fénylenek majd Atyjuk országában. Addig pedig igyekezzünk, és segítsük egymást abban, hogy ott legyünk mindnyájan az igazak között!
Ámen.
Dátum: 1968. február 25.