Kedves testvéreim, ezen a mai első adventi vasárnapon - mert tudjátok, hogy első adventi vasárnap van, - Jézus személyének a titkával szeretnék foglalkozni. Mert ebben a csodálatosan szép, szinte idillikus történetben, amit felolvastam mostan a Bibliából, Jézus személyének a titkáról van szó. Hogy mennyire titokzatos, mennyire egyedülálló valaki Jézus, az már abból is látszik testvérek, hogy beteljesedett az ő személyében az ősi, ótestamentumi prófécia, amely szerint az ő személye megütközésnek a köve és botránkozásnak a sziklája lesz sokak számára, akiben sokan megütköznek, és akinek sokan ellene mondanak. És Pál apostol is, amikor a Jézus keresztjéről azt mondotta, hogy az a zsidók számára botránkozás, a görögök számára pedig bolondság, nyilván az ő korában már akkor széltében-hosszában elterjedt közvéleménynek adott kifejezést. Mert valóban, akkortól mindmáig nagyon sokan a vallásos lelkületű emberek közül megbotránkoznak Jézus személyében, és a filozófiailag művelt fők pedig egész egyszerűen lemosolyogják Jézusnak a személyét. Íme tehát a születése is nem kevésbé botránkozás és bolondság. Emberileg valóban csak azt lehet mondani reá, amit felolvastam az elébb, hogy egész egyszerűen fizikailag képtelenség az, amit az angyal mond ennek a Mária nevű leánynak, hogy a Szentlélek száll tereád, a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged, és aki születik is Szentnek hívatik, az Isten Fiának. Ezt a rendkívüli csodát, amit ez az angyali üzenet így fejez ki, foglalták össze valamikor nagyon régen az őseink az apostoli hitvallásnak ebben a tételében, hogy „fogantaték Szentlélektől és születék Szűz Máriától”. Ám most, testvérek, nagyon kérlek mindnyájatokat, hogy ne orvosi és ne biológiai szempontból mérlegeljük ezt a kijelentést, mert egyáltalán nem erről van szó. Hanem arról van szó, hogy azt az érthetetlen és hihetetlen nagy csodát, hogy a magasságos Isten leszállt közénk, emberek közé, hogy a láthatatlan Isten egy emberi életben láthatóvá vált és itt járt közöttünk ezen a földön, emberi szavakkal nem lehet érthetően kifejezni, hanem csak ilyen érthetetlenül. Csak ilyen dadogva, csak az emberi szavaknak egy ilyen egészen különös edényébe beleöntve, hogy „fogantaték Szentlélektől és születék Szűz Máriától”. És itt különösen szeretném újra kihangsúlyozni azt, amit én már olyan sokszor hangsúlyoztam ezen a szószéken, hogy ez a bibliai leírás Jézus születéséről, valamint a belőle megfogalmazott hitvallásbeli tétel, egyáltalán nem magyarázat. Ez nem magyarázni akarja Jézus személyének a titkát, hanem csupán rámutat magára a titokra. Tehát ez a fogalmazás és ez a bibliai történet éppen mindenféle emberi magyarázatról való teljes lemondás, és minden olyan okoskodásnak a teljes elutasítása, ami az emberi értelmünk számára érthetőbbé akarná tenni ezt a titkot, Jézus személyének a titkát. Valahogy olyanformán, mint ahogyan egy katicabogár nem tudná megmagyarázni magának egy földi rakétának a szerkezetét. Hát ugyanígy mi, emberek hogyan tudnánk megmagyarázni magunknak e csodálatos „mennyei rakétának”, Jézusnak a földre jövetelét?! Jézus személye csoda. Szinte azt mondhatnám, hogy az egyetlen igazi csoda ezen a világon. És amikor mégis erről a csodáról, erről a titokról szeretnék beszélni, akkor semmi más egyebet nem akarok elérni vele, mint azt, hogy mi is nagy, hálás ámulattal elcsodálkoznánk a csodán.
Testvérek, a bibliai történet, amit felolvastam, és a belőle megfogalmazott hitvallásbeli tétel, amit idéztem, egybehangzóan kétféle tényezőt említ Jézus személyével kapcsolatosan: a Szentlelket és Máriát. Tehát egyfelől egy isteni tényezőt, másfelől pedig egy emberi tényezőt. És ez arra utal, hogy Jézus személyében ez a kétféle természet egyesült egy személyben. Tehát az a Jézus, aki kétezer esztendővel ezelőtt járt itt ezen a földön, az egy olyan csodálatos valaki, aki egészen valóságosan ember és ugyanakkor egészen valóságosan Isten. Gondoljunk egy kicsit jobban bele, hogy mit is jelent ez. Tehát egészen valóságosan ember. Olyan húsból és vérből való emberi lény, mint mi, akik itt ülünk. Ő is éppen úgy anyától születve került bele ebbe a földi világba, mint akármelyikünk. Ő is volt csecsemő, mint ahogyan mi voltunk csecsemők. Azután ő is volt később serdülő fiúcska, mint amilyenek mostani konfirmandus gyermekeink. Aztán később ő is volt olyan fiatalember, mint az egyetemista fiaink, főiskolás gyermekeink. Azután ő is volt olyan felnőtt ember, mint ma egy 30-32-33 éves férfi. Az ő szívében is volt szenvedés. Az ő teste is ismerte a fáradtságot, az éhséget, a szomjúságot, a fájdalmat, éppen úgy, mint akármelyikünknek a teste. Őt is éppen úgy félreismerték és olyan galádul bántották és fúrták, mint ma is nagyon sok embert ezen a földön. Őkörülötte is állandóan ott ólálkodott a nagy kísértő, és őt is éppúgy igyekezett elbuktatni és a pályájáról letéríteni, mint ahogyan téged vagy engem. És ő is végigszenvedte az emberi testnek minden nyomorúságát, egészen addig a pontig, ahol a szív megáll, és ahol a test kihűl és visszatér a porba, amiből vétetett. Születése és halála között egy egész emberi sors van. A Názáreti Jézus nevű embernek a földi emberi sorsa tehát egészen valóságosan emberi volt. De ugyanakkor azt is mondhatnánk, hogy mégis valahogy egészen páratlan, egyedülálló és rendkívüli ember volt. Embernek is olyan ember, amilyen nem volt még rajta kívül ezen a világon.
Egész élete olyan élet volt, olyan fény, aminek nincsen árnyéka. Mennél közelebbről vizsgálja valaki, mennél jobban belemélyed a tanulmányozásába, annál ragyogóbbnak látja. Tehát nem úgy, mint más embernél, akit ha közelről látunk, akkor meglátjuk a hibáit is, hanem Jézust annál ragyogóbbnak látjuk. Olyan csodálatos dolog az, hogy nem lehet benne hibát találni. Akárhogy keressük, nem találunk benne hibát. Sehol nem lehetne azt mondani, hogy na, ezt itt nem jól csinálta, vagy itt nem helyesen válaszolt. Vagy itt nem jó, nem igaz indulat volt benne. Sehol sem ütközik ki belőle valamiféle emberi gyarlóság, mint minden más emberből. Sőt ami még meglepő és szinte egyenesen botránkoztató, ő maga meg volt győződve a saját maga tökéletes bűntelenségéről, abszolút tisztaságáról és ártatlanságáról. És ebben nem volt nagyképű. Ő, aki az egész világot úgy látta, mint amelyik belemerült végzetesen a bűnbe, és abból kell kimenteni, és ő, aki a legnagyobb bűnnek azt tartotta, hogyha valaki a bűnnek a létezését önmagában tagadja, ő mégis saját ítélete szerint mentes volt mindenféle bűntől. Nem volt benne éppen ezért az, amit másoktól megkövetelt: a bűnbánat. Ajka soha nem nyílt meg bűnvallásra. Soha bocsánatot nem kért. Egyáltalán nem érezte azt, hogy rá lenne szorulva az Istennek a kegyelmére. Ő, aki hirdette, hogy ez az egész világ az Isten kegyelméből él, ő ezt soha nem igényelte, sőt teljhatalommal osztogatta.
Tehát Jézusnak a személye nemcsak úgy viszonylagosan emelkedett ki fölöttünk, mint egy nagy ember, mint egy szellemóriás, hanem valahogy úgy, mint aki az egész emberiséggel szemben egy egyedülálló valaki. Annyira, hogy amikor élete végén megfogják és összekötözik és keresztfára szegezik, mindezt a ténykedését az embereknek ő még korábban így jellemezte: Az Embernek Fia az emberek kezébe adatik. Nem azt mondta, hogy a gonosz emberek kezébe, hanem így, hogy az emberek kezébe. Mintha csak azt mondotta volna, hogy az emberiség kezébe adatik az Embernek Fia, mint olyan valaki, akit kivet magából az emberiség. Annyira más volt, annyira lényegileg más volt, mint minden más ember ezen a földön, hogy nem bírta elviselni az emberiség: kivetette maga közül. Ezt a különös, ezt az egészen rendkívüli, ezt az egészen furcsa embert.
Tehát ember volt. Valóságosan, igazán ember, és mégis valahogyan egészen másképpen ember, mint ahogyan mi vagyunk. Ha Jézusnak a személyére azt mondom, hogy ember, tökéletesen igazat mondtam. De ugyanakkor, ha azt mondom Jézusnak a személyére, hogy Isten, akkor is tökéletesen igazat mondtam. Éppen ez a titokzatos az ő személyében. És pontosan ezt a titkot jelzi ez az angyali üzenet, amit felolvastam, hogy „a Szentlélek száll tereád és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged. Úgyhogy, ami születik is szentnek hívatik, Isten Fiának”. Tehát Isten.
És ne csak az ő cselekedeteiből, csodálatos ténykedéséből lássuk meg azt, hogy Isten, hanem például abból is, hogy soha nem mondja Urának az Istent, mint ahogyan a próféták. A próféták mindig így kezdték a próféciájukat, hogy „így szól az Úr”, Jézus pedig azt mondja: „én pedig azt mondom néktek”. Tehát mintegy Isten nevében beszél. Ő mindig úgy beszél az Istenről, vagy önmagáról, mint aki egy az Istennel. Vagy legföljebb így, hogy „én és az Atya”. Főpapi imádságában például ilyet mond: „tanítványaim elismerték, Atyám, hogy én tőled jöttem ki”. Gondoljuk csak bele magunkat ebbe a kijelentésbe: Jézus mint egy Istenből való Isten, Istenből „kiszakadt darab”. Azután, amikor Tamás olyan nagy, hódoló áhítattal térdre borul előtte, és így kiált föl hozzá: „én Uram, és én Istenem!”, ezt az embernek egyáltalán nem járó, sőt halálosan botránkoztató megszólítást nemcsak hogy nem utasítja vissza Jézus, hanem a válaszából szinte az derül ki, mintha azt mondaná: Na végre, Tamás, hát te is rájöttél, hogy ki vagyok én? Most már te is fölismerted bennem az Istent? És amikor a tanítványok azt kérik Jézustól, hogy mutasd meg nékünk az Atyát, akkor Jézus egész egyszerűen önmagára mutat, és azt mondja, hogy aki engem látott, az az Atyát látta. Szinte rossz néven veszi: Hogy kérdezhetnek tőle olyat, hogy mutasd meg nékünk az Atyát, hiszen ő a kiábrázolása, ő a földi megjelenése az Atyának. Ő a látható képe a láthatatlan Istennek itt, ezen a földön, tehát aki őt nem tiszteli, az az Atyát nem tiszteli. És valahogy eltűnik minden határ közte és az Atya között, egybeolvad ez a kettő. Ilyeneket mond, hogy „én és az Atya egy vagyok”, „Én az Atyában és az Atya énbennem van”. Testvérek, aki ilyet mond ember létére, az vagy őrült, vagy valóban Isten!
Igen, Jézus ember, de egy olyan csodálatos ember, akinek a személyében ott van az Isten. Nos tehát, hogyha ilyen titokzatos az ő személye, és ilyen csodás az ő egész lénye, hogyne lenne akkor titokzatos és csodálatos az ő születése is! „A Szentlélek száll tereád és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged, azért, ami születik is szentnek hívatik, Isten Fiának”. Érthetetlen? Hát persze, hogy érthetetlen! Hogy ne lenne érthetetlen. De itt megint hadd hangsúlyozzak olyan valamit, amit én már nagyon sokszor mondtam, de ezzel kapcsolatban újra el kell mondani: Az, ami érthetetlen, az nem mindig értelmetlen. És figyeljétek itt is meg, hogy az ő egész csodálatos személyével, istenember mivoltával milyen magasabb rendű összefüggésben van ez az angyali üzenet, hogy „a Szentlélek száll tereád és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged, azért, ami születik és szentnek hívatik Isten Fiának”. Testvérek, a Jézus személye titkáról ennél többet nem is lehet mondani, hiszen ebben a különös emberben maga az Isten lép a földre. Tehát ő is születik, mint akármelyikünk, de Szentlélektől fogantatva, szűztől – tehát egészen másképpen, mint akármelyikünk.
Istennek a Szentlelke mindig az ő szavában, az ő igéjében árad. Tehát Isten megszólította Máriát, és ezzel a szavával, ezzel az igéjével tette Máriát Jézus anyjává. Istennek a szava, Istennek az igéje lett testté Máriában, lett Jézus testévé. Hogyan lehetséges ez? Mária is ezt kérdezte annak idején. És a mi számunkra is csak egyetlen felelet van, ugyanaz, amit Mária kapott akkor az angyali hírnöktől, hogy az Istennél semmi sem lehetetlen. Ilyen csodálatos valaki az, akit mi Jézus Krisztus néven ismerünk. Igazán nem csoda, hogyha nagyon sok ember számára botránkozás és bolondság, de ugye az se csoda, hogyha a mi számunkra, aki hiszünk benne, Istennek ereje, az Isten megváltó ereje.
Most azt mondhatná nekem valaki itten közületek, hogy mindez nagyon szép és nagyon magasztos teológiai probléma. De hát mindennek mi köze ahhoz a valóságos élethez, amiben nekünk egészen másféle problémákkal van tele a fejünk? Olyan problémákkal, mint az otthonnak a gondja, meg a családi életnek a problémái, meg a készülődés az ünnepekre, meg rohanás a munkába, meg a pénznek a beosztása, meg a vérnek a kísértése, meg a megélhetésnek az ezer gondja, baja – tehát maga az élet. Hiszen az élet, ez a modern élet a maga rohanásával, tülekedésével, zajával olyan nagyon hamar elnyomja bennünk mindazt, amit olyan szépen hallottunk most Jézus személyének a titkáról. Nos, a testvérek azért mondottam el mindezt ilyen részletesen, hogy megértsük, hogy Jézus éppen ebbe a lüktető, ebbe a zajos, ebbe a tülekedő életbe jött bele egészen valóságosan. Mert azáltal, hogy ő igazán ember, egészen ember és egészen Isten, éppen ezáltal van benne egészen a mi mindennapi életünkben, de úgy, hogy egészen fölötte is van a mi mindennapi életünknek. Tehát egyfelől részese ennek a földi életnek és e földi élet problémájának, bajainak, terheinek, de ugyanakkor Ura is e földi életnek, e földi élet problémáinak, bajainak, terheinek. Egyfelől sorstársunk nékünk, másfelől pedig olyan Urunk, aki segít ennek a sorsnak az elhordozásában. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy nem az élet bajai és problémái jelentik a legfőbb hatalmat fölöttünk, tehát nem vagyunk kiszolgáltatva kényre-kedvre a mi sorsunk szeszélyeinek, hanem az ő uralma alatt vagyunk. Igen, a gyárban is, meg a hivatalban is, meg a sorsunk mindenféle alakulása közben is mindig az ő uralma alatt vagyunk. Tehát, hogy minden problémánk éppen úgy, mint a fejünk hajszálai, mind számon vannak tartva őelőtte. Őelőtte, akiben közénk jött az Isten.
És még egy egészen gyakorlati következménye van annak, hogy Jézus valóságos ember és valóságos Isten. Éppen ezáltal viszi bele a mi elesett emberi életünkbe a megváltó isteni erőt és értelmet. Testvérek, minden ember, emberi lélek vagy emberi élet újjászületése is éppen olyanforma csoda, mint Jézusnak a megszületése. Minden igazi újjászületésnél tulajdonképpen az történik, amit itten olvastunk, hogy „a Szentlélek száll terád és a magasságosnak ereje árnyékoz meg téged, ami születik is, szentnek hívatik, Isten fiának”. Tehát az történik, hogy az Isten szól, és az ő szavának az ereje által új élet fogamzik meg valahol bennem, és ez az új élet egyszerűen megszületik és láthatóvá válik a cselekedeteimben. Ez is csoda ám, testvérek! Hát nem isteni csoda az, hogy egy szívben, amely tele volt haraggal, gyűlölséggel, önzéssel, irigységgel egyszerre csak megszületik a szeretet? Nem isteni csoda az, hogy bejött egyszer ide a templomba egy középkorú férfi, tele békétlenséggel, szexuális bűnök megkötözöttségeivel és megoldatlanságaival, és egy óra múlva egészen más emberként ment ki innét, megtisztulva, fölszabadulva, újjászületve?! Megmozdult benne valami, valami új élet, ugyanaz az élet, mint Mária testében. Ugyanaz az élet, és minden keresztény élet így indul el, hogy az Istennek a szavára, a Szentlélek ereje által valami új életcsíra kerül bele az emberbe, és egyszerre láthatóvá, valósággá válik Krisztus annak az embernek az életén keresztül. Ez az újjászületés. Pontosan olyan csoda, mint Jézusnak a születése. Aki az újjászületésnek ezt a csodáját megtapasztalta magán, annak semmi hitbeli problémát nem jelent Jézus születése.
Testvérek, végül éppen azért, mert Jézus valóságos ember és valóságos Isten, egy új, krisztusi élet kezdésére kaphatunk mindnyájan erőt a Jézusban való hit által. Egy olyan új, krisztusi életre, amelyben az ember önmagán tapasztalja minden nap újra és újra ámulva, hogy Istennél valóban semmi sem lehetetlen. Még az sem, hogy ilyen nyavalyás emberek, mint te meg én, ne csak névleges, hanem valóságos keresztyénekké váljunk. Megváltott, megszentelt, áldást jelentő életű emberekké legyünk.
Ámen.
Dátum: 1967. december 3.