Bibliaolvasó emberek tudják, hogy Jézusnak ez a példázata tovább is tart, hogy tehát most csak az első felét olvastam fel. Szándékosan, mert ezen az estén az egész példázat első részlete alapján szeretném hirdetni Isten szavát hozzátok, holnap reggel pedig majd folytatólagosan a második részlet alapján. Itt ugyanis arról van szó, hogy „a király számot akar vetni az ő szolgáival". Igen, Isten most bennünket is ilyen számadásra hív. Amikor így – egy esztendő utolsó napján – összegyűlünk istentiszteletre, önkéntelenül is azt érezzük, hogy az ilyen estének számadás jellege van. Bár csak egy naptári adat az, hogy most van megint vége egy évnek – közös megegyezéssel lehetne bármelyik másik napon is –, de ilyenkor érezzük át teljes borzongató valóságában, hogy múlik az idő, és egyszer az életünk is úgy elfogy, mint ez az 1966-os esztendő, és eljön majd a nagy számadás az Isten ítélőszéke előtt! Jó az, ha nem az élet végén, hanem már előbb számadásra állunk az Isten elé. - Nos, itt az alkalom! Nem lehet régi szívvel igazán újat kezdeni. Akkor van értelme ennek a mai estének itt és a holnap kezdődő új évnek, ha a régi terheket hátrahagyva igazán újat kezdhetünk.
Egy ilyen számadáson, ha igazán Isten előtt történik, mindig szomorú dolgok derülnek ki. Ez a példázat arról beszél, hogy az ember – mert az a szolga az embert jelenti: téged, meg engem –, tehát az ember reménytelenül el van adósodva legfőbb Urával szemben. Az a tízezer talentum, amivel az a szolga tartozott, a mi magyar pénzünkben alig kifejezhető nagy összeg: a teljes csődöt jelenti. Az a szolga, az az ember nyilván eddig is érezte a lelke mélyén, hogy nincsenek egészen rendben a számadásai ura előtt, hogy baj lehet belőle, ha egyszer minden kiderül, de valahogy mégis túltette magát rajta, valami érthetetlen könnyelműséggel nem akart szembenézni a való helyzettel, nem akart rágondolni, mert akkor talán kétségbeesett volna…
Szinte érthetetlen: hogy lehet valakinek ilyen teherrel élni, járni, ügyes-bajos dolgait intézni, mosolyogni, gyermekeinek a szemébe nézni; életének a legnagyobb problémáját ilyen könnyelmű optimizmussal elintézni, hogy majd csak lesz valahogy, amikor odakerül az Úr ítélőszéke elé! Könnyebb egy látszatnyugalomban élni, mint a valósággal szembenézni!
De az Isten nem akar meghagyni ebben a látszatnyugalomban. Íme ez a mai nap is – a rohanó időnek a megéreztetésével – nemcsak figyelmeztet, hogy egyszer elkerülhetetlen számadásra kell állni, hanem maga is számon kér, megítél azzal a puszta ténnyel, hogy „elmúlt”. Életed utolsó 365 napja megint a múlté lett: ami megtörtént, megtörtént; amit elmulasztottál, az hiány marad; nem hozhatsz vissza semmit, nem javíthatsz, nem változtathatsz semmin. Ez év utolsó perceinek a múlásában is mintegy Isten szól hozzánk: Lásd, íme esztendeidhez megint adtam egy esztendőt. Mit tettél vele, hogyan használtad fel a drága időt? Nemcsak majd egyszer valamikor, hanem itt és most kell elszámolnunk néki egy ajándékba kapott egész esztendővel. És amikor az Isten elkezd számot vetni valakivel, akkor egyre több részlete lepleződik le az ember élete adósságának, csődjének. Rémülve kezdi látni: íme itt is hibáztam, ott is mulasztás terhel, amott is elrontottam valamit, ezt is rosszul tettem, azt sem úgy kellett volna... Mindenütt adósság, tehertétel, csőd! Emlékek rajzanak fel a múltból: néha olyan világosan, olyan érthetően szólított meg az Isten egy igével vagy egy fájdalmas csapással – és elengedtem a fülem mellett a szavát. Hiába beszélt az Isten! Valaki csalódva, szomorúan vagy éppen megbotránkozva ment el tőlem, nem kapta meg azt a szeretetet, segítséget, amit Isten rajtam keresztül akart adni néki... Mennyit romlott tovább a világ 1966-ban is azáltal, hogy nem szóltam, amikor szólnom kellett volna, nem mutattam jó példát a megértésre, a jóságra, amikor ez lett volna a legbeszédesebb bizonyságtétel a világ előtt Krisztusról. – Az egész elmúlt esztendő ki nem használt alkalmak nagy temetője. Mindig rohantunk, nem volt időnk leülni a másik ember mellé, hogy nyugodtan megbeszéltük volna a problémáit. Mindig csak egy-egy friss sírhant, vagy egy-egy lezárt sorompó emlékeztet arra, hogy mi mindent lehetett volna tenni, hogy milyen szép, milyen drága, mennyivel jobban kihasznált is lehetett volna az élet...
Van a Bibliában egy kicsiny szó, amit nagyon nem szeretünk hallani: bűn! Három betű az egész, és milyen mérhetetlen súlya tud lenni mégis. Igen, ilyenkor, a számadás estéjén de rá tud nehezedni a lelkünkre! Egyszer egy társaságban arról beszélgettek, hogy mi is hát a bűn? Mit jelent? -- Volt ott valaki, aki azt mondta: a bűn az, hogy az ember hűtlenné válik önmagához, valami saját magához nem méltó dolgot művel, olyan valamit, amiért később szégyelli magát. Egy másik hozzáfűzte: A bűn az, hogy valami az ember lényében kisiklik, és a saját útján kezd járni, mint pl. a szexualitás, ami önhatalmúvá lesz, úgy hogy az ember nem tud uralkodni rajta többé. Megint valaki más így szólt hozzá: A bűn az, hogy az ember embertársát, talán a saját feleségét vagy gyermekét, szomszédját vagy főnökét nem teljes értelemben vett embernek tekinti, tehát nemigen szereti, hanem mintegy eszközt használja fel, vagy veti el; olyan dolognak tartja, ami révén valamit el lehet érni, amit fel lehet használni esetleg élvezetre vagy magasabbra emelkedésre. És amikor a beszélgetés idáig jutott, akkor olvasta fel valaki Dávid imádságából ezt a részletet: „Egyedül Te ellened vétkeztem és cselekedtem azt, ami gonosz a Te szemeid előtt!" – Ismerős a történet. Ez az ember, Dávid, valóban olyan dolgot művelt, ami nem volt méltó hozzá. Valami kisiklott benne, mégpedig az érzéki vágyai. De nem ez volt mégse, ami a lelkét nyomta. Az is közismert dolog, hogy egy embert – egy asszonyt – a saját élvezete eszközeként használt fel, és annak a férjét eltette az útból, megölte. És még ez sem volt az, ami a bűn igazán fájó érzését keltette benne. A bűn mindig szembefordulás valakivel, és ez a Valaki nem az én jobbik énem, még csak nem is elsősorban a felebarátom, a másik ember... A bűntudatban mindig Isten előtt áll az ember! Isten előtt, aki teremtett, akiről tudom, hogy szeret, hogy gondja van rám. Ami a bűnt bűnné teszi, ami a bűnt olyan fájó teherként nehezíti rá a lélekre, az az, hogy mindig az Isten előtti mérhetetlen szégyenkezés van benne.
És most képzeljétek el, mit jelent ez elé az Isten elé állni számadásra! Olyan Valaki elé, aki mindent tud rólunk: minden titkot, minden kimondott szót, minden álmunkat, amiben a tudatalatti lelkivilágunk a felszínre tör, ismeri azt az egész hitvány énünket, amelyiket a külsőnk kulisszái takarnak. Egy ilyen Valakinek a tekintete előtt valóban csak összeroskadni lehet. Igen: én vagyok, te vagy az a nyomorult szolga, aki az ő Urának tízezer tálentummal adósa. Mikor fogjuk mi azt mind letörleszteni, amit Isten követel rajtunk? Ha ezer esztendeig élnénk, akkor se, mert csak annál többre szaporodnék az adósságunk!
És most nézzétek, mit tett ez a szolga itt a példázatban, amikor kiderült a csőd. Ime ezt olvassuk: „Leborulván azért a szolga előtte, könyörög vala néki, mondván: Uram, légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked.” – Türelmet kér, halasztást, időt. Belátom, hogy sok mindent elrontottam, rengeteget mulasztottam, mérhetetlen adósság terhel, és Uram, majd az új esztendőben megpróbálom másképp! Mindent megfizetek! Nos, ez az az ígéret, fogadalom, ami nem éri meg a szuszt, amivel kimondja az ember. Mert ha még igazán komoly elhatározás ébred is valakiben, ugyan mivel fizethetne, mivel törlesztené az adósságát Isten előtt?! Szorgalmasabb templomba járással? – de hát Istennek van erre szüksége? Vagy több imádkozással, amivel magad is érzed, hogy csak gyötröd magad? – Sok megható jó szándékkal, amiről magad is érzed, hogy éppen úgy nem lesz belőle cselekedet, mint eddig? Vagy ha mégis: magadnak szerzel vele dicsőséget... Komolyabb Biblia-olvasással, ami csak szaporítja a meg nem tartott igéket? – Egy élet becsületes munkájával? – hiszen csak azt tennéd, ami elemi kötelességed! Szenvedésekkel, amivel csak az önsanyargatásod növeled? - Nem érezzük, hogy mindezzel az adósság nem csökken, hanem nő?!
Nem tudunk olyant produkálni, amivel fizetni lehetne. Semmi értelme a lelkiismeretet-altatgató halogatásnak, nagy fogadkozásoknak, jószándékú ígérgetésnek. Legjobb, ha magunk állunk oda Isten elé, és önként fedjük fel az egész adósságot, és nem haladékot kérünk, hanem: bocsánatot!
Nézzétek, mit mond Jézus ebben a példázatban arról a számonkérő úrról, a mi Urunkról, Atyánkról: Két csodálatosan hatalmas és örvendetes tényt. Az egyik igy hangzik: „Az úr megszánta azt a szolgát.” Azt jelenti ez, hogy az Isten nem haragvó Isten. Senki se gondolja, hogy haragszik rá az Isten! Dehogy haragszik! Szánakozik. A szánakozás a jóindulat, a segítőkészség, a szeretet kifejezése. Csak az tud szánakozni, aki nagyon szeret. És az Isten még az ilyen reménytelenül eladósodott szolgáját is szereti, mert az is az ő gyermeke! Nem a bűnünket szereti, hanem minket magunkat. Nem a szemetet, hanem a drágagyöngyöt, ami a szemétbe vegyült. Épp az kelt benne szánalmat, hogy az ember, akit szeret, benne van a szemétben. Nem ott a helye! Isten szánakozó szeretetének a testté vált bizonysága: Jézus! Ha nem szánakozott volna rajtunk, ha haragudnék: mi értelme lett volna a karácsonynak, a húsvétnak, a pünkösdnek? – Igen, „Az Úr megszánta azt a szolgát...!" És ha az előbb te voltál az, akit az élete csődjének a felismerése a földre sújtott, akkor most te vagy az, akit az Úr megszánt!
És ebből következik a másik hatalmas tény: „Az adósságot elengedte néki!” – Atyámfiai, ez az evangéliumnak, amit Jézus hozott – a leglényege: ez az Isten legistenibb cselekedete, az, hogy az adósságot elengedte! A felismert és megbánt bűnt megbocsátja. Nincs itt szó behajtásról, jóvátételről, törlesztésről! Ezt az ügyet nem is lehetne másként elintézni, csak ilyen királyi módon. A kifizetetlen adóssággal csak egyet lehet tenni: elengedni! A bűnre csak egyetlen igazi megoldás van: a bocsánat! Íme ez a szolga is haladékot kért, és teljes elengedést kapott. Többet akar adni Isten, mint amennyit várunk tőle. Mi mindig csak részproblémákban kérjük a segítségét, ő pedig egy egészen új alapot akar adni az életünknek: a bűnbocsánatot. Teljes bűnbocsánatot, feltétel nélkül, mindenkinek – nem azért mert kérted, vagy a bűnbánattal kiérdemelted, hanem egyedül azért, mert szeret! Mert az Isten – szeretet! Abban áll legnagyobb hatalma, hogy szeret. Még téged is, engem is képes szeretni, korlátlanul, meg nem érdemelt módon. Isten már kész bűnbocsánattal vár bennünket. Ez a megváltás titka!
Hiszen azért jött Jézus: megváltani a mi adósságunkat. Ott, a golgotai kereszten éppen az történt: kifizettetett az életünk váltságdíja. Nincs többé adósság: átvállalta Jézus. El van intézve az elégtétel. Fel vagyunk mentve! Így is van megírva szó szerint: „Jézus vére megtisztít minket minden bűntől.” Igen, ez a szent vér az egyetlen, ami kiegyenlít minden követelést, jóvátesz minden mulasztást. A te év végi számadásodat is csak ez a megváltó vér hozhatja rendbe Isten előtt. Ne fogadkozz tehát, hogy majd,„megfizetek”, hanem fogadd el az örömhírt, hogy Valaki már megfizetett!
Pszichológusok szerint a bűnbocsánat kegyelme olyan koncentrált erőhatás, ami valóban gyógyulási folyamatot indít el az életünkben. Sokszor testileg is, de lelkileg mindenképpen. Olyan döntő esemény, ami lezárja a múltat, felemel, új lehetőségeket és új kezdést ad: „Elbocsátá a szolgát.” Atyámfiai, aki most valóban úgy érzi, hogy mérhetetlen adóssággal megterhelten áll itt ennek az esztendőnek az utolsó estéjén az élő Isten színe előtt, és ugyanakkor hisz Jézus megváltó halála érdemében, annak most felelősségem teljes tudatában hirdetem: Isten a Krisztus vérével befedezve lezárja évvégi számadásodat, és tehermentesen kezdheted az új évet, és benne egy valóban új életet!
Most pedig maradjunk teljes csendességben, négyszemközt Istennel, Aki számot akar most vetni az ő szolgáival. Megjelenve Isten előtt próbáld végiggondolni és megvallani neki az elmúlt évben elkövetett bűneidet és mulasztásaidat. Gondolj arra, hogy Isten még ennél is sokkal többet tud rólad, Érzel-e őszinte bűnbánatot? Éget-e a szégyen az előtt az Isten előtt, aki szeret téged? Ha igen, halld meg Jézus szavát: „Megbocsáttattak a te bűneid!” Mondd meg Jézusnak, hogy szereted Őt, és teljes szívvel az övé akarsz lenni! Halld meg Jézus felmentő ítéletét: „Eredj el, és többé ne vétkezzél!”
Szelíd szemed, Úr Jézus,
Jól látja minden vétkemet,
Személyemet ne vesse meg
Szelíd szemed Úr Jézus.
Szelíd szemed, Úr Jézus,
Tekintsen rám, ha roskadok,
Adjon békét, bocsánatot
Szelíd szemed, Úr Jézus.
Szelíd szemed, Úr Jézus,
Tudom, hogy vádat is emel;
Vétkeztem én, ítéljen el
Szelíd szemed, Úr Jézus.
Szelíd szemed, Űr Jézus,
Elítél bár, lásd én megint
Csak várom, hogy majd rám tekint
Szelíd szemed, Úr Jézus!
(465. ének)
Ámen.
Dátum: 1966. Szilveszter.