Keresztyén Testvéreim!
Most, ennek az elmúló esztendőnek az utolsó napján eszembe jut egy régi élményem. Nagy folyó partján állottam, olyan helyen, ahol hirtelen kanyarodott a folyó medre, s a kanyaron túl hamarosan eltűnt a csillogó víztükör a partot szegélyező fűzfák mögött. Néztem bele a vízbe, s elcsodálkoztam, mennyi mindent sodor magával az ár. Kidőlt fát hoztak és vittek tovább a hullámok. Virágszirmok, papírdarabok, ruhafoszlányok úsztak el mellettem. Deszkadarabot, gazdátlan, rozoga csónakot, állati hullát hömpölygetett lefelé az ár. Valami rossz bútordarab, edény, kosár-maradvány is ott úszott előttem, megvolt valamikor a maga története. Mindenikhez valaki életének, sorsának egy darabja fűződik hozzá. Úgy éreztem, hogy azok a holmik ott a vízben egy darab történelem volt. Mentek mind lefelé, s a kanyarodónál egyszer csak mind eltűntek a szemem elől.
Így viszi magával az idő hatalmas folyama is az elmúló esztendő sok-sok limlomját, beléhullott emlékét. S mi itt állunk a kanyarodónál, s a búcsúzás borongó fájdalmával nézünk bele a gyorsan tovahömpölygő idő-árba, amint életünknek egy darabját sodorja magával! Jó volna megállítani olykor ezt a folyót, kiszedni belőle a beléhullott egyik vagy másik emlékdarabot - de nem lehet! Viszi a hatalmas folyó, mindjárt eléri a kanyart, s azután eltűnik örökre! Lássuk meg legalább, mit visz magával! Vagy más szóval: mi az, ami elmúlik ezzel az esztendővel?
Volt ugye sok öröm, sok vidámság, sok drága, boldog óra ebben az esztendőben is az életedben. Sikereid is voltak talán, olyan pillanatok, amikor téged ünnepeltek, mosolygó arcok vettek körül. Sok vidám kacagás visszhangzik még most is a napok között. - Mindezek most mennek tovább, viszi az ár - ints búcsút nekik! Újabb emlékek jönnek és haladnak el mellettünk. Drága tapasztalatok ezek, boldog élmények, arról, hogy jó az Isten: mennyi könyörgésünket meghallgatta, milyen kegyelmesen bánt velünk, mennyi szeretetet pazarolt reánk, mennyi bűnből emelt fel, és milyen rengeteg olyan bűn van, amit nem is engedett meg, hogy elkövessük! A nagy égő erdőben a mi fészkünkig még nem értek el a lángok, városaink, házaink még épek. Ez az egyik legdrágább bizonyossága Isten kegyelmének a múlt esztendőből. A kegyelmi időnek ez a lejárt darabja is ott úszik - óh, mily fájdalmasan búcsúzunk most tőle! Óh, mily jó volna ezt legalább kiemelni a nagy folyóból, és megtartani továbbra is! - Nem lehet! Viszi az ár!
Szomorú élményeket is visz az ár. Pl. egy kedves, halvány arcot, egy drága halottét, édesapát vagy gyermeket, testvért vagy hitvest. Olyan nehéz utánatekinteni a kedves távozó alaknak, mintha csak a szívünkből törött volna le egy darab, s azt hengergetné most tovább az ár. Sok-sok keserű könnycseppet is visz az idő - emlékezz csak -, amiket egy betegágy vagy egy ravatal mellett ejtettünk, vagy amelyek akkor hullottak szemünkből, amikor egy csalódásnak, megbántásnak a fájdalma nagyon összeszorította a szívünket! De még szomorúbbak és keserűbbek azok a könnycseppek, amelyek az én szeretetlenségem vagy megbántásom miatt fakadtak mások szemében. Durva, kíméletlen szavak, titkos vagy napvilágra jött bűnök meredeznek ki az idő hullámai közül. Azután el nem követett jó cselekedetek, el nem mondott imádságok, kihasználatlanul hagyott drága alkalmak jönnek és mennek tovább. Sok hiába elhangzott isteni hívás és parancs, rengeteg eltékozolt üres óra, számtalan kisebb-nagyobb érett gyümölcs a bűn fáján. Óh, ha egyszer vissza lehetne fordítani a nagy folyót, és jóvá lehetne tenni benne sok mindent! Óh, ha meg tudnánk tisztítani eltűnt időnket ettől a sok keserű, fekete hulladéktól! - Nem lehet! Viszi az ár!
Édes és bús emlékek, boldog és boldogtalan napok, könnycseppek és vidám mosolyok tűnnek el a kanyarban. Ezek azok, amik elmúlnak az 1943. esztendővel együtt! Azért kellett róluk beszélnünk, hogy annál világosabban megértsük az Igét, ami arról szól, hogy mi marad meg! Azt mondja: „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” (Kor 13,13) Nem mindent visz hát el az a rohanó áradat, amit időnek nevezünk, nem maradunk hát egészen kifosztva, letűnt élményeknek csak az emlékeivel a szívünkben. Van valami, ami fölött nem úr az idő. Ez a múló esztendő elviheti magával a fájdalmunkat vagy az örömünket, elviheti a békét, a jólétet, a mosolyt az arcunkról vagy a könnyet a szemünkből, akkor is megmarad ez a három: a hit, a remény, és a szeretet.
1) Tehát megmarad a hit. Az a hitünk, hogy a Szentháromság egy örök Isten tartja kezében ezt a világot, múltjával, jelenével és jövőjével egyaránt. Az a hitünk, hogy nemcsak megteremtette ezt a világot, és nemcsak fölhúzta, mint egy óraszerkezetet, hogy hadd járjon a beléteremtett törvényszerűségek szerint - hanem személyesen gondol benne mindenre, számon tart, irányít minden sorsot, akarata és tudta nélkül még egy verebecske sem esik le a fáról, vagy egy hajszál sem görbül meg a fejünkön.
Az elmúlt 365 nap minden órájának is tehát Ő volt az Ura és mozgatója. Semmi sem véletlenül történt, ami történt, nem a vak-sors, vagy valami végzet játszott velünk, hanem pontosan úgy történt minden a te életedben is, az enyémben is, amint azt Isten előre elrendelte, a Békesség Tanácsában a világ teremtése előtt már elhatározta. Úgy tekinthetsz vissza az elmúlt esztendő minden napjára és minden eseményére, mint az isteni predestináció egy kifejlett, már megvalósult darabjára, láthatóvá vált szakaszára! Öröm és bánat, könny és mosoly, bölcső és koporsó, minden apró és nagy eseményszál szép renddel szövődik bele egy csodálatos mennyei tervszerűségbe, amelynek most csak a visszájának egy apró darabját látjuk, s azért nem értjük, de amelynek a fenséges nagyszerűségét odaát színről színre ámulva látjuk! Ez a hitünk marad meg!
2) És párosul hozzá a reménység! A keresztyén reménység mindig a jövendő életre vonatkozik. Nem a holnapra vagy a holnaputánra vagy a jövő évszázadra - hanem a nagy jövőre, arra, amelyik a síron túl kezdődik. A mi boldog keresztyén reménységünknek az a tartalma, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem van örökkévalóság, Boldogabb, magasabb rendű, dicsőségesebb élet kapuját nyitotta meg előttünk Jézus Krisztus az Ő halálával és feltámadásával. S mi, akik Krisztushoz tartozunk, e felé a mennyei dicsőség felé haladunk.
Most, szilveszter este az a mi reménységünk, hogy az elmúlt év minden napja és minden órája a mennyei dicsőség felé vitt előre bennünket. Tehát nemcsak hogy Isten igazgatta a múlt esztendő eseményeit, hanem úgy igazgatta, hogy az mind bennünket érleljen az örökkévalóság számára! Ahogyan Pál apostol mondja: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van, mint akik az Ő végzése szerint hivatalosak.” (Róm 8,28), t.i. hivatalosak a mennybe! Szabad tehát úgy tekintened az idő árjában tovatűnő élményekre, mint olyanokra, amelyek által Isten nevelt téged. Az örök életre nevelő nagy iskolának ismét kijártad egy osztályát, s közelebb hozott az Isten rendeltetésed végcélja felé! A múló idő árjában alámerülő élmények között is megmarad az a reménységünk, hogy minden boldog óra, minden szenvedés, megpróbáltatás Isten csodálatos rendezésében üdvösségünket szolgálta. Még bűneink sem tudták meghiúsítani Istennek ezt a kegyelmes üdvtervét, mert néki hatalma van arra, hogy még a rosszat is javunkra fordítsa, még a Sátán munkájából is valami jót hozzon ki számunkra!
3) A hit és remény mellett a szeretet is megmarad, az Ige tanúsága szerint. Persze nem az emberi szeretetről van itt szó elsősorban, mert az is csak úgy tud megmaradni, ha a szeretet örök forrásával, az isteni szeretettel van kapcsolatban. Csak az Isten szeretete örök és változhatatlan. Ez a szeretet volt az, amelyik hajdan keresztfára vitte Jézust bűneinkért, mert nem bírta elviselni, hogy belevesszünk a kárhozatba! Ez az a szeretet, amelyre Jézus Krisztus érdeméért életre-halálra számíthatsz!
Ez az isteni, édesatyai szeretet őrködött fölötted az elmúlt esztendőnek is minden napján! A tovasiető emlékek után tekintve azt akarja Isten, hogy lásd meg, hogy ott minden az Ő irántad való véghetetlen szeretetéről beszél. Nem hiába éltél, ha most meglátod, hogy az egész elmúlt esztendő ékes, hangos bizonyítéka annak, hogy Isten szeret téged! - S ha még mindég nem látnád Istennek ezt a hatalmas szeretetét, hadd hirdessem néked, hogy az Úr Istennél van bűnbocsánat a te számodra is! Az eltelt év minden mulasztására, minden bűnére, mindazokra a könnyekre, amiket mások ejtettek miattad, mindarra, ami miatt válik éppen olyan keserűen veszedelmessé az év elmúlása: minderre az Úr Istennek az a válasza, hogy megbocsátja, kitöröli még az emlékezetéből is! Hiszen már más valaki megfizette érte az árat, amivel tartoztál: Jézus Krisztus! Reá való tekintettel te kegyelmet kapsz! - Ez az a szeretet, ami megmarad, amire számíthatsz, ami a tiéd marad!
Sok minden elmúlik a lefolyt esztendőből, de megmarad a hit, a remény és a szeretet, e három; és ezek között legnagyobb a szeretet. Megmarad a jövő esztendőre is, és megmarad örökre!
Két dolgot kell még tenned, és tedd is meg, mielőtt elmúlnék ez az esztendő: kimondhatatlan hálával csókold meg Istennek a sorsodat irányító, mennyország felé terelő édesatyai kezét, - és nagy, mélységes bűnbánattal kérd és fogadd el a bűnbocsánatot az elmúlt esztendő minden bűnéért!
Ámen.
Dátum: 1943. december 31.