Keresztyén Testvéreim!
Az egyházi esztendőben ma van az újév napja. Az advent első vasárnapjával kezdődik az egyházi év. Van valami jelképes jelentősége annak, hogy a polgári és egyházi esztendő nem egyszerre kezdődik, nem esik egybe. Arra utal ez, hogy az Isten másként számítja az időt, mint az ember, az egyház másféle váradalomban él, mint a világ. A világtörténelem nagy korszakait is más mértékkel méri az Isten, mint az emberi tudomány. Mi őskorra, ókorra, középkorra, új- és legújabb korra osztjuk be a történelmet. Isten kijelentése pedig három nagy, egyenlőtlen időszakról beszél: az első az ígéret ideje, amely a paradicsomi bűnesettől a Krisztus születéséig terjed. A második az idők teljessége, amely Krisztus Urunk földi tartózkodása idejét foglalja magában. A harmadik pedig az, amit a Szentírás az utolsó időknek nevez, ez Krisztus mennybemenetelétől az Ő dicsőséges visszatéréséig tart. Az első időszak a Megváltó eljövetele várásának az időszaka volt, egy sok évszázados és évezredes nagy advent. A második időszak, az idők teljessége, annak az első nagy adventi várakozásnak a beteljesedése, valóra válása volt. Ez a harmadik időszak, az utolsó idők, amelyben mi is benne élünk, a visszatérő Jézus Krisztus várásának az ideje, tehát újra egy több évszázados és évezredes nagy advent, az ún. második advent ideje. Erre a második adventre szól Jézusnak ez a figyelmeztetése: Vigyázzatok, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok!
Jézus tehát megígérte az Ő újra-eljövetelét. Azt látjuk ebből, hogy a megváltás nagy műve még nincsen teljesen befejezve. Jézus, amikor itt járt, még nem töltötte be egészen feladatát a földön, amit majd akkor intéz el, ha visszajön. Ha egy hasonlattal akarnám kifejezni Isten üdvtervét, talán legjobban a gazdaember munkájához hasonlítanám. Képzeljünk el egy elhanyagolt, gazos földet. Többször is föl kell szántani, ki kell tisztogatni, a gödröket be kell temetni, meg kell trágyázni, rengeteg munkával kell előkészíteni arra, hogy végre el lehessen vetni belé a búzaszemeket. Ezt a nagy előkészítő munkálatot végezték el az ótestamentumi atyák és próféták. Ez volt az első adventnek a nagy, fáradságos időszaka. Mikor ez készen volt, az idők teljességében eljött Jézus, a magvető, és elhintette a magot. Miután a gazda elvégezte a magvetés munkáját, nyugodtan elutazhat hosszabb időre is, ha akar, úgyis tudja mindenki, hogy ha előbb nem is, de az aratásra majd visszatér. Közben érik a vetése, és mi tudjuk - annyival is inkább, mert Ő maga is megígérte -, hogy visszatér az aratásra.
A Biblia nem egy lezárt történetkönyv, hanem az elkövetkezendő dolgokra való nagy rámutatás is. Azért írja le az előkészítő munkálatokat és a magvetés munkáját is, hogy annál nagyobb erővel figyelmeztethessen az aratás közeledésére. Az Újtestamentum legutolsó lapjának a legutolsó szavaiban is ez a váradalom csendül meg. Mert így végződik a Szentírás: „Bizony, hamar eljövök. Bizony, jövel, Uram Jézus!” (Jel 22,20) Az egyház éppen abban különbözik legjobban a világtól, hogy ebben az adventi váradalomban él. Az egyház úgy várja vissza Urát, ahogyan Ő azt előre elmondotta. Valami nagy kozmikus katasztrófa közben egyszerre „feltetszik az Emberfiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az Emberfiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel”. (Mt 24,30) Krisztusnak a világ előtt addig elrejtett dicsősége akkor egyszerre mindenki előtt nyilvánvalóvá lesz. Akik nem akarták is addig elfogadni, most kénytelenek lesznek meglátni, hogy Ő az Úr! Mert elébe gyűjtetnek akkor mindazok, akik élnek, vagy éltek valaha a földön, és megkezdődik a nagy ítélettartás. Te is, az ősatyáid is, az unokáid is részesei lesztek ennek a nagy szembesítésnek. A keserű önvád könnyeit hullatják majd azok, akik azt hitték, hogy kikapcsolhatják életükből Krisztust, és örömkönnyekkel telik meg a szemük azoknak, akik már régtől fogva mint Urukat és Megváltójukat szolgálták Jézust, mert hitük igazolását látják majd a visszatérő nagy Úrban! Ezért mondja Jézus, hogy sír a föld egész nemzetsége. Csak az a kérdés, hogy a késő megbánás fájdalmában, vagy a hűség jutalmazásának a hálás örömében sír-e majd akkor valaki. Majd akkor minden térd meghajol Jézus előtt, és minden nyelv vallja, hogy Úr a Jézus Krisztus, az Atya Isten dicsőségére. Csak az lesz a kérdés, hogy a kétségbeesés kényszerével, vagy a célhoz érkezettség ujjongásával térdel-e majd akkor valaki ott előtte!
Ímé, ennek az eljövendő dicsőségnek a váradalmában él az egyház. Most azt ne gondolja valaki, hogy a visszatérő Krisztusra várni valami terméketlen dolog, valami tétlen szemlélődés! Sőt! Éppen ez a váradalom adja meg a keresztyén élet egyensúlyát ebben a nagy ingadozó, süllyedő világban! Mi haszon származik hát abból, ha várjuk vissza Krisztust? Óh, nagyon sok! Csak néhányat említsek! Először az, hogy hitünk szemével mi már most ilyen nagynak, ilyen dicsőnek látjuk a mi Urunkat! Gúnyolódhatnak fölötte sokan, lebecsülhetik a názáreti ácsmester fiát, üldözhetik az Ő híveit: mi tudjuk, hogy aki a keresztfán meghalt és harmadnapon feltámadott: az a Szentháromság második személye, a világ Ura és Királya. Ha bármennyire az ellenkezőjét mutatná is a látszat, nem emberek irányítják a történelem folyását, nem démonok, nem őrültek vagy szélhámosok uralkodnak a világon, hanem mindezek öntudatlanul is engedelmes eszközei az Úr Jézus Krisztusnak. Az Ő kezében fut össze minden eseményszál, az Ő akarata szerint történik minden, az Ő láthatatlan dicsőségét szolgálja már most is az egész teremtett mindenség. A visszatérő Krisztusra való tekintés adhat neked is bátorságot a jelen és jövendő minden közelgő veszedelmével szemben. Ilyen világhatalmasságnak látod-e hited által már most is Krisztust? Vigyázz, nehogy későn kényszerülj térdre borulni a világ Ura előtt!
A másik nagy haszna a Krisztus visszavárásának, hogy szakadatlanul ébren tartom magamban a számadás kötelezettségét, azt, hogy mindenért felelősséggel tartozom majd egyszer. Tudom, hogy szolga vagyok, akire a távollévő gazdám rábízta a házát. Mindaddig, míg vissza nem jő a gazdám, vigyáznom kell mindenre és mindenkire. Nem bánhatok akárhogy az emberekkel, nem tölthetem akárhogy az időmet, nem végezhetem akárhogy a munkámat, mert tudom azt, hogy mindenről be kell egyszer számolnom! Talán ha erőteljesebben hirdette volna az egyház Krisztusnak a számadásra való visszatérését, nem indult volna meg ez a háború, nem merte volna vállalni érte senki a felelősséget - óh, nem a történelem előtt, hanem Krisztus előtt! Az adventi ember tudja, hogy mindenért felelős az Istennek. Egy szent felelősségtudat tölti el a Krisztust váró embert! Él-e benned ez a váradalom, Testvérem?!
Azután egy harmadik nagy áldása a Krisztus visszavárásának a bosszúállás gondolatának a teljes kikapcsolása. Mennyi fölösleges erőpazarlástól mentesül egy lélek, milyen nyugalom költözik abba az emberbe, aki megértette Istennek ezt a szavát: Enyém a bosszúállás, én megfizetek. A Krisztust váró ember tudja, hogy az örök Bíró jön, és igazságos ítélettel megfizet kinek-kinek az ő cselekedetei szerint. Mennyi vérontást lehetett volna már elkerülni, ha a bosszúállást rá tudtuk volna bízni az Úrra! Ha a múlt világháború békeszerződéseiből kihagyták volna a bosszú gondolatát, ma talán nem dörögnének az ágyúk. Ma is éppen az sötétíti el legjobban a jövendő kibontakozás útját, hogy itt is, ott is egyre elkeseredettebben lobog a bosszúvágy tüze. Féktelen, ösztönös emberi indulat a bosszú, csak az tudja megakadályozni önmagában ez indulat kitörését, aki várja az ítéletre visszatérő Jézust. Imádkozzunk sokat azért, hogy e világ felelősei rábízhassák a bosszúállást és megtorlást az Istenre, imádkozzunk sokat az adventi lelkületért. Ez azt jelenti, hogy helyesen imádkozunk a békéért. A napokban olvastam Rotterdam polgármesterének azt a bejelentését, amelyet a város agyonbombázása után mondott. Amikor majdnem az egész gyönyörű város romokban hevert, és sok százezer holland siratta kedves, meleg otthonát, a polgármester kiállt a romokra és beszédet intézett a néphez. Arra kért mindenkit, ne adjanak helyet lelkükben a bosszúnak és gyűlöletnek, inkább adjanak hálát Istennek azért, ami történt: Nyilván szükségük volt rá, hogy Isten ilyen megrázó erővel adja tudtul az Ő népének azt a bibliai igazságot: „nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük”! Testvérem, a te lelkedben is rengeteg energia szabadul fel a jó irányba, ha rá tudod bízni az ítéletet és a megtorlást az Úrra. Ne engedd, hogy a bosszúvágyat fölszítsa valaki benned! Az mindig a Sátántól van!
Azt kérdezhetné valaki, hogy de hát mikor lesz még az, amikor visszajön Krisztus ítélni eleveneket és holtakat? - A Szentírás úgy beszél róla, mint valami egészen közeli eseményről. „Hamar eljövök” - mondja; közel van a vég - mondja egy más helyen; az ajtó előtt állok - mondja ismét. Nos, Testvéreim, lehet, hogy még évezredek múlnak el addig, tehozzád mégis közel van ez az idő: olyan közel, amilyen közel a halál van hozzád! Az pedig, ugye minden pillanatban melletted van. Amilyen állapotban a halál talál bennünket, olyan állapotban kell megjelennünk Krisztus ítélőszéke előtt. Jó tehát meggondolni Krisztus szavait: Nem tudjátok, mely órában jő el az Emberfia! Ezért mondja Jézus, hogy legyetek készen mindenkor. Tehát nemcsak az utolsó pillanatokban, hanem mindenkor, már most! Egyszer egy kivégzésre váró embert kellett előkészítenem a halálra. Akkor láttam, milyen keserves dolog akkor elkészülni, amikor már csak percek vagy órák vannak hátra! Ne halogasd, mondja Jézus, mert ki találsz fogyni az időből! Légy készen mindenkor, hogy megállhass az Ő bírói széke előtt!
Mit jelent ez a készenlét? Egy ünnepelt nagy ember álmodta egyszer azt, hogy ott állott az utolsó ítéleten. Előállott egy nagy mérleg, aminek az egyik serpenyője erősen le volt nyomódva, Ő pedig egy angyalnak a felszólítására kezdte rakni a másik serpenyőbe élete nagy eredményeit: azt a hidat, amelynek az építéséért királyi kitüntetést kapott, azt a templomot, amelyet az Ő bőkezű adományából épített egy kis falu, azokat a súlyos összegeket, amelyeket jótékony célra elosztogatott. Már mindent rárakott a mérlegre, és a serpenyő meg sem mozdult. - De hiszen üres a másik serpenyő - mondta csodálkozva. - Nézd csak meg jobban, mondta neki valaki. S mikor egészen közelről megnézte, egy könnycsepp volt benne. Az a könnycsepp, amit egyik nagy közéleti sikere alkalmából rendezett ünnepség mámoros hangulatában okozott valakinek észrevétlenül. Valaki a segítségét akarta kérni, de nem ért rá, hogy fogadja, meghallgassa, s az illetőnek, miközben csalódottan távozott az ajtajából, egy keserű könnycsepp gördült végig az arcán. Ez az egyetlen könnycsepp súlyosabb volt, mint a templomok, a kitüntetések, az adományok. S akkor egyszerre azt érezte a kiváló férfiú, hogy el van veszve. Ebben a pillanatban azonban a magasabban álló serpenyőbe egy vércsepp hullott bele a Krisztus keresztjéről. S akkor megbillent és egyensúlyba jött a mérleg.
Elkészülten várni a visszatérő Krisztust, vagy ami ugyanaz: készen lenni a halálra, azt jelenti: hiszek abban, hogy egyedül a Krisztus vére ment meg a kárhozattól! Az tudja reménységgel várni Krisztus második eljövetelét, aki hiszi, hogy az Ő első eljövetele érette történt!
„Vigyázzatok azért, és legyetek készen mindenkor, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok!” (Mt 24,44)
Ámen.
Dátum: 1943. november 28.