Keresztyén Testvéreim!
Vannak az életünkben kellemetlen kérdések, amelyek zavarba szoktak hozni bennünket, amikor felteszik nekünk, mert nem is nagyon tudjuk, hogy mit válaszoljunk reá. Ilyen kérdés az is, hogy hiszed-e igazán, teljes meggyőződésből azt, amire rá szoktad mondani, hogy hiszed?! Hiszel-e igazán Istenben, a feltámadott Jézus Krisztusban, a bűnök bocsánatában, az örök életben, a feltámadásban? Vagy csak úgy, gondolkozás nélkül, minden komolyabb meggyőződés nélkül rámondod az úrvacsorai kérdésekre, hogy igen: én ezt hiszem és vallom?! Sokszor magunk sem tudjuk igazán, hogy hisszük-e hát valójában, vagy nem. Nem is nagyon vizsgáljuk magunkat ebből a szempontból. Nem is nagyon jut eszünkbe az a bibliai figyelmeztetés, hogy "hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni”, amiben pedig benne van az, hogy a legnagyobb bűn a hitetlenség, mert minden más bűnnek, ami a kárhozatra juttat egy embert, a hitetlenség a forrása! Sokszor csak azt hisszük, hogy hiszünk, és egyszer valami nagy próbatétel, valami nagy megrázkódtatás vagy veszedelem nyomán derül ki, hogy nem is volt hit bennünk egyáltalán.
Egy kis faluban történt egyszer egy érdekes eset. A tűzoltó szertár ajtaja mindig be volt zárva, és a kulcs föl volt akasztva egy szegre, amelynek helyét a tűzoltók ismerték, úgyhogy bármikor, amikor tűz ütött ki, rögtön kinyithatták az ajtót és hozzáférhettek a szükséges eszközökhöz. Egyszer, amikor már hosszú ideig nem kellett kinyitni az ajtót, tűz ütött ki a faluban. Rohantak a tűzoltók, keresték a kulcsot, de nem találták. Elkallódott, senki sem tudott róla. Mindenféle álkulccsal próbáltak bejutni a szertárba, hasztalanul. Az idő közben telt, a tűz terjedt, s mire végre kifeszegették az ajtót, már késő volt, a ház porig égett. Attól kezdve elhatározták, hogy akár van rá szükség, akár nincs, minden nap megvizsgálja valaki, hogy helyén van-e a kulcs és nyitja-e az ajtót.
Ez szokott történni velünk is. Békében élünk, azt gondolván, hogy rendben van a hitünk dolga, mindaddig, amíg egyszer valami nagy veszedelem nem tör reánk, és akkor derül ki, hogy hiszen nincs is hitünk. Akkor mi, akik addig hívőknek tartottuk magunkat, egyszerre elkezdünk kapkodni, fuldokolni, kétségbeesni, tanácstalanul keressük a segítséget, és bár tudjuk, hogy Istennél volna segítség a számunkra, de nem tudunk hozzájutni. Az Ő egész világa be van zárva előttünk, mert hiányzik a hitünk, amellyel kinyithatnánk ezt a világot. Jó azt a kulcsot belepróbálni időnkint a zárba, hogy vajon nyitja-e igazán? Éppen mostanában hallottam valakiről, aki nagy híve volt a spiritizmusnak, és boldogan hirdette, hogy az ő hite olyan sziklaszilárd, hogy bármi megterhelést elbír. Teljes meggyőződéssel hangoztatta, hogy nem fél a haláltól sem, mert a hite erősebb még a halálnál is. Nemsokára azután elérkezett élete utolsó órája, és akik látták őt meghalni, azt mondták, hogy ilyen gyötrelmes haláltusája tán még nem is volt embernek a világon. Úgy sikoltozott a szerencsétlen, becsapott lélek, olyan rémülten jajveszékelt, hogy csukott ablakon át, az utca zajában is ijedten figyeltek fel rá az emberek. Ez a lélek egy életen át azt hitte, hogy hisz, és akkor jött rá, hogy nincs egy csepp hite sem, amikor már késő volt. Így ne járjunk mi is! Olyan időket élünk, amikor minden pillanatban készen kell lennünk arra, hogy ki kell nyitnunk a tűzoltó szertár ajtaját. Jó lesz hát most nekünk is belepróbálni a kulcsot, hogy nyitja-e valóban.
Jól ismerjük mindnyájan Tamás apostol esetét a feltámadott Jézussal. Hiszen még a mai napig is a kételkedést tamáskodásnak szoktuk nevezni. De ne nézzük le a kételyei miatt ezt az embert! Kétféle kételkedés van. Van, aki azért kételkedik, mert lenézi a hit dolgait, mondván, hogy modern ember nem hihet el "akármit”. Azt hiszi, hogy ha az Isten elrejtett világának nagy igazságairól szólnak neki, azon neki illik elnézően mosolyogni. Az ilyen ember sokszor azért kételkedik, mert szeret vitatkozni, szeret ellentmondani, azért kételkedik, mert nem akar hinni. Ez a hitetlenség kételkedése. Tamásé nem ilyen volt. A hívő embernek is van kételkedés a szívében, de azért, mert szeretne hitbizonyosságra jutni. Fájdalmasan érzi, hogy hitéből hiányzik a meggyőződés, kétségek közt hányódva keres valami támpontot, amire a hitét alapozhatná. Egyszer egy nagyon komoly, tanult, híres emberrel beszélgettem a túlvilág dolgairól. Nagy áhítattal hallgatta, és a végén azt mondotta: Óh, de szeretném én mindezt így hinni! - Ilyen kétségekkel küszködő ember volt Tamás. Nagyon örült volna annak a hírnek, amit tanítványtársaitól Jézus feltámadásáról hallott, de nem mert hinni benne, félt, hogy csalódik, és kétségek között gyötrődve bizonyosságot keresett. Mindig igen örülök annak, amikor valaki ilyen kételyekkel jön hozzám beszélgetni a hite nagy kérdéseiről. Az ilyen kételkedés rendszerint a hit megszilárdulásához vezet.
Sajnos, többen vannak olyanok, akik éppen az ellentétei Tamásnak. Van a templomba járó emberek között egy ún. vallásos típus, amelyik mindent elhisz, mert semmit nem vesz komolyan. Mondhatsz annak, amit akarsz, azt mondja rá, hogy úgy van! Beleegyezik mindenbe, helyesel mindent, megígér akármit - és azután marad minden a régiben! Ebből a tétlenségből akar most kimozdítani bennünket az Isten Igéje. Tamás apostol példáján át azt üzeni az Úr, hogy keress magadnak bizonyosságot, rendíthetetlen alapot a hited számára!
Jó tudnunk azt, hogy mi is egyáltalán a hit! Az Ótestamentum eredeti nyelve olyan szót használ a hit kifejezésére, amely a magyarban, szó szerinti fordításban, támasztékot jelent, olyanformát, mint a hídnak a pillére, amelyre ránehezedik, rátámaszkodik a víz fölött feszülő hídnak az íve. Hinni tehát azt jeleni, hogy ránehezedem, teljes súlyommal rátámaszkodom valamire. Hinni a Jézus Krisztusban tehát az, hogy reá épül minden gondolatom, Őrajta nyugszik minden terhem, Ő tartja, emeli, hordozza az egész életem. Amint látjuk, a hit egy rendíthetetlen, szilárd valami, olyan, mint egy jól megépített híd, amelyik óriási teherpróbákat áll ki! Ilyen-e a te hited? Tamás nagyon jól tudta, hogy az övé nem ilyen - és nem is az volt a hibája Tamásnak, hogy kételkedett, hanem az, hogy helytelen módon akart bizonyosságra jutni.
Az a nagy baj, hogy ma is nagyon sokan szeretnénk bizonyosságot szerezni, ahogyan Tamás, pedig Jézus ezért a módért dorgálta meg, feddte meg Tamást. Mi volt hát ez a mód, ami helytelen volt? Tamás az ujjával akarta megtapogatni Jézus kezén a sebhelyeket, mindenáron érzékelni akarta azt, amiben hinnie kellett volna. A külső érzékszervein át akart hitbizonyosságot szerezni. Mi is beleesünk abba a tévedésbe, hogy az érzést összetévesztjük a hittel. A múltkor egy szenvedő embert azzal akartam vigasztalni, hogy Isten szeretetéről beszéltem neki, és azt magyaráztam, hogy Isten őt is szereti. Atyánkfia szinte felzokogott erre és azt mondta: Mit csináljak, én sohasem érzem, hogy engem szeret az Isten! - Nem tud elhinni egy nagy igazságot, mert nem érzi!
Jézus azt mondta Tamásnak, hogy boldogok, akik nem látnak, és hisznek. Ez azt jelenti, hogy a hit nem érzelem, a hit független a hangulatunk hullámzásától. Milyen szörnyű volna, ha az Isten csak akkor szeretne, amikor úgy érzem. Hiszen nincs változóbb valami, mint az emberi érzelem! Egyszer úgy érzem, hogy az Isten gyermeke vagyok, nagyon közel vagyok Hozzá, nagyon jóban vagyunk egymással - máskor meg úgy érzem, hogy elvetett engem az Isten, nem törődik velem, elszakadtunk egymástól. Nos, Testvéreim, minden hívő embernek ezt kellene jól megjegyeznie: nem az a fontos, hogy mit érzek, hiszen ha magamra gondolok, ha komolyan vizsgálom önmagam, nem érezhetek mást, mint azt, hogy óh, én nyomorult ember! Érzései helyett az Isten Igéjére kell támaszkodnia a hívő embernek. A legnagyszerűbb példa erre Ábrahám, aki feleségével együtt hiába kért gyermeket Istentől, nem adott neki, és akinek végre százesztendős korában beteljesítette Isten, amit ígért, hogy sok nép atyjává teszi. Ha akkor Ábrahám az érzéseire hallgat, jót nevethetett volna az Isten ígéretén, de fel van jegyezve róla, hogy „reménység ellenére reménykedve hitte”, hogy igaz az isteni ígéret. Pál apostol feljegyzi róla, hogy teljesen elhitte, hogy amit az Isten ígért, meg is cselekszi; és az Isten meg is cselekedte. Igen, az érzések ellenére is reménykedni: ez a hit! A legteljesebb reménytelenség közepette is reménykedni: ez a hit! Az ilyenekre mondja Jézus, hogy boldogok, akik nem látnak, és hisznek!
A másik hibája az volt Tamásnak, hogy tapasztalatot akart szerezni előbb, és azután hinni. Mi is beleesünk olykor abba a hibába, hogy azt gondoljuk: hittapasztalatokra kell előbb szert tennünk, és így alapozhatjuk meg jól a hitünket. Pedig az élmények, a tapasztalatok támasztéka sem adhat teljes hitbizonyosságot. Az, hogy valamikor megtértem, az, hogy voltak az életemben megrendítő élmények, amelyekben megtapasztaltam az Isten hatalmát: semmi biztosítékot nem ad arra, hogy ma is élő, szilárd hitem van. A múlt tapasztalataiból nem lehet megélni, még ha a saját tapasztalataim is azok. Azt mondja Jézus: Boldogok, akik nem látnak, és hisznek, tehát, akik tapasztalatok nélkül is, folyton megújuló élmények hajszolása nélkül is, a lelki hétköznapok szürkeségében is hinni tudnak.
Mire támaszkodjék hát a hitünk, ha sem az érzéseink, sem a tapasztalataink nem elegendők, sőt tévedésbe ejthetnek?! A másik Ige, amit felolvastam, így hangzik: „A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.” Vagy rövidebben: a hit az Isten Igéjének a meghallásából van. Az egyetlen szilárd, változatlan alap, amire a hitünk veszélytelenül támaszkodhatik: az Isten Igéje, a Szentírás! A hangulatok változhatnak, az élmények elhalványulhatnak, az ég és a föld elmúlhatik, de az én beszédeim - mondja Jézus - semmiképpen el nem múlnak. Azért higgy mindent, mert az Isten mondotta. Ne azért hidd, hogy imádságaidat meghallgatja az Úr, mert volt már rá eset, amikor megtapasztaltad, vagy mások tapasztalataiból ismered, hanem azért, mert Jézus azt ígérte, hogy: Kérjetek, amit csak akartok, az én nevemben, és én megcselekszem azt! Egyedül azért hidd bűneid bocsánatát, mert Isten azt ígérte, hogy aki megbánja és megvallja bűnét, az Úr hű és igaz, hogy megbocsássa annak! Egyedül azért hidd a gondviselő Isten jóságát, mert meg van írva, hogy: "Meggondolás őrködik feletted, és értelem őriz téged!”
Hihetsz nyugodtan az örök életben, mert Jézus szavai szerint senki sem ragadhatja ki az életedet az Ő kezéből! Istennek a szavai nem változnak soha. Csak az biztos, de aztán az feltétlenül bizonyos, amit az Isten Maga mond! Erre nyugodtan támaszkodhatik a hitünk! Az Isten Igéjére való feltétlen rábízása életünknek, Isten egy ígéretére való teljes ráhelyezése az életünknek: ez az igazi hit! Ezt a hitet maga a Szentlélek Isten munkálja szívünkben az Ő Igéjének hallása vagy olvasása által. Ha ilyen hitet akarsz: hallgasd, olvasd az Igét, és imádkozva kérjed Isten Lelkének a munkáját!
Ámen.
Dátum: 1943. május 16.