Keresztyén Testvéreim!
Ma szerte az országban mindenfelé kedves ünnepet ülnek az édesanyák tiszteletére, vagy helyesebben: a szülők tiszteletére - mert miért zárnánk ki e hálás megemlékezésből az édesapákat?! Igaz, hogy a szülők iránti szeretet és tisztelet nincsen az évnek egy bizonyos napjához kötve, mint ahogyan Istent sem tisztelhetem csak vasárnap - mégis jól teszi mindenki, ha ma külön is kifejezést ad hálájának, megcsókolja édesanyja és édesapja kezét, vagy egy pár szál virágot tesz a sírjukra. Ne múljék el ez a mai nap egyikőnk életéből sem anélkül, hogy ne imádkoznánk szüleinkért, és ne ölelnénk így körül őket!
De ne álljunk meg most a mi szüleink emlékénél, hiszen a szülők, akarva-akaratlanul is, mindig túlmutatnak önmagukon. A keresztyén ember számára e világon minden az Istenre mutat, de leginkább a szülei. Isten gondviselését, vezetését, szeretetét, megbocsátását, áldását a szülein keresztül ismeri meg a gyermek. Kálvinnak van egy szép mondása: Nem kicsi, vagy közönséges megtiszteltetés az, hogy bár Isten az egyedüli Atya, és csakis Ő méltó arra, hogy Atyának tartsák, mégis e névben részesíti a földi fiait is! Isten tehát az Ő atyai minőségének méltóságából egy darabot, egy részt rábíz egy időre a földi szülőkre, és rajtuk keresztül kezd pásztorolni bennünket. A szülő az első pásztora a gyermeknek, és az a hivatása, hogy elkészítse a gyermeki lelket annak az Igének a befogadására, melyet Jézus így mondott: Én vagyok a jó Pásztor. Amint a gyermek növekszik, a szülő pásztori, atyai megbízatásából mind többet és többet visszahárít az Istenre, és egyszer elérkezik az az idő, amikor a szülő pásztori hivatása egészen megszűnik, és egészen helyet ad a Jó Pásztor gondoskodásának. Irányítsa hát most figyelmünket a szüleinkre való hálás emlékezés egészen az egyetlen igaz, Jó Pásztorra, hiszen a szülőknek ez a legfőbb hivatásuk és rendeltetésük az életben. Lássuk meg azt, hogy ki a mi Pásztorunk, ki az, aki mindenek fölött és mindeneken túl, gondoskodik rólunk.
Valami egészen benső, meghitt viszonyt akar velünk Jézus létesíteni. Hogy ezt jól megértsük, a béressel hasonlítja össze a pásztor magatartását a juhok iránt. A fő különbség a béres és a pásztor között az, hogy az egyik nem a saját juhait legelteti, a másiknak pedig sajátja a nyáj. A juhok tulajdonai a pásztornak, tehát ez azt jelenti, hogy te a feltámadott Krisztus tulajdona vagy! Tudod azt, hogy ezek az egyszerű, elcsépelt szavak mit jelentenek reád nézve, Testvérem? A Heidelbergi Káté első kérdése így hangzik: "Micsoda tenéked életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?" És a felelet: „Az, hogy mind testestől, mind lelkestől, úgy életemben, mint halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok...” Pár nappal ezelőtt egy konferencián hallottam, hogy egy 80 esztendős lelkipásztor, aki arról volt híres, hogy az egész Heidelbergi Kátét tudta kívülről, szóról szóra, most egy nagy betegségben szenvedve azt mondotta: Most kezdem a Heidelbergi Káté első kérdését megtanulni belülről.
Igen, nekünk is belülről kellene megtanulnunk azt, hogy micsoda nagy vigasztalás van abban, hogy Jézus Krisztus tulajdona lehetünk! Krisztus tulajdona vagy, egyszerűen azért, mert megvásárolt téged, megadta azt az árat éretted, amibe kerültél, pedig mondhatom, igen sokba kerültél, senki a világon Rajta kívül nem tudta volna megadni ezt az árat. A Bibliában pontosan ki is van számítva, hogy mibe kerültél neki: „Nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen Bárányén, a Krisztusén!” (1Pt 1,18-19) Egy emberré lett Isten kiontott vére: ez volt az ára a lelkednek, ezért vagy most teljesen az Övé.
Nem tapasztaltuk-e, Testvéreim, mennyire összenő a lelkünk azzal, amire azt mondhatom, hogy ez az enyém? Bármennyire szereti is valaki a gyermekeket általában, milyen összehasonlíthatatlanul másként érez a saját gyermeke iránt, másként néz, másként gondol a tulajdon gyermekére, mint akárki máséra! Ha akármilyen jó szíve van is valakinek, annyi szeretetet, áldozatot nem tudna soha pazarolni más gyermekére, mint a sajátjára. Miért? Egyszerűen csak azért, mert az a gyerek nem az övé! Pedig végső fokon az ő gyermeke sem az övé igazában, hanem csak rá van bízva - nem a tulajdonosa a gyermekének, ő csak béres, akire pásztori teendők vannak bízva. De a tulajdonos valaki más. Egyedül Jézus mondhatja, hogy ez az ember vagy az az ember az enyém, az én tulajdonom, amint mondja is ugyanennek a résznek a 29. versében: „Az én Atyám nekem adta azokat, és senki sem ragadhatja ki azokat az én kezemből!” (Jn 10,29). Nos tehát, ha még az én szeretetem is olyan vég nélküli az én gyermekemmel szemben, aki pedig nem is az enyém - milyen lehet akkor Jézus szeretete irántam, aki egészen az Övé vagyok? Érted már, milyen kibeszélhetetlenül sokat jelent számodra az, hogy a Krisztusé vagy?! Sokkal teljesebben, igazabban és valóságosabban vagy az Övé, mint voltál gyermekkorodban a szüleidé.
Nincs szomorúbb látvány, mint egy kicsi gyermek, akit elhagytak a szülei, egyedül hányódik a nagyvilágban, nem tartozik senkihez, nincs otthona sehol sem. Ma nagyon sok felnőtt embernek a tragédiája az, hogy nem tartozik senkihez, egyedül bolyong. Nos Testvérem, vedd tudomásul, hogy a Krisztus tulajdona vagy, tartozol valakihez te is, valaki azt mondja most néked: Enyém vagy! Nem hagylak magadra, számíthatsz rám, veled vagyok! Jézus minden irántad való hűségének és szeretetének az az alapja, hogy egészen a saját tulajdonának érez téged, jobban, mint te a gyermekedet.
Különösen kitűnik a Jó Pásztornak a hűsége és szeretete a veszedelem idején. Azt mondja Jézus, hogy a béres, ha látja a farkast jőni, elfut, magára hagyja a nyájat - de nem így a pásztor. Ő szembeszáll a farkassal, és megvédi a nyájat. Jézus a Sátánt farkasnak nevezi, hogy ezzel a képpel érzékeltesse az ördögi hatalom valóságát. Azt akarja kifejezni Jézus, hogy miként a farkas a báránynak egyenesen az életére tör, úgy a Sátánnak is az életünk megsemmisítése a célja. Élet alatt értem itt természetesen azt az életet, amely egyedül érdemli meg az élet nevet, tehát az Istennel való békés életet, az örök életet, úgy, ahogyan megkezdődik a hívő ember számára a földön, és folytatódik és teljessé válik a halál után. Ezt az életet akarja bennünk kioltani a Sátán. Jó tehát tudnunk, hogy a Sátán sohasem a vagyonunkra tör, sem a testi egészségünkre, nem a szerencsénket és a boldogságunkat akadályozza, nem a sikereinkre féltékeny. Ő ezeket mind hagyja, sőt, nagyon szívesen elősegíti. Neki sokkal messzebbmenő céljai vannak velünk. Ő az életünkre tör, az üdvösségünket akarja mindenáron megakadályozni. Nem itt károsít meg, hanem odaát. „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?” (Mt 16,26a).
Azután az van az Igében, hogy a farkas el akarja széleszteni a juhokat, szét akarja szórni a nyájat. Jól tudja azt a Sátán, hogy miben van az Isten népének a legfőbb ereje: abban, hogy együtt imádkoznak, és együtt hallgatják az Igét, tehát a testvéri közösségben. Jézus is az ilyen közösségnek ígérte jelenlétét, amikor azt mondta, hogy ahol ketten-hárman összegyűltök az én nevemben, én ott vagyok közöttetek. (Mt 18,20) Természetes tehát, hogy a Sátán minden igyekezetével meg akarja zavarni ezt a közösséget, és szét akarja szórni a nyájat. Krisztusnak a családonkénti nyáját már szét is szórta a Sátán: alig van már egy-két olyan család, ahol imaközösséget alkotnak a családtagok egymással, ahol házi istentiszteletet végeznek, ahol még előveszik a Bibliát meg az öreg Szikszait, és csendes estéken olvasnak belőle. A gyülekezeti bibliaórákról is igyekszik elszéleszteni a juhokat a Sátán. Legutóbb az egyik bibliaóránkon egyetlen résztvevő volt. Tragikus dolog az, amikor egy bibliaköri közösség tagjai szétszélednek. Az események ilyen alakulása mindig a Sátántól van, az ő törekvése szétszéleszteni a nyájat.
Legyünk elkészülve rá, hogy az elkövetkezendő időben még jobban fog erősödni a Sátánnak ez a gyülekezetbontó, szétzüllesztő munkája. Bármilyen gyengék és elesettek is a keresztyén egyházak a világban, mégis Krisztus egyházai képezik még ma is a legnagyobb akadályt a Sátán törekvéseinek, a Sátán munkájának az útjában. Ezért érdeke a Sátánnak, hogy az egyházat feleslegessé tegye az emberek életében, hogy az egyházak tekintélyét aláássa, hitelét rontsa. Ezért érdeke ennek a világnak és érdekünk mindnyájunknak, hogy Krisztus anyaszentegyháza virágozzék, megerősödjék, mert a hívő emberekből álló egyházi közösségre mondotta Jézus azt, hogy a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat. Most pedig igencsak rányíltak erre a világra a pokol kapui. Ne segíts hát te magad is szétszéleszteni a nyájat, ne szakadj ki a testvéri közösségből, sőt igyekezz minél elszakíthatatlanabbul hozzátartozni a szentek egyességéhez, a Krisztus anyaszentegyházához, a Jó Pásztor nyájához.
Azért beszél Jézus farkasokról és juhokról, hogy érzékeltesse annak a veszedelemnek a nagyságát, és annak az ellenségnek a legyőzhetetlen erejét, amely az Ő egyházára és benne minden hívőre leselkedik. Tanítványainak is azt mondotta Jézus, hogy mint bárányokat küldi a farkasok közé. Krisztus híveinek a helyzete e világon olyan, mintha bárányokat bocsátanának a farkasok közé. Óh, milyen reménytelen volna a keresztyénség helyzete és minden egyes keresztyén ember sorsa ebben a Sátánnak tetszelgő világban, ha csak béresek vigyáznának reájuk, azaz, ha a gonosz hatalmasság ellen csak emberi segítségre, fegyveres erőre, törvényekre számíthatnánk. Milyen jó, hogy a Pásztorunk is velünk van, és a farkasokkal Ő maga vív meg életre-halálra helyettünk. „A Jó Pásztor életét adja a juhokért” - biztosít Jézus az Igében. Mi már tudjuk, hogy ez valóban meg is történt: a Jó Pásztor valóban életét adta a juhokért, bebizonyította az önfeláldozásig menő szeretetét és hűségét. De éppen az a csodálatos, hogy Jézus irántunk való szeretetének nincs vége a nagypéntekkel, az Ő halálával, hanem a feltámadott Krisztus hűsége, szeretete és segítsége ma is továbbkísér bennünket minden napon, életünk minden változása közepette. Nagyon kevés igazi báránya van Krisztusnak e világban, és rengeteg a farkas. De egyetlen bárány és Krisztus együtt: már a többet alkotja és a nagyobb hatalmat képviseli. A világ összes farkasától se féljen az a lélek, aki a Krisztus nyájába tartozik. Ne feledd, Testvérem: a Jó Pásztor életét adta az Ő juhaiért!
Azt mondja végül Jézus: „Ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim”. Gondoltál-e már arra, milyen nagy áldás az reád nézve, amit Jézus mond, hogy Ő ismer téged? Szülők sokszor panaszkodnak, hogy nem ismerik eléggé gyermekeiket, azok titkokat rejtegetnek előttük, nem tudnak belelátni a lelkük mélyébe. Pedig mennyivel jobban tudnának a szülők segíteni sok ügyes-bajos dologban gyermekeiknek, ha jól ismernék őket. Nos Testvérem, Jézus tökéletesen ismer téged; és ebben is az Ő végtelen szeretete nyilatkozik meg, hogy annak ellenére, hogy tökéletesen ismer bennünket, mégsem fordul el undorral tőlünk. Pedig ismeri mindazt a gyöngeségünket, hitványságunkat, amit ha az emberek megismernének, hátat fordítanának és meggyűlölnének bennünket. Ő nem! Ő mindezekkel együtt szeret. Ismeri minden gondodat, bajodat, jól tudja, hogy mi fáj, milyen terheket cipelsz. Ismeri a természetedet, olvas a gondolataidban, nyilván vannak Előtte titkaid. Ő ne értene meg hát Téged, Ő ne tudna hát rajtad segíteni?! Miért nem vagy hát Hozzá bizalommal? Csendes, bensőséges imádságban beszélj meg Vele mindent, nyitott szívvel várja a Hozzá fordulókat.
Csak az a fontos, hogy te is ismerd meg Őt, mert az Ő juhai ismerik Őt! Ismerik a hangját, ismerik a szavait. Ismerd meg az Ő beszédét, a Bibliát! Mennél jobban megismered Őt, annál jobban megszereted. Imádkozva, Bibliát olvasva és Néki szolgálva ismerheted meg személyesen a feltámadott, élő Jézus Krisztust. Így ismerheted meg az Ő hatalmát, amellyel naponként megerősít; az Ő bölcsességét, amellyel tanácsol és irányít; az Ő kétségtelen realitását, valóságát, ami döntő módon hatalma alá keríti és befolyásolja az életedet.
Ímé, a Jó Pásztor, aki a magáénak tart bennünket, az élete árán is megvéd, és a lelkünk mélyéig ismer. Ha e mai napon megemlékezel az édesanyádról és az édesapádról, Testvérem, akikben a Jó Pásztor vonásai először kezdtek kirajzolódni annak idején gyermek-lelked előtt: gondolj arra, hogy ők akkor töltötték be hivatásukat életedben, ha rajtuk keresztül, de rajtuk túl megismerted Jézus Krisztust.
Boldog az a szülő, akinek a gyermeke szíve teljességéből el tudja mondani a boldog hitvallást: „Az Úr énnékem őriző Pásztorom”!
Ilyen értelemben tedd boldoggá ma a te szüleidet!
Ámen.
Dátum: 1943. május 9.