Keresztyén Testvéreim!
A keresztyén ember egész lelki élete hasonló azoknak a katonáknak az életéhez, akik szerte a különböző frontokon harcolnak az ellenség ellen. Miként a katonának is minden pillanatban készen kell lennie arra, hogy támadásra kell indulnia, vagy az őt ért támadást kell elhárítania, úgy a keresztyén embernek is éber figyelemmel kell készülnie arra, hogy bármely pillanatban harcba kell bocsátkoznia ősi ellenségével, a Sátánnal és annak minden hatalmasságával.
Mennél több tért veszített a Sátán egy ember szívében, annál inkább igyekszik azt visszahódítani, tehát annál erősebben támad. Ezért éppen a keresztyén embert, az Istent szerető embert rohamozza újra és újra a Sátán a maga ezerféle kísértésével.
Tehát azt, akiről tudja, hogy elszakadt tőle, tehát már nem az övé -hiszen aki egyébként is az ő tulajdona, azt miért kísértse, miért bántsa, az ilyen ember úgyis őt szolgálja! Nem úgy van tehát a dolog, hogy ha egyszer már döntöttem az Isten mellett, ezzel egyszer s mindenkorra elintéztem a dolgomat a Sátánnal szemben, hanem úgy, hogy azt az egyszeri döntésemet minden adandó alkalommal újra és újra meg kell ismételnem Isten és a Sátán között.
Nem vetted-e már észre, testvérem, hogy állandóan kétféle hatalom vonzása között feszül minden cselekedeted, és te mindig újra az előtt a döntés előtt állasz, hogy az egyiknek igent mondjál, a másiknak pedig nemet? Az ember nem tudja addig kimondani a Sátánnak a nemet, amíg ki nem mondotta Istennek az igent!
Nem lehet mindkettőnek egyszerre nemet mondani, vagy mindkettőnek egyszerre igent mondani - nem lehet igent is meg nemet is mondani egyszerre, mert nem lehet két úrnak szolgálni egyszerre! Kinek szoktál igent mondani, és kinek nemet? Ettől függ az üdvösséged már itt is, már most is, és ettől függ különösen az, hogy hol töltöd majd az örökkévalóságot!
Ezért komoly kérdés mindnyájunk számára a kísértés problémája. Más a kísértése a fiatalnak, és más az öregnek. Más a betegnek, és más az egészségesnek. Más a kísértés háborúban, és másféleként jelentkezik békében. Más a kísértés a tanult embernek, és más a tanulatlannak. De megvan mindenütt és megvan mindenhol, és a Sátán mindig újabb és mindig rafináltabb trükköket talál ki, hogy kísértésével a közelünkbe férkőzzék!
Jézust is megtámadta a Kísértő. Az Ő története nemcsak azért tanulságos, mert a kísértés különböző formáit mutatja be, hanem azért, mert magát a kísértést, az örök kísértés legmélyebb lényegét leplezi le előttünk, és így megtanít a védekezés módjára is vele szemben. Mert védekezni csak a fölismert veszedelemmel szemben lehetséges!
A pusztába elvonult Jézusnak a hosszú ideig tartó lelki csendességét zavarja meg a kísértő, és a lelki dolgokba elmélyedő Jézust figyelmezteti a test kívánságaira, szükségleteire. Szinte halljuk, amint a fülébe súgja alattomosan (hiszen nekünk is szokott ilyeneket mondani), hogy elég volt már az ájtatoskodásból, gondolj az egészségedre, nem mehetsz tönkre egészen, nem kell úgy túlzásba vinni azt az imádkozást, hagyd már abba, pihenj egy kicsit, egyél valamit, hiszen éhes vagy, fáradt vagy, kimerültél már.
Igen, jó tudni, hogy a Sátán mindig sokallja azt az időt, amit Istennel akar tölteni az ember. Mindenáron meg akarja zavarni az áhítatunkat. Nincs rettenetesebb látvány számára, mint egy imádkozó, Bibliát olvasó, templomban ülő ember. Odafurakszik közénk és az Isten közé, olyan gondolatokat ébreszt bennünk, olyan munkát ad nekünk, hogy ne tudhassunk nyugodtan elmélyedni, Istennel foglalkozni.
Hogy milyen ügyesen teszi, mutatja az a szomorú eredmény, amit már el is ért: majdnem mindenki azzal védekezik, amikor megkérdem, hogy szokott-e naponta Isten előtt elcsendesedni, hogy nincs rá ideje. A nagyvárosoknak ez az ideges rohanása nem egyéb, mint a Sátán szívének lüktetése ebben a világban, az ő örök törekvése az, hogy megzavarja az emberek és családok áhítatos elcsendesedését.
Sőt, még azt is elhiteti veled a Sátán, hogy szorgalmas ember vagy, aki nagy elfoglaltságodat lelkiismeretesen akarod teljesíteni, csak hogy észre ne vedd, hogy nem hagy időt és nyugalmat számodra a naponkénti áhítatra!
A Sátán azonban nem elégszik meg azzal, hogy megzavarja Jézus áhítatát, sokkal nagyobb eredményt akar ezzel elérni. Azt mondja: „ha Isten Fia vagy, mondd, hogy a kövek változzanak kenyerekké.” Mintha csak ezt mondaná: te az Isten Fiának tartod magad, hát nem tudna rólad jobban gondoskodni az Isten, hát elnézi nyomorúságodat, hát miért nem tesz valami csodát, hogy legalább ne éhezzél? A helyzeted, a külső körülményeid, a szegénységed igazán nem felel meg istenfiúi mivoltodnak.
Szóval az Istenben való bizalmat akarja megrendíteni a Sátán Jézusban, meg akarja mutatni, hogy ímé, az isteni gondviselés nem elég, hiszen éhezik, próbáljon hát valami más úton, valami könnyebb megoldás szerint segíteni magán: változtassa át a köveket kenyerekké.
Vizsgáld meg te is, testvérem, a lelkedet, nem rendült-e meg a bizalmad Istenben, mert ha igen, akkor nyert ügye van fölötted a Sátánnak. Önkéntelenül beleesünk abba a hibába, hogy Isten jóságának, gondviselésének a nagyságát azzal mérjük, hogy megvan-e mindenünk, amire a kényelmes, boldog élethez szükségünk van.
Ha ez nincs meg, ha betegség gyötör, ha veszély fenyeget, ha szenvedni kell: egyszerre kihasználja a Sátán a helyzetet: no lám, bíztál Istenben, hát miért nem segít most rajtad? Ha van Isten, most segítsen, ha pedig nem segít, igyekezz magad, Őnélküle, önkényesen könnyíteni a sorsodon.
Sok ember nem elégszik meg azzal a kenyérrel, amivel az Isten látja el, hanem szeretné a köveket is kenyérré változtatni. Ez ma úgy történik, hogy nem elég, amit becsületes munkával szerez meg, hanem egy sorsjegytől, egy lóversenytéttől, vagy kártyajátéktól remél nagyobb darab kenyérhez jutni. Nem elég neki az az élelem és ruházat, amit a jegyeire kap, hanem a feketepiac igénybevételével sok mindent összehalmoz, ahelyett, hogy bíznék az Istentől jövő mindennapi kenyérben. Ezt jelenti a köveknek kenyérré változtatása.
Mindez nem egyéb, mint az Istenben való bizalom megrendülése, vagy más szóval a Sátán teljes diadala! Ezt akarta éppen a Sátán! Vajon nálad is sikerült?! Miért nem állottál ellent az ördögnek, hogy elfutott volna tőled?! Vagy ellenálltál: teljes a bizalmad Istenben, hogy Isten gondot visel reád, a családodra, a nemzetünkre, a hazánkra, a katonáinkra?
Ne engedd, hogy a Sátán megrendítse ezt a bizalmadat Istenben! Az Isten gondviselésében feltétlenül bízó nép vészelheti csak át a vihart! Isten a negyvennapos éhség idején sem feledkezett el az Ő Fiáról, - rólunk sem feledkezik el, csak meg ne rendüljön a bizalmunk Benne!
Amikor a Sátán látta, hogy Jézus egy bibliai Igével védi ki a kísértést, megpróbálja Jézussal szemben ő is ugyanezt a fegyvert használni. Így kezdi másodszor a támadást: „Ha Isten Fia vagy, vesd alá magad, mert meg van írva, az Ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.”
Mintha azt mondaná: ne törődj semmi veszéllyel, jelentsd ki bátran, hogy te vagy a Messiás, dacolj a főpapok dühével és féltékenységével, gúnyold ki Pilátus katonáit, tagadd meg a császárnak az adófizetést, ha Isten Fia vagy, mennyei Atyád úgyis melléd kell, hogy álljon minden veszedelemben!
Jézus azzal, hogy visszautasítja ezt a kísértést, kijelenti, hogy Ő az Isten csodálatos mentő kegyelmét csak olyan helyzetekben veszi igénybe, amikor az Isten akarja Őt megmenteni - tehát nem Ő akarja kierőszakolni az isteni segítséget, nem akar visszaélni az isteni hatalommal, le akar mondani az isteni oltalom igénybevételéről minden olyan esetben, amelyik nem az Isten terve szerint való lenne. Ő nem akarja kísérteni az Istent!
Bennünket sem kímél meg ettől a kísértéstől a Sátán. Mi is szeretnénk olykor előírni Isten számára, hogy miként vigyázzon reánk. Megcsináljuk életünk tervét, összekovácsoljuk, berendezzük életünk szekerét a magunk elgondolásai szerint, és akkor kérjük az Istent, hogy húzza. Elvárjuk az Úrtól, hogy isteni hatalmát ügyes-bajos dolgaink elintézésére rendelkezésünkre bocsássa. Elrontjuk az életünket, és azt várjuk, hogy Ő egyszerre odafusson hozzánk, mint a kisgyermekhez odafut az édesanyja és fölemeli, ha elesett. „Ne kísértsd a te Uradat, Istenedet” - mondja Jézus a Kísértőnek.
Vizsgáld meg az imádságaidat, miket szoktál kérni az Úrtól. A legtöbb imádság azért nem talál meghallgatásra, mert nem tudjuk az akaratunkat alárendelni az Isten akaratának, elgondolásainkat az Isten elgondolásainak, mert hiányzik imádságainkból az a lelkület, amire Jézus figyelmeztetett, hogy így imádkozzunk: legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is!
Nem állapíthatom meg és nem jelölhetem meg az Isten számára, hogy miként és mikor mutassa meg a hatalmát, nincs jogom bármit is elvárni Tőle. Amint kötelezőleg lépek fel Vele szemben, kísértem Őt! Nem kényszeríthetem rá Istenre a magam akaratát. Segítségére számíthatok, és arra rábízhatjuk magunkat, de az Ő segítségét elő nem írhatjuk a számára!
A két sikertelen kísérlet után még harmadszor is megpróbálkozik a Sátán Krisztussal. Azt olvassuk, hogy „megmutatá néki a világ minden országát és azok dicsőségét.” Jól tudjuk, hogy olyan magas hegy nincs a földön, ahonnét ilyen panoráma nyílnék, tehát valami sátáni csodát vetít oda Jézus szemei elé.
De hát a Sátán mindig így szokta: csalóka szivárványt, tűnő délibábot varázsol az emberek elé, hogy láttára elámuljon a lélek! Sajnos, majdnem mindenki későn jön rá, hogy megtévesztő csalás volt a sátáni ígéret! - „Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem.”! - mondja a Sátán.
A Sátán leghőbb vágya, hogy azt a tiszteletet adja meg neki az ember, ami csak az Istennek jár egyedül, mindenáron Isten helyére akar lépni. Ez is alaposan sikerült már neki. Nem vetted-e észre, hány olyan poszton foglalta el már az irányítás és rendelkezés hatalmát, ahol Istennek volna csak helye?!
A legfontosabb kérdés most az, hogy ki ül a te szíved trónján, kinek engedelmeskedik a gyermeked, kinek szolgál a családod, kinek engedsz beleszólást a munkádba? A legveszedelmesebb itt az, hogy a Sátán megelégszik azzal is, hogy csak látszatra szolgálja valaki az Istent, a szívében pedig őt!
Gondoltál-e arra, hogy el lehet árulni Jézust egy szemvillanással, egy kézmozdulattal, egy elvi engedménnyel, egy kis kompromisszummal? Vannak dolgok, amikben egy hajszálnyi engedmény Krisztus elárulását jelenti! Vagy egész emberként állasz az Isten oldalára - vagy egészen a Sátáné vagy. Más eset nem lehetséges. Istennek totális igénye van fölötted, senkivel nem akar osztozni a szíveden.
Jézus a Sátán minden támadására így felelt: „meg van írva.” Elővett a lelkéből egy isteni Igét és belekapaszkodott. Mint egy pajzsot tartotta maga elé. Te sem védekezhetsz a kísértések ellen az Isten Igéjének a hatalma nélkül.
A Bibliától elidegenedett ember fegyvertelenül van kiszolgáltatva a legnagyobb ellenségnek. Pál apostol azt mondja az Isten evangéliumáról, hogy Istennek hatalma az, minden hívőnek üdvösségére. Isten az Ő erejét, az Ő hatalmát Igéjén keresztül közli velünk, Igéje által önti belénk.
Ebből az Igéből tudom meg azt, hogy Jézus Krisztus nemcsak a maga életében győzött a Kísértő felett, hanem halálával és feltámadásával az én számomra is legyőzött ellenséggé vált a Sátán. Meg van írva, hogy Jézus Krisztus azért jött, hogy az ördög munkáit lerontsa benned is, számodra is! (v.ö. 1János 3,8)
Csak aki Istennek ezt a szavát, ezt az Igéjét meghallja, az tud nemet mondani a Sátánnak, és igent mondani az Istennek. Mi jót várhat a családja, a nemzete attól, aki a Sátánnak mondta ki az igent? Nemcsak a magad üdvössége vagy kárhozata, hanem egy család, egy nép, egy nemzet boldogsága vagy szerencsétlensége is függ attól, hogy kinek mondasz személy szerint te igent, vagy nemet!
Mindig megújuló döntések sorozatából áll az életünk. E döntések közben, ha azt érzed, hogy erődet meghaladó hatalommal vonz a kísértés, gondolj rögtön arra, hogy még nagyobb hatalommal tart az isteni kegyelem!
Ámen.
Dátum: 1943. február 14.