Miután már szólt az Úr gyermekeinkhez és az ifjúsághoz, hátravan még, hogy megkapjuk és megértsük Istennek azt az üzenetét, amit ugyanezen az Igén át a jelenlévő felnőttekhez intéz. Nem tudjuk, milyen fiatal volt Sámuel, és nem tudjuk, milyen idős volt Éli. De mindenesetre két különböző nemzedékhez, generációhoz tartoztak. És ha eddig Sámuelen, az ifjabb nemzedéken keresztül vizsgáltuk az Igét, helyezkedjünk most bele Élinek, az idősebb nemzedéknek a szemszögébe, és hallgassuk meg onnét az Úr üzenetét.
Azt olvassuk, hogy “Szólott az Úr Sámuelnek, ő pedig felele: Ímhol vagyok!” (1Sám 3,4) Háromszor is megismétlődik az Úr szava, amit olyan határozottan és világosan hall a gyermek Sámuel, hogy rögtön felel is rá, amiből azonban semmit sem hall az öreg Éli. Pedig mindketten a templomban feküdtek, ott volt a lakásuk, és mégis, amikor az Úr szólt, Sámuel hallotta, Éli pedig nem! Pedig ő volt a főpap, régi szolgája az Úrnak. Többet tudott Isten dolgairól, többet tapasztalt az életből, és mégsem hallotta, amit a gyermek hallott. Éli aludt, miközben az Úr Sámuellel beszélt. Rögtön itt a legelső kérdése az Igének hozzánk, íme, így hangzik: Nálatok otthon kinek szokott szólni az Úr? Ki van Vele beszélő viszonyban? Ki hallja meg a hangját, ki figyel föl reá: az öregebb, vagy a fiatalabb nemzedékhez tartozók? Azt is jelenti ez a kérdés, hogy nálatok otthon ki szokta olvasni a Bibliát, ki tartja a kapcsolatot Isten és a család között: ti, a felnőttek, az édesapák és édesanyák - vagy a gyermekeitek? Sokszor előfordul az ma is, amit itt látunk, hogy a fiatalabbak megszégyenítik az alvó öregeket. Egymás mellett élnek, egy födél alatt laknak, és mégis két külön világban járnak. Az ifjak látásokat látnak, hangokat hallanak, mint Sámuel, a vének pedig csak álmokat álmodnak, mint Éli!
Azt olvassuk, hogy “Éli az ő szokott helyén aludt”. Az is lehet, hogy valakinek szokott helye van a templomban, és ott, az ő szokott helyén a templomban alszik! Alszik, miközben az Úr szól azokhoz, akik ébren hallgatják! Szól-e hozzád, fölébredtél-e már a szavára, vagy értetlenül csodálkozol rá azokra, akik viszont meghallották már az Úr hangját? Tudod-e azt, hogy szerte az országban ébredés van a fiatalok között? Gyermekszívek nyílnak meg Jézus Krisztus előtt, ifjak és leányok ismerik föl és fogadják el Jézusban a Megváltójukat. Talán a te gyermekeid tudják már, mi a megtérés és a bűnbocsánat, mi az az egy szükséges dolog. Nem maradtál-e el mögöttük, nem alszol-e tovább? Együtt haladsz-e Isten ébredező népével? Óh, ha van már nálatok valaki, Testvérem, akit megszólított az Úr, mint Sámuelt, ne küldd őt többé vissza aludni, mint Éli tette, hanem fogd meg a kezét, csendesedjetek el együtt az Úr előtt, és várjátok együtt, hallgassátok együtt, kérjétek együtt, hogy újra megszólaljon és megszólítson benneteket, együtt!
A kis Sámuelről föl van jegyezve, hogy “még nem ismerte az Urat, mert még nem jelentetett ki néki az Úrnak Igéje”. (1Sám 3,7) Ezért történhetett meg, hogy amikor szólott néki az Úr, nem ismerte föl a csodát, azt gondolta, Éli hívja. Emberi szónak vélte, ami pedig valójában Isten hangja volt. Milyen általános tévedése ez az emberi léleknek! Hányszor előfordul, hogy Isten hív, Isten szól Igéje által, és mi ezt csak az Igét hirdető, közvetítő ember szavának tartjuk, véljük, és eszerint válaszolunk is reá. Hányszor szól Isten az Ő gondviselő kegyelmének a vezetése által, és mi csak az események alakulását látjuk, nem az eseményeket alakító Istent! Mindig és mindenben Isten szól, Isten közeledik, Isten szólít meg, de nem ismerjük fel a hangját! Milyen rettenetes az, hogy már háromszor szól így az Úr Sámuelnek, és az öreg, a tapasztaltabb Éli még mindig nem eszmél föl a csodára. Ahelyett, hogy fölvilágosítaná a gyermeket, kinyitná a szemét, hogy lássa meg a csodát, vegye észre a kegyelmet, ismerje föl az Úr szavát - ehelyett megnyugtatja a gyermeket, hogy nem történt semmi, bizonyára csak álmodott, menjen szépen aludni! Íme, ott lett volna a nagyszerű alkalom, hiszen a gyermek nem ismerte még az Urat, csak hallomásból. Most megismerhette volna, ha valaki segít neki fölismerni, hogy az Úr szólott hozzá! Három ilyen alkalmat mulasztott el Éli. Isten kegyelme, hogy negyedszer is megismételte a hívást!
Meg tudnád-e mondani, hány alkalmat szalasztottál el már, amikor különösen nagyon jól lehetett volna gyermekeddel beszélni az Úrról? Annyiféle kérdéssel tud egy gyermek az édesanyjához vagy az édesatyjához fordulni. Olyan rengeteg miértje van egy gyermeki léleknek! De nagyszerűen ki tudná használni egy nem alvó lelkű szülő ezeket arra, hogy fölnyissa gyermeke szemét az Úr dicsőségének és kegyelmének a meglátására! De kényelmesebb, ugye, az okvetetlenkedő gyermeket elküldeni aludni? Minden családban naponta történnek olyan dolgok, amikben az Úr szólna, ha a szülő venné magának a fáradságot, és nekiülne megbeszélni gyermekével a dolgot. Egy betegség a családban, vagy valami öröm, születésnap: mind-mind olyan alkalom, amiben az Úr személyesen szólítja meg azt, aki hallja az Ő szavát! Tudjuk-e mi azt, okos felnőttek, hogy gyermekeink a csodák világában élnek, közelebb ahhoz a világhoz, amelyben valóság az Isten láthatatlan világa? Hiszen Jézus azt mondta gyermekekre mutatva, hogy ilyeneké a mennyeknek országa! Különlegesen alkalmas és fogékony a gyermek-lélek az Úr csodáinak, üzeneteinek, beszédének a befogadására. De milyen borzasztó, amikor egy kis Sámuel hall valamit a vasárnapi iskolában vagy a konfirmációi órán, olvas valamit a Bibliájában, és ámuló lélekkel odaszalad egy öreg Élihez, és akkor a hűvös, okos, álmos Éli szépen megmagyarázza a gyermeknek, hogy csak álmodott, feküdjön csak vissza nyugodtan, és aludjon szépen tovább! Óh, hányszor hűtjük le felnőtt, józan okosságunkkal egy-egy gyermek csodát váró lelkét! Nem vagyunk képesek megérteni, ami egy gyermek lelkében végbemegy! Mekkora kegyelme az Úrnak, hogy közöttünk, józanul okos, álmos felnőttek között mégis vannak gyermekek, akiket újra meg újra megszólít az Úr!
Az öreg Éli végül mégiscsak jó tanácsot adott a gyermek Sámuelnek. Azt mondta: Ha újra szól a hang, válaszoljon így: “Szólj Uram, mert hallja a te szolgád!” (1Sám 3,9) Ha későn is, de feleszmélt Éli, és útbaigazította a gyermeket. Olyan tanácsot adott neki, aminek egész életén át hasznát vehette. Hát te tudnál-e helyes tanácsot adni, ha hozzád fordulna gyermeked valamilyen lelki problémájával? Tudnád-e, mitévő légy, ha a gyermeked olyan bizalommal volna hozzád, hogy föltárná előtted bűneit, amikkel viaskodik, problémáit, amik gyötrik? Olyan tanácsot tudnál-e adni neki, aminek igazán hasznát veheti, ami a megoldáshoz elsegíti, ami az Úr elé állítja? Meg tudnád-e fogni gyermeked kezét, és el tudnád-e vezetni imádságban a kegyelem királyi székéhez? Föl tudnád-e fedni előtte, mit jelent a bűnös szív számára Krisztus vére? És vajon elfogadná-e tanácsodat? Tekintély vagy-e a felnőtt gyermekeid előtt lelkileg, hitbeli kérdésekben? Nem ismernek-e túl közelről már ahhoz, hogy tanácsaidra nem is kíváncsiak, véleményedet meg sem kérdezik? Hatással vagy-e az otthoniakra? Vagy talán nincs is már régóta olyan lelki légkör, amiben gyermekeid szíve kinyílna előtted? Talán már régen nem is hozzád fordulnak szívük kérdéseivel, hanem idegenhez? - Óh, de sok kellemetlen kérdést zúdít ránk ez az Ige! De rengeteg mulasztás, elszalasztott alkalom, elrontott lehetőség, elhibázott szó és tett - tehát de rengeteg sok bűn terheli a lelkünket csak a gyermekeinkkel kapcsolatosan is!
Rettenetes az Úr ítélete Éli háza ellen: “sohasem töröltetik el Éli házának álnoksága, sem véres áldozattal, sem ételáldozattal.” (1Sám 3,14) Hát a mi házunk álnoksága? Van-e valamilyen áldozat, ami azt eltörölheti? Íme, voltak olyan bűnök, amelyekre az ószövetségi áldozatok, véres és ételáldozatok nem hozhattak tisztulást, engesztelést. De az újtestamentumi véres áldozat megtisztít minket minden bűntől!
Testvérek, ifjabb és idősebb nemzedék, Istennek ezt a szavát halljátok meg! Tehát azt, hogy minden bűnre van bocsánat, mert az Úr mindnyájunk vétkét az Úr Jézusra vetette! És ha sohasem töröltetik is el Éli házának álnoksága, Krisztus vérével igenis eltöröltetik kegyelemből, ingyen a te házadnak és az én házamnak minden álnoksága! Jertek, tegyük hát oda a mi házunkat, családi életünket ez alá a szent vér alá! Öregek, fiatalok, könyörögjük oda magunkat az Úr bűnbocsátó, megújító kegyelmébe!
Ámen
Dátum: 1950. szeptember 24 (du.).