Valamikor régen, még az én gyerekkoromban úgy tanultuk konfirmációi órán, hogy a pünkösd a Szentlélek kitöltetésének és a keresztyén anyaszentegyház születésének a napja. És valóban azt látjuk a pünkösdi történetben, hogy a Lélek áradásának legelső, konkrét, látható eredménye, hatása abban nyilvánul meg, hogy létrejön valami a földön, ami eddig nem volt. Kialakul az embereknek egy olyan tömörülése, összekapcsolódása, közössége, ami merőben különbözik minden más közösségtől. Elkezdődik egy olyan életforma, ami a legkülönbözőbb típusú embereket nagy egységbe foglalja, megszületik az egyház csodája. Ezt a csodát írja le Pál apostol Igénkben így: “Egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg.”
Azóta kétezer esztendő telt el. Az egyház megmaradt, de az a bizonyos csodálatos jellege alaposan megfakult, majdnem eltűnt. Pedig az egyház, a Krisztus egyháza ma is csoda, éppúgy, mint Krisztus halála és mennybemenetele. Olyan csoda, amit éppen úgy hit által lehet tudomásul venni és megélni, mint Krisztus feltámadását és mennybemenetelét. Az egyháznak, amelynek mi is tagjai vagyunk, ezt a csodáját szeretném most tudatosítani az alapigéül felvett Ige fényében.
Csodálatos a minősége az egyháznak. Nem nagy, közös, emberi vállalkozás, jó szándék vagy célkitűzés hozta össze benne a különböző embereket, mint például a Bábel tornya gigantikus építkezésénél. Nem úgy kapcsolódtak össze benne az emberek, mint amiként egy hadvezér ereje és egy államférfi lángelméje tudja érdekközösségbe kovácsolni a népeket, mint volt hajdan a Római Birodalomban, hanem valamiféle titokzatos, mennyei erő tartja össze és élteti az egészet. Úgy, mint az emberben lévő életprincípium vagy lélek összetartja, élő organizmussá teszi a testünket alkotó legkülönbözőbb anyagrészecskéket. “Egy Lélekkel itattattunk meg” - mondja Pál. Egy Lélek által, Isten Lelke által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg.
Az egyház tehát olyan emberi közösség, amelyet Isten Szentlelke hoz létre, alkotja, élteti, áthatja. Isten Szentlelke pedig nem egyéb, mint az elkövetkező Isten-országának az eleme. A Krisztus visszajövetele, végső győzelme és ítélete után bekövetkező új kornak, új égnek és új földnek az életszférája. Az a valami, ami Isten országa új teremtését külsőleg-belsőleg kitölti, alkotja, az újjáteremtett kozmosz “anyaga”. Az eljövendő világnak ez az alkatrésze, a Lélek, ez van már itt az egyházban. A pünkösdi csoda éppen abban áll, hogy az újjáteremtett világnak ez az anyaga, ez a jövőbeli eleme már most adatik, az újjáteremtést megelőzően, még ebben a jelen korszakban. Az egyházat létrehozó és az egyházban működő isteni Lélek a záloga az eljövendő Isten-országának (2Kor 1,22). Isten az Ő Lelkének a földre való kibocsátásával mintegy lefoglalózta a világot a teljes újjáteremtésre, Krisztus váltsághalálának, megváltó erejének a kiteljesedésére.
A Szentlélek, Akit Isten az egyháznak adott, zsengéje (Róm 8,23), kezdete, kezdeti megnyilvánulása annak a Krisztus visszajövetele utáni új világnak, amelyben Isten lesz minden mindenekben. Ennek az eljövendő Isten-országának az eleme adatott pünkösdkor a Szentlélekben, és működik mint zálog, mint zsenge az egyházban. Tehát az egyház is várja még - de úgy is lehet mondani, hogy már várja, éppen mint a Lélek zsengéjének a birtokosa - az egész teremtett világ megváltását. És éppen ezért, mert Isten Szentlelke hozta létre és élteti, érvényes rá, hogy a pokol és halál sem vesznek rajta diadalmat. De éppen mivel csak a Lélek zsengéjének, zálogának a hordozója, mindig újra föl kell vennie a küzdelmet a pokol és a halál erőivel szemben. Mindenesetre Isten Lelke az egyházban már az eljövendő Isten-országa egy darabját jelenti ebben a világban, a Földön.
Ez a mennyei minőség azután meglátszik az egyháznak a külső életén is. Az egy Lélek által mindnyájan egy testté kereszteltettek meg ott, pünkösdkor, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok. Sokat beszéltek már a pünkösdi nyelvcsodáról, amit így ír le az apostol: mindenik a maga nyelvén hallotta szólni az apostolokat. Ennek a lényege az, hogy áthidalódnak a Szentlélek által azok a szakadékok, amelyek az embereket és népeket egyébként elválasztják egymástól, szembeállítják egymással. Tehát a nyelvi, származási, vagyoni, kulturális, faji különbségek, amelyek annyi bajt, háborúságot szoktak okozni, az egyházban nem akadályai annak, hogy megértsék, szeressék, segítsék, szolgálják egymást az emberek.
Ilyen kijelentéseket olvasunk az első gyülekezetek életéről: mindnyájan, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy vala, és szűkölködő sem volt közöttük senki. Valóban egy testté vált a sokféle ember az egyházban, ahol kölcsönös nyíltsággal és teljes bizalommal vannak egymás iránt. A gondolatok és érzések egymással szemben tiszták, ezért egymás közötti magatartásuk is teljesen szabad. Minden egyes ember megszabadult a saját személyéért való gondtól, és ezért tud a másik gondjaival törődni, mások baját magára venni. Kölcsönös szeretet fűzi össze őket egymással, ezért tudják egymást inteni és egymástól a kritikát is elfogadni. Mint egy jó munkaközösségben: kiegészíti egyik a másikat egy egésszé; mint egy jó sport-közösségben: nem magukért küzdenek, hanem a közös győzelemért. Mint egy jó házasságban: nem a maguk igényeit akarják kielégíteni, hanem egymásét, kölcsönösen igyekeznek egymást magasabbra emelni. Szóval, a keresztyén testvéri szeretet kötelékei fűzik össze őket egységes organizmussá. Ahogyan Jézus mondta: Arról ismerik meg, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy egymást szeretni fogjátok.
Így lépett a világ elé az egyház, ezt jelentette a gyakorlatban az, hogy egy Lélek által mindnyájan egy testté kereszteltettek meg. És ma is ez a lényege az egyháznak! Ha akármilyen csekély jelei mutatkoznak is mindennek a csodának a mai egyházban, ez nem változtat azon a követelményen, hogy ilyenné kell válnia! És amilyen mértékben kész egyházunk a Lélek befogadására, olyan mértékben válhat ma is ilyenné! Mert a Szentlélek azért adatott, hogy a Krisztusban hívőket mind, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok, egy testté szerkessze össze, a Krisztus földi testévé! Olyan közösséggé, amelyben a túlvilági jelleg és minőség e világi valósággá válik! Az egyháznak ebben a csodálatos minőségében azután már adva van az egyház csodálatos rendeltetése, szolgálata is a világ számára. Nem öncélú intézmény az egyház, nem önmagáért van, hanem éppen, mint mennyei minőségű földi organizmus, mint Krisztus teste, a láthatatlan Krisztust reprezentálja, vetíti bele a maga életével és szolgálatával a világba. Jézus hasonlata szerint az egyház az eljövendő Isten-országának a kovásza a világban. Azt jelentené ez, hogy nekünk, akik ezt a kovászt alkotjuk, az lenne a feladatunk, hogy mindenkit rábírjunk arra, hogy jöjjenek el a templomba, mondják utánunk és velünk a hitvallást, és akik ezt nem akarják megtenni, azoktól, mint pogányoktól és eretnekektől elszakadjunk, elforduljunk? Semmiképpen! Jézus azt bízta rá az egyházára, hogy tanítsanak meg minden népet megtartani mindazt, amit Ő parancsolt nekünk. Meg hogy hirdessék az Ő nevében a megtérést és a bűnök bocsánatát “minden pogányok” között.
Jellemző, hogy Jézus a tanítványokhoz intézett utolsó szavaival a minden népek, minden pogányok felé fordulást véste a szívükbe. Nem arról van tehát szó, hogy a kiválasztottaknak egy kis serege mindvégig kitartson, hanem Isten “azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.” (1Tim 2,4) Nem az a fontos, hogy Krisztus egyháza majd legvégül a maga dicsőségében tündököljék, hanem az, hogy jöjjön el az Isten országa, legyen meg az Ő akarata, mint a mennyben, úgy itt a földön is! Szükséges a kovász, de célja nem önmagában van: hanem a cél a kenyér! Tehát az, hogy ez a világ jóízű, élvezhető, tápláló kenyérré legyen! Erre vagyunk elhívva, erre kaptuk a menny elemét: Isten Szentlelkét!
Tehát nem az áhítatoskodó kegyeskedésre van elhívva Isten népe, az egyház, hanem arra, hogy tevékenyen részt vegyen minden olyan törekvésben és munkában, ami Isten országának az igazságát, vagyis a békességet, egymás megbecsülését, a kölcsönös bizalom atmoszféráját, a testvéries szeretetet, az emberek jobb megélhetését akarja a földön. Jézus nem egy elzárt túlvilágért dolgozott, amit a mi e világi, nyomorúságos életünkkel szembeállított volna. Hanem igazán a valóságos emberekért élt, azokért, akik körülötte éltek, függetlenül attól, hogy milyenek azok az emberek, jók vagy gonoszak. Meggyógyította a betegségeiket, enni adott nekik, részt vett szenvedéseikben és örömükben, elmondta nekik, miként éljenek egymás között, hogy boldogok lehessenek és békében maradhassanak. De azt is elmondta Jézus, hogy ez az egész földi élet csak egy bizonyos oldalról való szemlélete a valóságnak, mögötte ott van az örök élet. Az emberi rend és igazság mögött ott van Isten országa és annak igazsága, az emberi nyomorúság mögött az üdvösség boldogsága. Ezt a Krisztust hirdeti az egyház a világnak élőszóval, minden jó ügyben való engedelmes szolgálatával, a személyválogatás nélküli szeretet gyakorlásával, és ha kell, szenvedésével is.
Az egyház népe olyan emberekből áll, akik a Szentlélekben az eljövendő, új világ zálogát kapták, akik számára tehát Isten országa nem álomkép, kegyes ábránd, hanem akik már maguk is ennek a levegőjét lélegzik be magukba, akik már most ennek az új világnak az erejével élnek a régiben. Akik tehát úgy élnek ott a bűnösök között, mint a megbocsátás bizonyságai, a halandók között, mint a feltámadás bizonyságai, a szenvedők, sírók között, mint az isteni vigasztalás és segítés bizonyságai, mint Isten munkatársai. A reménytelenek között, mint akiknek az a nagy reménységük van, hogy Jézus halála engesztelő áldozat az egész világért.
Tudom, hogy messze vagyunk az egyháznak ettől a csodájától, mennyei minőségétől és földi hivatásától. Erőtlenségünk, sok kudarcunk, a történelem folyamán sokszor ismétlődő megszégyenülésünk ne csüggesszen, sőt arra ösztönözzön, hogy vágyakozó imádsággal kérjük, engedelmességre kész szívvel igényeljük, és teljes hittel fogadjuk el azt a csodát, amit Pál így írt le: Egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, a Krisztus földi testévé, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.
Ámen
Dátum: 1953. május 24. Pünkösd.