Szeretném most a Gecsemané-kertbeli gyötrődés történetéből csak ezt az egyetlen mondatot kiemelni, és mindnyájunk elé odatárni. Nem Jézus emberfölötti szenvedéséről, pokoli kínjairól, haláltusájáról akarok beszélni, csak erről az egyetlen, fájdalmas, de mégis olyan sok szeretettel teli kérdéséről: Simon, alszol? Próbáljuk megérteni Istennek azt az üzenetét, ami ebben az egyszerű kérdésben áll ma előttünk. Próbáljuk meg becsületes őszinteséggel elvállalni, hogy igen, mi vagyunk: én vagyok és te vagy a címzett! Tegyük oda a magunk nevét a Simon neve helyébe, és így próbáljuk meghallani a kérdést: X, vagy Y vagy Z, itt a gyülekezetben, alszol? Ne mondjuk rá rögtön, hogy nem! Ne siessük el a választ! Gondolkozzunk el együtt, mit is jelent ez a kérdés, és csak azután adjunk rá feleletet magunkban!
Jézus elvárta volna Simontól, hogy most, éppen most ne aludjék, még ha fáradt is! Meg is kérte a többi tanítványával együtt, hogy most imádkozzanak, virrasszanak vele, hiszen másban úgysem tudnak neki segíteni. Maradjanak legalább ébren, míg Ő szenved, gyötrődik, viaskodik, élete legnehezebb harcát vívja meg a nagy ellenséggel, a Sátánnal és a halállal. Hiszen őértük szenved! Legalább annyit tegyenek meg azok, akiknek az érdekében, akiknek a javára mindez a nagy küzdelem történik, hogy mellette álljanak az érdeklődésükkel, imádságukkal, szeretetükkel. És íme: Péter alszik, és a többiek is alusznak! Ez fájt Jézusnak! Ő végezte a maga megváltói munkáját, az övéi pedig aludtak.
És ma is ugyanúgy végzi tovább megváltói munkáját - és te vajon nem alszol? Azt a harcát ott, a Gecsemané-kertben megvívta az Úr győzelmesen, de éppen annak a győzelemnek az alapján ma is folytatja tovább láthatatlan, nagy küzdelmét az emberi lelkek megmentéséért, győzelmének emberi életek fölött való kiterjesztéséért. Isten Igéje olykor bepillantást enged ebbe a gigászi küzdelembe: “Hát kívánva kívánom én a gonosznak halálát? - ezt mondja az Úr Isten. Nem inkább azt, hogy megtérjen útjáról és éljen?” (Ez 18,23) Mintegy önmagában tépelődik az Isten: nem akarja a bűnös halálát, nem, semmiképpen! Ennek az ellenkezőjét akarja! Úgy, ahogyan Péter apostol ki is fejezi ezt: “Nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” (2Pt 3,9) Tehát Isten mindenkit üdvözíteni akar, nemcsak egyeseket, kiváltságosokat, hanem mindenkit! Azt is, aki maga nem is akarja, aki erről az isteni akaratról mit sem tud! És ha Istennek ez az akarata, akkor nyilvánvaló módon mindent ennek az akaratának a megvalósulása érdekében intéz úgy, ahogyan intéz. Isten úgy mozgatja az eseményeket, úgy igazgatja emberek sorsát, hogy ez az üdvözítő akarata megvalósuljon. “Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Nézzétek, ma is milyen félelmetesen hatalmas munkát végez el Isten az Ő ítéletével és kegyelmével ebben a világban! Egy egész világ vajúdik, munkában van az Isten. És hol vagy belőle te, hívő ember, és hol van mindebből a keresztyén egyház? Simon, alszol? Óh, de rettenetes, hát alszol? Vagy nem alszol?
És most megint ne hirtelenkedjük el a választ, ne mondjuk, hogy dehogy alszunk, hiszen itt vagyunk most is az Úr mellett, az Ő házában, éppen arra figyelünk, amit mond! Lehet, hogy vannak sokan, akik alusznak, de mi itt vagyunk! Nem azokat kellene rázogatni az alvásukból, akik most is mást csinálnak ahelyett, hogy Igét hallgatnának? Nem az olyanoknak szól ez a kérdés, amilyenek még mindig bőven vannak csak a mi gyülekezetünk területén is, mint például az a református asszony, akiről éppen tegnap derült ki, hogy húsz éve lakik itt a közelben, és azt sem tudta, hogy a Torockó téren református templom van? Nem ennek és az ilyeneknek kellene belekiáltani a lelkébe: ember, alszol?! Nem, testvérek! Mert nemcsak ott távol lehet aludni, hanem itt is, a templomban is. Péter sem volt távol az Úrtól, amikor aludt. Egy kőhajításnyira sem voltak egymástól, odahallatszottak Jézus gyötrődő szavai, sóhajai, és ő ott, néhány lépésre tőle, aludt! Tehát Jézus közvetlen közelében is lehet aludni! Hallva a legdrágább szavakat - el lehet aludni! A legmegrázóbb események szemtanújaként is el lehet aludni! Ne bújjunk hát ki alóla, ne adresszáljuk tovább, nekünk szól a kérdés: Simon, alszol? Sőt Péter még nem is volt egyedül, hanem együtt a többi tanítvánnyal. Egymagában még hamarább megtörténik a fáradt emberrel, hogy elnyomja az álom. De ő közösségben volt, ahol vigyázhattak volna kölcsönösen egymásra, hogy el ne aludjanak! És ehelyett mind elaludtak! Tehát a tanítványok közösségében is lehet aludni. Az, hogy valaki nincs egyedül, magányosan, kiszakadva a gyülekezeti közösségből, még nem biztosíték arra nézve, hogy valóban ébren van és vigyáz! Mert íme, egy egész közösség, egy egész gyülekezet is tud aludni! Testvérek, nem alszunk mi is mindnyájan? Óh, bár ne az én szavam szólna csak, hanem Jézus kérdezné meg most a lelkünket: “Simon, alszol?” Nyilván lelki értelemben vett alvásról van szó.
De hát mit jelent lelkileg aludni? Valamelyes eligazítást ad e tekintetben az, hogy Jézus Pétert itt a régi nevén, Simonnak nevezi, úgy, ahogyan Pétert a Jézussal való találkozás előtt hívták. Péter volt az ő új neve, amit Jézus adott neki. Tehát nem azt mondja Jézus: Péter, alszol? Hanem Simon! Van ebben valami jelképes dolog, tehát az, hogy a lelki alvás azt jelenti, hogy a régi legyőzte az újat, előtűnt az óember, és fölibe kerekedett az újnak. Tehát amikor egy újjászületett emberből megint előtör az óembere, régi természete, akkor mondjuk, hogy alszik! Tehát az alszik, aki már valamikor ébren volt! Volt már Péter is, és most megint csak Simon: az, aki régen volt. Hová lett a Péter, hová lett az a szeretet, lángolás, öröm, békesség, az az egész, drága, új élet, amit Jézus egy találkozáskor adott? Vajon valóság volt az egyáltalán, hogy te szeretted az Urat, hallottad a hangját, az életedet adtad volna érette, minden gondolatod az övé volt - vagy tán igaz sem volt az egész? Pedig de nagy öröm volt, amikor Simonból Péter lett, Saulból Pál, belőled megváltott, új ember! Hát lehet az, hogy most megint visszafordul minden? Lehet Péterből megint Simon? Nos, ez a visszafordulás, visszaesés a lelki alvás! Az alvó ember nem tudja, mi történik körülötte, nem lát tisztán, nem él benne a reális világban, hanem csak álmodik: vagy a múltból merülnek föl csalóka álomképek, vagy a jövendőről szövöget magának fantáziaszálakból színes álmokat - nem ezen a világon él: ábrándozik. Ezért az alvó embernek nem lehet semmi hasznát venni. De míg a testi alvás erőgyűjtés, addig a lelki alvás erőpazarlás, elgyengülés, visszaesés, lesüllyedés! “Simon, alszol?” Nos, nem neked szól az Úr?
Így mondja tovább Jézus: “Nem bírtál egy óráig vigyázni?” Igazán nem nagy teljesítmény lett volna! Egy órát csak ki lehet bírni! Igazán nem szép Pétertől, hogy nem vett erőt magán, a fáradtságán! - Nos, hát te tudsz egy óráig vigyázni? Mondjuk így: egy óra hosszáig nagyon intenzíven együtt lenni Jézussal? Tudsz néha otthon is időt szakítani arra, hogy Isten Igéjére figyelj? Nem úgy áll-e a dolog, hogy sokszor hetek múlnak el úgy, hogy nem tudsz egyetlen órácskát éberen lenni Isten Igéje mellett? Pedig hogy örültél valamikor a Bibliának, mennyi drága üzenetet kaptál belőle Istentől! Úgy érezted, végtelenül gazdag vagy, mert gazdag Isten az Édesatyád, Aki naponta ellát ajándékaival! De jó volt együtt lenni Vele hosszú, áldott csendességekben! És most? A lelki alvás egyik legbiztosabb jele az, amit Jézus így mond: Nem bírtál egy óráig vigyázni? Milyen különös is az ember: Péter harcolni akart, meghalni Jézusért. Nagy szavakat mondott: Ha mindenki megtagad is, én nem! Én kész vagyok veled börtönbe és halálba is menni! Igen, így hősködött Péter még pár órával azelőtt. Sok minden szépet és nagyot akart Jézusért, de egy órát vele ébren tölteni nem volt képes! - Nem ismered ezt a pózt? Amikor az ember elképzeli magának, milyen jól állana most neki egy hősi kiállás Jézusért, másokat buzdít is rá szorgalmasan! De arra nem képes, hogy belső szenvedésben ővele töltsön el egyetlen órácskát.
A tavalyi evangelizáción imaszolgálatot tartottunk. Akkor láttuk, milyen nehéz dolog egy óráig vigyázni, küzdeni imádságban. Ma este kezdődik a meghirdetett evangelizáció. Van-e, aki imádságban küzdött érte? Van-e, aki úgy fog tudni könyörögni a lelkekért, az evangelizátorért, igazán tusakodva, harcolva, mint aki tudja, hogy most ezzel részt vesz Krisztusnak a Sátán elleni nagy harcában? Nem fogja-e majd ez újabb kegyelmi idő végén megint azt mondani Urunk: nem bírtál egy óráig vigyázni? Testvérek, az álom nagyon hasonlít a halálhoz. Különösen a lelki alvás! Van olyan alvás is, amiből már nincs is többé ébredés. Olyan mélyen alszik, hogy már hiába rázzák, nem ébred föl többé, belealszik a halálba! Vajon a mi számunkra van-e még ébredés? Péter nem magától ébredt fel, Jézus ment oda hozzá, és ébresztette fel. De tulajdonképpen akkor ébredt fel igazán, amikor ott, a főpap udvarán megpillantotta Jézus szenvedő arcát, megcsúfolt lényét. Amikor találkozott a tekintete a szenvedő Jézus tekintetével. Akkor kezdett igazán ébredni, amikor bűnbánatra ébredt, amikor keservesen sírt! Ilyen alkalmat készít nekünk most az Úr a ma kezdődő evangelizáción! Föl akar rázni minden alvó Simont, elénk akarja tárni szenvedéseit, ránk akar nézni szelíd szemével, hogy bűnbánatra ébredjünk!
“Simon, alszol?” Mit válaszolsz erre a kérdésre? Tudod-e azt mondani velem együtt: Igen, Uram! De jöjj, engem is rázz fel kábultságomból, halálos, mély alvásomból! Aki őszintén tud így válaszolni, az már az ébredés állapotában van! Imádkozzunk énekünk szavaival:
Lelki próbáimban, Jézus, légy velem,
El ne tántorodjék tőled életem.
Félelem ha bánt, vagy nyereség kísért,
Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.
Ha e világ bája engem hívogat,
Nagy csalárdul kínál hitványságokat:
Szemem elé állítsd szenvedésidet,
Vérrel koronázott, szent keresztedet.
(338. ének 1-2. vers)
Ámen
Dátum: 1952. május 11.