A nagy Római Birodalom egy eldugott provinciájában, ahová büntetésből neveztek ki valakit helytartónak, közel kétezer évvel ezelőtt egy titokzatos, boldog hír kelt szárnyra, terjedt futótűzként mindenfelé. Néhány asszony hallotta először valamiféle mennyei lénytől, azután szájról szájra adták tovább: Jézus feltámadott! Közben akadtak már olyanok is, akik látták, beszéltek Vele, hallották a köszöntését. Izgatottan súgták, kacagták, zokogták, kiáltották egymásnak: Láttad? Láttam! Nékem is megjelent! Nékem is! Egyre boldogabb bizonyossággá vált a hihetetlen csoda: Feltámadott az Úr bizonnyal! Ez a régi és mégis mindig új örömhír hangzik végig ma is a földön, az igazán jó hírre olyan nagyon szomjas embereknek - nekünk is: Feltámadott az Úr bizonnyal! Igénknek ez az utolsó szava a nagy csodahír kétségtelen valódiságát, hitelességét akarja aláhúzni. Azt hangsúlyozza, hogy valóban, valóságosan, igazán, ténylegesen, bizonyosan megtörtént a nagy csoda: a feltámadás! Nem képzelődés, nem kitalálás, nem rémlátás, nem látszat, hanem letagadhatatlan tény, hogy Jézus, Akit megfeszítettek, Aki olyan szörnyű kínok között halt meg, Akit eltemettek: ÉL! Igazán él! Halljuk meg hát újra mi is a legjobb hírt, amit Isten mondhat az embereknek: Jézus feltámadott! Jézus él!
Legelőször is azt szeretném kihangsúlyozni, hogy ez minden vitán, elképzelésen, pro vagy kontra véleményen fölülálló tény! Igaz! Tudom, hogy sokan nem hiszik, lehetetlennek tartják, kételkednek benne vagy megbotránkoznak fölötte, de akkor is igaz! Dacára minden jó vagy rossz szándékú félremagyarázásnak, mégis igaz! És én ezt most nem bizonyítani akarom. A Biblia Isten igazságait sohasem bizonyítja ész-okokkal, hanem mindenféle ész-okok ellenére egyszerűen kijelenti, tudtul adja. Így van ez az előbb felolvasott húsvéti történetben is.
Mi-mindent megtettek ott az emberek, hogy meg ne történhessék a feltámadás! Vagy ha már megtörtént, tagadással próbálják meggátolni a hír elterjedését. A húsvéti történet két különös följegyzés közé van beillesztve. Az egyik arról szól, hogy Jézus ellenségei őrséget kérnek Pilátustól a sírhoz. Nem hittek ugyan abban, hogy a Megfeszített valaha feltámadhat, de attól tartottak, hogy a tanítványok, ellopva a holttestet, becsapják a világot. Fegyveres őrizet alá helyezték tehát a sírt, és a nagy követ lepecsételték viasszal. Így azután nem történhet semmi csalás, be van biztosítva a világ egy föltámadott Megváltó ellen! Nem nyithatja ki a sírt senki az ő tudtuk és engedélyük nélkül! Ez történt a föltámadás előtt. Közvetlenül a föltámadás után pedig az, hogy az őrizők a mégis megnyílt sírtól visszatérve a városba, elmondtak mindent, ami történt. S akkor a bölcsek és hatalmasok tanácsot tartván, határozatot hoztak: el kell terjeszteni a hivatalos véleményt, mely szerint a tanítványok éjjel odajővén, ellopták a holttestet, míg az őrök aludtak. És sok pénzt adtak a vitézeknek. A pénz nem számít, csak a hír igaz ne legyen! Ez a kerete a húsvéti történetnek. Szinte körülveszi a feltámadás tényét az a kétségbeesett emberi próbálkozás, amely mindenképpen vissza akarja tartóztatni a csodát. Fegyverrel, pénzzel, hazugsággal, tagadással, okoskodással akar ellenállni Isten hatalmának. Meg nem történtté akarja tenni az isteni tényt, el akarja ásni, el akarja temetni Jézust örökre. Hadd merüljön a feledésbe, hadd maradjon kitalált mese, elavult monda a feltámadás!
De hiába minden igyekezet: nem sikerült! Jézus mégis föltámadott! A kő mégis elhengeríttetett. A sír mégis üresen maradt! Jézus mégis él! Minden emberi erőlködés a húsvéti tény valósága ellen olyan nevetséges és ostoba vállalkozás, mintha valaki a tenyerével akarná megakadályozni a Napot abban, hogy fölkeljen, és életadó sugarait szétszórja a földön. Tagadással, pénzzel, hatalommal nem lehet elhomályosítani az életet hozó, húsvéti fényt! Áttör annak a világossága minden emberi okoskodás, gyűlölet és hitetlenség felhőjén is! Ezek a szerencsétlen emberek, az őrök, meg a vének, meg a főpapok úgy tartoznak hozzá a húsvéti történethez, mint az éjjeli baglyok és denevérek a szürkülethez: amint a Nap fölkel, el kell tűnniük. És el is tűntek. Mert a Nap fölkelt, Jézus feltámadott! Mindennek dacára “feltámadott az Úr bizonnyal”! És ezen a tényen az sem változtat semmit, hogy ha a modern ember tagadja, ha a modern ember nem tud hinni az üres sír csodájában. Egy természettudós mondta egyszer, hogy a feltámadás - pláne a testi feltámadás - nem fér bele a modern ember világképébe. A halál igen. A halálnak nagyon is van helye a modern világképben. A halált komolyan tudja venni a modern ember. Hisz benne. Meg is van rá minden okunk, hogy komolyan vegyük, hiszen egész életünk a halál ölelő karjai között dobogó élet. De az, hogy Isten bele tud nyúlni a halálba is, és ki tud ragadni fojtogató öleléséből egy életet, ez ellenkezik minden tudományos magyarázattal. És ez igaz is!
De mégis megtörtént! Most az egyszer mégis az élet győzött még a halál felett is! Feltámadott az Úr bizonnyal, valóságosan, ténylegesen! Függetlenül attól, hogy lehetőnek tatjuk-e, vagy nem. Isten egyszerűen kijelenti a számunkra mint vitathatatlan tényt, valóban olyan dolgot, amit szem nem látott, fül nem hallott, embernek szíve meg sem gondolt, mint ami szétfeszíti eddigi fogalmainkat, túlhaladja elképzelésünket. Olyan valamiről szól a húsvéti hír, ami lehetetlen, hihetetlen - és mégis igaz! A kő elhengeríttetett. A mi világképünk köve is, természettudományos ismereteink köve is elhengeríttetett! Jézus föltámadott! Jézus él!
De nemcsak Jézus ellenségei szegültek ellen ennek a hírnek, hanem a tanítványai is hitetlenül fogadták az első pillanatban. Maga az a tény, hogy bebalzsamozták Uruk holttestét, holott megmondatott nekik, hogy harmadnapra föltámad, azt mutatja, hogy ők sem hitték a föltámadás lehetőségét. Úgy bántak a halott Jézussal, mint akinek örökre vége van. Múmiát csináltak belőle. És mi vajon nem ugyanezt tesszük-e sokszor? Mondjuk ugyan, hogy hiszek Jézus Krisztusban, Aki “harmadnapon halottaiból feltámadott”. De igazán hiszünk benne, az élő Megváltóban? Mi is hányszor bebalzsamozzuk őt mindenféle szép elméletekbe, dogmákba, a valóságos élettől egészen különálló, vallásos szertartásokba, hazug hitvallásba, karácsonyi, nagypénteki, húsvéti, ünnepi keresztyénségünkbe! Íme, most is az Ő feltámadását ünnepeljük - és az élet gondjai, a halál sötét réme mégis éppen olyan reménytelenül nehezedik ránk, mint azokra, akik nem ünnepelnek: mi is a halálban hiszünk inkább. Éppúgy tele vagyunk aggodalommal, félelemmel a holnapot illetően, mintha Jézus fel sem támadott volna. Éppen úgy félünk a betegségektől, a megöregedéstől, a meghalástól, éppen úgy kapaszkodunk a földiekbe, éppen olyan türelmetlenek, önzők, irigyek, hiúk, élvhajhászok, paráznák, fáradtak vagyunk, mintha nem is tudnánk róla, hogy Krisztus feltámadott! Mintha sosem hallottuk volna, hogy van örökkévalóság, és afelé megyünk! Hol van hát a mi hitünk a Feltámadottban? Nemcsak egy múmiában hiszünk?
Pedig feltámadott az Úr bizonnyal! - és a mi kételkedésünk, hitetlenségünk vagy hazug hitünk ellenére is él és uralkodik! És ma is az Ő kezében van minden hatalom, mennyen és földön, Európában, Ázsiában és Amerikában. Övé a hatalom és a dicsőség a mezőgazdaságban és a politikában, a gyárban és az otthonunkban, életünkben és halálunkban! Minden látszatkeresztyénségünk ellenére is igaz a húsvéti hír: feltámadott az Úr bizonnyal!
Olyan isteni tény ez, olyan isteni valóság, amivel ha nem számolsz is, igaz. Amit ha nem hiszel is, igaz. Amit ha tudós fölénnyel lemosolyogsz is, igaz! Amit ha tagadsz is, igaz! Viszont olyan isteni valóság, amivel ha számolsz, ami mögé, ha hitben odaállsz: megújulsz, föléledsz, átalakul az életed, megvigasztalódsz, fölbátorodsz, másként látod az életet, a világot, a történelmet, a problémáidat, önmagad és szeretteid halálát! Olyan tény, amiből és ami által élni lehet! Isten hirdeti: feltámadott az Úr bizonnyal! Valóságosan, igazán, ténylegesen!
Az az igazi húsvét, amikor valaki ezt a hírt nem egy bűnös prédikátor ajkáról hallja csak, hanem a lelke mélyén magától az Úrtól! Nem mindenki ugyanazon a napon ünnepli a húsvétot. Tamás apostolnak például egy héttel később volt húsvéti öröme, mint a többi apostolnak. Ne azért legyen húsvétunk ma, mert a kalendáriumban így van, hanem azért, mert a hitünk kitárulhat az élő Krisztus előtt! Az én húsvéti prédikációm nem elég a számodra, és ha akár angyal jönne a mennyből hirdetni neked, hogy föltámadott Jézus, éppúgy nem volna elég az sem, mint az asszonyoknak ott, a József kertjében.
Mit keresel tulajdonképpen ma itt a templomban? Egy prédikátort vagy egy ünnepi szónoklatot? Óh, akkor nagyon szegény húsvétod van! Abból nem élsz meg! Jézusra van szükséged, a Feltámadottra! Egyedül Őreá! De ez a Jézus azután teljesen elegendő is a számodra! Ha igazán Őt keresed, akkor Istennek most felséges üzenete van a számodra: Feltámadott az Úr bizonnyal! És akkor te ezentúl az élő Jézus valóságos jelenlétében és jelenlévő valóságában élhetsz tovább!
Feltámadott az Úr bizonnyal! Arra biztat ez a hír, hogy merj élni! Merj szembenézni önmagaddal, hibáiddal és karizmáiddal, gyengeségeiddel és erőddel! Merj szembenézni az élettel, az élet magasságaival és mélységeivel, örömeivel és szomorúságaival, szépségeivel és csúnyaságaival! Vállald az életet, úgy, ahogy van! Szeresd az életet, dacára annak, hogy olyan, amilyen! Lehet kedved megharcolni azt a bizonyos jó harcot, végigszenvedni, ha kell, a szenvedést, nyíltan szemébe nézni minden akadálynak és nehézségnek! Merj élni! De az igazi életet, a krisztusit élni, és nemcsak a látszatát, a karikatúráját annak! Merj remélni, hinni a jóban, a szépben, az igazban! Abban, hogy érdemes tisztának, becsületesnek lenni! Érdemes szeretni, megbocsátani, önmagadat elveszítve szolgálni! Hiszen feltámadott az Úr bizonnyal!
De jó lenne ilyen húsvéti hittel élni! Azt mondhatnátok most: hinnénk Benne, ha úgy találkozhatnánk Vele mi is, mint a tanítványok! Ha nekünk is megjelenne, ha belépne most ide a templomba! Ha ideállna a szószékre, vagy az Úr asztala mögé. - De hiszen itt van! Jelenléte bár nem látható, de hallható! Az Ige a Bibliában az Ő szava! A megterített úrasztala mögött valóban Ő áll, és Ő hív az Ő jelenléte valóságába! Mi is hihetünk hát Benne, és e hit által mi is élhetünk az Ő feltámadásának az erejében! Maga az élő Isten hirdetteti most ki közöttünk újra a nagy, húsvéti evangéliumot: Feltámadott az Úr bizonnyal! Ezzel a húsvéti bizonyossággal tegyünk most vallást arról, hogy Krisztus feltámadott!
Krisztus feltámadott,
Kit halál elragadott;
Örvendezzünk, vigadjunk,
Krisztus lett a vigaszunk,
Alleluja!
Ha ő fel nem támad,
Nincs többé bűnbocsánat,
De él, ezért szent nevét,
Zengjük ő dicséretét,
Alleluja!
Alleluja! Alleluja!
Örvendezzünk, vigadjunk,
Krisztus a lett a vigaszunk.
Alleluja!
(185. ének)
Ámen
Dátum: 1955. április 10. Húsvét.